OFOE a Facebook-on
Címkék

középiskolások

A Magyar Innovációs Szövetség az Emberi Erőforrások Minisztériumával és az M5 csatornával közösen, a 2017/2018-as tanév időszakára, 27. alkalommal hirdeti meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt.

Az Energetikai Szakkollégium tanulmányi versenyt szervez olyan középiskolásoknak, akik érdeklődnek az energetika tudományának valamely területe iránt. A verseny matematikai és fizikai tudásra alapozva ismerteti meg az energetikát a résztvevőkkel, célja, hogy a diákok figyelmét felhívja az iparágban rejlő lehetőségekre, ezen szakterület sokszínűségére és fontosságára.

A Barankovics István Alapítvány harmadjára hirdeti meg Online Demokrácia Activity címmel társadalomismereti vetélkedőjét, amelyre középiskolás fiatalok jelentkezését várja. Az O:DA 2013-2014-es előző két szériája eddig már több mint száz diáknak nyújtott lehetőséget arra, hogy játékos formában mélyítse el társadalmi ismereteit, gyakorolja a tudatos állampolgári magatartást.

Társadalmi és közéleti nevelés Új párbeszéd: társadalmi kérdésekről az iskolában Így tanítom az etikát

Az Összpróba Alapítvány 2005 óta tart Balatonföldváron Nyári Összművészeti Alkotótáborokat színházi, táncos, zenei és filmes műhelymunkával. A táborok foglalkozásait minden évben elismert szakemberek (színészek, rendezők, koreográfusok, zenészek) vezetik; a szakma olyan képviselői, akik nemcsak az adott művészeti ág jeles alkotói, de egyben jó pedagógusok is.

2014. november 15-én, Budapesten a Kürt Gimnáziumban 18:30-kor sikeresen lezárult a Független Diákparlament alakuló plenáris ülése. Ezzel a történelmileg is legjobb magyar diákhagyományok éledtek újjá. Az ülésről november 16-án bocsátottak ki közleményt.

Független Diákparlament Indul a Független Diákparlament! (magyarinfo blog) Független Diákparlament – ahol a diákok döntenek Indul a Független Diákparlament! Indul a Független Diákparlament! (Propeller) Független Diákparlament (Facebook) Velük lesz az erő?

A Kredenc Kommunikációs Műhelyt középiskolás korú diákok tehetséggondozásának céljából alapítottuk 2006-ban. A Műhely a Pécsi Hajnóczy Kollégium két tagintézményében működik. Célunk, hogy a kommunikációs kompetenciák fejlesztésével hozzájáruljunk az iskolai teljesítmény növeléséhez, a hiányosságokból eredő hátrányok leküzdéséhez és – nem utolsósorban – megadjuk a diákoknak a verbális és vizuális önkifejezés örömét. (Szluka Bernadett)

Hajnóczy József Kollégium Kredenc című diákújság Hajnóczy József Kollégium (tehetségpont)
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.11.20.
Az Oktatási Hivatal válasza a tanulási problémás gyerekeknek: fogyatékos, vagy nem létezik
Az ország minden iskolájába megérkezett az Oktatási Hivatal várva-várt levele, amely iránymutatást ad, hogyan is értelmezendő a sok kérdést felvető “Taigetosz-törvény”, azaz a beilleszked...
(Forrás: B1 BLOGCSALÁD )
--
2017.11.20.
„Hiszek a vitában”
Mindenütt vannak szakmai viták, ahol munka folyik. A vita fogja elindítani azt a pezsgést, amiből eredmény lehet, ezért hiszek benne – jelentette ki lapunknak Solti Péter, a Klebelsberg Központ...
(Forrás: Magyar Hírlap)
--
2017.11.20.
Csak az volt a fura, hogy sok a gyerek
Az iskolát befejezték, dolgoznak, és azon vannak, hogy azt a szeretetet és biztonságot megadhassák gyerekeiknek, amit ők a saját családjuktól nem kaptak meg. Most publikáltak egy tanulmányt...
(Forrás: abcug.hu)
--
2017.11.20.
Sorban állás: a kisgyerekes anyuka előnyt élvez a társasjátékban
Van egy társasjáték, amely Lengyelországban óriási sikert aratott, Oroszországban a fogyasztóvédelem betiltotta, lefordították angol, német, spanyol, japán nyelvre, és most már Magyarorsz...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.11.20.
Ingyen dolgoztatta a diákokat a polgármester
Saját éttermeiben ingyen dolgoztatta a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola diákjait Bóta József, a Heves megyei Szihalom függetlenként nyert, de utóbb a Fideszbe bel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.11.20.
Filmek, melyekben két lábbal tiporják a gyerekek jogait
Ma, azaz november 20-án tartjuk a gyerekjogi világnapot. Így az ismert és kevésbé ismert filmeken keresztül mutatjuk be a gyerekek legalapvetőbb jogait - természetesen a teljesség igénye né...
(Forrás: Index)
--
2017.11.17.
Tiltakozó nyilatkozat a középfokú oktatás átalakításával kapcsolatban
Pedagógushivatásukat gyakorló szakemberekként, sokan iskolás gyerekek szüleiként, és elsősorban tudatosan és felelősségteljesen gondolkozó állampolgárokként döbbenetünket és felháborod...
(Forrás: Hívatlanul.com)
--
2017.11.17.
Hiába költünk egyre többet az oktatásra, a magyar gyerekek mégis rosszabbul tanulnak
Egyre többet költünk oktatásra és a tanári pálya is vonzóbb lett, mégsem ezek az Európia Bizottság legfrissebb oktatási jelentésének legfontosabb megállapításai. A beszámoló szerint...
(Forrás: abcug)
--
2017.11.17.
Nagyüzem lesz a középiskolákban: 5800 szóbeli vizsgát tartanak öt nap alatt
A szóbelik az érettségi vizsgabizottságok előtt zajlanak. Ebben az időszakban 120 érettségi vizsgabizottságot működtető középiskolában, illetve kormányhivatalban 136 vizsgabizottság el...
(Forrás: Eduline)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Nem tudok semmi olyan jogszabályról, ami szerint egy szülő ne lenne behívható az órára igazgatói engedély nélkül. Benne van ez Nálatok a házirendben? Meg kellene kérdezni, hogy milyen írott szabály alapján von az igazgatód ezért felelősségre. Inkább dicséret illetne ezért az akciódért.

--
  Dr.Kocsisné H. Monika

Kedves Szakértők! Kikaptam az igazgatómtól. Egyelőre szóban! 5.es osztályt kaptam ősszel és egy beilleszkedési zavarral küzdő gyermek miatt elég sok gondom volt (előtte 2 évig volt magántanuló a szülő kérésére, aki most újra iskolába járatta volna inkább). Mivel szerettem volna segíteni, hogy a gyermekek könnyebben elfogadják a kérdéses gyermeket, meghívtam egy osztályfőnöki órára a gyermek édesanyját, aki jól szót is értett a gyerekekkel. Eredményesnek ítéltem az "akciót" Azért kaptam feddést az igazgatótól, mert ezt a vendég-anyukát előre nem jelentettem be az igazgatónak. Van erre vonatkozóan jogszabály, vagy ez csak egy íratlan törvény? Válaszukat előre is köszönöm! Moni,of.

--
  OFOE

Kedves Kálovics András! Az osztályfőnök anyagilag nem felelősségre vonható személy. Tehát ha nincs a megrongáltak között olyan tárgy, amiért aláírásával felelősséget vállalt, nem jogszerű ez a követelés. A kiskorú károkozásáért indokolt és bizonyított esetben a szülő tartozik anyagi felelősséggel.

--
  Kálovits András

Kedves Szakértők! Köszönöm válaszukat. Talán nem fogalmaztam elég egyértelműen. Mint osztályfőnök az osztályom konkrét osztálytermét illetően soha semmilyen leltárt nem írtam alá. Illetve olyan esetekre gondol az ominózus mondat a munkaköri leírásban, hogy ha az adott osztályba járó tanuló(k) okoz(nak) kárt (szándékos és/vagy figyelmetlenségből fakadó rongálás), de sem az illető tanuló nem hajlandó a kárt megtéríteni, illetve osztálypénzből sem lehetséges ez, akkor jönne az osztályfőnök mint anyagilag felelősségre vonható személy. Ennek jogszerűsége iránt érdeklődtem/érdeklődöm.

--
  OFOE

Kedves Kálovits András! Kérdés, hogy van-e az intézménynek leltározási szabályzata, ha van, az mit tartalmaz, és mit írt alá ezzel kapcsolatban a pedagógus (aláírt-e egyáltalán valamit). Így ez a mondat szerintem sem állja meg a helyét, és én se írnék alá ilyen munkaköri leírást. Az alá nem írás egyébként nem elegendő, mert enélkül is érvényes a munkaköri leírás, ezért azt javaslom, hogy a fentiekkel kapcsolatban mindenképpen érdeklődjön a kolléga, és az Mt. kártérítés, megőrzési felelősség és leltározásra vonatkozó rendelkezéseit is érdemes megnéznie.

--
  OFOE

Kedves Marika! Három ötletünk van, de ezek csak ötletek, tanácsok, javaslatok:
1. Mivel rengeteg óvónő hiányzik, egyre több ovi keres szakképzett munkaerőt, nyugodtan keressen olyan helyet, ahol felveszik délutánosnak (akár magán ovi, akár önkormányzati), ahonnan délután hamar elviszik a gyerekeket és csak kevesen maradnak. A munka, a felelősség, az erőnlét kevesebb. Pl. Waldorf ovi is jó, akiknek muszáj ma már délután is bent tartani egy-két gyereket, de bármi más is. Hátha kapnak rajta, hiszen hiány van, és vele meg lehet oldani egy csoportot így.
2. Nézze meg, hogy családi bölcsibe felveszik-e, (A családi napközi megszűnt, ezért ezt írtam). Ha ott kevés a gyerek, akkor az is talán bírható, vagy ott is kereshet csak délutános állást.
3. Hátha talál olyan ovit, bölcsit, ahol óvodatitkárnak felveszik. De ez azért sok munka, ha más is, és bizonyára meg kell tanulni a szakmát.
Szia és üdv, Anna

--
  Takács Zoltánné Marika

Tisztelt Szakértők! Nem tudom mit tegyek? 38 és fél éve dolgozom óvónőként ugyanazon a munkahelyen. Egy éve daganatos betegségben műtöttek, azóta táppénzen vagyok. Jelenleg az orvosi kontroll eredményeim jobbak lettek, visszamehetnék dolgozni,de úgy érzem nincs hozzá erőm és a hangom is sérült.Önök szerint milyen lehetőségeim vannak?Ezt a másfél évet hogyan lehet áthidalni?Az 1 év táppénzt már kihasználtam. És érdekelne, hogy a jubileumi jutalom jár-e a részemre?Előre is köszönöm válaszukat!

--
  Kálovits András

Kedves Szakértők! Érdeklődni szeretnék, vajon jogszerű-e, ha egy osztályfőnöki munkaköri leírásba bekerül az alábbi vagy egy ehhez igen hasonló megállapítás: "Anyagilag felelősségre vonható az osztálya osztálytermében (itt konkretizálva is az adott tanterem) keletkezett esetleges károkért." Próbáltam utánanézni, de erre vonatkozó, ezzel kapcsolatos jogszabályi előírást sem A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 62. paragrafusában (A pedagógus kötelességei és jogai), sem a 20/2012. EMMI-rendeletben, sem a 326/2013. Kormányrendeletben nem találtam + az adott intézmény iskolai alapdokumentumaiban sincs ezzel kapcsolatos megjegyzés. Kötelezhető vagyok-e ennek aláírására? Válaszukat előre is köszönöm.

--
  OFOE

A dajka munkakörhöz nem kell érettségi és semmilyen végzettség, de előnyben részesítik azt, akinek van vagy érettségije, vagy dajkaképző tanfolyama, netán mindkettő.
Az asszisztensi végzettséghez szükséges az érettségire épülő OKJ-s tanfolyam, amivel asszisztens lehet egy óvónő mellett egy-vagy több csoportba(ahogyan beosztják). De önállóan csoportot (a jelen jogszabályok szerint) ezzel a végzettséggel sem kaphat. 

--
  Borza Zsuzsanna

Kedves Szakértők!

Jelen pillanatban egy magánóvodaban dolgozok dajka pozicióban.Lehetőséget kaptam miszerint ha elvégzem a pedagógia asszisztens Okj-s tanfolyamot akkor a 3. Csoport már az enyém lehet.A kérdés az az lenne hogy el kell e végeznem ezt a képesítést vagy elég hozza a középiskolai érettségi bizonyitvány.Én olvastam azt is hogy elég az érettségi viszont azt is hogy kell az okj-s végzettség.Kérem segitsenek eligazodni.Köszönöm!!

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Gyulai Sándor:] Angela Lee Duckworth előadása a TED-en: https://www.ted.com/talks/angela_lee_duckworth_grit_the_power_of_passion_and_perseverance
PSZICHOháttér 33. – Grit, avagy a fogcsikorgató szívósság »

--

[OFOE:] Kedves Kérdezőnk! Ha a pedagógusképzésben dolgozott, akkor a rendelet (326/2013) 6.& f szerint a teljes ott eltöltött időszak gyakorlati időnek számit, különben marad a ped1. Viszont a ped.2 átugrásával jelentkezhet kutatótanárnak. Amennyiben 1958. szeptember 1. előtt […]
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[csilla:] Köszönöm! fojtottan és hangosan is kiabáltam már mindezért! barátaimnak! részletekben és egyben is. Ígyen, összefoglalva még nem olvastam magamra, magam sirámait! Mástól sem olvastam még ezt! bár magam sem voltam rá képes ilyen módon, saját magam által összeírva […]
Lemorzsolódás, hátrányos helyzet, avagy nem lehet mindenki "jófej" »

--

[A. R.:] Kedves Petra! A kérdésem a következő. 1998 óta a felsőoktatásban dolgozom, oktatok, PhD fokozatom van. Ha a közoktatásban vállalnék állást, akkor milyen pedagógus fokozatba kerülhetek? Kb. mekkora fizetési osztályba? segítségét köszönöm.
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Kövesi Györgyi:] Kedves Sulyok Blanka! Bár minden pedagógus ilyen érzékeny és szolidáris lenne az LMBTQ fiatalokkal! Nagyon fontos lenne, hogy minden diák biztonságban érezhesse magát az iskolában! Szeretném figyelmükbe ajánlani a Melegség és megismerés iskolai érzékenyítő programot, amelyet a […]
Pride és pedagógia »

--

[ax:] Kedves Gönczöl Enikő! Nagyon fontosak ezek az írások, szinte mindegyik telibe találja az éppen aktuális problémámat, vitámat, morgolódásaimat, napi csatározásaimat (csatározás?? - de jó lenne szemtől-szemben állni ás csatározni...) Köszönöm szépen. Várom a szeptemberi […]
Neked mindegy? Nekem nem! 15. – Ne hagyjuk magunkat manipulálni! »

--

[Anna:] Most miért halasztották őszre? Addigra megint lesznek sokan, akik nem veszik észre a benntartó erőket, és elmennek a pályának még a közeléből is. Legalább mesélhettek volna nekünk - a gida lábáról, az üvegcipellőről, a szurokról, amelyben benne ragadt meg hasonlókról. Nem […]
Meghívó az FPF konferenciájára »

--

[Leiner Károly:] Nagyon jó írás! Nem csak a druszám vagy Ax barátom :) vigyázz magatokra!
A la recherche… Eltűnt idő, eltűnt öröm az iskolában »

--

[csilla:] Amikor a felelősöket keressük az oktatási kormányzatban, a jövő generációjának nevelése miatt! Tegyünk meakulpát! Nézzünk szembe a tükörrel! Látom-e saját magam? Ki vagyok én? Majd ennek fényében nézzük végig azt a gyerekhalmazt, akinek nevelése ránk volt bízva! Jól […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Péter:] Laszlo vicces beszólása tetszik nekem. Különösen akkor, ha majd felsorol olyan kollégákat, akik a saját KUDARCAIK miatt a liberális kormányzást hibáztatták. Mert ismereteim és tapasztalataim szerint az "úgy rossz ahogy van" típusú áthárító minősítést nem liberális […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek