OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Pénz és fegyver híján döglenek a lovak
2017. szeptember 19.
» Hozzászólások (0)
: Háttér

Pénz és fegyver híján döglenek a lovak

Állatorvosi ló. Mindene beteg, mégis lábon áll, sőt jár. Ezzel az élet, az életszerű működés látszata keletkezik. Nem lesz ez módszeres anatómia. Nem kezdjük a csontokkal, az izmok eredési és tapadási helyével. Nem irányul majd figyelmünk a szívre és tüdőre, belekre és a szaporodás szerveire. Az agy és az idegek is hidegen hagynak minket. Nem aprózzuk el a tudást. Egészleges képet alkotunk a szegény páráról.

A neve... A neve lehetne Casanova vagy Harcos. Esetleg Csillag vagy Ráró. Mi azonban maradjunk csak az Integrációnál. Nézzük, rászolgál-e a nevére!

Most került éppen óvodából iskolába. Eddig elszaladgált a kertben, mint az a kislány, aki a hátán ült. Különösebben kapaszkodnia sem kellett. A ló türelmesen, magabiztosan lépegetett. Február elején kerülgette az óvoda előterében százszámra üldögélő mackókat, tavasszal figyelte a virágok ültetését, keresgélték együtt a tojásokat a kertben. Volt persze néha egy kis tanulás is. Éppen azért, hogy megtanulja a kislány, hogyan kell kapaszkodni azon a lovon. Megismerkedett azzal az írásrendszerrel, amelyet majd használni fog. Nem a betűkkel, nem írt, nem olvasott, csak finomodott a tapintása, és tudta, mit keressenek az ujjai. Rakosgatott, tett, vett, pakolt és közben kicsit számolgatott is. Megfigyelte az irányokat, és neveket is adott nekik. Meséket hallgatott, bátran rá-rákérdezve, mit jelent a sosem hallott szó.

Eljött a nyári szünet, pihent a ló, a kislány. Nem pihentek viszont a kislány gondviselői. Keresték, hol folytathatná a kislány a lovaglást. Ha már ilyen ügyes, ilyen magabiztosan ül a lovon, ha már a fennvaló is lovasnak teremtette. Mert valljuk be, (s én vallom Phil Hatlennel, aki már nem vallhatja velem), hogy nem minden kislány és kisfiú való lóra. Van, hogy egy pónin kell előtte gyakorolni. Látszólag szerencséjük volt a keresgéléssel: éppen akkortájt hirdették ki a királyságban, hogy minden iskolába be kell ereszteni ezt a lovacskát. Ahova csak menni szeretne. Szép gondolat, emberbaráti. Az lehetne, ha gondoskodnának a lóról. Csakhogy, nem gondoskodtak lószerszámról, istállóról, gyakran még egy nyavalyás bokszról sem, ahová szegény pára beállhatna. Az istállómestereknek sem szóltak, csak összehívták a főlovászokat, s kihirdették: mán ezentúl ez így lesz. Hogy pontosan hogyan, azt nem tudta senki. Mit eszik a ló, hogyan kell szerszámozni és járatni, miből látszik, hogy egészséges vagy valamilyen kezdődő betegség tüneteit mutatja. Hogyan kell gyógyítani, ki ismeri az orvosságot, s főleg, ki fizeti meg.

Nem volt ez mindig így. Régebben, ha tudták, hogy jön ez a lovacska, volt mód megtanulni, hogyan kell bánni vele ahhoz, hogy vihesse kis utasát. Mert bár eddig a lóról beszéltem, a ló csak eszköz, a cél, hogy utasa végig mehessen az útján. A rémült istállómesterek, akik csak kevéssel az ünnepélyes istállónyitó előtt szembesültek a lovacska érkeztével, többféleképpen reagáltak. Bár féltek mind, mégsem egyformán.

Egyikük félénken félrehúzódva ugyan, de fel-felpislogott a lóra, hogy meglássa a kislányt. Hogy lássa, ki ül a nyeregben. Ő azóta már sejti, hogy a csillagos homlokú ló egy napsugarat hordoz. A másik azonban kerüli a lovat. Szeretné, ha másutt legelne. A kislányt pedig nem is látja. Ő azt szokta meg az elmúlt három évtizedben, hogy csak az iskolapadokban ülök szemének magasságáig emelje tekintetét, s ne nézzen a terem falain túlra. Ő még azt sem meri bevallani, hogy fél. A kislány pedig nem érdekli. Akit egy ilyen nagy, ismeretlen állat hoz, az kívül esik az ő érdeklődési körén. Meg is magyarázza: nekem a többiekre kell figyelnem. Beleszövi persze, hogy „is”, de hangsúlytalan a szó.

A ló pedig Janus lova lett. Hol magát kihúzva, fejét büszkén emelve viszi a kislányt, hol rogyadozó lábakkal, lógó fejjel remeg az istálló sarkában. A lovak nem képmutatók. Csak alkalmazkodnak a mindenkori istállómesterhez. Van persze egy kis befolyása a ló közérzetére az utasának is. Minél nagyobb, erősebb az utas, annál inkább. Ebben a nyeregben egy pici elsős kislány ül. Aki a lelkét kiteszi, hogy … hogy legalább egy pillantás jusson neki is. A befolyásnak a növekedését, irányítását segíti egy lovász. Lelkes, lóhoz, gyermekhez értő. No de ő csak egy lovász – érzékelteti az istállómesterek egyike. Piha.

Pénz, paripa, fegyver… ezek nem a háború eszközei. Ahhoz csak pénz, pénz és pénz kell. Az Integrációhoz is kell pénz, például fegyverre, sőt fegyverekre. A fegyver sokféle lehetne, s egyik sem pusztító. Tudás a lóról, hogy ne féljenek tőle, akik korábban nem ismerték közelről: mit eszik, miként kell felszerszámozni, hogy mozog, mennyi helyre van szüksége, mikor tud lovasa együtt lovagolni a többiekkel, mikor más úton, s mikor van szüksége valóban pihenőre. Miben tud segíteni a lovász. Míg van lovász. Mert azt is hirdetik egyre több helyen az országban, hogy ahol nem áll elég ló az Integrációk nemzetségéből az istállóban, ott nem kell lovász. Mert boldogul az istállómester is.

A kis lovasokkal senki nem törődik. Elég, ha kihirdetjük az országban: ezentúl így lesz. A hírvivőknek pedig megtiltjuk, hogy elmondják: nincs így - pénz és fegyver híján döglenek a lovak.

Szabó Anna