OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2010. szeptember 16.
» Hozzászólások (6)

Iskolabetegség

Reflexió Vekerdy Tamás írására

Nincs biztatóbb üzenet a tanköteles gyerekek és szüleik számára szeptember 1-jén, mint azt hallani a nevelés gurujától, hogy az iskolába járástól a gyerekek megbetegszenek (Vekerdy Tamás, Figyelő Net, 2010. szeptember 1., Az iskola még mindig betegít). Miközben Vekerdy a gyerekek esetében fölöttébb ártalmasnak ítéli a szorongást, a szülőket egyáltalán nem próbálja megóvni tőle (Vajda Zsuzsanna).

Betegség-e a szorongás?

Vajon valóban az iskolába járás volna az, amitől megbetegszenek a gyerekek? Ezek szerint a világ jelentős hányada lelki beteg lett az elmúlt másfél évszázad során. De vessünk egy pillantást az opciókra: mit csinálnak, mit csináltak azok a gyerekek, akik nem járnak iskolába? Sajnos, ma is sok millió gyerek kényszerül rá, hogy iskolába járás helyett bérmunkát végezzen, kisebb testvéreire vigyázzon. Hogy ez milyen érzés lehet, azt tükrözi a századforduló szépirodalma, amelynek gyerekhősei arról álmodoztak, hogy a nehéz munka helyett fűtött, biztonságos helyen ülhetnek és tanulhatnak az iskolában. Az iskolát a gyerekek érdekében hozták létre, megteremtve a gyerekkorból a felnőttkorba való fokozatos átmenet feltételeit. Az iskolai életet szakemberek alakítják ki a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően, nem úgy, mint a bébikortól szervezett szépségversenyeket, embertelen sztár-válogatókat, versenysportistállókat és a súlyos sérüléseket okozó gyermek motorversenyeket. Bár még hosszan sorolhatnánk a mai gyereket valóban fenyegető, embertelen versenyre, egészségtelen fogyasztásra késztető szervezeteket, az utóbbiak ellen, vagy legalább a szülők tájékoztatása érdekében a legritkább esetben emelik fel szavukat a neves kollégák.

A szülők iskolával riogatásának visszatérő mantrája a gyerekek szorongása. De nézzük meg közelebbről a kérdést: betegség a szorongás? Szó sincs róla, a szorongás hiánya a betegség. Csak a szélsőségesen elhanyagolt, agyonkínzott, koravén gyerekek, a bűntudat nélküli pszichopaták nem szoronganak. A szorongás az élet része, amely nélkül nincs erkölcs, nincs teljesítmény, de valódi siker sem. Csak a reklámklipekben állandó örömködés az élet. A stresszmentes iskola, kudarc nélküli tanulás, az erőszakmentes nemzedék csak üres szólamokban létezik. Sem a stressz, sem a kudarc, sem az erőszak nem küszöbölhető ki sem a gyerekek, sem a felnőttek életéből. A feladat az, hogy megtanuljuk kezelni őket, mind önmagunk, mind mások esetében, és a tanulást gyerekkorban kell elkezdeni.

Nem a pedagógusok tehetnek róla

Az sem alátámasztható, hogy az iskolai értékelés, a tanárok viselkedése volna a szorongások legfőbb forrása a gyerekek számára. A kutatási eredmények egyértelműen igazolják, hogy jóval szorongatóbbak a családi gondok, a szülők egzisztenciális nehézségei, egymás közötti konfliktusai, később a kortársakkal, partnerekkel való kapcsolatok. A pedagógusoknak egyébként sem az a célja, hogy megkeserítsék a gyerekek életét. Bátran kijelenthetjük: aki nem szereti a gyerekeket, egy fél évet sem fog kibírni közöttük. És az is teljesen hamis beállítás, hogy a gyerekek kiszolgáltatott kis nyulakként ülnek a tanteremben. Ez még a mainál jóval szigorúbb iskolarendszerben sem volt így. A gyerekek, különösen csoportosan, képesek fellázadni, ellenállni, csak nagyon szélsőséges körülmények között lehet őket feltétel nélkül kényszeríteni, és a hátuk mögött állnak a szülők is. Ma ráadásul jogszabályok erdeje biztosítja, nehogy személyiségi jogaikon sérelem essék, külön ombudsmanhoz lehet fordulni a panasszal. Más kérdés, hogy a jogi szabályozás túlsúlya, a pedagógusi fenyegetettség, ami szintén a tanárokkal szembeni bizalmatlanságot sugároz, elemberteleníti a kapcsolatokat.

Vajon a pedagógusok tehetnek róla, hogy kevésbé támaszkodhatnak saját megérzéseikre, tapasztalataikra, ők az okai, hogy kudarcot vallott az oktatáspolitika számtalan pozitív kezdeményezése? Gyakori, de szintén irreális az a lehetetlen feltételezés, hogy a jogalkotással minden rendben, csak a végrehajtók ellenállnak. A valóságban az elmúlt évtizedekben gyökeresen átalakult az oktatásirányítás. Egyre részletezőbb törvények és szabályok avatkoznak be az iskolai élet szinte minden percébe, és a kihágást – mindegy, mi volt a célja, vagy oka - a hatóságként működő hivatal szigorú pénzbírsággal bünteti. Ugyanakkor a tanítóknak, tanároknak egymásnak gyökeresen ellentmondó feladatot kellene megoldaniuk: tananyagot is tanítani, de az ismétlődő, értelmetlen mérésekre is felkészíteni a gyerekeket, hiszen az iskola megítélése egyre inkább az utóbbiaktól függ. Egyénileg kellene foglalkozniuk a tanulókkal a harminc fős tanteremben, egyszerre nyújtani valamit az írni – olvasni alig tudó romagyereknek és annak az ambiciózus nebulónak, aki elitgimnáziumba vágyik. Kisugárzásukkal, személyiségükkel kellene megakadályozniuk, hogy a gyerekek gorombáskodjanak, vagy fegyelmezetlenkedjenek – más eszközük ugyanis nemigen van.

Nem meglepő, hogy a tehetséges, kiegyensúlyozott fiatalok számára nem vonzó a fent vázolt szerep. Jól hangzik ugyanis, hogy csak a legkiválóbbak tanítsanak, ehhez azonban arra volna szükség, hogy legyen kiből válogatni. Ami a tényeket illeti, a tanári pálya presztízse és a fizetés a fejlett országokban is kedvezőtlenül alakult, a minőségi kiválasztás még ott is illuzórikussá vált az elmúlt időben, ahol ez hagyomány volt, például Franciaországban. Az a tény, hogy több nyugat-európai ország hirdet külföldi állásokat hazai, magyar anyanyelvű pedagógusoknak, minden felmérésnél világosabban jelzi, hogy a minőségi kritériumok formálisak.

Irreális elvárások az iskolával szemben

Az iskolával szemben támasztott irreális elvárások közé tartozik, hogy az iskolai integráció képes áthidalni súlyos társadalmi különbségeket. Vekerdy állításával ellentétben az Egyesült Államokban a nagy csinnadrattával beharangozott buszoztatás a hetvenes években csúfos kudarcot vallott. A feketék egy szűk csoportjának sikerült magát felküzdenie középosztálybeli szintre (ahogyan a hazai romák egy szűk csoportjának is), de ez elenyésző kisebbségük csupán. Bár a feketék valóban felbukkannak a politikai elitben és kétségkívül fekete az Egyesült Államok elnöke, a bebörtönzött afrikai amerikaiak aránya az összes fogságban tartottaknak körülbelül a harmada, míg a lakosságon belüli arányuk 14% csupán. Az interneten bárki számára könnyedén elérhető adatok és statisztikák szerint a fiatal feketéknek hatszor akkora esélye van, hogy börtönbe kerülnek, mint fehér társaiknak, álláskeresésnél pedig jóval gyakrabban utasítják el őket. A faji előítéletek ott sem nem szűntek meg, mivel azok alapvetően mindig a társadalmi egyenlőtlenségek következményei, az utóbbiak pedig az elmúlt évtizedekben világszerte nőttek.

Az integrációt valóban sok helyen erőltetik a világban, mivel a mindenható „think tankok” – például az OECD-szakértők – gyakran teljesen megalapozatlan, ötletszerű, vagy nem korrekt vizsgálati eredményeken alapuló álláspontját kritika nélkül fogadják el a nemzeti kormányok. Az integráció dogmává emelése nemcsak azért okoz súlyos konfliktusokat, mert szítja és növeli a feszültséget az együtt élő, különböző társadalmi helyzetű csoportok között, hanem azért is, mert negatívan minősíti a külön oktatásnak azt a fajtáját is, amely a felzárkóztatást szolgálja. Ez utóbbi az egyetlen kiút a hátrányos helyzetűek tehetséges gyerekei, de nem a többség számára. Az utóbbiak iskolai teljesítménye csak akkor fog javulni, ha javulnak a körülményeik – ez az a kínos tény, amivel a globális és lokális törvényhozók ugyancsak nem szeretnének szembesülni.

Ha félni nem is kell az iskolában, szerepe átgondolásra szorul. A közoktatás a nemzetállami fejlődés jellegzetes terméke, a modernizáció nélkülözhetetlen tartozéka volt, mára azonban a körülmények gyökeresen átalakultak. Megváltozott a kultúra és a gazdaság, a munkafajták, a tudás természete, megváltozott a képzettség és a társadalmi mobilitás viszonya, alapvetően átalakult a társadalmi hierarchia, áthatja életünket az elektronikus kommunikáció. Alapvető változásokon ment át a gyerekek és a felnőttek viszonya is. És nem utolsósorban: alapvetően meggyengültek a tananyag kereteit, az iskolai szocializáció értékeit formáló, a szocializációért áldozatokra hajlandó nemzetállami közösségek is. A közoktatás, amelytől továbbra is azt várják, hogy töltse be a XIX-XX. századi funkcióját, a világon mindenütt komoly problémákkal küszködik. A valódi gondokkal való szembenézés helyett azonban valami egészen más folyik, legalábbis a politikához dörgölődző szakértők, „think-tankok”, kormányok feletti szervezetek oldaláról: az iskola és a pedagógusok bűnbakká tétele. A megoldás pedig még több globális szabályozás, elvont konstrukciók erőltetése, a tanárok személyes mozgásterének szűkítése, majd annak megállapítása, hogy a dolog mégse működik.

Az iskolának mindig voltak sommás bírálói, ellenfelei. A társadalmi konzervativizmus, amely a jövedelmi különbségeket az egyének képességeinek tulajdonítja, ma jelentősebb pozíciókkal rendelkezik, mint valaha. A közoktatás pozícióit gyengítik a profitra éhes világvállalatok is, amelyek arról papolnak, hogy a tanulást nemcsak az iskolában, hanem bárhol meg lehet szerezni, csak meg kell venni az ehhez szükséges programot és számítógépet. Nem mellékesen, így ők rendelkezhetnének az iskolákra költött állami pénzek jelentős része felett. Komoly versenytársai az egyre inkább lenézett közoktatásnak a globális mérésekből rendre kimaradó, valódi szakmai kontrollal nem rendelkező, de borsos árat kérő magániskolák és a szaporodó egyházi iskolák is.

A tanteremben pedig a többek között szakértők által is gerjesztett társadalmi elutasítottság és más bajok miatt frusztrált pedagógusok próbálnak megbirkózni a szülők gyanakvásával és a felnőtteket egyre kevésbé respektáló, részben agyonkímélt, részben folyamatosan „fejlesztett” gyerekekkel.

Vajon kinek használ, ha tovább élezzük a helyzetet?

Vajda Zsuzsanna
pszichológus, egyetemi tanár

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

petra | 2010. szeptember 21.
Kedves Zsuzsanna,
köszönöm, hogy válaszolt - indignálódott soraimat pontosan az motiválta, hogy olvasva írásait, úgy éreztem, hogy sok mindenben nem értünk egyet, de volna miről beszélgetnünk egymással.
Abban nincs vita közöttünk, hogy a közoktatás önmagában nem fogja megoldani a súlyos településszerkezeti, gazdasági, társadalmi anomáliákat, egy súlyosan szegregálódott társadalom problémáit. Nem mindegy azonban, hogy azt a keveset, amit az oktatás tehet, megtesszük-e professzionális eszközökkel. Abban, hogy az amerikai típusú polgárjogi, törvény által kikényszerített megoldás nem működik (ahogy az elmúlt évek bizonyították), egyetértünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne volnának pedagógiai eszközök, melyekkel a spontán szegregációs trendeket (és nem a településszerkezetből adódót) kezelni lehet. Vagyis elsősorban azzal a megállapítással vitáznék, hogy "A szegregáció a tantermen belül is újratermelődik, csak ott már durva erőszak és gyűlölködés formáját is öltheti. Nevetséges az az elképzelés, hogy a gyerekek az iskolában együtt ülve spontán megszeretik egymást, miközben az életük minden feltétele különbözik." Mert éppen a pedagógus, az iskola felelőssége, hogy ez ne így legyen. Ez a mi szakterületünk és a mi felelősségünk. Valóban, a gyerekek nem spontán szeretik meg egymást, épp ezért van mit tanulnunk Aronsontól és a számos hazai, jó gyakorlatot folytató intézménytől. S ha a méréssel (mint egyedüli eszközzel) szabályozott közoktatás nem alkalmas a megfelelő szolgáltatás garantálására, hát tegyük mellé azt, amire a nehéz helyzettel küszködő pedagógusoknak szükségük van: koncentráljunk jobban a folyamatra, de ne a folyamat ellenőrzésére, hanem segítésére, támogatására. Erősítsük meg a szakmai szolgáltatást, hogy ne legyen kérdéses, meg tud-e birkózni az iskola a rá háruló feladattal, és hogy levegyük a mérésekről az - amúgy az eredményeket torzító - szabályozó funkciót.
Most látom, ugyanazzal a mondattal vitázom, mint terepmunkás. talán valóban ezen a ponton volna a közoktatásban keresnivaló?
Juli | 2010. szeptember 21.
Nagyon kellene vigyázni a szakmának (ha egyáltalán létezik ilyen az iskola körül), hogy ne legyen az integráció ügye is szakmai diskurzus helyett politikai küzdelem apropója. A veszély vitathatatlanul jelen van: a Magyar Nemzet tegnapi írása például megállapítja, hogy az integráció ügye megbukott természetesen az előző kormány hibái miatt (http://mno.hu/portal/737352), ezt a mai Népszabadságban a hivatkozott kutatók cáfolják (http://nol.hu/belfold/20100921-az_iskolakban_nem_bukott_meg_az_integracio) Ez pingpongozás pedig semmit nem mozdít előre, csupán a felelősség oda-visszahárítását szolgálja. A legfrissebb Magyar Narancsban Osztolykán Ágnessel készült egy interjú a témáról. Csütörtöktől a neten is olvasható lesz. Mikor válik végre az iskola ügye (ezen belül az integrációé is) közös, együttesen megoldandó problémává?
Ilyen körülmények között a jelenlegi iskola valóban sokakat "megbetegít", nem csupán gyerekeket, hanem a velük foglalkozó felnőtteket is.
A tervezett felzárkóztató oktatás rémálomnak is beillő elképzelés.
Kedves Zsuzsa! Az iskola önmagában valóban nem képes társadalmi folyamatokat megfordítani, de megfelelően kellene reflektálnia rá. Ehhez persze sokkal több érdemi segítséget kellene kapnia ahhoz, hogy szakmai munkáját professzionálisan el tudja látni. Pillanatnyilag csak az elvárások halmozódnak, a feltételek pedig folyamatosan romlanak. Ennek következtében sorra lehetetlenülnek és halnak el életképes folyamatok, és válik egyre kilátástalanabbá a helyzet.



terepmunkás | 2010. szeptember 20.
Tisztelt Vajda Zsuzsanna!
Valóban nincs és nem is lehet stresszmentes iskola, az azonban kevésbé jellemző, hogy stresszkezelést tanítanánk. Pedig erre is van kipróbált recept. (CHEF – Egészséged testben lélekben) s persze nem a pedagógus a stressz okozója – legtöbbször. De abban sajnos nem adok önnek igazat, hogy alkalmatlan pedagógus felhagy a pályával. Szó sincs róla. A rendszer sajnos olyan, hogy minden további nélkül ellavírozhat az is, aki gyűlöli, lenézi, vagy érdektelenségével alázza a tanítványait. Legfeljebb rosszul érzi magát… S azt gondolom, azok az oktatáspolitikusok, akik felléptek a szegregáció ellen, nem gondolták, nem írták, hogy pusztán az iskolai integráció megoldja, feloldja a társadalmi különbségeket. Pusztán azért tettek, hogy legalább ne erősítse azokat. Hogy mindezt egyre több szabályzóval, egyre esetlenebb módon – ezt mindannyian tudjuk. De ez nem jelentheti azt, hogy téves az irány. Legfeljebb rossz utat választottak. Csúsztatásnak érzem azt a mondatát „Nevetséges az az elképzelés, hogy a gyerekek az iskolában együtt ülve spontán megszeretik egymást, miközben az életük minden feltétele különbözik”. Valóban nevetséges, nem is gondolta ezt senki. Az integrációt felvállaló intézményeket legelőször a kooperatív tanítás- tanulás elméletével, gyakorlatával ismertették meg. A települési-térségi szegregáció – pedig súlyos, de az iskolai integrációval nem összemosható probléma. „A szegregáció mellett érvelők gondosak kerülik ugyan a témát, de azokon a településeken, ahol jelentős számú roma gyerek él, az állami iskolákban mindenütt vegyes a társaság.” Ennek a mondatnak az igazságtartalmát megkérdőjelezem. Pusztán tapasztalatból, a módszertani tévedések kapcsán, nem vagyok kompetens. Ön azt állítja, hogy a felzárkóztató oktatás az egyetlen kiút a hátrányos helyzetűek tehetséges gyermekei számára. Milyen felzárkóztatás? Nem tehetséggondozás? Zavarban vagyok, vannak akik tehetséggondozásra érdemesek és más tehetségesek, akiknek a felzárkóztatás jár? Nem mindegy. Nagyon nem. Ne élezzük tovább a helyzetet az iskolában, jó. De valóban bele kell nyugodnunk abba, hogy az Ön által szemléletesen kifejtett társadalmi konzervatizmus jegyében másodosztályú csoportokat hozzunk létre? Tudva mit tesz a csoportdinamika, a rejtett tanterv? Nem inkább azért kellene tennünk, hogy ahol még nem alakult ki a települési szegregáció, ott ne is jöhessen létre?
Vajda Zsuzsanna | 2010. szeptember 20. | zsuzsanna[pont]vajda[kukac]uni-corvinus[pont]hu
Kedves Petra!

Többen is reménykedünk már évek óta, hogy "épeszű" viták kialakulnak, és rajtam igazán nem múlt: én olvasom és hivatkozom az ezzel kapcsolatos írásokat. Több helyen is írtam részletekbe menően a mechanikus integráció kockázatairól (Iskolakultúra, Taní-tani - az utóbbi esetben a főszerkesztő, Knausz Imre kifejezetten buzdított a vitára). A "deszegregáció" szószólói soha nem vették - veszik a fáradságot, hogy válaszoljanak. Kabai Péter a Magyar Tudomány 2010 márciusi számában megjelent cikkében rámutat, hogy Kézdi Gábor és Surányi Éva 2008-ban megjelent kutatási összefoglalója tele van durva módszertani hibákkal, leegyszerűsítésekkel, csúsztatásokkal. Sajnos, mindezektől Kertesi és Kézdi idézett írása sem mentes.
Említett cikkeimben alaposan igyekeztem körüljárni a problémát: a szegregáció legfőbb oka az, hogy igen durva szociális - vagyoni - anyagi különbségek alakultak ki. A szegregáció mellett érvelők gondosak kerülik ugyan a témát, de azokon a településeken, ahol jelentős számú roma gyerek él, az állami iskolákban mindenütt vegyes a társaság. Akik valóban külön iskolába járnak, azok a szegény romák, gyakran kétségbeejtő helyzetben. A szegények és a gazdagok külön élik az életüket, máshol élnek, máshol dolgoznak, más járművön közlekednek, mást néznek a televízióban - a számítógéphasználatról pedig már ne is beszéljünk. Szép idea, hogy legalább a gyerekeik legyenek együtt, de attól, hogy kényszerrel - perrel, valamennyi szereplő akarata ellenére összekényszerítjük a gyerekeket, nem fogják megszeretni egymást. A szegregáció a tantermen belül is újratermelődik, csak ott már durva erőszak és gyűlölködés formáját is öltheti. Nevetséges az az elképzelés, hogy a gyerekek az iskolában együtt ülve spontán megszeretik egymást, miközben az életük minden feltétele különbözik. Ami pedig az eredményességet illeti, a problémát sem a felzárkóztatás, sem az erőszakos és mechanikus deszegregáció nem fogja megoldani. Az iskola nem képes társadalmi folyamatokat megfordítani, legfeljebb némi korrekcióra. A mérésekkel kapcsolatosan szintén durva egyoldalúság tapasztalható a hazai sajtóban: a PISA-nak és a kompetenciamérésnek, egyáltalán az oktatás mérés-alapú szabályozásának nagyon sok bírálója van szerte a világon. Ha érdekel, bőven tudok kínálni ezzel kapcsolatos irodalmat. Ezekről azonban szintén soha nem tesznek említést az idézett szerzők. A sok millió iskolásgyerek mérése szerte a világon nagyon nagy üzlet, amelybe most készül beszállni a Microsoft. Az ilyesmi köztudomásúan nem tesz jót a vitáknak.
L. Ritók Nóra | 2010. szeptember 19. | l[pont]ritoknora[kukac]gmail[pont]com
Elolvastam a Vekerdy inerjut is, és ezt is.
És én is szeretném tudni, hogy néz ki a "felzárkóztatást szolgáló külön oktatás". Főleg abból a szempontból, hogy az ilyen iskolába járó gyerekek utána hogyan integrálódnak be a többségi társadalomba felnőttként, ha mondjuk a lakóhelyük is szegregált... És persze az is érdekelne, hogy a többség hogyan fogadja majd őket...Vagyis, hogy az együttélésre hogyan tud felkészíteni az ilyen iskola? Összevehetnénk az íróasztalnál született elképzeléseket azok véleményével, akik naponta dolgoznak cigányokkal? Szeretném, ha lehet....
petra | 2010. szeptember 19.
A Vekerdy cikk itt található: http://www.fn.hu/belfold/20100831/iskola_meg_mindig_betegit/
...reméltem a lead alapján, kibontakozik valami épeszű vita. Mert anélkül soha nem lesz konszenzus (nekem még mindig nyár van a lelkemben). Ám ennek a monológnak nem sok köze van a leadbe citált Vekerdy interjúhoz. No nem baj, akkor használjuk ezt az anyagot vitaindítónak. Engem például érdekelne, praktikusan hogy néz ki a "felzárkóztatást szolgáló külön oktatás", és milyen kutatások bizonyítják az eredményességét (ha az integráció eredményességét igazoló kutatási eredmények nem hitelesek... bár például a legutóbbi Kertesi-Kézdi tanulmány - Közgazdasági Szemle, 2009. november - nagyon korrektül bemutatja az integráció "társadalmi árát" is, szóval lenne miről árnyaltan beszélni...). Vagy: Mik azok az "ismétlődő, értelmetlen mérések", amelyekre a gyerekeket fel kell készíteni? Miről beszél a szerző? Ha a kompetenciamérésekről - gondolom, mivel ezek az "ismétlődő mérések", miért gondolja V.Zs., hogy értelmetlen, és miért gondolja, hogy a gyerekeket fel kell rá készíteni? (Sejtem, miért, de az érdemi vita ennek a kifejtésével kezdődhetne, így nemigen van mire reagálni.)
Sorolhatnék még a szövegből hasonlókat. Annyira szeretnék már, bármilyen színezettel, de kicsit tényszerűbb beszédet hallani a véleményszövegek helyett!
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.12.14.
Vásárhelyi Mária: Miféle generáció nő fel ebben az országban?
Aztán azon tűnődtem, vajon miféle generáció nő fel itt ebben az országban. Milyen társadalom lesz az, ahol a fiatalok hazugsággal és gyűlölettel szennyezett világban szocializálódnak?...
(Forrás: 168 óra)
--
2018.12.14.
Ha van értelme a verselemzésnek, akkor csak így
Hauber Károly, a pápai Türr István Gimnázium tanára olyan könyvet írt és állított össze A verselemzés iskolája címmel, amelyik sikerrel ötvözi a két fenti megközelítési módot: azaz...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.12.14.
Nem oldódik meg a probléma azzal, hogy rehabra küldjük a gyereket
A Bagázs Közhasznú Egyesület munkatársai Bag és Dány romatelepein közvetlen közelről követhették nyomon, hogyan vált évről évre egyre súlyosabb problémává a drogfogyasztás Magyarorsz...
(Forrás: abcug.hu)
--
2018.12.14.
Az egészségügy és az oktatás kivéreztetésével tudta tartani a kormány a hiányt
Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi az ára annak, hogy Magyarország hosszú évek óta képes tartani az államháztartási hiány - maastrichti - mértékét? Katona Tamás szerint ennek egyértelm...
(Forrás: Népszava)
--
2018.12.14.
"Semmibe veszik a tiltakozást" - az egyetemi dolgozóknál is kiverte a biztosítékot a túlóratörvény
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöksége mély felháborodását fejezi ki a munka törvénykönyve egyéni képviselői indítvánnyal történt, a szakszervezeti és társadalmi...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.14.
Több ezer kínai és az iráni hallgató tanul a magyar egyetemeken: itt vannak a friss adatok
Egy év alatt négyezerrel emelkedett a magyar felsőoktatási intézmények külföldi hallgatóinak száma: míg a 2016/2017-es tanévben 26 519, addig az előző tanévben már 30 276 külföldi tanult...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.14.
Jobban teljesítenek a diákok, ha egy órával később kezdődik az iskola
Egy seattle-i iskolakerület 18 középiskolájában 2016 őszén vezették be a későbbi tanításkezdést: 7.50 helyett csaknem egy órával később, 8.45-kor kezdődött az iskola. A szülők vegyesen...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.12.14.
Több mint 45 ezer könyvet osztanak szét szegény gyerekek között
A Libri 2018-as karácsonyi kampányában arra kért mindenkit, hogy vigyék el adománygyűjtő pontjaihoz azokat a gyerekkönyveiket, amik régóta a könyvespolcaik mélyén rejtőznek, és amelyekkel...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.12.14.
A PDSZ szerint sincs más lassan, mint az országos sztrájk
"a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a T/3628 számú, rabszolgatörvényként elhíresült törvényjavaslat minden elemét és annak elfogadásának körülményeit is elutasítja. Úgy vélj...
(Forrás: Pécsi Stop)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek