OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2011. október 10.
» Hozzászólások (10)

Mit nem teszek egy tanteremben?

3. Sosem érzem úgy, hogy szuper pedagógus vagyok

„Nem vagyok normális! Nem vagyok tökéletes! Nem akarok hibátlan lenni! Nem akarok mindenkinek, pláne bárkinek megfelelni!”
Vavyan Fable

A pályám során rengeteg órát láttam más kollégáktól. Voltak közöttük nagyszerűek és csapnivalók is. Előfordult, hogy előre bejelentett időpontban mentem valamelyik tanártársam órájára, de olyan is volt, hogy csakúgy „ott ragadtam”. Máskor teljesen váratlanul estem be – mert akkor értem oda, és tudtam, hogy a kollégám bármikor szívesen lát.

A kirakatórákat soha nem szerettem: bár tanulni sokat lehetett belőlük. Hiszen – ha máskor nem is – ilyenkorra az illető összeszedi magát, és teljes arzenálját igyekszik belezsúfolni a 45 percbe. Erre még az is készül, aki máskor soha. Leginkább a váratlan látogatásokat kedvelem (magam is rendre mondogatom kollégáimnak, hogy jöhetnek, bármikor szívesen látom őket). Ezeken nem tervezett látogatásokon lehetek ugyanis leggyakrabban tanúja olyan ihletett pillanatoknak, amelyeket a pedagógus és osztálya közösen él meg. Ilyenkor kerülnek elő olyan mozzanatok, rutinok, módszerek, eljárások, apró ötletek, amelyeket érdemes adaptálni, „ellopni” a saját gyerekeim számára. Ezekből folyamatosan tanulhatok, és ilyenkor bizonyosodik be, hogy van mivel bővítenem a tudásomat.

Pályámon fordulópont volt a többségi iskola után a gyógypedagógiai intézménybe kerülve megtartani az első órákat. Itt ugyan senki nem figyelmeztetett, hogy „Te figyelj, ez itt nem működik, próbáld meg inkább így, vagy úgy!”, mégis éreztem, hogy valami nem elég jó. Működtek ugyan a korábban alkalmazott módszereim, de nem elég hatékonyan. Az ép intellektuson kipróbált eszközök nem vallottak ugyan kudarcot a sérült elmén, de nem is győztek. Nem volt vesztes csata, de megnyert ütközet sem.

Bár alapvetően hűséges vagyok mindenben és mindenkihez, akkor mégsem tudtam, hogy hosszú távra tervezzem-e ottlétemet, vagy előbb-utóbb elmegyek innen. Hiszen a pedagógus is sikerélményekre vágyik: olyan kézzelfogható eredményre, mely objektív, mérhető, látható, érezhető, bizonyítható. A többségi iskolában elballagó osztályom későbbi életében való helytállása mérhető volt. Felvételük a felsőoktatásba, erkölcsös és „normális” viselkedésük a különféle helyzetekben igazolta munkám eredményességét. De mit mérhettem volna a sérült gyereknél? Mekkora sikernek számíthat, ha megtanítom WC után kezet mosni, köszönni, és heti egy angol órával kimondatni vele a választ a ’What’s your name’ kérdésre?

Megszerettem azonban nagyon ezeket az elveszett gyerekeket, segíteni akartam rajtuk. Az okosabbakon azért, hogy visszakerülhessenek erről a vakvágányról a valahova tartóra, a butácskábbakon pedig azért, hogy megtalálják majd életükben az értelmet, képesek legyenek megállni a lábukon, ha már nem lesznek mellettük az őket segítő, felügyelő, szerető szülők (ha egyáltalán van nekik ilyen). Szomorú tény, hogy az ott töltött közel 15 évem alatt csupán egyetlen esetben került vissza gyerek a többségi iskolába, akkor is a szülő íratta át.

Akkor tudatosodott bennem, hogy ezekben az iskolatípusokban nem csak felzárkóztatni kellene, hanem tehetséggondozást is végezni, megpróbálni esélyt adni az arra alkalmasnak látszó gyereknek, hogy majd „normális” életet élhessen. Végzős tanítványaink jog szerint mehetnének bármelyik középiskolába, ha felvennék őket. A nyolcadik osztályra azonban akkora hátrányt halmoztak fel ép társaikkal szemben, ami már nem tolerálható a legjobban integráló iskolákban sem. Így maradnak számukra a speciális szakiskolák, ahol olyan szakmákat tanulhatnak, amelyekben aztán nagy eséllyel nem tudnak elhelyezkedni, legfeljebb segédmunkás válhat belőlük.

Változni kellett és változtatni. Az első lépés a gyógypedagógiai tanár szak elvégzése volt, hogy a megfelelő módszereket elsajátítsam, és ezeket a magamhoz és a tanítványaimhoz igazítsam. A második lépés a szakirodalom megismerése: igyekeztem a lehető legtöbb publikációt elolvasni, megérteni, értelmezni, hasznosítani a bennük rejlő kincseket. A harmadik lépés a folyamatos továbbképzés vállalása bármilyen áron.

A pedagógus továbbképzésekre szánt összeg annyira kevés volt (és ma még kevesebb), hogy az ilyen egyéni akciókra a legtöbb esetben nem jutott pénz. A legpozitívabb válasz az lehet a munkáltató részéről, hogy ha meg tudod oldani óracserékkel (feketén, mert természetesen itt is „csalni” kell), és kifizeted, akkor mehetsz, de a sulinak nincs egy fillére sem rá. Így hát mész a saját költségeden, ha megengedheted magadnak. Ha nincs családod. Ha kicsit jobban keres a párod. Ha nem pedagógus ő is.

A továbbképzések egyik legnagyobb előnye az, hogy az új ismereteken túl vitalizál, hitet és erőt ad a folytatáshoz. Hogy megszilárdítja benned a meggyőződést: jó, amit csinálsz, vagy éppen ellenkezőleg, elgondolkodtat, hogy lehet másképpen: egyszerűbben, élvezetesebben, könnyedebben célt érni. A mai iskolákban ugyanis nincs áttekinthető értékelő rendszer annak ellenére, hogy szinte mindenütt működik valamilyen minőségbiztosítás. Őszinte kritikát nem nagyon kapsz, dicséretet is alig, az sem biztos, hogy őszinte, és nem csak udvariassági gesztus.

Mindenképpen hasznos lehet még egy egyszerű beszélgetés is külső kollégákkal – vagy akár a sajátjaiddal. Éppen ez az, ami a mai iskolákból oly gyakran hiányzik. Nem érünk rá, sokszor elrohanunk még a gyerek mellett is. És még csak elmarasztalni se nagyon lehet a másodállást kényszerűségből vállaló kollégát, aki nem tud megélni a fizetéséből, ezért fut a második munkahelyére ahelyett, hogy a dolgával, a hivatásával foglalkozna. Ahelyett, hogy a tantestület akár mikrocsoportokban megbeszélné a gyerekek problémáit, közösen keresne megoldásokat ezekre. Az ilyen megbeszélések ma rendkívül ritkák. Már nem maradunk ott a tanítás után az iskolákban, hogy egy-egy tea vagy kávé mellett megbeszéljük közös dolgainkat, kibeszéljük magunkból az aznap történteket, ötleteket adjunk egymásnak, és javaslatokat fogadjunk el a többiektől. A változás igénye kevesekben mutatkozik meg, a továbbképzéseken rendre ugyanazok az emberek jelennek meg, akik amúgy is hajlanak a változásokra.

Sosem szabad ezen a pályán „kész”-nek érezni magunkat. A világ folyamatosan változik és változnak a gyerekek is. A gyerek olyan, mint a nyersfa, amiből nekünk kell valami csodát kifaragni, hiszen benne magában rejlik a csoda. Mint Michelangelo köveiben, aki csak a „felesleget” faragta le Dávidról. De ostobaság ugyanazzal a szerszámmal próbálni megművelni a mindig más tulajdonságú fát. Tudja ezt minden barkácsoló, minden asztalos, minden erdész, fával dolgozó szakember. Miért nem tudják akkor a pedagógusok?

A Kolléga szentül meg volt győződve arról, hogy amit tesz, az úgy helyes, mert ő közoktatási szakértő, meg munkaközösség-vezető, meg tanácsadó az ilyen-olyan oktatási cégnél, meg ő Ő. És valóban: szakmai eszköztára tele volt, és állandóan csőre töltve. A gyerekek mégsem szerették, sőt, utálták az óráit, és őt magát is. Pedagógiai kérdésekben rendre kioktatta a „beosztottjait”, erőszakos stílusa is azt éreztette mindenkivel, hogy minden úgy helyes, ahogyan ő teszi. A tétova, felvetésre például, miszerint mégsem kellene erőltetni a kooperatív technikát négyfős osztályokban, nem adva lehetőséget más alternatívára (például a szabadtanulás alkalmazására), elutasító és kiokító választ adott.

Jó lett volna elcsalni őt mondjuk egy kalandpedagógiai tréningre, esetleg a suliban tartani egyet a teljes tantestületnek, hiszen a nagy forradalmak is kicsiben kezdődnek. Egyszerre hatalmasat lépni nem lehet, sok-sok apró lépésből, próbálkozásból áll össze az utunk. Jó esetben elég egy tantestületben néhány új szemléletet hozó ember, és megforgathatjuk az egész világot! Rosszabb esetben persze nem változik semmi, a képzés vagy tréning anyagai, élményei a bezárt fiókokban végzik. De hinni kell ez ellenkezőjében!

A változás szükségszerű: minden pedagógus, a legjobb is, eljut egyszer vagy többször oda, hogy érezni kezdi: valami nem úgy működik, ahogyan kellene. Az lenne a jó, ha a hibát ilyenkor magunkban keresnénk, és a felelősséget nem a gyerekekre hárítanánk.

Hogy mikor vagyunk teljesen készen? Azt gondolom, hogy igazából sosem. Persze lehetnek jó gyakorlataink, melyeket például egy pályakezdőnek tőlünk kellene eltanulnia, tőlünk: idősebbektől, sok-sok évnyi gyakorlattal, megoldott problémával a hátunk mögött, ám ez ritkán van így. A törekvést a változásra, a kényszert a megújulásra nem nélkülözheti egyetlen pályán levő sem!

Én sajnos maximalista vagyok sajátmagammal szemben. Ez még nem lenne akkora baj, ebbe csak én halok néha bele. Nagyobb problémát jelent azonban, hogy másokkal szemben is ilyen vagyok.. A gyerekekkel úgy, hogy tisztában vagyok, mit várhatok el tőlük, ehhez képest legyen maximális a teljesítményük, de legalábbis próbálják meg, törekedjenek a többre és jobbra. A „Soha ne add fel!” szemléletet tanítom, ezt nevelem beléjük.

A kollégáimmal szemben azonban sajnos nem tudok ennyire toleráns lenni. Van egy minimum, amit minden pedagógustól elvárok, és ennyi év után sem tudom elfogadni, ha nem így van. Például alapvetőnek tartom, hogy minden pedagógus differenciáljon – mindenféle szempontból: anyagban, eszközben, módszerben stb. – mert a gyerekek folyamatosan változnak, és minden osztály különböző. Hogyan lehetséges ugyanazt a tanmenetet használni 5-10-20 éven keresztül és csak akkor változtatni rajta, ha az oktatáspolitika megköveteli? Hol van akkor itt az igény a többre, jobbra?

Gondoljunk csak bele! Saját gyermekünket várjuk. Az elsőt. De lehetne akár a harmadik is – megéltem ezt is. Mennyire izgatottak vagyunk?! Nem tudjuk, hogy minden rendben lesz-e, megfelel-e tudásunk, rendelkezünk-e elég ismerettel a neveléséhez. S mikor megszületik a pici, azonnal egy csomó problémával találjuk szembe magunkat, még akkor is, ha ő már a sokadik csemete a családban – sőt, akkor még inkább! Nevelünk már kettőt és megjön a harmadik, aki teljesen más. A helyzet is más. A testvérek jócskán megnehezíthetik a dolgunkat akkor is, ha „megfelelően” előkészítettük a kicsi érkezését.

A pedagógiában miért lenne ez másképp? Ott is gyerekek vannak, mindig mások, évről-évre mások. Ha egy szülőnek folyamatosan tanulnia kell gyermekétől, akkor a pedagógus miért nem tanul a tanítványai válaszaiból, reakcióiból? És ha saját gyermekünk olyan problémát okoz, amit elsőre nem tudunk megoldani, akkor elfogadjuk ezt? Ugye nem. Akkor miért nem tesszük ugyanezt az iskolában, a ránk bízott gyerekek érdekében?

A példa azért is jó, mert amit nem tudok megoldani a saját családomban, azt nem fogom tudni megoldani osztályomban sem. Biztos, hogy nagyobb tapasztalattal és több szakmai ismerettel, tudással rendelkeznek azok a pedagógusok, akik maguk is szülők. Amit a saját gyerekeddel nem tudsz megértetni, amit vele nem tudsz elfogadtatni, arról miért gondolod, hogy a másik gyerekével sikerülhet?

Az egyik legnagyobb hibának az önmagunkkal való megelégedettséget tartom. Igyekszem elkerülni.

Leiner Károly

--

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

zoldbeka | 2011. október 21. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
anarchista: megértem az elkeseredést, de igaza van Julinak, a hit vagy megvan bennünk, vagy nem. Ha nem, akkor talán ...
Katka, magam is így jártam, mégis: a távozásom után is megmaradtak, sőt, életre keltek azok a programok, melyeket magam találtam ki, vagy hoztam magammal egy-egy továbbképzésről, mert azért lehet ott is kincsekre bukkanni. Az elvetett mag mindig kicsírázik, de hogy lesz-e belőle bármi is, no az múlik rajtunk. Ehhez kell talán a hit: hinni, hogy minden gyereken rajta lesz a kezünk nyoma és ez egyben a legnagyobb felelősségünk.
anarchista | 2011. október 21.
Már ma is anarchia van az iskolákban: a vezetők és sleppjük érdekeik védelmében még a gyerekeken is átgázolnak. A rossz pedagógusok naponta ölik meg a gyerekek álmait, jövőjét, sokszor együtt (nem) működve a családokkal. Az oktatáspolitikának a legutolsó a gyerek, csak a címek, titulusok a fontosak, a munka, a letett teljesíítmény, a gyerekek egyáltalán nem. Az iskolák vegetálnak a finanszírozási problémák miat, a fiatal pedagógusok rövid idő alatt elmennek a pályáról, az idősebbek alig várják a nyugdíjat (ha még lesz). Ez nem anarchia?
Juli | 2011. október 19.
Kedves Katka és "anarchista" nicknéven bemutatkozó kollégánk! Valóban nehezen mozdíthatók a pedagógusok manapság tréningekre, továbbképzésekre, s ennek számos nem csupán bennük rejlő magyarázata van. Az általános hangulat elkeseredett, lehangoló, kezdünk valamiféle túlélőtáborra emlékeztetni. No de a gyerekeket mégsem lehet rideg marhatartásra fogni, és nem mentség a felnőtt társadalom számára, hogy most éppen "nihil" van. A többi ember (diákok, szülők, kollégák) ugyanabban a katyvaszban ül, mint mi, és a felelősség alól nem mentenek fel a körülmények. Mindenkinek meg kellene tennie, ami rajta áll, és ami az erejéből telik. A cikk szerzője sem birtokai jövedelméből, hanem a munkabéréből él, és teszi nem is egyszerű dolgát, ráadásul fogyatékos gyerekekkel. Persze hitek maguktól senkiben sem teremnek, de talán mégiscsak ad némi erőt, hogy azért sok nagyszerű ember képes még ma is működni a pedagóguspályán. Rajtunk is múlik, hogy mi történik velünk, nem tekinthetjük magunkat csupán szerencsétlen áldozatoknak. Tudom, hogy banálisan hangzik, amit itt írok, de esetleg el lehet gondolkodni rajta. Az anarchizmus meg sehová sem visz, maximum összeomláshoz, romboláshoz.
anarchista | 2011. október 18.
Kit érdekel ebben a nihilben, hogy jó-e a ped. vagy sem? Lassan csak gyerekmegőrzők vagyunk, a nevelés-oktatás régóta nem fontos. A gyerek sem. Fáznak, éheznek, nyomorognak, valóvilágon nőnek fel! A pedagógus meg egy hülye barom, aki ingyen dolgozik nagyon sokat. Egyre többet, egyre rosszabb körülmények között. Kinek fontos, hogy etikus-e, jó-e? Életben kell maradni kérem szépen!
katka | 2011. október 16.
Én megpróbáltam elcsalni a kollégáimat régebben ilyen tréningekre, de hiába, mert mozdíthatatlanok voltak. Ma még inkább azok. Mintha nem is élnének, egy csomó zombi, akik túlélni akarnak a kisebb zombikkal, a gyerekekkel együtt. Persze nem mindenki ilyen, de a többségük sajnos igen. Nem hiszek már abban, hogy változni fog itt bármi is. De kellenek az ilyen, hitet és erőt adó, írások.
tanarbacsi | 2011. október 13.
Ilyen okosok nálunk is vannak. Ők a mindentudó szuperpedagógusok, akiknek joguk van csicskáztatni, kioktatni a többieket. Jószerivel ők visznek mindent , miközben mi az iskolát a hátunkon cipeljük és működtetjük. Ők a tanácsosok, főtanácsosok, osztogatják egymás közt a zsíros posztokat, kitüntetéseket, miközben mi mint a rabszolgák dolgozunk. Miylen jó lenne, ha sokan lennének olyanok, akik még hisznek egy mindent elsöprő vltozásban, mikor ezek az emberek elmennek végre a pályáról! És egyre többen lesznek olyanok, mint a cikk írója! Köszönöm!
Gyula | 2011. október 12.
Hitet, erőt, újra kedvet adott, hogy ezt a szeretett-gyűlölt hivatást folytassam. Köszönöm!
Éva | 2011. október 11.
Éppen ma, egy rosszul sikerült ofi óra után csak ültem az üres tanteremben és azon gondolkodtam, hogy vajon alkalmas vagyok-e az osztályfőnökségre. Először haragudtam a gyerekekre, aztán valami megszólalt bennem és a küzdés felé vitt. A tanáriban kétségbeesetten kértem segítséget, de csak közhelyeket kaptam. Ettől másféle kétségbeesés tört rám.
Úgy éreztem magam, mint egy fuldokló, aki csupán sajnálkozó sóhajokat kap: Hát igen, ilyen a mélyvíz!
Este itthon kisebb csodát remélve felléptem ide és elolvastam a "Mit nem teszek egy tanteremben?(1-2-3)" c. írásokat. A csoda megtalált. Köszönöm. Nagyon sokat segített. Nem csak rajtam persze, hanem 29 tizenhétévesen is, akik ugyanúgy kétségbeesetten keresik magukat, mint én a megoldást ma délután...
pályaelhagyó | 2011. október 11.
Ilyen emberekkel kellett volna találkoznom a tanárképzésben és akkor talán nem mentem volna el azonnal, ahogy betettem a lábam egy iskolába és szembesültem azzal, hogy a gyerekek melegedni járnak be és Alekosz a példakép, meg a győzike és teszem őrzésüket ingyen, bagóér, amiből simán éhen halok a nyugdíjig, mert akkor még azt hittem, ogy lesz nyugdíjam, de nem. és nem volt fizetésem sem, mert ne nevezzük a kezdőbért fizetésnek, legfeljebb alamizsnának.szóval be az egyetemekre az ilyen emebereket, akik valóban pedagógusok és nem csak a könyveik, címeik alapján azok!
csilla | 2011. október 10.
Elragadott és megerősített: köszönöm. Igaz, ma már családgondozóként dolgozom és küszködöm a rendszer dilemmáival. a vitákba belefáradok, de ez az írás, az ami a minimálisnak tűnő sikerélményben épp ma hihetetlen erőt adott. megfogtam a hajam és megemeltem magam. annyira kellett. köszönöm.
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.04.24.
Sikerrel zárult a Digitális Témahét az iskolákban
Idén közel hétezer pedagógus és 120 ezer tanuló vett részt a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ (DPMK) szervezésében és az Informatikai Vállalkozók Szövetségének (IVSZ) közrem...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.04.24.
Aki jó szakmát választ, arra biztos jövő vár
Nemzeti érdeknek nevezte egy tegnapi eseményen a kormányfő, hogy olyan fiatalokat neveljenek, akiknek piac- és versenyképes tudásuk van. Orbán Viktor szerint választ kell adni arra a gyakorlatra...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.04.24.
Gyerekbántalmazás miatt nyomoznak egy budapesti iskola igazgatója ellen
Gyermekbántalmazási ügybe keveredett Putnoki Zsolt, a Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola igazgatója, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz korábbi fideszes...
(Forrás: 24.hu)
--
2018.04.24.
Nekik is sikerült, mint a Talpas lányának
Tiszabőn, az ország egyik legszegényebb településén még mindig nagy szónak számít, ha valakinek sikerül leérettségiznie. Nagyon hamar, sokszor már az első évben otthagyják az középiskol...
(Forrás: abcug.hu)
--
2018.04.24.
Én nem vagyok szakember, de a szívemben van
Egy kis békési faluban nem mindennapi kapcsolatra bukkanhatunk egy látássérült kisfiú és tanítónénije között. Zsóriné Hocz Anikó amikor meghallotta, hogy Balázs az osztályába érkezik...
(Forrás: abcug.hu)
--
2018.04.24.
Többet keres a kezdő buszsofőr, mint egy egyetemi adjunktus
Bár az egyetemi oktatóknak 2015 óta negyedével (26,8 százalékkal) nőtt a bére, ez így is csak az egyetemi hierarchia tetején jelent elfogadhatónak hangzó pénzt. Egy egyetemi tanár alapesetben...
(Forrás: Index)
--
2018.04.24.
Fábry Béla: Akkor most?
Szomorú kép körvonalazódik. Még az eddigi piszkosszürke tónus is sötétebbé válik. Reménytelen a helyzet? Amíg a pályán látó mértékadó szakemberek nem kongatják fülsiketítő módon...
(Forrás: Népszava)
--
2018.04.24.
Beszóltak Orbánnak a gyenge kompetenciatesztek miatt
A Tanítanék Mozgalom azt írta Orbán Viktornak, hogy „a magyar gyerekek és fiatalok szövegértési és matematikai készségei rettenetesen gyengék. Különösen a leszakadó régióban élők...
(Forrás: index)
--
2018.04.24.
Balog után ki rázza gatyába Orbán demográfiai súlypontú minisztériumát?
Telnek a hetek, röpködnek a nevek: Balog Zoltán hétfőn bejelentett távozása után egyelőre ennyit lehet biztosan állítani arról, hogy ki vezetheti a negyedik Orbán-kormány várhatóan legnagyobb...
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Nikoletta! Elnézést kérünk a késedelmes válaszért. Pedagógiai végzettséggel gyakornoki státuszban is el lehet látni osztályfőnöki megbízatást. Üdvözlettel a szerkesztőség

--
  Molnár Nikoletta

Kedves OFEOE Szerkesztőség!

Érdeklődni szeretnék: határozott idejű, gyakornoki besorolásban lévő, abszultóriummal rendelkező pedagógus kaphat-e osztályfőnöki feladatokat, rendelkezhet-e osztályfőnöki munkakörrel, vagy van esetleg valamilyen jogszabály, ami kizárja ezt?

Köszönöm válaszukat! Nikoletta

--
  Dr Pulinkáné Balázs Mariann

Kedves OFOE Szerkesztőség!
Szeretnék az osztalyfonok.hu oldalon regisztrálni. Mi a módja?
Elsősorban az oktatófilmeket tudnám a nyolcadikos osztályomban hasznosítani, de biztosan találok majd egyéb fontos és munkámat segítő információt, ismeretet is.
Köszönettel
Dr Pulinkáné Balázs Mariann tanár és igazgatóhelyettes
Bodrogkeresztúri Eötvös József Általános Iskola

--
  OFOE

Kedves Ancsa!

Az a kérdés, hogy határozott vagy határozatlan idejű jogviszonyod van-e. Közös megegyezéssel mindkettőt meg lehet szüntetni a
megállapodásnak megfelelő időben (ezért közös megegyezés).Lemondással a határozatlan idejű
jogviszony szüntethető meg, ebben az esetben van két hónap lemondási idő. A munkáltató kötelezhet a lemondási idő ledolgozására.

Ha a közalkalmazott nem hajlandó a lemondási időt ledolgozni, és jogellenesen távozik, köteles a lemondási időre járó távolléti díjat megfizetni.
Ha a határozott időtartamú jogviszonyát szünteti meg jogellenesen, a határozott időből még hátralévő időre járó, de legfeljebb háromhavi
távolléti díjnak megfelelő összeget köteles megfizetni (Mt. 84. §).

Reméljük, segítettünk a megfelelő döntés meghozatalában.

Üdvözlettel az OFOE Szerkesztősége

--
  Szász Anna

Még nem egészen egy éves részmunkaidős közalkalmazotti jogviszonyomat szeretném megszüntetni,másik munkahelyre teljes időben,kedvezőbb feltételekkel vennének fel szintén közalkalmazottként. Közös megegyezéssel akarnak elengedni,de 2 hónapot la akarnak velem még dolgoztatni. Az új munkáltató viszont nem tud 2 hónapig várni rám, nekik most kellene is a munkaerő.Mit tehetek abban az esetben ha nem szeretném letölteni a két hónapot? Szeretnék azonnal eljönni erről a munkahelyről.Kell-e ebben az esetben nekem fizetnem bármit is? Jó-e a közös megegyezés és egyáltalán kiköthetnek-e közös megegyezés esetén is 2 hónap letöltendő időt?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm! Üdvözlettel: Ancsa

--
  OFOE

Kedves Gabriella!

A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 17. § (4) A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidejét meghaladóan a pedagógusnak
további tanórai és egyéb foglalkozás, pedagógiai szakszolgálati
közvetlen foglalkozás megtartása akkor rendelhető el, ha

a) a munkakör nincs betöltve, a pályázati eljárás idejére,

b) a munkakör nincs betöltve, és az álláshelyre kiírt nyilvános
pályázat sikertelen volt, feltéve, hogy a munkaközvetítési eljárás
sikertelen maradt, és a pedagógusok állandó helyettesítési
rendszerében sem áll rendelkezésre megfelelő szakember vagy

c) a betöltött munkakör feladatainak ellátása betegség, baleset vagy
egyéb ok miatt váratlanul lehetetlenné vált.

Mivel itt már régóta nem erről van szó, és kérdés, hogy egyáltalán
meghirdették-e, illetve hányszor hirdették meg az álláshelyet. Az eddigi
kifizetés a már teljességgel hatályát vesztett, és rendkívül hátrányos
KLIK-es kollektív szerződés alapján történt. Az új KSZ-ekben pont ezt
a kérdést nem szabályozzák, tehát marad a munka törvénykönyve, amely
szerinti rendkívüli munkaidőben végzett munka díjazása alapján kell
kifizetni szerintünk a többletórákat https://net.jogtar.hu/jr/gen/
hjegy_doc.cgi?docid=A1200001.TV
A 143. § szerinti 50 százalékos bérpótlékkal (tehát összesen az egy órára
eső
illetmény 150 százalékával). A másik megoldás az átalánydíjazásról
szóló megállapodás, amelyet tehát a munkáltató nem egyoldalúan határoz
meg. Ez tipikusan olyan ügy, amelyet valószínűleg nem fog
tudni egyedül érvényesíteni.

Érdemes lenne kapcsolatba lépnie valamelyik pedagógus szakszervezettel.
Ajánlom a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét, ahol kiváló
jogász áll a tagok rendelkezésére. Ez a válasz is az ő segítségükkel
született.

Üdvözlettel
Szekszárdi Júlia

--
  Havasi Gabriella

Tisztelt OFOE!

Általános iskolában tanítok, mint tanító, osztályfőnök. A 20117/18. tanévben úgy alakult , hogy az osztályomból szeptember 2. felétől elment a napközis kollégám, és azóta sem sikerült betölteni az állását. Így 3-2 arányban egy kolléganőmmel végezzük el ezt a betöltetlen állást. Kérdésem, hogy ilyen esetben hogy , miként kell elszámolni a "helyettesítést"?
Mindketten letanítjuk a délelőtti óráinkat, minden osztályfőnöki munkát elvégzünk, és rögtön, szünet nélkül folytatjuk egy üres állást betöltve. szerintem ez egy másik munkakör betöltése, és ketten még a kezdő pedagógus bérét sem kapjuk meg. Az óradíjunk a legalapabb fizetésnek a heti 32 ed része.
Utólag kezdhetek-e ezzel a problémával valamit, vagy 35. év után kb 1000 ft az óradíjam?
Végül is két kérdés fogalmazódott meg. 1. az "üresállás" betöltése + munka mellett hogy számolandó el? "2. Hogy számolják az órabéremet?

Előre is köszönöm, és kíváncsian várom válaszukat.
Üdvözlettel Havasi Gabriella

--
  OFOE

Kedves Magdolna! Kérdésére részletes választ küldtünk az itt megadott freemailes címre. Ha esetleg nem kapja meg, kérjük, küldjön egy másik elérhetőséget erre a címre: osztalyfonokok@gmail.com
Üdvözlettel a szerkesztőség

--
  OFOE

Kedves Magdolna, ez kemény munkajogi kérdés, és utána kell kérdeznünk. Egy kis türelmet kérünk, fogunk majd válaszolni. Üdvözlettel a szerkesztőség

--
  OFOE

Kedves Sándor Ferenc!
Azt javaslom, hogy forduljon az iskolavezetéshez, és ők vegyék fel a kapcsolatot az illetékesekkel. Valóban lépni kell, komolyan venni ezeket a jelzéseket. Üdvözlettel az OFOE szerkesztősége nevében Szekszárdi Júlia

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[H.M.:] Kedves Jázmin! Nagy örömmel és egy picit torokszorító érzéssel olvastam a sorait (az írás közkinccsé válása, és az egyik gondolat okozta az ambivalens érzést). Amit Ön leírt, azt nagy nemzetközi és hazai kutatások is alátámasztják: azok a hallgatók a legsikeresebbek, a […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[Anna:] Bár olyan eccerű lenne, hogy vasszigor, oszt' kész... Az egyén vagy csoport, amely a problémákat nem hajlandó tudomásul venni, hanem saját tudattalanjába száműzi, vagy a fegyelem válaszát adja rá, azaz elfojtja, s ez lényegileg ugyanaz, a robbanás felé halad. Lehet […]
Szegregáció »

--

[Szekszárdi Júlia:] Kedves KGY! Nem kétséges, hogy a szülők felelőssége óriási, de az Ön által ajánlott „vasszigorral” itt semmire sem mennénk. A szegregáció következményeiről lehet olvasni a bejegyzésben, és ugyanerről van szó a Gettórenoválás és iskolai szegregáció egyházi […]
Szegregáció »

--

[KGY:] Kedves Nóra! Ön hatalmasat téved a felelősség magállapításában! A gyermekért elsősorban 95% a szülők a felelősek a társadalmi felelősség csak a maradék 5%-ban kérhető számon, miután a szülő teljesítette a tőle elvárható részt. Nevelni a családban lehet a többi gyenge […]
Szegregáció »

--

[Varga Zsolt:] Az állam társadalmi igényt elégít ki, lásd: https://www.es.hu/cikk/2018-03-09/rado-peter/2018-az-oktataspolitikai-remenytelenseg-eve.html
Szegregáció »

--

[Gyulai Sándor:] Gratulálok, Ibolya! Örömmel tölt el, hogy iskolánkban ilyen innovációk valósulhatnak meg. További sikereket kívánok: Gyulai Sándor, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium intézményvezetője
Digitális történetmesélés az oktatási nevelési folyamatban 3. - DST a történelem és társadalomismeret tanításában »

--

[Leiner Károly:] Kedves Zoltán, nekem szerencsém van, mert gyógypedagógusként több tantárgyat is taníthatok, így magammal kell "egyezkednem". De: voltam tanító bácsi is - ott is könnyedén megoldható a feladat. Ahol nem, ott a kollégákkal kell összedolgozni. Nézzünk egy példát: […]
Digitális történetmesélés a nevelési-oktatási folyamatban 2 – Csetlő-botló történetek – SNI-sek a virtuális világban »

--

[Zoltán:] Gratulálok! Fogyatékosokkal ilyen teljesítményt elérni nem akármilyen pedagógiai munkáról árulkodik. De mindez hogyan fér bele a mai iskolába, a NAT-ba, a kerettantervekbe? Milyen órák keretében lehet ezeket a lépéseket, eszközöket alkalmazni?
Digitális történetmesélés a nevelési-oktatási folyamatban 2 – Csetlő-botló történetek – SNI-sek a virtuális világban »

--

[Gyulai Sándor:] Angela Lee Duckworth előadása a TED-en: https://www.ted.com/talks/angela_lee_duckworth_grit_the_power_of_passion_and_perseverance
PSZICHOháttér 33. – Grit, avagy a fogcsikorgató szívósság »

--

[OFOE:] Kedves Kérdezőnk! Ha a pedagógusképzésben dolgozott, akkor a rendelet (326/2013) 6.& f szerint a teljes ott eltöltött időszak gyakorlati időnek számit, különben marad a ped1. Viszont a ped.2 átugrásával jelentkezhet kutatótanárnak. Amennyiben 1958. szeptember 1. előtt […]
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek