OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Konferenciák üzenetei
2010. december 13.
» Hozzászólások (8)
: Gyakorlat

16. esélyegyenlőségi napló

Konferenciák üzenetei

Pár éve kezdődött bennem az elviselhetetlenségig fokozódó tiltakozás. Addig, amíg már nem bírtam tovább. Állampolgári nevelés, demokratikus készségek, vagy valami hasonló volt a konferencia címe. A plenárist még kibírtam. A szekcióülésen szakadt el e cérna. Asztaltársaim hosszas értekezésbe kezdtek a gyesről visszamenő nők helyzetéről, a családbeli hagyományos szerepek tarthatatlanságáról, mekkora probléma, hogy a nők nem tudnak megfelelően élni állampolgári jogaikkal. Hogy a képet érthetőbbé tegyék, férfimagatartásokat ecseteltek, utcán, üzletekben, munkahelyeken. Persze, tudtam, ez is fontos.

De emlékszem, akkoriban szembesültem azzal, hogy az egyik faluban talált gyerekek, akik egy uzsora sújtotta családban éltek, fáztak, éheztek, és a kutyájukkal egy ágyban aludtak, nem egyedi esetek. Akkoriban értettem meg, hogy tömegesen élnek ilyen családok a cigány lakta falvakban, nálunk is, és másfele is. Úgy éreztem, talán a magyar társadalomban nem az a legégetőbb probléma, hogy a családban ki főzi meg a vacsorát, talán fontosabb az, hogy van e mit főzni.

Aztán ment a történetem tovább. Amikor a bizalomról szóló beszélgetésen nem bírtam a csodálatos képet festő beszámolókat, a partnerként viselkedő szülőkről, a hatalmas oktatási sikerekről, csodálatos hangulatú tanórákról, és mire szóltam, már úgy éreztem, én egy másik Magyarországon élek.

Legutóbb már előre elnézést kértem az ünneprontó előadásért. Értettem a konferencia üzenetét, megértettem az első előadásokból, pozitívnak kellene lennie, és már nem is csodálkoztam, hogy a kiállítási anyagnak felküldött szociofotók lemaradtak a gyerekrajzok mellől, pedig együtt lett volna üzenetük.

A másikra nem tudtam elmenni, külföldi pedagógusok voltak nálunk a suliban, ott kellett lennem. De a kiállításunk ott volt. A szegénységről szóló konferencián. A svédasztal mögött, dekorációként. Rajzok, mélyszegénységben élő gyerekek munkái, és mellettük fotók, az alkotás menetéről, putrik mellett rajzoló, mezítlábas gyerekekről. Előttük Bunsen égővel melegedő töltött káposzták. Fura kép lehetett. Jó, hogy nem láttam.

Aztán hallottam, olvastam a konferencia politikusok által megfogalmazott üzenetét: aki dolgozik, nem szegény. Azok szegények, akik nem dolgoznak. Tehát a szegénység egy személyes döntés.

Jó, hogy nem voltam ott. Azt hiszem ordítottam volna.

Tudom, a konferenciáknak, szakmai találkozóknak pozitív kicsengésűeknek kell lennie. De úgy látom, elhallgatunk problémákat, eltussolunk dolgokat, a nagy összefüggések hangzatos hálójában elmarad a problémákon való gondolkodás. Az üzenetek általánosságok szintjén maradnak, vagy elcsúszott, más érdekeket kiszolgáló hangsúlyúakká válnak.

Én már nem beszélek az előadásokban sikerekről, nem azért, mert nincsenek, csupán, mert nem érzem fontosnak. Annyira nem, mint a tömegeket érintő megoldhatatlan problémákat. Azokról kellene beszélnünk végre. Hogy amikor az ember hazafele utazik, érezzen hozzáadott értéket, problémamegoldásra inspiráló gondolatokat, és ne a svédasztal emléke maradjon meg a gyomorban, hanem valami más, a fejben, és a lélekben.

Valami elcsúszik. Itt is. Vagy csak én vagyok rossz helyen?

L. Ritók Nóra

--