Új vallásos mozgalmak és pedagógia

Szarka Emese | 2010. június 28.

Nagyon szépen köszönjük az izgalmas észrevételeteket és hozzászólásokat.

Minden kérdésre terjedelmi okok miatt nem fogok tudni válaszolni, de talán a könyv elő- és utószava ad(hat) a kérdéseikre „megnyugtató” válaszokat.

Azon jelenségek tömege, amelyeket vallásosnak vagy kvázi-vallásosnak tekinthetünk, olyan sokrétű, hogy általános definícióra törekvés nehéz. Ennek ellenére a kultúrtörténet hindu, zsidó, görög, keresztény stb. vallásokról beszél. A vallást a pedagógiának – véleményünk szerint – úgy kell tekintenie, mint a kultúra objektív megjelenési formáját. Ebből az elvből egyáltalán nem következik az, hogy a neveléstudomány csak egy adott vallás követőit vizsgálja. Nem feladatunk, hogy keressük a vallás lényegét.

A társadalomban eleve létező érdeklődés kielégítése mellett, az egyik fő célunk az, hogy tanárok, szülők és diákok számára is elérhető legyen egy olyan kötet, amelyből tájékozódhatnak ezen csoportok keletkezéséről, működésük részleteiről.
Munkánk során – amennyire csak lehetséges – igyekeztünk a szemlélődő, megértő, okkereső megközelítést alkalmazni. Az egyértelműen destruktív hatásokkal kapcsolatban nem fogtuk vissza elítélő véleményünket, de amennyire csak lehetett tartózkodtunk az előítéletes állásfoglalástól. Nem engedtük meg magunknak, hiszen célunk sem ez, hogy átcsússzunk a neveléstudomány területéről filozófiai vagy teológiai területekre, és zárójelben kérdéseket tegyünk fel az egyének által közölt isteni vagy természetfeletti dolgok létezéséről vagy nem létezéséről. A pedagógia egészen biztosan nem kompetens abban, hogy a vallásról általános elméletet alkosson.
A kutatásunk témája, eszközei és értelmezései szem előtt kell hogy tartsák a tanulmányozott alanyok egyedi vonatkoztatási keretét, így teret adva a szociológiai, pszichológiai tényezők figyelembe vételének is.

A szekta szó szociológiai értelemben semleges, nem kapcsolódik hozzá negatív értékítélet. Különböző csoportosításait meg lehet figyelni a szociológus Wilsonnál, Vernette-nél vagy Popper Péternél; a neveléstudományi megközelítés számára hasznos lehet Süle Ferenc tipológiájának megismerése. Nem minden mozgalom hite kötődik egy felsőbb istenséghez, hiszen vannak olyan mozgalmak, amelyek hite a tudat kiaknázatlan képességeihez, vagy éppen a bennünk rejlő lelki erők nagyságához kapcsolódik.

A prevenció szükségességét abban látjuk, hogy a pedagógusok bánjanak előítéleteikkel is „preventív módon”, segítsék az esetleg bajba jutott gyermeket, ha pl. tanulmányi eredménye azért romlik, mert az adott vallási közösség, amelynek tagja, nem tartja sokra az iskolában megszerezhető „földi” tudást, illetve más(fajta) tudás(átadás)t tart fontosabbnak, ezért a gyermek belsőleg vívódik.

A kutatási módszer sokszínűsége a pedagógiai tudományokban, különösen a kvalitatív megközelítésmódnál, itthon és külföldön egyaránt természetes és hagyományokra visszavezethető. Nem „kukkolásról” van szó, hanem megismerésről. Az óvatosságra pedig – ahogyan utóbb kiderült – egyes különleges esetekben szükség van. A „beépülés” kutatói beépüléssel történik, azaz antropológiai megközelítési módszerekkel.
Fontos kiemelnünk azt is, hogy egyazon valláshoz vagy éppen szellemi közösséghez tartozó csoportosulások között is lehetnek ellentmondások, összetűzések; sőt a külföldi, autentikus mintákhoz képest eltérések, „magyarítások” fordulnak elő, ennek feltárása csak tovább bonyolítja az egyébként sem könnyű feladatot.

Kezdésként abból az általánosan ismert tényből indultunk ki, hogy átalakuló társadalmunk iskolai leképeződése olyan új kihívásokat jelent tanárok, tanulók és a szülök számára, amelyekre azok nincsenek és nem is lehetnek felkészülve.

Egy gyakorlatból vett, de nem szokványos iskolai helyzetet vizsgálva:
A 28 fős osztály magját 4 fő szabadidejét is együtt töltő regnumos tanuló jelenti. Velük erős versenyben vannak egy szcientológus házaspár ikergyermekei. A vallási hovatartozás egyébként nem kérdés, de nem is titok ebben az osztályban. Az eltérő életvezetési és szabadidős szokások miatt az osztályfőnök kénytelen foglalkozni vele. Az összképet még színesíti, hogy az ide járó roma tanulók is megosztottak, egyik részük szülei a pünkösdi mozgalomhoz tartoznak, másik részüké pedig egy eddig kevesek által ismert gyülekezetbe (Bahai) járnak. Ráadásul az osztályról készült szociogram peremén még egy teljesen magányosan „Jehovás” gyermek is van.

Ritka az ilyen tarka „osztálykép”, de az ebből a helyzetből fakadó kérdések további ösztönzést adtak kutatásunkhoz. Többek között ilyen pedagógiai kérdések vetődtek fel bennünk:
Hogyan kovácsoljon ezekből a tanulókból közösséget az osztályfőnök?
Hol vannak a határok a személyiség tisztelete és az erőszakos befolyásolás között?
Mire kell vigyáznia ilyenkor a tanárnak – akár a legegyszerűbb iskolai helyzetekben – mondjuk ebédeltetés esetén?

Ezek mind-mind olyan kérdések, amelyek válaszra, megoldásra várnak, de jelentős háttérismeretet igényelnek.
A régi és az új vallásos mozgalmak személyiség-felfogásának közös sajátossága, hogy a hagyományos értelemben vett iskolai neveléstől eltérően, egészlegességében (holisztikusan) közelítik meg a személyiséget. A szokványos iskolákban pedig – ezzel szemben – a specializáció „áldozataivá” válhatnak a tanulók. Az egyébként jól felkészített és adott esetben hivatásuknak élő szaktanárok leginkább a tanuló egy-egy szakterületen történő előrehaladásáért, segítéséért éreznek és vállal(hat)nak felelősséget.
Szinte a vallásos mozgalmak, pszicho-csoportok mindegyikének van – igaz sokszor csak utalásszerűen jelzett, vagy éppen csak megemlített, de semmiképpen sem leírtnak, elemzettnek, értékeltnek tekintett megállapítása, mondanivalója a gyermekekről, a tanulásról, a tanárokról, a szülőkről és az iskoláról. Némelyik irányzat eljutott az önálló iskola működtetéséig, mások valamilyen egyesületi formában, tanfolyami rendszerben fejtik ki hatásukat. Előfordul az egyházi törvény adta keretek közötti működtetés is. Találkozhatunk egyfajta „rejtőzködéssel” vagy éppen az irányzatok nevének megváltoztatásával is.

Az önálló véleményalkotást az olvasóra bízzuk, mi a feladatunkat abban látjuk, hogy tényeket és megközelítési lehetőségeket vázoljunk fel.
A választott kutatási téma sokféle érzékenységet sérthet, minden gondolat részletező indoklása, egzakt definiálása műfajában is roppant nehézkessé, körülményessé tenné ezt a sok szempontú, de alapvetően a neveléstudományra fókuszáló kötetet. Őszintén reméljük, hogy olvasóink észreveszik és értékelik ezt a szándékunkat.

Zsuzsi | 2010. június 17.

Lehet, hogy nagyon naiv, esetleg ostoba vagyok, de vállalván ezt, nem értem, mit akarnak elérni a könyv írói a "kutatásukkal"? Minek a prevenciója is lenne a feladat?! Én az egészből azt olvasom ki, hogy ez "beépülés", meg a többi a lelkiismereti- és vallásszabadság megsértése!