OFOE | Nyomtatóbarát oldal: A szegények bankára
2006. december 13.
: Gyakorlat

Az osztályfőnöki órák beszélgetéseihez 37.

A szegények bankára

Napjainkban, amikor annyira nehéz hiteles példaképeket állítani a fiatalok elé, különösen örvendetes a „szegények bankárának” felbukkanása. A 2006-os Nobel-békedíj kitüntetettje, Muhammad Junusz, egy olyan pénzintézetet hozott létre, amely a legszegényebbeknek nyújt hitelt, mégpedig fedezet nélkül, kizárólag a bizalmi tőkére alapozva. És csodák csodája, a harminc évvel ezelőtt létrehozott Grameen (Vidéki) Bank működik, tényleges tőkéje gyarapodik, a Junusz által megvalósított mikrohitel-konstrukció példája világszerte terjed!

Miért kapott Nobel-békedíjat egy „bankár”?

2006-ban még a korábbiaknál is nagyobb meglepetést okozott a Nobel-békedíj Bizottság döntése. A norvég testület a bangladesi Muhammed Junusznak ítélte a patinás elismerést. Az üzletember Grameen elnevezésű bankjával a legrászorultabbaknak nyújt hitelt.

„Tartós béke nem érhető el, ha a lakosság jelentős része nem kap lehetőséget arra, hogy kikeveredjen a szegénységből. A mikrohitel az egyik az ilyen lehetőségek közül – hangzott el a bizottsági elnök döntésének indoklásában. – Junusz olyan kiemelkedő egyéniség, aki képes volt a gyakorlatba átültetni egy nemes elképzelést, és ezzel embermilliók javát szolgálni... Minden embernek megvan a joga és a képessége ahhoz, hogy elfogadható életet éljen. Junusz és bankja megmutatta, hogy még a legszegényebbek is tehetnek valamit előrejutásukért.”

Mikrohitellel a szegénység ellen

Muhammad Junusz közgazdaságtant tanított az Egyesült Államokban, mielőtt 1974-ben Bangladesbe1 hazatért. Hazájában éhínség fogadta. Arra kérte diákjait, keressék fel a negyvenkét chittagongi bambuszzsámoly-készítőt, és kérdezzék meg tőlük, mennyi pénzre volna szükségük, hogy folytathassák az ipart. Noha együtt, összesen 27 dollárt kértek, mégsem akadt olyan bank, amely hajlandó lett volna kölcsön adni nekik, még ily szerény összeget sem. A bambuszfonóknak nem maradt más választásuk, mint az uzsorásokhoz fordulni. Junusz ekkor elhatározta, hogy a zsebébe nyúl. Kis összegű kölcsöneivel lehetővé tette, hogy a kisiparosok megvegyék a bambuszt, és – a bankárok nagy ámulatára – vissza is fizessék a kölcsönt neki. Így született meg a mikrohitel ötlete.

„Míg emberek haltak meg az utcán az éhségtől, én gyönyörű elveket tanítottam. Gyűlöltem magam, mivel gőgösen úgy tettem, mintha tudnám a választ. Semmit sem értettünk a minket körülvevő nyomorból. Mindent madártávlatból láttunk, képtelenek voltunk földi szemmel nézni a részleteket – emlékszik vissza a professzor. – Évekig próbáltam meggyőzni a hagyományos bankokat, hogy tekintsenek el a járulékos költségektől, és kölcsönözzenek kis összeget a szegényeknek. Mindhiába. A szegény azért szegény, mert a rendszer gazdasági „apartheid”-et2 gyakorol vele szemben”.

Ha azt vesszük, hogy mikrokölcsön gyakorlatával száz millió emberen segített a világ negyven országában, Muhammad Junusz akár a közgazdasági Nobel-díjat is megkaphatta volna. Azt látta, hogy a legszegényebb országokban sokan próbálkoznának kitörni a szegénység csapdájából, de nem kapnak hozzá segítséget. A segélyek kézen-közön elvesznek, hitelt pedig nem kapnak. Létrehozott ezért egy olyan mikrohitelrendszert, ahol a bank által várt fedezet nem pénz, ház vagy valamilyen anyagi birtok volt – ilyennel ugyanis nem rendelkeznek –, hanem az adott közösségben élő többi ember bizalma. Legalább öt embernek kellett jelentkezni – akik egymásért is jótállnak –, és ebből kettő kapott hitelt a családi vállalkozásához (kézművesipar, feldolgozás stb.). Amikor ez a kettő visszafizette a pénzt, akkor kaphatott a többi is. Így a közösség bizalma segítette az egyes ember megélhetését, ami visszahatott a közösségre is. „Bangladesben, ahol semmi nem működik, ahol nincs elektromosság, a mikrohitel olyan precíz, mint az óramű.”

Egy bizalmi tőkére alapozó bank

A díjazott 1976-ban alapította a Grameen Bankot, ezt megelőzően a Csittagongi Egyetem közgazdászprofesszora volt. Az 1976-ban alapított Grameen Bank bevett gyakorlata szerint mielőtt bárki hitelhez juthatna, úgynevezett „szolidaritási csoportot” kell alakítania legalább négy-hat másik személlyel vagy kis céggel, akik szerződésben egyetemes jogi felelősséget vállalnak egymás hiteleinek törlesztéséért, és nem juthatnak újabb hitelhez, amíg a pénzt vissza nem fizetik. A pénzintézet nem követel meg az igénylőktől semmilyen más fedezetet, biztosítékot. A hiteligénylők becsületükre ígérik, és szavukat adják, hogy közösen vállalják a felelősséget, hogy visszatérítik a kölcsönt.

A Grameen Bank, amelynek májusban 6,6 millió adósa volt, megalakulása óta összesen 5,7 milliárd dollárnyi hitelt utalt ki a világ egyik legszegényebb országaként számon tartott, több mint 150 milliós Bangladesben. Legutóbbi felmérése szerint ügyfeleinek 58 százaléka képes volt a – helyi mércével mért – létminimum fölé emelkedni. A pénzintézet több mint 2200 fiókot üzemeltet, csaknem 19 ezer alkalmazottjával 71 ezer településen van jelen, és nem várja meg, amíg potenciális kliensei hozzá fordulnak, hanem maga ajánlja fel nekik a kölcsönt, amit aztán viszonylag kis megterhelést jelentő, heti részletekben kell visszafizetni.

A Grameen Bank alapfilozófiája, hogy a szegények is lehetnek jó adósok. A rendszer sikerén azonban még maga Junusz is meglepődött. „Eleinte nem gondoltam, hogy annak, amit tettem, szélesebb összefüggésben is van jelentősége” – mondta egy interjúban. De a rendszer bevált.

Junusz rendszere nemcsak Bangladesben volt sikeres. Egy amerikai szakértő szerint ő irányította rá az üzleti élet figyelmét arra, hogy a mikrohitel is jövedelmező üzletág lehet, amellett hogy segíti a szegénység leküzdését. 1976-os indulásakor a Grameen az egyetlen mikrohitelbank volt, de egy felmérés szerint a sikeres modell folyamatosan terjedt. 1997-ben világszerte 7,6 millió család jutott hozzá ilyen jellegű kölcsönhöz világszerte, míg 2004 végére már 3200 mikrohitel-intézmény működött, amelyek 92 millió embernek nyújtottak kölcsönt.

Tovább a szegények érdekében

A Grameen ma már azt is megengedheti magának, hogy egyik segélyprogramja keretében 55 ezer koldust támogasson anyagilag. A bank azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy koldusoknak ad hitelbe mobiltelefonokat, hogy ne csak kéregessenek, hanem szolgáltatást is ajánlhassanak: megkérdezik az illetőtől, nem kell-e telefonálnia. A bank így lényegében utcai telefonokat állított hadrendbe, méghozzá személyzettel. Az elképzelés bevált, a koldusok mobiltelefonos szolgáltatása kelendővé vált, mert még kevés a mobiltelefon ebben az országban, és az utcai telefonkészülékek hálózata sem sűrű.

Junusz egyéb kezdeményezései újabb bizonyítékot jelentenek befektetési zsenialitására. A norvég telefontársasággal, a Telenorral összefogva például falusi telefonhálózatot épített ki több olyan bangladesi vidéken, ahol még elektromosság sincs. A rendszer Ázsia és Afrika több részén is terjed. A Danone francia élelmiszergyártóval szövetkezve olcsó és egészséges gyerekételek kifejlesztésébe kezdett egyik alapítványa, legújabb terve pedig az, hogy eldugott falvakat kössön össze videokonferencia segítségével városi kórházakkal, hogy a betegek orvosi tanácsokat kaphassanak.

Bangladesben már eddig is nemzeti hősként tisztelték a 66 éves Muhammad Junusz közgazdászprofesszort, akit most sokan politikai párt alapítására igyekeznek rávenni, mások pedig sürgetik, hogy vállalja el a szombaton távozó kabinet helyébe lépő ügyvezető kormány irányítását.

Junusz a Nobel-díjjal járó 1,4 millió dollár egy részét egy olyan cég létrehozására költi, amely olcsó, ám tápláló élelmiszert gyárt a szegényeknek, a pénz másik részéből pedig egy szembetegségeket kezelő kórházat nyit ugyancsak a bangladesi nincstelenek számára.

Jegyzet

1 Junusz, illetve bankja a vidéki szegények legszegényebbjeinek is nyújt hitelt dél-ázsiai hazájában, a világ egyik legszegényebb és „legzsúfoltabb” országában, ahol 147 millióan laknak 144 ezer négyzetkilométeren, tehát Románia területének mindössze 60 százalékán.

2 Az apartheid eredeti jelentése szerint a faji megkülönböztetés politikája, amelyet a Dél-afrikai Unióban illetve utódállamában, a Dél-afrikai Köztársaságban 1994-ig alkalmazott a fehér kisebbség. Ebben az esetben gazdasági apartheidről van szól, amikor a pénzvilág a hitelképtelen szegényeket eleve kirekeszti a lehetőségekből.