OFOE a Facebook-on
Címkék

tanítás

A hagyományos oktatás egyik legnagyobb bűne annak sugalmazása, hogy a kérdésekre és a problémákra egy és csakis egy helyes válasz létezik: a tanáré ج állítja A. J. Hoge. Szerinte ez az üzenet, amely számos rejtett tanterv részét képezi, a tankönyvek és tesztek használatának a következménye. Ehhez egy másik súlyos probléma is társul: a félelem a hibázástól. Talán ebből ered az a leginkább negatív és traumatizáló hatás, ami az iskolák sokaságának felróható. (A.J. Hoge gondolatait kiemelte és összefoglalta Gönczöl Enikő.)

Címkék:
           

A pénzügyi-gazdasági kompetenciákat fejlesztő társasjátékokat a Szivárvány Baptista Gimnázium és Szakképző Iskola öt osztályának tanulóival próbáltuk ki, és a tapasztalatokat feldolgozva sikerült a játékokat beépíteni a tanítási folyamatba. Ahhoz, hogy a tapasztalatainkat meg tudjuk osztani másokkal, és kedvet csináljunk hasonló játékok kipróbálásához, hozzátartozik az is, hogy néhány bevezető gondolatot közöljünk a társasjáték-pedagógia működéséről (Leiner Károly).

Lencse Máté: HHH-s gyerekek fejlesztése társasjátékokkal

A szekció vendégei részben üzleti vállalkozások, részben pedig olyan oktatási programok képviselői, melyek mögött komoly üzleti szereplők is állnak. Miért fontos számukra az oktatásba való invesztálás? Milyen alapelvekre építenék a jövő iskoláját? Vajon alkalmazhatók-e az oktatásban is a gamifikáció elemei vagy a crowdsourcing alapú tudásépítés, melyek a képviselt projektek közül közül többnek a fejlesztésében is fontos szerepet játszottak? (Szegedi Eszter)

Aki felüti Gyarmathy Éva könyvét, mintha a lapok közül: friss levegő érinti meg az arcát. Mitől ez a felszabadult lélegzet? Mondanivalója tudományosan alátámasztott, de mondatai homlokráncoló tudományoskodástól mentesek. Gyakorlatias tanácsokkal szolgál, de óvakodik a metodika mindenhatóságának kinyilatkoztatásától. (Kerényi Mari)

Ki van kulturális lemaradásban? Az iskola hitelessége "Kiterítenek úgyis" A hazai tehetséggondozás buktatói

Hova tűnt a varázslat pillanata? Mi történt az iskolával? Tudunk-e még varázsolni? Ezeket a kérdéseket veti fel a most induló sorozat, ami akkor lesz sikeres, ha benneteket is válaszkeresésre ösztönöz. Gondolkodjunk együtt életről, iskoláról! (Leiner Károly)

Címkék:
         

Közben azért időnként csinálunk mást is. Például tanulunk, mert a számonkéréseket azért nem ússzuk meg. Újabb és újabb megrendítő erejű gyomrosok érkeznek, ahogy haladunk előre a tananyagban. Szinte mindegy, hogy melyikről beszélünk. Elképesztő mennyiségű és minőségű "tudományt" kéne elsajátítani. (DZS)

A WC ügyelet komoly probléma, mert ha szemét van, nekik kell összesöprögetni, ha összefirkálták a tükröt rúzzsal, zsírkrétával, bármivel, nekik kell letörölni. És bár tiltjuk, de ettől még dohányoznak is a gyerekek. A csikkek pedig gyakran a nagy magyar közösben, azaz a földön végzik. Ha sikerül megfogni valamelyiket, akkor vagyunk igazán bajban, ha azonnal igazgató intőt kap, akkor mit csinálunk egész évben? Felfüggeszteni, eltanácsolni, kirúgni nem lehet (és nem is biztos, hogy kell), mert tanköteles. Szóval, nehéz dió, próbálkozunk, próbálkozunk, de... (DZS)

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.08.22.
Most szép lenni katonának! Szekszárdi Júlia írása
Hogyan lehet egy életérzésre nevelni? Bármilyen tantárgy keretében? Itt bizony egy kötelező ideológia érvényesítésének szándékáról van szó, ami a diktatúrák sajátja. A hazaszeretet...
(Forrás: Tani-tani Online)
--
2017.08.21.
"Nem érjük be az értesülésekkel": kérdésekkel bombázza Csépe Valériát több szervezet
"A Nemzeti Alaptanterv kérdése országos jelentőségű ügy, közoktatásunk, gyerekeink jövője múlik rajta. Annak érdekében, hogy állampolgárként és a szakma képviselőiként mi is vállalhassuk...
(Forrás: Eduline)
--
2017.08.21.
A török puccskísérlet bekerül a törökországi honismereti tankönyvbe
Az incidens feldolgozására hat oldalt különítettek el a szerzők. A diákok ebben a fejezetben megismerkednek a puccs, az áruló, a kegyetlenség és a vértanúság fogalmával. Az összeesküv...
(Forrás: Hír ma)
--
2017.08.21.
Tankönyv készült testnevelésből - nem nálunk
Liviu Pop oktatási miniszter azt nyilatkozta, hogy azt „a román akadémia és az egyetemi szakoktatók javaslatai alapján állították össze és ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek nem mozogni...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.08.19.
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint a Nemzeti alaptanterv újragondolásáig "szüneteltetni kell" a PISA mérésekben való részvételt, mert nemzetközileg is lejáratják a magyar gyerekeket
Közleményt adott ki az MSZOE, amiben felteszik a kérdést, hogy kik a felelősek a magyar tanulók nemzetközi kudarcáért? Majd rögtön meg is válaszolják: "egyértelmű, hogy azok a pedagógusok...
(Forrás: 444.hu)
--
2017.08.19.
A Kőszívű utcai csillagok, avagy hogyan vegyük el a gyerekek kedvét egy életre az olvasástól?
De ha elfogadjuk a Kakucsi Általános Iskola hitvallását, miszerint a cél “megszerettetni az olvasást úgy, hogy az öröm legyen és élvezet” (kiemelés az eredetiben), és ezt a nemes célt...
(Forrás: 444.hu)
--
2017.08.18.
Csak nyerhet az a fiatal, aki hiányszakmát tanul
Sajnálom azt a 33 ezer fiatalt, akiknek nem sikerült a felvételijük a felsőoktatásba, mert ha egy részük a szakképzést választja, akkor most egy sikeres életpályamodell első szakaszát teljes...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2017.08.18.
Közösen dönthetnek a pedagógus-érdekképviseletek
Még augusztusban egyeztet a két legjelentősebb pedagógus-szakszervezet egymással arról, hogy a jövőben részt vegyenek-e a kormány köznevelés-stratégiai kerekasztalának a munkájában –...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.08.17.
Rossz a szülők véleménye az iskolai nyelvtanulásról - videó
Az ATV Start vendége a Szülői Hang képviseletében Miklós György.
(Forrás: atv.hu)
Utolsó üzenetek:
  Leiner Károly

Kedves Zsófi!
Általánosan: a befogadó nyilatkozattal az iskola hivatalosan is igazolja, hogy a tanuló felvételt nyert az intézménybe. Ezzel természetesen vállalja a tanuló törvényben előírt ellátását is - tehát mindenképpen el kell látnia. Kérdéséből nem derül ki, hogy a tanuló SNI vagy BTMN szakvéleménnyel rendelkezik-e és az sem, hogy a "szegregáló iskola" alatt gyógypedagógiai intézményt ért-e. Ha pontosabb választ szeretne, akkor részletes emailben fejtse ki bővebben a kérdését és szívesen válaszolok a megadott email címen.
Üdvözlettel

--
  Zsófi

Kedves OFOE!

A kérdésem a következő: van-e valamilyen jogszabályi háttere annak az esetnek mikor egy újonnan nyíló osztályba nem sikerül (a közzététel ellenére) megfelelő számú (gyógy)pedagógust találni (szegregáló iskola esetén). A befogadó nyilatkozattal rendelkező gyerekeket mindenképpen el kell látni, vagy hogyan működik ez? Válaszukat előre is köszönöm!

--
  OFOE

Kedves Ági! Nem találunk ide vonatkozó jogszabályt. De például az Erzsébet táborban 10 gyerekhez egy pedagógus alkalmazható. Ez így lehet minden esetben. Ha csak egy csoport van(bármilyen létszámmal) mindig kell két felnőtt, hiszen bármi történhet, és a csoport nem maradhat gazdátlanul. Ha találunk jogszabályt, azonnal tájékoztatunk.

--
  Ági

Kedves OFOE! Hol találom meg azt a jogszabályt, melyben leírják: nyári táborban hány fő gyermekhez mennyi pedagógus foglalkoztatható? Pl: ha a 20 fővel elmennénk iskolán kívül, vagy strandra, vagy kirándulni? (közlekedésnél:10 gyermek után számolnak 1 főt...) A választ nagyon köszönöm, és nagyon várom!

--
  OFOE

Kedves Angéla! Sajnos nem tudunk ilyen ajánlásról.

--
  Papfalusi Angéla

Tisztelt Osztályfőnök!

Érdeklődni szeretnék, hogy létezik-e valamilyen ajánlás a szakgimnáziumi (egykori szakközépiskolai) osztályfőnöki órák helyi tantervéhez, mert a kerettantervek nem tartalmaznak erre vonatkozó szabályozásokat. Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel: Papfalusi Angéla

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! Tanári végzettséggel lehet működni tanítói munkakörben, feltételezhetően az ebédeltetést és a játéktevékenységet is felügyelheti, akinek pedagógus végezettsége van. Részletesebb tájékoztatás található ezen a linken.

--
  Mammma

Tisztelt Osztályfőnök!
A következő kérdéssel fordulok Önhöz. Problémát okoz iskolánkban, hogy alsó tagozaton a tanítási órák utáni ebédeltetést illetve játékidőt, ami a napközi előtt van, nem végezheti tanári végzettségű kolléga. A törvény ugye kimondja, hogy alsó tagozaton csak tanító taníthat, de ebben az esetbe inkább a nevelés dominál. Van-e olyan törvény, vagy valami megoldás, hogy ezt a feladatot tanári végzettségű ember végezhesse az alsó tagozaton? Kevés a tanító kolléga. Mi lehet a megoldás?
Köszönöm válaszát!

--
  OFOE

Kedves Erzsa!
Ha pedagógusbeosztásban vagy a papírod szerint, akkor annyi szabadság jár, amennyi a munkaköröd alapján megillet. De ha hivatalosan másképp osztottak be, akkor feltételezhetően kevesebb jár, és ezt nyilván a Munka tv alapján számolják.

--
  Erzsa

Szeretném megkérdezni,hogy magánóvodában is 46 nap szabadság jár az óvónőnek? Vagy a Munka tv.alapján kell csak számolni?
Köszönöm,ha választ kapok.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Kövesi Györgyi:] Kedves Sulyok Blanka! Bár minden pedagógus ilyen érzékeny és szolidáris lenne az LMBTQ fiatalokkal! Nagyon fontos lenne, hogy minden diák biztonságban érezhesse magát az iskolában! Szeretném figyelmükbe ajánlani a Melegség és megismerés iskolai érzékenyítő programot, amelyet a […]
Pride és pedagógia »

--

[ax:] Kedves Gönczöl Enikő! Nagyon fontosak ezek az írások, szinte mindegyik telibe találja az éppen aktuális problémámat, vitámat, morgolódásaimat, napi csatározásaimat (csatározás?? - de jó lenne szemtől-szemben állni ás csatározni...) Köszönöm szépen. Várom a szeptemberi […]
Neked mindegy? Nekem nem! 15. – Ne hagyjuk magunkat manipulálni! »

--

[Anna:] Most miért halasztották őszre? Addigra megint lesznek sokan, akik nem veszik észre a benntartó erőket, és elmennek a pályának még a közeléből is. Legalább mesélhettek volna nekünk - a gida lábáról, az üvegcipellőről, a szurokról, amelyben benne ragadt meg hasonlókról. Nem […]
Meghívó az FPF konferenciájára »

--

[Leiner Károly:] Nagyon jó írás! Nem csak a druszám vagy Ax barátom :) vigyázz magatokra!
A la recherche… Eltűnt idő, eltűnt öröm az iskolában »

--

[csilla:] Amikor a felelősöket keressük az oktatási kormányzatban, a jövő generációjának nevelése miatt! Tegyünk meakulpát! Nézzünk szembe a tükörrel! Látom-e saját magam? Ki vagyok én? Majd ennek fényében nézzük végig azt a gyerekhalmazt, akinek nevelése ránk volt bízva! Jól […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Péter:] Laszlo vicces beszólása tetszik nekem. Különösen akkor, ha majd felsorol olyan kollégákat, akik a saját KUDARCAIK miatt a liberális kormányzást hibáztatták. Mert ismereteim és tapasztalataim szerint az "úgy rossz ahogy van" típusú áthárító minősítést nem liberális […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Laszlo:] @Peter: "Ha csak csodálkozik, az a kisebbik rossz. De vagdalkozik, mindenkit és mindent hibáztat a saját kudarcai miatt." Peldaul a "liberalis kormanyzast"? ;)
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[OFOE:] Kedves Dia! Gondolom ez azon múlik, hogy a három év gyakorlatát az itteni intézmény elfogadja-e, és három év után megadja-e a ped1 státuszt. Pontosabb és jogi szempontból napra kész válaszért keresse meg az Oktatási Hivatal ügyfélszolgálatát.
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Péter:] Csilla a lényegre tapintott: "...csodálkozik majd az az utánunk jövő humánerőforrás fejlesztéssel foglalkozó értelmiségi munkás! nem mondanám pedagógusnak! hogy ők honnan jöttek? " Ha csak csodálkozik, az a kisebbik rossz. De vagdalkozik, mindenkit és mindent hibáztat […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[DIA:] Üdvözletem kérdezném hogy külföldön megszerzett oklevelem már honosítottam és hogy milyrn minôsítésben alkalmaznának, ha külföldön már van 3 éves pedagógusi tapasztalatom? Csak gyakornok lehetek?
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek