OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Drága magyartanárom
2015. március 5.
» Hozzászólások (1)
: Gyakorlat

Drága magyartanárom

Diák ír tanárról a neten. A közölt szöveget – a szerző engedélyével – egy blogból vettük át. Mintha Karinthy Tanár úr kérem című klasszikusának XXI. századi folytatását olvasnánk! Vagy inkább: Tanárnő, kérem. De ez lényegében teljesen mindegy.

Amit tanít: történelem, magyar nyelv, magyar irodalom, erkölcstan. Egy kicsit sok lesz ez.

Két dolog van amit el szeretnék mesélni.

Az első:

„Tanácsok a XXI. századi fiatalságnak”

Ezt kellett felírnunk a füzetünkbe az őszi szünet elején.

A feladat pedig egyszerű. Kölcsey Ferenc unokaöccséhez címzett Parainesise után most mi jöttünk: mi is szépen írjuk le, hogy mit tartunk fontosnak.

Hohó!

Mikor is éppen Milánóban voltunk, megkérdeztem Drága Szülőanyámat, hogy szerinte hogyan lehetne ezt a feladatot úgy megoldani, hogy közben ne írjuk le a százszor bejáratott, unalmas sablonszövegeket. Normálisan sehogy.

„Sportolj sokat!”
„Legyél sokat friss levegőn!”
„Tanulj rendesen!”
„Ne ülj sokat a számítógéped előtt!”
„Olvass szépirodalmat!”
”Csak megfelelő korhatáros filmeket nézz!”

Na, ezt nem.

Nem mondom, hasznos tanácsok (bár a szépirodalom nagy mértékben igen csak émelyítő), a baj csak az, hogy az én drága huszonhét osztálytársamból huszonhat pontosan ezeket fogja írni.

Ha pedig a huszonnyolcadik is ezt írja, annak meg mi értelme? Hasznos tanácsok ezek, az rendben is van, csak épp azt kérdezem, hogy miután az a szerencsétlen XXI. századi fiatal több mint két tucatszor átolvasta eme intelmeket, mit kezd azzal az utolsó megmaradt füzettel, amelyben ugyanezeket találja, és amire az én nevem van Szülőanyám gyönyörűséges kézírásával rápingálva? Semmit.

Megoldás persze van. Az mindig van. Pontosabban: az esetek többségében.

Kérdésemre Szülőanyám ezt a választ adta, idézem: „Csinálj belőle egy paródiát!”

Csináljak belőle paródiát? Első gondolatbeli válaszom egy egyértelmű NEM volt. A második gondolat egy már nem annyira egyértelmű, de még mindig határozott nEM volt. Harmadjára már csak egy neM-re futotta, és a negyedik nem szépen lassan átcsapott egy magabiztos IGEN-be. Egyszóval először kissé féltem az ötlettől, de aztán végigpörgettem magam előtt a lehetőségeket: vagy írok egy halál unalmas fogalmazást arról, hogy a friss levegő jót tesz a szervezetnek, vagy pedig tényleg egy paródiát csinálok belőle.

Ezt a pár másodperes gondolatsort rögtön egy kérdés követte: „Paródiát? Mire gondolsz?”

Szülőanyám kis tűnődés után megszólalt: „Mindig használj fogselymet!”

És ez elég volt. Ez elég volt ihletnek. Innentől kezdve meg nem álltunk. Jött a „Mindig nézd meg a müzli összetételét mielőtt ennél belőle!” na meg a „Csak olyan gyógyszereket szedj, amelyek nevében van X, mert csak ezek hatásosak!”.

Vicces kis szöveg kerekedett belőle.

És itt lép be a képbe az én Drága Magyartanárom. Egyik irodalom óra közben észrevettem, hogy éppen az én fogalmazás füzetemet nézegeti, és közben érdekes arckifejezések jelennek meg rajta. Na, már akkor tudtam, hogy mi lesz ebből, de inkább úgy tettem, mintha nem vennék észre semmit, és megvártam a hideg zuhanyként érkező, ám annál izgalmasabb „Szeretnék veled beszélni az óra után. Négyszemközt.” felszólítást.

— Te beadtál nekem egy irományt.

— Így van.

— Te ezt komolyan gondoltad?

— Hát… éppenséggel komolyan nem gondoltam.

— Te kinek nézel engem.

— A tanáromnak.

— Rendben van. A tanárod vagyok. A tanárod, aki azt kérte tőled, hogy értelmes szép, kerek, komoly gondolatokat írj le. Ne ilyen hülyeségeket.

— Én úgy gondoltam, hogy nem írom le ezeket a sablonmondatokat, amiket jobb ötlet híján (gondolom) mindenki más lejegyzett a füzetébe. Gondoltam, egy kis humort viszek bele.

— Értem, szóval azt akartad, hogy egy jót nevessek rajta? Mert tudd meg, én ezen nem nevetek, hanem egyszerűen ostoba hülyegyereknek gondollak téged.

— Nem tanárnő. Én azt akartam, hogy a fogalmazásom ne úgy nézzen ki mint a többieké.

Nagyjából így nézett ki a beszélgetés. De várjon a kedves olvasó, most jön a java.

A második:

Mint említettem, a magyartanárunk egyben erkölcstant is tanít. Az az igazán vicces.

Egész-ségesen élni

Na, ha ez a cím tárul az ember elé az etika tankönyvéből, az már rosszat sejtet.

— Na, mondjátok: ki az aki szokott otthon reggelizni mielőtt elmegy az iskolába?

— Hát, ez kár. Sajnos ez nagyon kevés. Tudjátok, nagyon egészséges, ha otthon reggeliztek. Mind a testnek, mind a léleknek. Képzeljétek el: nekem két fiam él még otthon, és minden reggel együtt leülünk reggelizni. Mindenki keni magának a kalácsot, issza a kávéját és átbeszéljük, hogy ki hova megy aznap, ki mikor hol lesz, hány óra hány perckor találkozunk…

Haladjunk, mert ha most az egész órát részletesen kielemzem, akkor ez egy igen hosszú bejegyzés lesz.

— Na, mondjátok: ki szokott számítógépezni otthon?

Hát, ez kár. Ilyen sokan. Pedig a számítógép nagyon káros dolog. Sokszor beleütközhettek valami olyasmibe, amit nem kéne látnotok. Ezért lenne jó, ha nem számítógépeznétek. Gondolom a szüleitek azért beállítanak olyan szűrőket, hogy bizonyos oldalakat ne láthassatok.

Haladjunk.

— Na, mondjátok: ki az, akinek elváltak a szülei?

Hát, ez kár. Ilyen sok. Tudjátok, amikor én általános iskolás voltam, akkor ez a szám az osztályban csak olyan 3-4 körül volt. Hát igen, akkor még boldogak voltak együtt a emberek. Mert ha a szülők elválnak, akkor bárhogyan is törekszenek, a gyerek már sosem lesz olyan ember mint a többiek.

Nem folytatom.

Így jellemezném magyar- és etikatanáromat.

(A karikatúra Szűcs Édua munkája.)