Fóti Péter – Makkos Anikó
Párbeszéd a gyerekirodalomról, Summerhillről, a demokratikus iskolákról
Bevezető (Fóti Péter)
 Tegnap este fejeződött be számomra egy hosszú folyamat. Vagy jó két évvel ezelőtt fejembe vettem, hogy megjelent tanulmányaim közül néhányat egy kötetbe válogatva megpróbálok könyvként kiadni. Az út tegnap este érkezett végpontjához, amikor is először kezembe vettem a kész kötetet. Miközben igyekeztem szövegeimet csiszolgatni, elgondolni, hogy melyik illene bele a könyvbe, nem állt meg az élet.
Nem csupán írok, hanem olvasok is. Szeretem az olyan műveket, amelyek jó gyerekirodalomról szólnak. Így akadtam a Taní-tani című alternatív pedagógia lapban – amelyben legtöbb saját írásom is megjelent – egy cikkre, amit Makkos Anikó írt. Szokásos szemtelen stílusomban levelet írtam a cikk írójának.
Kedves Makkos Anikó,
Ma reggel kezembe került írása a Taní-tani 47. számában, amelyben Kate DiCamillo könyveiről ír. Mivel nekem egy majdnem 10 éves fiam van, aki most kezdi falni a könyveket, gondoltam, elolvasom a cikkét, és ezt meg is tettem.
A cikk vége elgondolkodtatott, és arra gondoltam, elküldöm önnek John Holt egy írását, amiben arról ír, hogy hogyan lehet megutáltatni (megszerettetni) a gyerekekkel az olvasást. Ha van német fordítása DiCamillo könyveinek, akkor ki fogom hozni fiamnak a könyveket, ha nincs, akkor megveszem neki majd magyarul. Köszönöm az ötletet!
Elektronikus postafordultával erre érkezett a következő válasz:
 Kedves Péter!
Igazán örülök, hogy írásom felkeltette érdeklődését a szerző és könyvei iránt! Remélem, kisfia szeretni fogja a történetet, ahogy az én fiam is (szintén 10 éves) szerette mind a két könyvet, amit magyarul elérhet. Az én gyermekem a Cincin folytatását követelte, amikor a végére értünk. Aztán megnéztük a mozifilmet is, nálunk pár hónapja játszották, és jól elbeszélgettünk utána a két külön műfajról. Köszönöm a cikket, amit küldött, elolvastam, tanulságos volt. Majd utánanézek a szerzőnek, láttam a honlapján sok jó ötletet. Örülök, hogy megismerhettem Önt, és további jó munkát és kitartást kívánok ezekhez a szép feladatokhoz!
A párbeszéd
Az alábbiakban a további levelezés különösebb kommentár nélkül:
Kedves Makkos Anikó,
Ma éjjel végére értem a Penny miatt meghallgatásának. Nem csalódtam, tényleg nagyon emberi. Kíváncsi vagyok, hogy a fiam is végighallgatja-e.
Eszembe jutott egy-két könyv, cikk, amit magának ajánlanék. Egyrészt egy saját cikkem: Erőszakos könyvek, erőszakos gyerekek?, amit a honlapomon megtalál, és ami A.S. Neill két gyerekkönyvéről szól, amelyek sajnos nincsenek meg magyarul. (Az egyik azonban az interneten angolul olvasható!)
Ismeri a Macóka meséit Aaron Judah-tól? Ez megvan magyarul, és nekem
gyerekkoromban kedvenc olvasmányom volt.
Ami még nagyon szép, és megvan magyarul, az Eva Ibbotson Vissza a folyóhoz c. könyve. Mindenképp nagyon ajánlom!
Biztosan jutnak még eszembe könyvek, és örülnék, ha tudna jó magyar könyveket ajánlani.
Kedves Péter!
Elolvastam Neill könyvét a summerhilli iskoláról, hát döbbenetes!
Nagyon örülök neki, hogy a látókörömbe került, végtelenül tanulságos. Bár a jó pedagógus eleve azért megy a pályára, mert szereti a gyerekeket, de sokakat eltérítenek a kudarcok. Másrészt nem hiszem, hogy ennyire tudatosulna, hogy az elfogadás ilyen alapvető szerepet játszik a gyerekekkel való munkában. De szülőként is sok megfontolandó dolgot találtam benne.
Magyarországon, de már országokban is (lásd csak a legutóbbi német iskolai tragédiát) most már napi téma a fiatalok egyre erőszakosabb bűncselekményei. Éppen tegnap láttam egy bűnügyi magazinműsort, ami ugyanerről szólt, és mutattak egy ilyen fiatalkorú bűnelkövetőket fogva tartó/nevelő otthont, ahol az igazgató szerint az ottani fiatalok nem ismerik az érzelmeket, életükben nem kaptak dicséretet stb., és többek között kutyaterápiával próbálkoznak, és sokkal jobbak az eredményeik, mint a hagyományos büntető intézeteknek. Tehát a téma egyre aktuálisabb.
Kíváncsi lennék, hogy Neill lánya, aki most vezeti ezt az otthont Angliában, ugyanolyan sikereket ér-e el, mint a szülei. Másrészről az is sokatmondó, hogy magyarra csak 5 éve fordították le ezt a könyvet!
Egy nagyon kedves, de régi írás, ami eszembe jutott, Balázs Béla Az igazi égszínkék című kisregénye. Nem tudom, hogy van-e új kiadása, nekünk még egy ’74-es példány van a Már tudok olvasni sorozatból.
Kedves Anikó,
 Örülök, hogy olvasta Neill könyvét. Remélem, az én most megjelent könyvem (Útmutató rebellis tanároknak – a szerk.) tud valamit hozzátenni ahhoz, amit Neill mesél el saját iskolájáról.
Amennyire én tudom, Neill lánya, akivel kétszer találkoztam is az életben (egyszer amikor 2002-ben Summerhillben voltam), úgy viszi tovább az iskolát, ahogyan Neill elgondolta.
Summerhill elveit terjeszteni kellene, mert még mindig nagyon kevesen ismerik! Sajnos a világ egészen másfele megy, de ez mindegy.
Angolul nagyon sok jó irodalom van, amiből tovább lehet jutni mindazon, amit Neill mondott, elsősorban a http://www.arvindguptatoys.com oldalon.
Kedves Péter!
Neill könyvére most akadtam rá levelezésünk hatására, bár korábban már hallottam a Summerhillről a reformpedagógiák között, de részletesen nem ismertem. Én csak a Daltont ismerem alaposabban, de kicsiben az is hasonló elvekre épül; náluk a három kulcsfogalom a felelősségvállalás, az önbecsülés/önállóság és az együttműködés.
A könyvet olvasva igazából egy kérdés foglalkoztat, mégpedig az, hogy ezek a diákok hogyan tudnak ezek után beilleszkedni abba a társadalomba, ami homlokegyenest más elvekre épül és mást vár el a tagjaitól, értem ezalatt például a tekintélytiszteletet, engedelmességet stb. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy a munkahelyek túlnyomó többségén ezeket várják el az emberektől. Nem fogja a neveltetésük állandó konfliktushelyzetbe hozni azokat, akik máshoz vannak szokva? Az élet nem a szabadságról szól, hanem a mindenfajta megkötésekről. Nem nagyon frusztráló ez?
Kedves Anikó,
Mellékelek 3 tanulmányt (1, 2, 3), amelyek Summerhill végzőseiről szólnak. Igaz, a 60-as évek végén készültek, de Summerhill akkor már 40 éve működött.
Azt írod, hogy a társadalom homlokegyenest ellenkező elveken épül fel, mint amin Summerhill. Ez attól függ, hogy mit is értünk demokrácián. Ebben a kérdésben a legjobb válasz szerintem a XIX. század elején született Amerikában Jefferson tollából. Ö volt az, aki először kombinálta össze a közvetett és közvetlen demokráciát, megosztva a hatalmat, ahogy korábban szokásos volt, a hatalmi ágak között, és megosztva – ez nagyon új – vertikálisan is, a hatalom különböző szintjei között. Jefferson elgondolásaiba jól beleférne Summerhill. Ebben a demokráciában megférne egymással a képviseleti elv a magasabb (alacsonyabb) szinteken, és a közvetlen demokrácia a helyi szinten. Ugyancsak Jefferson hangsúlyozta az elidegeníthetetlen emberi jogok jelentőségét. Ide tartozik a jog az igazságos eljárásra, ide tartozik a gondolatszabadság, és ide tartozik szerintem a jog arra, hogy mindenki maga állítsa össze azt, amit meg akar tanulni. Persze ez az utolsó azután Neill gondolata. Sajnos a mai állami iskolarendszer egy ugyanolyan lehetetlen rendszer, mint az egypártrendszer volt. Ahogy az egypártrendszerben is több párt van, ugyanúgy az állami iskolarendszerben is több iskolai elmélet harcol egymással, csakhogy ez nem nyilvános. A domináns erő a gazdasági lobbi, akinek munkaerőre van szüksége. Ugyancsak erős a moralizáló párt, amelyik prédikálja a szép elveket, de a gyakorlatban nem tesz ezekért semmit. A leggyengébb párt a demokraták párja, akik éppen egy igazi demokráciában hisznek, amiről fentebb nagyon röviden írtam, és akik tudják, hogy a demokrácia nem ér semmit, ha az csupán tantárgy és nem napi gyakorlat.
A másik probléma, amit jelzel, szintén nagyon fontos: Summerhill szabadságot ad abban, hogy azt tanuld, ami érdekel, de nem ad teljes szabadságot, mert az nem létezik. Az együttélésben kompromisszumokra van szükség. Summerhill 100 és 200 közötti törvénye korlátozza a gyerekek cselekvési szabadságát, mert figyelembe kell venniük a többiek jogát saját igényeikre. Mindez visszavezet oda, amit a demokrácia felfogásával kapcsolatban írtam. A nagy különbség az, hogy a summerhilli önkormányzatban ezeket a határokat nem egy felsőbb autoritás hozza, hanem a gyerekek és a tanárok közösen. Ez mutatja, hogy a demokrácia lényege az egyenlőségben van: ez az, ami ma számos ember, különösen tanár számára elképzelhetetlen.
Mélyen gyökerezik bennünk az igény a gyerekek feletti gyámkodásra, ami gyakran felesleges. A gyámkodás káros, és gyorsan lebontható. Amiért nem tudjuk lebontani, az a félelem. Félelem, ami szülői aggódásból táplálkozik. Nem hiszünk abban, hogy a gyerek tanulna, ha nem kényszerítenénk rá. Persze nem azt tanulná, amit mi fontosnak tartunk, hanem azt, ami számára fontos. Mi ebben nem hiszünk, ezért jogosnak tartjuk, hogy a gyereket arra kényszerítsük, hogy azt tanulja, amiben mi hiszünk. Mindez csupán abból a társadalmi hagyományból következik, amelyik egy nagyon centralizált társadalomban hisz. Ezt ugyan hívhatjuk demokráciának is, de valójában a jeffersoni értelemben nem az. Az igazi demokrácia decentralizált. A hatalom megosztott. Egy decentralizált demokráciában az iskolákban nincsen tanterv, amit szakértők találnak ki, mert hiszen ott vannak a tanárok, akiknek az a feladata, hogy a gyerekek igényeit kielégítve, kiegészítve azt saját tudásukkal, kitalálják a tantervet. A tanár egy ilyen osztályban nem rendőr, hanem az osztályközösség egyik tagja, aki csupán természetes tekintélyére támaszkodik, de nincsenek kezében kényszerítő eszközök.
Ilyen iskola Summerhill. Neillben szerencsésen összetalálkozott sok jó hagyomány. Az egyik a jeffersoni demokrácia, amit Homer Lane-en keresztül örökölt, és ugyancsak rajta keresztül a freudizmus radikális felfogása, amiben Wilhelm Reich is közvetített. (De ide sorolhatnám még Bernard Shaw-t, Henrik Ibsent is!)
A Summerhillből kikerült gyerekek nem angyalok, de toleránsak, és hozzá vannak szokva, hogy igazukért küzdeniük kell. Sokkal kevésbé neurotikusok, mint a szokásos iskolákba járó társaik, mert nem piszkálják őket sok értelmetlen dologgal.
Nem motiválják őket, hanem elhiszik, hogy van motivációjuk, nem kényszerítik őket szabályok elfogadására, amiknek meghozatalában nem vettek részt (kivéve persze az angol jogrendszert).
Kedves Péter!
Teljesen egyet tudok érteni mindazzal, amit írsz a demokráciáról és a politikáról, meg hogy minden mögött gazdasági érdekcsoportok állnak. És valóban, a moralizálás/vallásosság is igen jelentősen előretörőben van, a szocialista évtizedek után ebben abszolút a ló túlsó oldalán vagyunk. Sajnos az is igaz, amit a gyerekek feletti gyámkodásról írsz (saját magamra is abszolút ráismertem anyaként!), pedig ahogy a példa mutatja, lehet ezt máshogy is.
Köszönöm a tanulmányokat, majd átrágom magam rajtuk, látom, hogy az egyik kifejezetten az én kérdéseimre adja meg a válaszokat.
Már csak egyetlen kérdésem van (jelen pillanatban!), mégpedig az, hogy ha ilyen sikereket ért el Neill és gondolom lánya is ebben az iskolában, miért nincsenek követőik, miért nincs több ilyen iskola. (Vagy csak én vagyok tudatlan és vannak ilyenek másutt is?) Például Te gondolkozol egy ilyen iskolának a lehetőségén Ausztriában? Azt látom, hogy egy ilyen intézmény a vezetők/tanárok egész életét követeli, bentlakásos, 24 órás szolgálat, szóval nagy elhatározás és óriási hit kell hozzá, és sok tudás, ezt nem lehet csak ösztönösen csinálni. Meg pénzes szülök, ahogy Neill írta. Ja és rengeteg engedély! Szóval biztosan nem egyszerű elindítani és működtetni, ezzel tisztában vagyok. De a kérdésem továbbra is kérdés!
Kedves Anikó!
Az alábbi Internet-oldalon láthatod a demokratikus iskolák jegyzékét: 200 iskola a világ 29 országában!
Azt gondolom, hogy egy hosszú, de talán felszálló ágban vagyunk! Öt éve megjelent Neill könyve magyarul. Időközben megalakult az EUDEC az európai demokratikus oktatási közösség. Nagyon-nagyon lassan előre fog mozdulni a dolog. Nem is lenne jó, ha hirtelen lenne egy robbanás, mert abból megint az lenne, hogy iskolák alakulnának, ahol elhanyagolják a gyerekeket. Nagyon ajánlom neked George Dennison könyvét elolvasni, ha a dolog izgat, mert ő példákat hoz arra, hogy hogyan nem jó szabad iskolát csinálni. Másrészt nagyon fontos lenne mindabból, ami nagyszerű irodalom született az otthoni iskolázás és a demokratikus iskolák ügyében, magyarra fordítani. Újra ki kéne adni John Holt könyvét, a How Children Fail-t, de most a teljes, javított változatot, amit a Gondolat Kiadó jelentetett meg 1991-ben. Le kéne fordítani John Holt második könyvét, a How Children Learn-t. Ezer dolgot tudnék még sorolni. Nekem ahhoz volt erőm (és kedvem), hogy megírjam azt a kis könyvet, ami most megjelenik. Talán kavar valamennyi vizet, néhány embert elvezet Neillhez, ahogy a mi személyes levelezésünk téged elvezetett.
Nem könnyű út, mert abszolút mélyen belénk van verve, hogy nem bízhatunk meg senkiben, mert bennünk sem bíztak meg. Szomorú nézni, ahogy a felnőttek – elvakulva kultúránk hiányosságaitól – a legnagyobb jóindulattal mellőzik a gyerekek igényeit.
Látom fiam sorsán is, hogy mennyi mindenre van szüksége ahhoz, hogy kiegyensúlyozott maradjon, hogy ne váljon agresszívvé.
Mennyire nehéz visszafogni magunkat, hogy ne tanítsunk, ha nem kérnek minket erre.
Utószó (Makkos Anikó)
Előrebocsátom, hogy nem szokásom ismeretlenekkel levelezésbe bocsátkozni az interneten keresztül. De azok a gondolatok és eszmék, amelyekre rábukkantam a Péterrel való levelezés hatására, felülírták ezt az elvemet, mert nagyon nagy hatást gyakoroltak rám szülőként és pedagógusként egyaránt. Meg vagyok győződve róla, hogy gyerekeink boldogsága érdekében megéri átgondolni pedagógiai és nevelési gyakorlatunkat, szembenézni saját félelmeinkkel és rossz beidegződéseinkkel. Kívánom, hogy ahogy én magam is tettem, induljanak el ezen az úton, és bátran ígérhetem, hogy felemelő pillanatokban lesz részük.
--
A szerzőkről
Fóti Péter: 1956-ban született, 1990 óta Bécsben él, szabadfoglalkozású. 1987 és 1990 között az Országos Pedagógiai Intézet Iskolakutatási osztályán dolgozott. A Saxum kiadó 2009-ben megjelentette „Útmutató rebellis tanároknak – gyerekeknek és szülöknek” című tanulmánykötetét. Villamosmérnöki és történészi végzettsége van.
Makkos Anikó: 1967-ben született Győrben. Tanított általános iskolában, majd hosszú középiskolai évek után jelenleg a győri Apáczai Karon nyelvtanár. Magyar, orosz és angol szakos középiskolai tanári végzettséggel rendelkezik.
Címkék: olvasónapló Summerhill
-- » Kommentálom
|
  Kommentek  |
|
OFOE
OFOE
Juli
Tovább...
Link küldése