OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2009. október 5.
» Hozzászólások (3)

Török Ildikó

Szükség lenne rá, de...

Családlátogatás – múlt időben

Hajdan a családlátogatás kötelező feladata volt valamennyi osztályfőnöknek. Ma már ez a kötelezettség megszűnt annak ellenére, hogy az iskola és a család, a pedagógusok és a szülők között egyre több a feszültség. Vajon hatékonyabb lenne a nevelés, ha az osztályfőnökök ismét valamennyi gyerek otthonába eljutnának? Egyáltalán elvárható-e az amúgy is túlterheltségről panaszkodó pedagógusoktól, hogy erre is időt áldozzanak? S a családok vajon igénylik ezt az áldozatot?

1. A tanulók megismerése: lehetséges?

Amikor egy fiatal pedagógus megkapja a diplomáját, már kipróbálhatta a gyakorlatban, mennyire ismeri szaktárgyait, milyen a tanítás, az iskola, tud-e egyáltalán kapcsolatot teremteni a kollégákkal és a gyerekekkel. Nemcsak jó pedagógus, de jó osztályfőnök is szeretne lenni, és erről a feladatról már csak emlékei lehetnek, ezért erre igazán nem tud sem főiskola, sem egyetem felkészíteni. Hogy valaki milyen osztályfőnök lesz, azt először saját személyisége, értékrendje, egyszóval neveltetése fogja eldönteni, később persze a tapasztalat is segít.

Az osztályfőnöki szerep az utóbbi években ugyan sok változáson ment keresztül, de a legfontosabb jellemzői megmaradtak. Ő az, aki a rábízott osztály életét összefogja, szervezi, irányítja; rengeteg adminisztrációs feladatot lát el; de ezen felül – és ez a lényeg – tanítványai fejlődésével, lelkével, gondjaival is törődik, egyénileg is képes tanácsot adni, segíteni, a gyerekeknek személyes törődést adni. Ez viszont csak akkor fog működni, ha megismeri tanítványait. Aki még nem volt osztályfőnök, nem is tudja, hogy ez ma már nem is olyan egyszerű, hiszen tanítványai szellemi képességeit vagy érzelmi attitűdjét nem az iskola alakította ki, a pedagógus mindig „hozott anyagból” dolgozik. Ha valaki a pályán marad, előbb-utóbb úgy jár, mint a szerelmes, aki megházasodván nemcsak egy társat, de egy új családot is kap, amelyben férje vagy felesége nevelkedett, ahonnan szokásai, viselkedése, értékei származnak. Aki tanít, az osztályfőnök is lesz, így a „gyerekei” mellé még kap 20-25 családot is, és máris kapkodhatja a fejét, ki kinek a kije, hány testvér van, ki allergiás, kik válnak, van-e egyáltalán teljes család, kik a veszélyeztetettek, a fejlesztőre járók, kinek jár tankönyvtámogatás, miért dadog az egyik, miért hallgat a másik és miért üti a saját fejét a falba az a fiú… Az osztályfőnökség 4-6-8 évig tartó folyamatának elengedhetetlen eleme lesz a családi háttér felderítése.

Így aztán lassan megismerkedünk a gyerekek szüleivel is, és a beszélgetések nyomán betekinthetünk mindennapi életükbe, gondjaikba, végigkövethetjük a viszonyokban létrejövő változásokat. Illetve ez így nem is igaz, mert elsősorban az anyukákkal találkozunk, és szerencsés esetben sok mindent megtudhatunk a családról is, persze az ő történetük alapján. Mást nemigen tudunk tenni, hiszen a szülő szavát nem vonhatjuk kétségbe.

Sok évvel ezelőtt történt, hogy egy addig kiválóan teljesítő, közvetlen, barátságos fiú szinte egyik percről a másikra cinikus és durva stílust vett fel, és bár továbbra is jól tanult, bántó magatartásával, trágár beszédével gyorsan megutáltatta magát mindenkivel. Osztályfőnöke képtelen volt kideríteni, milyen okok húzódhatnak a háttérben, mivel a szülők nem jelentek meg sem szülői értekezleteken, sem a fogadóórán. Az édesanyát sikerült elérnie, aki szerint csak kamaszkori lázadás állt a változások mögött. A helyzet egyre romlott, intők, rovók, majd bukás következett, aztán a fiú végre középiskolába került. Csak évekkel később derült ki, hogy az apának egy titkolt kapcsolatából két kisgyereke is született, tehát a tizenhárom éves Tamásnak hirtelen két féltestvére is lett, már nem ő volt a mindenki által imádott egyke. Bár az édesapa nem hagyta el őket, de a dolog napvilágra kerülte után, havonta két hetet a másik családjánál töltött. Az anya szégyellte ezt a helyzetet, Tamás pedig magatartásának megváltoztatásával tiltakozott.

Az iskolának kötelessége a lehető legteljesebb mértékben partnerként viszonyulni a szülői házhoz – ha az engedi. Ha viszont elzárkózik – szégyen, érdektelenség, büszkeség, rátartiság vagy más miatt –, akkor még a tapasztalt pedagógus sem képes világosan látni, csak sejtheti, hogy a gondok vagy változások forrása a család lehet. Ha a szülőnek fontos a gyerek teljesítményén kívül az iskolai, közösségi vagy baráti kapcsolatainak alakulása, ha szeretné tudni, hogyan viselkedik gyermeke a „második otthonában”, akkor szerencsénk van, mert egyre bővül – a modern technika jóvoltából is – a kapcsolattartás formáinak palettája.

2. A tanulók megismerése: módszerek, eszközök

Milyen keretek között nyílik alakalma a szülőnek, hogy bekapcsolódjon az iskola oktatási-nevelési folyamatába, illetve, hogy gyermekéről információt szerezzen?

A klasszikus formák ma is megmaradtak, így a tájékoztatófüzet, a szülői értekezlet, a fogadóóra és az iskola nyílt rendezvényei (osztály- és iskolai szintű ünnepségek, nyílt órák stb.), de lehetőség nyílik a pedagógus és a szülő egyéni beszélgetésére is az iskolában. Új módszerekkel is lehet élni, például iskolai honlap, e-mail, digitális napló, iskolaszék. Egyre inkább terjed a telefonos – általában mobiltelefonos – egyéni beszélgetés is. Ez utóbbi gyakran igen megterhelő lehet az osztályfőnöknek, de a szülők mindig örömmel fogadják, sőt megtiszteltetésnek érzik, ha a pedagógus egy sokkal közvetlenebb, bizalmasabb – inkább partneri – viszonyt alakít ki azzal, hogy megadja a telefonszámát.

A kapcsolattartás egyik meghatározó eleme lehet a település jellege, hiszen egy kisebb faluban, de akár egy kisvárosban is jóval többet tudnak egymásról az emberek, ismerik egymás családi, anyagi viszonyait (a szülő is a pedagógusét), ezáltal az iskola és a család mint nevelési színtér szorosabb viszonyt alakíthatnak ki. Ha egy kisközség tanítója észreveszi, hogy tanítványa el-elalszik órán, akkor hazafelé menet akár be is térhet egy kis beszélgetésre az érintett családhoz. Ez egy nagyvárosban szinte elképzelhetetlen, de nemcsak a távolságok, hanem a szokásrendszer miatt is. Nekem sem jutna eszembe bejelentés nélkül, csak úgy becsöngetni valamelyik diákomhoz, viszont telefonon értesíteni tudom a szülőt.

A másik fontos elem a gyerek életkora: ahogyan telnek az évek, a szülők többsége egyre kevésbé él a közvetlen kapcsolatokkal. Az alsó tagozatban még naponta beszélgetnek a szülők és a tanítók, viszont a felső tagozaton és a középiskolában már gyakran csak a szülői értekezletekre, fogadóórákra korlátozódik ez a találkozás. A kapcsolat jellege is megváltozik, mert a szülők inkább információt szeretnének kapni gyermekükről, mint a gyerek iskolai életét megismerni, illetve abba bekapcsolódni. Ez a jelenség nyilván azzal is összefügg, hogy a kamaszok általában kényelmetlennek érzik azt, ha a szüleik túlságosan gyakran bejárnak az iskolába. magam is tapasztaltam, hogy felsőben már sokkal kevésbé szeretnének anyák napi ünnepséget vagy karácsonyi műsort bemutatni szüleiknek.

3. A családlátogatás: egy kihalófélben lévő műfaj

A felsorolt érintkezési keretek közül kihagytam a családlátogatást, mert ez a régen kötelező, ma már csak lehetőség szintjén létező és sokak által vitatott forma egyre kevésbé él a mai pedagógiai gyakorlatban, pedig a tanulók otthoni körülményeinek megismerése az osztályfőnöki feladatok rangsorában ma is dobogós helyen áll. (Ahogyan azt már a „régi görögök is” megfogalmazták: minden a családból indul ki.) A tizenéves változó kori tüneteken (lusta, szemtelen stb.) kívül szinte minden probléma gyökere otthon keresendő, még akkor is, ha például a gyerek nem tud beilleszkedni a közösségbe…

Gyerekként kitüntetésnek éreztem, hogy eljön hozzánk is a tanító nénim, rendet raktam, emlékszem, narancsszörppel és vaníliás kiflivel vártuk, vártuk… Aztán másnap gyermeke betegségével indokolta a látogatás elmaradását. Óriási csalódás volt számomra, hiszen nem tudtam megmutatni neki, hol tanulok, hol alszom, és nem ismerkedhetett meg kedvenc mackómmal sem.

Amikor magam is szülő lettem, a védőnő, az óvó néni és az alsós tanító nénik jöttek el hozzánk családlátogatásra, és hiába a tapasztalat meg a pedagóguslét, én is izgultam, és volt takarítás és kínálgatás is, de a beszélgetés tényleg a család és a gyerek körül forgott.

Amikor tanítani kezdtem, először a cigánygyerekeket kellett végiglátogatnom, aztán a többi veszélyeztetettet, végül az év végéig minden családhoz legalább egyszer el kellett mennem. Ma is emlékszem, némelyik szülő milyen zavarba ejtő mennyiségű uzsonnával fogadott, máshol a rokonok is találkozni szerettek volna velem, ezért az első negyedórában nem igazán derült ki számomra, hogy a sok férfi közül ki is az apuka, annyian voltak. Egy házban élt az egész nagycsalád, nagy létszámban és óriási hangerővel zajlottak a mindennapjaik. Itt például mindenről szó esett a családtörténeten (az enyémet is el kellett mesélnem...) keresztül a szüléseken át az ételreceptekig, sőt emlékszem, még valami kutyatartási kérdés is felmerült. Kezdő lévén ijedten ültem a nagy hangzavarban, amikor a süteménnyel ismételten megpakolt tányérom fölött megpillantottam a kis Erzsikét (a tanítványomat), aki némán és kitartóan nézett engem. Aztán hirtelen mindketten elmosolyodtunk. „Hát mit lehet itt tenni?” – gondoltuk magunkban. Egyetlen perc alatt tisztában voltam, hogy Erzsike, aki egy tündéri, ám végtelenül csendes, sőt passzív gyerek volt, miért is lett ilyen.

Előfordult egy-két ijesztő eset is, részegen ordítozó felnőttekkel vagy házastársi vádaskodásba torkolló vitával is, de a legtöbb helyen szívesen fogadtak, és örültek a látogatásnak, amelyek után érezhetően bizalmasabb lett a viszonyom gyerekkel, szülővel egyaránt. És persze a legfontosabb: egy-egy ilyen „vendégség” sokszorosan hasznosabbnak bizonyult a tanítványaim megismerésében, mint akármennyi iskolai beszélgetés. Máshogy értékeltem Domonkos feleletét, aki egy olyan szobában lakott, ahol nem volt asztal, csak ágyak, és a házi feladatát ott írta a térdére fektetett füzetben egy negyvenes lámpánál, és másképpen néztem Ricsire, akinek külön szobája volt íróasztallal, mindenféle játékkal és persze őt mindenben támogató szülőkkel.

Rengeteg tapasztalatot szereztem a családi viszonyokról, szülői szerepekről, játszmákról, törekvésekről, egészen más dimenzióban láttam az iskola és a család lehetséges kapcsolatát. Lassan rájöttem, hogy a családlátogatás is csak akkor eredményes, ha képes vagyok – lehetőleg mederben tartva a beszélgetést – a gyerekre koncentrálni, az életkörülményeit megismerni, arra törekedve, hogy a szülő érezze, látogatásom nem kíváncsiskodás a magánéletükben, hanem szakmailag is megalapozott érdeklődés.

Összességében nincsenek rossz tapasztalataim a családlátogatásokról, kivéve azt az egyet, hogy rengeteg időegyeztetésbe, időbe és energiába kerültek.

4. A családlátogatás: kötelező vagy sem?

Az Online Pedagógiai Lexikon szerint a családlátogatás:

„A család és az iskola kapcsolatfelvételének egyik kerete, alkalma, abból a célból, hogy a két nevelési szintér törekvéseit, eljárásait és hatásrendszerét összehangolja. Emellett ez az alkalom lehetőséget nyújt arra is, hogy a pedagógus a gyerek előéletét és egyéniségét jobban megismerje. Csak lehet akkor eredményes, ha megbízható pedagógiai szempontrendszer szerint megy végbe. Az esetleges ártó hatásokat feltárja, azok megszüntetését kezdeményezze. Mindez megbízhatóbb diagnózis alapján eredményesebb hatásszervezést tesz lehetővé a pedagógus számára. Ezek az előnyök azonban csak abban az esetben érhetők el, ha a nevelő átgondolt pedagógiai szempontrendszer alapján végzi a családlátogatást és ennek keretében a családdal történő foglalkozást.”

A hivatalos verzió így szól, de az élet a legtöbbször másként alakította ezt a látogatást és annak hatását is. Mindezt múlt időben kell írnom, hiszen a közoktatásban ma már nem tehető kötelezővé a családlátogatás, csak akkor – még akkor sem –, ha az intézmény pedagógiai programjában szerepel. A Közoktatási Törvény 14.§ (1) bekezdés b) pontja szerint:

„A szülő joga, hogy gyermeke fejlődéséről rendszeresen részletes és érdemi tájékoztatást, tanácsot, segítséget kapjon. a családlátogatás ennek egyik formája, de a pedagógus erre nem kötelezhető.”

Ennek értelmében az intézmény csak javasolhat, de nem marasztalhat el senkit, aki nem akar családlátogatáson részt venni, még a gyermekvédelmi felelőst sem.

Természetesen a szülő sem köteles beengedni a pedagógust vagy a családsegítő személyt, mivel a PTK 1959. évi IV. törvény 82. § értelmében a törvény védi a magánlakáshoz fűződő jogot, ennek értelmében a szülő nem kötelezhető arra, hogy lakásába bárkit (akár pedagógust is) beengedjen.

Veszélyeztetett családok

Az 1997. évi XXXI., a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény 2. § kimondja:

„A gyermekek védelmét ellátó helyi önkormányzatok, gyámhivatalok, bíróságok, rendőrség, ügyészség, pártfogó felügyelői szolgálat, más szervezetek és személyek e törvény alkalmazása során a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve, törvényben elismert jogait biztosítva járnak el.”

Vagyis az önkormányzatok által működtetett családsegítő szolgálatok munkatársai jogosultak – a fent említett: szigorú szabályrendszer és szempontok szerinti – családlátogatásra. Ez történhet előzőleg egyeztetett, illetve nem egyeztetett időpontban is. Az iskola pedagógusai helyett a védelembe vett, azaz veszélyeztetett tanulók esetében a családgondozók végzik a családlátogatást, és erről környezettanulmányt is készítenek, amelyet eljuttatnak az iskola gyermekvédelmi felelőséhez, aki konzultál az osztályfőnökkel és az iskolavezetéssel is.

Tehát a mai jogszabályi háttér és a gyakorlat is azt mutatja, hogy családlátogatást a védelembe vett gyerekek esetében végeznek, de nem az iskola, hanem a gyermekjóléti szolgálatok. Természetesen a pedagógus is tehet családlátogatást, de ez a megoldás is egyre inkább eltűnőben van.

Az eddig összegyűjtött ismeretek szerint a családlátogatás

  • a pedagógusok szerint a tanulók megismerésének egyik legfontosabb eleme lehet(ne),
  • de nem kötelező sem a pedagógus (osztályfőnök), sem a szülő számára,
  • a veszélyeztetett és gondozásba vett tanulók esetében a családsegítők/gondozók végezhetnek családlátogatást, és a gyermekvédelmi törvény értelmében ezt szülőnek el kell fogadnia.

5. A családlátogatás – múlt időben

Valljuk be őszintén, hogy az elmúlt években az osztályfőnökök is fellélegeztek, amikor a családlátogatás kötelező jellege megszűnt, mert sokan nem szívesen mentek el egy-egy – általában veszélyeztetett – tanuló otthonába, hiszen ez nemcsak munkát, de gyakran lelkileg is megterhelő eseményt jelentett. Este nem lehetett egyszerűen „letenni” az ott tapasztaltakat, jó vagy rossz élményeket. Sajnos az is előfordult, hogy a pedagógus a látottakat megosztotta a kollégáival, esetleg célzást tett az osztályban arra, hogy bizony X asztala otthon is épp oly rendetlen, mint az iskolai padja, vagy éppen a gyerek mesélte el, hogy az ofő irigykedve kérdezte, honnan telik nekik két autóra. Az ilyen és ehhez hasonló esetek is megkérdőjelezték a családlátogatás jogosságát.

A rendszerváltás után egyre inkább individualizálódó társadalmunk egyik kedvenc kérdése lett: „Mi köze hozzá?” A tanár tanítson, és ne azt firtassa, honnan indul el a gyerek reggelenként. Ez azért is érdekes, mert az iskolánkban végzett szülői elégedettségi kérdőívre adott válaszok azt mutatják, hogy a szülők egy része kevesli a személyes törődést, amit gyermeke az iskolában kap. Tehát egyrészt elzárná az otthoni dolgait, másrészt elvárja, hogy az osztályfőnök a szülő igényének megfelelően, személyre szabott gondoskodást adjon a gyereknek. Ez pedig a családi háttér ismerete nélkül szinte lehetetlen.

Pedig előfordul, hogy a pedagógus önhibáján kívül azért bánt meg egy tanulót, mert nem ismeri annak otthoni körülményeit. Ilyen esetről mesélt az egyik kolléganő, akinek tanítványa időről időre összefirkált vagy gyűrött füzettel, még gyakrabban házi feladat nélkül jött iskolába. Sem a kérés, sem a büntetés nem használt, a fiú csak vonogatta a vállát, mígnem egyszer elszólta magát, hogy a kisöccse csinálta. A pedagógus nem nagyon hitt neki, és felhívta a szülőket, akik vonakodva bár, de bevallották, hogy egy szellemileg fogyatékos, mozgássérült gyermekük is van, akire délutánonként a nagyobbik fiuk vigyáz. Arra kérték az osztályfőnököt, hogy senkinek ne árulja el ezt a tényt, mert attól féltek, hogy a gyereket csúfolni fogják osztálytársai. Régebben ez a helyzet elképzelhetetlen lett volna, a pedagógusok kötelessége volt a családokat megismerni, és a családok is természetesnek vették, hogy az iskola jogai közé tartozik ez is.

Az iskola eddigi fennhatósága, irányító, hivatali jellegével együtt eltűnt a szülők kiszolgáltatottsága is. Az intézmény „szolgáltatóvá”, jobb esetben „partnerré” kezd vagy szeretne átalakulni, melyben, úgy tűnik, nincs helye már a családlátogatásnak. Szinte csak elvétve hallok a klasszikus értelemben vett családlátogatásról, amikor a pedagógus kinyilvánítja, hogy szeretné megismerni a gyermekotthoni körülményeit, majd időpont- egyeztetés után meglátogatja a családot. Tudok olyan óvodáról, ahol a leendő kiscsoportosokhoz a nyári szünetben mennek el az óvónők. Az általános iskolában viszont csak annyit tudunk a családokról, amennyit a szülő, illetve legtöbbször a gyermek elmesél, középiskolákban még ennyit sem. Az adatlapokon, az anyakönyvekben és a naplóban sem szerepel a szülők foglalkozása, tehát nagyon nehéz felmérni a családi vagy akár anyagi viszonyokat.

A szülők sem lelkesednek a kérdezősködésért, az otthoni helyzetet teljes egészében magánügynek tekintik. A jómódúak nem szeretnék, ha lakáskörülményeik, anyagi hátterük láthatóvá válna a pedagógus számára, a szegények ugyanezen okokból, és erős szégyenérzettől vezérelve zárkóznak el. Milliomoscsemeték és a komfortot teljesen nélkülöző lakásból érkező, gyakran rosszul táplált gyerekek járnak egy osztályba. Ők persze pontosan tudják egymásról, ki hogyan, milyen körülmények között él, az osztályfőnök számára viszont nem marad más lehetőség, csak a beszélgetés, ha többet szeretne tudni tanítványairól.

Nem is olyan régen történt, hogy egy ötödikes osztályban többször eltűntek kisebb-nagyobb összegek a táskákból, rendszerint testnevelésóra körül. A gyerekek szinte kivétel nélkül egyik osztálytársukra gyanakodtak, aki felmentettként zárta-nyitotta a termet, és egyébként nagyon nehéz körülmények között élt, viszont mindig az otthoni új és még újabb műszaki cikkekkel, karácsonyra kapott drága ajándékokkal dicsekedett. Mindennek ellentmondott ruházata, és hogy az osztálypénzt sosem fizették be. Ezenkívül rendszeresen hiányzott a felszerelése, ellenőrzője, de ennél is nagyobb gond az volt, hogy egy házi dolgozat beadásakor azt mondta, hogy ellopták a füzetét, amelyet egy óra múlva összetépve talált meg a mosdóban. Ezt egyik tanár sem hitte el, ám a kislány szabályos sírógörcsöt kapott, és a végletekig tagadott. (A füzetből nem hiányzott egyetlen oldal sem, tehát az írásbeli házinak is ott kellett volna lennie.) Az osztályfőnök beszélt az anyukával, akinek segíteni próbált, hiszen a családi és anyagi helyzetük okán is jogosultak voltak a különféle segélyekre. Az anya látszólag együttműködött, és hajlandó volt az iskolai pszichológushoz fordulni, viszont feltűnően csak a gyereket hibáztatta mindenért. Később egy súlyosabb ügy kapcsán az osztályfőnök és a gyermekvédelmi felelős a gyermekjóléti szolgálathoz fordult, akik megpróbáltak kapcsolatba lépni az anyával, de az a felajánlott segítséget elhárította. A családgondozók az osztályfőnök kérésére bejelentés nélkül mentek el a családhoz, és az az elhanyagoltság, amit ott tapasztaltak, teljesen letaglózta őket. Ezek után szoros gondozásba vették a gyereket, és határidőt szabtak az anyának a lakás elemi tisztaságának helyreállítására, amit egy rövid időre meg is tett, sőt a gyerek a napközibe is rendesen járt, aztán ismét előállt a régi helyzet. Mi lett az ügy következménye? Az anya egyértelműen (írásban is) megvádolta az osztályfőnököt, hogy jogtalanul avatkozott be az életükbe, és hamis információkat „terjeszt” (az egyik legdiszkrétebb tanárról van szó) róluk, valamint megalázó helyzetbe hozza a gyereket a társai előtt.

„Hát kell ez nekem?” – kiált fel ilyenkor a pedagógus. A jogos, bár inkább költői kérdés újabb kérdéseket vet fel: mi volt egyáltalán a családlátogatás eredeti célja, szükség van-e ma is rá, hiszen a gyerekek megismerése még mindig az osztályfőnöki feladatok egyike…

Zárszó

Lehet, hogy egyre több modern technikai újítás segíti majd az iskola és a szülők közti partneri viszony működését, de a személyes kapcsolatok visszaszorulása a pedagógiai munkában óhatatlanul az osztályfőnöki szerep és munka felülvizsgálatát igényelné. Egyre több terhet visznek a vállukon, nemcsak fizikai, de lelki, érzelmi értelemben is, hiszen napról napra több a problémás gyerek és család.

Egy munkaköri leírás körüli vita kapcsán felmértük, hogy milyen feladatokat lát el egy osztályfőnök, akinek tudomásul kell vennie, hogy az iskola olyan nevelési funkciókat is kénytelen ellátni, amelyeket régen a szülők oldottak meg, illetve amelyek fel sem merültek ilyen mennyiségben.

Csak néhány általános iskolai példa. A közutálatnak örvendő, töméntelen mennyiségű adminisztráció – de hát ez már lerágott csont.. A „kérem” az első, és az „Én! Enyém! Nekem!” valahol hátrébb áll a sorban: e szemlélet megtanítása. Viselkedési és köszönési szabályokkal való megismerkedés. Farsangi jelenet, anyák napi műsor betanítása, készülés és próba az éves kulturális szemlére. Konzultáció a pszichológussal, családgondozóval, nevelési tanácsadóval, rendőrséggel, megjelenés tanúként a bíróságon. Verekedők szétválasztása, vérző sebek ellátása. Különböző pénzek beszedése, elszámolás. Kirándulások szervezése, lebonyolítása. Az empátia és tolerancia gyakorlása az agresszív szülőkkel szemben. A gyermekhalál feldolgozása, közös gyász. Mindenki meghallgatása érdeklődően, derűsen, és még több beszélgetés… Nem sorolom tovább. Négyoldalnyi kötelességeken túli teendőt sikerült összeírnunk egyetlen óra alatt.

Még az érintettek is meglepődtek, amikor végignézték a több oldalas gyűjteményt, de abban mindenki egyetértett, hogy a családlátogatás ebbe a listába már végképp nem férne bele…

Török Ildikó

--

Megjelent a Tanári LétKérdések 2009. szeptemberi számában (Raabe Kiadó).

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Hédi | 2013. április 4.
Olvasgatásra és a "Neveljük"-ön való megosztásra bogarásztam itt az OFOE weboldalán, és erre a lassan négy éves írásra bukkantam. Igen érdekes volt maga az írás is, és "Csilla" hozzászólása is. Köszönöm.
csilla | 2009. október 7.
Kedves Ildikó!
Én a családlátogatás mellett vagyok. És abban is igazad van, hogy a középfokú oktatásbam ezt, szinte lehetetlen megcsinálni. Sőt a szabad iskolaválasztás korában már az általános iskolai oktatásnál is felmerülnek nehézségek. Ha azonban egy alapfokú oktatási intézmény egy gyermek felvételéről döntött és ebbe beletartozik az általános iskola és az óvodai is, akkor a mai magyar születésszám és intézményi bezárások miatt is a pedagógus és az iskola érdeke is a szülővel, minél nagyobb összhangot teremtenie. És mielőtt megszólalna mindenkiben a de!... Néhány fogalmi homályosodásról az írásodban:
Az oktatási intézmények, a gyermekjóléti szolgálatok által kötelezően működtetett jelzőrendszer tagjaként KÖTELESEK gondoskodni a gyermeki jogok és kötelezettségek érvényrejuttatásáért és a jelzőrendszer működéséért.
A gyermekjóléti szolgálatok eljárásrendbeli hibát követnek el, ha ezt a jelzőrendszert nem a törvénynek megfelelően működtetik.
A gyermekvédelmi törvény ismerete ugyanolyan kötelező a pedagógusra nézve, mint az oktatási törvény. A törvényesség őre az igazgató, annak helyettese és az ifjúságvédelmis.
Nem a családsegítő gondozónak jelent a pedagógus, hanem a gyermekjóléti szolgálatnak és annak családgondozójának. A családgondozónak akár rendőrrel is joga és kötelessége bemenni a család házába környezettanulmányt végezni, ha a gyermek veszélyeztetése indokolja.
Kötelessége a családgondozónak esetmegbeszélést tartania évente legalább 6 alkalommal az érintett családról és véleményt kérnie az érintett gyermekről. Ezt az ifjúságvédelmisnek is tudnia kellene, ha mondjuk a családgondozó nem áll a helyzet magaslatán. Bár ez nagy átlagban fordítva szokott lenni, annál is inkább, mivel a közoktatási törvény nem kötelező státusszá tette a fél állású pedagógus ifjúságvédelmi munkakört, így azt nagyon sok helyen meg is szüntetette a fenntartó, de ilyen esetben az intézmény vezetője felelős a gyermekvédelmi tevékenység ellátásáért.
Sajnos a gyermekvédelmi törvény idézése nem pontos, sőt hiányos. Annál inkább, mert mint minden törvényhez ehhez is vannak végrehajtási rendeletek.
Ilyen sincs, hogy szoros gondozás: vagy alapellátásban gondoznak egy családot, amely a kölcsönös együttműködésen alapul a család és a családgondozó között, vagy védelembe vesznek egy családot, amely már kötelező magatartási szabáőlyokat ír elő szülőnek és gyermeknek egyaránt, és ezt a területileg illetékes jegyző, mint a gyámügyi jogkör gyakorlója és első fokú gyámhatósági jogkörrel felruházott hatóság teszi meg. Ma, 2009. szeptember 1.-óta két évig lehet védelemben egy család és akár a gyermek saját magatartásától vezérelve is lehet veszélyeztetté minősíteni.
Nagyon nehéz ma a pedagógus sorsa, sajnos nem tanul és korábban még az említés szintjén sem hallott szociálpedagógiáról. Kevesen olvasnak Fergét, Bagdi Emőkét, Ranchsburgot, Kolosit, hogy az osztályában felgyülemlett rétegekről csak elméleti szinten is ismeretet szerezzen. Pedig mi lennénk a lámpások.
A mai magyar pedagógia feladata sokkal inkább összetettebb, mint amit 10-20 évvel ezzelőtt elvártak tőle. És én azt látom, hogy csak a sebeinket nyalogatjuk, ahelyett, hogy végre tisztelet nyilván a kivételeknek, a gyermek mindenek való érdekét néznék és ne a kötelező óráinkat számolgatnánk.
Egyszer a nagyobbik gyermekem azt vágta a fejemhez, hogy többet törődök xy-nal, mint a saját családommal. Nagyon fájt, hogy így érzi. De ma közel 20 évesként ugyanezt a magatartást követi, mint én és büszke rám. A lelkem örül. Csak a testem fáradt bele.
Amíg egy varrodista, egy eladó, egy hegesztő, útépítő napi 16 órát dolgozik a megélhetésért és kőkeményen adminisztrál, főz, mos, ingázik, lapátol adózik, vagy nem adózik, minibál bérért vagy többért mint mi dolgozik, ő is fáradt, ő is igazságtalannak érzi a rendszert, a képességei nem olyanok mint a miéink, hogy segítsen a gyermekeinek, családi problémákat magas intelligencián oldja meg, addig a mi feladatunk az összefogás és a tanítás, a felvilágosítás a segítés, de nem síránkozás és emlékek felvonultatása. Mindig van az adott eset és annak megoldása: mert a gyermeknek, mint nekünk csak egy életünk van.
márta | 2009. október 5. | hadnagym[kukac]gmail[pont]com
csak egy kérdés:
amikor az osztályomban Kecskeméttől Sopronig vannak gyerekek, térben, időben és pénzben ez hogy kivitelezhető?
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.08.22.
Most szép lenni katonának! Szekszárdi Júlia írása
Hogyan lehet egy életérzésre nevelni? Bármilyen tantárgy keretében? Itt bizony egy kötelező ideológia érvényesítésének szándékáról van szó, ami a diktatúrák sajátja. A hazaszeretet...
(Forrás: Tani-tani Online)
--
2017.08.21.
"Nem érjük be az értesülésekkel": kérdésekkel bombázza Csépe Valériát több szervezet
"A Nemzeti Alaptanterv kérdése országos jelentőségű ügy, közoktatásunk, gyerekeink jövője múlik rajta. Annak érdekében, hogy állampolgárként és a szakma képviselőiként mi is vállalhassuk...
(Forrás: Eduline)
--
2017.08.21.
A török puccskísérlet bekerül a törökországi honismereti tankönyvbe
Az incidens feldolgozására hat oldalt különítettek el a szerzők. A diákok ebben a fejezetben megismerkednek a puccs, az áruló, a kegyetlenség és a vértanúság fogalmával. Az összeesküv...
(Forrás: Hír ma)
--
2017.08.21.
Tankönyv készült testnevelésből - nem nálunk
Liviu Pop oktatási miniszter azt nyilatkozta, hogy azt „a román akadémia és az egyetemi szakoktatók javaslatai alapján állították össze és ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek nem mozogni...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.08.19.
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint a Nemzeti alaptanterv újragondolásáig "szüneteltetni kell" a PISA mérésekben való részvételt, mert nemzetközileg is lejáratják a magyar gyerekeket
Közleményt adott ki az MSZOE, amiben felteszik a kérdést, hogy kik a felelősek a magyar tanulók nemzetközi kudarcáért? Majd rögtön meg is válaszolják: "egyértelmű, hogy azok a pedagógusok...
(Forrás: 444.hu)
--
2017.08.19.
A Kőszívű utcai csillagok, avagy hogyan vegyük el a gyerekek kedvét egy életre az olvasástól?
De ha elfogadjuk a Kakucsi Általános Iskola hitvallását, miszerint a cél “megszerettetni az olvasást úgy, hogy az öröm legyen és élvezet” (kiemelés az eredetiben), és ezt a nemes célt...
(Forrás: 444.hu)
--
2017.08.18.
Csak nyerhet az a fiatal, aki hiányszakmát tanul
Sajnálom azt a 33 ezer fiatalt, akiknek nem sikerült a felvételijük a felsőoktatásba, mert ha egy részük a szakképzést választja, akkor most egy sikeres életpályamodell első szakaszát teljes...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2017.08.18.
Közösen dönthetnek a pedagógus-érdekképviseletek
Még augusztusban egyeztet a két legjelentősebb pedagógus-szakszervezet egymással arról, hogy a jövőben részt vegyenek-e a kormány köznevelés-stratégiai kerekasztalának a munkájában –...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.08.17.
Rossz a szülők véleménye az iskolai nyelvtanulásról - videó
Az ATV Start vendége a Szülői Hang képviseletében Miklós György.
(Forrás: atv.hu)
Utolsó üzenetek:
  Leiner Károly

Kedves Zsófi!
Általánosan: a befogadó nyilatkozattal az iskola hivatalosan is igazolja, hogy a tanuló felvételt nyert az intézménybe. Ezzel természetesen vállalja a tanuló törvényben előírt ellátását is - tehát mindenképpen el kell látnia. Kérdéséből nem derül ki, hogy a tanuló SNI vagy BTMN szakvéleménnyel rendelkezik-e és az sem, hogy a "szegregáló iskola" alatt gyógypedagógiai intézményt ért-e. Ha pontosabb választ szeretne, akkor részletes emailben fejtse ki bővebben a kérdését és szívesen válaszolok a megadott email címen.
Üdvözlettel

--
  Zsófi

Kedves OFOE!

A kérdésem a következő: van-e valamilyen jogszabályi háttere annak az esetnek mikor egy újonnan nyíló osztályba nem sikerül (a közzététel ellenére) megfelelő számú (gyógy)pedagógust találni (szegregáló iskola esetén). A befogadó nyilatkozattal rendelkező gyerekeket mindenképpen el kell látni, vagy hogyan működik ez? Válaszukat előre is köszönöm!

--
  OFOE

Kedves Ági! Nem találunk ide vonatkozó jogszabályt. De például az Erzsébet táborban 10 gyerekhez egy pedagógus alkalmazható. Ez így lehet minden esetben. Ha csak egy csoport van(bármilyen létszámmal) mindig kell két felnőtt, hiszen bármi történhet, és a csoport nem maradhat gazdátlanul. Ha találunk jogszabályt, azonnal tájékoztatunk.

--
  Ági

Kedves OFOE! Hol találom meg azt a jogszabályt, melyben leírják: nyári táborban hány fő gyermekhez mennyi pedagógus foglalkoztatható? Pl: ha a 20 fővel elmennénk iskolán kívül, vagy strandra, vagy kirándulni? (közlekedésnél:10 gyermek után számolnak 1 főt...) A választ nagyon köszönöm, és nagyon várom!

--
  OFOE

Kedves Angéla! Sajnos nem tudunk ilyen ajánlásról.

--
  Papfalusi Angéla

Tisztelt Osztályfőnök!

Érdeklődni szeretnék, hogy létezik-e valamilyen ajánlás a szakgimnáziumi (egykori szakközépiskolai) osztályfőnöki órák helyi tantervéhez, mert a kerettantervek nem tartalmaznak erre vonatkozó szabályozásokat. Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel: Papfalusi Angéla

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! Tanári végzettséggel lehet működni tanítói munkakörben, feltételezhetően az ebédeltetést és a játéktevékenységet is felügyelheti, akinek pedagógus végezettsége van. Részletesebb tájékoztatás található ezen a linken.

--
  Mammma

Tisztelt Osztályfőnök!
A következő kérdéssel fordulok Önhöz. Problémát okoz iskolánkban, hogy alsó tagozaton a tanítási órák utáni ebédeltetést illetve játékidőt, ami a napközi előtt van, nem végezheti tanári végzettségű kolléga. A törvény ugye kimondja, hogy alsó tagozaton csak tanító taníthat, de ebben az esetbe inkább a nevelés dominál. Van-e olyan törvény, vagy valami megoldás, hogy ezt a feladatot tanári végzettségű ember végezhesse az alsó tagozaton? Kevés a tanító kolléga. Mi lehet a megoldás?
Köszönöm válaszát!

--
  OFOE

Kedves Erzsa!
Ha pedagógusbeosztásban vagy a papírod szerint, akkor annyi szabadság jár, amennyi a munkaköröd alapján megillet. De ha hivatalosan másképp osztottak be, akkor feltételezhetően kevesebb jár, és ezt nyilván a Munka tv alapján számolják.

--
  Erzsa

Szeretném megkérdezni,hogy magánóvodában is 46 nap szabadság jár az óvónőnek? Vagy a Munka tv.alapján kell csak számolni?
Köszönöm,ha választ kapok.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Kövesi Györgyi:] Kedves Sulyok Blanka! Bár minden pedagógus ilyen érzékeny és szolidáris lenne az LMBTQ fiatalokkal! Nagyon fontos lenne, hogy minden diák biztonságban érezhesse magát az iskolában! Szeretném figyelmükbe ajánlani a Melegség és megismerés iskolai érzékenyítő programot, amelyet a […]
Pride és pedagógia »

--

[ax:] Kedves Gönczöl Enikő! Nagyon fontosak ezek az írások, szinte mindegyik telibe találja az éppen aktuális problémámat, vitámat, morgolódásaimat, napi csatározásaimat (csatározás?? - de jó lenne szemtől-szemben állni ás csatározni...) Köszönöm szépen. Várom a szeptemberi […]
Neked mindegy? Nekem nem! 15. – Ne hagyjuk magunkat manipulálni! »

--

[Anna:] Most miért halasztották őszre? Addigra megint lesznek sokan, akik nem veszik észre a benntartó erőket, és elmennek a pályának még a közeléből is. Legalább mesélhettek volna nekünk - a gida lábáról, az üvegcipellőről, a szurokról, amelyben benne ragadt meg hasonlókról. Nem […]
Meghívó az FPF konferenciájára »

--

[Leiner Károly:] Nagyon jó írás! Nem csak a druszám vagy Ax barátom :) vigyázz magatokra!
A la recherche… Eltűnt idő, eltűnt öröm az iskolában »

--

[csilla:] Amikor a felelősöket keressük az oktatási kormányzatban, a jövő generációjának nevelése miatt! Tegyünk meakulpát! Nézzünk szembe a tükörrel! Látom-e saját magam? Ki vagyok én? Majd ennek fényében nézzük végig azt a gyerekhalmazt, akinek nevelése ránk volt bízva! Jól […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Péter:] Laszlo vicces beszólása tetszik nekem. Különösen akkor, ha majd felsorol olyan kollégákat, akik a saját KUDARCAIK miatt a liberális kormányzást hibáztatták. Mert ismereteim és tapasztalataim szerint az "úgy rossz ahogy van" típusú áthárító minősítést nem liberális […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Laszlo:] @Peter: "Ha csak csodálkozik, az a kisebbik rossz. De vagdalkozik, mindenkit és mindent hibáztat a saját kudarcai miatt." Peldaul a "liberalis kormanyzast"? ;)
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[OFOE:] Kedves Dia! Gondolom ez azon múlik, hogy a három év gyakorlatát az itteni intézmény elfogadja-e, és három év után megadja-e a ped1 státuszt. Pontosabb és jogi szempontból napra kész válaszért keresse meg az Oktatási Hivatal ügyfélszolgálatát.
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Péter:] Csilla a lényegre tapintott: "...csodálkozik majd az az utánunk jövő humánerőforrás fejlesztéssel foglalkozó értelmiségi munkás! nem mondanám pedagógusnak! hogy ők honnan jöttek? " Ha csak csodálkozik, az a kisebbik rossz. De vagdalkozik, mindenkit és mindent hibáztat […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[DIA:] Üdvözletem kérdezném hogy külföldön megszerzett oklevelem már honosítottam és hogy milyrn minôsítésben alkalmaznának, ha külföldön már van 3 éves pedagógusi tapasztalatom? Csak gyakornok lehetek?
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek