Párbeszéd a gyerekirodalomról, Summerhillről, a demokratikus iskolákról

Kedves Makkos Anikó,

Ma reggel kezembe került írása a Taní-tani 47. számában, amelyben Kate DiCamillo könyveiről ír. Mivel nekem egy majdnem 10 éves fiam van, aki most kezdi falni a könyveket, gondoltam, elolvasom a cikkét, és ezt meg is tettem. A cikk vége elgondolkodtatott, és arra gondoltam, elküldöm önnek John Holt egy írását, amiben arról ír, hogy hogyan lehet megutáltatni (megszerettetni) a gyerekekkel az olvasást. Ha van német fordítása DiCamillo könyveinek, akkor ki fogom hozni fiamnak a könyveket, ha nincs, akkor megveszem neki majd magyarul.

Köszönöm az ötletet!

Kedves Makkos Anikó,

Ma éjjel végére értem a Penny miatt meghallgatásának. Nem csalódtam, tényleg nagyon emberi. Kíváncsi vagyok, hogy a fiam is végighallgatja-e.

Eszembe jutott egy-két könyv, cikk, amit magának ajánlanék. Egyrészt egy saját cikkem: Erőszakos könyvek, erőszakos gyerekek?, amit a honlapomon megtalál, és ami A.S. Neill két gyerekkönyvéről szól, amelyek sajnos nincsenek meg magyarul. (Az egyik azonban az interneten angolul olvasható!)

Ismeri a Macóka meséit Aaron Judah-tól? Ez megvan magyarul, és nekem gyerekkoromban kedvenc olvasmányom volt. Ami még nagyon szép, és megvan magyarul, az Eva Ibbotson Vissza a folyóhoz c. könyve. Mindenképp nagyon ajánlom! Biztosan jutnak még eszembe könyvek, és örülnék, ha tudna jó magyar könyveket ajánlani.

Kedves Anikó,

Örülök, hogy olvasta Neill könyvét. Remélem, az én most megjelent könyvem (Útmutató rebellis tanároknak – a szerk.) tud valamit hozzátenni ahhoz, amit Neill mesél el saját iskolájáról. Amennyire én tudom, Neill lánya, akivel kétszer találkoztam is az életben (egyszer amikor 2002-ben Summerhillben voltam), úgy viszi tovább az iskolát, ahogyan Neill elgondolta.

Summerhill elveit terjeszteni kellene, mert még mindig nagyon kevesen ismerik! Sajnos a világ egészen másfele megy, de ez mindegy. Angolul nagyon sok jó irodalom van, amiből tovább lehet jutni mindazon, amit Neill mondott, elsősorban a http://www.arvindguptatoys.com oldalon.

Kedves Anikó,

Mellékelek 3 tanulmányt (1, 2, 3), amelyek Summerhill végzőseiről szólnak. Igaz, a 60-as évek végén készültek, de Summerhill akkor már 40 éve működött.

Azt írod, hogy a társadalom homlokegyenest ellenkező elveken épül fel, mint amin Summerhill. Ez attól függ, hogy mit is értünk demokrácián. Ebben a kérdésben a legjobb válasz szerintem a XIX. század elején született Amerikában Jefferson tollából. Ö volt az, aki először kombinálta össze a közvetett és közvetlen demokráciát, megosztva a hatalmat, ahogy korábban szokásos volt, a hatalmi ágak között, és megosztva – ez nagyon új – vertikálisan is, a hatalom különböző szintjei között. Jefferson elgondolásaiba jól beleférne Summerhill. Ebben a demokráciában megférne egymással a képviseleti elv a magasabb (alacsonyabb) szinteken, és a közvetlen demokrácia a helyi szinten. Ugyancsak Jefferson hangsúlyozta az elidegeníthetetlen emberi jogok jelentőségét. Ide tartozik a jog az igazságos eljárásra, ide tartozik a gondolatszabadság, és ide tartozik szerintem a jog arra, hogy mindenki maga állítsa össze azt, amit meg akar tanulni. Persze ez az utolsó azután Neill gondolata. Sajnos a mai állami iskolarendszer egy ugyanolyan lehetetlen rendszer, mint az egypártrendszer volt. Ahogy az egypártrendszerben is több párt van, ugyanúgy az állami iskolarendszerben is több iskolai elmélet harcol egymással, csakhogy ez nem nyilvános. A domináns erő a gazdasági lobbi, akinek munkaerőre van szüksége. Ugyancsak erős a moralizáló párt, amelyik prédikálja a szép elveket, de a gyakorlatban nem tesz ezekért semmit. A leggyengébb párt a demokraták párja, akik éppen egy igazi demokráciában hisznek, amiről fentebb nagyon röviden írtam, és akik tudják, hogy a demokrácia nem ér semmit, ha az csupán tantárgy és nem napi gyakorlat.

A másik probléma, amit jelzel, szintén nagyon fontos: Summerhill szabadságot ad abban, hogy azt tanuld, ami érdekel, de nem ad teljes szabadságot, mert az nem létezik. Az együttélésben kompromisszumokra van szükség. Summerhill 100 és 200 közötti törvénye korlátozza a gyerekek cselekvési szabadságát, mert figyelembe kell venniük a többiek jogát saját igényeikre. Mindez visszavezet oda, amit a demokrácia felfogásával kapcsolatban írtam. A nagy különbség az, hogy a summerhilli önkormányzatban ezeket a határokat nem egy felsőbb autoritás hozza, hanem a gyerekek és a tanárok közösen. Ez mutatja, hogy a demokrácia lényege az egyenlőségben van: ez az, ami ma számos ember, különösen tanár számára elképzelhetetlen.

Mélyen gyökerezik bennünk az igény a gyerekek feletti gyámkodásra, ami gyakran felesleges. A gyámkodás káros, és gyorsan lebontható. Amiért nem tudjuk lebontani, az a félelem. Félelem, ami szülői aggódásból táplálkozik. Nem hiszünk abban, hogy a gyerek tanulna, ha nem kényszerítenénk rá. Persze nem azt tanulná, amit mi fontosnak tartunk, hanem azt, ami számára fontos. Mi ebben nem hiszünk, ezért jogosnak tartjuk, hogy a gyereket arra kényszerítsük, hogy azt tanulja, amiben mi hiszünk. Mindez csupán abból a társadalmi hagyományból következik, amelyik egy nagyon centralizált társadalomban hisz. Ezt ugyan hívhatjuk demokráciának is, de valójában a jeffersoni értelemben nem az. Az igazi demokrácia decentralizált. A hatalom megosztott. Egy decentralizált demokráciában az iskolákban nincsen tanterv, amit szakértők találnak ki, mert hiszen ott vannak a tanárok, akiknek az a feladata, hogy a gyerekek igényeit kielégítve, kiegészítve azt saját tudásukkal, kitalálják a tantervet. A tanár egy ilyen osztályban nem rendőr, hanem az osztályközösség egyik tagja, aki csupán természetes tekintélyére támaszkodik, de nincsenek kezében kényszerítő eszközök.

Ilyen iskola Summerhill. Neillben szerencsésen összetalálkozott sok jó hagyomány. Az egyik a jeffersoni demokrácia, amit Homer Lane-en keresztül örökölt, és ugyancsak rajta keresztül a freudizmus radikális felfogása, amiben Wilhelm Reich is közvetített. (De ide sorolhatnám még Bernard Shaw-t, Henrik Ibsent is!) A Summerhillből kikerült gyerekek nem angyalok, de toleránsak, és hozzá vannak szokva, hogy igazukért küzdeniük kell. Sokkal kevésbé neurotikusok, mint a szokásos iskolákba járó társaik, mert nem piszkálják őket sok értelmetlen dologgal.

Nem motiválják őket, hanem elhiszik, hogy van motivációjuk, nem kényszerítik őket szabályok elfogadására, amiknek meghozatalában nem vettek részt (kivéve persze az angol jogrendszert).

Kedves Anikó!

Az alábbi Internet-oldalon láthatod a demokratikus iskolák jegyzékét: 200 iskola a világ 29 országában!

Azt gondolom, hogy egy hosszú, de talán felszálló ágban vagyunk! Öt éve megjelent Neill könyve magyarul. Időközben megalakult az EUDEC az európai demokratikus oktatási közösség. Nagyon-nagyon lassan előre fog mozdulni a dolog. Nem is lenne jó, ha hirtelen lenne egy robbanás, mert abból megint az lenne, hogy iskolák alakulnának, ahol elhanyagolják a gyerekeket. Nagyon ajánlom neked George Dennison könyvét elolvasni, ha a dolog izgat, mert ő példákat hoz arra, hogy hogyan nem jó szabad iskolát csinálni. Másrészt nagyon fontos lenne mindabból, ami nagyszerű irodalom született az otthoni iskolázás és a demokratikus iskolák ügyében, magyarra fordítani. Újra ki kéne adni John Holt könyvét, a How Children Fail-t, de most a teljes, javított változatot, amit a Gondolat Kiadó jelentetett meg 1991-ben. Le kéne fordítani John Holt második könyvét, a How Children Learn-t. Ezer dolgot tudnék még sorolni. Nekem ahhoz volt erőm (és kedvem), hogy megírjam azt a kis könyvet, ami most megjelenik. Talán kavar valamennyi vizet, néhány embert elvezet Neillhez, ahogy a mi személyes levelezésünk téged elvezetett.

Nem könnyű út, mert abszolút mélyen belénk van verve, hogy nem bízhatunk meg senkiben, mert bennünk sem bíztak meg. Szomorú nézni, ahogy a felnőttek – elvakulva kultúránk hiányosságaitól – a legnagyobb jóindulattal mellőzik a gyerekek igényeit.

Látom fiam sorsán is, hogy mennyi mindenre van szüksége ahhoz, hogy kiegyensúlyozott maradjon, hogy ne váljon agresszívvé. Mennyire nehéz visszafogni magunkat, hogy ne tanítsunk, ha nem kérnek minket erre.