OFOE a Facebook-on
Betűméret
2010. március 25.
» Hozzászólások (0)

Mindennapi Pszichológia

Komoly mulasztásunkat törlesztjük, amikor bemutatjuk a Mindennapi Pszichológia című folyóiratot. Nem hívtuk még fel a figyelmet erre a kéthavonta megjelenő színes és izgalmas magazinra annak ellenére, hogy a szerkesztőség együttműködő partnerünk – többek között – a pedagógiai esettanulmányra kiírt pályázat meghirdetésében.

„Érdekes, élvezetes, ugyanakkor tudományosan is hiteles lélek- és önismereti lapként mutatta be az első számot a saját pénzéből lapot alapító főszerkesztő, dr. Pápay Herbert Zsuzsa, a 2009-es Pszinapszis résztvevőinek – írja Gáspár Sarolta a Mindennapi Pszichológia – leplezd le önmagad! című cikkében. – Most ez kell az embereknek, óriási szükség van rá. Aligha akad izgalmasabb dolog, mint amikor felismerjük cselekedeteink »mozgatórugóit« – hogy mit miért teszünk, tettünk órákkal, hetekkel, évekkel ezelőtt, miért gondoljuk azt, amit gondolunk, miért az a véleményünk, ami… Egy dolog azonban talán még ennél is izgalmasabb: a másik megértése. Reméljük, hogy lapunk megbízható társként segít abban, hogy olvasói képesek legyenek megküzdeni a mindennapi bajokkal, átvészelni a nehéz pillanatokat, megtalálva a rosszban is a jót. Nem adunk recepteket, tuti megoldásokat, arról sem írunk, melyik gombot kell benyomni ahhoz, hogy kedves, megértő, elfogadó legyek, vagy kedves, megértő, elfogadó fiaink, lányaink, partnereink legyenek. De nem azért, mert mi sem tudjuk, hanem azért, mert a gombok létezésében sem hiszünk. Nincs gomb, de van út, sőt, inkább utak, amelyeket végig kell járnunk, leágazásaival, kerengőivel, az eltévedés izgalmaival együtt…”

A folyóirathoz honlap is tartozik, melyet a kéthavonta megjelenő magazin közötti időben is érdemes nézegetni, igazán jól szerkesztett, modern, komolyan szép.

A pedagógusi szakmát, az iskolát közvetlenül érintő cikkek közül kedvcsinálóul kettőt emelünk ki: a tanulók gyakran kárhoztatott motiválatlanságáról szóló írást és az iskolai integráció problémakörével foglalkozót.

Az első munka szerzője Gyarmathy Éva, címe: Tudna, ha akarna, alcíme: Az alulteljesítés ördögi köre. Az írást korábban bemutató Kölöknet-cikkből idézünk:

A szülők és a tanárok a szerző szerint azt látják, hogy a gyerek nem tanul, nem hajlandó semmi erőfeszítésre, motiválatlan, menekül a kihívások és a felelősség elől, visszahúzódó vagy éppen ellenséges, agresszív, ráadásul sokszor önelégültnek látszik. Ez lenne a kamaszkor? A gyerekek mindig kamaszodtak, de most szinte járványszerű az alulteljesítés: a fiataloknak egyre nagyobb hányada messze képességei alatt teljesít az iskolában. A diákok ugyanis az iskola kapuján belül, illetve az iskolán kívül teljesen különböző világba kerülnek. Az iskolában a digitális kort megelőző módszereket és eszközöket alkalmaznak, és „digitális bevándorló” gondolkodásukkal a tanárok is nagyon eltérnek tanítványaiktól. A gyerekek otthon és baráti körben a „digitális bennszülött” agyuknak megfelelő módon kommunikálhatnak, szerezhetnek információt – az iskolában azonban nem boldogulnak, s a nem megfelelő oktatás folyamatosan kudarcra kárhoztatja őket.

A sorozatos sikertelenség egy ördögi kör kialakulásához vezet. A sok kudarc okozta frusztráció szorongást és agressziót szül. A kudarcok az önértékelést is veszélyeztetik, az énképet pedig védeni, s a kellemetlen feszültséget mindenképpen csökkenteni kell. Ennek legbiztosabb módja a kudarcérzés megszüntetése – az erőfeszítések kerülése révén. Ha pedig valaki nem tesz erőfeszítést valaminek az elérésére, akkor nem is szembesülhet saját elégtelenségével. A kudarc tehát nem az egyén képességeinek gyengeségéről szól, hanem az erőfeszítés hiányáról. A lustaság mint tulajdonság sokkal kevésbé terheli meg az énképet, mint a képességbeli hiányosságok…

Az integráció kérdése iskolaügyünk neuralgikus pontja. Egy ötödéves pszichológus hallgató a következő módon értelmezi a helyzetet.

Maugli az iskolában (részlet)

A hazai értelmiség jelentős része elméletben egy emberként áll ki az úgynevezett integrált oktatás – vagyis a hátrányos helyzetű, többnyire roma származású gyermekek és az átlagos vagy jó hátterű tanulók együttnevelése – mint az ország minden kisebbségi problémájára gyógyírt jelentő csodaszer mellett. Csakhogy a felmondott lecke nem szívből szól: felmérések szerint maguk a bázisiskolákban tanító tanárok sem járatnák integrált osztályokba saját gyermekeiket. A felső tízezer pedig természetesnek tartja, hogy az ő kivételes gyermeke tagozatos iskolába járhasson, ahova csak a kivételeseket vehetik fel. Hogy is van akkor mindez?

[…] A versenyiskolák a kedvezőbb hátterű, ígéretes fiatalokat, mint a jószágokat válogatják ki, s a magyarázat az, hogy a hátrányos helyzetűek sokszor tanulatlanok, antiszociálisak, és agresszív magatartásukkal sok esetben zavarhatják az órát. Ha jó lelkünknek köszönhetően mégis sikerül integrált osztályokba kerülniük, ezeregy indokot szolgáltatnak a kirekesztésre, mi pedig mossuk kezeinket.

Nézzünk egy sarkított példát: megtaláljuk Mauglit, akit addig a vadállatok nevelgettek a dzsungelben. Vajon kiabálunk-e neki, hogy „Maugli, bőven iskolaérett vagy, jövő héten felelsz a finnugor nyelvcsaládból!”? Maugli természetesen nem érti meg a finnugor nyelvcsalád című leckét, nem tud teljesíteni, az önbizalma csökken, iskolatársai a ruháján nevetnek, amit a farkasok szeretettel adtak rá, és sorozatos fegyelmiket kap. Így Maugli nem felzárkózik, hanem megtanulja, hogy a környezete kirekeszti, hogy ő más, ő gyengébb. Azzal otthagyja az iskolát, mielőtt kijárná a 8 osztályt.

Mire lenne tehát szükség? Arra, hogy odafigyeljenek a tanulók érzelmi nevelésére. A történetnek ott kell kezdődnie, hogy a tanár feltérképezi, az elmaradott környezetből származó gyereknek mely értelmi, érzelmi és társas képességei nem fejlődtek ki, amelyeket kiscsoportos, páros és egyéni foglalkozásokon, súlyosabb esetben pedig osztályon kívüli egyéni foglalkozások során kell pótolni. Természetesen törekedni kell rá, hogy a lehető legtöbb órán együtt tanulhasson osztálytársaival, de nem mindenáron. Néhányuk esetében hasznosabb, ha csak képességeiknek megfelelő, például testnevelés- és rajzórákon tanulnak együtt, más órákon pedig kvázi magántanulóként haladnak. De nemcsak a hátrányos helyzetű tanulók érzelmi nevelésére van szükség, hogy elfogadják a segítséget, és nyitottan, agresszió nélkül viszonyuljanak társaikhoz. Legalább annyira szükséges a társak érzelmi nevelése is, hogy megértsék és tiszteletben tartsák mások érzéseit, szükségleteit és meggyőződéseit, viselkedésüket pedig képesek legyenek szabályozni.

Az utóbbi évtizedben kétszeresére emelkedett a serdülők gyilkossági rátája, a depresszió, a szorongás, a magatartásproblémák, az evészavar, a szenvedélybetegségek lassan már olyan természetességgel fészkelik be magukat az iskolákba, hogy fel sem tűnnek. Míg azonban a PISA-vizsgálatok óta az értelmi kompetenciák már főszerepet kapnak az oktatási tanulmányokban, az érzelmi intelligencia fejlesztéséről szinte egyáltalán nem esik szó, pedig e képességeket a gyermekek láthatóan nem kapják meg azoktól a szüleiktől, akik maguk is elváltak, agyonhajszolt, stresszes életet élnek…

(A cikk teljes szövege elolvasható a Mindennapi Pszichológia honlapján.)

SZJ

Címkék: pedagógiai szakirodalom  

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

Címkefelhő    Összes címke »
IKT agresszió család digitális nemzedék drámapedagógia együttműködés egészség előítéletek erkölcs erkölcsi nevelés eset esélyegyenlőség felelősség film generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom iskolakísérlet jelenismeret jog kamasz kapcsolat kommunikáció konferencia konfliktus konfliktuskezelés kreativitás kritika kutatás könyvajánló köznevelési törvény közösség média módszerek oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusetika pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szegénység szexualitás szép taneszköz tanulás tanár-diák kapcsolat tanár–diák kapcsolat tolerancia továbbképzés virtuális kongresszus visszaemlékezés óraterv ünnep
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Az OFOE Filmklub május 18-án lesz a Kino Moziban 16.00 órai kezdettel. Ez alkalommal a Mary és Max című film lesz műsoron. Igazi felnőtt mese egy különös barátságról. Íme a részletek.
Belépődíj 500 Ft. Szeretettel várjuk az érdeklődőket.

--
  Edit

Mi írja elő a törzslapokban és a bizonyítványokban az éves óraszámok feltüntetését a tantárgyak mellett?
Miután az érettségi feltételei közül kivették az óraszámokat, van értelme az óraszámok külön adminisztrálásának?

--
  Juli

Úgy tudom, ez iskolai szintű megállapodás kérdése. Javaslom: kérdezz rá, hogy milyen jogszabály alapján vonják meg éppen május 3-án. Annyira átalakultak a jogszabályok, hogy még az sem feltétlenül érvényes, ami le van írva. Közép- vagy általános iskoláról van szó? Mert a középiskolában esetleg mondhatják, hogy a gyerekek elballagtak, az osztályfőnöknek nincs már velük teendője. Bár ez nem egészen így van, de lehet érv. Az a gyanúm, hogy nincs pénz, és amin tudnak, spórolnak. A korábbi években nem történt meg ez az elvonás?

--
  Judit

Kérdésem: Végzős osztályban meddig jár az osztályfőnöki órakedvezmény? Tőlünk ugyanis május 3-ával el akarják venni. Köszönet a hozzászólásért.

--
  OFOE

Május 8-án a Kláris irodahajón egyesületünk tagja és az Underground Kiadó vezetője, Hanczár Gergő tart majd előadást a Pro Scientia Aranyérmesek Társasága rendezvénysorozatában a Gutenberg-galaxis végnapjairól. Helyszín a Kláris irodahajó. A részletekről tájékozódhattok a Facebookon . Gyertek el minél többen, és adjátok tovább a hírt!

--
  OFOE

Az OFOE Filmklub mai filmjéről korábban írtunk már a honlapon, mivel a TABU sorozatban is vetítették. Az erről szóló cikk címe (s egyben a film témája):
Szexualitás, első szexuális kapcsolatok, gyerekszerelem .

--
  Juli

Ma (szombaton) OFOE Filmklub pedagógusoknak, szülőknek és gyerekeknek a Kino Kávézóban 16 órától. Műsoron a Holdfény királyság című tüneményes film. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.
A részletekről itt lehet tájékozódni.

--
  Sanyi

Kedves Zizi! Elvileg mi most májusban kapjuk meg visszamenőleg januárig a cafeteriát(Szép kártya), az összeg ugyanannyi, mint amit tavaly decemberig kaptunk. Üdv: Sanyi

--
  Sanyi

Kedves Mindenki!
Kíváncsi lennék az alábbi témában a ti véleményetekre: Elvileg 2013. szeptemberétől ("HA") bevezetik a "pedagógus életpályamodellt". A szakszervezetek és a kormány együttműködési megállapodást kötöttek,(a lényeg most jön) miszerint AKI PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁVAL RENDELKEZIK, AZT PEDAGÓGUS 2-BE sorolják be a következő tanévtől. A kérdésem a következő lenne: Ha valaki pl. 5 év gyakorlattal rendelkezik és már megszerezte a szakvizsgát (de az éve nincs meg) azt is besorolják oda?
Várom az észrevételeket!
LINK: A szakszervezetek és a kormány közötti megállapodások értelmezése

--
  zizi

Kedves Kollégák!
Érdeklődni szeretnék, van-e valakinek információja arról, hogy idén kapnak-e a pedagógusok cafeteriát. Ha (netán) igen, mikor várható?
Köszönöm!

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[SEszter:] Kedves Péter! Ezt reklamáltam leginkább, az ilyet előre oda szokták adni. Amúgy amit írtam, úgy írtam, hogy átfutottam még este a 'cuccot', de természetesen alaposan átolvasom. Már elkezdtem, még mindig nagyon sok bajom van vele, de nagyon szívesen beszélgetek róla […]
Alternatív oktatáspolitika? »

--

[Radó Péter:] Kedves (Salamon) Eszter! Nagyon örülök, hogy írtál a konferenciáról, remélem majd írsz a Fehér könyvről is, ha sikerült elolvasnod. Ha elolvasod talán újragondolsz majd néhány dolgot, amit az egyetlen szekcióülésen hallottak és a kiosztott rövid handout-ok alapján talán egy […]
Alternatív oktatáspolitika? »

--

[Salamon Eszter:] Kedves Eszter! Elnézést kérek, ha megbántottalak, nem volt szándékomban (a szekcióban tegeződtünk, én vagyok az idősebb, így engedd meg a tegeződést). Furcsa helyzetben voltál, hiszen soha nem az egy szekció rapporteure, aki prezentál benne – legalábbis az európai fórumokon. […]
Alternatív oktatáspolitika? »

--

[Berényi Eszter:] Kedves Salamon Eszter, mivel megszólítva érzem magam, mint "szekcióvezető", ezért szeretném megkérdezni, hogy miből vonta le azokat a sommás következtetéseket, hogy: "szekcióvezető a szülői részvételt kizárólag a közpolitikai döntéshozatalban való […]
Alternatív oktatáspolitika? »

--

[Juli:] Kedves Judit! Éppen azért jó ez a film, mert ilyen sok, olykor egymásnak ellentmondó érzelmet vált ki, gondolatokat ébreszt, foglalkoztat. Én sem érzem, hogy érzelemmentes lények lennének anya és fia, sőt, de azért valami gond van mindkettőjük szociális kapcsolataival. A […]
Valóban beszélnünk kell Kevinről? És kell-e Kevinről beszélnünk egyáltalán? »

--

[Sz. Judit:] Én másképp értelmeztem a filmet. Számomra arról szól, hogy milyen tragikus, amikor egy anya képtelen úgy szeretni a gyerekét, ahogyan annak szüksége lenne rá. Nem gondolom, hogy érzelmek nélküli emberekről lenne szó: sem Éva, sem Kevin nem az. Kevin imádja az anyját, de az, […]
Valóban beszélnünk kell Kevinről? És kell-e Kevinről beszélnünk egyáltalán? »

--

[Szatmáry Zsolt:] Tovább gondolkozva eszembe jutott néhány dolog. Nagyon valószínű, hogy nagyon sok gyerek nő fel diszfunkcionális családban vagy töredékben. Attól tartok, hogy ennél sokkal durvább esetek fordulnak elő. Talán még közvetlen környezetünkben is vannak hasonlók, csak nagyon jó a […]
Valóban beszélnünk kell Kevinről? És kell-e Kevinről beszélnünk egyáltalán? »

--

[Juli:] Kedves Zsolt, nagyon köszönöm a választ. Majd én is elolvasom ezeket a könyveket.
Valóban beszélnünk kell Kevinről? És kell-e Kevinről beszélnünk egyáltalán? »

--

[Szatmáry Zsolt:] Kedves Juli! Megnéztem a filmet újra. Van egy rossz hírem, számomra, az utolsó mondat valóban úgy szól, ahogy azt írtad: "Azt hittem, tudom." Erre felel az anya a vágyott öleléssel. Ezzel együtt is ez a film - valóban - katarzis nélküli csúcspontja. Dolores Claiborne, […]
Valóban beszélnünk kell Kevinről? És kell-e Kevinről beszélnünk egyáltalán? »

--

[Juli:] Egy kérdés, Zsolt! Említi Dolores Claiborne-t. Feltételezem, hogy egy Stephen King regény főszereplőjére gondol. Nem olvastam az adott könyvet, csak a neten néztem a név után. Megírná, hogy miért idéződött fel az ő példája?
Valóban beszélnünk kell Kevinről? És kell-e Kevinről beszélnünk egyáltalán? »

--
 Új hírek a Modern Iskola honlapján »
Petíció a Magyar Pedagógus Kar létrehozása ellen (Magyar Pedagógus Kar | Forrás: Inforádió)
--
Hangversenybérlet és pedagógusetika (esélyek | Forrás: Heti Világgazdaság)
--
--
--
Verhetik a gyerekeket az iskolaőrök (erőszak | Forrás: Magyar Narancs)
--
Tanárok, szülők mentenék a gyerekverő szegedi tanárt (erőszak | Forrás: Heti Világgazdaság)
--
Csak néhány iskola tér le a hoffmanni útról (köznevelés | Forrás: fn.hír24)
--
Új sarc: csúszhat a pedagógus életpálya (pedagógus életpálya | Forrás: fn.hír24)
--
Kirúgják a gyerekverő tornatanárnőt (erőszak | Forrás: Heti Világgazdaság)
--
2275806@OFOE (2001–2013) | Rólunk | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek