OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2009. január 14.
» Hozzászólások (23)
Címkék:
 

Mindig kedveltem a kis csibészeket

Leiner Károly

Az iskolában eszméltem magamra. Ültem a kis ételszállító kocsin, Édes tolt, én meg „autóztam” a tankönyvek tetején. Tanítónő volt, megbecsült és elismert annak ellenére, hogy egyedül nevelt hármunkat nagy szegénységben, gyermekkorom mégis boldog és meghatározó volt. Az iskolából áradó szagból, légkörből, a gyerekek boldog visítozásából tudtam, hogy ez az én utam is. Így lettem előbb tanító, testnevelés szakos, majd gyógypedagógus, önképzett kalandpedagógus.

Mindig kedveltem a csibészeket. Az igazi gazemberkéket, akik nem rosszakarattal, nem hátsó szándékkal, pusztán identitásukat mutatva kilógtak az osztályból.

Az első gazember

A nyolcvanas évek közepén az egyik legkedvesebb tanítványom egy kissé túlkoros, már bukott srác volt. Nevezzük Ferinek.

Akkoriban főleg testnevelést tanítottam általános iskolában, amellyel jól megfért egy-egy énekóra éveken át, vagy angol, vagy bármi, mert gyerek rengeteg volt, pedagógusból viszont nem elég. Nos, Ferivel egy testnevelésórán találkoztam először lelkes és fiatal pedagógusként, „megváltom a világot” elképzelésekkel. Az óráknak akkoriban még megvolt a szigorú rítusuk: fegyelmezetten várni a pedagógust, köszönni, jelenteni stb. Az osztály ennek megfelelően szépen tornasorba állt, hetes elől jelentésre készen, mikor kiléptem a testnevelő-tanári öltözőből. Velem szemben egy egész osztály húzta ki magát, lement a jelentés. Ekkor vettem észre a sor mögött, a terem kezdőkörében fekvő srácot.

– Hogy hívnak? – kérdeztem. Reakció nem volt, legfeljebb egy vállvonogatás, helyette az osztály felelt: – …. Feri. – És miért nem állsz be? – kérdeztem az akkor 12-13 év körül járó fiút. Újabb vállvonogatás. – Mindig ezt csinálja – mondták a többiek. Gyorsan kellett döntenem, mert a kölykök szája szegletében kezdett megjelenni az a vigyor, ami azt jelezte, hogy nagyon kíváncsiak arra, mit tesz most ez a pályakezdő tanár. – Rendben fiúk. Egy érdekes és izgalmas játékkal kezdünk – mondtam lassan, és közben jártak a kerekek rendesen: mit is tegyek? Aztán úgy döntöttem, hogy levegőnek nézem Ferit, akiről látszott, hogy próbálkozik kihozni a sodromból, megnézni, hogy meddig mehet el.

Feri majd egy hónapig feküdt a terem közepén, de úgy szerveztem a munkát, hogy ne okozzon balesetet, emellett folyamatosan érdeklődtem nála, hogy segíthetek-e neki valamiben.

Néhány hét után Feri magától beállt. A mai napig nem derült ki számomra, hogy volt-e valamilyen problémája, kivéve a beilleszkedést egy új közösségbe – bukottként. De mikor beállt, azonnal kiderült, hogy az egyik legjobb mozgású srác az osztályból, ráadásul mindig számíthattam rá és ezt éreztettem is vele. Külön felelős feladatokat kapott (például „rendet tartani”, ha valamilyen okból késem egy-két percet), és megbízhatónak bizonyult. Később volt szerencsém külön is foglalkozni vele azokból a tárgyakból, amikből nehezebben ment a tanulás, mert nem buta volt, csak a skatulyába bekerülni sokkal könnyebbnek bizonyult, mint kikerülni onnan. Magánszorgalomból tanultam vele: neki segítettem, nekem meg ő segített, mint később saját gyermekeim, megérteni a gyermeki agy működését.

Évekkel később találkoztunk újra, miután elballagott. Hangosan rám kiabált valaki az út túlsó feléről, majd átszaladt az úton. Feri volt. A gazember. A buta. Az évismétlő. A kedves csibész. A gyerek, aki átrohan egy forgalmas úton (melyért megkapta fejmosását), hogy kezet fogjon volt tanárával. Minden rendben volt vele, élete egyenes úton haladt, ami jó érzéssel töltött el, mert hiszem, hogy nekem is részem volt benne.

A második gazember

Eltelt több mint húsz év. Mindig összehozott a pályám csirkefogókkal, csibészekkel, de valahogy a világ nagyon megváltozott. A legutóbbi ilyen fiú túlságosan is sok borsot tört a kollégák orra alá. Nekem nem volt különösebb problémám vele, kedveltem őt magáért, és ő érezte ezt. Valószínűleg úgy gondolhatta, hogy azon kevesek közé tartozom, akiket nem a híre érdekelt, hanem a teljesítménye. Azt gondolom, hogy fontos a történetben a fiú romasága, mert gyakran hangoztatta, és ezzel akarta magyarázni a vele kapcsolatos problémákat. Sokszor beszélgettem vele, míg kinn üldögélt óra alatt büntetésben a folyosón: kerestük az okokat, a megoldásokat. Néha már-már úgy tűnt, hogy használ, aztán mindig jött egy újabb negatív hullám az osztályfőnökétől, aki nem titkoltan nem szerette őt. Egyre gyakrabban üldögélt kinn, a vége felé az évnek már többet töltött kint, mint bent.

Kudarcként értékeltem, hogy nem tudok fogást találni rajta, hogy visszahúzzam a „normális” iskolai életbe. Saját óráimon készséges volt, részt vett, nem volt vele probléma. A többi óráról rendre kiküldték. Év végére magántanuló lett, kapcsolatunk gyakorlatilag megszakadt.

Most középiskolás lenne, ha bejárna. Egy darabig tette, ám a magántanulóságból nehéz visszaszokni az iskolába. A szabadságot nehéz feladni a tudásért, a szakmunkás oklevélért. Félévkor több tantárgyból bukott, valószínűleg évet fog ismételni. Azután látva és ismerve gyermekeink, a fogyatékkal élő gyerekek sorsát, minden valószínűség szerint ki fog maradni a suliból. Bukdácsol majd a tankötelezettség végéig, és aztán két út marad számára végzettség nélkül: az utca vagy a börtön. Ne legyen így, talán lehet még csodákban hinni. Csak nem érdemes.

A harmadik gazember

Nyugodtan ballag befelé a suliba – már amikor egyáltalán bejön –, noha hosszú percek óta becsöngettek. Amúgy hetekig nincs, és hiába van bejelentés, meg jegyző, meg gyermekvédelem, meg egy csomó hivatal, hatóság, törvény és egyéb, a lányka nem jön. Nem is lányka, kész asszony már ő, hasonló korú társai talán már tényleg asszonyok – a romáknál a lányok hamar válnak asszonnyá. Mikor bejön, akkor nincs felszerelése, ha mégis van, akkor nem tud haladni. „De nem is voltam itt, én ezt nem tudom” – mondja, és megvonja a vállát. Jelzi, hogy őt az egész nem érdekli, ami persze nem igaz.

Angolórán varázsolunk: játszunk a gyerekekkel, beáll ő is, de hát nincsenek meg az alapok, hiányoznak a szükséges szavak, nincsen minimális tudás sem. Eddig tizenegy angolóránk volt (heti egy), amiből a lány egyen vett részt. Ma itt van és játszana, látom a szemén, a mozdulásán. Súgom neki a szükséges szót, talán hálás is ezért, de látom, hogy érzi: nem tartozik ide. Elmaradt valahol útközben az iskola és a valódi élete között. Még nem tudja, hogy iskola nélkül nem lesz élete, és hiába is mondod neki, nem akarja érteni. Számára a világ az önkormányzati hivatalban segélyért való várakozásból áll. (Ott találkoztunk, mikor már hetek óta nem jött. Kérdeztem, mi van vele, mondta, beteg. Jobbulást kívántam és hívtam, jöjjön, mert hiányzik az osztályból. Mondta, hogy jön. Nem jött hetekig).

Most nem tudom, meddig lesz még itt velünk.

A negyedik gazember

Nem is ismerem, bár évek óta iskolánk tanulója. Nem találja sem a rendőrség, sem a gyermekvédelem, senki. Ma úgy eltűnhet egy gyerek Magyarországon, hogy senki nem leli nyomát. Szerintem sem írni, sem olvasni nem tud. Nem is fog tudni, hiszen nincs nyoma. És nem csak papíron.

Leiner Károly

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

csilla | 2009. február 10.
Igazad van Juli, legalábbis én így vélem. A kisgyermek soha nem tekinthető bűnösnek a szülei vétkei miatt, ha mégis így gondolkodunk, mint pedagógusok, akkor el kell hagyni a pályát, mert vagy kiégtünk, vagy tele vagyunk előítéletekkel. A gyermek pedig a szemünk rezdüléséből "leveszi", ha nem vagyunk vele őszinték.
Érzem xboy problémáját is, ilyen helyen dolgozom én is, de: többet kell vállalni::: a gyerek miatt! Szélmalomharcnak tűnik, mi magunk pedagógusok kevesek is vagyunk a társadalmi probléma megoldásához, de csak tiszta lelkiismerettel állhatunk a gyermek elé. Érték a gyermek. Értéket kell, hogy teremtsünk.
Juli | 2009. február 10.
Kedves Xboy! Ez (sejhetően a veszprémi gyilkosságra gondolsz) nem válasz a nálunk felvetett kérdésekre. A kis csibészek, akikről Leiner Károly írt gyerekek, akik még nevelhetők, és ha időben észre veszik bennük a jót, megnyerik őket, felkeltik a bizalmukat, kevesebb eséllyel válnak deviánssá, bűnözővé. Szörnyű jövő vár ránk, ha az iskola csatatérré válik. A tanár nem tekinthet ellenfélnek, potenciális bűnözőnek egyetlen gyereket sem.
xboy | 2009. február 9.
No itt a válasz Veszprémben, meg Miskolcon, meg mindenhol az országban. Ilyen fiatalokat neveltünk, együtt a családdal az elmúlt évtizedekben. Elsősorban nem a mi hibánk, de azért ugye ezek nem kedves gazemberek?
És nem csak a romákra gondolok, mert van épp elég deviáns magyar fiatal is! Ez nem csak romakérdés, ez tágabb, egész társadalmat érintő kérdés.
zoldbeka | 2009. február 3. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Egyetértek Julival és Xboy-jal is. A magyar valóság valóban ez, ugyanakkor nekünk feladatunk ezeket a különbségeket valahogyan csökkenteni. A kérdés az, hogy hogyan, hiszen nem elég differenciáltan foglalkoztatni, egyéni fejlesztést adni ezeknek a gyerekeknek az általános iskolában, mert a hátrány így nagyon nehezen vagy sosem hozható be (tudva az erre adható óraszámokat, szakemberek helyzetét stb) - erre mondják az "okos" emberek, hogy a magyar iskola növeli a különbségeket.
A folyamatot már az óvódában el kell(ene) kezdeni és akkor az ált. iskolai fejlesztésnek már lenne mire ráépülnie. De jó lett volna, ha az utóbbi években utcára került sok ezernyi pedagógus inkább ezekkel a gyerekekkel foglalkozhatna eljes munkaidőben.
Én is megértelek xboy, ám eleve lemondani ezekről a srácokról szintén nem lehet.
Juli | 2009. február 2.
Kedves Xboy! Egy percre sem gondoltam, hogy elkeseredett lenne, inkább cinikus. Nem vitatom, hogy a valóságot írja, de pedagógusként mégsem lehet eleve elutasítani, mintegy leírni a tanulók 50 százalékát. Mégis, mit gondol? Mi legyen ezekkel a gyerekekkel? A nem roma, illetve nem hátrányos helyzetű gyerekekkel sem egyszerű, csak velük más jellegű gondok vannak. Egyetlen gyerek sem maga választja meg, hogy hová születik, nem ő felel a szüleiért, nem csak ő (és nem is csak a szülők) okolhatók azokért a problémákért, amelyek körülöttük keletkeznek. Azért kértem, hogy legalább egy konkrét, az állítását példázó történetet írjon le, mert akkor nem ilyen általánosságban vitatkoznánk.
xboy | 2009. február 2.
Nem vagyok elkeseredett, csk realista. Kisvárosban dolgozva 100 tanulónkból átlagosan 35 kisebbségi, vagy HHH gyerek van. A maradékból 50-nel nem foglalkoznak szüleik,élik saját kis életüket, amelyben az iskola nem sok helyet foglal el. A maradék a "normális" gyerek, akik viszonylag jó szülői háttérrel valóban nevelődnek. Ez a magyar valóság azt hiszem.
Juli | 2009. január 28.
Kedves Xboy!
A leszakadó igen széles rétegekkel kapcsolatos problémák létét mi sem tagadjuk, elég sok szó esett erről a problémáról a honlapunkon, többek között a Virtuális kongresszuson: http://www.osztalyfonok.hu/rovat.php?id=40., meg azután erről szól több írás az Iskolamesékben is.
Azt is elfogadom, hogy a pedagógusoknak nagyon nehéz, és nem is csak a leszakadó rétegek gyerekeivel. Csupán a sommás legazemberezéssel van problémám, mert ez nem vezet sehová.
Persze, hogy nem kell szépíteni a valóságot, beszélnünk kell a gondjainkról, és természetesen arról is, hogy mit tehetnek a pedagógusok a reménytelen vagy reménytelennek tűnő helyzetekben.
Ha leír konkrét eseteket (nevek nélkül persze), szívesen közzé tesszük ezeket, hogy eszmét cserélhessünk róluk legalább virtuálisan. A kétségbeesés, a keserűség nem egyedi, hiszen nagyon sokan vannak, akik nehezen boldogulnak a mai iskolákban a mai gyerekekkel. Nem állítom, hogy ettől azután minden egy csapásra megoldódik (még két csapásra sem), de hátha könnyebb feldolgozni, kezelni a problémákat, ha beszélünk róluk. Ezt a honlapot részben éppen ezért működtetjük.
Nincs kedve leírni egy történetet például a most futó Iskolamesék sorozat számára? Akkor is elfogadjuk, ha iskola-rémmese lesz belőle.
xboy | 2009. január 28.
Van egy igen széles réteg a mai társadalomban, akiknek semmilyen végzettségük nincs, ennek megfelelően munkanélküliek és töbnyire segélyekből élnek.
Ezek az emberek nem nevelik gyerekeiket. Sőt, a gyerekek ezt a példát látják!
Volt olyan tanítványom, aki nyolcadikban kijelentette a kérdésre, hogy Mi leszel? Miből fogsz élni?, hogy segélyekből.

Ezek a gyerekek bűnöznek, lógnak a sulikból, neveletlenek és csirkefogók. Nem állítom, hogy az ő hibájuk! De hogy vannak, az bizonyos, akkor is, ha nem beszélünk róla! A jövő generációja!
Peer Kriszti | 2009. január 27. | peerkrisztina[kukac]gmail[pont]com
Ez engem is érdekelne...már csak azért is, mert a kijelentés azt sugallja, hogy nem a szüleik nevelték őket (hiszen akkor nem lennének tehetetlenek). Akkor azok az "átokfajzatok" így jöttek a világra?
Juli | 2009. január 27.
Kedves Xboy! Nagyon érdekelne, hogy mire alapozza ezt a sommás megállapítást a mai gyerekekről?
xboy | 2009. január 27.
A mai gyerekek már nem csibészek, hanem igazi csirkefogók, akik nem is mernek sem istent sem embert. Nem csoda, hogy az iskola nem bír velük, hiszen még szüleik is tehetetlenek.
zoldbeka | 2009. január 23. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Nagyon szerettem volna, ha az írásomból az jön le, hogy a gyerekek nem "úgy" lettek mások, ahogy a legtöbben gondolják, csak a körülmények azok: az övék, a mienk, mindenkié. Azt gondolom, hogy ugyanolyan szeretnivalóak, csak nagyon eltérő helyzetekből jönnek - ha jönnek. Szeretnivalók, nevelnivalók... Hiszen minden kis csecsemő tündéri. Nyitott és üres könyv. Hogy íródik-e abba a könyvbe valami és micsoda, mire iskolába kerül, az a környezettől, a családtól függ.
Visszatérve kicsit a tankötelesek válogatására: Terepmunkással egyetértve a területi szegregációra utaltam, amit én Budapesten is látok. A külső kerületekben szinte egyáltalán nem működik ilyen. Az iskolák szinte teljesen azonos gyerekanyaggal dolgoznak, itt nincs is értelme a válogatásnak. A tehetősebb szülők "kimenekítik" innen gyerekeiket, erősítve ezzel a szegregációt. Ugyanakkor tudom, hogy a belső kerületek jobb iskoláiban (amiket én most már új értelemben hívok "elit"-iskoláknak)működik a szelekció. Ezekben mutatóban találsz roma, HHH gyereket.
Juli | 2009. január 23.
Kedves Juca! Valóban nagyon mások ma a gyerekek, mint akár a Te nem túl régi diákkorodban. Az indulataidból ítélve, valóban nagyon nehéz lehet Neked megélni, hogy a gyerekek nem úgy reagálnak például az irodalomra, ahogyan Te elképzeled. Nagyon szívesen segítenék, segítenénk, de nehéz használható válaszokat adni, ha nem ismerjük a konkrét helyzetet. A gondjaid egy része nyilván a körülményekből, egy más része viszont a Te feltételezhető rutintalanságodból ered. Hidd el, hogy a mai gyerekek sem "velejükig romlottak és gonoszak". Ezt a konkrét helyzet ismerete nélkül is határozottan állítom. Neked kell valahogyan utat találni hozzájuk, de előbb tisztázni, hogy hol vagy Te magad a történetben. Nincs módod tapasztaltabb kollégákkal konzultálni? Ha konkrét kérdésekkel fordulsz hozzánk a Kapcsolat szóra kattintva a honlap alsó sávján, próbálunk segíteni.
terepmunkás | 2009. január 22.
Juca!
Kattints egy kicsinyt fel és olvasd el Szondi 300 apródját Fűzfa Balázs tolmácsolásában...
Juca | 2009. január 22.
A mai problémás gyerekekre a csibész és a gazfickó, úgy gondolom túlságosan enyhe kifejezés. Velejéig romlottak és gonoszak. Kezdő és fiatal magyar tanárként szembesültem ezzel egy középiskolában. Már tanácstalan vagyok, hisz próbáltam szépen, kedvesen és kissé keményen. Csupán azt adtam, amit tőlük kaptam. A probléma a tantárgy iránti alapvető gyűlöletből ered. Így az én személyem és pozitív "hozzájuk állásom" eleve rossz érzést vált ki belőlük. Ott próbálnak keresztbe tenni, ahol tudnak. Próbálkozásaim a kapcsolatunk jobbítására folyton kudarcba fullad. Már az sem hatásos, ha figyelmeztetőkkel és 1- esekkel írom tele, mivel egy szót sem tanul. Holott jóeszű gyerekekről lenne szó, sajnálom, hogy elkallódnak.Ha vki tudna nekem néhány jó tanáccsal szolgálni, azt nagyon megköszönném.
Egyetértek azzal, hogy a törvény mindent elrontott a 18 éves tankötelezettséggel. Ezáltal a pedagógus küszködik az otthon meg nem nevelt gyerekekkel.... és emellett rengeteg veszélynek van kitéve......
terepmunkás | 2009. január 18.
Sajnos Béka azt hiszem - most is működik.És tetszik vagy sem, ebben összekacsint az iskola - szülő - fenntartó.Persze van hol az iskolának már nem kell szegregálni sem - már nincs választási lehetősége. Régebben? Dehogynem.Csak figyeljétek, hány meg hány felnőttképzési program indulhat el, nagyon - nagyon sokan nem járták 10-20 éve sem az iskolát. Csak nem beszélt róla a szakma.(A Beszélő igen)S nem hangzott el újra meg újra, mindez a pedagógusok bűne.
zoldbeka | 2009. január 18. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Azt gondolom, hogy ma már nem annyira működik a válogatás. Illetve pontosítom: az ország nagyobbik részében nem működik. Ezek a területek szegregálódtak az oktatást illetően is: a lakosság összetétele meghatározza az iskolákba felvehető, felveendő gyerekeket. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy vannak "elitiskolák", ahova nagy biztonsággal állítható, hogy működik a kiválasztás. A kedves csibészek most is azok, csak hatalmas hátránnyal kerülnek az iskolapadba, akkorával, amivel a mai iskola nem tud mit kezdeni. Ami mellesleg nem is csoda, hiszen az okok nagy része nem a képzésben, az iskolarendszer működésében keresendő, hanem társadalmi problémák.
Ancsa érdekes kérdésre hívja fel a figyelmet: hogyan kezdődött ez az egész? Hiszen valóban korábban is voltak analfabéták. Lettek szülővé. Mégis gyermekeik más késztetéssel kerültek az iskolákba, mint ma. Nekem nagymama fülénél fogva hozta vissza a megszökött kissrácot a napközibe 25 évvel ezelőtt - ma ilyen elképzelhetetlen lenne.
Ha sikerülne megfejteni a motiváció, a hozzáállás átalakulásának kérdéseit, akkor nagy segítséget kaphatnánk a kezünkbe. Mert bizonyára gyorsította, mélyítette a válságot a 18 éves korra kitolt kényszer, ám önmagában ez/ezek nem okozhatták ezt a leépülést. Ehhez kellett egy morális válság is, amelyet sokkal súlyosabb problémának gondolok.
Kedves csibészek vannak most is, csak lassan nem is fogunk találkozni velük.
meseszép | 2009. január 18.
kedves Ancsa!
elárulom a titkot. hogyan lehet válogatni tankötelezettség idején? a teljesség igénye nélkül:
- már szeptembertől jelentkeznek a tanító néninél, igazgatónál a szülők, így a beiratkozás napján már kész a lista. betelt a létszám, hiába körzetes, sajnos....
- a két párhuzamos osztályból az egyik tagozatos, oda "beszélgetés" alapján válogatódnak a gyerekek, a másikba, lsd, mint fenn
- olyan mítosz teremtődik az iskola köré, hogy van olyan szülői kör, amelyik meg sem próbálja. vagy ha mégis, a fogadtatás bár korrekt, de a miheztartás érződik. és a szülő ért belőle.
- ha mégis fel kellett venni, tud olyan körülmény teremtődni (ráadásul nagyon hamar), hogy a szülő önként viszi másik iskolába a gyereket
és még lehetne folytatni. akár itt is, ezen a fórumon.
Szekszárdi Juli | 2009. január 18.
Kedves Ancsa! Teljesen igazad van: az alapprobléma a rendszer működésében keresendő: tankötelezettség 18 éves korig, szétesett szakképzés, munkalehetőség hiánya stb., stb. Nem eretnekség, amit írsz, egyetértünk: valóban nem lehet ezeket a problémákat az iskolafalakon belül megoldani. Nem is teszünk egyebet, mint szóvá tesszük abban a reményben, hogy a falakon túlról is érkezik válasz azokra a gondokra, amelyeket a pedagógusok nap mint nap saját bőrükön éreznek. Olykor a szülők helyett is.
Kedves Katkam! Nem tudom,mikor lesz ennek a negatív folyamatnak vége, pillanatnyilag egy alagútban haladunk, és még nem látom a kijáratot...
ancsa | 2009. január 18. | kozgazda[kukac]citromail[pont]hu
Álszentségnek tűnik azt olvasni kolléga tollából, hogy az iskola válogat.... Hogyan válogathat tankötelezettség idején? Méghogy megtanítottak mindenkit!!!??? A 70-80-as években is voltak gyerekek szép számmal, akik nem végezték el az általánost sem, nem 6tanultak meg olvasni sem, az én generációmban a kis falumban legalább 3 ilyen osztálytársam volt, aki csak papíron volt osztálytárs.... Nem ez soha nem is működött, csak régebben aki nem akart tanulni, és szülője sem akarta, az is boldogulhatott a világban, mivel volt bőven alkalma dolgozni annak aki nem értett semmihez, mehetett zsákolni, kapálni és így tovább.... Nem volt ennyire esélytelen mint ma. Ma a középiskolákban agyerekek 80%-a nem azért van ott, mert tanulni akar, hanem mert a szülei küldik, és akarják hogy legyen belőlük valami. Az a tanuló, aki ő maga sem, és szülője sem akarja az iskolát, esetleg azért jelenik meg ott mert csak akkor veheti fel a szoc. segélyt, ha viszi az iskolalátogatási igazolást, vagy ki tudja mi más érdek vezérli.... Tudom, ezen a fórumon eretnekségnek hangzik amit leírtam, de szerintem a társadalom problémáit nem az iskolafalak között kellene megoldani, a pedagógusokra hárítva a szülők helyett a felelősséget az elkallódott gyerekekért, fiatalokért, a drogozásért és a többi veszélyért ami a fiatalokat fenyegeti. A pedagógus nem védheti meg azt a gyereket, akit a szülője sem akar megvédeni.
katkam19 | 2009. január 18.
Igen, a világ nagyot változott. Kedves csibészekből csirkefogók lettek, akik semmitől sem rettennek vissza. Hogyan lehetne őket megfékezni? Mik voltak az okok, amik idáig vezettek?
Az írásban remekül végig lehet követni ennek a folyamatnak az eredményeit. Elszenvedői vagyunk mindannyian.
Mikor lesz vége?
meseszép | 2009. január 16.
nekem is szívem csücske minden csibész. de amíg régebben csibészek voltak, ma egyre inkább deviánsnak nevezik őket. és nem egyértelműen a "bűneik" okán. a környezet válik megállíthatatlanul intoleránssá. mert lehet válogatni, akarom-e szeretni őket, vagy nem. lehet megszabadulni tőlük, lehet elege be se fogadni. nagyon pontosan leírta ezt Nahalka: nem szabad iskolaválasztás van, hanem az iskolák válogatnak szabadon a gyerekek közül. anno minden (na jó, majdnem minden) gyereket meg kellett tanítani. és egyformán érték volt a tehetségest előbbre vinni, és a "csibészt" beintegrálni. ma vannak másodlagos állampolgárok, iskolák, tanárok, települések, országrészek. ugyanabból a közpénzből.
és igaza van Krisztinának. amíg megengedheti magának a kolléga, amit megengedhet, addig maradnak csak a szent őrültek. akiknek kegyesen megengedik, hogy vigyék vállukon a világ terhét.
Peer Krisztina | 2009. január 14. | peerkrisztina[kukac]gmail[pont]com
Azon gondolkodom, vajon miért ragaszkodunk annyira a gazemberekhez…és ők miért szeretnek azok lenni? Mintha ez egy tőről fakadna: üldöző és üldözött.
Olyan megnyugtató volt számomra sikertörténetet olvasni, látni, hogy ezt le lehet írni; már egyre kevésbé megy a „jó oldalt látni”. Most ez van. Köszönöm.
Aztán a másik oldal: a kijózanító valóságot tárja elénk, azt a valóságot, ahol a gyerek nem tud bánni saját szabadságával, ahol a rendszerből könnyen ki lehet potyogni, ahol azt sem tudják, hogy létezik.
Ha nekem pedagógusként valami megy, a másiknak miért nem? Mit nem adunk át egymásnak? Hol van az, ami megtartja a gyereket? Hol az eredendő tehetség mellett a tanult hang? És mi van akkor, ha már nincs mit tenni…
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.12.18.
Itt a 2019-es egyetemi rangsor: ezek a legjobb pedagógusképzések
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara vezeti a pedagógus képzéseket indító intézmények hallgatói rangsorát, a második helyen szintén az ELTE áll, a Term...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.18.
Kis magyar alternatív valóság: mit tehetünk, ha az állam csak rombolja az iskolát?
Az állam korszerűtlen és méltánytalan oktatást nyújt a gyerekeknek – vélik egyre többen, és ezt felismerve egyes iskolák, tanárok és szülők próbálnak tüzet oltani, valamennyire jav...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.12.17.
Harmincezer ember nyelvvizsgadíját fizette vissza az állam
Eddig 30 ezer fiatalnak térítették vissza a nyelvvizsgadíját, továbbá 10 ezer fiatal kaphatta vissza a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díját a meghatározott összegig - jelentette be Nová...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.12.17.
Kétségbeesett pécsi szülők a Penny Market apróhirdető tábláján keresnek iskolát
A Pécs-Somogyban található Vadgesztenye Általános Iskolába elsősorban hátrányos helyzetű gyerekek jártak, ám idővel egyre csökkent a beiratkozók száma. A mélypont 2014-ben volt, amikor...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2018.12.17.
Vadgesztenyének lenni. Szülői levél Páva Péter polgármesternek
Kísérleti programba vágtunk bele. Tudtuk, hogy lesznek rögök, hogy lesznek elméletek, amik majd a gyakorlatban nem fognak működni, folyamatok, amik megszakadnak, mert így fog majd egyszer évek...
(Forrás: Facebook)
--
2018.12.17.
Elveszítette presztízsét a tanári szakma: szomorú adatok a pedagóguspályáról
„2016-ra elveszítette presztízsértékét az újságírói és tanári foglalkozás, amelyek a rendszerváltás előtti időkben még magas megbecsültségű szakmáknak számítottak. A 2016-os foglalkoz...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.17.
2022 után még durvább lesz a tanárhiány, de már most van egy nagy probléma
Legutóbb arról tájékoztattak, hogy 1-2 százalékos a pedagógushiány – mondta a Magyar Időknek Bódis József oktatási államtitkár, aki szerint 2022 után a nyugdíjba vonulók miatt viszont...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.14.
Vásárhelyi Mária: Miféle generáció nő fel ebben az országban?
Aztán azon tűnődtem, vajon miféle generáció nő fel itt ebben az országban. Milyen társadalom lesz az, ahol a fiatalok hazugsággal és gyűlölettel szennyezett világban szocializálódnak?...
(Forrás: 168 óra)
--
2018.12.14.
Ha van értelme a verselemzésnek, akkor csak így
Hauber Károly, a pápai Türr István Gimnázium tanára olyan könyvet írt és állított össze A verselemzés iskolája címmel, amelyik sikerrel ötvözi a két fenti megközelítési módot: azaz...
(Forrás: Magyar Idők)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek