OFOE a Facebook-on
Betűméret
Címkék

előítéletek

Amikor aztán egy polgármesterrel, akinél éreztem az elutasítást a munkám iránt, leültem beszélgetni, és megkérdeztem, mi a gondjuk velem, már tudtam, valami nem stimmel. Pedig ez sem most volt. Azt válaszolta ugyanis, hogy a zsidó kapcsolataim a baj. Aztán, gondolom, látva arcomon az elképedést, hozzátette: na, neki személy szerint semmi baja velük, de itt a házban sokaknak szemet szúr…és ő csak figyelmeztet…(L. Ritók Nóra)

Az Educatio Kht. 2007-ben adta ki Lisa Delpit Mások gyermekei (Other People´s children) című művét. A kötet nem került kereskedelmi forgalomba, így, bár ingyenesen hozzáférhető, létezése a szélesebb szakmai közönség számára a mai napig titokban maradt. A kiváló afroamerikai szakember június végén egy hetet töltött Magyarországon, és látogatása alkalmat adott a Hivatalos kultúra és kisebbségi tanuló alcímet viselő kötet újra felfedezésére.

L. Ritók Nóra: Esélyegyenlőségi napló Subert Mária: Két elfojtott párbeszéd: Gondolatok az európai romák és az amerikai feketék helyzetéről

Az Európai Unió a roma kérdést a kisebbségi politika és az oktatás egyik legfontosabb megoldásra váró problémájaként kezeli. Felmerül azonban a kérdés: lehetséges-e, és ha igen, hogyan, helyreállítani azoknak az embereknek a megbecsülését és önbecsülését, akiknek generációk hosszú sora óta kell megélniük a negatív diszkriminációt. Az Európát erősen foglalkoztató roma probléma nem csak abban hasonló a feketékkel kapcsolatos amerikai problémához, hogy nehéz róla valami újat mondani. (Subert Mária)

Izgatottan vártam, hogy az uniós elnökséghez milyen roma stratégia társul. Aztán látom, olvasom: az államtitkár szerint a következő félévben kifejezetten a roma diszkriminációval kellene foglakoznia a magyar elnökségnek, a felzárkóztatással kevésbé. (L. Ritók Nóra)

Egyre ritkábban megyek el konferenciákra. Ha felkérnek hozzászólásra, előadásra, az utóbbi időben mindig úgy érzem, kilógok a sorból. Ünneprontó hozzászólásaim vannak, amiket ráadásul, a többiekét meghallgatva egyre ingerültebben tudok csak előadni. (L. Ritók Nóra)

Igazgyöngyök a sárban

"Vica epilepsziás rohamokkal küzdő, enyhe fokban sérült értelmi fogyatékos kislány. Néha csak kis rohamai vannak, egy-két másodperc az egész. (...) Néha azonban komoly nagy rohamai lesznek. (...) Most itt van, ő akart jönni, és sziklát készül mászni..." (Részlet Leiner Károly közeljövőben megjelenő könyvéből)

A Zöld Béka Baráti Kör Varázsoljunk, Kollégák!

Sokat látott drámatanárként még magam is meglepődöm, hogy mi mindenre jó a drámamunka. Pedig tudom, hogy a drámázás komoly ügy. Hogy bár látszólag felborul a tanterem, hogy messze tűnik a poroszos rend, hogy nincs készen megfogalmazott megtanulandó életbölcsesség, attól még igen komoly tanulási folyamat a drámaóra. (Achs Károly)

Golding „Röfi”-je nem sportos, kicsit tudálékos, inkább a felnőttekhez vonzódik, mert nem találja a hangot kortársaival. Ilyen kisfiú az alábbi írásban szereplő Gábor, aki a fiútársaitól elválasztó hagyományos „másság” mellett még egy nagyon kemény előítélettel is szembesülni kényszerül.

Azonosság – másság, avagy mindenki másképpen egyforma: Gyakorlatok, játékok osztályfőnöki órákhoz

Ez a gyűjtemény kitágítja a tanulók önmagukról szerzett ismereteit, segít tudatosítani azt a képet, amely bennük él a többi emberrel, embercsoporttal, országgal kapcsolatban. Nagyon fontos, hogy a pedagógus rádöbbentse tanítványait: ők is lehetnek bizonyos helyzetben előítéletek tárgyai, áldozatai.

„A kisdiák nem gondolkodik. A kisdiák vélekedik, összefoglal, értelmez, gondolatai támadnak, eldönti, helyes-e ez vagy az. Ezek az Örök Tanító szavai, kérdései. A kérdéseket D'Orta tanító úr közvetíti.” – olvasható az egyik gyerekdolgozat-gyűjtemény fülszövegében. A szöveg alkalmas a különböző népekkel, országokkal, kultúrákkal kapcsolatos sztereotípiákról, előítéletekről történő beszélgetésre – 10–12 éves gyerekek számára.

A következő oldalakon olvasható tanulmány egy olyan szociológiai kutatás összefoglalásának részlete, mely a hátrányos helyzetű tanulók és szüleik oktatási jogainak érvényesülését és sérülését volt hivatott feltárni. A kutatás az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala megbízásából készült.

„Európában nyolcmillió roma él. Sokfélék. Csak a külső szem látja egyformának őket. Minden tizedik roma magyar állampolgár – négyötödük magyar anyanyelvű. Többségük most magyar akar lenni: kiszabadulva az informális gettóból, fokozatosan válva elismerten egyenrangúvá. Első lépésben annyival is megelégednének, hogy a közvélemény, majd mindinkább az egész társadalom is, fogadja el őket magyarnak. Elvben van másik lehetőségük is – követni a roma liberális nacionalizmust. Ennek bázisa, hogy május 1-jétől minden harmadik roma az EU állampolgára (is).”

Címkék: előítéletek  
Címkefelhő    Összes címke »
IKT agresszió család digitális nemzedék drámapedagógia együttműködés egészség előítéletek erkölcs erkölcsi nevelés eset esélyegyenlőség felelősség film generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom iskolakísérlet jelenismeret jog kamasz kapcsolat kommunikáció konferencia konfliktus konfliktuskezelés kreativitás kritika kutatás könyvajánló köznevelési törvény közösség média módszerek oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusetika pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szegénység szexualitás szép taneszköz tanulás tanár-diák kapcsolat tanár–diák kapcsolat tolerancia továbbképzés virtuális kongresszus visszaemlékezés óraterv ünnep
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Az OFOE Filmklub május 18-án lesz a Kino Moziban 16.00 órai kezdettel. Ez alkalommal a Mary és Max című film lesz műsoron. Igazi felnőtt mese egy különös barátságról. Íme a részletek.
Belépődíj 500 Ft. Szeretettel várjuk az érdeklődőket.

--
  Edit

Mi írja elő a törzslapokban és a bizonyítványokban az éves óraszámok feltüntetését a tantárgyak mellett?
Miután az érettségi feltételei közül kivették az óraszámokat, van értelme az óraszámok külön adminisztrálásának?

--
  Juli

Úgy tudom, ez iskolai szintű megállapodás kérdése. Javaslom: kérdezz rá, hogy milyen jogszabály alapján vonják meg éppen május 3-án. Annyira átalakultak a jogszabályok, hogy még az sem feltétlenül érvényes, ami le van írva. Közép- vagy általános iskoláról van szó? Mert a középiskolában esetleg mondhatják, hogy a gyerekek elballagtak, az osztályfőnöknek nincs már velük teendője. Bár ez nem egészen így van, de lehet érv. Az a gyanúm, hogy nincs pénz, és amin tudnak, spórolnak. A korábbi években nem történt meg ez az elvonás?

--
  Judit

Kérdésem: Végzős osztályban meddig jár az osztályfőnöki órakedvezmény? Tőlünk ugyanis május 3-ával el akarják venni. Köszönet a hozzászólásért.

--
  OFOE

Május 8-án a Kláris irodahajón egyesületünk tagja és az Underground Kiadó vezetője, Hanczár Gergő tart majd előadást a Pro Scientia Aranyérmesek Társasága rendezvénysorozatában a Gutenberg-galaxis végnapjairól. Helyszín a Kláris irodahajó. A részletekről tájékozódhattok a Facebookon . Gyertek el minél többen, és adjátok tovább a hírt!

--
  OFOE

Az OFOE Filmklub mai filmjéről korábban írtunk már a honlapon, mivel a TABU sorozatban is vetítették. Az erről szóló cikk címe (s egyben a film témája):
Szexualitás, első szexuális kapcsolatok, gyerekszerelem .

--
  Juli

Ma (szombaton) OFOE Filmklub pedagógusoknak, szülőknek és gyerekeknek a Kino Kávézóban 16 órától. Műsoron a Holdfény királyság című tüneményes film. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.
A részletekről itt lehet tájékozódni.

--
  Sanyi

Kedves Zizi! Elvileg mi most májusban kapjuk meg visszamenőleg januárig a cafeteriát(Szép kártya), az összeg ugyanannyi, mint amit tavaly decemberig kaptunk. Üdv: Sanyi

--
  Sanyi

Kedves Mindenki!
Kíváncsi lennék az alábbi témában a ti véleményetekre: Elvileg 2013. szeptemberétől ("HA") bevezetik a "pedagógus életpályamodellt". A szakszervezetek és a kormány együttműködési megállapodást kötöttek,(a lényeg most jön) miszerint AKI PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁVAL RENDELKEZIK, AZT PEDAGÓGUS 2-BE sorolják be a következő tanévtől. A kérdésem a következő lenne: Ha valaki pl. 5 év gyakorlattal rendelkezik és már megszerezte a szakvizsgát (de az éve nincs meg) azt is besorolják oda?
Várom az észrevételeket!
LINK: A szakszervezetek és a kormány közötti megállapodások értelmezése

--
  zizi

Kedves Kollégák!
Érdeklődni szeretnék, van-e valakinek információja arról, hogy idén kapnak-e a pedagógusok cafeteriát. Ha (netán) igen, mikor várható?
Köszönöm!

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[SEszter:] Kedves Péter! Ezt reklamáltam leginkább, az ilyet előre oda szokták adni. Amúgy amit írtam, úgy írtam, hogy átfutottam még este a 'cuccot', de természetesen alaposan átolvasom. Már elkezdtem, még mindig nagyon sok bajom van vele, de nagyon szívesen beszélgetek róla […]
Alternatív oktatáspolitika? »

--

[Radó Péter:] Kedves (Salamon) Eszter! Nagyon örülök, hogy írtál a konferenciáról, remélem majd írsz a Fehér könyvről is, ha sikerült elolvasnod. Ha elolvasod talán újragondolsz majd néhány dolgot, amit az egyetlen szekcióülésen hallottak és a kiosztott rövid handout-ok alapján talán egy […]
Alternatív oktatáspolitika? »

--

[Salamon Eszter:] Kedves Eszter! Elnézést kérek, ha megbántottalak, nem volt szándékomban (a szekcióban tegeződtünk, én vagyok az idősebb, így engedd meg a tegeződést). Furcsa helyzetben voltál, hiszen soha nem az egy szekció rapporteure, aki prezentál benne – legalábbis az európai fórumokon. […]
Alternatív oktatáspolitika? »

--

[Berényi Eszter:] Kedves Salamon Eszter, mivel megszólítva érzem magam, mint "szekcióvezető", ezért szeretném megkérdezni, hogy miből vonta le azokat a sommás következtetéseket, hogy: "szekcióvezető a szülői részvételt kizárólag a közpolitikai döntéshozatalban való […]
Alternatív oktatáspolitika? »

--

[Juli:] Kedves Judit! Éppen azért jó ez a film, mert ilyen sok, olykor egymásnak ellentmondó érzelmet vált ki, gondolatokat ébreszt, foglalkoztat. Én sem érzem, hogy érzelemmentes lények lennének anya és fia, sőt, de azért valami gond van mindkettőjük szociális kapcsolataival. A […]
Valóban beszélnünk kell Kevinről? És kell-e Kevinről beszélnünk egyáltalán? »

--

[Sz. Judit:] Én másképp értelmeztem a filmet. Számomra arról szól, hogy milyen tragikus, amikor egy anya képtelen úgy szeretni a gyerekét, ahogyan annak szüksége lenne rá. Nem gondolom, hogy érzelmek nélküli emberekről lenne szó: sem Éva, sem Kevin nem az. Kevin imádja az anyját, de az, […]
Valóban beszélnünk kell Kevinről? És kell-e Kevinről beszélnünk egyáltalán? »

--

[Szatmáry Zsolt:] Tovább gondolkozva eszembe jutott néhány dolog. Nagyon valószínű, hogy nagyon sok gyerek nő fel diszfunkcionális családban vagy töredékben. Attól tartok, hogy ennél sokkal durvább esetek fordulnak elő. Talán még közvetlen környezetünkben is vannak hasonlók, csak nagyon jó a […]
Valóban beszélnünk kell Kevinről? És kell-e Kevinről beszélnünk egyáltalán? »

--

[Juli:] Kedves Zsolt, nagyon köszönöm a választ. Majd én is elolvasom ezeket a könyveket.
Valóban beszélnünk kell Kevinről? És kell-e Kevinről beszélnünk egyáltalán? »

--

[Szatmáry Zsolt:] Kedves Juli! Megnéztem a filmet újra. Van egy rossz hírem, számomra, az utolsó mondat valóban úgy szól, ahogy azt írtad: "Azt hittem, tudom." Erre felel az anya a vágyott öleléssel. Ezzel együtt is ez a film - valóban - katarzis nélküli csúcspontja. Dolores Claiborne, […]
Valóban beszélnünk kell Kevinről? És kell-e Kevinről beszélnünk egyáltalán? »

--

[Juli:] Egy kérdés, Zsolt! Említi Dolores Claiborne-t. Feltételezem, hogy egy Stephen King regény főszereplőjére gondol. Nem olvastam az adott könyvet, csak a neten néztem a név után. Megírná, hogy miért idéződött fel az ő példája?
Valóban beszélnünk kell Kevinről? És kell-e Kevinről beszélnünk egyáltalán? »

--
 Új hírek a Modern Iskola honlapján »
Drágulnak a tankönyvek (tankönyvek | Forrás: Heti Világgazdaság)
--
Kinőtte épületét a Klik (KLIK | Forrás: Heti Világgazdaság)
--
Tantestületi tag lesz a rendőr (rendőr | Forrás: fn.hír24)
--
Pedagógus Kar: Orbán és Hoffmann bábszínháza (Magyar Pedagógus Kar | Forrás: fn.hír24)
--
--
Félnek kiállni gyermekverő kollégájuk mellett a testnevelők (érdekvédelem | Forrás: Heti Világgazdaság)
--
Petíció a Magyar Pedagógus Kar létrehozása ellen (Magyar Pedagógus Kar | Forrás: Inforádió)
--
Hangversenybérlet és pedagógusetika (esélyek | Forrás: Heti Világgazdaság)
--
--
--
2276124@OFOE (2001–2013) | Rólunk | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek