OFOE a Facebook-on
Segíts, hogy tovább működhessünk! Függetlenül.
Címkék

etika

A közösség sose magától születik. Kell hozzá a közös léthelyzet, közös tevékenység, közös munka (közös ellenség…). És kell hozzá emberi szándék. Szerencsésebb azokra a tanárokra bízni az osztályt, akiknek az emberpróbáló szervezési és adminisztrációs feladatokon túl a közösség építése is szándéka. A közösség természetesen minden pillanatban, minden szakórán alakul… A dráma az első pillanattól az utolsóig a közösségi kohéziót erősíti (Achs Károly).

Szóval, Ti esendő, csetlő-botló, szegény kis emberek, tanárnak ne menjetek. A jóindulat, az emberség, az alázat itt már kevés. Ide több kell. Mert ez valami magasztos. Valami fennkölt. Valami tökéletes. Valami izé. Hogy épülhessen végre a Szép, Új Világ. (Sulyok Blanka)

Kötelező önkéntes munka középiskolásoknak - avagy hogyan utáltassunk meg ismét valami fontosat

Diák ír tanárról. A közölt szöveget – a szerző engedélyével – egy blogból vettük át. Mintha Karinthy Tanár úr kérem című klasszikusának XXI. századi folytatását olvasnánk! Vagy inkább: Tanárnő, kérem. De ez lényegében teljesen mindegy. (SzJ)

drága magyartanárom (feketecilinder) Miért nem szeretjük az osztályfőnökünket? Egy tanárnak bármit lehet… Gyomorgörcsös gyermekeink

Sok (legtöbb?) közéleti szereplő mintha egyáltalán nem vesződne ezzel a kolonccal, és eleve azt gondolja, hogy az erkölcs végső soron magánügy, amellett az ember otthon hagy, mielőtt a közélet színterére lépne. Ott ugyanis a szakértelem, de még inkább a hatékonyság, és mindenekfelett az eredményesség számít. (Felcsuti Péter)

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.10.16.
A gyerekek a jelenhedonizmusban élnek
Nem az a gyerek boldog, akivel csak jó dolgok történnek, a rosszakat pedig eltitkolják előle a szülei, hanem az, aki ismeri a saját életmeséjét, és a rossz dolgokat is megtanulja kezelni, é...
(Forrás: Divány)
--
2017.10.16.
Ritók Nóra: Sikersztori?
Az egyik faluban pár éve még szinte minden gyerek halmozottan hátrányos helyzetűnek minősült, ma pedig az elsősök között csak egy gyerek volt az, legalábbis statisztikailag. Még sosem é...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.10.16.
Kiderült, mi az igazi oka, hogy Orbán ad még egy évet a CEU-nak
A magyar kormánynak még két hete lenne, hogy levélben próbálja megnyugtatóan lezárni vitáját a bizottsággal. Ha ez nem sikerülne, akkor megnyílt volna az út a bírósági kereset előtt,...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.10.15.
Web 2.0. eszközök – linkgyűjtemény szakértőtől
Igazi "kincsesládának" nevezték a pedagógusok azt az internetes listát, amin több tucatnyi oktatásban használható online alkalmazás linkjét lehet elérni, kezdőknek és haladóknak is,  pl...
(Forrás: Modern Iskola)
--
2017.10.14.
Deák Dániel a szabadságról és az autonómiáról - videó
Deák Dániel a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete Corvinus Egyetemen működő tagszervezetének képviseletében a szabadság és az autonómia védelmében nyilatkozik Rónai Egonnak. A Corvinus...
(Forrás: atv.hu)
--
2017.10.14.
A Kodály-módszertől lettek jobbak a tanulmányi eredmények
.Hét évvel ezelőtt az észak-angliai Bradford egyik szegényebb, de nagy népsűrűségű részén található muszlim iskola, a Feversham College még az országos lista végén állt, jelentősen...
(Forrás: Papageno)
--
2017.10.13.
Kerényi Kata: Fideszes oktatás: tudomány helyett bulvár
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet felszámolása (bocsánat: sikeres átalakítása) után két vidéki felsőoktatási intézmény (az egri Eszterházy Károly Egyetem, illetve a Kecskeméti...
(Forrás: B1 BLOGCSALÁD )
--
2017.10.13.
Tanulók népszerűsítették a különböző szakmákat
Nagyon sok szakmai szervezet összefogásával jött létre a rendezvény, gyakorlatilag az összes fővárosi hiányszakma is képviseltette magát – mondta lapunknak Németh-Tóth Edit a Szakmázz...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2017.10.13.
Kollégiumi modellprogram indul hátrányos helyzetű tanulóknak
A kormány által 110 millió forintos forrásból meghirdetett „Kollégium Plusz” elnevezésű program célja, hogy megelőzzék a szegény családban élő gyermekek és a tartós rászorultságban...
(Forrás: Magyar Idők)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

A dajka munkakörhöz nem kell érettségi és semmilyen végzettség, de előnyben részesítik azt, akinek van vagy érettségije, vagy dajkaképző tanfolyama, netán mindkettő.
Az asszisztensi végzettséghez szükséges az érettségire épülő OKJ-s tanfolyam, amivel asszisztens lehet egy óvónő mellett egy-vagy több csoportba(ahogyan beosztják). De önállóan csoportot (a jelen jogszabályok szerint) ezzel a végzettséggel sem kaphat. 

--
  Borza Zsuzsanna

Kedves Szakértők!

Jelen pillanatban egy magánóvodaban dolgozok dajka pozicióban.Lehetőséget kaptam miszerint ha elvégzem a pedagógia asszisztens Okj-s tanfolyamot akkor a 3. Csoport már az enyém lehet.A kérdés az az lenne hogy el kell e végeznem ezt a képesítést vagy elég hozza a középiskolai érettségi bizonyitvány.Én olvastam azt is hogy elég az érettségi viszont azt is hogy kell az okj-s végzettség.Kérem segitsenek eligazodni.Köszönöm!!

--
  OFOE

Kedves Hajni!
Egy kiegészítő információ, hátha segít:
"Egészségfejlesztés tanár" google keresésre számos felsőfokú intézmény leírása elolvasható a szakról, a leírásokban a felhasználhatóságról is. Ezen belül külön kereshető: "egészségtan tanár állás" is. A törvény nem rendeli kötelező feltételként semmilyen állami munkakörhöz, viszont a leírásokban emlegetett intézmények közül többfélében érdemes érdeklődni, hogy ők valóban alkalmaznak-e ilyen végzettségű szakembereket.

--
  OFOE

Kedves Hajni!
Az alapszak arra jogosít fel, hogy elvégezz egy mesterszakot. Idézek az EMMI rendeletből, bár ezt bizonyára Te is megnézted:
Az egészségfejlesztő-tanár: képzés célja az alapfokozaton vagy más felsőfokú végzettség keretében szerzett szakképzettségre, illetőleg ismeretekre alapozva a közoktatásban, a szakképzésben és a felnőttképzésben, az iskolai egészségfejlesztéssel kapcsolatos oktatási, pedagógiai kutatási, tervezési és fejlesztési feladatokra, továbbá a tanulmányok doktori képzésben történő folytatására való felkészítés.
Pl. itt olvasható: 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről.

A szociálpedagógus(CXC/2011 Knt. 3. sz. melléklet) végzettséggel lehetsz kollégiumi nevelőtanár.

Esetleg iskolai napköziben lehet próbálkozni. 

--
  Hajni

Kedves Szakértők!
A következő lenne a kérdésem: 2018.nyarán szerzem meg az Egészségfejlesztés Tanár MA diplomám. Milyen munkakörök betöltésére alkalmas a végzettségem? Milyen intézményekben tudok elhelyezkedni vele? A BSc végzettségem Szociálpedagógus. Köszönöm a választ!
Üdvözlettel:Hajni

--
  Andi

Köszönöm a választ.

--
  OFOE

Kedves Andi! Íme a válasz, remélem, ez segít.
A tanulói felügyelet nem a neveléssel, oktatàssal lekötött munkaidőre, hanem a heti 32 óra kötött munkaidő terhére rendelhető el. Ha ez a neveléssel, oktatàssal lekötött munkaidővel együtt (elrendelt óraszám) heti 32 órànál többre jön ki, az rendkívüli munkaidőben végzett munkának minősül.

--
  OFOE

Akkor mi is próbálkozunk még tovább, hátha találunk megfelelő választ. Egy kis türelmet kérünk.

--
  Andi

Kedves Károly!

Köszönöm, olvastam a cikket, de nem egyértelmű, ezért kértem segítséget. Gondoltam, hátha valaki olyan tud segíteni a jogszabályok értelmezésében, aki erre hivatott. Nem lettem okosabb.

--
  Leiner Károly

Kedves Andi, ebben a cikkben minden kérdésére választ talál.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Gyulai Sándor:] Angela Lee Duckworth előadása a TED-en: https://www.ted.com/talks/angela_lee_duckworth_grit_the_power_of_passion_and_perseverance
PSZICHOháttér 33. – Grit, avagy a fogcsikorgató szívósság »

--

[OFOE:] Kedves Kérdezőnk! Ha a pedagógusképzésben dolgozott, akkor a rendelet (326/2013) 6.& f szerint a teljes ott eltöltött időszak gyakorlati időnek számit, különben marad a ped1. Viszont a ped.2 átugrásával jelentkezhet kutatótanárnak. Amennyiben 1958. szeptember 1. előtt […]
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[csilla:] Köszönöm! fojtottan és hangosan is kiabáltam már mindezért! barátaimnak! részletekben és egyben is. Ígyen, összefoglalva még nem olvastam magamra, magam sirámait! Mástól sem olvastam még ezt! bár magam sem voltam rá képes ilyen módon, saját magam által összeírva […]
Lemorzsolódás, hátrányos helyzet, avagy nem lehet mindenki "jófej" »

--

[A. R.:] Kedves Petra! A kérdésem a következő. 1998 óta a felsőoktatásban dolgozom, oktatok, PhD fokozatom van. Ha a közoktatásban vállalnék állást, akkor milyen pedagógus fokozatba kerülhetek? Kb. mekkora fizetési osztályba? segítségét köszönöm.
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Kövesi Györgyi:] Kedves Sulyok Blanka! Bár minden pedagógus ilyen érzékeny és szolidáris lenne az LMBTQ fiatalokkal! Nagyon fontos lenne, hogy minden diák biztonságban érezhesse magát az iskolában! Szeretném figyelmükbe ajánlani a Melegség és megismerés iskolai érzékenyítő programot, amelyet a […]
Pride és pedagógia »

--

[ax:] Kedves Gönczöl Enikő! Nagyon fontosak ezek az írások, szinte mindegyik telibe találja az éppen aktuális problémámat, vitámat, morgolódásaimat, napi csatározásaimat (csatározás?? - de jó lenne szemtől-szemben állni ás csatározni...) Köszönöm szépen. Várom a szeptemberi […]
Neked mindegy? Nekem nem! 15. – Ne hagyjuk magunkat manipulálni! »

--

[Anna:] Most miért halasztották őszre? Addigra megint lesznek sokan, akik nem veszik észre a benntartó erőket, és elmennek a pályának még a közeléből is. Legalább mesélhettek volna nekünk - a gida lábáról, az üvegcipellőről, a szurokról, amelyben benne ragadt meg hasonlókról. Nem […]
Meghívó az FPF konferenciájára »

--

[Leiner Károly:] Nagyon jó írás! Nem csak a druszám vagy Ax barátom :) vigyázz magatokra!
A la recherche… Eltűnt idő, eltűnt öröm az iskolában »

--

[csilla:] Amikor a felelősöket keressük az oktatási kormányzatban, a jövő generációjának nevelése miatt! Tegyünk meakulpát! Nézzünk szembe a tükörrel! Látom-e saját magam? Ki vagyok én? Majd ennek fényében nézzük végig azt a gyerekhalmazt, akinek nevelése ránk volt bízva! Jól […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Péter:] Laszlo vicces beszólása tetszik nekem. Különösen akkor, ha majd felsorol olyan kollégákat, akik a saját KUDARCAIK miatt a liberális kormányzást hibáztatták. Mert ismereteim és tapasztalataim szerint az "úgy rossz ahogy van" típusú áthárító minősítést nem liberális […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek