OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2009. április 23.
» Hozzászólások (1)
Címkék:
   

Fóti Péter – Makkos Anikó

Párbeszéd a gyerekirodalomról, Summerhillről, a demokratikus iskolákról

Bevezető (Fóti Péter)

Fóti Péter a kisfiávalTegnap este fejeződött be számomra egy hosszú folyamat. Vagy jó két évvel ezelőtt fejembe vettem, hogy megjelent tanulmányaim közül néhányat egy kötetbe válogatva megpróbálok könyvként kiadni. Az út tegnap este érkezett végpontjához, amikor is először kezembe vettem a kész kötetet. Miközben igyekeztem szövegeimet csiszolgatni, elgondolni, hogy melyik illene bele a könyvbe, nem állt meg az élet.

Nem csupán írok, hanem olvasok is. Szeretem az olyan műveket, amelyek jó gyerekirodalomról szólnak. Így akadtam a Taní-tani című alternatív pedagógia lapban – amelyben legtöbb saját írásom is megjelent – egy cikkre, amit Makkos Anikó írt. Szokásos szemtelen stílusomban levelet írtam a cikk írójának.

Kedves Makkos Anikó,

Ma reggel kezembe került írása a Taní-tani 47. számában, amelyben Kate DiCamillo könyveiről ír. Mivel nekem egy majdnem 10 éves fiam van, aki most kezdi falni a könyveket, gondoltam, elolvasom a cikkét, és ezt meg is tettem. A cikk vége elgondolkodtatott, és arra gondoltam, elküldöm önnek John Holt egy írását, amiben arról ír, hogy hogyan lehet megutáltatni (megszerettetni) a gyerekekkel az olvasást. Ha van német fordítása DiCamillo könyveinek, akkor ki fogom hozni fiamnak a könyveket, ha nincs, akkor megveszem neki majd magyarul.

Köszönöm az ötletet!

Elektronikus postafordultával erre érkezett a következő válasz:

Makkos AnikóKedves Péter!

Igazán örülök, hogy írásom felkeltette érdeklődését a szerző és könyvei iránt! Remélem, kisfia szeretni fogja a történetet, ahogy az én fiam is (szintén 10 éves) szerette mind a két könyvet, amit magyarul elérhet. Az én gyermekem a Cincin folytatását követelte, amikor a végére értünk. Aztán megnéztük a mozifilmet is, nálunk pár hónapja játszották, és jól elbeszélgettünk utána a két külön műfajról. Köszönöm a cikket, amit küldött, elolvastam, tanulságos volt. Majd utánanézek a szerzőnek, láttam a honlapján sok jó ötletet. Örülök, hogy megismerhettem Önt, és további jó munkát és kitartást kívánok ezekhez a szép feladatokhoz!

A párbeszéd

Az alábbiakban a további levelezés különösebb kommentár nélkül:

Kedves Makkos Anikó,

Ma éjjel végére értem a Penny miatt meghallgatásának. Nem csalódtam, tényleg nagyon emberi. Kíváncsi vagyok, hogy a fiam is végighallgatja-e.

Eszembe jutott egy-két könyv, cikk, amit magának ajánlanék. Egyrészt egy saját cikkem: Erőszakos könyvek, erőszakos gyerekek?, amit a honlapomon megtalál, és ami A.S. Neill két gyerekkönyvéről szól, amelyek sajnos nincsenek meg magyarul. (Az egyik azonban az interneten angolul olvasható!)

Ismeri a Macóka meséit Aaron Judah-tól? Ez megvan magyarul, és nekem gyerekkoromban kedvenc olvasmányom volt. Ami még nagyon szép, és megvan magyarul, az Eva Ibbotson Vissza a folyóhoz c. könyve. Mindenképp nagyon ajánlom! Biztosan jutnak még eszembe könyvek, és örülnék, ha tudna jó magyar könyveket ajánlani.

Kedves Péter!

Elolvastam Neill könyvét a summerhilli iskoláról, hát döbbenetes! Nagyon örülök neki, hogy a látókörömbe került, végtelenül tanulságos. Bár a jó pedagógus eleve azért megy a pályára, mert szereti a gyerekeket, de sokakat eltérítenek a kudarcok. Másrészt nem hiszem, hogy ennyire tudatosulna, hogy az elfogadás ilyen alapvető szerepet játszik a gyerekekkel való munkában. De szülőként is sok megfontolandó dolgot találtam benne.

Magyarországon, de már országokban is (lásd csak a legutóbbi német iskolai tragédiát) most már napi téma a fiatalok egyre erőszakosabb bűncselekményei. Éppen tegnap láttam egy bűnügyi magazinműsort, ami ugyanerről szólt, és mutattak egy ilyen fiatalkorú bűnelkövetőket fogva tartó/nevelő otthont, ahol az igazgató szerint az ottani fiatalok nem ismerik az érzelmeket, életükben nem kaptak dicséretet stb., és többek között kutyaterápiával próbálkoznak, és sokkal jobbak az eredményeik, mint a hagyományos büntető intézeteknek. Tehát a téma egyre aktuálisabb. Kíváncsi lennék, hogy Neill lánya, aki most vezeti ezt az otthont Angliában, ugyanolyan sikereket ér-e el, mint a szülei. Másrészről az is sokatmondó, hogy magyarra csak 5 éve fordították le ezt a könyvet!

Egy nagyon kedves, de régi írás, ami eszembe jutott, Balázs Béla Az igazi égszínkék című kisregénye. Nem tudom, hogy van-e új kiadása, nekünk még egy ’74-es példány van a Már tudok olvasni sorozatból.

Kedves Anikó,

Örülök, hogy olvasta Neill könyvét. Remélem, az én most megjelent könyvem (Útmutató rebellis tanároknak – a szerk.) tud valamit hozzátenni ahhoz, amit Neill mesél el saját iskolájáról. Amennyire én tudom, Neill lánya, akivel kétszer találkoztam is az életben (egyszer amikor 2002-ben Summerhillben voltam), úgy viszi tovább az iskolát, ahogyan Neill elgondolta.

Summerhill elveit terjeszteni kellene, mert még mindig nagyon kevesen ismerik! Sajnos a világ egészen másfele megy, de ez mindegy. Angolul nagyon sok jó irodalom van, amiből tovább lehet jutni mindazon, amit Neill mondott, elsősorban a http://www.arvindguptatoys.com oldalon.

Kedves Péter!

Neill könyvére most akadtam rá levelezésünk hatására, bár korábban már hallottam a Summerhillről a reformpedagógiák között, de részletesen nem ismertem. Én csak a Daltont ismerem alaposabban, de kicsiben az is hasonló elvekre épül; náluk a három kulcsfogalom a felelősségvállalás, az önbecsülés/önállóság és az együttműködés.

A könyvet olvasva igazából egy kérdés foglalkoztat, mégpedig az, hogy ezek a diákok hogyan tudnak ezek után beilleszkedni abba a társadalomba, ami homlokegyenest más elvekre épül és mást vár el a tagjaitól, értem ezalatt például a tekintélytiszteletet, engedelmességet stb. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy a munkahelyek túlnyomó többségén ezeket várják el az emberektől. Nem fogja a neveltetésük állandó konfliktushelyzetbe hozni azokat, akik máshoz vannak szokva? Az élet nem a szabadságról szól, hanem a mindenfajta megkötésekről. Nem nagyon frusztráló ez?

Kedves Anikó,

Mellékelek 3 tanulmányt (1, 2, 3), amelyek Summerhill végzőseiről szólnak. Igaz, a 60-as évek végén készültek, de Summerhill akkor már 40 éve működött.

Azt írod, hogy a társadalom homlokegyenest ellenkező elveken épül fel, mint amin Summerhill. Ez attól függ, hogy mit is értünk demokrácián. Ebben a kérdésben a legjobb válasz szerintem a XIX. század elején született Amerikában Jefferson tollából. Ö volt az, aki először kombinálta össze a közvetett és közvetlen demokráciát, megosztva a hatalmat, ahogy korábban szokásos volt, a hatalmi ágak között, és megosztva – ez nagyon új – vertikálisan is, a hatalom különböző szintjei között. Jefferson elgondolásaiba jól beleférne Summerhill. Ebben a demokráciában megférne egymással a képviseleti elv a magasabb (alacsonyabb) szinteken, és a közvetlen demokrácia a helyi szinten. Ugyancsak Jefferson hangsúlyozta az elidegeníthetetlen emberi jogok jelentőségét. Ide tartozik a jog az igazságos eljárásra, ide tartozik a gondolatszabadság, és ide tartozik szerintem a jog arra, hogy mindenki maga állítsa össze azt, amit meg akar tanulni. Persze ez az utolsó azután Neill gondolata. Sajnos a mai állami iskolarendszer egy ugyanolyan lehetetlen rendszer, mint az egypártrendszer volt. Ahogy az egypártrendszerben is több párt van, ugyanúgy az állami iskolarendszerben is több iskolai elmélet harcol egymással, csakhogy ez nem nyilvános. A domináns erő a gazdasági lobbi, akinek munkaerőre van szüksége. Ugyancsak erős a moralizáló párt, amelyik prédikálja a szép elveket, de a gyakorlatban nem tesz ezekért semmit. A leggyengébb párt a demokraták párja, akik éppen egy igazi demokráciában hisznek, amiről fentebb nagyon röviden írtam, és akik tudják, hogy a demokrácia nem ér semmit, ha az csupán tantárgy és nem napi gyakorlat.

A másik probléma, amit jelzel, szintén nagyon fontos: Summerhill szabadságot ad abban, hogy azt tanuld, ami érdekel, de nem ad teljes szabadságot, mert az nem létezik. Az együttélésben kompromisszumokra van szükség. Summerhill 100 és 200 közötti törvénye korlátozza a gyerekek cselekvési szabadságát, mert figyelembe kell venniük a többiek jogát saját igényeikre. Mindez visszavezet oda, amit a demokrácia felfogásával kapcsolatban írtam. A nagy különbség az, hogy a summerhilli önkormányzatban ezeket a határokat nem egy felsőbb autoritás hozza, hanem a gyerekek és a tanárok közösen. Ez mutatja, hogy a demokrácia lényege az egyenlőségben van: ez az, ami ma számos ember, különösen tanár számára elképzelhetetlen.

Mélyen gyökerezik bennünk az igény a gyerekek feletti gyámkodásra, ami gyakran felesleges. A gyámkodás káros, és gyorsan lebontható. Amiért nem tudjuk lebontani, az a félelem. Félelem, ami szülői aggódásból táplálkozik. Nem hiszünk abban, hogy a gyerek tanulna, ha nem kényszerítenénk rá. Persze nem azt tanulná, amit mi fontosnak tartunk, hanem azt, ami számára fontos. Mi ebben nem hiszünk, ezért jogosnak tartjuk, hogy a gyereket arra kényszerítsük, hogy azt tanulja, amiben mi hiszünk. Mindez csupán abból a társadalmi hagyományból következik, amelyik egy nagyon centralizált társadalomban hisz. Ezt ugyan hívhatjuk demokráciának is, de valójában a jeffersoni értelemben nem az. Az igazi demokrácia decentralizált. A hatalom megosztott. Egy decentralizált demokráciában az iskolákban nincsen tanterv, amit szakértők találnak ki, mert hiszen ott vannak a tanárok, akiknek az a feladata, hogy a gyerekek igényeit kielégítve, kiegészítve azt saját tudásukkal, kitalálják a tantervet. A tanár egy ilyen osztályban nem rendőr, hanem az osztályközösség egyik tagja, aki csupán természetes tekintélyére támaszkodik, de nincsenek kezében kényszerítő eszközök.

Ilyen iskola Summerhill. Neillben szerencsésen összetalálkozott sok jó hagyomány. Az egyik a jeffersoni demokrácia, amit Homer Lane-en keresztül örökölt, és ugyancsak rajta keresztül a freudizmus radikális felfogása, amiben Wilhelm Reich is közvetített. (De ide sorolhatnám még Bernard Shaw-t, Henrik Ibsent is!) A Summerhillből kikerült gyerekek nem angyalok, de toleránsak, és hozzá vannak szokva, hogy igazukért küzdeniük kell. Sokkal kevésbé neurotikusok, mint a szokásos iskolákba járó társaik, mert nem piszkálják őket sok értelmetlen dologgal.

Nem motiválják őket, hanem elhiszik, hogy van motivációjuk, nem kényszerítik őket szabályok elfogadására, amiknek meghozatalában nem vettek részt (kivéve persze az angol jogrendszert).

Kedves Péter!

Teljesen egyet tudok érteni mindazzal, amit írsz a demokráciáról és a politikáról, meg hogy minden mögött gazdasági érdekcsoportok állnak. És valóban, a moralizálás/vallásosság is igen jelentősen előretörőben van, a szocialista évtizedek után ebben abszolút a ló túlsó oldalán vagyunk. Sajnos az is igaz, amit a gyerekek feletti gyámkodásról írsz (saját magamra is abszolút ráismertem anyaként!), pedig ahogy a példa mutatja, lehet ezt máshogy is.

Köszönöm a tanulmányokat, majd átrágom magam rajtuk, látom, hogy az egyik kifejezetten az én kérdéseimre adja meg a válaszokat.

Már csak egyetlen kérdésem van (jelen pillanatban!), mégpedig az, hogy ha ilyen sikereket ért el Neill és gondolom lánya is ebben az iskolában, miért nincsenek követőik, miért nincs több ilyen iskola. (Vagy csak én vagyok tudatlan és vannak ilyenek másutt is?) Például Te gondolkozol egy ilyen iskolának a lehetőségén Ausztriában? Azt látom, hogy egy ilyen intézmény a vezetők/tanárok egész életét követeli, bentlakásos, 24 órás szolgálat, szóval nagy elhatározás és óriási hit kell hozzá, és sok tudás, ezt nem lehet csak ösztönösen csinálni. Meg pénzes szülök, ahogy Neill írta. Ja és rengeteg engedély! Szóval biztosan nem egyszerű elindítani és működtetni, ezzel tisztában vagyok. De a kérdésem továbbra is kérdés!

Kedves Anikó!

Az alábbi Internet-oldalon láthatod a demokratikus iskolák jegyzékét: 200 iskola a világ 29 országában!

Azt gondolom, hogy egy hosszú, de talán felszálló ágban vagyunk! Öt éve megjelent Neill könyve magyarul. Időközben megalakult az EUDEC az európai demokratikus oktatási közösség. Nagyon-nagyon lassan előre fog mozdulni a dolog. Nem is lenne jó, ha hirtelen lenne egy robbanás, mert abból megint az lenne, hogy iskolák alakulnának, ahol elhanyagolják a gyerekeket. Nagyon ajánlom neked George Dennison könyvét elolvasni, ha a dolog izgat, mert ő példákat hoz arra, hogy hogyan nem jó szabad iskolát csinálni. Másrészt nagyon fontos lenne mindabból, ami nagyszerű irodalom született az otthoni iskolázás és a demokratikus iskolák ügyében, magyarra fordítani. Újra ki kéne adni John Holt könyvét, a How Children Fail-t, de most a teljes, javított változatot, amit a Gondolat Kiadó jelentetett meg 1991-ben. Le kéne fordítani John Holt második könyvét, a How Children Learn-t. Ezer dolgot tudnék még sorolni. Nekem ahhoz volt erőm (és kedvem), hogy megírjam azt a kis könyvet, ami most megjelenik. Talán kavar valamennyi vizet, néhány embert elvezet Neillhez, ahogy a mi személyes levelezésünk téged elvezetett.

Nem könnyű út, mert abszolút mélyen belénk van verve, hogy nem bízhatunk meg senkiben, mert bennünk sem bíztak meg. Szomorú nézni, ahogy a felnőttek – elvakulva kultúránk hiányosságaitól – a legnagyobb jóindulattal mellőzik a gyerekek igényeit.

Látom fiam sorsán is, hogy mennyi mindenre van szüksége ahhoz, hogy kiegyensúlyozott maradjon, hogy ne váljon agresszívvé. Mennyire nehéz visszafogni magunkat, hogy ne tanítsunk, ha nem kérnek minket erre.

Utószó (Makkos Anikó)

Előrebocsátom, hogy nem szokásom ismeretlenekkel levelezésbe bocsátkozni az interneten keresztül. De azok a gondolatok és eszmék, amelyekre rábukkantam a Péterrel való levelezés hatására, felülírták ezt az elvemet, mert nagyon nagy hatást gyakoroltak rám szülőként és pedagógusként egyaránt. Meg vagyok győződve róla, hogy gyerekeink boldogsága érdekében megéri átgondolni pedagógiai és nevelési gyakorlatunkat, szembenézni saját félelmeinkkel és rossz beidegződéseinkkel. Kívánom, hogy ahogy én magam is tettem, induljanak el ezen az úton, és bátran ígérhetem, hogy felemelő pillanatokban lesz részük.

--

A szerzőkről

Fóti Péter: 1956-ban született, 1990 óta Bécsben él, szabadfoglalkozású. 1987 és 1990 között az Országos Pedagógiai Intézet Iskolakutatási osztályán dolgozott. A Saxum kiadó 2009-ben megjelentette „Útmutató rebellis tanároknak – gyerekeknek és szülöknek” című tanulmánykötetét. Villamosmérnöki és történészi végzettsége van.

Makkos Anikó: 1967-ben született Győrben. Tanított általános iskolában, majd hosszú középiskolai évek után jelenleg a győri Apáczai Karon nyelvtanár. Magyar, orosz és angol szakos középiskolai tanári végzettséggel rendelkezik.

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Trencsényi | 2013. október 31. | trenyo[kukac]index[pont]hu
Kedves Péter! Szeretettel küldöm Gyerekirodalom A-Z-ig című kötetemből (Fapadoskönyv Kiadó) a témába vágó írást:
Hommage a Miss Hill
avagy mit olvasnak a könyvtárosnénik?

A fenti, mi tagadás, játékos cím kétszeresen is utal egy amerikai szerző, Curtis, Christopher Paul gyerekregényére. Bud, a regény sorsverte kis hőse a kívánatos és megérdemelt felemelkedéshez az első útbaigazítást (információkat és emberi bánásmódot) a nevezett kedves hölgytől, Miss Hilltől és hasonszőrű munkatársaitól kapta az amerikai kisváros gyerekkönyvtárában, ahová melegedni betért. A gyermekkönyvtáros szakma e szép „emlékműve” bizonyára szerepet játszott abban, hogy a könyv, „Bud vagyok, uram” a Gyermekkönyvtárosok Díját nyerte el Amerikában.
A budapesti Animus Kiadó megannyi vállalkozása mellett a nemzetközi gyerekirodalomnak hivatalosan is elismert „remekeit” adja ki sorozatban. E kötetek kínálták a lehetőséget, hogy átgondoljam a szóban forgó gyerekregény-típusnak néhány sajátosságát.
Természetesen kínálja magát, hogy az elemzésre kijelölt történelmi idő két határpontján egy-egy magyar szerző munkásságát idézzem. 1979 és 2003 közötti negyedszázadról van szó. Hazánk – Janikovszky Évának nem kevés kulturális diplomáciai küzdelme jóvoltából – az 1970-es évek végére csatlakozott ahhoz a nemzetközi szervezethez, ami IBBY néven ismert a szakmában (A Gyermekkönyvek Nemzetközi Irodája - magyar fordításban).1 1979-ben, az ENSZ meghirdette Nemzetközi Gyermekévben már hazai pályázatra is futotta. Ignácz Rózsa ekkor írta a Kóborló kisfiú kalandjai című regényét egy afrikai fiúcskáról, a zsűri elnöke, Vidor Miklós (szintén jeles magyar gyerekíró) egyenesen a XX. század Copperfield David-jaként méltatta a művet. S ha van nemzetközi figyelem akkor a magyar gyerekregény iránt, akkor bizonyára a kötet ma az Animus Kiadó díjazott művek-sorozatának előkelő darabja lett volna. Lám, az időszalag innenső felén mégiscsak Nógrádi Gábort emlegethetjük, aki Petepitéjével már be tudott törni a nemzetközi gyerekkönyvszakmába, díjat tudott szerezni a magyar gyermekirodalomnak.
Két magyar író egy korszak két szélső pontján. Nem művüket, s nem is életművüket minősítem, hanem „üzemmódjukat” jellemzem. Az írónő, az írás „nagyasszonya”, a művészvilág „fellegvárából”, Nógrádi pedig a modern regény- (és filmforgatókönyv-) gyártó technológus (iparos, mondanám, ha ez a kifejezés nem lenne sértő a magyar szóhasználatban). Két egészen más műhely! (A történetben szóba került Vidorról, az Újhold nemzedéke szelíd szavú írójáról se feledkezzünk meg. Témánk szempontjából fontos, hogy a hazai gyermekregény történetének a fentebb jelzettett megelőző korszaka jelentős – és maradandó – nyitánya fűződik nevéhez, a háború utáni évek jeles műve, a Szökőár – erről még lesz szó ebben az írásban.)
Ugyancsak az Animus-könyvek elemzéséhez fontos tudni, hogy a magyar IBBY-csatlakozás, a magyar gyermekirodalom fontos és öntudatos korszakának lelkes esztendeiben2 írta doktori disszertációját Nagy Zsuzsa. Az a Nagy Zsuzsa, akit az imént Vidor nevével összefüggő „korszak” másik reprezentáns alkotójának minősíthetünk, maradandó „úttörőregények” írójaként, aki ekkor már túl van a Csakazértis Alt Jutkájának figuráján, de még nem fogalmazza az újjászerveződő cserkészlányok szervezetének próbakövetelményeit. Nos, Nagy Zsuzsa akkori témája így hangzott: „Elkötelezettség a gyermekirodalomban”. A téma sajátosságát az adta, hogy ez a szakkifejezés máshogyan értődött az ő disszertációjának, s hivatkozott szerzőinek kontextusában, mint ahogy azt annak idején itt, minálunk használták. Az elkötelezettség – nyilván ’68 diákmozgalmainak hatására is - jellegzetes nyugati újbaloldali magatartásként jelent meg ebben az időben, Nagy Zsuzsa elemzéseiben elsősorban a német (pontosabban: akkor nyugat-német) gyermekirodalomban, eredetét tekintve protest-irodalom3 volt ez. (Majd szólok róla: az Andersen-díj értékvilága csendült meg ezekben a „tendenzromanokban”4.)
Sajátos helyzet volt ez már akkor is. A hazai irodalomelmélet, a gyerekirodalomelmélet is küzdött a politikai-ideológiai típusú elvárások és üzenetek teljesítése ellen. Mondhatni szabadságharcát vívta, ehhez még Engels írásaihoz is segítségért fordult, aki- mint imént felidéztük - nem szerette a tendenciózus, az „elkötelezett” literatúrát. Ám a fejlett nyugati világban, egyszercsak „felfedeződött” a gyerekkönyv, mint a társadalmi egyenlőtlenségekért, igazságtalanságokért folytatott küzdelem eszköze.5 Protest-irodalom? Ez is igaz, bár elemezhetően sajátja ezen műveknek (s a most elemzendő regények tapasztalatai szerint műfaji sajátosság), hogy bár társadalomkritikája igényli a protest-magatartást, ha úgy tetszik a kritikai, a tagadó életérzést, a szerzők – pedagógiai-pszichológiai megfontolásból – egyáltalán nem a protest-hez tartozó no típusú magatartást favorizálják, hanem hőseik és hőseik gyámolítói mind-mind jellegzetesen (az életre, az emberi viszonyokra feltétel nélkül igent mondó) yes-manok.6 Író legyen a talpán, aki ebből a csapdából, ellentmondásból kimászik!
Egyébként a korszak jeles angol pszichológusa, Henri Wallon után Hárs László magyar gyerekíró és teoretikus próbálkozott ezen ellentmondás feloldásával, s a „szembenálló beilleszkedés”, más kifejezésekkel „beilleszkedő szembenállás” jelenségeinek leírásával, s ennek nyomán a „rossz világ megjavításáért amúgy gyerekmódra” harcba szálló gyermekregény-hősök megalkotásának ideológiájával.7 A jegyzetben felsoroltunk néhány hazai, illetve a hazai kontextusban ismertté vált példát. Az Animus Kiadó könyveivel összefüggésben ebből a sorból jóformán elsőként a „nyugat-német” Leonhard Frank könyvét illik említeni, a Jézus tanítványait – a háborús pusztulásban saját és társaik életét mentő gyerekbanda történetét.8
Nos, összefoglalva 7 kötet - a magyar kiadó két évi termésének – tanulságait, talán hiteles információkhoz jutunk, arról mindenképpen, hogy a legjobb szándékú s – nemcsak a fülszövegek, hanem a díjak alapján is - legjobbnak minősített írók milyen regényeket írnak világszerte a gyerekeknek, mely művekkel próbálják őket olvasóvá, illetve az olvasással jobb társadalmi lénnyé formálni őket. (Az igazsághoz tartozik, hogy a „A kilencedik felhőn” című munka „kakukkfióka”, csupán a borító grafikája és a tipográfia emlékeztet a díjazott művek sorozatára, emiatt mégis idesoroljuk, az elemzésbe vontuk.)
Kezdjük azon, hogy az olvasás megkedveltetését szolgálják a kötetek színes, tarka, arannyal ékesített, hivalkodóan „divatos” borítói, a karikatúra-szerű fekete-fehér illusztrációk, és – nem jelentéktelen dolog – a levegős szedés (kis tükör, nagy sortávolság, viszonylag nagy betűméret).
Folytassuk ott, hogy a regények cselekménye
viszonylag egyszerű (többnyire egyszálú, az idősíkok nem keverednek);9
viszonylag rövid idő alatt lejátszódik (maximum néhány hét a történések időtartama);
optimista, legalábbis bizakodó a befejezés, van megoldás – ezt sugallják;
jobbára a történelmi jelenben játszódik (ez alól egy gazdaságiválság-béli (1920-as évek vége Amerikában) és egy háborús-gettós történet (fasiszta megszállás Lengyelországban) a kivétel, de hát ezek a történelmi idők amúgyis az „elkötelezett gyerekregények”, az IBBY-díjas gyerekregények kultikus történelmi idei…);10
- gyakori a feszültséget fokozó, majd feloldódó félreértés ( a hős vérszívó denevérnek nézi az ennél azért ártalmatlanabb darázsfészket , vámpírnak a vért szállító taxisofőrt stb. );11
- realista az ábrázolás, nincs csoda, nincs ezoterika, nincs kozmikus háború12.
A hősök
- sajátos módon szinte mind fiúk;
- alapvetően, eredendően jók (korukat, társadalmi helyzetüket meghaladóan éretten reflektálják sorsukat);
- rendelkeznek valamilyen már-már kultikus tárggyal, mely később sorsuk jobbrafordulásuk záloga lesz;
- többnyire igen rossz társadalmi helyzetből indulnak (gyakori a gyermekotthon, nevelőszülő, a vendégmunkás, a hajléktalan-csövező, munkanélküli, szegregált nem-európai rasszhoz tartozó, szakszavaink szerint: veszélyeztetett gyerek a szereplők, főszereplők között);
- szinte minden esetben saját maguk mesélik, reflektálják saját sorsukat;
- jóformán nincsen gonosz ellenfél;13
- megismerkednek az első csók élményével (de nem többel);
- sok a különc, furcsa figura (elsősorban a „deviáns, torz külsőben jóember, érző szív lakozik”- tanulságának közvetítésére, ugyanekkor érdeklődést kiváltó, színesítő elem gyanánt is14.
A szereplők s a cselekmény horizontja is elsősorban a család és környéke.
S ez a jelenség megérdemel egy kis kitérőt. Itt több, mint írói eszközről van szó. Itt valami világnézet rejtezik! Az Animus kiadásában megjelent Andersen-díjas és Gyermekkönyvtáros-díjassá nyilvánított könyvek közül hiányzik a bandaregény. A megoldás minden esetben a viszonylagosan jobb vagy egészen jó családirévbe-érés, a primerközösség konszolidációja vagy ennek ígérete (Bud, ha nem is apjára, de nagyapjára talál a híres zenészben, s megkapja első szaxofonját, Gully Hopkins rendezi viszonyát nevelőanyjával, Stoll felébred a kómából, a „mai koldus és királyfi” lélekben gazdagodva, anyagilag is rendeződve visszatér családjához stb.). S ugyan előfordulnak kortárs-barátok is a segítő társak közt, a kortárs-csoport, a nagyközösség igazán nem szereplője a történéseknek.
Ha imént nem hivatkoztunk volna Leonhard Frankra, akkor azt vélnénk, hogy ez a kortárs-csoport mint kollektív hős, vagy a kortárs-csoportban, általa boldoguló egyén modellje sajátos kelet-európai, a létező szocializmus doktrinái körében termett regénytípus lenne. S mint ilyen lejáratódott annyira, hogy óvatosan bánjanak vele.15
Ám az újraolvasóban mégis rendre reminiszcencia-érzés támad. Az Andersen-díjas köteteknek szinte mindegyikére rímel egy-egy ötvenesévek-beli, a maga módján a maga korában népszerű szovjet regény.
Bud útja – szabályos pikareszkje - az árvaháztól a muzsikus nagyapa megtalálásáig kísértetiesen emlékeztet J. Rissz-nek Léna keresi az apját című munkájára. Olreynek a varsói gettó bunkerjaiban rekedt hőséről L. Kaszilj-nak emlékezetes (emlékezetes?) Vologya Dubinyinja (Vologya utcája) jut eszünkbe. Mint ahogy a gyerekfilm világában klasszikussá vált, Maculay Kulkin alakítota amerikai sorozat (Reszkessetek betörők) „self made man” gyerekhősét az egykori szovjet gyerekirodalomban „művelt” olvasó Gajdar hőseihez, a szintén filmen is látható volt Csuk és Gek-hez hasonlíthatta. A helyzet ugyanaz: a tévedés folytán magára maradt kisgyerek/ek derekasan helytállnak akár kriminális helyzetben is. Más a környezet, mások a díszletek, de a gyerekkép s a dramaturgia mégiscsak ugyanaz!
Kínálkozik egy másik analógia is. A hasonló tematikájú „felnőtt irodalom” munkái milyen összevetést kínálnak? Ma már irodalomtörténeti közhely, hogy Golding tudatosan – a dezillúzió céljából - parafrazeálta A legyek urában Verne optimista Két évi vakációját. Nos itt van az említett Olrey hőse: a gettóban magára maradó kisfiú. Az összehasonlítás már-már triviális. Kertész Imre „hőse” a haláltáborban. A különbség lényegi. Olrey könyvében – gyerekregényben ez szükségszerű műfaji követelménynek tűnik – igenis „sorsa” van a főhősnek. Aktív, cselekvő, sorsa elérhető jobbrafordulásában már-már felnőtt módra közreműködő lény, míg Kertésznél éppen maga a „sorstalanság” ábrázolása a lényeg, a történésekkel való tehetetlen, sőt már-már reflektálatlan sodródás! Curtis hősének, Budnak kalandosan ugyan, de sikerül a szökés az árvaházból, illetve nevelőszülőktől. Sopsits Árpád 3 éve bemutatott emlékezetes filmjében, a Torzókban kegyetlen sors vár a szökevényekre, nem is tudni melyik a nagyobb tragédia: a lékbe fulladás, a halál, vagy a visszatoloncolás, az emberhez méltatlan gyermekotthoni lét. A Szerepcserében különböző szubkultúrához tartozó gyerekek jól megértik egymást, rendeződik - kölcsönösen javukra - a szocializáció. Hogy ez valójában milyen kegyetlen, drámai, kockázatos folyamat? Erről a kései szovjet Prisztavkin emlékezetes regénye, A félelem völgye szólt megrendítően, a háború zivataraiban összesodródott – hogy egy hasonló tematikájú amerikai felnőtt sikerfilmre utaljak: összebilincselt – orosz és ingus gyerek kapcsolatáról.16 Emil Ajar hősének az Előttem az élet című remekműben hasonlóan beteg öregasszony a „pótmamája”, mint Gilly Hopkinsnak, csakhát utóbbiban ott egy megszépítő fejlődés! A gyerekregény-írót megfegyelmezni látszik a „pedagógiai küldetés”.17
Tollát tehát egy elfogadható, élhető, jobbra fordítható életminőség üzenetének szándéka vezeti, no és bizonyos pszichológiai kultúra, nemkülönben a kalandregény-dramaturgia néhány fontosabb szabálya. Ennek a regényírói technológiának egyébként sokszor ellentmond éppen a gyakran alkalmazott egyes szám első személyű fogalmazás, az ábrázolás lélektani és szociológiai hitelessége bizony gyakran kétségbevonható egy-egy ilyen veszélyeztetett környezetű és hányatott sorsú gyerek regénybefoglalt kimunkált, kidolgozott, fentebb stílben előadott önreflexiói miatt. Az a – már emlegetett – Dickens-i modell érvényesül, melyben a regény végén kiderül a hős „jobb házból, jobb családból” való eredete, mely motiválja a választékos-tudatos kódban megnyilvánuló énüzeneteket. Az irodalomnak világirodalmi szinteken is csak a legjava tudta azt a bonyolult – bár igaz és hiteles – helyzetet ábrázolni, hogy a lepusztultság, a testi és lelki nyomorúság közepette is létezik emberi érték és mélység. De ezt a bonyolultságot – nyelvben, ábrázolás lélektanában - a gyerekregény eo ipso nem, alig képes visszaadni. Paterson világhírűnek nevezett regényét ugyan nem más, mint Göncz Árpád fordította, s ez érződik is az ábrázolás nyelvi finomságaiban, de a bonyolult identifikációs folyamat (a nevelőszülőktől nevelőszülőkig vergődő-vert kamaszlány végül mégsem megtalált szülőanyjánál lel nyugalomra, hanem a több szempontból szerencsétlen, már-már alkalmatlan új nevelőanyában és környezetében egy vak néger és egy értelmifogyatékos kisfiú mellett) jóformán alig hihető érett, félre nem vezethető olvasónak.
A sikeres megoldások az elemzett regényekben viszont kreatív írói megoldással hidalják át ezt a feszültséget. Nöstlinger szellemes megoldása az egyszerűbb: ugyanazt két tükörben -, voltaképpen két szuverén kisregényben ábrázolja: egy fiú beilleszkedése új környezetébe családi traumák után. Íróilag nehezebb megoldást talált, s – talán éppen ettől - sikeresebbet Fine. Szólunk kissé többet róla. Mint a Vészhelyzetben18, kórházi csendben, üvegcsövek, fémeszközök környezetében indul a történet, a hős kómában. Érdekes kis hős ez a Stoll: a kreatív deviánsok fajtájából való, a csaknem végzetes balesetnek is egy ilyen akció az oka. Érdekes, szemmel láthatóan az írót is érdekli a deviáns életút forrása, eredete. Az elemzést azonban a beteg fiú mellett szolidárisan őrködő barát emlékeinek prizmáján keresztül végzi el. Így nagyobb esélye van kollégáihoz képest arra, hogy érzékletes, hiteles, árnyalt, mondhatni „adatolt”, de mégiscsak a gyerek látásmódját tükröző, visszaigazoló legyen az ábrázolás! A reflektív barátra ruházza tehát a következtetések hitelét! Ennek megfelelően kénytelen cselekménnyel, történésekkel ábrázolni. Lám, ebben a szerkezetben az idősíkok szigorú rendje is felborulhat, megkettőződhet a cselekmény. A primer cselekmény csak annyi (bár fejlődés, cselekménybonyolítás itt is van: az ébredésig, a szülők - megintcsak részben nevelőszülők - felelősségre döbbenésének útja), hogy Stoll magához tér. De a latens cselekményben mégis egy fejlődésregény rejtezik, ráadásul azzal a majdnem krimi-szerű feszültséggel, melyben a reflektáló-emlékező-cselekényeket, történéseket idéző hős a balesetig vezető utat próbálja kikövetkeztetni. Szellemes, tehetséges, sikeres megoldás!
Stoll magához tér, rebbenő mosolya újabb csínyeket ígér. Sorsa tehát társaihoz képest a gyerekregény szabályai diktálta módon jobbra fordul, helyrezökken a világ. Ilyen könyveket szeretnek a könyvtáros-nénik. Ilyeneket ajánlanak nyilván a betérő olvasóknak.
A nagy kérdés az, hogy Budhoz hasonlóan betérnek-e az iménti regényekben is ábrázolt, jobb sorsra érdemes, de mégiscsak sorsverte gyerekek, a csövezők, a bádogvárosok bujkáló lakói, a nevelőotthoni szökevények, az ablakból kiugrók, a takarítónő gyerekei, vendégmunkás-gyerekek, feketék, sárgák?
Vannak adataink arról, hogy nem ők a gyerekregények olvasóközönsége.
Hát kik?
Vélhetően azok a középosztálybeli gyerekek, akik a gyerekkönyvtáros-nénik környezetében élnek. Vagyis: e könyvek nem tükröt mutatnak, hanem a középosztály utánpótlásából kívánják kiváltani a szolidaritás, az együttélés szükségességének, akár a részvétnek érzéseit.
S ők?
Az internet, „multiplex-popcornmozizás” és a családi autóutazás között vajon kézbeveszik-e ezeket a könyveket? (2003)

Boie , Kirsten: Szerepcsere. Mai koldus és királyfi. Animus Kiadó 2003
Curtis , Christopher Paul: Bud vagyok, uram! Animus Kiadó 2002
Fine, Anne: A kilencedik felhőn. Animus Kiadó 2003
Fox , Paula: Majomsziget. Animus Kiadó 2003
Nöstlinger , Christine: Suzi titkos naplója, Paul titkos naplója. Animus Kiadó 2002
Olrley , Uri: Sziget a romok között. Animus Kiadó 2003
Paterson, Katherine: A nagy Gilly Hopkins. Animus Kiadó 2002



Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.10.16.
A 15-24 éves diákok fele dolgozik tanulás mellett
Minden második 15-24 éves diák dolgozik a tanulás mellett a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) adatai szerint – közölte a szervezet eln...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.10.16.

Az uralkodó osztály nem csak elképzelhetetlen mértékű materiális javakat halmoz fel, hanem az oktatási és egyéb kulturális berendezkedések eszközeit is irányítja. Az oktatási rendszerekben...
(Forrás: mérce)
--
2018.10.16.
Azt ígérik, marad az ingyenes oktatás a Corvinuson
A jelenlegihez hasonló mértékben, évfolyamonként ezres nagyságrendben megmarad az ingyenes tanulás lehetősége a Budapesti Corvinus Egyetemen azt követően is, hogy alapítványi fenntartású...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.10.16.
Pert nyertek a Gyöngyöspatán szegregáltan oktatott romák
Az állam köteles kártérítést fizetni azoknak a roma gyerekeknek, akiket éveken keresztül szegregáltan oktatott a gyögyöspatai Nekcsei Demeter Általános iskola – mondta ki hosszú évek ó...
(Forrás: abcug)
--
2018.10.16.
Az államtitkár szerint nem használhatatlan a KRÉTA, nem telik percekbe egyetlen jegy beírása
Védelmébe vette a KRÉTA-rendszert Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, szerinte a KRÉTA az állami, egyházi és magániskolák elvárásainak is képes megfelelni...
(Forrás: Eduline)
--
2018.10.16.
A strasbourgi bíróság elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac államosítása miatt
A felperesek – a Könyv-Tár Kft., a Suli-Könyv Kft. és a Tankönyv-Ker Bt. – a magyarországi tankönyvkiadás- és forgalmazás 2011-es, illetve 2012-es centralizálása miatt fordultak a törv...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.10.14.
Sztrájk lehet az iskolákban? Akciósorozatba kezd az egyik pedagógus szakszervezet
A PDSZ akciósorozatának célja, hogy felhívja a figyelmet arra, „a pedagógusok munkaterhelése a 2011-es köznevelési törvény bevezetését követően átlépte azt a határt, amelyen túl má...
(Forrás: Eduline)
--
2018.10.14.
Palkovics László: „szintet lépünk” a szakképzési intézmények fejlesztésében is MTI
Palkovics László szerint az iskolákból kikerülő fiatalok az alapkompetenciákon túl olyan tudással és készségekkel kell rendelkezzenek, amelyek segítségével megállják a helyüket a 4....
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.10.14.
Janisch Attila: A gender szak megszüntetése az ELTE-n nem más, mint politikai erődemonstráció
A hallgatóknak kellene közösen tiltakozniuk az egyetem autonómiájának megsértése miatt, hiszen elsősorban az ő érdekük, hogy egy olyan intézményben tanuljanak, amely képes megőrizni a...
(Forrás: Magyar Narancs)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
  Vajda Szilárd

Tisztelt szerkesztőség! Két iskolában tanítok. Az egyik klikes, a másik alapítványi. Az elmúlt tanévben a két iskolában nem volt egész állásnak megfelelő óraszámom, heti 10-10 órában tanítottam. A klikes iskolában határozatlan időre vagyok kinevezve, míg az alapítványiban az elmúlt tanévben is határozott időre neveztek ki, valamint most is. A gondjaim az alapítványi iskolával vannak. Ezek a következők: 1.) 2017. szeptemberében csak a hónap 15. napjától neveztek ki, annak ellenére, hogy az állásra augusztusban jelentkeztem, és fel is vettek. Tudni kell, hogy művészeti iskoláról van szó, de hát akkor is, én kész voltam a tanításra már szeptember elején. A klikes iskolában is a hó közepén kezdjük a tanítást, mégis, az első alkalommal, mikor odakerültem, szept. 1-jétől szólt a szerződésem. 2.) 2018. jún. 15-én kötöttünk ugyan egy határozatlan idejű szerződést teljes munkaidőre, ám az csak augusztus 15-én lépett volna hatályba. Augusztus 14-én szóltam a munkáltatónak, hogy az egész állást nem tudom vállalni, csak heti 3 napban kb. 15 órát, tehát 3/4 állást. Ám nemcsak az óráimat módosították 22-ről 15 re (ami természetes, ez is volt a kérésem), hanem a szerződés hatályba lépésének időpontját is szept. 1-jére! 3.) 27-én voltam már bent az iskolában, értekezleten (miközben nem is volt munkaviszonyom...), senki nem szólt egy szót sem, hogy csináljuk meg a szerződést. Csupán 3-ára hívtak be szerződést aláírni. Az a kellemetlen meglepetés ért, hogy visszamenőleg már nem tudnak lejelenteni, ezért az ígért 1-je helyett 4-én indul a szerződésem. Kérdés: Elképzelhető, hogy ebben az alapítványi iskolában szórakoznak velem?

--
  Somogyi Györgyi Ilona

Kedves János!
A fiam ebben az évben ment tovább tanulni az iskolájába(pápai szakképzési centrum-Várpalota)Ő eddig is itt tanult sikeresen elvégezte a számítógép szerelői szakképzőt,most le akar érettségizni-számítás technika érdekli ebben képzeli el a jövőjét,angol nyelvből is jó,jelenleg franciát is elkezdte tanulni önszorgalomból-Ő SNI-is erről kaptunk szakértői véleményt 2012-ben akkor töltötte be a 16.évét.Így véglegesítették a szakértői véleményt.Hétfőn az osztályfőnöke mondta,hogy vigyen frissebb papírt,mert ez már régi.Már legalább 4 db fénymásolat ott van ebből az iskolában,mert tankönyv igénylésnél is kellett.Matematikai problémái vannak segédeszközzel jól elboldogul,van motorikus gondja is már kevésbé-kézzel való írásnál lassú géppel gyorsan ír,gyógytornára jár kicsit koordinálni kell a gerincén gyógytornára kapott javaslatot.Gyógytorna van az iskolában is.Amúgy néha kell szólni neki ,hogy ne felejtsen el dolgokat- figyelem zavaros néha.Kérdésem az lenne,hogy kell-e valamit tenni az ügyben,hogy 2012-es a határozat.Vastagon szedett betűkkel le van írva,hogy a szakértői vélemény és a benne foglaltak a tanulmányai befejezéséig érvényes. Vagyis használhat segédeszközöket a matematikai feladatok megoldásához, számológépet,laptopot jegyzetek leírásához,kézírás amennyiben nem kell akkor felelhet szóban.Kell mennünk "frissebb" igazolást kérni a Pedagógiai Szakszolgálathoz?
Köszönettel:Szülő

--
  ofoe

Kedves Orsolya! Ha nincs pedagógiai végzettsége, elvileg nem bízható meg osztályfőnökséggel. Üdvözlettel a Szerkesztőség

--
  ofoe

Kedves H. Róbert! Az osztályokba sorolásnál nyilván pedagógiai szempontok a legfontosabbak. Nem igazán érthető, hogy a gyerek miért nem kerülhetett az óvodástársaival közös csoportba. Javaslom, hogy beszéljen személyesen az beosztást készítő igazgatóval, hátha ennyi is elegendő ahhoz, hogy a döntés megváltozzon. Persze, ha nem sikerül, tovább lehet menni a fenntartóhoz, de reméljük, erre nem lesz szükség.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Blum Szilárd:] >Érdemes felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a hátrányos helyzetű csoportokból érkezők sajátos hiányosságokat mutathatnak az érzelmi funkcióik területén (a családi összeütközésekből, a környezetük által okozott hosszú távú diszkriminációból, a rendszeres […]
Neuroandragógiával a kirekesztés ellen (Továbbképzés és tréning, 2018. május 24-25.) »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek