OFOE a Facebook-on
Címkék

önkifejezés

Egy osztállyal készített műsor ebből a szempontból is más, mint a színjátszó körön, színészi vénával megáldott gyerekekkel rendezett előadás. Nem tehetem meg, hogy kihagyom azt a gyereket, aki csak iskolásan, bemagolt hangsúllyal képes megjelenni a színpadon. Két lehetőség van: megtalálni azt a formát, amelyben legkevésbé tűnik fel a hiányosság, vagy elfogadni, hogy ez a két mondat így hangzik. Tapasztalatom szerint a közönség nagyon jól viseli a második megoldást is (ha elég érdekes a műsor). (Achs Károly)

Hátrányos helyzetű józsefvárosi, pest megyei, borsodi fiatalok, segítőik és a kamera találkozásáról szólt a Digitális Nemzedék Konferencia egyesületünk vezette workshopja. Az alábbiakban bemutatjuk, miben és hogyan több ez a találkozás egyszerű fotózásnál, filmezésnél. (Földes Petra)

„Vegyük komolyan a gyermeket, minden egyéb ebből következik" – idézi Kodály Zoltánt Szávai Ilona, a Fordulópont című folyóirat főszerkesztője, a legújabb tematikus (58.) számban, amelynek címe: Neked üzen a jövő. Ebből az izgalmas összeállításból válaszottunk ki egy olyan írást, amely a "konkrét jövővel": a gyermekkel foglalkozik, és a gyermeki kreativitás határtalanságát bizonyítja. Mi mindenre képesek a 9-10 éves gyerekek, ha hagyják szabadon alkotni őket!

Címkék:
         
A hallgatás ára Szávai Géza: Fantonképek 2001. szeptember 11. – ahogyan a magyar gyerekek látták Tévé előtt – védtelenül? Szávai Ilona: Sorsunk mesekönyve? Szávai Ilona: Kinek a dolga? Tehetséggondozás a digitális korban
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.06.23.
Vesztett az állam, 765 milliót kell fizetnie Budaörsnek
A szolidaritási hozzájárulásról tavaly nyáron született döntés. A lényeg, hogy miután az állam teljesen átvette az iskolák fenntartását, ennek a költségeire hivatkozva pénzt szed be...
(Forrás: Index)
--
2017.06.23.
Kegyelemkettest kapott az oktatási rendszer a PDSZ-től - videó
Az ATV Start vendége Mendrey László elnök, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
(Forrás: ATV)
--
2017.06.22.
Miért beszélni diákok rosszul angol?
Pár nappal ezelőtt, június 13-án Orbán Viktor aláírásával megjelent egy kormányhatározat, ami elrendeli az idegennyelv oktatás helyzetének országos felmérését 2018. február 28-ig. Ez...
(Forrás: Index)
--
2017.06.22.
Kissé már túlszereti az állam az egyházakat
A következő tanévben az állami iskolába járó gyerekek támogatása 58,3 ezer forintra csökken, míg az egyházi iskolákba járóké 200 ezerre nő. A különbség az intézmények között teh...
(Forrás: Ténytár blog)
--
2017.06.22.
"Egy pályakezdő pedagógus kevesebbet fog keresni, mint egy szakmunkás"
Galló Istvánné szerint a kormány 2013-ban azt ígérte, hogy a pedagógus béreket a mindenkori minimálbérhez igazítják, ezzel biztosítva a fizetés értékállóságát, később mégis elszak...
(Forrás: Eduline)
--
2017.06.22.
Verjék el máson a port
Húsz éves a gyermekvédelmi törvény. A kilencvenes években hosszú szakmai vita, egyeztetés folyt a törvény tartalmát illetően, míg végül 1997-ben megszületett a jogszabály.Az eltelt hú...
(Forrás: Népszava)
--
2017.06.22.
Vajon melyik ország költi a legkevesebb pénzt alapfokú oktatásra az OECD-ben?
Ezek az OECD 2013-as adatai, és az alapfokú oktatásra költött kiadásokat mutatják az összes kiadás arányában. Különösen érdekes, hogy a lista élén olyan, hagyományosan lesajnált és...
(Forrás: 444.hu)
--
2017.06.22.
Legfeljebb úgy fogsz élni, ahogy a szüleid – nincs a magyarnál zártabb társadalom az EU-ban
Az Európai Alapítvány alapos kutatása azért indult, mert az egész Unióra kiterjedően még nem vizsgálták azt a lassan közhellyé váló állítást, hogy a fiatalabb generációk tagjainak...
(Forrás: Kettős Mérce)
--
2017.06.21.
Szakgimnazisták figyelmébe! Jogorvoslati lehetőség az érettségi eredménye ellen
A TASZ, a CKP és a Tanítanék "fellebbezési kisokost" állított össze azoknak, akik problémásnak, jogsértőnek találják az érettségi vizsgájukat.Aki jogsértőnek tartja írásbeli vagy sz...
(Forrás: ckp.tanitanek.com)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves János! A törvény betűje szerint, amíg nincs kezedben a diploma, nem taníthatnád azt a tárgyat, amiből nincs meg a végzettséged. Persze a helyszínen meg lehet állapodni az iskolavezetővel, és/vagy a fenntartóval a következő félévre, hiszen januárban meglesz a diploma, túl vagy az abszolutóriumon is, főleg ha nincs az iskolában olyan kolléga, aki ezt a feladatot ellátja. Nem tudjuk, hogy mennyire lehet rugalmasan kezelni ezt a problémát.

--
  OFOE

Kedves Zsuzsa, erre vonatkozóan nem létezik törvényi szabályozás.

--
  János

Tisztelt Osztályfőnök!
15 év tanítással (határozatlan idő ugyanott) rendelkezem. Egy új szakon szereztem abszolutóriumot, de a diplomát (portfólió védés) csak januárban kapok.
Taníthatom-e addig az új szakomat is az iskolában?

--
  zsuzsa

Kedves Osztályfőnök! Érdeklődni szeretnék, hogy van-e rá törvényi szabályozás vagy bármilyen szabály arra vonatkozóan, hogy a férjem volt felesége nem taníthatja a gyermekemet? Sajnos a helyzet ismerése ellenére is úgy tűnik, hogy olyan helyzetbe hoznak, hogy ő lesz a gyerek osztályfőnöke. Én nagyon nem örülök ennek a helyzetnek, tehetek valamit? Válaszát előre is nagyon köszönöm!

--
  OFOE

Kedves Zsófia! Ezt a kérdést helyben kellene tisztázni. A törvény szerint, ha nincs az érintettnek tanítói képesítése, a puszta konduktori végzettséggel nem taníthat az alsó tagozatban. Ha ez ellen szülőként kifogása van, akkor az iskolavezetőnél kellene érdeklődnie. Ha nem kap tőle megfelelő választ, a fenntartóhoz lehet fordulni a problémával. OFOE

--
  Zsofia

Kedves Osztályfönök,
A kövwtkezö problémában szeretném a véleményüket segitségüket kérni. Tanithat e egy általános iskola (hagyományos iskola) alsó tagozatosait olyan tanár akiknek Peto Intézetes konduktori végzetsége van. A Intézet honlapja szerint nem, akkor még is hogy alkalmazhatja az Iskola? Mit tehet ilyenkor a szülö ? Válaszát nagyon köszönöm

--
  OFOE

Kedves Béla! Törvény nem szabályozza azt, hogy a tanár mikor kérjen/kérhet számon. Ha szakórát tartott az órán, amikor helyettesített, legyen az akár testnevelés, akár osztályfőnöki, akkor joga volt a "leadott" tananyagot számon kérni. Ha Ti ezt sérelmesnek találtátok valamiért, azt vele kellene megbeszélni. Javasoljuk, hogy a gondotokkal keressétek meg az osztályfőnökötöket, aki segíthet közvetíteni az osztály és a szaktanár között. Nem tudom, van-e az iskolában működőképes diákönkormányzat, mert annak lenne a tiszte a diákok érdekképviseletének ellátása. Mivel nem ismerjük a pontos körülményeket, a tanár szempontjait, az iskola házirendjét, nem tudunk ennél konkrétabb választ adni.

--
  Béla

Jónapot!
Azzal a kérdéssel fordulnék magához (magukhoz), hogy tanár önkényesen megváltoztathatja e az órarendet majd pedig ezen az órán leadott tananyagot számon kérheti-e ?(testnevelés óra helyett osztályfőnökink lett volna de fizika volt tartva, majd pár nappal később az ezen az órán elhangzottakból feleltünk.)

--
  OFOE

Kedves Noémi! Először is meg kellene nyugodnia, a kisfiát is megnyugtatnia. Azután pontosan informálódni, hogy pontosan mi is történt. Elképzelhető, hogy a pedagógusok is feszültek, idegesek voltak, hiszen egy tanulójuk komolyan megsérült. Nyilván nem indokolt a kis elsős gyereket hibáztatni, kérdőre vonni, de nem csak ő, Önök szenvedtek el traumát. Ha az indulatok lecsillapodnak (mivel azóta eltelt néhány nap, ez remélhetően megtörtént), beszélje meg nyugodtan a tanítóval, igazgatóval a dolgot, mondja el, hogy mit tart sérelmesnek, és rendezzék a problémát. Azt gondolom, nem a jog vonalán kellene keresni az igazságot.

--
  Noémi

Kedves Osztályfőnök!
A segítségét szeretném kérni, mint aggódó szülő. A kisfiam most első osztályos és a tegnapi délutáni udvari focizásban történt egy baleset amit nem látott tanár, hogy a focizás hevében a kisfiam el akarván venni a labdát ellökött egy 6-os kisfiút aki rosszul esett az aszfaltos pályára és nyílt törése lett. Még tegnap délután az egyik tanárnő leordította a kisfiam fejét, aki amúgy is meg volt ijedve a vér látványától. Ma bementem az iskolába, azzal a szándékkal, hogy beszéljek az igazgatónővel amikor látom, hogy az igazgatónő helyettes kézen fogva hozza kisfiámat akinek potyognak a könnyei hogy ők majd kikérdezik a gyereket. Van joga a tanárnak szülői jelenlét nélkül ilyet tenni? Illetve ma még a rajz tanár is leordította a gyerek fejét, hogy miért lökte el a másik fiút. Milyen jogaim vannak mint szülő? Mit tudok tenni hogy a gyerekem minél kisebb traumát szenvedjen el? Köszönöm a válaszát

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Anna:] Most miért halasztották őszre? Addigra megint lesznek sokan, akik nem veszik észre a benntartó erőket, és elmennek a pályának még a közeléből is. Legalább mesélhettek volna nekünk - a gida lábáról, az üvegcipellőről, a szurokról, amelyben benne ragadt meg hasonlókról. Nem […]
Meghívó az FPF konferenciájára »

--

[Leiner Károly:] Nagyon jó írás! Nem csak a druszám vagy Ax barátom :) vigyázz magatokra!
A la recherche… Eltűnt idő, eltűnt öröm az iskolában »

--

[csilla:] Amikor a felelősöket keressük az oktatási kormányzatban, a jövő generációjának nevelése miatt! Tegyünk meakulpát! Nézzünk szembe a tükörrel! Látom-e saját magam? Ki vagyok én? Majd ennek fényében nézzük végig azt a gyerekhalmazt, akinek nevelése ránk volt bízva! Jól […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Péter:] Laszlo vicces beszólása tetszik nekem. Különösen akkor, ha majd felsorol olyan kollégákat, akik a saját KUDARCAIK miatt a liberális kormányzást hibáztatták. Mert ismereteim és tapasztalataim szerint az "úgy rossz ahogy van" típusú áthárító minősítést nem liberális […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Laszlo:] @Peter: "Ha csak csodálkozik, az a kisebbik rossz. De vagdalkozik, mindenkit és mindent hibáztat a saját kudarcai miatt." Peldaul a "liberalis kormanyzast"? ;)
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[OFOE:] Kedves Dia! Gondolom ez azon múlik, hogy a három év gyakorlatát az itteni intézmény elfogadja-e, és három év után megadja-e a ped1 státuszt. Pontosabb és jogi szempontból napra kész válaszért keresse meg az Oktatási Hivatal ügyfélszolgálatát.
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Péter:] Csilla a lényegre tapintott: "...csodálkozik majd az az utánunk jövő humánerőforrás fejlesztéssel foglalkozó értelmiségi munkás! nem mondanám pedagógusnak! hogy ők honnan jöttek? " Ha csak csodálkozik, az a kisebbik rossz. De vagdalkozik, mindenkit és mindent hibáztat […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[DIA:] Üdvözletem kérdezném hogy külföldön megszerzett oklevelem már honosítottam és hogy milyrn minôsítésben alkalmaznának, ha külföldön már van 3 éves pedagógusi tapasztalatom? Csak gyakornok lehetek?
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Mucus:] Nem lehet tenni valamit ezellen a nő ellen? Szakképzés nélkül osztja a rosszabbnál rosszab tanácsokat a szülőknek, akik közül sokan elhiszik amit mond, mert szintén nincs elég jó rálátásuk a témára. Nagyon nagy károkat okoz a gyerekeknek és a családoknak.
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Kovács Judit:] Sajnos lemaradtam a konferenciáról! Van-e lehetőség megnézni, vagy elolvasni valahol az elhangzottakat? Előre is köszönöm...
Az atipikus fejlődésű tanuló - Konferencia-sorozat! »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek