OFOE a Facebook-on
Segíts, hogy tovább működhessünk! Függetlenül.
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2011. október 10.
» Hozzászólások (10)

Mit nem teszek egy tanteremben?

3. Sosem érzem úgy, hogy szuper pedagógus vagyok

„Nem vagyok normális! Nem vagyok tökéletes! Nem akarok hibátlan lenni! Nem akarok mindenkinek, pláne bárkinek megfelelni!”
Vavyan Fable

A pályám során rengeteg órát láttam más kollégáktól. Voltak közöttük nagyszerűek és csapnivalók is. Előfordult, hogy előre bejelentett időpontban mentem valamelyik tanártársam órájára, de olyan is volt, hogy csakúgy „ott ragadtam”. Máskor teljesen váratlanul estem be – mert akkor értem oda, és tudtam, hogy a kollégám bármikor szívesen lát.

A kirakatórákat soha nem szerettem: bár tanulni sokat lehetett belőlük. Hiszen – ha máskor nem is – ilyenkorra az illető összeszedi magát, és teljes arzenálját igyekszik belezsúfolni a 45 percbe. Erre még az is készül, aki máskor soha. Leginkább a váratlan látogatásokat kedvelem (magam is rendre mondogatom kollégáimnak, hogy jöhetnek, bármikor szívesen látom őket). Ezeken nem tervezett látogatásokon lehetek ugyanis leggyakrabban tanúja olyan ihletett pillanatoknak, amelyeket a pedagógus és osztálya közösen él meg. Ilyenkor kerülnek elő olyan mozzanatok, rutinok, módszerek, eljárások, apró ötletek, amelyeket érdemes adaptálni, „ellopni” a saját gyerekeim számára. Ezekből folyamatosan tanulhatok, és ilyenkor bizonyosodik be, hogy van mivel bővítenem a tudásomat.

Pályámon fordulópont volt a többségi iskola után a gyógypedagógiai intézménybe kerülve megtartani az első órákat. Itt ugyan senki nem figyelmeztetett, hogy „Te figyelj, ez itt nem működik, próbáld meg inkább így, vagy úgy!”, mégis éreztem, hogy valami nem elég jó. Működtek ugyan a korábban alkalmazott módszereim, de nem elég hatékonyan. Az ép intellektuson kipróbált eszközök nem vallottak ugyan kudarcot a sérült elmén, de nem is győztek. Nem volt vesztes csata, de megnyert ütközet sem.

Bár alapvetően hűséges vagyok mindenben és mindenkihez, akkor mégsem tudtam, hogy hosszú távra tervezzem-e ottlétemet, vagy előbb-utóbb elmegyek innen. Hiszen a pedagógus is sikerélményekre vágyik: olyan kézzelfogható eredményre, mely objektív, mérhető, látható, érezhető, bizonyítható. A többségi iskolában elballagó osztályom későbbi életében való helytállása mérhető volt. Felvételük a felsőoktatásba, erkölcsös és „normális” viselkedésük a különféle helyzetekben igazolta munkám eredményességét. De mit mérhettem volna a sérült gyereknél? Mekkora sikernek számíthat, ha megtanítom WC után kezet mosni, köszönni, és heti egy angol órával kimondatni vele a választ a ’What’s your name’ kérdésre?

Megszerettem azonban nagyon ezeket az elveszett gyerekeket, segíteni akartam rajtuk. Az okosabbakon azért, hogy visszakerülhessenek erről a vakvágányról a valahova tartóra, a butácskábbakon pedig azért, hogy megtalálják majd életükben az értelmet, képesek legyenek megállni a lábukon, ha már nem lesznek mellettük az őket segítő, felügyelő, szerető szülők (ha egyáltalán van nekik ilyen). Szomorú tény, hogy az ott töltött közel 15 évem alatt csupán egyetlen esetben került vissza gyerek a többségi iskolába, akkor is a szülő íratta át.

Akkor tudatosodott bennem, hogy ezekben az iskolatípusokban nem csak felzárkóztatni kellene, hanem tehetséggondozást is végezni, megpróbálni esélyt adni az arra alkalmasnak látszó gyereknek, hogy majd „normális” életet élhessen. Végzős tanítványaink jog szerint mehetnének bármelyik középiskolába, ha felvennék őket. A nyolcadik osztályra azonban akkora hátrányt halmoztak fel ép társaikkal szemben, ami már nem tolerálható a legjobban integráló iskolákban sem. Így maradnak számukra a speciális szakiskolák, ahol olyan szakmákat tanulhatnak, amelyekben aztán nagy eséllyel nem tudnak elhelyezkedni, legfeljebb segédmunkás válhat belőlük.

Változni kellett és változtatni. Az első lépés a gyógypedagógiai tanár szak elvégzése volt, hogy a megfelelő módszereket elsajátítsam, és ezeket a magamhoz és a tanítványaimhoz igazítsam. A második lépés a szakirodalom megismerése: igyekeztem a lehető legtöbb publikációt elolvasni, megérteni, értelmezni, hasznosítani a bennük rejlő kincseket. A harmadik lépés a folyamatos továbbképzés vállalása bármilyen áron.

A pedagógus továbbképzésekre szánt összeg annyira kevés volt (és ma még kevesebb), hogy az ilyen egyéni akciókra a legtöbb esetben nem jutott pénz. A legpozitívabb válasz az lehet a munkáltató részéről, hogy ha meg tudod oldani óracserékkel (feketén, mert természetesen itt is „csalni” kell), és kifizeted, akkor mehetsz, de a sulinak nincs egy fillére sem rá. Így hát mész a saját költségeden, ha megengedheted magadnak. Ha nincs családod. Ha kicsit jobban keres a párod. Ha nem pedagógus ő is.

A továbbképzések egyik legnagyobb előnye az, hogy az új ismereteken túl vitalizál, hitet és erőt ad a folytatáshoz. Hogy megszilárdítja benned a meggyőződést: jó, amit csinálsz, vagy éppen ellenkezőleg, elgondolkodtat, hogy lehet másképpen: egyszerűbben, élvezetesebben, könnyedebben célt érni. A mai iskolákban ugyanis nincs áttekinthető értékelő rendszer annak ellenére, hogy szinte mindenütt működik valamilyen minőségbiztosítás. Őszinte kritikát nem nagyon kapsz, dicséretet is alig, az sem biztos, hogy őszinte, és nem csak udvariassági gesztus.

Mindenképpen hasznos lehet még egy egyszerű beszélgetés is külső kollégákkal – vagy akár a sajátjaiddal. Éppen ez az, ami a mai iskolákból oly gyakran hiányzik. Nem érünk rá, sokszor elrohanunk még a gyerek mellett is. És még csak elmarasztalni se nagyon lehet a másodállást kényszerűségből vállaló kollégát, aki nem tud megélni a fizetéséből, ezért fut a második munkahelyére ahelyett, hogy a dolgával, a hivatásával foglalkozna. Ahelyett, hogy a tantestület akár mikrocsoportokban megbeszélné a gyerekek problémáit, közösen keresne megoldásokat ezekre. Az ilyen megbeszélések ma rendkívül ritkák. Már nem maradunk ott a tanítás után az iskolákban, hogy egy-egy tea vagy kávé mellett megbeszéljük közös dolgainkat, kibeszéljük magunkból az aznap történteket, ötleteket adjunk egymásnak, és javaslatokat fogadjunk el a többiektől. A változás igénye kevesekben mutatkozik meg, a továbbképzéseken rendre ugyanazok az emberek jelennek meg, akik amúgy is hajlanak a változásokra.

Sosem szabad ezen a pályán „kész”-nek érezni magunkat. A világ folyamatosan változik és változnak a gyerekek is. A gyerek olyan, mint a nyersfa, amiből nekünk kell valami csodát kifaragni, hiszen benne magában rejlik a csoda. Mint Michelangelo köveiben, aki csak a „felesleget” faragta le Dávidról. De ostobaság ugyanazzal a szerszámmal próbálni megművelni a mindig más tulajdonságú fát. Tudja ezt minden barkácsoló, minden asztalos, minden erdész, fával dolgozó szakember. Miért nem tudják akkor a pedagógusok?

A Kolléga szentül meg volt győződve arról, hogy amit tesz, az úgy helyes, mert ő közoktatási szakértő, meg munkaközösség-vezető, meg tanácsadó az ilyen-olyan oktatási cégnél, meg ő Ő. És valóban: szakmai eszköztára tele volt, és állandóan csőre töltve. A gyerekek mégsem szerették, sőt, utálták az óráit, és őt magát is. Pedagógiai kérdésekben rendre kioktatta a „beosztottjait”, erőszakos stílusa is azt éreztette mindenkivel, hogy minden úgy helyes, ahogyan ő teszi. A tétova, felvetésre például, miszerint mégsem kellene erőltetni a kooperatív technikát négyfős osztályokban, nem adva lehetőséget más alternatívára (például a szabadtanulás alkalmazására), elutasító és kiokító választ adott.

Jó lett volna elcsalni őt mondjuk egy kalandpedagógiai tréningre, esetleg a suliban tartani egyet a teljes tantestületnek, hiszen a nagy forradalmak is kicsiben kezdődnek. Egyszerre hatalmasat lépni nem lehet, sok-sok apró lépésből, próbálkozásból áll össze az utunk. Jó esetben elég egy tantestületben néhány új szemléletet hozó ember, és megforgathatjuk az egész világot! Rosszabb esetben persze nem változik semmi, a képzés vagy tréning anyagai, élményei a bezárt fiókokban végzik. De hinni kell ez ellenkezőjében!

A változás szükségszerű: minden pedagógus, a legjobb is, eljut egyszer vagy többször oda, hogy érezni kezdi: valami nem úgy működik, ahogyan kellene. Az lenne a jó, ha a hibát ilyenkor magunkban keresnénk, és a felelősséget nem a gyerekekre hárítanánk.

Hogy mikor vagyunk teljesen készen? Azt gondolom, hogy igazából sosem. Persze lehetnek jó gyakorlataink, melyeket például egy pályakezdőnek tőlünk kellene eltanulnia, tőlünk: idősebbektől, sok-sok évnyi gyakorlattal, megoldott problémával a hátunk mögött, ám ez ritkán van így. A törekvést a változásra, a kényszert a megújulásra nem nélkülözheti egyetlen pályán levő sem!

Én sajnos maximalista vagyok sajátmagammal szemben. Ez még nem lenne akkora baj, ebbe csak én halok néha bele. Nagyobb problémát jelent azonban, hogy másokkal szemben is ilyen vagyok.. A gyerekekkel úgy, hogy tisztában vagyok, mit várhatok el tőlük, ehhez képest legyen maximális a teljesítményük, de legalábbis próbálják meg, törekedjenek a többre és jobbra. A „Soha ne add fel!” szemléletet tanítom, ezt nevelem beléjük.

A kollégáimmal szemben azonban sajnos nem tudok ennyire toleráns lenni. Van egy minimum, amit minden pedagógustól elvárok, és ennyi év után sem tudom elfogadni, ha nem így van. Például alapvetőnek tartom, hogy minden pedagógus differenciáljon – mindenféle szempontból: anyagban, eszközben, módszerben stb. – mert a gyerekek folyamatosan változnak, és minden osztály különböző. Hogyan lehetséges ugyanazt a tanmenetet használni 5-10-20 éven keresztül és csak akkor változtatni rajta, ha az oktatáspolitika megköveteli? Hol van akkor itt az igény a többre, jobbra?

Gondoljunk csak bele! Saját gyermekünket várjuk. Az elsőt. De lehetne akár a harmadik is – megéltem ezt is. Mennyire izgatottak vagyunk?! Nem tudjuk, hogy minden rendben lesz-e, megfelel-e tudásunk, rendelkezünk-e elég ismerettel a neveléséhez. S mikor megszületik a pici, azonnal egy csomó problémával találjuk szembe magunkat, még akkor is, ha ő már a sokadik csemete a családban – sőt, akkor még inkább! Nevelünk már kettőt és megjön a harmadik, aki teljesen más. A helyzet is más. A testvérek jócskán megnehezíthetik a dolgunkat akkor is, ha „megfelelően” előkészítettük a kicsi érkezését.

A pedagógiában miért lenne ez másképp? Ott is gyerekek vannak, mindig mások, évről-évre mások. Ha egy szülőnek folyamatosan tanulnia kell gyermekétől, akkor a pedagógus miért nem tanul a tanítványai válaszaiból, reakcióiból? És ha saját gyermekünk olyan problémát okoz, amit elsőre nem tudunk megoldani, akkor elfogadjuk ezt? Ugye nem. Akkor miért nem tesszük ugyanezt az iskolában, a ránk bízott gyerekek érdekében?

A példa azért is jó, mert amit nem tudok megoldani a saját családomban, azt nem fogom tudni megoldani osztályomban sem. Biztos, hogy nagyobb tapasztalattal és több szakmai ismerettel, tudással rendelkeznek azok a pedagógusok, akik maguk is szülők. Amit a saját gyerekeddel nem tudsz megértetni, amit vele nem tudsz elfogadtatni, arról miért gondolod, hogy a másik gyerekével sikerülhet?

Az egyik legnagyobb hibának az önmagunkkal való megelégedettséget tartom. Igyekszem elkerülni.

Leiner Károly

--

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

zoldbeka | 2011. október 21. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
anarchista: megértem az elkeseredést, de igaza van Julinak, a hit vagy megvan bennünk, vagy nem. Ha nem, akkor talán ...
Katka, magam is így jártam, mégis: a távozásom után is megmaradtak, sőt, életre keltek azok a programok, melyeket magam találtam ki, vagy hoztam magammal egy-egy továbbképzésről, mert azért lehet ott is kincsekre bukkanni. Az elvetett mag mindig kicsírázik, de hogy lesz-e belőle bármi is, no az múlik rajtunk. Ehhez kell talán a hit: hinni, hogy minden gyereken rajta lesz a kezünk nyoma és ez egyben a legnagyobb felelősségünk.
anarchista | 2011. október 21.
Már ma is anarchia van az iskolákban: a vezetők és sleppjük érdekeik védelmében még a gyerekeken is átgázolnak. A rossz pedagógusok naponta ölik meg a gyerekek álmait, jövőjét, sokszor együtt (nem) működve a családokkal. Az oktatáspolitikának a legutolsó a gyerek, csak a címek, titulusok a fontosak, a munka, a letett teljesíítmény, a gyerekek egyáltalán nem. Az iskolák vegetálnak a finanszírozási problémák miat, a fiatal pedagógusok rövid idő alatt elmennek a pályáról, az idősebbek alig várják a nyugdíjat (ha még lesz). Ez nem anarchia?
Juli | 2011. október 19.
Kedves Katka és "anarchista" nicknéven bemutatkozó kollégánk! Valóban nehezen mozdíthatók a pedagógusok manapság tréningekre, továbbképzésekre, s ennek számos nem csupán bennük rejlő magyarázata van. Az általános hangulat elkeseredett, lehangoló, kezdünk valamiféle túlélőtáborra emlékeztetni. No de a gyerekeket mégsem lehet rideg marhatartásra fogni, és nem mentség a felnőtt társadalom számára, hogy most éppen "nihil" van. A többi ember (diákok, szülők, kollégák) ugyanabban a katyvaszban ül, mint mi, és a felelősség alól nem mentenek fel a körülmények. Mindenkinek meg kellene tennie, ami rajta áll, és ami az erejéből telik. A cikk szerzője sem birtokai jövedelméből, hanem a munkabéréből él, és teszi nem is egyszerű dolgát, ráadásul fogyatékos gyerekekkel. Persze hitek maguktól senkiben sem teremnek, de talán mégiscsak ad némi erőt, hogy azért sok nagyszerű ember képes még ma is működni a pedagóguspályán. Rajtunk is múlik, hogy mi történik velünk, nem tekinthetjük magunkat csupán szerencsétlen áldozatoknak. Tudom, hogy banálisan hangzik, amit itt írok, de esetleg el lehet gondolkodni rajta. Az anarchizmus meg sehová sem visz, maximum összeomláshoz, romboláshoz.
anarchista | 2011. október 18.
Kit érdekel ebben a nihilben, hogy jó-e a ped. vagy sem? Lassan csak gyerekmegőrzők vagyunk, a nevelés-oktatás régóta nem fontos. A gyerek sem. Fáznak, éheznek, nyomorognak, valóvilágon nőnek fel! A pedagógus meg egy hülye barom, aki ingyen dolgozik nagyon sokat. Egyre többet, egyre rosszabb körülmények között. Kinek fontos, hogy etikus-e, jó-e? Életben kell maradni kérem szépen!
katka | 2011. október 16.
Én megpróbáltam elcsalni a kollégáimat régebben ilyen tréningekre, de hiába, mert mozdíthatatlanok voltak. Ma még inkább azok. Mintha nem is élnének, egy csomó zombi, akik túlélni akarnak a kisebb zombikkal, a gyerekekkel együtt. Persze nem mindenki ilyen, de a többségük sajnos igen. Nem hiszek már abban, hogy változni fog itt bármi is. De kellenek az ilyen, hitet és erőt adó, írások.
tanarbacsi | 2011. október 13.
Ilyen okosok nálunk is vannak. Ők a mindentudó szuperpedagógusok, akiknek joguk van csicskáztatni, kioktatni a többieket. Jószerivel ők visznek mindent , miközben mi az iskolát a hátunkon cipeljük és működtetjük. Ők a tanácsosok, főtanácsosok, osztogatják egymás közt a zsíros posztokat, kitüntetéseket, miközben mi mint a rabszolgák dolgozunk. Miylen jó lenne, ha sokan lennének olyanok, akik még hisznek egy mindent elsöprő vltozásban, mikor ezek az emberek elmennek végre a pályáról! És egyre többen lesznek olyanok, mint a cikk írója! Köszönöm!
Gyula | 2011. október 12.
Hitet, erőt, újra kedvet adott, hogy ezt a szeretett-gyűlölt hivatást folytassam. Köszönöm!
Éva | 2011. október 11.
Éppen ma, egy rosszul sikerült ofi óra után csak ültem az üres tanteremben és azon gondolkodtam, hogy vajon alkalmas vagyok-e az osztályfőnökségre. Először haragudtam a gyerekekre, aztán valami megszólalt bennem és a küzdés felé vitt. A tanáriban kétségbeesetten kértem segítséget, de csak közhelyeket kaptam. Ettől másféle kétségbeesés tört rám.
Úgy éreztem magam, mint egy fuldokló, aki csupán sajnálkozó sóhajokat kap: Hát igen, ilyen a mélyvíz!
Este itthon kisebb csodát remélve felléptem ide és elolvastam a "Mit nem teszek egy tanteremben?(1-2-3)" c. írásokat. A csoda megtalált. Köszönöm. Nagyon sokat segített. Nem csak rajtam persze, hanem 29 tizenhétévesen is, akik ugyanúgy kétségbeesetten keresik magukat, mint én a megoldást ma délután...
pályaelhagyó | 2011. október 11.
Ilyen emberekkel kellett volna találkoznom a tanárképzésben és akkor talán nem mentem volna el azonnal, ahogy betettem a lábam egy iskolába és szembesültem azzal, hogy a gyerekek melegedni járnak be és Alekosz a példakép, meg a győzike és teszem őrzésüket ingyen, bagóér, amiből simán éhen halok a nyugdíjig, mert akkor még azt hittem, ogy lesz nyugdíjam, de nem. és nem volt fizetésem sem, mert ne nevezzük a kezdőbért fizetésnek, legfeljebb alamizsnának.szóval be az egyetemekre az ilyen emebereket, akik valóban pedagógusok és nem csak a könyveik, címeik alapján azok!
csilla | 2011. október 10.
Elragadott és megerősített: köszönöm. Igaz, ma már családgondozóként dolgozom és küszködöm a rendszer dilemmáival. a vitákba belefáradok, de ez az írás, az ami a minimálisnak tűnő sikerélményben épp ma hihetetlen erőt adott. megfogtam a hajam és megemeltem magam. annyira kellett. köszönöm.
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.09.23.
Illegális osztálypénz helyett szülői alapítványok
Keszei úgy véli, ha a gyerekek érdekében a szülőknek kell átvállalniuk az állam feladatait, tegyék azt törvényesen. Az alapítvány előnye, hogy számlaképes, így nem fordulhat elő, hogy...
(Forrás: Népszava)
--
2017.09.23.
Vekerdy Tamás: Ne sírj, dögölj meg húsz évvel előbb!
A mi oktatásunk egyik paradoxona: úgy akarunk teljesítményt kizsarolni, kifacsarni, hogy közben ugyanazt visszafogjuk. Öröm és élmény nélkül nincs világ- és önmegismerés. Mit gondol, ki...
(Forrás: Népszava)
--
2017.09.23.
Ha iskola nincs, semmi sincs
Magyarországon kialakult egy számomra váratlan nemzeti egység. Hangot adott kifogásainak a kormány, egyöntetűen nyilatkoztak, megmozdulásokat szerveztek az ellenzéki erők, ötpárti határozatot...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.09.23.
Felmérik a nyelvtudást az iskolákban
Most tehát speciális felmérés készül, bár az iskolások nyelvismeretét már eddig is vizsgálták. Lapunkat a humántárca arról tájékoztatta, hogy 2014-2015-ben bevezették a köznevelési...
(Forrás: Magyar Hírlap)
--
2017.09.23.
"Egyedül vagyok angoltanár két iskolában" - rengeteget túlóráznak a tanárhiány miatt a pedagógusok
Döcögősen indult a tanév sok pedagógus számára. Saját óráik mellett hiányzó kollégáik óráit is meg kell tartaniuk azoknak, akik olyan iskolában dolgoznak, amely még mindig keres pedag...
(Forrás: Eduline)
--
2017.09.23.
Ömlik a pénz a közszolgálati egyetemnek
Bár a hallgatók létszáma a kisebb és közepes egyetemek szintjén van, a 2012-es alapítás óta csak infrastruktúra-fejlesztésekre közel ötvenmilliárd forint értékű uniós és magyar kö...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.09.22.
A hazai közoktatási rendszer megújításának első, halaszthatatlan lépései – A CKP javaslatcsomagja
A Civil Közoktatási Platform összeállított egy – a közoktatás újjáélesztését célzó – javaslatcsomagot, amely a következő, reményeink szerint demokratikus kormányzat oktatáspolitikai...
(Forrás: ckp.tanitanek.com)
--
2017.09.22.
Általános iskolák kerültek egyházi kezelésbe Tolna megyében
Két általános iskola fenntartását vette át szeptember elsejével az evangélikus és a református egyház Tolna megyében, az önkormányzatok Bonyhádon és Madocsán is támogatták a fenntart...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.09.22.
Feloszlatással fenyegették meg a kárpátaljai megyei tanácsot
Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvény a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal, egyebek mellett 11-rő...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Hajni!
Egy kiegészítő információ, hátha segít:
"Egészségfejlesztés tanár" google keresésre számos felsőfokú intézmény leírása elolvasható a szakról, a leírásokban a felhasználhatóságról is. Ezen belül külön kereshető: "egészségtan tanár állás" is. A törvény nem rendeli kötelező feltételként semmilyen állami munkakörhöz, viszont a leírásokban emlegetett intézmények közül többfélében érdemes érdeklődni, hogy ők valóban alkalmaznak-e ilyen végzettségű szakembereket.

--
  OFOE

Kedves Hajni!
Az alapszak arra jogosít fel, hogy elvégezz egy mesterszakot. Idézek az EMMI rendeletből, bár ezt bizonyára Te is megnézted:
Az egészségfejlesztő-tanár: képzés célja az alapfokozaton vagy más felsőfokú végzettség keretében szerzett szakképzettségre, illetőleg ismeretekre alapozva a közoktatásban, a szakképzésben és a felnőttképzésben, az iskolai egészségfejlesztéssel kapcsolatos oktatási, pedagógiai kutatási, tervezési és fejlesztési feladatokra, továbbá a tanulmányok doktori képzésben történő folytatására való felkészítés.
Pl. itt olvasható: 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről.

A szociálpedagógus(CXC/2011 Knt. 3. sz. melléklet) végzettséggel lehetsz kollégiumi nevelőtanár.

Esetleg iskolai napköziben lehet próbálkozni. 

--
  Hajni

Kedves Szakértők!
A következő lenne a kérdésem: 2018.nyarán szerzem meg az Egészségfejlesztés Tanár MA diplomám. Milyen munkakörök betöltésére alkalmas a végzettségem? Milyen intézményekben tudok elhelyezkedni vele? A BSc végzettségem Szociálpedagógus. Köszönöm a választ!
Üdvözlettel:Hajni

--
  Andi

Köszönöm a választ.

--
  OFOE

Kedves Andi! Íme a válasz, remélem, ez segít.
A tanulói felügyelet nem a neveléssel, oktatàssal lekötött munkaidőre, hanem a heti 32 óra kötött munkaidő terhére rendelhető el. Ha ez a neveléssel, oktatàssal lekötött munkaidővel együtt (elrendelt óraszám) heti 32 órànál többre jön ki, az rendkívüli munkaidőben végzett munkának minősül.

--
  OFOE

Akkor mi is próbálkozunk még tovább, hátha találunk megfelelő választ. Egy kis türelmet kérünk.

--
  Andi

Kedves Károly!

Köszönöm, olvastam a cikket, de nem egyértelmű, ezért kértem segítséget. Gondoltam, hátha valaki olyan tud segíteni a jogszabályok értelmezésében, aki erre hivatott. Nem lettem okosabb.

--
  Leiner Károly

Kedves Andi, ebben a cikkben minden kérdésére választ talál.

--
  Andi

Szép napot!
A következő ügyben szeretném a segítségét kérni.
Gyógypedagógusként és osztályfőnökként dolgozom kisegítő iskolában. 20 óra a kötelező óraszámom, ezen felül 6 óra túlórám van, + 2 óra osztályfőnöki órakedvezményem, heti 1 órában tanulói felügyeletet látok el az óraközi szünetekben, így összesen 29 az óráim száma. Az lenne a kérdésem, hogy jogos-e, ha szóban elrendelik ezen órákon felül osztály további felügyeletét heti 2:45 percben a tanév teljes idejére ingyen munkában? Nincs aki felügyeljen az osztályra, nekem pedig ekkor nincs órám. Ha jól értelmeztem a törvényt, ez nem jogos. Igazam van? Esetleg az évi 30 nap eseti helyettesítésben ez mégis elrendelhető?

--
  OFOE

Kedves István a fogadóórával kapcsolatban nem találtunk törvényi szabályozást. Formáját és gyakoriságát az adott intézmény határozza meg és illeszti be helyi dokumentációjába.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[OFOE:] Kedves Kérdezőnk! Ha a pedagógusképzésben dolgozott, akkor a rendelet (326/2013) 6.& f szerint a teljes ott eltöltött időszak gyakorlati időnek számit, különben marad a ped1. Viszont a ped.2 átugrásával jelentkezhet kutatótanárnak. Amennyiben 1958. szeptember 1. előtt […]
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[csilla:] Köszönöm! fojtottan és hangosan is kiabáltam már mindezért! barátaimnak! részletekben és egyben is. Ígyen, összefoglalva még nem olvastam magamra, magam sirámait! Mástól sem olvastam még ezt! bár magam sem voltam rá képes ilyen módon, saját magam által összeírva […]
Lemorzsolódás, hátrányos helyzet, avagy nem lehet mindenki "jófej" »

--

[A. R.:] Kedves Petra! A kérdésem a következő. 1998 óta a felsőoktatásban dolgozom, oktatok, PhD fokozatom van. Ha a közoktatásban vállalnék állást, akkor milyen pedagógus fokozatba kerülhetek? Kb. mekkora fizetési osztályba? segítségét köszönöm.
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Kövesi Györgyi:] Kedves Sulyok Blanka! Bár minden pedagógus ilyen érzékeny és szolidáris lenne az LMBTQ fiatalokkal! Nagyon fontos lenne, hogy minden diák biztonságban érezhesse magát az iskolában! Szeretném figyelmükbe ajánlani a Melegség és megismerés iskolai érzékenyítő programot, amelyet a […]
Pride és pedagógia »

--

[ax:] Kedves Gönczöl Enikő! Nagyon fontosak ezek az írások, szinte mindegyik telibe találja az éppen aktuális problémámat, vitámat, morgolódásaimat, napi csatározásaimat (csatározás?? - de jó lenne szemtől-szemben állni ás csatározni...) Köszönöm szépen. Várom a szeptemberi […]
Neked mindegy? Nekem nem! 15. – Ne hagyjuk magunkat manipulálni! »

--

[Anna:] Most miért halasztották őszre? Addigra megint lesznek sokan, akik nem veszik észre a benntartó erőket, és elmennek a pályának még a közeléből is. Legalább mesélhettek volna nekünk - a gida lábáról, az üvegcipellőről, a szurokról, amelyben benne ragadt meg hasonlókról. Nem […]
Meghívó az FPF konferenciájára »

--

[Leiner Károly:] Nagyon jó írás! Nem csak a druszám vagy Ax barátom :) vigyázz magatokra!
A la recherche… Eltűnt idő, eltűnt öröm az iskolában »

--

[csilla:] Amikor a felelősöket keressük az oktatási kormányzatban, a jövő generációjának nevelése miatt! Tegyünk meakulpát! Nézzünk szembe a tükörrel! Látom-e saját magam? Ki vagyok én? Majd ennek fényében nézzük végig azt a gyerekhalmazt, akinek nevelése ránk volt bízva! Jól […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Péter:] Laszlo vicces beszólása tetszik nekem. Különösen akkor, ha majd felsorol olyan kollégákat, akik a saját KUDARCAIK miatt a liberális kormányzást hibáztatták. Mert ismereteim és tapasztalataim szerint az "úgy rossz ahogy van" típusú áthárító minősítést nem liberális […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Laszlo:] @Peter: "Ha csak csodálkozik, az a kisebbik rossz. De vagdalkozik, mindenkit és mindent hibáztat a saját kudarcai miatt." Peldaul a "liberalis kormanyzast"? ;)
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek