|
Címkék
 szegénység
 Felkértek, hogy a Humán Platform „Add hozzá a hangod a változáshoz!” című demonstrációján, beszéljek a szegregált oktatásról, annak veszélyeiről. Eleget tettem a kérésnek, mert a szegregációt szakmailag és emberileg is elfogadhatatlannak tartom. A beszéd május 18-án hangzott el. (L. Ritók Nóra)
 A mostani világban a szegénység stigmatizál. Gyakran hallani azoktól, akiket nem érint, olyasmit, mintha ez csupán személyes döntés lenne. Engem nagyon dühít ez. Dühítenek a megszorítások, mert nem társulnak mellé lehetőségek. Mert ahol nincs munka, ott nem lehet munkára motiválni azzal, hogy kevesebb segélyt adnak. Dühít, hogy egyre inkább a hatósági eszközöket erősítik. Hogy csak a büntetésben látják a megoldást. (L. Ritók Nóra)
 "Ezalatt egyik helyettese kitalálta, hogy az idegen ajkú hajléktalanokat meg kell bírságolni euróban vagy dollárban, aztán udvariasan elzavarni őket. Amikor azonban egyikük, egy turbános közelkeleti az iszákjából egy aranyrudat vett elő, felborult az egész forgatókönyv. Arra kényszerültek, hogy ezt az ügyet is a főkapitány elé vigyék. A főkapitány azonban már benne volt vastagon az eseményekben, ugyanis valóban találtak egy házaspárt csecsemővel..." (Kamarás István)
 Csatoltan közöljük a Magyar Tudományos Akadémia sajtóközleményét a Gyermekszegénység elleni Programról.
 Ezek a szavak fémjelzik majd az új közoktatási törvényt? Ezt olvashatjuk ki a döntéshozók nyilatkozataiból. Nyilván, hogy mi, pedagógusok, szokjuk. A gyerek és a szülő meg féljen. Hogy mindannyian felkészülhessünk a nagy változásra.
 Izgatottan vártam, hogy az uniós elnökséghez milyen roma stratégia társul. Aztán látom, olvasom: az államtitkár szerint a következő félévben kifejezetten a roma diszkriminációval kellene foglakoznia a magyar elnökségnek, a felzárkóztatással kevésbé. (L. Ritók Nóra)
 Egyre ritkábban megyek el konferenciákra. Ha felkérnek hozzászólásra, előadásra, az utóbbi időben mindig úgy érzem, kilógok a sorból. Ünneprontó hozzászólásaim vannak, amiket ráadásul, a többiekét meghallgatva egyre ingerültebben tudok csak előadni. (L. Ritók Nóra)
 Igazgyöngyök a sárban
 Vannak, akiknek a sorsa végképp elromlott, pedig még szinte gyerekek. Koruk szerint legalább is. Nos, őket aztán végképp nem tudja kezelni a rendszer, csak dobálja ide-oda. Miközben törnek, zúznak, ők maguk is tovább sérülnek. (L. Ritók Nóra)
 Végig nézek a szobámon: mit is vennék, ha lenne bankkártyám, hitelkártyám? Először is lehet, hogy új könyves polcot, vagy új szőnyeget, de lehet, hogy a függönyömet cserélném le a leghamarabb? Vagy feltölteném a hűtőmet mindenféle akciós finomsággal? Mert hülye, azért nem vagyok? Segít nekem a Kiskegyed is! (Ráczné Csajbók Csilla)
 Sokat gondolkodom az utóbbi időben ezen. Próbálom megérteni a szándékokat, ami előbb az egyik, aztán a másik irányba mozgatta a közoktatást. Próbálom mindezt több szemszögből is nézni. A gyerekéből is. (L. Ritók Nóra)
A hátrányos helyzetű csoportok tagjait a legtöbb program csupán, mint támogatások célcsoportját kezeli, sokszor elkülönítve előnyösebb helyzetű társaiktól. A Kurt Lewin Alapítvány „Önkéntességgel a roma integrációért” címmel kiírt videó-pályázatán résztvevő tíz rövidfilm azonban bizonyítja, hogy mindenki képes felelős állampolgárként saját maga is aktívan hozzájárulni környezetéhez.
 A nyár során több gyereket tudtunk patronálókhoz vinni, és több látogatónk is volt, aki a mélyszegénységben élők helyzetét próbálta megérteni. Természetes, hogy a tapasztalatokból mindenki véleményt formál, megoldást keres, mérlegel.
 Érzékelhetően túl sok a szakképzetlen, a középiskolából lemorzsolódó fiatal. Többnyire a hátrányos helyzetűek azok, akiken nem talál fogást az oktatási rendszer. Biztos, hogy elég ezen a ponton beavatkozni a rendszerbe? Ha megoldódnak a szakképzés gondjai, megszűnnek a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel kapcsolatos súlyos problémák?
 „A gyerekek a suliban esznek, a HH-s tanulók ingyen, hatodikig, a hetedikeseknek-nyolcadikosoknak 50%-os térítést ír elő a törvény. Ám a szülő nem fizet. Nem tud, nem bír. Kényszertársulás. A közös iskolának helyszínt adó falu a maga gyerekeinek is alig bírja kiegészíteni a szolgáltatások árát, nemhogy a szomszéd faluban lakóknak. A gyerek tehát nem eszik.”
Esélyegyenlőségi napló
 „Ha hátranéznek, kik irányítják szociális és oktatáspolitikát majd’ húsz éve, látják-e már, mit csináltak? Lett »jóságból« szociális háló, mi rátekeredett egy jobbra érdemes nemzedékre, kik megtanulták jól a leckét, ne tégy semmit, s lesz kicsi kenyér. S ha teszel, sem lesz nagyobb. Van csekélyke jövedelem, miért tenni nem kell. Lett mostanra már szülőnemzedék, ki nem dolgozott soha, kinek megélhetés, csak mit állam csöpögtet, s ez jól beágyazott életforma.” (Benedekné Fekete Hajnalka)
 Napjainkban, amikor annyira nehéz hiteles példaképeket állítani a fiatalok elé, különösen örvendetes a „szegények bankárának” felbukkanása. A 2006-os Nobel-békedíj kitüntetettje, Muhammad Junusz, egy olyan pénzintézetet hozott létre, amely a legszegényebbeknek nyújt hitelt, mégpedig fedezet nélkül, kizárólag a bizalmi tőkére alapozva...
Az itt következő beszélgetésből elsősorban az derül ki, hogy a szegénység már gyermekkorban a világról alkotott kép rendező elvévé válhat. A budapesti XVII. Kerületi Ferihegyi úti iskola 7.b. osztályába járó gyerekeknek – akikkel 1990. március 28-án beszélgettünk – a szegénység a legalapvetőbb társadalmi és politikai élménye.
|
  Kommentek  |
|
OFOE
OFOE
Juli
