OFOE a Facebook-on
Betűméret
Címkék

költségek

A képzési programok (akkreditációk) is valamilyen szintű „tantervek”. Ha egy FAT-os akkreditációs anyagot elemzünk, akkor az általában úgy néz ki- közoktatási hasonlattal élve-, mint egy „kerettanterv”: általánosan meghatározza a tantervi kereteket (modulok, célok, követelmények, megvalósítás feltételei,…), de nem mondja meg, hogy konkrétan milyen részletes anyag feldolgozásával szükséges ezt elérni. Ez az elv azon kívül, hogy nagy szabadságot biztosít a megvalósítójának, veszélyeket is rejt magában. (Csirmaz Mátyás)

Augusztus elején még mély letargiában voltunk, nem is remélve, hogy ez a tanév indítható lesz az Igazgyöngyben. A kiegészítő támogatás nélkül lehetetlennek tűnt. Aztán elindult valami. (L. Ritók Nóra)

A hivatali ügymenet pontosan szabályozott. A középiskolai beiratkozás napját jó előre eldöntik. Június 27, 28, 29. Ekkor kell menni. Ezzel nem is lenne baj. A szomorú az, hogy úgy változott a gazdasági helyzet, hogy a szervezőknek gondolkodnia kellene azok fejével is, akik a létminimum alatt élnek. Pláne egy olyan iskolának, ahová főleg hátrányos helyzetűeket vesznek fel. (L. Ritók Nóra)

Címkefelhő    Összes címke »
IKT agresszió család digitális nemzedék drámapedagógia együttműködés egészség előítéletek erkölcs erkölcsi nevelés eset esélyegyenlőség felelősség film generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom iskolakísérlet jelenismeret jog kamasz kapcsolat kommunikáció konferencia konfliktus konfliktuskezelés kreativitás kritika kutatás könyvajánló köznevelési törvény közösség média módszerek oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusetika pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szegénység szexualitás szép taneszköz tanulás tanár-diák kapcsolat tanár–diák kapcsolat tolerancia továbbképzés virtuális kongresszus visszaemlékezés óraterv ünnep
Utolsó üzenetek:
  Ili

Kedves Mirtill! Természetesen jogosult a szabadságra, ha pedagógus munkakörről van szó: 46 nap időarányosan. (Megérne egy misét az is, hogy miért határozottra van kinevezve, és mit jelent az, hogy "nyárra meghosszabbították"). Ha nem tudják kiadni a szabit, ki kell fizetni. Érdemes még megnéznie a Kjt. 37. § (3) bekezdését is.

--
  Ili

Válasz "beszimo" kérdésére:
Rémálmaimban matek dolgozatot szoktam írni, de: 1988+25=2013 Kjt. 78. §-a rendelkezik a jub. jut. kifizetéséről.

--
  Ili

Kedves Ildi! Válasz a kérdésedre:
A tanév vége aug. 31-ig tart, az of. pótlék mindaddig megillet (az of megbízását sem vonják vissza). Az órakedvezmény"arányosításának" nincs helye. Illetményt is kap a munkaszüneti napra; az órakedvezmény az illetmények egyik eleme.

--
  OFOE

Kedves Látogatóink!
Amennyiben valaki megbízható választ tud adni Myrtill és/vagy "beszimo" kérdésére, kérjük, tegye meg! Mi sajnos nem vagyunk képben, és nem akarunk senkit sem félre tájékoztatni. Köszönünk minden segítséget

--
  Myrtill

Szeptembertől van júniusig szerződésem ált. iskolában, ahol ez a második évem,részmunkaidőben.
Most közölte az igazgató, hogy nem hosszabbítják meg a szerződésem (nyárra szoktak hosszabbítani és szeptemberben). Jogosult vagyok-e szabadságra, ezzel kapcsolatban fizetésre?
Köszönettel,
Myrtill

--
  OFOE

Kedves Látogatóink, nem tud valaki megbízható választ adni "beszimo" nevű kérdezőnknek? Mint már többször jeleztük, ebben a változó jogi környezetben mi nem érezzük magunkat kompetensnek hasonló kérdések megválaszolására. A jubileumi jutalomról van szó. Kérem, aki tud, válaszoljon.

--
  beszimo

Tisztelt OFOE! 1988. aug. 1-én kezdtem el dolgozni, mint közalkalmazott, azóta is folyamatos a közalkalmazotti jogviszonyom. Idén aug. 1-jén, vagy ahogy a munkáltatóm mondja, jövő év aug 1-jén vagyok jogosult a jubileumi jutalomra?

--
  OFOE

Kedves Ildi! Ebben a folyamatosan változó jogi környezetben nem tudunk megbízható választ adni a kérdésedre. Jobb lenne, ha helyben érdkelődnél az illetékesektől.

--
  Ildi

Kedves OFOE!

Két kérdésem lenne:
Jár-e osztályfőnöki pótlék a nyári szünetre, illetve az órakedvezmény, ami heti 1 óra, az arányosítható-e olyan értelemben, hogy pl május 1 munkaszüneti nap, akkor 0,2 órával kevesebbet kell kifizetni?

--
  OFOE

Kedves Edit! Persze, hogy nincs értelme, előbb-utóbb remélhetőleg a törzslapokról is törlik majd ezt a szempontot. Vagy megindokolják, hogy miért van rá szükség.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Leiner Károly:] Becsukjuk az ajtót mögöttünk, mikor belépünk a tanterembe és tesszük a dolgunkat! Nóri meg terepre megy, pályázik, mindent megtesz a kölyökért, mert nem tehet mást. És mi sem tehetünk mást! Tőlünk működik a rendszer...nem a gyerekekért és nem értünk...A gyerekek meg ott […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[Dóri:] Milyen szomorú!!!! Nem tudunk mit tenni, mi, gyakorló gyógypedagógusok! Minket kérdez valaki? Első a törvény, második a papír. És hol a gyerek????
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[Juli:] Igen, sajnos Nóri írja a szomorú igazságot. Az átpolitizáltság megöli a szakmai érveket. Kicsiben sok mindent meg lehet oldani óriási erőfeszítéssel, helyi apró,bár egy-egy emberi sorsot döntően érintő eredményekkel, de a makrostruktúrákra nem sikerül hatást gyakorolni. […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[L. Ritók Nóra:] Ebben maximálisan egyetértek veled, Karcsi. A gyakorlati szakemberek véleménye, tapasztalata képtelen beépülni a problémamegoldások állami rendszerébe. Ebben érthetetlen módon hátul kullogunk. Más demokráciákban ez valahogy működik. És ez mindenre igaz. Fogyatékkal élőkre, […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[leinerk Károly:] Nóri, igazad van és az általánosítást is el akartam kerülni: csak a magam tapasztalatát írtam meg mindenféle szépítés, részrehajlás nélkül és minden szava igaz. Vállalom. Jó lenne, ha Ritók Nóra munkáját nem csak egy blogon keresztül ismernék és egy-egy média […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[L. Ritók Nóra:] Karcsi, tudod, én is nagyon tisztellek, szeretlek,de ez egy kicsit sztereotipra sikeredett kommented lett.... Megoldás pedig van, épp ezért mondom évek óta, hogy az iskola falain belül nem lehet megoldani az integrációt...sosem. Csak a családgondozással-közösségfejlesztéssel […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[Leiner Károly:] Rövid hozzászólás: nem marad a 9.-10 osztály, az új törvény "eltörölte" ezt is, illetve nem rendelkezik róla. A spec. általános után egyből szakmára megy az értelmi sérült, ha még lesznek ilyen intézmények, mert az ilyen sulik száma elenyésző, a gyakorlati […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[Dóri:] Köszönöm Karcsi, hogy megértettél. Nálunk most fogják szétverni az Egymit. A Szakszolgálatot "átcsoportosítják". Marad a speciális általános iskola. 9-10. osztály? Ki tudja, mi lesz a sorsa. Ha a kerületi integrált gyerekek egy része után nem jár az emelt […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[Leiner Károly:] Dórinek igaza van és egy nagyon fontos jelenségre? hívta fel a figyelmet: míg létezik roma integrációs politika (hogy hogyan működik, az egy másik kérdés), meg támogatjuk a cigány gyerekeket mindenfélével (nagyon helyesen), addig a fogyatékkal élőknek, elsősorban az értelmi […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[Dr. Borján József:] Kösz a kiegészítést és a javaslatot. (egy év óta ez az első pozitív megnyilvánulás az agylövéseimmel kapcsolatban. Érdemes küzdeni. Akit részletesebben érdekel, állok rendelkezésére
Digitális osztályterem - jó gyakorlatok az alapozó szakaszban IKT eszközökkel »

--
 Új hírek a Modern Iskola honlapján »
--
EMMI: a Miskolci Egyetem dönthet a szakokról (Miskolci Egyetem | Forrás: Népszabadság)
--
Romlott tanár, most megfizetsz! (etikai kódex. köznevelési államtitkár | Forrás: Origo)
--
Újratervezéssel fenntartható csak a magyar felsőoktatás (Szent István Egyetem | Forrás: Educatio Press)
--
Elmaradhat az idei Pont Ott Parti (felvételi | Forrás: Eduline)
--
Felfedezéseket hozhat az Erzsébet-tábor (táboroztatás | Forrás: Magyar Nemzet)
--
Örülhetnek a kaposvári gyerekek (Kaposvár | Forrás: Magyar Nemzet)
--
Gyökeresen negváltoztatják az oktatást (történelemtanítás | Forrás: Kitekintő)
--
Orbán után a közoktatásban (közoktatás | Forrás: Galamus csoport)
--
2295273@OFOE (2001–2013) | Rólunk | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek