|
 Elmélet
 Köztudott, hogy a Waldorf iskolákról különböző, egymásnak ellentmondó vélemények élnek a köztudatban. Ezt is jelzik például azoknak a kommenteknek egyes részletei, amelyek a Gyomorgörcsös gyermekeink című blogbejegyzéshez kapcsolódtak. A vele készült interjú második részében arra kértem Beöthy Hannát, hogy reflektáljon néhány, a Waldorf iskolákat érintő felvetésre (Szekszárdi Júlia).
Mennyire időszerű napjainkban a Rudolf Steiner filozófiájára alapozott Waldorf pedagógia? Hogyan tudnak megküzdeni ezen intézmény pedagógusai olyan gondokkal mint – többek között – a társadalmi szintű bizalmatlanság, a digitális világ hatásai, a fiatalok körében érzékelhető motivációhiány, az egyre gyakoribb devianciák? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk Beöthy Hannával, a Pesthidegkúti Waldorf Iskola tanárával. (Szekszárdi Júlia)
 A Digitális nemzedék konferencián, 2013 tavaszán két műhelybeszélgetésen is szó esett a szülői szerepek változásáról, a szülők és az iskola kapcsolattartásának módosulásáról, a szükséges változásokról, valamint a digitális világ térnyerésének előnyeiről és veszélyeiről. Bár a műhelybeszélgetés során a legtöbbet a digitális napló használatáról beszéltünk, számos egyéb téma is felvetődött.(Salamon Eszter)
Egy világban két tábor néz farkasszemet – mire mennek egymással? Hogyan boldogul a digitális nemzedékkel a nem digitális iskola? És fordítva. Ki tűr többet? Mert egyelőre még ez is fennforog. De inkább az alapkérdés az: hogyan közelítsünk a problémához? Hogyan haladjon együtt tanár és diák? Hogyan fordítsa saját hasznára a két fél a kor felkínált lehetőségeit? (Sz. Tót Gyula a magyartanárok szekciójáról)
 Digitális Nemzedék
 Nekünk, normálisoknak, sok mindent meg kell oldanunk mások helyett. Tengernyi problémán dolgozunk becsülettel; nem is nagyon teszünk egyebet. Életünk lassan nem áll másból, mint válságkezelésből, s ennek eredményeképp van ötezer féle samponunk, ötezer féle gyógyszerünk és ötezer féle pedagógiai programunk. Mégis nők és férfiak, gyerekek és felnőttek; ténfergünk betegen, korpás hajjal, a civilizációnak nevezett háborús övezetben, és nem értjük egymást. (Veszprémi Attila)
A VII. Nevelésügyi Kongresszus egy lehetséges feladatáról
A változást nem elvárni kell, hanem csinálni
Kiss Orsolya: Gondolataim Az osztály című filmről
 Hogyan ösztönözheti az egyén boldogulását a közösség támogatása? Milyen tudást kínálhat az egyén számára a közösség és viszont? Milyen tanulási formák lehetnek a jövőben eredményesek? Ezeket a kérdéseket járja körül a kiállításokkal is egybekötött konferencia, melynek fókusztémája a tanulás jövője, az egyéni tanulási utak sokszínűsége és a tanulás közösség általi támogatása. Időpont: április 13.
Z. Karvalics László úgy vélekedik, hogy ma már nem érvényes a Marc Prensky által 2001-ben megalkotott „digitális bennszülöttek”’ elnevezés, hiszen – mint a konferencián elhangzott előadásának címe is jelzi –: Mangalány mondja: közeledik a „digitális beavatottak” ideje.
Március 2-án sikeresen lezajlott a Digitális Nemzedék 2013 konferencia. A plenáris előadások videófelvétele elérhető a rendezvény honlapján és ugyaninnen letölthető a példás gyorsassággal elkészült konferenciakötet. Sorozatunkban a konferencia gazdag szakmai anyagából válogatunk, szem előtt tartva egyesületünk profilját, valamint az OFOE honlap látogatóinak érdeklődését. Az elsőként idézett Ujhelyi Adrienn, az ELTE PPK adjunktusa szociálpszichológiai nézőpontból közelítette meg a digitális generációt.
 Aronson a Columbine után – az iskolai erőszak szociálpszichológiája című könyvét egy elborzasztó iskolai vérengzés hatására írta. A Colorado állambeli Columbine középiskolában 1999 áprilisában két őrjöngő diák lőfegyverekkel és robbanóeszközökkel felszerelkezve ámokfutásba kezdett. A könyv a középiskolában történt vérengzés szociálpszichológiai elemzését tartalmazza. A kötet 35 %-os kedvezménnyel kapható a kiadóban.
 Kérdezzük meg bármelyik tanárt, hogy mi a legfontosabb problémája! Bizonyos, hogy személyes problémalistáján előkelő helyen fog szerepelni az, hogy tanítványait nem érdekli a tananyag, nem fontos nekik az iskolai előrehaladás, nem lehet őket motiválni. A másik oldal véleményét is pontosan ismerjük. Kevés dolog érdekli kevésbé az ifjúságot, mint a redoxireakciók, a francia forradalom alkotmányai vagy Bánk bán haragja, azaz éppen az, amiről az iskolában tanulnak.
Knausz Imre: Műveltség és demokrácia
 Mindig figyeltem a körülöttem levő pedagógusokat. Kit azért, mert követhető mintát adott számomra, kit pedig azért, mert azt mutatta nekem, milyen nem szeretnék lenni. Ma is ezt teszem. Furcsa, zavaros a kép, amit látok. És mindig történik valami, ami miatt újra és újra azon gondolkodom, miért vagyunk olyanok, mi pedagógusok, amilyenek.(L. Ritók Nóra)
 A mostani diákok iskolatáskája még korántsem digitális: jórészt füzeteket, könyveket, tollakat tartalmaznak. Ha okostelefon, esetleg tablet van is bennük (az e-book olvasót már ne is említsük), az biztosan nem az iskolai munka kelléke még. Nem megkerülhető a kérdés: szükség van-e egyáltalán erre a bizonyos "digitális iskolatáskára"? Ha eddig megfeleltek a hagyományos tankönyvek, miért lenne éppen most másra szükség? Annyira mások lennének ezek a gyerekek? (Kerber Zoltán)
A generációk közti kommunikációnak e különleges státuszú helyén, az iskolában mindig, minden korban érezhető volt (hisz úgy kell lennie!), hogy más nyelvet használnak, másféle közösséget alkotnak diákok és tanárok. Vagyis a közöttük való kommunikációban mindig meg kellett találni a közös pontot – pedagogice és didaktice –, ami mindkét részről megközelíthető és elfogadható, hogy azután a világ megismerésében és megértésében, majd tovább-alakításában együtt mehessenek tovább a felnövő és felnőtt közösség tagjai. (Sirató Ildikó)
A Facebook-üzenőfal és a korábbi 160 karakterre kalibrált sms-nyi szövegtér a diákok gondolkodását is jelentősen átstrukturálja. Alapvetően a rövid hozzászólásokra, az emotikonokkal kísért megnyilatkozásra biztatja őket, miközben a magyarérettségin három A/4-es nyomtatott lap telefirkálása nélkül szóba sem állnak velük. (Boldog Zoltán)
A "digitális pedagógus" egy nyilvánvaló metafora, egy érzékletes, a figyelemfelkeltés mai kultúrájában kellően provokatív kép. A pedagógusnak mindazonáltal, úgy hiszem, nem "digitálissá", hanem megint paidagógosszá kellene változnia, gyermekvezető "rabszolgává", aki elkíséri a fiatalságot a Tudás Házába, mint a szó eredeti hellén értelmében. Szerencsére sok ilyen "paidagógosz" van, akik ráadásul egyre inkább otthonosan mozognak már a digitális világban is, félelem nélkül, derűsen. (Bodrogi Ferenc Máté)
A félreértések elkerülése végett fontosnak tartom megjegyezni, hogy az oktatás innovációja, XXI. századivá tétele nem azt jelenti, hogy le kell számolni mindennel, ami eddig volt. A tanár személye például továbbra is az egyik legfontosabb része az oktatás folyamatának. A szakmailag felkészült, hiteles, lelkes és innovatív oktatókat nem pótolhatják még a legmodernebb technikai eszközök sem. Igaz, nem is ez a céljuk. (Varga Richárd)
Mindennapi életünkben egyre inkább megkerülhetetlennek látszik a digitális eszközök használata – írtuk a modern technika iskolai alkalmazásának lehetőségeit bemutató cikkünk első részének bevezetőjében, s az angol iskolarendszerből való példák segítségével vázoltuk, hogyan alakíthatják át ezek a lehetőségek az iskolai élet valamennyi területét. (Nádas Rita)
 Sok (legtöbb?) közéleti szereplő mintha egyáltalán nem vesződne ezzel a kolonccal, és eleve azt gondolja, hogy az erkölcs végső soron magánügy, amellett az ember otthon hagy, mielőtt a közélet színterére lépne. Ott ugyanis a szakértelem, de még inkább a hatékonyság, és mindenekfelett az eredményesség számít. (Felcsuti Péter)
Az iskolai zaklatás jelenségét már hosszú évtizedek óta kutatják, számos, nemzetközi és magyar kutatás központi témájává vált, ezen felül a témával foglalkozók beszámolóikban jelzik a problémakör, IKT használatával való bővülését. Az új technológiák, nyújtotta térben megjelenő agresszív viselkedés jelenségével ("cyberbullying") a nemzetközi kutatások 2004-től kezdtek foglalkozni. (Domonkos Katalin)
Digitális Nemzedék
Az EU Kids Online kutatásban vizsgált 9-16 év közötti korosztály az internethasználati szokásaik szempontjából nem alkot homogén csoportot. Dacára a "digitális bennszülöttekkel" kapcsolatos, általánosnak tartott, sztereotip vélekedésnek, a hagyományos társadalmi-gazdasági dimenziók mentén hátrányos helyzetben lévő családok gyermekei hozzáférésükben, használati szokásaikban is jelentős hátrányban, lemaradásban vannak. A digitális szakadék ebben a korosztályban is létezik. (Ságvári Bence)
Digitális nemzedék
 Hogyan olvasnak az újabb generációk, milyen olvasási és szövegértési stratégiák alakulnak ki, hogyan alakul a szövegek befogadása, milyen módon formálódnak azok a gondolkodási, ismeretszerzési és tájékozódásbeli szokások és technikák, amelyek az olvasásra hatnak? (Fenyő D. György)
Fenyő D. György: Hogyan olvasnak a mai fiatalok? Tézisek
 [...] a jogszabályi hiba azt jelentette, hogy fenntartói jogsértés hiányában az iskola nyugodtan megsérthette az egyenlő bánásmód követelményét, s határozatot is hozhattak az iskola ellen ezügyben, akár bírósági szinten is, ettől még nyugodtan igénybevehette fenntartója, s az iskola pedig felhasználhatta az IPR- támogatásokat. S voltak, akik igénybe is vették, s voltak, akik nem merték, de megtehették volna. (Csirmaz Mátyás)
A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrációjáról
Közoktatásban használt fogalmaink: az integráció 2.
A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrációjáról 3.
A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrációjáról 4.
Közoktatásban használt fogalmaink: az "integráció"
 "Erőltetett integráció" alatt azt értem, amikor az együttnevelésben, együttoktatásban érintett két fél közül vagy az egyik, vagy mindkét fél tiltakozik a "mások" által rájuk kényszerített együttnevelés, együttoktatás ellen. Az erőltetett integrációnak lehet pozitív, illetve negatív hatása, hozadéka, következménye. (Csirmaz Mátyás)
A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrációjáról
A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrációjáról 3
A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrációjáról 4
Közoktatásban használt fogalmaink: az "integráció"
 Az Európai Unió a roma kérdést a kisebbségi politika és az oktatás egyik legfontosabb megoldásra váró problémájaként kezeli. Felmerül azonban a kérdés: lehetséges-e, és ha igen, hogyan, helyreállítani azoknak az embereknek a megbecsülését és önbecsülését, akiknek generációk hosszú sora óta kell megélniük a negatív diszkriminációt. Az Európát erősen foglalkoztató roma probléma nem csak abban hasonló a feketékkel kapcsolatos amerikai problémához, hogy nehéz róla valami újat mondani. (Subert Mária)
 Valahányszor azt hallottam az utóbbi két évtizedben, hogy oktatáspolitikusok vagy neves pedagógusok a szakszerűségre hivatkozva intették le az „álmodozókat”, az 1968-as diákmozgalmak kedvenc jelszava ötlött fel bennem: „Légy realista, kívánd a lehetetlent!”. A maguk helyén és mértékében illúziók, utópikus vonások vállalása nélkül nincs mélyenszántó változás. Aki ezt nem vállalja, az úgy jár, mint sok folyó a sivatagban, elvékonyul, majd eltűnik a homokban. Emberre forgatva a szóképet, az illető elsekélyesedik, megölik a kompromisszumok, belesimul a megszokottba.
 Lehetett volna jó is. Differenciált tanulásszervezés, az egyéni különbségeket figyelembevevő pedagógia. Akik hozták, nem csak tanítják, teszik is. Sok éve, sok helyen. S lekötöttük az időpontot fél évvel előbb, volt idő felkészülni. Igaz, a tanév vége nem feltétlen szerencsés időszak, akkorra már zöldbe vágyik a megfáradt tanerő, s nem háromnapos fejtágításra. De tanítási napok száma adott, a hétvégi tréningekből elege van már mindenkinek.
Tanfolyamról tanfolyamra, avagy amikor a pedagógust tanítják
 A mosdóvízzel a gyereket is kiöntjük...Ez a szólás jut eszembe, ha a nem szakrendszerű oktatás jövőjére gondolok, hiszen már nem kötelező az ötödik-hatodik évfolyamon. Sok iskolában fellélegeznek, mert nem kell a helyi tantervet, a tanmeneteket, a tantárgyfelosztást vagy az órarendet módosítani, és nem kell eltölteni hónapokat (és forintokat) tanfolyamokkal és témahetek vagy projektek megszervezésével. (Török Ildikó)
 Nincs biztatóbb üzenet a tanköteles gyerekek és szüleik számára szeptember 1-jén, mint azt hallani a nevelés gurujától, hogy az iskolába járástól a gyerekek megbetegszenek. Miközben Vekerdy a gyerekek esetében fölöttébb ártalmasnak ítéli a szorongást, a szülőket egyáltalán nem próbálja megóvni tőle. (Vajda Zsuzsanna)
 Az innovációról szóló oktatófilm az ún. UTANPOT projekt keretében készült el. A projektről részletes tájékoztatás olvasható az INNOVA honlapján és a Facebookon. Az új taneszközt jelenleg 60 iskolában tesztelik. A film feldolgozását segítő tanári útmutató honlapunkról is letölthető. Az OFOE munkatársai pedagógiai szakértőkként vesznek részt a munkacsoportban.
Még csak röviddel vagyunk a választások után, és egyelőre még nem kristályosodott ki az új oktatáspolitikai stratégia. Ezért éled újra a remény: talán ezúttal a pedagógus szakma képviselői is beleszólhatnak a dolgok alakulásába...
Virtuális kongresszus
Egy, a felsőoktatással foglalkozó levelezőlistán az elmúlt héten heves vita folyt a fiatalok általános műveltségének hiányosságairól. E levelezés része Szalay Luca személyes tapasztalatokra (is) épülő, a közoktatási rendszer funkciózavarairól és ennek a diákokra gyakorolt hatásáról szóló írása, amelyet – hozzájárulásával – közzé teszünk.
 A kisérettségi elméletileg az igazi érettségire való felkészítést szolgálja. Azért találták ki, hogy a fiatalok a fontos vizsgákon is tudják a legjobb formájukat hozni, tehát az ilyen helyzetekhez szoktat hozzá. Elméletileg. Sajnos azonban két év és öt darab kisérettségi után én még mindig nem érzem úgy, hogy hozzászoktam volna.
 Április 30-án mutatja be Háy János Völgyhíd című művéből készült előadását a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház. A középiskolásoknak szóló bábos-élőszínészes színdarab egy Veszprémben tanuló, az ottani viaduktról leugró tinédzser pár tragédiájának előzményeit meséli el. A valóságon alapuló fiktív történet színházi átdolgozását Bagossy László rendezte.
 „Pár hónappal ezelőtt sorozatban írt nullapontos angoldolgozatokat, s ez a fiatal tanár behívta a nyelvtanári kuckóba. Valami meleg emberszag áradt belőle, ezért őszintén elmondta neki, hogy mindennap görcsökkel indul az iskolába, úgy érzi, rádől az emelet. – Leisure time, relaxáció, nem görcsölni… elengedni magunkat, élvezni az életet… – mondta neki tagoltan a fiatal, szakállas angoltanár.” (Schüttler Tamás novellája.)
 A sikerre vágyó szülők egyre nagyobb arányban sajátíttatnak el bébijükkel az életkoruknak nem megfelelő tudást, egyre korábban ültetik őket számítógép vagy oktató videó elé annak érdekében, hogy intelligenciája a legintenzívebben fejlődjön. De vajon jó-e ez a kicsiknek? (Subert Mária írása)
 Amerikában egyre fiatalabb gyerekeken látni tetoválást. A tetováló „művészek” szerint a test ilyetén díszítése a dohányzáshoz és a szexhez hasonlóan egy lépés a felnőtté válás felé; a fiataloknak elemi szabadságjoguk dönteni a saját testükről. Az Amerikában élő szerző a kérdés társadalmi és morális vonatkozásait járja körül.
 „Szabott a recept, szabott az étlap, szabott az ár. Miért is kéne ide kreatív elme? A szakácshivatás, illetve a mosogatáshivatás, a pincérhivatás, a zöldségelőkészítő-hivatás, tálaláshivatás mind-mind alapvető emberi értékeken alapul, életcél önmagában is, ezért is nem szükséges kifizetni. Hiszen aki egyszer rászánta magát, úgyis ezt fogja csinálni.” (Hanczár Gergely)
 „Mi az új, az előremutató ebben a vitairatban? A Szárny és teher azért jelent fordulatot a hasonló jellegű dokumentumok sorában, mert körvonalazódik benne annak felismerése, hogy az oktatás, de különösen a közoktatás világában jelentkező súlyos problémák megoldása csak a mainál sokkalta nevelésközpontúbb, az értékközvetítést előtérbe helyező szemlélet érvényre juttatásával lehetséges.” (Schüttler Tamás)
 „Elment egy hiteles ember, egy olyan személyiség, aki megnyilvánulásaiban, tetteiben mindig azonos volt önmagával, azzal a belső iránytűvel, amely ma oly sokakból végzetesen hiányzik.” (Schüttler Tamás)
 „Tavaly – én balga, naiv – azt írtam valahol, hogy immár diplomákon és pedagógiai szakvizsgán is túl, védett korba lépve már csak olyan tanfolyamokat választok, amelyek valóban érdekelnek. Tévedtem. Néhány hónapja újabb papírt szereztem, mely szerint alkalmassá váltam »a nem szakrendszerű oktatásban való tanításra«. Hurrá!” (Török Ildikó)
 „Valami Prométheuszhoz hasonló van a Zöldkönyvvel is, nyomtalanul eltűnt, és nem áldoz neki senki semmit. Mindeközben teljesen jelentéktelen félisteneknek építenek szentélyeket. Itt kilométerhosszú felsorolás következhetne multimédiákkal, sulinettel, kompetenciaméréssel, egyebekkel. Ahogy Csapó Benő fogalmaz: a sebességváltó üresben van.” (Hanczár Gergely)
 „Hogy van-e értelme? Egy hozadéka biztosan volt az útnak. Eddig időnként napokig hezitáltam, míg belekezdtem valami reménytelennek tűnő munkába. Most, hogy felnéztem a tízegynéhány kilométeres hegyoldalakon kúszó utakra, és feljutottam, lassú, konok pedálozással, halogatás helyett rögtön belevágok.” (Szávai István)
 Az elmúlt tanév iskoláinkban és a közbeszédben is az agresszió kezelésének jegyében telt, mára azonban a kedélyek megnyugodni látszanak. Vajon az agresszióellenes kampány hatása eltűnik a múlt tanévvel együtt, vagy számíthatunk fenntartható eredményekre is?
A diákok erőszakos magatartásának tipológiája
„Nem jó érzés rádöbbenni, hogy jót akartunk, de utat tévesztettünk. Bárcsak tévednénk annak kimondásában, hogy a demokratikus korszak oktatási politikája nem eléggé vette figyelembe sem hagyományainkat, sem a társadalom elvárásait, sem a pedagógusok lassúbb haladást igénylő kritikáját.” (Domokos Zsuzsa)
Domokos Zsuzsa: Egy, kettő, bal, jobb...
 Hajdan a családlátogatás kötelező feladata volt valamennyi osztályfőnöknek. Ma már ez a kötelezettség megszűnt. Vajon hatékonyabb lenne a nevelés, ha az osztályfőnökök ismét valamennyi gyerek otthonába eljutnának? Egyáltalán elvárható-e az amúgy is túlterheltségről panaszkodó pedagógusoktól, hogy erre is időt áldozzanak? S a családok vajon igénylik ezt az áldozatot?
 Ez a magabízó mentalitás, hogy minden, ami jó, csak a „mi csapatunk” ötlete lehet, és senki sem akarhat jót, aki vélünk vitatkozni mer – a pedagógiai szakma ma látható csődjének legfőbb oka. Az oktatás irányítói hatalmi helyzetükkel számos esetben visszaélve döntöttek. Ha ki is kérték a társadalmi, civil, szakmai szervezetek véleményét – formálisan, figyelembe sem véve a gyakorlati szakértők kételyeit. (Domokos Zsuzsa)
 „Emlékszem, amikor egyik reggel azzal fogadtak, hogy egy osztálytársunkat elütötte a kamion, és meghalt. Életében először és utoljára ő vezette a triatlonos bringásokat. Csak nevetni tudtam a folyosón, egészen addig, míg nem értem be a terembe, ahol nem láttam egyetlen tekintetet sem. Meg arra, hogy a kamaszok a temetésen zavarukban vagy a trauma hatása miatt nemcsak síró-, de röhögőgörcsöt is kaphatnak.”
Az esztergomi Szent István Gimnázium ügyéről
 Miért oly rövid életű a jó kísérletek, programok, központi és helyi innovációk döntő hányada a közoktatásban? Van-e remény arra, hogy a több milliárdos költésvetésű kompetenciafejlesztő programok jónak talált eredményeit a pedagógusok és az intézmények később is használni fogják? Gönczöl Enikő ezek apropóján a tudás és a tudásmegosztás kérdéseit járja körül.
 „Végignézek a seregen, és csodálkozom, hogy még ennyien vagyunk. A kisebb, öregebb lovakat egyszerűen elvitték, ezért néhány erősebb ménen hárman is ülnek. Hogy fognak így harcolni? Pedig valamit hallottam a tábornoki parancsról, hogy differenciálni kell. Szóval, hogy csata közben, tömegben, lőporfüstben is a megfelelő egyéni taktikát kell alkalmazni az ellenséggel szemben. Na, de ez így nem fog menni!”
 „... egy társadalmi problémát akartunk megoldani a pedagógia eszközeivel. Előreszaladtunk az időben. Az integráció egy idő után szegregációvá vált. Eleinte lassan, aztán szinte robbanásszerűen. ... Borzasztó igazságtalannak érzem, hogy a munkám értékét az oktatást »igénybevevők« társadalmi helyzete, kultúrája alapján ítélik meg. Jó, amit csinálok, de sajnos...”
 A hosszú nyári szünet öröm a tanárnak és a diáknak, ám a szülőknek bizony gondot okoz: sok pénzbe és energiába kerül biztosítani, hogy a gyerekek hasznosan töltsék el az idejüket. Ráadásul nem babra megy a játék. A legújabb amerikai kutatások szerint minél hosszabb a nyári szünet, annál szélesebbé válik az olló a tehetős és a szegényebb gyerekek tanulmányi teljesítménye között.
 A 23 ország 200 iskolájában mintegy 5000 felsős tanárral végzett TALIS elnevezésű kutatás szerint Magyarországon kiugróan sok tanár gondolja azt, hogy a vulgáris beszéd, illetve a fizikai bántalmazások komolyan zavarják a tanítás folyamatát – derül ki az OECD felméréséből.
 „Néhány éve tapasztaltam egy ifjúsági szálláshelyen, hogy három aprócska női tanerő hogyan próbál megfékezni és a faházakba terelni harminc erősen ittas szakközépiskolást az éjszaka közepén… Nem sikerült, így még négy másik csoport hallgathatta hajnalig mulatozásukat...” (Török Ildikó írása.)
 Az osztálykirándulások egykor a tanév csúcspontját jelentették. Manapság egyre ritkábbak, hisz a tanárok és a diákok nagy része számára inkább kellemetlen, mint kellemes programnak számítanak. A szülők véleménye is megoszlik.
 A közelmúltban nyilvánosságra hozott negyedik Fanta TrendRiport a fiatalok életmóddal és testkultúrával kapcsolatos szokásaival és véleményeivel foglalkozik. Ebből közlünk a tizenévesek gondolkodását jellemző néhány részletet.
Digitális bennszülöttek
 Mit kell tenni a jövő érdekében, hogy gyerekeink ne legyenek elvadult agresszorok, és úgy alakuljon ki a lelki rendszerük, hogy abban még a közöny se születhessen meg? Dr. Bagdy Emőke tanulmánya a tudományos pszichológiára támaszkodva veszi számba azokat a módszereket, melyek hatékonyak az iskolai erőszak kezelésében.
 Hát hova lett a nagyot akaró, világot felforgató ifjúi láz? Ki fogja fenekestül felforgatni a világot az igazság szent nevében? … Ők jól elvannak, de illúziók nélkül, magukba zárva. És épp ez a legnagyobb kihívás a szakmánkban: annyi félelemmel, kétséggel tele mégis, mindennek ellenére hitet csepegtetni beléjük.
 Az év elején zárult le az Oktatási és Kulturális Minisztérium felkérésére végzett, „A pedagógusok munka- és munkaidő-terhelése” című vizsgálat. A kutatást vezető Tárki-Tudok Oktatáskutató Központ beszámolója szerint a tantestületekben egyaránt találhatunk túlterhelt és alulterhelt pedagógusokat. Részletek a kutatási beszámolóból.
 Szeghalmon az osztályteremben folyt közösülés (13 éves lány, 16 éves fiú). Elbocsátották a kenderesi iskolaigazgatót, akinek szexképek voltak a hivatali komputerén. Egy tanárnő az interneten keresett (szex)partnert, a férje jelentette fel, ezek után neki is távoznia kellett az iskolából. Megannyi zaftos sztori, lehet jókat csámcsogni és nagyokat botránkozni.
 „A nyanyaság nem kizárólag életkorhoz kötött, de szignifikánsan mégis a középkorúsággal kezdődő állapot a női pedagógusok körében. Addigra ugyanis már legalább húsz-huszonöt éve a pályán vannak, és bármennyire is szeretik a gyerekeket, nagyon kevés az a nő, aki ezt a hosszú időtartamot ép egészséggel, ép idegrendszerrel és mentális fittséggel vészelné át.” (Török Ildikó)
 Az osztályfőnöki munka szempontjából rendkívül fontos változás a közösségek szerepének elhalványulása, az egyéni érdekek előtérbe kerülése. Az ún. közösségi nevelés jelentősége, tartalma, eszköztára részben elavult, részben méltatlanul elfelejtődött. Egyáltalán beszélhetünk-e ma az iskolában közösségi nevelésről? Vagy maga a kifejezés is lomtárba való?
 Új sorozatunkat Fenyő D. György írásával nyitjuk, aki 20 pontban foglalja össze az osztályfőnökség aktuális jellemzőit. 14 tézis a helyzetképet vázolja fel, a fenn maradó hat pedig e funkció alaptételeinek megfogalmazására tesz kísérletet. Az írást vitaindítónak is szánjuk.
 „Reggel: mosogatógép berak, mosógépben időzített mosás berak, szemét!! Utána két hiszteroid egyed iskolába juttatása. (Lásd: gyermek ül, bambul, majd fél pár zoknival a kezében tévelyeg a lakásban indulás előtt 10 perccel.) BKV gyönyörei – no comment. Még nem jeges...” (Gyulai Zsuzsa)
 „Aki a harmadik generáció óta munkanélküli családban él, azt nem fogja motiválni sem a jól felszerelt iskola, sem az új módszerek. Innen nagyon nehéz csillogó szemmel, tudásvággyal, pozitív jövőképpel indulni reggelente. Az is csoda, hogy ezekből a családokból csak annyi problémával jönnek, amennyivel megérkeznek hozzánk. Innen, így nincs kiút.” (L. Ritók Nóra)
 „Az iskolát a társadalom már jó ideje szólongatja, tegyen valamit, mert baj van a fiatalokkal: nem készülnek fel az »életre«, a gyorsan változó világhoz való alkalmazkodásra, a kemény problémákkal való szembenézésre, a kitartó munkára, az együttműködésre, a konfliktusok békés, konstruktív megoldására… De hát akkor mire fordították a diákok azt az egyre hosszabb időt, amit az iskola padjaiban töltöttek?” (Klein Sándor)
 „Viccelődve kérdeztem meg elsős fiamtól, hogy a tanító néni mit tesz veletek, ha nem fogadtok szót, volt-e már sarokba térdepeltetés. Fiam még a kölkös játék hevében derűsen válaszolta, hogy egyszer a Gézának az osztály elé, a sarokba kellett guggolnia.”
Megint kevesebben lettünk eggyel, akik egyszerűen azért jók, mert rossznak lenniük rossz.
Ugrin Gáborné Majoros Márta könyvtárostanár, a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati verseny elindítója, a Könyvtárostanárok Országos Egyesületének megalapítója életének 74. évében (f)elköltözött.
Az alábbi kérdőívet a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány kérésére tesszük közzé honlapunkon. A felmérés célja, hogy a pedagógusok mindennapi tapasztalatai alapján közelebb hozza az iskola világát és a viselkedészavarokkal foglalkozó szakmát. A vizsgálat eredményeit először a Mindengyerek 2009 konferencián ismertetik. Szánjon rá negyedórát!
 Amíg a felnőttek egy része óvatosan közelít az újabb és újabb számítógépes programokhoz, és minden szabályt betart, addig a ‘82 után születettek – ők az Y generáció – már belenőttek a számítógépes programok felhasználási stádiumába. Akik 82 óta születtek, már munkavállalók. De a legtöbb figyelmet érdemlő sáv mégiscsak a kiskamasz és kamasz korosztály.
Földes Petra: Digitális bennszülöttek
 Miért is kellene különválasztani? Nem ugyanarról a gyerekről beszélünk? Nem. Nem mindig. Az iskolai gyerek viselkedése egészen más is lehet, mint az otthonié. Jobb vagy rosszabb, de más. Erről a kettősségről szól Török Ildikó írása.
 Egy nemzetközi pedagógusvizsgálatban három olyan kompetenciát találtak a kutatók, amelyek az olasz, a holland és a magyar pedagógusok számára egyformán gondot jelentenek: a diákok motiválása, az együttműködés és a kölcsönös bizalom légkörének megteremtése, a diákok kulturális hátterének megismerése.
 „Tudatában vagyok annak, hogy esküt tenni nagy jelentőségű gesztus, morális teher. Most mégis javaslatot teszek egy tanári eskü szövegére azért, hogy komoly és felelősségteljes együttgondolkodásra hívjak mindenkit, akinek erről gondolatai, mondanivalója és kérdései vannak.”
 „A csütörtök éjszakák legalább olyan mozgalmasak, mint a péntekiek vagy a szombatiak. Ifjúságunk általában szerdáig bírja ki pia nélkül. Aztán tovább már nem. Szerda éjjel még nagyjából nyugi van, de csütörtökön ismét megtelik a város igazi zombikkal...”
 „A nemzeti ünnepeket menetrendszerűen kísérő megosztottságok hátterében a nemzeti önmeghatározás zavarait és a múlthoz való viszony ellentmondásait találjuk. Magyarországon minden rendszer- és kurzusváltás felerősítette a nemzeti önmeghatározás kényszerét. Így volt ez az 1989-es rendszerváltás után is.” Szabó Ildikó írása.
Nemzeti ünnepek az iskolában
 „Az 56-os forradalom évfordulójának apropóján idézek fel egy iskolai történetet az 50-es évekből. Vajon mit értenek meg belőle a később születettek? Mindenesetre különös érzés megélni, amikor az ember gyerek- és ifjúkora történelemmé válik.”
„Lehet, hogy az Isten nem engedi vesztünk...”
 A 8–14 évesek kommunikációs és fogyasztói, valamint életmódbeli szokásait vizsgálta a Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató Intézet. A kutatásban részt vevő 2000 tanuló reprezentálja az ország kiskamaszait. Az adatokból megtudhatjuk például, hogy a korosztály 29%-a nem érti, hogyan lehetett korábban mobiltelefon nélkül élni.
 A kollégák egy része pontosan ugyanúgy tanít, ahogy tanított 20-30 évvel ezelőtt, ha akkor a pályán volt, ha meg nem, akkor más mintát ő sem látott. Sokszor elgondolkodom azon, hogy mitől fog megváltozni a magyar iskola. Kitől? Ki tehet ezért? Többek között ezt a kérdést veti fel Cseh Györgyi közoktatási szakértő továbbgondolásra, vitára érdemes írása.
 Annyi vád ér bennünket, pedagógusokat, hogy csak panaszkodunk, panaszkodunk és nem mondunk megoldásokat a közoktatás égető gondjaira. Íme, egy megvalósítható ötlet! Mi lenne, ha megszerveznénk a rosszul tanítás hetét, azaz évente egy hétig minden tanár olyan minőségben tanítana, amilyen minőség a körülményeit és a piac szabályait figyelembe véve elvárható tőle?
 A svéd reformpedagógus, Ellen Key annak idején azt jövendölte, hogy a 20. század a gyermekek évszázada lesz. Valamennyien tudjuk, hogy ez a jóslat nem vált valósággá. Mit várhatnak gyermekeink a 21. században? Erre keres választ Vajda Zsuzsanna tanulmánya, amelyből néhány elgondolkodtató részletet emelünk ki.
Mit tudunk és mit nem tudunk a gyermekkorról?
 Honlapunk gyakori szerzője (és egyesületi tagunk): Török Ildikó nyilatkozott a nemrégiben Vasárnapi Hírek újságírójának. A diákok zsebpénzével kapcsolatos gondolatait, mivel közérdekű kérdésről van szó, itt is közzé tesszük.
 Olykor rádöbbenünk, hogy Madách a 19. században milyen tisztán látta napjaink máig megoldatlan, sőt súlyosbodó (globális?) problémáit. Ennek igazolására következzék itt egy részlet drámai költeményéből.
 Vajon mi indokolja a fiatalok agresszivitását? Erősen frusztrál, gátlásokat ébreszt, olykor megtorlási vágyat gerjeszt a verbális bántalmazás. A verbális bántalmazás elkövetői pedig tanárok is lehetnek. Az Aranysárkány itt közölt részletében a különben rokonszenves és köztiszteletnek örvendő Novák tanár úr alázza porig rosszul teljesítő tanítványát. Liszner Vili pedig beváltja fenyegetését: a verbális bántalmazást kegyetlen veréssel torolja meg.
 Rengeteg panaszt hallani azzal kapcsolatban, hogy a mai fiatalok egyáltalán nem hallgatnak a felnőttekre, bizalmatlanok, tiszteletlenek, sőt felháborító módon viselkednek. Biztosan sok szülőben és pedagógusban felmerül a kérdés: vajon miért is van ez? A probléma egy lehetséges magyarázata olvasható ki Mrożek szatírájából. (Agocs Írisz illusztrációja.)
 Móra Ferenc egy tanéven át tanító is volt. Ez az élmény olyan igazságok megfogalmazására ösztönözte, amelyek napjainkban, amikor a pedagógustársadalom (és általában a felnőttek) gyakorta teljesen reménytelennek vélik a tanulók motiválását az iskolai munkára, a tanulásra, rendkívül tanulságosak.
 A média egy része szerint az iskolák élete szenzációs botrányok sorozata. Ma már nem is számít igazi szenzációnak, ha a diákok semmibe veszik egy tanár személyiségi jogait, megsértik, illetve a technika lehetőségeivel élve nyilvánosan megalázzák őt. Még mielőtt (nagyrészt joggal) elkezdenénk méltatlankodni, és tovább sorolni a hasonló eseteket, érdemes egy-egy ilyen ügy mélyére nézni.
 „Ha a tanár nem tudja feldolgozni saját belső feszültségeit, nem boldogul a személyközi konfliktusokkal sem. Hányszor találkoztam alacsony önértékelésű kolléganővel, aki diákjaiban saját életének a megrontóit látta, vagy nyugdíj előtt álló kollégával, akinek nincs már türelme sem a tanulókhoz, sem a szülőkhöz, de még a munkatársaihoz sem.” (Kováts Nóra írása.)
 „Szerettem volna megváltoztatni. Mivel természetesen ez lehetetlen volt, folyamatosan lelkiismeret furdalást éreztem, hiszen úgy véltem, hogy egy segítséget kérő tanulót nem tudtam támogatni, illetve nem éreztem, hogy az iránymutatás nélküli meghallgatás segítség lenne. Folyton aggódtam, szorongtam, és féltem a beszélgetésektől. Valójában zavarba hozott, az egyenrangú kapcsolat.” (Hodor Julianna esetleírása a „Mint arcokon a ráncok” blogról)
 „Az alábbiakban olyan nem tipikus nevelési helyzetekről írok, amelyek a saját praxisomban fordultak elő. Az élet valamennyit megoldotta, az idő sok mindent enyhített, de a múltból felidézve is érzékelhető, hogy olykor csak egy hajszálon múlott a súlyosabb következmény.” – Gyulai Zsuzsanna írása.
 „És még sorolhatnám tovább a rémületes eseteket, melyek közös nevezője, hogy valamennyiben gyermeki és ostoba módon viselkedem. Úgy tűnik, amint belépek az iskola kapuján, egy hirtelen agymosás, elektrosokk hatása alatt elbutulok, és az egyébként normális felnőttből ügyefogyott gügye válik.” – Federmayer Katalin írása.
„Saját peremmel kezdődött az egész...”
„Igen, Trencsényi Lászlónak teljesen igaza van. Ha ő lehetne maga a Magyar Pedagógiai Társaság, ha elég volna egy országos szakmai szervezet működéséhez, hogy a főtitkára főtitkároskodik, akkor a szervezetet nagyon is tevékenynek és aktívnak kellene nevezni.” – Takács Géza írása.
Takács Géza: A megdrótozott fogaskerék
Helyreigazítási kérelem
 „Ennyi volt. 12 éve vagyok ebben a suliban, és most vége. Ma (MA!!!!!!!) megkaptam a felmondásomat. A következő tanévben már nem tanítok itt. Elbúcsúzni nem tudtam...”
 „Mindjárt kicsengetnek, vége a szabad órájának. Ugyan hasznosan eltöltötte! Nem, jövőre nem csinálja tovább, ha nem segít a központ, maga veszi kezébe a dolgot. Elmegy zöldségesboltba, káposztát válogatni, Katus cs betűinél érdekesebb feladat lesz. Ha az ember répát árul, legalább nem kell naponta harmincszor elmagyaráznia egy falka gyereknek, hogy az igazság mindig győz, és az élet gyönyörű.” – Szabó Magda 90 éves.
 Az embereket számtalan módon lehet csoportosítani. Van, aki elítéli a lopást, más gátlás nélkül megteszi. Sokan soha nem hallottak még az IMEI-számról, mások viszont pontosan tudják, mi az. Utóbbiak feltehetőleg azon kevesek, akik tettek már feljelentést mobiltelefon eltulajdonítása miatt.
 A nagyóvodáskortól a felső kamaszkorig követi végig a szerző, Kádár Judit a személyiségfejlődés egyes szakaszait, azok érzelmi, kognitív, társas és etikai sajátosságait, domináns tevékenységeit. Ezek határozzák meg ugyanis, milyen az adott életkorban a „meghallható” történet, és hogyan kell azt elmondani.
 Közvetlenül a 2001-es terrortámadás után Szávai Ilona és munkatársai egy négy kérdésből álló kérdőívet küldtek szét hazai és határon túli magyar iskolákba. Az évforduló apropóján most a gyerekek válaszaiból mutatunk be egy ma is beszédes összeállítást.
 Bármerre is járunk a városban, nem kell túl nagy éberség ahhoz, hogy észrevegyük: a közelben iskola működik. Van, ahol zebrák, KRESZ-táblák figyelmeztetnek a szeptembertől ismét padba ülőkre. Másutt az út menti fák törzsébe nyomott rágógumik jelzik a tanintézet közelét. Olyan különleges jelekről azonban kevesen számolhatnak be, mint amilyeneket egy rákospalotai utca lakói már hónapok óta szemlélhetnek.
 A reformok hallatán gyakran csak a leépítésre, az iskolák bezárására és összevonására tudunk asszociálni. Írásunkban más nézőpontból igyekszünk megvilágítani, milyen tényezői lehetnek annak, hogy a pedagógusok megbecsültsége, a pedagógustársadalom önmagáról alkotott képe megváltozott, és ez milyen mértékben segíti a (látszat?)reformok térnyerését.
 A Sebestyénné Kruchió Ilona által végzett kutatás arra keresett választ, hogy fontosnak tartják-e a pedagógusok az osztályfőnöki órákat, szerintük mi az osztályfőnöki óra legfontosabb feladata, és hatékonynak értékelik-e az osztályfőnöki órákon folyó nevelőmunkát.
 „És a pedagógusok nem sírnak, csendben, de dühösen és elkeseredetten teszik a dolgukat a fent említett körülmények között. Nem igazából a keresetem az, ami mélységesen felháborít és elkeseredetté tesz, hanem az a mellőzöttség, melyben élünk és dolgozunk. A társadalmi megbecsülés hiánya. Mert két dologhoz mindenki ért: a focihoz és a pedagógiához.” – Leiner Károly írása.
 A következő (nem szigorúan karácsonyi) cikkel szeretnénk békés, boldog ünnepeket kívánni minden olvasónknak. Szávai Géza írása eredetileg a Fordulópont 34. számában jelent meg. A „fanton” pedig nem elírás.
 Mindenekelőtt középiskolásoknak szeretnék itt üzenni, akik szeretik, ráadásul nagyon szeretik a zenét. Akiket foglalkoztat, hogy mitől jó vagy rossz, izgalmas vagy unalmas egy zene. Persze nagyon sokféle zene lehet jó és izgalmas, s minél inkább izgat valakit ez a sokféleség, annál inkább neki szól ez az üzenet. Azoknak írok, akik sok zenét hallgatnak, és közben kérdések merülnek fel bennük.
 „Hatodik órám volt az első emeleti utcafrontos tanteremben. Talán harmadikosokkal. Az ablak nyitva, a Béke úti fák lombjai szinte behajoltak; fény a terem. Egyszer csak Kossuth-nóta hallatszik az utcáról. Felvonulók énekelnek. Fiatalok, egyetemisták, diákok. Transzparensek a kézben. Jelszavakat skandálnak. Nincs kétségem, a vagongyár felé tartanak. Már a pártház előtt elhatározták, hogy csatlakozásra szólítják fel a munkásokat. Hamarosan vége a műszaknak.”
 Annyiszor mondjuk, hogy a mai gyerekek egészen másképp gondolkodnak, mint néhány évvel ezelőtti kortársaik, egészen más az ízlésük, más tetszik nekik, mint hajdan nekünk. És bizony számos dolog akad, amelyért a nem is olyan régi generáció még rajongott, a mai tinédzserek pedig nem tudnak vele mit kezdeni. Ha így is van, azért meg lehet találni, s ha nem találunk, ki lehet építeni a különböző nemzedékek közötti hidakat. Kriston Aranka írása bizonyítja, hogy ez a törekvés olykor meglepő eredményeket hoz.
 Nyilván egyszerűbb és biztonságosabb szabályok, paragrafusok mögé rejtőzve lemondani az önálló döntések meghozataláról. Meggyőződésünk szerint azonban a pedagógus nem szorítható be az engedelmes hivatalnok előírások és szabályok által meghatározott szerepkörébe. Bizony, olykor éppen a pedagógushivatás természetéből fakadóan kényszerülhet – például – az osztályfőnök egyedi „szabálytalanságokra”. Ilyen helyzetekről szól Grábics Éva írása.
 „... Belefáradtam, hogy szinte mindennap vele kellett foglalkoznom, amikor ott van még vagy fél tucat problémás gyerekem... Nem tudom, érted-e... Majd meglátod szeptemberben, hiszen te kapod a hírhedt 4. a-t. Ott találkozhatsz majd két-három, Tamásnál is keményebb legénnyel, akik megesznek reggelire...”
 Annak ellenére, hogy a mai tizenévesek számos olyan dolgot produkálnak, ami akár egy évtizeddel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna, sok olyan tabut döntenek le, mely örök tiltásnak tűnt, szükségleteik közel sem változtak annyit, mint azt felszínesen gondolnánk. A mostani kamasz is igényli az odafigyelést, a problémái iránti nyitottságot, az elfogadást, a valóságos kapaszkodókat.
 Nem kis érdem, ha egy osztályfőnök képes elszakadni a közvélekedéstől, és utat talál az olykor végképp reménytelennek, kezelhetetlennek ítélt diákcsoporthoz. Ez történik a következő esetben, ahol az új osztályfőnöknek sikerül megváltoztatni a rossz irányú folyamatokat és újraírni a rábízott osztály történetét.
 Amikor a határontúli magyarságot emlegetjük, leginkább Erdélyre gondolunk, esetleg a Felvidékre, az utóbbi időben előforduló erőszakos megnyilvánulások óta a Vajdaságra, de Kárpátalja általában a háttérben marad. Még ma is viszonylag kevesen tudják, hogy létezik ott egy színmagyar falu, Szelmenc, amelyen sajátos módon léptek át a 20. században több alkalommal is az országhatárok.
 Röfi honlapunkon elbeszélt budapesti története is bizonyítja, hogy még a pedagógusok sincsenek mindig tisztában azzal, hogy milyen mély sebeket lehet ejteni pusztán szavakkal. A gyerekek egymással szemben szóban is megnyilvánuló kegyetlensége pedig csak akkor enyhíthető, illetve szorítható vissza, ha a pedagógus tudatában van annak, hogy milyen hatása lehet a szóbeli bántalmazásnak.
Röfi Budapesten: Előítéleteink
 Oktatási-nevelési intézményeinkben a kortársak közötti zaklatás egyre elterjedtebb jelenség, kutatására mégis kevés empirikus munka irányul hazánkban. Az itt ismertetett vizsgálat az agresszivitásnak azt a formáját vette górcső alá, amely tartós és ismétlődő jelleggel zajlik, egy vagy több diák gyakorolja egy gyengébb vagy magányos egyénen, és nincs nyilvánvaló kiváltó oka.
 Hála a médiának, terjed a gyermekek közötti erőszakos cselekmények híre, s az amúgy is hiszterizált légkörben különösen nagy visszhangot vált ki. A kapcsolódó (sajnos nem nagyszámú, de azért létező és tanulságos eredményeket hozó) kutatások tapasztalatai segíthetnek tágabb kontextusban és valamivel higgadtabban, objektívebben szemlélni a problémát.
 Brutálisan megvertek és megrugdostak osztálytársai egy diákot egy debreceni iskolában. A tanulók rendszeresen verték társukat. Az egyik verést pedig rögzítették is egy mobiltelefon kamerájával. Az iskola igazgatója azt mondja, sem ő, sem kollégái nem tudtak arról, mit művelnek társukkal a hatodikos gyerekek a szünetekben. Az igazgató most vizsgálja az esetet, és büntetést ígér. A gyermekpszichológus szerint életre szóló lelki hatásai lehetnek az ilyen megaláztatásoknak.
 Az iskola életvilága különösen gazdag szubjektív élményekben. Amikor ezeknek az élményeknek és az ezekből (is) eredő viszonyulásoknak a felderítésére vállalkozunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy csak részben tudatos, racionális folyamatokról van szó. A metafora kutatási eszközként történő használata lehetővé teszi, hogy megismerhessük a viszonyulások elfedett rétegeit.
Rapos Nóra: Ami nem mérhető...? – Vagy másképp...!
 A hatékony, a gyermek mindenek felett álló érdekét szem előtt tartó és egyúttal az érintett szakemberek, így a pedagógusok munkáját is segítő együttműködés csak akkor jöhet létre, ha a tanárok tisztában vannak azzal, hogy milyen szerep- és felelősségvállalást vár el tőlük a „hivatalos”, professzionális gyermekvédelem.
 Az iskola egy a nem gyermekvédelmi alapfeladatot ellátó, de a gyermekvédelemhez kapcsolódó szervek rendszerében, így jelzési és együttműködési kötelezettsége van, ha gyermek bántalmazását, elhanyagolását vagy egyéb veszélyeztetettségét észleli. Sorozatunk első részében e három alapfogalmat tekintjük át.
 „Bizonyára én sem tudok már annyi lelkesedést sugározni, mint régen. Hiába mondom többek között, hogy tanuljanak, mert akkor jó állásuk lesz, hiszen ez sem igaz. Mivel szolgáltatók lettünk, néha ki vannak szolgáltatva az elveink is...” Szilágyiné Polgár Éva személyes hangvételű írása az osztályfőnöki szerep változásairól.
 Irodalomtanárként az átlagos tanár-diák viszonynál sokkal közelebb kerülünk egymáshoz tanítványaimmal. Így azt gondoltam, nem is kell nekem osztályfőnöknek lennem, hiszen tanítványaim nagyobb bizalommal fordulnak hozzám, mint az osztályfőnökükhöz. E viszony pikantériája, hogy míg az osztályfőnök adminisztrál, szaladgál, szervez, pénzt szed, én nagyvonalúan lelki életet élek velük. Én viszont vágyakozva néztem utánuk, mikor az osztály saját, megszokott belső rítusait végezte.
 „Arra panaszkodunk, hogy a diákok egyre többet engednek meg maguknak erkölcsi és magatartási szempontból is, túl sokat emlegetik a jogaikat, de a kötelezettségeiket, a jómodort, a fegyelmet meg elfelejtik stb. Ez az eset azonban azt bizonyította számomra, hogy még mindig egy gyerek a kiszolgáltatottabb a tanár jó- vagy rosszindulatának.” Török Ildikó fordulatos írása a pozícióból fakadó hatalom különös logikájáról.
 Kedves Kollégánk! Szeretné jobban megismerni tanítványait? Szeretné tudni, hogy miért kerül egy-egy gyerek az osztály középpontjába, és miért maradnak mások a kör szélén vagy a körön kívül? Szeretne tudatosabban segíteni pályaválasztási, pályaorientációs kérdésekben? Szeretné motiválni a tanulókat? A grafológia számos lehetőséget kínál az osztályfőnök számára, hogy a fenti kérdésekben eligazodjon. Várjuk a témával kapcsolatos kérdéseit.
 „Ezt a cikket legfőként húsz tanárnak írom [...], és persze mindenki másnak, aki hiszi vagy reméli, hogy ami gyerekeink világában megérett és méltó a megújulásra, azt közös gondolkodással, kreativitással megújítani rendesebb mulatság, mint tunyán sírdogálni a tartalmatlanná vált megszokások halmain. Nem azért jobb mulatság, mert feltétlenül sikerülni fog, hanem azért, mert semmi nincs, aminek személyes jelentősége és személyes felelőssége ennél nagyobb lehet. Meg kell próbálni, és ha nem sikerül, meg kell próbálni újra.”
 „Kedves szülői értekezletekre járó olvasók! Ugye, tudjuk, melyik az a mozdulat, amelyik csalhatatlanul jelzi, hogy a szülői értekezlet a második félórájába lépett? Hát persze, hogy a lopva az órára pillantás, amit nem sokkal később a szülők pironkodó elsettenkedése követ – eleinte egyesével, aztán a merész úttörők példáján felbátorodva kisebb-nagyobb csoportokban...”
 „Két évvel ezelőtt Budapest egyik gimnáziumában a szülők saját akaratukból szülői
szervezetet alapítottak. Ez a hír. A világ boldogabb felén – úgy értem, ott, ahol a demokrácia
nem a központi bizottság ajándéka, hanem a levegő, amit beszívnak – ez
a hír olyan trivialitást közölne, amit épelméjű ember le sem ír. A mi vidékünkön ez
a butácska mondat hihetetlen, felfoghatatlan, megbotránkoztató újdonságot ad hírül.”
 „Mozart Varázsfuvola című operájában a szerecsen Monostatos és a madárember Papageno egymást megpillantva riadtan menekül a számára ismeretlen és különös lénytől. Ez a jelenet egyre gyakrabban idéződik fel bennem, amikor azt tapasztalom, hogy szülők és pedagógusok kölcsönösen valami titokzatos és veszélyes ellenfelet látnak a másikban...”
 Az iskola világa szigorúan társadalomkutatási szempontból tekintve végtelen horizontokat kínáló terület. A közoktatás rendszere minden társadalmi réteget, csoportot érint, benne megtalálhatók a legkülönbözőbb életkorú emberek. Mint intézmény ezer szállal kapcsolódik a társadalom világához. Az elmúlt évek vizsgálatai három nagyon fontos területet érintettek: ezek a társadalmi és állampolgári nevelés, az esélyegyenlőség, valamint a személyiség- és a közösségfejlesztés kérdésköre.
 Miklós gyermekkora óta papi pályára készül. Mikor tizenegyedikes szakközépiskolásként megvallja osztálytársainak pályaválasztását, kiközösítik, csúfolni kezdik a háta mögött. Osztályfőnöke mindent megtesz annak érdekében, hogy változtasson az áldatlan helyzeten… Meglepően szép történet az egyén autonómiájáról, a másik meggyőződésének tiszteletben tartásáról.
 „Párizs lángjai címmel jelent meg Váncsa István írása az ÉS 2005. november 11-i számának címoldalán. Ha jól értem a szerzőt, a franciaországi zavargások nyomán valami olyasmi mellett próbál érvelni, hogy meg kellene már végre regulázni az autókat gyújtogató, túlnyomórészt fiatalokból álló csőcseléket, nem pedig azon vacakolni, hogy nevezhetők-e bevándorlóknak, feketéknek vagy araboknak.” – Ligeti György írása.
 „Dühös voltam és szomorú is, de igazából elcsodálkoztam, hogy engem, akiről köztudott, hogy jól ismerem ezt a generációt is, mennyire becsaptak, elárultak minden látható lelkiismeret-furdalás nélkül. Eleinte nem is értettem, miért csinálták, vagy miért velem, akit – állítólag – kedveltek, aztán sokat törtem a fejem azon is, hogy minden tanításom/tanításunk ellenére nem is érzik tettüknek a súlyát, és nevetésükből ítélve nem is gondolják ezt sem hibának, sem bűnnek, legfeljebb egy kis szabályszegésnek.” – Török Ildikó írása.
 Közelednek az országgyűlési választások, nagy hévvel beindult a többoldalú kampány. Az ehhez kapcsolódó események óhatatlanul beépülnek napi élményeink közé, s akarva akaratlan véleménynyilvánításra késztetik az iskola különböző szereplőit is. Különösen aktuális tehát az az ajánlás, melyet az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet fogalmazott meg a politika iskolai jelenlétének határairól.
 Az egyéni sikeresség vágya alapvetően befolyásolja mindennapi életünket. Ritkán gondolunk azonban arra, hogy mi van azokkal, akik nem sikeresek, és ki ezért a felelős. Vajon ismerjük-e eléggé tanulóinkat, és elég figyelmet fordítunk-e a személyiségük megismerésére? S milyen eszközök állnak rendelkezésünkre a megismerés ilyen irányánál?
Ebben az írásban egyetlen szempont mentén törekszünk ennek a bonyolult kérdéskörnek az áttekintésére: ez a gyermekek félelmeinek a feltárása.
„Miközben viszonylag egyszerűnek látszik az iskolai büfék megregulázása, a parlament 2004 decemberében a Költségvetési Törvény tárgyalásába csomagolva megváltoztatta a Közoktatási Törvényt, és a korábban kötelező iskolai gyermekvédelmi felelősök foglalkoztatását szabadon választhatóvá tette. Ennek következtében lehet, hogy a büfében nem lesznek az egészségre káros élelmiszerek, de akár sok százezer különféle okból veszélyeztetett gyerek számára még az a szerény esély is elvész, hogy legalább valamiféle segítségre számíthasson, ha szegénység, bántalmazás, személyes problémák okán támaszra, szakember segítségére lenne szüksége.”
Nem szabad semmi olyat tanítani, mondani vagy példaként állítani a gyerekek elé, ami emberellenes, életellenes. Nem szabad a tanárnak a diákokat manipulálni, saját céljai, ideológiája, érvényesülése vagy elvárásai szolgálatába állítani. Nem szabad nem tisztelni a tanítványokat, személyiségüket, autonómiájukat, fejlődésüket. Meg kell adni minden embernek, kollégának, diáknak, szülőnek a kellő komolyságot, tiszteletet, figyelmet...
 A nemzeti ünnepek iskolai megünneplése az állampolgári kultúra fontos eleme minden országban. Erre a kultúrára Magyarországon rányomja bélyegét, hogy az ünnepek többségével kapcsolatban nem kristályosodhattak ki társadalmi tradíciók. Ráadásul 2000 óta Magyarországon az iskolákban kötelező két emléknapot is tartani: a holokauszt-emléknapot és a kommunizmus áldozatainak emléknapját. A tanulmány elsősorban arra keresi a választ, mit jelentenek a gyerekek számára ezek az évről évre visszatérő alkalmak.
 „A közoktatás legfontosabb mutatója az elmúlt évtizedekben a gyereklétszám csökkenése lett. Ez a legtöbb problémát okozó – a finanszírozást meghatározó – mutatószám azonban csal. Az, hogy egy pedagógusra átlagosan egyre kevesebb gyerek jut, elhomályosítja azt, hogy mennyit változtak a gyerekek (és a körülmények) ebben az időszakban.” Bán Mihály elgondolkodtató írásában a pedagógusi munka napi gyakorlatának – mindannyiunkat mélyen érintő – problémáit veszi számba. A gondolatokat kísérő (illusztráló, alátámasztó, mélyebb összefüggésbe helyező) újságcikk- és könyvrészletek megdöbbentő érzékletességgel közvetítik az ismerősnek tetsző tapasztalatokat. Az írást három részletben közöljük – abban a reményben, hogy megállapításai termékeny vita alapjául szolgálnak majd.
 Az egyén és közösség kapcsolata, a közösségi nevelés tartalmának átalakulása alapjaiban érinti az osztályfőnöki szerep tartalmát. Ezért is ajánlunk kollégáink figyelmébe egy e témát színvonalasan feldolgozó tanári képesítő dolgozatot. A ma már friss diplomás pedagógus szerző szerint a rendszerváltás előtt a közösség, a közösségi érdekek túlsúlya volt jellemző, amelynek helyébe az egyén, az egyéni érdekek túlsúlya került. Ma az individualitás időszakát éljük, ezért érdemes megvizsgálni a közösség megváltozott szerepét az egyén szocializációjában.
Az ismertetett módszerek: komplex helyzetelemzés a tanulócsoportban, megfigyelés, eseménynapló, időmérleg, dokumentumelemzés – gyakorlati példákkal, valós élethelyzetekkel.
Az ismertetett módszerek: fogalmazásvizsgálat, az erkölcsi ítéletalkotás vizsgálata, értékválasztás – példákkal, az eredmények feldolgozását és értékelését segítő technikákkal.
Az ismertetett módszerek: egyéni interjú, csoportos interjú, jelenismereti vizsgálatok, az osztály önarcképe, pedagógiai jellemzés – és végül a pedagógus önarcképe.
 „Aprócska gyerek áll a sorban, maga előtt lógatja a tálcát, lábával ritmikusan billegeti. Éppen a cipőjéig ér. Bal térd, jobb térd, bal, jobb, nem szabad elrontani, mert baj lesz, bal, aztán a jobb, meglökik, két bal egymás után, elrontotta, most már biztos, hogy valami rossz lesz. Tele nagyokkal az ebédlő, zaj, nyüzsgés, kiabálás, türelmetlen tolakodás. Ez a szünet ugyanis a felsősöké...”
 Az osztályfőnöki munka lényegesen többet jelent az osztályfőnöki órák megtartásánál. Az osztályfőnök hagyományosan az a pedagógus, aki állandóan az arcvonalban állva a legközvetlenebbül tapasztalja meg az osztályába járó gyerekeken és szüleiken keresztül a társadalom valamennyi feszültségét és problémáját – mondta Szekszárdi Júlia a Felvételi Információs Szolgálatnak adott interjújában.
 Az osztályfőnöki feladatkör sajátossága – szemben a szaktanári funkcióval –, hogy nincs előírható, részleteiben megtervezhető tananyaga; ellátása lényegesen több spontaneitást, rugalmasságot, reflektivitást igényel. Ha a pedagógus nem csupán az osztály adminisztratív ügyeinek intézője kíván lenni, tudomást kell vennie arról a világról, amelyben élünk. Az elvárások, amelyek kereszttüzében a dolgát tennie kell, sok esetben egymásnak is ellentmondanak. Senki sem veszi le a pedagógusról a felelősséget, hogy ezek között mérlegeljen, rangsoroljon, a rábízott tanulók szükségleteit, igényeit szem előtt tartva, saját személyisége hitelét megőrizve alakítsa ki működőképes nevelési programját.
 A rendszerváltás nyomán felszínre került és kiéleződött társadalmi különbségek nem hagyták érintetlenül az iskola világát. Az elszegényedés, meggazdagodás, a különféle – sikeres és sikertelen – megküzdési stratégiák, az ezekből fakadó családi hangulat rányomja bélyegét az iskolába érkező gyermek személyiségére, iskolával kapcsolatos várakozásaira s hétköznapi viselkedésére. Természetes (kellene, hogy legyen), hogy egy pluralista társadalom iskolája számol ezekkel a különbségekkel, annál is inkább, mivel napjaink pedagógiája azt a célt tűzi maga elé, hogy adaptív, kooperációra, megújulásra képes személyiséggé fejlessze diákjait; vagyis célkitűzése individuális, az egyes gyermekre irányuló. Ezt a nagyon is differenciált célt azonban még mindig egy erősen homogenizáló s egyúttal rendkívül hierarchizált rendszerben próbáljuk elérni.
Mielőtt az „elvárások kereszttüzében” munkálkodó pedagógus (és osztályfőnök) szerepét taglaltuk volna, szükségesnek tartottuk egy pillantást vetni az iskola iránt támasztott, folyamatosan változó társadalmi elvárásokra. Ezért indítottuk szakmai programunkat Perjés István előadásával, aki éppen arra próbált választ keresni, hogy milyen hiedelmek és mítoszok hagyományozódnak át nemzedékről nemzedékre, s ezek hogyan határozzák meg az iskolával szembeni társadalmi elvárásokat.
 A szaktanári munkát érintik az oktatás tartalmához, módszereihez kapcsolódó változások. Az életminták változása magával hozza a szokatlan iskolai helyzeteket is. Soha nem tapasztalt különbségek vannak az egy osztályba járó diákok életmódjában. Az iskola mint szervezet is a megújulásban van. Más típusú házirend, másféle jogi szabályozás érvényes napjainkban. A legjellemzőbb mégis az, hogy az iskola nem tudja megszólítani a diákok tömegeit sem a tanítás tartalmával, sem a tanórán kívüli aktivitásaival. Nem tud vonzó lenni, vagy legalább jó érzésekkel elviselhető. A kultúra-azonos pedagógiától is nagyon messze van a pedagógiai gyakorlat.
 A családdal kapcsolatos modern mítoszok egyike a család válságjelenségeiről, kiürült, tönkrement kapcsolatokról, válásokról, elhanyagolt gyerekekről szól. A mítosz kimondottan vagy kimondatlanul a régi idők harmóniájának idillikus képzetéből, a családi tűzhely melegének biztonságából és a családi béke, az egymás iránti törődés nosztalgikus érzéseiből, tudományosan pedig a nukleáris kiscsalád és a személyiségfejlődés összefüggéseinek normalizálásából táplálkozik.
 „Munkámban a jutalmazás és büntetés szerepét vizsgálom J. K. Rowling Harry Potterről szóló meséiben. Habár a regényt teljesen átszövi a fantázia világa, a roxforti iskola hangulatában határozottan a mai angol iskolai szellemet ismerhetjük fel. Ezért is alkalmas ez a mű arra, hogy pedagógiai szempontok alapján vizsgáljuk meg. A téma választásánál nagy szerepet játszott Rowling műve, hiszen úgy vélem, hogy ez az alaposan megszerkesztett varázsvilág a maga valós elemeivel számtalan példát kínál különböző tanártípusok és módszereik vizsgálatára.”
 Az Új Pedagógiai Szemle 2003. novemberi számában jelent meg egy fiatal, idén diplomázott pedagógus írása a multikulturalizmusról. Sajnos onnan – terjedelmi okokból – éppen azok a részek maradtak ki, amelyek számunkra különösen érdekesek: az ifjú kolléganő személyes emlékei, amelyekkel mondandóját szemlélteti. Az EU-hoz való csatlakozás jelenleg az emberek többségében kettős érzéseket kelt, ahogy egyre közelebb kerülünk, sokunkban egyre erősödik a bizonytalanság érzése, a félelem az ismeretlentől. Az Európáról való, a problémákkal is szembesülni törekvő gondolkodást is segíti Tusa Cecília írása – különös tekintettel azokra a konkrét tapasztalatokra, amelyeket ebben a változatban teljes egészében közlünk.
 „Én nem tudom, hogy máshol (más iskolában) hogy van ez, de nálunk az osztályozó értekezleteken mindig ugyanaz a két kérdés képezi – általában meddő – vita tárgyát. Mindkét dilemma – »Mit jelent egyáltalán a példás, a jó, a változó és a rossz magatartás/szorgalom?«, illetve »Mihez, kihez viszonyítsuk az adott diák szorgalmát és magatartását?« – az értékelés kritériumrendszerével kapcsolatos. Félévente szembesülünk azzal, hogy a Házirendbe és egyéb iskolai dokumentumokba foglalt, »egyetemesnek vélt« elveink nem működnek a gyakorlatban.”
„A Mentor Magazin 2001. június – júliusi számában megjelent, Álom a stresszmentes életről című írást olvasva az alábbi – reményeim szerint tanulságos és érdeklődésre számot tartó – gondolatok jutottak eszembe.”
„A magyar, miként a civilizációs társadalmak oktatási rendszerének alapvető dilemmája, hogy az egyértelmű döntés hiányának következményeit szenvedik. Miközben az oktatás – a gazdasági-technológiai rendszerek egyre nyomasztóbb igényeinek megfelelően – fokozódó mértékben áruvá és szolgáltatássá válik, erősödik a felismerés, hogy az oktatási rendszerek hamis úton járnak, ha egyetlen feladatuknak a gazdasági-technológiai struktúrák munkaerő szükségletének kielégítését tartják. Az oktatás ugyanis nem áru és nem szolgáltatás, hanem elsősorban közjó, tehát alapvetően nem piaci, hanem társadalmi érték.” A szerző Bán Mihály „Egy szeg miatt a patkó elveszett” című írására reflektál.
A népszerű Nevelési kézikönyv – nem csak osztályfőnököknek című könyv után megjelenik az OKI Kiadó és a Dinasztia Tankönyvkiadó közös gondozásában a programcsomag következő része Neveletlenek? címmel. A hanganyag Gáspár Saroltának, a Magyar Rádió Neveletlenek című műsorában 1985 és 1996 között elhangzott interjúiból készült. Ebbe az összeállításba több mint száz adásból válogattunk olyan történeteket, amelyek ismerősek lehetnek: testvérféltékenységről, iskolai életről, szerelmi háromszögről, anya-lány kapcsolatról, titkokról, őszinteségről, gyerekmagányról, kamaszbánatról, felnőtt vágyakról.
Korunk iskolái sok esetben úgy érzékelik: csak akkor lesznek versenyképesek, ha már az alsó tagozatosokat a munkaerőpiac vélt vagy valódi követelményeire készítik fel. Gyakran a gyermekeik jövőjét biztosítani kívánó szülők erőltetik a minél magasabb szintű teljesítményt. Az elsős Anna édesanyja azonban másképp vélekedik erről a kérdésről: saját gyermekkori tapasztalatai alapján nem érti, miért kellene otthon rendszeresen tanulnia, gyakorolnia kislányával, miért ne hagyhatná őt a saját tempójában haladni. Ennek következtében azonban a kis Annát sorozatos iskolai kudarcok érik. Kérdéses, milyen hatással lesz a gyerek későbbi életére, ha a szülő nem veszi át az iskola versenyszellemét, a gyerek számára megerőltető gyors haladási tempóját.
 Mi történik akkor, ha a szülő híven próbálja követni az iskola elvárásait, és ezek értelmében igyekszik gyermekét kötelességteljesítésre, szófogadásra nevelni? Ezt példázza Tamás története, aki az első találkozásnál nyolcesztendős. Az ő mamája pontosan az ellenkezőjét teszi, mint a kis Annáé (A határ a csillagos ötös): azon az elven áll, hogy az iskola által állított követelményeknek mindenáron meg kell felelni. Ebben az esetben lehetőségünk nyílik arra is, hogy szembesüljünk a következményekkel: a 14 éves Tamással, aki a többedik iskolába járva éppen újabb évismétlés előtt áll.
„Az érzelmi színskála beszűkülése, az érzelemelfojtás, a feldolgozatlan negatív emóciók kivetülése jellemző jelenlegi életünk egészére. Tetten érhető az érzelem–jellem–erkölcsi érték kapcsolatának gyengülésében, a terjedő erőszakban, a gyermekek elleni és a gyermekek által elkövetett bűncselekmények számának növekedésében. A tanárok, diákok, szülők többsége érzelmi szempontból sivárnak éli meg az iskola világát is” – írja Hegyiné Ferch Gabriella az érzelmi kultúráról szóló tanulmányában. Ezért is örvendetes, amikor egy pedagógusjelölt a diákok érzelmeinek vizsgálatára vállalkozik, mint ezt Schrenk Veronika teszi. Az ő vizsgálatának eredményeit tartalmazza az itt közölt tanulmány.
 A napi iskolába járás alóli felmentést számos körülmény indokolhatja: egészségi ok, testi, érzékszervi és értelmi fogyatékosság, tartós külföldi szolgálat. Létezik azonban egy igen tág kategória, az úgynevezett „egyéb rendkívüli körülmény” miatt magántanulóvá nyilvánított diákok csoportja, mely az összes magántanuló több mint a felét teszi ki. Kik ezek a gyerekek? Milyen élethelyzetekre húzható rá ez a meglehetősen homályosan megfogalmazott kitétel? A tanulmány írója, Ó-Nagy Andrea a magántanulóknak erre a körére fókuszál. Előfeltevése ugyanis, hogy ők azok a gyerekek, akik valamilyen okból nem fértek bele az iskola elvárásrendszerébe.
 Többen kerestek már meg bennünket, hogy nevelési vizsgálatokhoz mérő-, vizsgálati eszközöket kérjenek. A fokozott érdeklődés egyik magyarázata az iskolai nevelési programok elkészítésének aktuális kötelezettsége. Szabó Ildikó kérdőíve az ünnepekhez kötődő kérdéseivel ad alkalmat a diákok hazához fűződő ismereteinek és érzelmeinek a feltárására. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy ez nem szintfelmérés, és főként az érzelmek tekintetében nincsenek elvárt válaszok. Ez és a hasonló eljárások egy adott állapot feltérképezését segítik, s alkalmasak a kapcsolódó konkrét nevelési feladatok kijelölésére.
 Az iskolai nevelőmunkának vannak jól mérhető szegmensei, melyek meghatározása segítséget nyújthat a tervszerű és gyermekközpontú nevelésben. A 12-13 éves tanulók iskolaértékelése már jól tükrözi az őket ért iskolai nevelő hatásokat, véleményüket figyelembe lehet, figyelembe szükséges venni a pedagógiai programok módosításánál, a nevelőmunka diagnosztikus és folyamatorientált értékelési rendszerének kialakításánál. A kutatás elsődleges célja a 12-13 éves tanulók iskoláról való gondolkodásának feltárása volt.
 A magyar közvéleményt időben egyszerre, egymással párhuzamosan foglalkoztatja az iszlám jelene és múltja, illetve az uniós alkotmány vitája. Mi az iszlám válságának viszonya a nemzetközi terrorizmushoz? Helyes-e, vagy sem az uniós Európa történeti-kulturális hagyományának összetevői közül csak a kereszténységet megjeleníteni a közirat elvi bevezetőjében? Ilyen kérdéseket újabban a középiskolások is fel szoktak tenni. Pedagógiai szempontból ritka alkalom, hogy a diákok politikai jelenségek történeti hátterére kíváncsiak, s rá lehet vezetni őket, hogy a múlt és jelen kapcsolatának világkulturális jelenségekben találjuk magyarázatát.
A gyerekek ilyen vagy olyan politikai meggyőződése természetesen magánügy, amely legfeljebb a családok illetékességébe tartozik. Az állampolgári kultúra színvonalának kérdése azonban már távolról sem csak az. Az iskolában nincs helye sem a napi politikának, sem a politikai indoktrinációnak. Feltétlenül helye van azonban benne az állampolgári nevelésnek, ahogy ez a nyugati világban már sok évtizede általános gyakorlat.
 Hahner Péter történész „Hol élnek maguk?" címmel nyílt levelet intéz az Oktatási Minisztériumhoz az Élet és Irodalom november 14-i számában. A minisztérium ugyanis azt fontolgatja, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok számára az egyetemi felvételihez elég lesz a nyolcvanszázalékos teljesítmény is. A terv akaratlanul is felidézheti a több évtizede a pedagóguspályán működő kollégák fejében a fizikai dolgozók gyermekeinek megjelölését avval a bizonyos „F” betűvel, amely a felsőoktatásba történő bekerülésnél előnybe juttathatta őket, és már a hetvenes, nyolcvanas években is megkérdőjelezhető módon, adminisztratív eszközökkel emelt ki egy tanulói réteget a többiek közül. Egyetértve Hahner Péterrel valóban az érintett fiataloknak „lesz problémájuk, hiszen hiába nyújtanak bárhol is százötven százalékos teljesítményt, azt fogják a szemükre vetni, hogy kizárólag a pozitív diszkriminációnak köszönhetik sikereiket.”
 Szándékosan nem október 23-án, az állami ünnep napján akartunk egyik nagy halottunkra, Nagy Imrére emlékezni és emlékeztetni. Ez az ember akár a múlt század hőse, a fiatalok egyik eszményképe is lehetne, ha nem gátolná meg mindezt az a szűnni nem akaró törzsi torzsalkodás, mely az '56-os forradalom emlékének igaz felidézését is lehetetlenné teszi.
 A következő oldalakon olvasható tanulmány egy olyan szociológiai kutatás összefoglalásának részlete, mely a hátrányos helyzetű tanulók és szüleik oktatási jogainak érvényesülését és sérülését volt hivatott feltárni. A kutatás az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala megbízásából készült.
 „Európában nyolcmillió roma él. Sokfélék. Csak a külső szem látja egyformának őket. Minden tizedik roma magyar állampolgár – négyötödük magyar anyanyelvű. Többségük most magyar akar lenni: kiszabadulva az informális gettóból, fokozatosan válva elismerten egyenrangúvá. Első lépésben annyival is megelégednének, hogy a közvélemény, majd mindinkább az egész társadalom is, fogadja el őket magyarnak. Elvben van másik lehetőségük is – követni a roma liberális nacionalizmust. Ennek bázisa, hogy május 1-jétől minden harmadik roma az EU állampolgára (is).”
Amikor a pedagógus osztályfőnökként vagy szaktanárként kapcsolatba kerül a tanulócsoporttal, menet közben lép be egy rendkívül komplex és soktényezős folyamatba. Hatékonyabban végezheti dolgát, ha az általa vezérelt tevékenység kezdetén megkísérli diagnosztizálni a kiinduló helyzetet. Ezt a helyzetfeltárást tanácsos időszakonként megismételni, és az újabb eredményeket összevetni az előző állapottal. Az összeállítás az elemzés hagyományos és kooperatív modelljével ismertet meg.
 Az osztályfőnöki munka elsúlytalanodásáról és az iskolai élet részben ebből fakadó elszemélytelenedéséről már honlapunkon is adtunk hírt. Ennek ismeretében is nagyon tanulságosak annak a vizsgálatnak az adatai, amelyet egy tanári képesítő vizsga előtt álló egyetemi hallgató, Temesvári Balázs végzett társai körében. Bár az ő tapasztalatai nagyrészt visszaigazolják a kutatásokból, vizsgálatokból már korábban megrajzolt, nem túl biztató képet, írása segíthet árnyaltabban látni, továbbgondolni a helyzetet, és eltöprengeni az esetleges változtatás lehetőségein.
 Kedves Kollégák! Többen jeleztétek, hogy problémákat okoz az osztályfőnöki munka tervezése. Talán segítségetekre lesz, ha olyan terveket, szempontsorokat ismerhettek meg, amelyet más iskolákban már sikerrel alkalmaztak. Pintér Ildikó, a kocsi ÁMK Vincze Imre Általános Iskolájának tanára, az osztályfőnöki munkaközösség vezetője küldött egy náluk bevált szempontsort, és hozzájárult, hogy ezt a honlapon közzétegyük. Bármilyen kérdésetek merül fel az alkalmazással kapcsolatban, biztosan szívesen válaszol rájuk. Örömmel fogadunk más bevált terveket, ötleteket, javaslatokat is.
Egy, a neten élő listán (iskola@yahoogroups.com) olvastam a következő személyes vallomást. Nagyon megérintett talán azért, mert a pedagógus hivatás egyre kevésbé emlegetett szépsége, a gyerekekkel való kapcsolat, a napi alkotás lehetősége és öröme érződik a sorok mögül, amely a dédunoka emlékeiből is elevenen bukkan elő.
 Most, amikor annyi jogos kritika éri a pedagógusképzést, az iskolai nevelőmunkára történő felkészítés elégtelenségét, érdemes lenne tanulni a múlt örökségéből. Mintha nagy- és dédanyáink korában egy sereg olyan, máig is érvényes dolgot tudtak volna már a „pedagógusmesterségről", ami már elhalványult, elfelejtődött, illetve ha hellyel-közzel létezik is, nincs meg a jogos becsülete. Középiskoláról van szó, pontosabban középfokú tanítóképzőről. Az itt közreadott képzési program segíthet a saját iskolai nevelési terv kialakításánál is. A XXI. században fejlesztendő „kompetenciák" közül talán csak az informatika hiányzik belőle...
 „Jelenleg 25. évemet taposom ezen a pályán. (...) Ebből a negyedszázadból 20 évet »osztályfőnökösködtem«. Két évig, amíg főiskolás voltam, addig nem kaphattam osztályt, »csak« napközis lehettem, egy évig pihentem, most pedig két éve tudatosan nem vállaltam osztályt. Ennek okait boncolgatom ebben az írásban, talán azért is, mert magamnak is szükségem van magyarázatra, miért húzódozom mostanában az osztályfőnöki munkától.”
Már régen tervezem, hogy írok arról a három a szó szoros értelmében vett „nagyasszonyról”, akiknek segítsége és példája erőteljesen befolyásolta pályám alakulását. A Pedagógus Nap most kényszerítő apropó arra, hogy bele is kezdjek az évek óta érlelődő terv megvalósításába.
 A pedagógusok egy része úgy gondolja, neki jár az ajándék év végén, ballagáskor, és ezt elég egyértelműen ki is fejezi a szülőknek. Vannak, akik még azt is megmondják mit szeretnének kapni. Egy anyuka, akinek mindkét gyermeke ballagni fog – egyik az általános, a másik a középiskolából –, kiszámolta, hogy egy év alatt körülbelül százhúsz ezer forintot ad ki a járulékos költségekre: a szalagavató bál terembérlete, meghívók, ruhakölcsönzés, a tanári karnak szánt ajándékok. A személyre szabott, akár kézzel készített ajándékok is lehetnek meghatóak, emlékezetesek – mondja egy tanárnő, aki szerint nem az a fontos, hogy drága legyen egy ajándék, hanem, hogy érezze, gondoltak rá, megköszönik egész éves munkáját.
Ebben a nehéz, a tanári lét és tanári etika legalapvetőbb kérdéseit érintő kérdésben kívánok most állást foglalni: nem feledve, de a vélemény megformálásának idejére felfüggesztve a homo politicust, és arra törekedve, hogy mindenekelőtt, s ha megy, kizárólag a homo pedagogicus nyilvánuljon meg.
 Az etikai normarendszer tanári kezdeményezés nyomán, 28 kolléga összehangolt munkájának eredményeképpen készült el a 2000/2001-es tanév folyamán Széplaki Györgyné, az osztályfőnöki munkaközösség vezetője és Járó Katalin iskolapszichológus irányításával. Érdemes megismerkedni vele, elgondolkodni rajta.
N. Kollár Katalin, az ELTE Társadalom és Neveléspszichológiai Tanszékének docense, 1997-ben végzett munkatársaival kérdőíves vizsgálatot, amelyben 13 budapesti iskola 843 tanulója és osztályfőnökei vettek részt. Kérdésfeltevésük az volt, hogy a magyar iskolarendszer, amely már az általános iskola szintjén is bizonyos mértékig kiválogatja a jobb társadalmi helyzetű és/vagy tehetségesebb tanulókat, milyen körülményeket teremt az átlagos és a legjobb helyzetben levő tanulóknak.
Több pécsi középiskolában ismert a szecskáztatás, mely a szeptemberben újonnan érkező elsős diákokat beavató szertartás. Ennek során az év elején – rendszerint a gólyabál (illetve ahogyan itt hívják, a szecskabál) napjáig – a felsőbb évfolyamosok minden szünetben felkeresik az elsős osztályokat, s különböző játékos (sokszor csak látszólag játékos) feladatokat adnak az új diákoknak. Gyakran fordul elő, hogy a szünetben egy-egy elsőst többen megállítanak, s ott helyben fekvőtámasztatják, esetleg felszedetik vele a szemetet.
 Bizonyított tény, hogy a szexuális bántalmazást elszenvedő gyerekek túlnyomó része a bizalmas információk továbbadásától való félelmében gyermekkorában senkivel, szakemberrel különösen nem osztja meg problémáit. Sajnos a rendőrségi és bírósági gyakorlat azt mutatja, hogy a gyerekek joggal félnek attól, hogy a hivatalos eljárás rendkívül fájdalmas élmény lesz számukra, melynek során elveszítik a lehetőségét annak, hogy bármiféle befolyással legyenek a további eseményekre. Annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen bánásmódot igényelnének hasonló helyzetben a gyerekek, a szerző és munkatársai a DAPHNE Program segítségével 2000-ben négy ország részvételével akciókutatás végzett szakemberek (szociális munkás, pszichológus, védőnő, orvos, pedagógus, jogász, rendőr) és 12–14 éves gyermekek bevonásával. A tanulmány e kutatás tapasztalatait összegzi.
Erőszak alkalmazása nélkül lehetetlen gyerekeket felnevelni – véli Somlai Péter szociológus. Szerinte olyan család is elképzelhetetlen, ahol még nem veszekedtek. Vagyis a kérdés nem az, hogy miért van erőszak a családban, hanem inkább az lehet, hogy hogyan működnek azok a családok, ahol nem rendszeres az erőszak.
A gyermek- és serdülőkorúak egészségi állapotát jellemző mutatókból ki kell emelnünk a 10–19 évesek halálozásának kétharmadáért felelős baleseteket és öngyilkosságokat, valamint a gyermekek ellen elkövetett erőszakos cselekményeket. Évente átlagosan 200-300 gyermek hal meg baleset, 60-100 gyermek öngyilkosság és 20-30 gyermek bántalmazás és erőszak következtében: messze több, mint daganat, fejlődési rendellenesség és egyéb betegség miatt. A gyermekek bántalmazása, a gyermekkori öngyilkosságok viszonylag magas száma is a társadalmon belüli feszültség növekedését, a gyermekek elhanyagolását és a szülői kontroll gyengülését jelzik.
 Magyarország 1985 óta vesz részt a HBSC az Iskoláskorú Gyermekek Egészségmagatartása (Health Behaviour in School-aged Children, HBSC) című nemzetközi kutatásban. Ez a kutatás kivételes lehetőségeket biztosít arra, hogy egyfelől az egészség szempontjából kulcsfontosságú, meghatározó jelentőségű környezeti tényezők (iskolai közérzet, személyközi viszonyok, családi körülmények stb.) szubjektív megítélését felmérje.
Magyarország az Egészségügyi Világszervezet Európai Irodájának (EVSZ/EURO) kérésére 1985-ben csatlakozott ahhoz az európai ifjúságkutatáshoz, melyet az 1980-as évek elején négy ország (Norvégia, Finnország, Ausztria és Anglia) kutatói indítottak el informális együttműködésként. Az EVSZ hamarosan adoptálta a kutatást, amely 1984-től az európai iroda egyik kiemelt programjaként működik. Hazánkban a kutatást 1985-1999 között intézményközi együttműködés keretében az Országos Csecsemő- és Gyermek-egészségügyi (OCSGYI) és a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet (NEVI) szakemberei végezték. A kutatásnak jelenleg az Országos Egészségfejlesztési Központ ad helyet. A kutatás négyévenként megismételt országosan reprezentatív, anonim módon végzett kérdőíves adatfelvételekből áll, melyekben egyre bővülő számú ország megismételt vesz részt Európában és Észak-Amerikában.
 Képzeld el – mondja osztályfőnök ismerősöm. – Megkeresett a tesótanár. Azt mondta: Baj van Pistikével. Amikor rákérdeztem, mi a baj, azt mondta, képtelen a Szinteket teljesíteni. És ez szerinte nagy baj... Kérdeztem: Nem szeret mozogni? Azt válaszolta, sokáig szeretett, de most, ha módja van, inkább felmenteti magát. És képzeld, kicsi kefebajusszal rendszeresen felrajzol az öltözőszekrény falára...
 A megkérdezett ötödikesek megnyilvánulásai az aradi vértanúkra történő emlékezés kapcsán számos érdekes gondolatot vetnek fel a tízévesek világképéről, gondolkodásáról, a hazához, a történelemhez, a nemzet hőseihez fűződő viszonyáról.
Az egészségesebb generációk neveléséért tenni akaró iskolák előtt a különböző egészségnevelési programok különböző utakat nyitnak meg. Önmagában egyik program sem garantálhatja az iskolából kikerülő korosztályok egészséges életmódját, életminőségét, azonban egyfajta hozzájárulást jelentenek ahhoz. Az Egész-ség program ebben a kontextusban úgy értelmezendő, hogy az eddigi egészségnevelési programoktól eltérő úton közelít az egészséges életmód iskolai évek alatti formálásához.
A tanév végi napok általában lazábban telnek, az iskolák többsége ezt a tanulás szempontjából már amúgy is holt időszakot használja ki szabadidős programokra, kirándulásra, városnézésre. A pedagógus nincs könnyű helyzetben. Hiszen felelősséget kell vállalnia a kisebb-nagyobb gyerekek biztonságáért; boldogulnia kell a kötöttségekből kiszabadult gyerekcsapatok fegyelmezésével; el kell viselnie, hogy vadidegen felnőttek szemrehányó megjegyzéseket tesznek tanulói viselkedésére...
|
  Kommentek  |
|
OFOE
Edit
OFOE
