Évről évre óvodák és iskolák ezrei fognak össze, és egyenrangú partnerként működnek együtt szerte Európában azért, hogy egy általuk közösen kidolgozott projektet minél eredményesebben valósítsanak meg. Ezekben a nemzetközi együttműködésekben a közoktatási intézmények diákjai, tanárai, nevelői, munkatársai folyamatosan tartják a kapcsolatot egymással, közösen dolgoznak a pályázatban vállalt feladatok teljesítésén. A projekt része az is, hogy a partnereknek időnként személyesen is találkozniuk kell, így lehetőségük nyílik jobban megismerni egymást.
A támogatás összege akár 20 000 euró is lehet (önrészre nincs szükség).
Pályázati határidő: 2010. február 19.
A program célja az oktatók készségeinek fejlesztése, a szakmai kompetenciák javítása nemzetközi környezetben. Az akció 1-6 hetes intenzív kurzusokon vagy szakmai és módszertani továbbképzési programokon való részvételhez nyújt egyéni ösztöndíjat pedagógusoknak.
Pályázati határidő: 2010. január 15., 2010. április 30., 2010. szeptember 15.
Pályázatot nyújthatnak be azok a magyar óvodák, általános és középiskolák, amelyek Comenius tanárasszisztenst fogadnának a programban részt vevő országokból.
Pályázati határidő: 2010. január 29.
A Comenius Iskola együttműködések, Comenius Régió, Comenius Hálózatok, Comenius Multilaterális projektek és Comenius Kiegészítő tevékenységek pályázatok benyújtásával és a projekt megszervezésével összefüggő közös teendők összehangolása céljából pályázni lehet előkészítő látogatásra, amely anyagi támogatást biztosít a beadandó pályázatot koordináló pedagógus(ok), személy(ek) számára a partnerintézménybe tett látogatáshoz.
Pályázati határidő: folyamatos, de legalább 8 héttel az utazás kezdete előtt.
A mobilitási projektek célja a szakmai alap- és továbbképzés európai jellegének erősítése, valamint az elméleti és gyakorlati szakmai tudás és a szaknyelvi készségek fejlesztésének elősegítése. E pályázattípus többek között lehetővé teszi a szakképzés különböző szereplői, így az oktatási és a gazdasági szféra közötti együttműködést.
Pályázati határidő: 2010. február 5.
Ezen együttműködések célja az egymástól tanulás, jó gyakorlatok átvétele, közös tapasztalatok cseréje szakképzési témában. A 2 éves projektek során több ország partnerintézményei működnek együtt. Egy adott témára koncentrálva kiutazásokat, partnertalálkozókat szerveznek egymáshoz, ahol a témára vonatkozó megbeszéléseket tartanak, közösen dolgoznak egy kisebb projekteredményen, mely lehet tanulmány, honlap, CD, konferencia, képzési anyag stb.
Pályázati határidő: 2010. február 19.
A Tempus Közalapítvány honlapján működő, bárki számára hozzáférhető módszertani ötletgyűjtemény szerkesztésének gondolatát pályázóink adták azzal a gyakori visszajelzéssel, hogy módszereiket szívesen megosztanák szélesebb körben is a tanár kollégákkal. Az ötletgyűjteményt pedagógusok írják, és pedagógusoknak szól. Az érdeklődők több száz kiváló játék és érdekes feladat között válogathatnak, azonban a továbbképzéseken részt vevő pedagógusoknak köszönhetően a kínálat folyamatosan bővül.
Válogasson kedvére, próbálja ki a gyakorlatokat az osztályteremben!
A kulcskompetenciák fejlesztése témakörben keresünk olyan pedagógusokat, szakértőket, akik bekerülve adatbázisunkba tudásmegosztás céljából vállalnák a következő szakmai tevékenységek egyikét:
A jelentkezéseket személyes bemutatkozó levél formájában az info@tpf.hu e-mail címen várjuk, amelyben kérjük, nevezzék meg a vállalni kívánt szakmai tevékenysége(ke)t is.
A Tempus Közalapítvány célja az adatbázis létrehozásával, hogy a bekerülő pedagógusok, szakemberek a honlapon böngészők számára elérhetők és kereshetők legyenek, ezáltal elősegítve a folyamatos információcserét a témában.