Török Ildikó
Évnyitó helyett
Végignézek a seregen, és csodálkozom, hogy még ennyien vagyunk.
A kisebb, öregebb lovakat egyszerűen elvitték, ezért néhány erősebb ménen hárman is ülnek. Hogy fognak így harcolni? Pedig valamit hallottam a tábornoki parancsról, hogy differenciálni kell. Szóval, hogy csata közben, tömegben, lőporfüstben is a megfelelő egyéni taktikát kell alkalmazni az ellenséggel szemben. Na, de ez így nem fog menni! Ott hátul meg csak szamarakat látok, és egyre több a gyalogos. A szomszéd csapattestet egyszerűen elküldték, mondván: csak lógatják a lábukat, meg túl sokan vannak. Hiányos a felszerelés, elvették a puskákat, se pénz, se posztó. De lám, azoknak ott elöl csak úgy csillog-villog a mentéjükön a sok pityke, új szerszám a lovakon. (Azért tolták őket előre, mivel az udvari festők meg a médiákok a hátsó sorokra nemigen kíváncsiak. És a vezérkar is csak velük dicsekedhet.)
„Pályázzatok, akkor ti is kaptok! – kiált felém egy sebhelyes arcú, sokat próbált strázsamester – Csak ügyesen helyezkedjetek ám!”
Pályáztunk mi, de azt üzenték, rossz a papírosunk, meg aztán felénk olyan kevés az ellenség, hogy ló helyett elég a mezítláb is. Nekünk még a kenyeret meg a hagymát is magunknak kell megtermelni, mert különben éhen halunk a háború közepette.
És így várnak győzelmet!
Tapasztaltunk mi már eleget, végigharcoltunk sok-sok évet. Társaink közül százával tudnék felsorolni olyanokat, akik az ellenség leveréséért, a küzdelem kedvéért vannak köztünk, és nem a zsoldért. Számtalan csatát megnyert már ez a viharvert sereg.
Az idén sem várnak mást tőlünk, mint életünket és vérünket (a zabunkról nem is szólva…).
A vezérek állandóan tanácskoznak a sátorban. Alig látjuk őket. Nem bízom az újabb haditervükben, néha az az érzésem, hogy fogalmuk sincs a stratégiáról. A taktikát meg nem is ismerik, hiszen akad olyan köztük, aki utoljára siheder korában látott belülről hadsereget, még az ellenséget sem ismeri fel, ezért néha minket is annak néz.
Pár nap, és indulunk. (Akit elküldtek, bizony most örülne egy nyamvadt bicsaknak is, csak harcolhatna.) De hát az a dolgunk – nekünk, maradéknak –, hogy szablyáinkat kipucoljuk, és szeptember 1-jén kezdődhet a „mulatság”. Teljesítjük a parancsot. (?)
Harcostársak! Lelkesítő köszöntőt, csatadalt ne várjon senki, de zárjuk sorainkat! Együtt könnyebb lesz.
És ha valaki rosszra gondol a fentieket olvasván: az ellenség nem a padokban ül, hanem a fejekben. A neve: butaság.
Címkék: szép
-- » Kommentálom
Hozzászólások
Tengődi, de nem a jobbszélső | 2009. szeptember 1. Stimmt. Két zárójelhéj között egy kérdő. Amikor elég nagyra nő a kérdőjel, szétfeszíti a zárójelet. Én csak annyit szeretnék kérni, hogy a repeszek akkor majd jó irányba repüljenek. Bocsánat. |
  Kommentek  |
|
OFOE
OFOE
Juli
Tovább...
Link küldése