OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Generációk
2008. október 27.
» Hozzászólások (9)
: Elmélet

Sántha Balázs

Generációk

„Én azért szeretnék egy kicsit reménykedni. Azért biztosan vannak közöttünk »másféle« fiatalok is. Elkötelezettek, idealisták... Csak ők otthon alszanak, mert mennek dolgozni. Vagy színházban vannak (mondjuk, szerdán nem gyakran...), vagy könyvet olvasnak otthon. Vagy pont éjszakás műszakban dolgoznak. Mert a zajos kissebség mindig feltűnőbb. Azoknak sem tudjuk soha a nevét, akivel minden rendben van. Mert azzal nincs dolgunk. Ugye? Ugye? Ugye...?”
(rushhour kommentje)

A csütörtök éjszakák legalább olyan mozgalmasak, mint a péntekiek vagy a szombatiak. Ifjúságunk általában szerdáig bírja ki pia nélkül. Aztán tovább már nem. Szerda éjjel még nagyjából nyugi van, de csütörtökön ismét megtelik a város igazi zombikkal. Mintha muszáj volna, úgy sétafikálnak keresztül-kasul a főútvonalon lehajtott fejjel, zsebre dugott kézzel dülöngélve, vagy méretes pezsgősüveget, esetleg bádogdobozos sört szorongatva. Mikor rájuk jön, simán odavizelnek a zebrára, az aluljáró lépcsőre, a krikszkrakszokkal telegraffitizett ház falára és a járdákra, majd gyalogolnak tovább át a főúton vagy hosszában a villamos síneken. Az ember néha szól nekik, ekkor fel vannak háborodva. Aztán egy idő után már nem szól. Üsse csak el az éjszakai...!

A szórakozóhelyek közvetlen közelében nagy az élet. Görnyedt 18 évesek csereberélnek láthatatlan dolgokat kézből-kézbe és nyomkodják telefonjaikat. Van, aki ideges.

– Jöttök már? Vazz, itt várunk rátok! Figyelj! Ne szórakozzá’, nem errő’ vót szó!

Zebrán parkoló autó, benne csúnyán néző sofőrrel. Ő is felháborodik, mikor szól neki a rendőr. Mert ő valaki. Dúlva-fúlva arrébb gurul néhány métert. Mikor a járőrautó eltűnik, azért is visszaáll. Neki ne mondják meg, hova álljon! Talpasban iszogató egyetemisták egyetértően vigyorognak felé. Igaza van az autósnak: miért ne állhatna oda, ahová akar?

A Non Stop előtt cigarettázó, egyformán öltözött részeg lányok hangosan visonganak. Egyformán berúgtak, egyforma staubot szívnak és egyformán csalódtak a „férfiakban”. Egyforma értékrendet képviselnek, egyformán beszélnek, egyformán gyűlölnek és egyformán tudják: ők igazi egyéniségek.

Nagyobb társaság érkezik. Vigyorgó egyetemisták. Egy részük bölcsészhallgató. Másik részük jogásznak, közgazdásznak tanul. Pénzt dobnak össze. Megy a susmus. Az ember igyekszik nem arra nézni. Ketten kilépnek a körből, és cigivel a szájukban levizelik a házfalat. A jövő értelmisége... Ők alkotják majd a törvényeket, ők lesznek a bírók, ügyészek, államtitkárok, és döntenek sorsok felett.

Buszmegállóban mentőautó. Hőzöngő, vérző fejű kamaszt kötöznek a nyitott ajtóban. Nyakában vastag fux. Ez szimbólum. Státusz.

– Esküszöm, kinyírom! Kinyírom! Hagyjatok! Visszamegyek, beverem a pofáját!

Haverok is vannak. Hátra zselézett hajú, vászonnadrágból kitűrt inget viselő roma gyerekek ígérik: nem hagyják annyiban. Vannak kapcsolataik is ám! Egyforma cuccban, amerikai filmekből ellesett rapper kézmozdulatokkal gesztikulálnak. Aranyszínű karkötő, gyűrű csillan.

– Nem kell! Majd holnap! Holnap úgyis jönnek a Jocóék is.

A jövő generációja... Ők fognak eltartani, mikor nyugdíjas leszek? Fel kell kötni a gatyát!

Vajon ez a kapucnija alatt sötéten néző vagy a nyakában hüvelykujjnyi fuxot, kigombolt inget és Wesco csizmát viselő csávó mi akar lenni, ha nagy lesz? Állatorvos? Vasutas? Környezetvédelmi szakreferens...?

Zsúfolásig tömött kocsmák és sörözők, füstös játéktermek mindenütt. Ha dupla áron lenne a pia, akkor is tömve lennének. Nem kétséges.

Feslett, középkorú, cigarettától rekedt hangú nők és a ’70-es évekből visszamaradt frizurát viselő, tetovált alakok susmorognak nagy egyetértésben a mellékutca sarkán. Egy óra múlva úgyis összevesznek valamin. Mindjárt hajnalodik, de nem mennek haza. Minek is menjenek? Dolgozniuk nem kell... Piára pénz meg így is van... Dolgozzanak a fiatalok! Hát nem?

Ütött-kopott rendőrautó gurul ki a mellékutcából.

– Szolgálunk és védünk! – üvölti egy részeg tini lány a főútvonal közepén állva, kezével ügyetlenül tisztelegve.

– Fel kéne menni a járdára!

– Kérdezhetek valamit? – visítja élesen magas hangon.

– Mondom, fel kéne menni a járdára!

– Figyelj má’! Lécci! Hadd kérdezzek valamit!

– Hölgyem! Menjen fel a járdára!

– Figyelj má’! Én kezdtem előbb beszélni! Ne legyé’ má’ ilyen udvariatlan! Én beszéltem előbb! Hallgass meg!

– Lépjen fel a jár-dá-ra!

Hatalmas élettapasztalattal rendelkező görnyedt hátú jó barát lép a részegen vigyorgó lány mellé.

– Elnézést! Mi a probléma?

– Mind a ketten menjenek fel a járdára! Utoljára szólok. Nem tűnik fel, hogy egy útkereszteződés közepén állnak? Miért nem lehet ezt megérteni?

– Uram! Önnek igaza van. Hadd kérdezzek valamit! Tudom, hogy önöknek ez a dolguk, meg néha kell a hatalmukat mutogatni, meg minden, de most őszintén, most tényleg őszintén, most miért baj az, hogy ez a kislány, aki egyébként több iskolát végzett, mint maguk, már bocsánat, de ez a kislány, éppen most az úttesten van? Most ez miért akkora baj, hogy emiatt meg kell állniuk, és ki kell szólni a letekert ablakon, megalázva őt? Tényleg ennyire nincs dolga a magyar rendőrségnek? ... Most miért adjak személyit? Most miért? Nem csináltam semmit! Látják, ez a baj magukkal... Nem csináltunk semmit... Rendes, tisztes állampolgárok vagyunk. Egyetemre járunk, dolgozunk, most pont velünk kell szórakozni?

Hajnalodik. Az első buszokkal munkába siető álmos emberek érkeznek. Egy fiatal sincs köztük! Alacsony, nagy szatyrokkal bicegő néni, cigarettára rágyújtó világosbarna szűk bőrkabátos férfit előz. Őszült, svájci sapkás, életunt, papírvékony és kövér asszonyok, melós ruhás, ötvenes szakik kerülgetik egymást. Sietnek az üzembe, kórházakba, bölcsődékbe, konyhákra... Egyetlenegy fiatal sincs köztük... Ha ezek nyugdíjba mennek, ki fog dolgozni?

Ahogy világosodik, a szórakozóhelyek környékén már alig látni valakit. Csak a sok szemét, az összetört üvegek, a szél által görgetett sörös dobozok, az elszórt gyrosos szalvéták, cigarettás dobozok, házfal melletti friss vizeletfoltok tanúskodnak a jól sikerült éjszakáról.

Vajon 20-30 év múlva lesz ilyen, hogy nyugdíj?

Nem vagyok túl optimista.

Ennyire öreg lennék?

(Forrás: http://ksatriya.freeblog.hu/. A szerző – foglalkozására nézve rendőr – hozzájárult a blogján szereplő írás közléséhez.)