|
Címkék
 oktatáspolitika
 Felkértek, hogy a Humán Platform „Add hozzá a hangod a változáshoz!” című demonstrációján, beszéljek a szegregált oktatásról, annak veszélyeiről. Eleget tettem a kérésnek, mert a szegregációt szakmailag és emberileg is elfogadhatatlannak tartom. A beszéd május 18-án hangzott el. (L. Ritók Nóra)
 Az Unió által elfogadott ajánlások szerint a sikeres élethez nélkülözhetetlen az élethosszig tartó tanulás. Az ehhez a közoktatásban fejlesztendő nyolc kulcskompetencia közül mindössze két és fél kapna esélyt a magyar iskolákban, a matematikai és természettudományos kompetencia, az anyanyelv valamint két további uniós nyelv helyett az angol. Szóba sem kerül a második idegen nyelv, a digitális kompetencia, ahogy a négy ún. soft kompetencia, a tanulni tanulás, a vállalkozókészség, a kommunikáció és a kulturális tudatosság sem. (Salamon Eszter)
 Másfél millió alkalmazott, pedagógus-életpálya, egységes, a minisztérium által kidolgozott tanterv, magas osztálylétszámok és óraszám, tantárgycentrikus oktatás, hagyományos, frontális osztálymunka – ezek a hazai oktatás-átalakítás mintájául szolgáló, és nagyon rossz eredményeket produkáló francia rendszer jellegzetességei. (Salamon Eszter)
 Globalizálódó világunkban egyre inkább felértékelődik az idegen nyelvek ismerete, a kulturális nyitottság és a nemzetközi tapasztalatszerzés. Fontos, hogy a magyar oktatási rendszerben is megjelenjenek ezen értékek. Az AIESEC Budapesti Corvinus Egyetemen működő irodája által szervezett konferencia erre hívta fel a figyelmet.
 Magyarországon az új közoktatási és felsőoktatási törvény, valamint az ágazatot érintő kormányzati intézkedések a társadalom széles köreinek aggodalmát váltották ki. Páratlan összefogás alakult ki az érintettek: diákok, szülők és tanárok között. Tiltakozott a kormány oktatáspolitikai lépései ellen a közoktatásban dolgozó pedagógusokat tömörítő Hálózat a Tanszabadságért, a közel 230 egyetemi és főiskolai oktató részvételével alakult Oktatói Hálózat, valamint a több száz egyetemi és főiskolai hallgatót számláló Hallgatói Hálózat.
E hálózatok kezdeményezői azt kérik Önöktől, hogy 2012. február 29-i találkozójukon tekintsék át az alábbi problémákat.
 A Teleki egyik legfőbb erényének tartom, hogy mindenki azonos lehet önmagával. Nem "kommunista iskola", ahogy a suttogó propaganda terjeszti. Városi ünnepségen két kollégám viszi az evangélikus egyház koszorúját, más csendesnapokra jár a katolikusokhoz, megint más nyugodtan lehet vallástalan. Nyilvánvalóan lehetnek olyan egyházi iskolák, ahol a tantestület túlnyomó többsége ugyanezt meg tudja tenni, mert tényleg fenntartója hitében él, de a sokszínűségből kellene bemennünk egyetlen világnézet alá. (Achs Károly)
 Achs Károly: Könyörtelenül
 Kollégánk osztálya érdekében érdeklődött a 2013-as tanévre várható érettségi és felvételi szabályozásáról. "Kérem – írja -, hogy ha Önök is fontosnak tartják az alábbi kérdést, említsék meg a szakmai szervezetekkel folytatott megbeszéléseiken, vagy keressék fel vele Önök is az Oktatási Hivatalt, az Önök szava sokkal többet ér." Ez utóbbiról nem vagyunk meggyőződve, de a felvetett problémát igen fontosnak tartjuk, s ezért ki is hangosítjuk annak reményében, hogy hangunk eljut az illetékesekhez, sőt válasz is érkezik.
 A fiú jár hozzánk, a művészetibe. SNI. 15 éves, nagy, kedves melák... színezgeti a rajzát, láthatóan örömét leli benne. Melléülök. Mesélni kezd. "Tudja, én speckós vagyok. Éntőlem mindenki fél. A nevelők is. Tudják, ha felbosszantanak, énnekem nem állja az utamat senki. Ja, gyógyszert szedek, persze. Nélküle nem is bírnám. Nyolc évesen kerültem be. Akkor már a tesóimmal kocsikat törtünk fel. Ment nekem is. Sok pénzünk volt. Ittam, és kábítóztam is. A szüleink nem törődtek velünk. Most itt jó. Nem is akarok elmenni innen. Mert, ha elmegyek, én nem tudom megállni." (L. Ritók Nóra)
 A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A "kritika kritikája" számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.
 Csak a közoktatási törvénytervezetet nem értem. Mondjuk, sok pontját nem. De most, az őszi szünetben, a gyerekeket nézve leginkább azon rágódtam, ki hiheti azt, hogy létezik olyan egységes, központilag irányított tananyagtartalom, szervezési forma, ami egyforma eséllyel fejleszti mindkét csoportot? Ki hiheti, hogy ebben a szélsőségességben a merev szabályozás sikeresebb lesz, mint a rugalmas? A büntetés sikeresebb, mint a dicséret? Az oktatásból minél előbbi kiléptetés eredményesebb, mint a bent tartás? (L. Ritók Nóra)
A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A "kritika kritikája" számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.
A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A "kritika kritikája" számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.
A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A "kritika kritikája" számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.
A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A "kritika kritikája" számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.
A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A "kritika kritikája" számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.
A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A "kritika kritikája" számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.
A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A "kritika kritikája" számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.
A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A "kritika kritikája" számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.
A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A "kritika kritikája" számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.
A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A "kritika kritikája" számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.
A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A "kritika kritikája" számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.
A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A "kritika kritikája" számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.
A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A "kritika kritikája" számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.
 Szeptember 30-án a Kossuth tér szomszédságában, Nagy Imre szobránál független gondolkodók, társadalmi és civil szervezetek vezetőinek részvételével társadalmi kerekasztal beszélgetés zajlott. A rendezvény egyik felszólalója: Radó Péter az oktatáspolitika időszerű kérdéseiről beszélt. Honlapunkon közreadjuk az előadás rövidített szövegét, és az erről készült videofelvételt.
OktpolCafé
 Az alternatív iskolák régóta dolgoznak a szabad órakerettel, amikor a tevékenység és a gyerekek állapota dönti el, meddig tartson egy óra. Ha nagyon belemerülnek, lehet 60 perc is. Ám ha negyed óra múlva érzékelhetően fáradtabbak, mint kellene, abbahagyják a tanulást, és pihennek, játszanak, vagy kimennek a szabadba. Náluk valahogy működik. A hagyományos oktatási rendszerbe talán sose fog beépülni. Most pláne nem. (L. Ritók Nóra)
 "Pozitív fejlemény viszont, hogy a szülők és gyerekek civil kurázsija más iskolákban tanuló tanulók és szüleik érdekérvényesítő kedvét is felcsigázta. Csak bízhatunk abban, hogy ezt a fenntartók nem támadásnak, hanem a közös kommunikációra való felhívásnak tekintik, és valóban elkezdődik egy, a helyi közösséget szolgáló közös okoskodás. Ennek hiányában marad az ellenségeskedés, egymásra mutogatás, erőfitogtatás és a rossz közérzet." (Lannert Judit, Kölöknet)
 Most induló sorozatunkban olyan eseteket mutatunk be, amelyek az iskolarendszer mostohagyerekének számító szakiskolákban történtek meg. A szakiskolákban tanító tanárok egyre reménytelenebb helyzetekbe kerülnek, s számos ok miatt képtelenek boldogulni tanítványaik jelentős hányadával. A probléma szinte minden esetben visszavezethető a teljes rendszer működésének letagadhatatlan zavaraira. Jó lenne, ha felfigyelne erre valaki, valahol... (SZJ)
 A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány üdvözli azt a törekvést, hogy a középiskolai tanulmányok során a diákoknak közösségi szolgálati tevékenységben kell részt venniük. Azonban lenne néhány szakmai észrevételünk és javaslatunk.
 Valahányszor azt hallottam az utóbbi két évtizedben, hogy oktatáspolitikusok vagy neves pedagógusok a szakszerűségre hivatkozva intették le az „álmodozókat”, az 1968-as diákmozgalmak kedvenc jelszava ötlött fel bennem: „Légy realista, kívánd a lehetetlent!”. A maguk helyén és mértékében illúziók, utópikus vonások vállalása nélkül nincs mélyenszántó változás. Aki ezt nem vállalja, az úgy jár, mint sok folyó a sivatagban, elvékonyul, majd eltűnik a homokban. Emberre forgatva a szóképet, az illető elsekélyesedik, megölik a kompromisszumok, belesimul a megszokottba.
 Lehetett volna jó is. Differenciált tanulásszervezés, az egyéni különbségeket figyelembevevő pedagógia. Akik hozták, nem csak tanítják, teszik is. Sok éve, sok helyen. S lekötöttük az időpontot fél évvel előbb, volt idő felkészülni. Igaz, a tanév vége nem feltétlen szerencsés időszak, akkorra már zöldbe vágyik a megfáradt tanerő, s nem háromnapos fejtágításra. De tanítási napok száma adott, a hétvégi tréningekből elege van már mindenkinek.
Tanfolyamról tanfolyamra, avagy amikor a pedagógust tanítják
 A mosdóvízzel a gyereket is kiöntjük...Ez a szólás jut eszembe, ha a nem szakrendszerű oktatás jövőjére gondolok, hiszen már nem kötelező az ötödik-hatodik évfolyamon. Sok iskolában fellélegeznek, mert nem kell a helyi tantervet, a tanmeneteket, a tantárgyfelosztást vagy az órarendet módosítani, és nem kell eltölteni hónapokat (és forintokat) tanfolyamokkal és témahetek vagy projektek megszervezésével. (Török Ildikó)
Egy tanévköszöntőnek buzdító hangvételűnek, optimizmust sugárzónak kellene lennie. Sajnos képtelen vagyok megfelelni ennek a hagyományos elvárásnak. Minden bizonytalan, minden változik körülöttünk, és nehéz eldönteni, hogy az új oktatási kormányzat által kirajzolódó út milyen kátyúkat rejt, és milyen jövő felé vezeti a közoktatás igen csak döcögős szekerét.
Ha megszületik az új magyar alkotmány, bevezetője nyomatékosan állást foglal a hit méltatása, az egyház(ak) kiemelkedő történeti érdemei mellett. A pedagógusok egyre gyakrabban fognak találkozni vallási témákkal, e témákkal kapcsolatban pro vagy kontra elfogultságokkal, előítéletekkel, érzelmi-indulati érveléssel. (Dr. Kronstein Gábor)
 Vannak ugye a nagy központi elhatározások, súlypontozások, stratégiák. Ami megújítja az oktatást. Sikeresebbé, eredményesebbé teszi. Mérhetően, ellenőrizhetően. Valami miatt mégsem működik az elvárásoknak, vagyis inkább a befektetett pénzeknek megfelelően. Persze csak a valóságban. Mert papíron minden rendben van...
Még csak röviddel vagyunk a választások után, és egyelőre még nem kristályosodott ki az új oktatáspolitikai stratégia. Ezért éled újra a remény: talán ezúttal a pedagógus szakma képviselői is beleszólhatnak a dolgok alakulásába...
Virtuális kongresszus
Az OECD-országok szakemberei 2001-ben az „Iskoláztatás a holnap számára” program keretében hat különféle forgatókönyvet dolgoztak ki. Az akkori értelmezés szerint két forgatókönyv ezek közül tulajdonképpen a ma is meglévő modelleket folytatja, kettő az iskolának mint intézménynek a lényeges megerősödését jelzi, a többi pedig az iskola helyzetének jelentős romlását prognosztizálja.
 „Valami Prométheuszhoz hasonló van a Zöldkönyvvel is, nyomtalanul eltűnt, és nem áldoz neki senki semmit. Mindeközben teljesen jelentéktelen félisteneknek építenek szentélyeket. Itt kilométerhosszú felsorolás következhetne multimédiákkal, sulinettel, kompetenciaméréssel, egyebekkel. Ahogy Csapó Benő fogalmaz: a sebességváltó üresben van.” (Hanczár Gergely)
„Nem jó érzés rádöbbenni, hogy jót akartunk, de utat tévesztettünk. Bárcsak tévednénk annak kimondásában, hogy a demokratikus korszak oktatási politikája nem eléggé vette figyelembe sem hagyományainkat, sem a társadalom elvárásait, sem a pedagógusok lassúbb haladást igénylő kritikáját.” (Domokos Zsuzsa)
Domokos Zsuzsa: Egy, kettő, bal, jobb...
 Ez a magabízó mentalitás, hogy minden, ami jó, csak a „mi csapatunk” ötlete lehet, és senki sem akarhat jót, aki vélünk vitatkozni mer – a pedagógiai szakma ma látható csődjének legfőbb oka. Az oktatás irányítói hatalmi helyzetükkel számos esetben visszaélve döntöttek. Ha ki is kérték a társadalmi, civil, szakmai szervezetek véleményét – formálisan, figyelembe sem véve a gyakorlati szakértők kételyeit. (Domokos Zsuzsa)
 Az év elején zárult le az Oktatási és Kulturális Minisztérium felkérésére végzett, „A pedagógusok munka- és munkaidő-terhelése” című vizsgálat. A kutatást vezető Tárki-Tudok Oktatáskutató Központ beszámolója szerint a tantestületekben egyaránt találhatunk túlterhelt és alulterhelt pedagógusokat. Részletek a kutatási beszámolóból.
 Semmi okunk csodálkozni azon, hogy egy Magyar Bálint alakjáról, szerepéről szóló vita az iskolaügy kérdéskörébe torkollik. A pedagógus Achs Károly problémafelvetése (Reformer a romhalmazon, ÉS, 2008. november 21.) és Révész Sándor válasza (Vita nincs!, ÉS, 2008. november 28.) indulatokkal fűtött írások, ilyen hőfokon pedig kevés az esély az érdemi dialógusra. (Szekszárdi Júlia írása.)
„Reformer a romhalmazon”
 Az elmúlt évben az ÉS-ben heves vita folyt Magyar Bálint alakjáról, tevékenységéről. A vitába Achs Károly is bekapcsolódott. Az ő írására reagált igen élesen Révész Sándor és Szunyogh Szabolcs. Achs válaszolt ugyan ezekre, s a két ellencikkel vitatkozó további írások is érkeztek a szerkesztőségbe, ezek azonban nem jelentek meg lapban... (Szekszárdi Júlia összeállítása.)
Szekszárdi Júlia: Miért nincs vita?
 Két éve zajlik a közoktatás átfogó megújítására vonatkozó szakmai munka. Szakértők keresték, vitatták és foglalták össze a megújítást célzó legfontosabb teendőket. Vajon miért nem érzékelhető mégsem érdemi előrelépés? Megjelent a Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért című kötet.
 „Magyarországon egy egész Szegizbajev-bizottság alakult Hiller Isván miniszter úr válogatásában az iskolai erőszak okainak feltárására. Sok jóra eleve nem számítottam: valahogy az oktatásügyben minden fordítva sül el. ... És nem tévedtem. A bizottság összetétele, a problémákra vonatkozó felszínes, néha fölényes nyilatkozatok előrevetítették a jelentés semmitmondó tartalmát.” (Achs Károly írása.)
 „Az utóbbi években egyre határozottabban úgy gondolom, hogy alapvetően az oktatásirányításban kell keresnünk a problémák forrását. Mindez élesen két éve, a legutóbbi országgyűlési választásokkor merült fel bennem, amikor számomra máig sem kiderített okok miatt az egyik nagy napilap riportere azzal keresett meg, hogy tudtukkal én is jelölt lennék az oktatási miniszteri posztra...”
 A véleményünket, ami a virtuális kongresszus tükrében az érintett kérdésekben tagadhatatlanul VAN, most itt az ideje nyíltan, világosan és ezúttal nem egy empatikus kisközösség, hanem a döntéshozók felé megfogalmaznunk. A kialakuló beszélgetést, vitát, javaslatokat és kérdéseket továbbítjuk a társadalmi vitát meghirdető OKM felé.
 Az alábbi, a jövőből, 2017-ből való bizalmas feljegyzést – melyet a brit oktatásügyi miniszter írt finn kollégájának az oktatás 2006-ban indult, tízéves reformjáról – Michael Barber találta nemrégiben egy ultramodern fénymásolóban, valahol Londonban. Kiderül belőle, mit hoznak a következő évek…
 Pedagóguskörökben is komoly feltűnést keltett Bodor Béla ÉS-ben megjelent publicisztikája, mely nagyon kemény kritikát fogalmaz meg az iskolai oktatásról. Véleménye meglehetősen sarkított, de gondolatai éppen provokatív voltuk miatt továbbgondolásra, vitára ösztönöznek. Ezért tesszük itt közzé az írás néhány részletét.
 Andor Mihály Lépéskényszer című, idézett cikkében mindenekelőtt a reformoktól idegenkedő pedagógusokat teszi felelőssé a közoktatás kudarcosságáért. Ennek tudatában tartjuk szükségesnek, hogy meghallgassuk a másik felet is. Csirmaz Mátyás arról ír, hogy a reformvonat pedagógus utasaként miként is élte meg az elmúlt másfél évtized változásait.
Andor Mihály: Lépéskényszer
 Új rovatunk első cikke több mint két éve jelent meg az Iskolakultúrában. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy PISA-eredménnyel ezelőtt. Rövidített változatban olvasható volt az ÉS-ben is „A csőd előtti utolsó pillanat” címmel.
 „Most épp ott tartunk, hogy a tanárok egy része (tíz vagy tízezer tanár?! – noha egy is sok volna) nem tudja, nem tudhatja két héttel az iskolakezdet előtt, hogy lesz állása vagy sem. A minisztérium az önkormányzatokra mutogat, azok meg a minisztériumra, az iskolák meg az ujjukat sem merik mozdítani, nemhogy mutogatnának.” Takács Géza írása.
Helyreigazítási kérelem
 „Amikor négy hónappal ezelőtt először értekezett »teljesítmény-csoportunk«, még nem sejtettük, mi vár ránk. Naivan azt gondoltuk, hogy lazán kirázzuk a kisujjunkból ezt a pedagógus-teljesítményértékelési szempont- és pontrendszer izét, amiről csak azt tudtuk, minden iskolának el kell készítenie… Mi is elkészítettük, és a tantestület megszavazta. Hurrá! Megcsináltuk…!” – Török Ildikó írása.
 Mára mintha mérséklődött volna a kétszintű érettségit övező korábbi félelem és bizonytalanság. Sok tavaly és idén érettségizett fiatallal beszélgetve egyre erősebb az a meggyőződésem, hogy itt mintha megfeledkeztek volna egy deklaráltan fontos kérdésről: a hátrányos helyzetről.
 A köz- és felsőoktatás aktuális problémáit tekintette át kolléganőnk, Botos Réka a Szocháló aktuális heti témái között. Mivel a téma közérdekű, és gondolatiságával tökéletesen azonosulni tudunk, ennek az írásnak az óraszámnöveléssel foglalkozó részletét itt közöljük. Már csak azért is, mert a témáról ők is megkérdeztek bennünket.
„Miközben viszonylag egyszerűnek látszik az iskolai büfék megregulázása, a parlament 2004 decemberében a Költségvetési Törvény tárgyalásába csomagolva megváltoztatta a Közoktatási Törvényt, és a korábban kötelező iskolai gyermekvédelmi felelősök foglalkoztatását szabadon választhatóvá tette. Ennek következtében lehet, hogy a büfében nem lesznek az egészségre káros élelmiszerek, de akár sok százezer különféle okból veszélyeztetett gyerek számára még az a szerény esély is elvész, hogy legalább valamiféle segítségre számíthasson, ha szegénység, bántalmazás, személyes problémák okán támaszra, szakember segítségére lenne szüksége.”
 „A közoktatás legfontosabb mutatója az elmúlt évtizedekben a gyereklétszám csökkenése lett. Ez a legtöbb problémát okozó – a finanszírozást meghatározó – mutatószám azonban csal. Az, hogy egy pedagógusra átlagosan egyre kevesebb gyerek jut, elhomályosítja azt, hogy mennyit változtak a gyerekek (és a körülmények) ebben az időszakban.” Bán Mihály elgondolkodtató írásában a pedagógusi munka napi gyakorlatának – mindannyiunkat mélyen érintő – problémáit veszi számba. A gondolatokat kísérő (illusztráló, alátámasztó, mélyebb összefüggésbe helyező) újságcikk- és könyvrészletek megdöbbentő érzékletességgel közvetítik az ismerősnek tetsző tapasztalatokat. Az írást három részletben közöljük – abban a reményben, hogy megállapításai termékeny vita alapjául szolgálnak majd.
„A magyar, miként a civilizációs társadalmak oktatási rendszerének alapvető dilemmája, hogy az egyértelmű döntés hiányának következményeit szenvedik. Miközben az oktatás – a gazdasági-technológiai rendszerek egyre nyomasztóbb igényeinek megfelelően – fokozódó mértékben áruvá és szolgáltatássá válik, erősödik a felismerés, hogy az oktatási rendszerek hamis úton járnak, ha egyetlen feladatuknak a gazdasági-technológiai struktúrák munkaerő szükségletének kielégítését tartják. Az oktatás ugyanis nem áru és nem szolgáltatás, hanem elsősorban közjó, tehát alapvetően nem piaci, hanem társadalmi érték.” A szerző Bán Mihály „Egy szeg miatt a patkó elveszett” című írására reflektál.
|
  Kommentek  |
|
OFOE
OFOE
Juli
