Esélyegyenlőségi napló, 11. rész
Fejlesztések, eredményességek – papíron
Vannak ugye a nagy központi elhatározások, súlypontozások, stratégiák. Ami megújítja az oktatást. Sikeresebbé, eredményesebbé teszi. Mérhetően, ellenőrizhetően. Valami miatt mégsem működik az elvárásoknak, vagyis inkább a befektetett pénzeknek megfelelően. Persze csak a valóságban. Mert papíron minden rendben van...
Mint most is. Egy bizonyos oktatási módszertani fejlesztés zajlik, uniós forrásból. Teljesen elfogadható célokkal. Mondhatnánk, paradigmaváltás az oktatásban. Sok pénz, nagyon sok. Pályázni kellett rá, meg is tette sok iskola. Aztán csúszott minden. Az elbírálás, a kifizetés, és közben eltelt a 2009/10-es iskolaév. Mondhatnánk, ugyanúgy, mint a többi. Paradigmaváltás nélkül. De a pályázathoz igazolni kell mindent. Aki nem tette meg évközben, annak utólag.
Hogyan?
Az iskolaév bezárása után, megjelenik a mentor. A 20 órás mentorálás helyett, ami a pályázatban előírt, 2 óra alatt megmondja, mit hogyan kell kijavítani a naplóban, dokumentálni másképp, mint ahogy eddig tették. Azért, hogy a pályázatnak megfeleljenek. És ne legyen semmi gond. Sem az intézményben, sem az ő mentori munkájában, sem az országban. Hát így rendben lesz.
Az évzáró után a tantestület marad a tanáriban, körmöli a bejegyzéseket a naplóban. Szeptemberig visszamenően.
A másik helyen már csak a képzés lepapírozására marad idő. Megteszik, talán majd szeptemberben pótolják. Persze csak akkor, ha ráérnek. Mert szeptemberben nagyon sok az adminisztráció. De a pénzzel így el tudnak számolni. És persze a pályázattal is rendben lesz minden.
Aztán ott vannak a biztos megítélést adó mérések… A kompetenciamérés napján nem fontos ott lennie az átlagot rontó, gyenge, HHH-s gyereknek. Van, ahol megmondják, ne jöjjenek aznap suliba. Máshol, akinek nincs zsebszámológépe, körzője, vonalzója, mehet haza. Sokaknak nincs. A gyerekek örülnek, szabadnap, mennek horgászni, játszani. És az eredmény is jobb lesz, megközelíti az országos átlagot. És ugye ez a fontos, hogy papíron ne lógjon ki senki a sorból. A valóság meg hál’ istennek nem mérhető ezekkel az eszközökkel. Majd csak túlélik így azokat a gyerekeket a pedagógusok, akikkel kudarcot vallottak. Úgy, hogy senki sem veszi észre.
Szóval paradigmaváltásunk lassan bekövetkezni látszik… szépen teljesítjük az uniós elvárásokat. Azokkal az eszközökkel, amelyekhez nem kell paradigmaváltás. Vagy igazából ehhez kellene?
L. Ritók Nóra Címkék: pályázat oktatáspolitika mérés
--
-- » Kommentálom
Hozzászólások
L. Ritók Nóra | 2010. augusztus 13. | l[pont]ritoknora[kukac]gmail[pont]com Kedves Gyöngy, köszi a megerősítést, kedves tőled...Remélem bírom erővel míg változik valami.Bár az optimizmusomnál csak a naivitásom nagyobb, azt hiszem....De lehet, mindkettő szükséges ehhez a munkához. gyöngy | 2010. augusztus 13. Kedves Nóra!
Szoktam olvasni a blogodat és mivel ott nem lehet hozzászólni, ezen a helyen szeretnék neked sok erőt kívánni. Úgy hiszem sajnos ma nagyon kevés ember vállalja fel azt a munkát, amit te végzel, önzetlenül, szeretettel, odaadással. Köszönet érte. Juli | 2010. június 29. Kedves Zsuzsi! Itt a rendszerben vannak óriási hibák. A kérdéseidre választ csak úgy lehetne adni, ha ezekből a hibákból indulnánk ki. Foglalkozni kellene – többek között – a kapkodó, át- meg átpolitizált közoktatás-irányítással, a teljesen elhibázott pályázati rendszerrel, a pedagógusok és az iskolák és természetesen a gyerekek valós szükségleteinek a teljes figyelmen kívül hagyásával, a súlyos problémák üres lózungokkal történő elfedésével. A lepapírozás pedig pótcselekvés és önvédelem. A részletek leírására nem alkalmas a komment műfaja. Zsuzsi | 2010. június 29. Kedves Nóra!
Mindenhonnan azt halljuk, hogy az oktatásra nincs pénz. Szerintem pedig rengeteg van, csak elfolyik. És nem oda, ahol szükség lenne rá. Ha a mindenféle "találmányok" helyett ezeket az összegeket a "normál" oktatásba fektetnék, ha újra "feltámasztanák" pl. a művészetoktatást, akkor sokkal több sikeres gyerek és elégedett tanár lenne! Az ókori görögök ezt már felismerték, az iskoláikban mindenki megtanult legalább egy hangszeren játszani, nálunk meg az ének, a rajz, a technika és a testnevelés nem is számít tantárgynak. Csak felesleges rossz a társadalom szemében. Mert hol értékelnek nagyra egy szépen rajzoló, éneklő, táncoló gyereket?
Nem!!!! Okos csak az lehet, aki már általánosban érti a relativitáselméletet meg a kémiai kötéseket! És mit számít az, hogy ezzel egy csomó valódi tehetséget lehetetlenítünk el? Mert mást tudnak, mint mi!
És egyáltalán: miért kell az iskoláknak pályázni bármire is, amikor az oktatás alapfeladat? Vagy miért határozzák meg, hogy a nyert pénzt hol lehet elkölteni? Miért nem vehetik meg az iskolák a szükséges eszközt, szolgáltatást ott, ahol kedvezőbb az ára? Ahol egyébként az adott dolognak a többszöröséhez juthatnának? Miért van adott pályázatokhoz akkora reprezentációs összeg rendelve, ami sok iskolát évekre kihúzna a csávából, de nem költhetik másra? Hol vannak a mentorok, amikor a segítségükre van szükség? És ha néha elő is kerülnek, miért nem állnak a helyzet magaslatán? Ők is tanári fizetést kapnak?! És a kiötlők is? Csoda, hogy ezek után az iskolák mindent elkövetnek - papíron?!
Nincs vége a kérdéseimnek, de nem folytatom tovább...illetve még egy:
Hol kaphatunk ezekre érdemleges választ? L. Ritók Nóra | 2010. június 29. | l[pont]ritoknora[kukac]gmail[pont]com Bocs, ha nem voltam elég világos, természetesen a döntéshozók felől gondoltam.Hogy számukra úgy kerek a világ, ha úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, még akkor is, ha a valóság más...De sajnos úgy is igaz, ahogy te érted...én is betörtem már párszor a fejem... de még bírom.... Zsuzsi | 2010. június 29. Az utolsó mondatod nem értem. Illetve nem tudom, kire vonatkoztassam. Ugye, nem azt jelenti, hogy "Mondj igazat, betörik a fejed"?!!! L. Ritók Nóra | 2010. június 29. | l[pont]ritoknora[kukac]gmail[pont]com Igen, azt hiszem, mi sokmindent másképp látunk testközelből, mint ahogy a jószándékú kezdeményezéseket az íróasztal mögött kiötlők. Azért írtam ezt a mostanit is, hogyha nem nézzük meg, miként válik semmivé a gyakorlatban a még olyan jó dolog is, nagyobb bajok lesznek....De egyelőre még mindig jobb nem észerevenni, nem tudomást venni a valós dolgokról, mint szembenézni vele és úgy átgondolni a teendőket. Zsuzsi | 2010. június 28. És az a legelkeserítőbb, Nóra, hogy ezek mögött az alapvetően jószándékú kezdeményezések mögött elvész a gyerek. Az általam említett integrációban pl. azért, mert a kollégák - önhibájukon kívül - felkészületlenek erre a feladatra. Szemléletformálásra lenne szükség, amit a tanárképzés első napján el kellene kezdeni. Nekem voltak javaslataim, amit néhány helyen közzétettem, de ugyan ki kíváncsi egy kis falusi tanár véleményére?! L. Rirók Nóra | 2010. június 28. | l[pont]ritoknora[kukac]gmail[pont]com Az a baj, Zsuzsi, hogy mindannyian tudjuk folytatni a sort, hosszan.... Csak azt nem tudom, mi értelme van így az egésznek... Zsuzsi | 2010. június 28. Folytatom:
... aztán ott van az integrált oktatás, gyógypedagógus nélküli iskolákkal. Az utazópedagógus létezik ugyan "papíron", de jó, ha évente 2-szer eljut 1-1 iskolába. Akkor sem fejleszt, arra nincs ideje, csak tanácsot ad. A gyereket "papírról" ismeri. Helyette a tanárok korrepetálnak. De a gyereknek nem arra van szüksége, hanem egyéni fejlesztésre. Csak sokan nem tudják, hogy a kettő nem ugyanaz. Nem baj - óra megtartva és dokumentálva, pénz az iskola kasszájában, minden a legnagyobb rendben - papíron. És az élet megy tovább.
Folytassam?! |
  Kommentek 
A tanácsadó határozatlan ideig szünetel. Új kérdésekre nem áll módunkban választ adni, de a korábbi válaszok természetesen továbbra is olvashatók.
|
|
A szerk.
FeketeVipera
zöldbéka
Iskolamesék »
Új hírek az Aulán »
Link küldése