Betűméret Oldaltérkép
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2010. április 27.
» Hozzászólások (0)
Háttér: Ajánló

Közösség, elfogadás: Dogville a Bárkában

A színház-pedagógia sok nyugati ország színházi kultúrájában és működésében integrált terület, mert ott a színházak felismerték, hogy nem elég csak meglévő közönségük számára előadást készíteniük, hanem gondoskodniuk kell a jövő színházba járóiról is.

A magyar kőszínházak repertoárjából is szinte teljesen hiányoznak a tizenéveseket megszólító előadások. Pedig a fiatalok számára is lehet és érdemes közvetlen színházi élményt biztosítani, részben a formanyelv újításait, sajátosságait keresve, de elsősorban a téma testreszabásával.

A Bárka Színház évek óta következetesen figyel a fiatal korosztályra. Repertoárukban több olyan előadás is szerepel, amelyet részben vagy egészében középiskolás csoportok is látogathatnak. Jelenleg a kifejezetten ifjúságnak (13 év fölött) készült előadásaik közül az Iskola a határon (Ottlik Géza), az Istentelen ifjúság (Ödön von Horváth), valamint a Zendülők (Márai Sándor) című produkciókhoz tartozik drámafoglalkozás is, Vidovszky György és Gyevi-Bíró Eszter rendező-drámapedagógusok vezetésével. Most elindult egy kezdeményezés a színház részéről, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a nem kimondottan ifjúságinak hirdetett, de a diákok érdeklődési körébe tartozó előadásokat. Így a Victory és Dogville előadásokhoz kapcsolódóan is készült drámapedagógiai program, amelyen az érdeklődők már májusban részt is vehetnek.

Különleges színházi élmény májusra: Dogville

Ezt a lehetőséget szeretnénk most kiterjeszteni nem speciálisan ifjúsági előadásokra is. Így 2010. május 25. kedden és 27. csütörtökön Lars von Trier-Christian Lollike: Dogville kapcsán esne szó a közösségről, elfogadásról, egy új közösségbe való beilleszkedés nehézségeiről a dán dogmafilmes műve alapján készült előadáshoz kapcsolódva.

A durva tartalmú előadást Anger Zsolt rendezte, akit a fiatalok magyar filmekből jól ismerhetnek.

„… Van egy hülye közösség, akik azt gondolják magukról, hogy valami összetartja őket, de semmi más nem tartja őket össze, mint az önzőség, az aljasság meg a gyávaság. Amibe megérkezik egy Hófehérkeszerű őrangyal, egy házi tündér, akinek ezek feneketlen önzőségükben meg elégedetlenségükben lezabálják a csontjáról a húst. Lars von Trier megcsinált egy ilyen sztorit, de megadta azt a menedéket, hogy száz évvel ezelőtt játszódik, a világ másik végén. Én ezt nem akarom megadni, itt és most fog játszódni.” (Anger Zsolt – origo.hu)

„Persze, szeretnénk hinni, hogy körülöttünk nem Dogville van, és mi nem egy vagyunk Dogville lakói közül. Hihetünk-e ebben akkor, amikor azt látjuk, hogy a színészek által megjelenített figurák egytől egyig ismerőseink. (…): a hátrányos helyzetű fiatal pár, a bizalmatlan öreglány és a mulya unokahúga, a komor gombatermesztő szaki és szabadelvűségébe hülyült felesége, a jámbor, aszexuális férj és az erőszakos, leszbikus feleség, a végtelenül laza apuka és tehetetlen szalonforradalmár fia, a világtalanságát tagadó morózus vak, valamint az életre képtelen fiatalok…” (Ugrai István – szinhazajanlo.hu)

Mi történik a foglalkozáson?

A színházi előadás megkezdése előtt fél órával – a drámatanár vezetésével – a csoport előkészítő foglalkozáson vesz részt, majd az előadást követően egy-másfél órában beszélgetve, játszva dolgozzuk fel a látott előadás témáját. A játékélményen keresztül a színházi élmény is elmélyül, sajáttá válik. (Az előkészítés és a feldolgozás is történhet – külön megbeszélés alapján – iskolai keretek között.)

A foglalkozásokon a drámapedagógia módszereivel (a drámából vett idézetek, szituációk felelevenítésével, szerepjátékkal, képek bemutatásával és közreműködő színészek segítségével) dolgozzuk fel az előadás választott fókuszát.

A munkavégzést nagymértékben hitelesíti, hogy az előadás szereplői és a foglalkozás segítői mind egykorúak a résztvevőkkel, kérdezőkkel.

  • A program hossza: 30 perc (előkészítés) + előadás + maximum 70 perc (feldolgozás).
  • Létszám: min. 15 fő, max. 40-60 fő.

Kollégánk előre egyeztetett időpontban szívesen be is megy az iskolába beszélgetni az előadásról, szükség esetén a foglalkozás egy későbbi időpontban is megtartható az intézményben.

A jegyár diákkedvezménnyel (a kísérő pedagógus(ok)nak is): 1800 Ft. Drámafoglalkozással: 2200 Ft (20 fő fölötti létszám esetén most az évad végéig ebből is tudunk kedvezményt adni!).

Bárka Színház

Bárka Színház: 1082 Bp., Üllői út 82., tel.: 303-6505
Jegyiroda: 1092 Bp., Ráday utca 37., tel.: 323-1978, 483-1325

Címkék: színházajánló   drámapedagógia  

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

Utolsó üzenetek:
  misley j

Szia Zöldbéka!
Hihetetlen, hogy ennyire figyeltek, ilyen gyorsak vagytok! Sok örömöt a Nagy Szivárvány Iskola diszítéséhez!

--
  zöldbéka

Kedves Judit!
Köszönjük a csodálatos munkákat!

--
  Zsuzsi

Achs Tanár Úr!

Az eddigi megnyilvánulásaid alapján nagyra tartom a véleményed, ezért megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, hogy valóban csak félreértettem a kiragadott mondatot. Nem vagyok tévedhetetlen, csak szólj rám nyugodtan, ha badarságokat mondok! Elő szokott fordulni...
Zsuzsi

--
  achs

Kedves Zsuzsi!

Azt hiszem, ritkán szoktál ilyet tenni, de most talán tényleg elnéztél valamit.

ax

--
  misley j

Kedves Kollégák!

Iskolánkban - az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban - helyhiány miatt fel kell számolnunk diákjaink rajzórai / alkotóköri munkáinak gyűjteményét .
Sok–sok kerámiától, különböző technikájú rajztól / festett képtől, kollázstól, ablaküvegre tehető- fóliára festett képtől kell megválnunk.
Hogy milyen szellemiségű munka folyik itt - Szabó Imre kolléga irányításával - azt megnézhetitek az alábbi címen:
http://www.akg.hu/paletta/
Azt indítványozzuk, hogy aki szívesen vinne iskolája, közössége, intézménye díszítésére az archívumunkból, az szeptember első két hetében keressen meg bennünket és válogasson kedvére.
Címünk:
AKG, Budapest, 1035 Raktár u.1.
Kapcsolat:
(1)250-20-72/120
misley judit,
email
misley[kukac]freemail[pont]hu címen ill.
Szabó Imrével
Békés munkás új tanévet kívánok:
misley judit,
az Akg könyvtárosa
2010. augusztus 29.

--
  L. Rirók Nóra

Az még csak hagyján, nem lenne rossz, ha az egyházi iskolák is kivennék a részüket a kérdés megoldásából...Engem inkább az a két üzenete dühít, hogy "többségében cigány gyerekek", mert ez a szegregáció felé mutat, meg, hogy "előkészítés lenne az integrációra", mert ez szerintem a kötelező ideológiát jelenti.

--
  Zsuzsi

Mindebből azt értem, hogy az egyházi iskolák nyakába akarja varratni az úr a romakérdés megoldását. Vagy elnéztem valamit?

--
  L. Ritók Nóra

Igen, azt hiszem, lesz miről vitakozni. Csak nem tudom, kivel:
"Balog Zoltán bírálta a romák integrációjának eddigi gyakorlatát. Úgy vélte, minél több olyan egyházi iskolára lenne szükség, ahol többségében cigány gyerekek tanulnak. Mindez előkészítés lenne az integrációra - jelentette ki."

--
  A szerk.

Az integráció (romák, SNI stb.) úgy látszik a következő tanévben is számos lezáratlan problémát vet fel. Ezt bizonyítja a Bukdácsoló esélyegyenlőség újabb írásához érkezett számos hozzászólás is.

--
  A szerk.

Elhunyt Bodor Béla, Déry- és József Attila-díjas költő, prózaíró, esszéista, kritikus, irodalomtörténész, képzőművész. Két évvel ezelőtt honlapunk Olvasónapló rovatában hívtuk fel a figyelmet az egyik ÉS-ben megjelent írására, (Megy a juhász gördeszkán, http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=486). Akkor 16 hozzászólás érkezett hozzá.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[V. Attila:] Köszönöm szépen ezt az írást, a kérdésekkel és a kételyekkel is együttmozdulok. Ahelyett azonban, hogy tovább kérdeznék, felhívnám a figyelmet H.R. államtitkár asszony egyik első megnyilvánulására az ország házában: "Az Iskola a határon bizony sok szempontból […]
Indul az új tanév »

--

[L. Ritók Nóra:] A mienk is közte van. Nézzétek meg és szavazzatok! A címe: Toldi képek... Köszönöm!
Gerillafilmek a roma integrációért »

--

[Juli:] Kedves Béka, előre is köszönöm, és kíváncsian várom.
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[zöldbéka:] Igazad van Zsuzsi és nem is állítottam ilyet. Csak azt, hogy mindkét csoport nagy hátrányokkal indul (deficittel): a fogyatékkal élők fogyatékosságuknak megfelelő hátrányokkal, a roma gyerekek ( és a sok ezer meg tízezer nem roma gyerek) a szocializációjukból adódó […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[Zsuzsi:] Zöldbéka! Igenis van különbség a romagyerekek és az értelmi fogyatékosok integrációja között! 1. Nem minden roma gyerek fogyatékos! 2. Az integráció csak egy divatos szlogen. Engem pl. senki ne akarjon integrálni sehova. Van identitástudatom, és ha nem sértik meg, jól […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[Juli:] Kedves Zöldbéka és más Kommentelők! Ha úgy látjátok, hogy a két téma egy tető alatt megfér, akkor rendben, ezt Ti tudjátok jobban. De én azért még mindig úgy gondolom, hogy a fogyatékkal élő gyerekekről is lehetne kezdeményezni beszélgetést, mivel itt csak egy bizonyos […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[zöldbéka:] Juli! Én nem látok különbséget a romagyerekek és a fogyatékos gyerekek integrációja között.Ugyanazok jellemzik mindkét csoport integrációját. Röviden, a teljesség igénye nélkül: - mindkét réteg jelentős deficittel indul - a legtöbb fogytékkal élő gyermek pontosan olyan […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[csilla:] 1. családgondozóként iskolát keresünk a gyámügyi előadómmal: nem sni-s, 17 éves, általános iskola 8. osztályában 6 tantárgyból bukott tanulónak, akinek most a sikertelen pótvizsga után határozattal megszüntetették tanulói jogviszonyát. segítetek? lehet itt még segíteni? […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[Zsuzsi:] Az értelmi fogyatékosok integrációja elhibázott politikai döntés volt, amit úgy tűnik, senki nem akar helyrehozni. Éppen azt sérti a legjobban, aminek a nevében a létjogosultságát hangoztatják: az esélyegyenlőséget. Mert amellett, hogy nem minden gyerek integrálható, már csak […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[Juli:] Kedves Béka! Indítottatok egy új témát a fogyatékkal élők integrációjáról. Nincs kedved egy oldalban azt, amit itt kommentben összefoglaltál megírni vitaindításként? Van ugyan köze egymáshoz a két ügynek, de a romaprobléma (csak részben a romaintegráció) , amiről Nóra […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--
A tanácsadó határozatlan ideig szünetel. Új kérdésekre nem áll módunkban választ adni, de a korábbi válaszok természetesen továbbra is olvashatók.
1784496@OFOE (2001–2010) | Impresszum | Kapcsolat | Oldaltérkép | RSS | Partnerek