OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2008. szeptember 30.
» Hozzászólások (37)
Címkék:
 

Osztrák hegyivadászként a nevelésügyi kongresszuson

Miért csak most jelenik meg ez az augusztusi írás? Jobb későn, mint soha. Achs Károly cikkéről lehetett volna vitatkozni, megingathatatlan érvekkel porrá zúzni, féligazságnak minősíteni, de lehetett volna helyeselni is. Ehhez arra lett volna szükség, hogy megjelenjen. Legyen ez a visszhangtalan Nevelésügyi kongresszus késői visszhangja. (A szerk. – akit annak idején nem osztrák, hanem olasz hegyivadászok gyötörtek…)

A hetvenes években többször is megsemmisítettük a ránk támadó osztrák hegyivadász egységet a Pó-síkságnak berendezett alföldi lőtéren. Mindezt persze egyetlen karcolás, egyetlen ember elvesztése nélkül. Úgy láttam, a hadműveletnek megvolt a tudománya, rendszere, teljesen megértettem, amikor J. törzsőrmester elvtárs magából kikelve ordibálta, hogy „Achs, hasaljon már le, hogy a… a süket fejét!” – mert ez is teljesen logikus volt. Mégis végtelenül groteszknek találtam azt, hogy egyedül az osztrák hegyivadászok hiányoznak a buliból. Elképzeltem: mi lenne, ha ott lennének, és nem akarnának megsemmisülni, még vissza is lőnének, mi megsebesülnénk, pánikba esnénk, futkosnánk összevissza. Vajon akkor is jó lenne vezéreink rendszere, stratégiája?

A közelmúltban rendezték meg a hetedik nevelésügyi kongresszust. Az oktatásügy fordított logikája (hogy a hierarchia legalján éppen a tanár és diák együttes munkája áll), az oktatásirányítás fölényeskedéssel leplezett hozzá nem értése sokunkat szkeptikussá tett. Féltünk, hogy a kongresszus elsősorban a csak a hadgyakorlatok logikai rendszerében jártas tiszti kar eseménye lesz. Márpedig az iskolában ott vannak az osztrák hegyivadászok is: gyerekek, szülők, tanárok, újabbnál újabb izgalmas vagy lehangoló problémák stb. – akik kissé belezavarnak a szép harmonikus stratégiákba… Féltünk, hogy fontosabb lesz az önmagában koherens gyönyörűségrendszer további cizellálgatása, mint a valósággal való könyörtelen szembenézés. Azt tapasztalva, hogy „A Szakma” és a szakma teljesen más koordinátarendszerben él, mozog, gondolkozik, segítséget próbáltunk adni: Takács Géza kezdeményezésére, az osztályfőnökök egyesülete segítségével még novemberben útra indítottuk virtuális kongresszusunkat. Az osztályfőnökök honlapjára hétről hétre felkerült egy-egy szöveg az oktatás legkülönbözőbb területeiről (a jó gimnáziumtól a tanárképzésen, művészeti iskolákon keresztül a halmozottan hátrányos helyzetű iskolákig). A szövegeket komoly hozzászólások kísérték. A kialakuló kép meglehetősen lehangoló: már nem arról van szó, hogy a közoktatás rövidesen összeomlik, hanem már régen összeomlott. Lehangoló volt a csönd is, amely körülvette akciónkat: az oktatásirányítás továbbra is a gagyog s ragyog szintjén beszélt az oktatásról, eszébe se jutott egyetlenegy felvetett kérdésre reagálni (most olvasom, hogy felmérést rendelt meg a tanárok terheléséről, hát jókor… meg minek?!). Lehangoló volt, hogy a hivatalos kongresszus egyik fő embere ahelyett, hogy gondolatébresztő óriási lehetőségnek látta volna az elkészült anyagot, személyes sértésnek fogta föl létezésünket – bár ő legalább megszólalt…

A kongresszus közeledtével újabb kételyek merültek fel. Takács Géza például azt kérdezte, hogy miféle kongresszus az, ahol a résztvevőket nem delegálta senki, az ment el, aki ki tudta fizetni a húszezer forintos beugrót. Furcsa volt, hogy a tanárok nagyon nagy százalékának fogalma sem volt a kongresszus létezéséről. Furcsa volt, hogy a kongresszus éppen arra a hétre esett, amikor a lehetséges érdeklődők nagy része már nem tudott elszabadulni iskolájából, mert pótvizsgáztatott, mert tanév-előkészítő fórumokra volt beosztva (ahol most éppen a kompetencia szó hangzott el percenként hússzor – ahogy régebben a tacs, a nat, a multiplikáció, a modul, az implementáció, az internet és még számtalan gyönyörű szó koronkénti leosztásban…). Azon a héten rendezték a kongresszust, amikor évnyitó értekezleteket tartottak az elmebeteg összevonások által kinyírt iskolákban. Kettőt: a nagy összevont értekezleten a nem szakrendszerű oktatás kiemelt fontosságáról, a tagiskolai kevésbé hivatalos megbeszélésen meg arról, hogy mit lehet tenni akkor, ha eltűnik a gyerek az ingyen ebéd után (esetleg még az uzsonnáért visszajön), ha a család már a második héten föltüzeli a tankönyveket. Ezen a héten szembesülhetett mondjuk a gyesről visszatérő tanárnő azzal, hogy egy olyan osztályban kell angolt tanítania, ahol több gyerek alig tud magyarul, a másikban meg van olyan kislány is, akit meg-megerőszakol az apja. Ezen a héten oktatták ki, hogy ha nem akar tetűt hazavinni, akkor egy méteren belül nem engedi magához az alsó tagozatos kisgyerekeket – na, ez a tanárnő se lehetett ott a kongresszuson.

Sólyom László udvarias megfogalmazásából arra következtetek, hogy például az elmúlt év egyik legjelentősebb akciója, a kisiskolák megmentésére irányuló akció kérdésköre nem kapott elegendő súlyt a tanácskozáson. Attól tartok, az általunk, illetve mások által felvetett valóságközeli problémák ugyanennyire súlytalanul jelentek meg a kongresszuson, ha egyáltalán megjelentek. Ha véletlenül elhangzottak is az előre elképzelt langyos megszólalásoktól eltérő szövegek is, arra megszülettek a hárító megjegyzések. Én például az agresszió a nevelésben témájú kerekasztal-beszélgetés résztvevőjeként bizony keményen, indulattal beszéltem az iskolaügyben található hazugságokról, a mellébeszélésről, a problémák elodázásáról, a témában megjelenő elemzések felszínes voltáról. Már a helyszínen éreztem, hogy iszonyú fagy vesz körül, éreztem, hogy teljesen más nyelvet beszélek, mint „A Szakma” egyik-másik képviselője. Zavart az is, hogy a másfél órácska semmire sem volt elég, hogy egyszerűen csak abbahagytuk ezt a nagyon fontos témát. Aztán az egyik résztvevőtől kaptam egy levelet, hogy a másnapi folyosói beszélgetéseken tizenöten emlegették azt a „panaszkodó, individualista, indulatos” tanárt… Bocsánat. Én egyszerűen komolyan vettem a felkérést, készültem a beszélgetésre, nem sajnáltam időt, útiköltséget, odautaztam és elmondtam a valóságot. Ezt le lehet rázni egy „panaszkodó” minősítéssel? Egy kongresszuson? Egy nevelésügyi kongresszuson, ahol én vagyok az egyetlen olyan résztvevője a beszélgetésnek, aki iskolából jött?

De vegyük sorra. Kivetítettem néhány képet. Látható volt, amint a szünetben a gyerekek vándorolnak az utcán az összevont két iskolarész között, látható volt az az iskolarész, ahová csak egy ótvaros fiúvécén keresztül tudnak belépni a lánytanulók is, ahol elérem a plafont a tanteremnek definiált odúban, ahol nincs kilincs a koszlott ajtón stb. Ez panaszkodás lenne? Dehogyis! Sőt! A gyerek pontosan érzi, hogy a koszlott ajtó nemcsak az ő társadalmi értékét jelöli ki, hanem az enyémet is, és kicsit máris cinkosai lettünk egymásnak! Ettől még méltatlan az ügy és van némi köze az agresszió kialakulásához. (Megdöbbentett viszont az egyik vitapartnerem, aki úgy reagált, hogy ő fővárosi, és nincs képben az én vidéki kisvárosom viszonyaival.)

A pedagógus és a belmagasság

Szóltam arról, hogy a rendszerváltáskor kifelejtődött annak megbeszélése, hogy mi az ember, mi a társadalom, mi a kettő viszonya. Így aztán ma általános a bizonytalanság és a bizalmatlanság, mindenki teher az állam nyakán: a mentőstől a vasutason, a gazdán keresztül a szülő-gyerek-pedagógus hármasig. Ne csodálkozzunk, ha nő az agresszió. Ez panaszkodás?

Beszéltem arról, hogy micsoda irtózatos távolságra vannak egymástól a boldogító elvek és a mindennapok kérdései (lásd a már említett „nem szakrendszerű oktatás” terminológiájának és a tankönyvvel történő begyújtásnak az esetét).

Természetesen felmerült a szegregáció-integráció kérdése. Fölvetettem, hogy egy kilencéves gyerek nyilván hadd tanuljon anyanyelvén, csakhogy ehhez kellenének anyanyelvű tanárok. Ha nincsenek, akkor a többségi tanárok közül kellene sokaknak megtanulnia a nyelvet. De az elképesztő, ha egy gyesről visszatérő tanár augusztus huszonötödikén tudja meg, hogy szeptember elsejétől olyan gyerekekkel kell dolgoznia, akikkel nincs közös nyelve!

És mi van akkor, ha spontán emberségből csak meg-megsimogatja a gyerekek fejét (meg fogja, ismerem…), és hazaviszi a tetűt saját lányaihoz: hát nem kellene egy komplex program, amelybe sok más mellett a népegészségügy is beletartozik?

És egyáltalán, miféle cinizmus az, amely egy nagyon-nagyon súlyos társadalmi kérdés megoldásának terhét egyes egyedül a kortárs (nyolc, tíz, tizenöt éves) gyerekek vállára rakja? Hogy lehet az integrációt úgy erőltetni, hogy közben más felzárkóztató programról hallani sem lehet? Munkahelyteremtés, falufejlesztés, gondozás, rendvédelem sehol, egyedül az iskolai integrációtól hangos a közélet. És ha már a kortárs gyerekek dolga lenne megoldani a kérdést, akkor nem érdemelnének meg különleges bánásmódot? Gyere integrált osztályba: tíz-tizenkét fős csoportban tanulhatsz a legjobban képzett pedagógusoktól. Az óráid zömét két pedagógus tartja. Gyere integrált iskolába: itt vannak a legvilágosabb, legbarátságosabb tantermek, gyönyörű sportpályák. És így tovább. Továbbra is a kérdés: ezen problémák felvetése panaszkodás?

Egyik vitapartnerem felhozta, hogy már az óvodai csoport is egy kicsi társadalom, ahol az óvónőnek föl kellene tárnia a viszonyokat, erősíteni a jó folyamatokat stb. Ezzel egyetértettem, de megjegyeztem: ha egy végzős osztályt odacsapnak egy másikhoz, és a velük csak osztályfőnöki órán találkozó új osztályfőnök minden adminisztrációs munkát elvégez a dupla osztállyal: igazolást, igazolatlan órák utáni kiértesítést szülőnek, jegyzőnek, érettségire, felvételire jelentkezést, szalagavatói, ballagási meghívók megrendelését és még ezer dolgot, ugyan honnan kellene erejének maradnia az osztályban kialakuló társadalom felmérésére? Bocsánat: én ott dolgoztam abban az osztályban, és látom, hogy egy ilyen összevonás emberiség elleni bűntett. Ha ezt elmondom egy kongresszuson – nem pártkongresszuson, hanem egy nevelésügyi kongresszuson –, akkor panaszkodom??

Ha elmondom (Beke Kata után negyed századdal újra), hogy a talpára kellene állítani az oktatásügyet, azaz oda kellene pénzt, figyelmet összpontosítani, ahol a tanár dolgozik a gyerekkel, akkor panaszkodom?

És amire nem volt idő, illetve amire egy mikrofonadogatós beszélgetés nem adott lehetőséget, de kedvem lett volna megkérdezni: mit tegyen az a pedagógus, aki meglátja, hogy a harmadikos fiú húszcentis késsel hadonászik a másik gyerek előtt? Ugorjon oda, csavarja ki a kezéből a kést? Egyrészt ennek köze sincs a korszerű pedagógiához, másrészt egy százötven centis, negyven kilós tanítónőnél még veszélyes is lehet (nem beszélve a család bosszújának lehetőségéről). Tegyen úgy, mintha nem venné észre, induljon vissza a tanáriban felejtett macibábuért, amellyel színessé, érdekfeszítővé tudja majd tenni az óráját? Nem hiszem, hogy működne. Töltsön magába néhány Korczak-idézetet? Kicsit lekésik a megoldásról. Telefonáljon a rendőrségre? Kinevetik. Nézzen mélyen a kisfiú szemébe, vágjon gondterhelt arcot, és kérdezze meg: „Azon tűnődöm, hogy neked most biztosan jól esne megszurkálni Kevinkét.” A pontosság kedvéért: a lehetőségek mérlegelésére, a megfelelő módszer megtalálására kb. egyszázad másodperce van! Ha lett volna lehetőségem megszavaztatni a résztvevőket, hogy melyik megoldást választják, akkor panaszkodtam volna?

Az osztrák hegyivadászok a beszélgetés legvégén jutottak eszembe. Az egyik beszélgetőpartnerem felvetette, hogy csökkentené az agressziót, ha minél több olyan helyzetet teremtenénk, amelyben a gyerekek felelőssége érvényesülhet. Ez nekem is régi vesszőparipám, így helyeseltem, csak kiegészítettem: ez csak akkor képzelhető el, ha a tanár is felelős helyzetbe kerül, amin azt értem, hogy kap némi szabadságot a munkájában, ha nincs minden szava, lépése előírva, agyonszabályozva, agyonellenőrizve, ha nem érezné a fölülről felé áradó bizalmatlanságot stb. Partnerem visszakérte a mikrofont. Közölte: nem ért egyet velem, mert az, hogy az iskolák maguk fogalmazhatják meg pedagógiai programjukat, sosem látott méretű szabadságot ad a tanároknak. Itt adtam föl. Olyan emberrel ülök a vitában, aki más világban él. Aki olyan logikával gondolkozik, amely önmagában talán működőképes, akár még koherens is, csak éppen kifelejti, hogy a rendszerben szereplők is vannak. Üres lőtéren gyakorlatozik. Úgy semmisíti meg a hegyivadász zászlóaljat, hogy azok nincsenek is ott.

Nem mondok véleményt az egész kongresszusról. Egyrészt nem voltam a többi rendezvényen. Nem tudom, hogy máshol milyen arányban jelenhettek meg a saját szempontjaikat kifejtő hegyivadászok. Különben is: a hadászat tudományát akkor is fejleszteni kell, ha éppen üres a lőtér túlsó fele, de tudni kellene, hogy az éles helyzet azért más. Végül is lehet értelmes, előrevivő gondolatokat megfogalmazni úgy is, ha a folyamat legfőbb szereplői, a gyerekekkel együtt lélegző, együtt örülő, esetenként együtt szenvedő pedagógusok alig kapnak szót…

Csak úgy mellékesen: a magyar iskolaügy halott. Így aztán az ország is az lesz egykettőre. Hiábavaló volt az erőlködés, ahogy a táborfalvi lőtéren megóvtuk hazánkat.

--

(Ezt a szöveget már augusztus végén megírtam. Több helyen is próbálkoztam, legutóbb hirtelen ötlettel éppen a Köznevelésnél. Annyit se mondtak, hogy bikkmakk. Nem nagyon bíztam benne, hogy megjelenik, de legalább megírták volna: „Hazudsz.” „Rosszul fogalmazol.” „Túl hosszú.” Vagy: „Mi úgy segítünk az iskolán, hogy csupa-csupa pozitív példát mutatunk be.” Vagy: „Igazat írsz ugyan, de rosszul esne a Miniszter Úrnak.” Vagy bármit.)

Achs Károly

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

ax | 2008. október 19.

Nem, ez egy közéleti és irodalmi hetilap. Hátha itt is csak csúszásról van szó.
Szekszárdi Juli | 2008. október 18.
Az illető lap a Köznevelés lenne? Ha volt már korrektúra, akkor lehet, hogy csak csúszik. Persze, írjatok minél többet. Mi is tervezgetjük az OFOÉ-n a hogyan tovább?-ot.
ax | 2008. október 17.

És még mindig csend.

Lassan két hete, hogy írtam egy cikk elutasításáról. Aztán 6-án kaptam egy levelet, hogy a jövő héten mégis megjelenik az említett írás (kicsit rövidítve, már kész korrektúrával). Vártam a mai napot: arra gondoltam, rábeszéllek Benneteket, hogy Ti is küldjétek el ezeket az eseteket a szerkesztőségbe, Csilla az ő falusi óvodájáét meg a mostani munkájának tapasztalatait, Nóra a másikat, Sulufon, meseszép a harmadikat, negyediket, és még húszan: konkrétumokkal alátámasztott helyzetleírással (három-négyezer leütésben) bombázmni a szerkesztőséget.

de sajnos a mai lapszámot hiába lapoztam előlről hátra, hátulról előre, sehol sem találtam meg az ígért megjelenést.
nyilván ilyen periférikus kérdés, mint az iskola meg a gyerekeink háttérbe szorulhatnak az igazán fontos problémák miatt...

Jó éjszakát!! Holnap meló.
Csilla | 2008. október 17.
Az oktatásügy szemléletformálásához!
Ülök a Debreceni Egyetem egyik előadó termében délután egy órakor kezdődő közgazdaságtan óráján. Meséli az előadó, általam rövid idő alatt is nagyon tisztelt pedagógus, hogy nappali tagozaton van egy 300 fős csoportja!, amelynek nincs megfelelő nagycságú befogadó előadóterme, így két turnusban kell órát adnia, de számára csak egy előadást számolnak el. Vizsgaidőszakban csak teszttel tudja majd őket levizsgáztatni, de hogy mikor javít ki ennyi tesztet, minőségileg is, karácsony és januári időpontok között nem tudja. Ugyanő mondja, két szak óraszámát összevonták az alacsony létszám miatt, így számukra meg ugyanakkor tart órát ( ezek mi vagyunk) így nyilván erre is egy órát számolnak el. Meddig alázzuk még azokat a szereplőket, melyek valamelyik oldalról ( tanuló, hallgató, tanár, előadó) az oktatás bármelyik szintjén bekapcsolódnak. Köszönet Magyar Bálintnak az oktatás expanziójáért! ez minőség! Egy oktatónak reggel fél nyolctól délután 6-ig órái, szemináriumai vannak, ráadásul közel 3-4 km távolságot kell legyőznie hallgatónak, előadőnak 15 perces szünetek között. Köszönjük!! Ez tényleg hatalmas reform!? De lehet, hogy ez egy elszigetelt egyedi eset. Ne általánosítsak, de Ax Karcsi középfokú iskolája is azt mutatja, hogy: nem!
Szekszárdi Juli | 2008. október 17.
Végre érkezett egy reflexió a Nevelésügyi Kongresszus honlapján is erre a hegyivadászos cikkre Csirmaz Mátyás kollégánktól, amelyet most ide másolok. Ha a dolog nem lenne ennyire szomorú, akár mulathatnánk rajta. ("Nézd legott komédiának...")

2023: Achs Károly nyugdíjas osztrák hegyivadász a VIII. Nevelésügyi Kongresszuson felolvassa a VII. Nevelésügyi Kongresszuson ismertetett írását, amelyre azóta sem reagált senki.

Amikor felolvasásában ahhoz a mondatához ért, hogy "a magyar iskolaügy halott", a digitális közönség hangos billentyűtapsban tört ki.
2038-ban a IX. Nevelésügyi Kongresszusra kifejlesztették a süketek, a némák és a vakok párbeszéd- szoftverét, melyet a konferencia végén ajánlás formájában tettek közzé. Megvalósulása az ezt követő években rendszertani problémák miatt sajnos kudarcba fulladt.

Várjuk az áttörést jelentő X. Nevelésügyi Kongresszust.
sulifon | 2008. október 11.
Az igazi nagy probléma az, amiről Hanger beszél. Ezért azon kellene törni a fejünket, hogy hogyan lehetne bátrabb kiállásra ösztönözni hallgatag kollégáinkat úgy,hogy megőrizhessék biztonságérzetüket (már amennyi van még belőle).
hanger | 2008. október 11. | gergely[kukac]hanczar[pont]hu
Zöldbéka nagyon érthetően beszél. kicsi faluban senki sem mer ugrálni. és talán jól is teszi, hogy nem mer ugrálni. nem csoda. csakhogy ha már dícsérték oktatászsociológusainkat, had jegyezzem meg: a tanárok nem csak akkor tanítanak, amikor órát tartanak, hanem akkor is, amikor részt vesznek a társadalomban akármilyen formában. azok a tanárok, akik eltűrik a jelenlegi helyzetet és fülüket farkukat behúzva próbálnak túlélni, olyan generációt nevelnek, akik ugyanezt a "megküzdési módot" tanulják meg. ez az igazán nagy baj szerintem. hibáztatni éppen nincs kit, mindenki a saját kis játékelméleti optimuma mentén dönt. csakhogy a végeredmény elég szomorú.
Szekszárdi Juli | 2008. október 9.
Mindennél van lejjebb, és mindig van másik út, Ezek persze bődületes közhelyek, de érzek erőt ebben a virtuális csapatban. Pillanatnyilag nem igen van más nekünk, de mi legalább létezünk, nem is kevesen.
Próbáljátok hallatni a szavatokat minden lehetséges fórumon, blogon, adjatok hírt rólunk mindenütt, ahol csak tudtok. De tartsatok távolságot minden politikai szirénhangtól. Ebben a "hideg polgárháborús" világban nagy a beszippantás veszélye.
Ez egy szigorúan szakmai grémium, aminek éppen azért különösen nehéz, mert nem csatlakozik egyik oldalhoz sem, tehát kizárólag sajátmagára számíthat. Hogy a szakma (SZAKMA?) létezése pillanatnyilag éppen nem érzékelhető? Ez a kiindulásunk annál a bizonyos problémafánál. Erről majd nem sokára többet és konkrétabbat is elmondunk.
zöldbéka | 2008. október 9. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Kedves Juli: azért tűrik, mert nincs más válsztásuk. Azért, amiért én sem tudok lépni. Azért, mert szeretik a szakmájukat, a hivatásukat, csak nem ÍGY. Mert van család és nem lehet ugrálni, mert most még van munka, de nem biztos, hogy lesz. Mert pedagógus munkanélküliség van. Mert kiszolgáltatottak. Mert velünk mindent, szó szerint mindent meg lehet csinálni. Mert egyedül mozdulnának és úgy nem lehet falat törni. Szakszervezet nincs, csak papíron: nálunk a szaksz. bizalmi, aki egyben az Önk. oktatási bizottságának is tagja, segített "kinyírni" a sulit.
Azt gondolom, hogy ennél sokkal lejjebb már nincs. De együtt mehetnénk fölfelé. Azt hiszem, hogy meg kell találnunk azokat, akikkel együtt mozdulhatunk valamerre! Igazad van, szövetségesek kellenek!
Szekszárdi Juli | 2008. október 8.
És ezt miért tűritek? A kesergés nem segít, a panaszkodás meg ellenérzéseket kelt. Most kellene a szakszervezet, ha működne. Van körülöttetek ilyesmi? Ha jogszerűtlenül jár el a fenntartó, törvényesen fel lehet lépni ellene. No nem magányos harcosként.
A PDSZ egy darabig foglalkozott ilyen ügyekkel, nem tudom, teszi-e még. Volt nekünk egy Galambos Mártánk, aki személyesen képviselt (sikerrel!) pedagógusokat, ha jogsérelem érte őket. Meghalt, és nem érzékelem, hogy állt volna a helyére valaki. A PDSZ első tagjai között volt, de amikor tavaly meghalt, csak a mi honlapunkon jelent meg róla igazi nekrológ. (A PDSZ meg is köszönte.) Olvassátok el: http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=436
Egyre erősödik bennem a gondolat, hogy az ő dolgát valamilyen formában folytatnunk kellene. Majd csak találunk hozzá szövetségeseket!
Óvónő | 2008. október 8.
Kedves Juli!

Sajnos nem egyértelműen fogalmaztam. Természetesen minket, pedagógusokat nagyon is érdekel a lux is, meg a nm2 is, hisz naponta tapasztaljuk, hogy micsoda agressziót gerjeszt pl. az, hogy 20 cm helye van öltözködni 1 gyermeknek. Már a 2. percben üti-vágja a társát, mert szegénynek szintén csak 20 cm helye van - így egymásra ülnek, löknek, rúgnak... Úgy értettem, hogy otta FENTIEK közül kit érdekel a lux és társai, mikor bátran mernek még ingyen is dolgoztatni! Nem a törvény szab ennek gátat, sőt a törvény előírja, hogy fizetni kéne. (helyettesítés, túlóra, átfedés) Hogy miért nem fizetnek? Válasz: mert nincs rá pénz. És tudják, hogy pénz nélkül is maradunk, helyettesítünk,... bla-bla-bla
Szekszárdi Juli | 2008. október 8.
Kedves "Óvónő" ! Az általad felvetett súlyos gond a fenntartó felelősségi köre. Ezért helyi szinten indulhat csak a problémák feltárása, orvoslása. Ha ott nem megy, persze tovább lehet lépni. Nem ismerem a Te konkrét problémádat, de nyilván nem szabad belenyugodni abba, hogy a munkavállaló ne kapja meg azt, ami neki jár.
Az előző kommentemben már minősített önkormányzati törvény igen nagy hatáskört biztosít a helyi irányításnak, miközben az önkormányzatok finanszírozása is egyenetlen. A helyi döntések pedig nem feltétlenül (sőt általában egyáltalán nem) szakmaiak, gyakran az iskolákon, a pedagógusokon spórolnak. Például Te miért nem kapod meg a pénzed? A törvény szab ennek gátat, vagy pedig a fenntartó nem ad erre pénzt? Ezt fontos tudni azért, hogy tenni lehessen valamit.
A lux meg a négyzetméter sem mindegy azért, mert az egyre lehetetlenebbé váló iskolai feltételek tovább rontják a pedagógiai munka feltételeit, és jócskán hozzájárulnak a frusztrációból (is) fakadó agresszió terjedéséhez (a vitaindító Achs -cikk éppen erről szól) .
Az EU-ról sokat beszélünk, de Strassburg messze van, és saját belügyeinket mégiscsak helyben kellene megoldanunk.
Óvónő | 2008. október 8.
Meseszép!

Az ötlet tetszik, csak azon gondolkoztam, hogy mennyiben kivitelezhető? Amikor a törvényes jussomat sem kapom meg(ki tudja hány kollégámmal együtt az országban), bátran meri ezt megtenni a fenntartó, a munkáltató , lásd: túlóra, helyettesítés, akkor kit izgat az, hogy a lux, meg a nm2? Van valaki, akit ez érdekel? Van EU-s panaszlap, épp a napokban nézegettem, írtam is szerintem közérdekű ügyben, és azt írták vissza, hogy ezzel forduljak a fenntartómhoz, mert a fenntartó hatáskörébe tartozik. Kör bezárult.
Szekszárdi Juli | 2008. október 7.
Az ötlet egyáltalán nem eszement, csak legyen aki végig viszi.
Novák Eszter színházi rendezővel volt egy interjú most este a Zárórában. Amit mondott, annak nagy része a közoktatásra is igaz. Csak néhány villanás:
Az önkormányzati törvény ("Európa legostobább törvénye") lehetővé teszi, hogy a helyi gőg és hatalom (no meg politika) döntsön szakmai kérdésekben (színház, iskola stb.)
Az ország megosztott, pozíciót csak az remélhet, aki csatlakozik valamelyik szekértáborhoz.
A szakmai kérdésekről (ideértve a közoktatást és a kultúrát) érdemben alig esik szó, a választási ígéretek között a kultúra mint fogalom fel sem merül.
Igaz, rengeteget hallunk az Új tudás programról, de amennyit látunk belőle, színes, elpukkanó lufinak látszik. (Ezt speciel nem Novák Eszter mondta.)
A rendszerváltás utáni egyik kormánynak sem volt (és ma sincs) jövőképe. Tehát rém kevés hangsúly helyeződik arra a kérdésre, hogy mi lesz a felnövekvő nemzedékkel.
A társadalom közben meg tökéletesen elbunkósodik.
Novák Eszter még azt is mondta, hogy a változtatást a közoktatással kellene kezdeni, a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülésével.
meseszép | 2008. október 7.
egy kitörési pont -kósza gondolat:amióta eu-s tagország lettünk, szigorúan szabályozzottak a munkahelyteremtés koordinátái. meg van határozva az egy dolgozóra jutó m2, légköbméter, lux, ergonómiai szabvány a bútorzatra, ésatöbbi. ha már a gyerek nem számít, támadjunk a másik oldalról. a munkavállaló jogait kérjük számon. ami a gyereknek osztályterem, csoportszoba, az nekünk munkahely. szakszervezet, kt, strasburg, mittudomén..
elég eszement ötlet?
Óvónő | 2008. október 6.
Kedves Károly!

Szörnyű még olvasni is! De mindig az jut eszembe: kizárt, hogy azért születtünk, hogy az oktatásügybe belebetegedjünk, belehaljunk. Pedig afelé menetelek én is. Alulmotivált vagyok, nem tudok lelkesedni sem már lassan, alig ismerek önmagamra.Pedig nekünk könnyebb, a mi gyermekeink még nem bántanak bennünket.Viszont bántjuk őket mi: azzal, hogy egy 12 négyzetméteres mosdóba beszorítunk 44 kisgyereket, 3 WC-re, azzal, hogy minden marhaságot felvállalunk, hogy minket válasszanak a szülők. Szegények, alig tudnak játszani, pihenni, visszük őket, mint kutya a rongyot. Ha igazán lelkiismeretes lennék, akkor most elhagynám a pályát.
achs | 2008. október 5. | axkaro[kukac]citromail[pont]hu

Nem arról van szó, hogy nem veszik észre, hanem arról, hogy nem akarnak tudni róla.

Újabb példa: az egyik hetilapban Kőszeg Ferenc elemezte Magyar Bálint pártbeli munkásságát. Az egyik napilap szerkesztője (aki a hegyivadászos cikkre ennyit bírt válaszolni:

"Kedves Karcsi!
Ez egy hihetetlenül szószátyár és üres szöveg.
Üdv!)"

írt egy hosszú vitacikket, melybe a következőket is beleszőtte:
„Kevés reform hatolt olyan mélyre, és jutott el olyan messzire, mint az, amelyet ő vitt a vállán. Magyar Bálintra az oktatásügy szemléletformáló, korszakalkotó reformereként emlékszik majd az utókor, s elhomályosul az a szerep, amelyet az SZDSZ elsorvasztásában játszott. Ha a jelen a rovására igazságtalan, akkor a jövő meg majd a javára lesz az.”

Na, ezt nem bírtam szó nélkül. és összeszedtem jó néhány dolgot M. B. mentalitásáról, arról, hogy hibás attitűdjével, mindent jobban tudásával, fölényével még azt is elrontotta, amiben igaza volt, (mert persze baromi sok igazságot mondott, ezt komolyan gondolom). És felsoroltam sok-sok jelenséget életünkből, ideillesztem a bekezdést:

"Az éppen végzett pedagógus messze elkerüli a pályát. Ha mégsem, két héten belül rászokik a nyugtatóra. Egy hónapon belül nagy eséllyel megtapasztalja, hogy milyen, ha leköpi, megrugdossa, kővel megdobálja a diák. A nyugdíj előtt álló tanár közli, hogy nem hajlandó többet bemenni ebbe vagy abba az osztályba. Mert ha a társak celluxszal több rétegben körberagasztják az hatodikos kislány fejét, ő bizony nem tudja a hajából, a szemhéjáról leoperálni a ragacsot. Középiskolások sora képtelen vagy nem hajlandó a hetet kettővel elosztani. Húsz éve mind a négyszáz gyereket ismertük arcról, a gyerekek érezhették a személyes törődést, lehetett közösségi programokat szervezni. Ma, az emberiségellenes iskolaösszevonások korában fogalmunk sincs, ki kicsoda a kilencszáz fős nagyüzemben, nincs közösségi élet, halálra vannak ítélve a tanórán túli, igen lényeges együttlétek. Kilencszáz embernek nincs közösségi terme. Nincs tornaterme. Harmincfős osztályok vannak harminc négyzetméteres odúkba bezsúfolva. A vécében nincs papír, nincs szappan. Tűz esetén egy másfél méter széles főlépcsőn és egy kilencven centis hátsólépcsőn kellene kimenekülnie a kilencszáz gyereknek (az épületet száz éve százhúsz-százötven főre tervezték…). Az adminisztráció elviselhetetlen. A légkör elviselhetetlen. A kiszolgáltatottság elviselhetetlen. Tervezni nem hogy négy évre, de néhány hónapra sem lehet. Tanárfórumok, tanárblogok tanúsága szerint a letargia, a depresszió, a válság, a menekülési szándék országos méretű.
Ha így van (márpedig így van), akkor a romhalmaz tetején talán enyhe túlzás „korszakalkotó reformerként” emlegetni az elmúlt korszaknak a szakmára leginkább ránehezedő alakját."

Na, a hetilap most válaszolt, kb. ugyanúgy, mint a másik szerkesztő: hiányoznak a tények... Hát a harminc négyzetméter micsoda??? Hát a vécépapír micsoda?? Hát a többi micsoda???

Visszaírtam: olvasná el még egyszer, meg hogy valaha ugyanez a hetilap vitasorozatot rendezett az oktatásról, meg hogy egy normális demokráciában pártok tündökölnek, zuhannak, politikusok hol fönt, hol lent -- ez természetes, de ha az alapvető rendszerek (például az iskola) romokban hevernek, akkor ott bizony a "demokrácia" is veszélybe kerül, és mégiscsak megérdemelne tizennégyezer leütésnyi helyet az iskola világa, ha már egyetlen politikuska teljesítményecskéje hetek óta negyvenezer leütéses cikkeket kap...

Úgyhogy nem igaz, hogy nem veszik észre. Egész pontosan tudják.

Sajnos nem a lottó a megoldás... Bár ennek még mindig több az esélye (1 : 44 millió), mint a "demokratikus rendszerben" különben elvileg benne levő korrekciónak. Boldog új hetet mindenkinek.

L.Ritók Nóra | 2008. október 5.
Igen , ez a lottó már nekem is sokszor eszembe jutott... Bár megggyőződésem, hogy a rendszerben benne van az a pénz, amiből a modernizáció megoldható lenne, csak nem ott van, ahol kellene.
Amit leírtál , na ezt tegyék az Új tudás program mellé. Senkinek nincs lekiismeretfurdalása? Csak annak, aki gürizik, amíg bírja? Vagy nem veszik észre, hogy az egész valóság mennyire más, mit amit szeretnének az íróasztalnál kommunikálni?
De most az irányításnál a mindenáron fejlődést kommunikáló frázishalmazok gyártása, az önkormányzatoknál a midenáron kevesebből gazdálkodás intézkedéshalmaza lelhető csak fel. És ez a generáció, aki most gyerek, jóvátehetelenül sérül, károsodik, esélyt, lehetőséget veszít, ja és mellesleg felőrlik a még dolgozni akaró kollégákat is.
csilla | 2008. október 5.
1. lépés: megszűntették a tagóvodámat, mert csak 13 gyermek vette igénybe, a 13-ból két középsúlyos értelmi sérült gyermek volt. Volt mellettük egy gyógypedagógiai asszisztens és megbízási szerződéssel egy gyógypedagógus. Túl drága volt.
2. lépés: a gyermekanyag megmaradt csak 3 csoportba raktunk be 90 gyermeket. A következő tanévben megszűntették az óvoda önállóságát és az iskolához csatoltak. A vezetői pótlékomat megspórolták, valamint a vezetőhelyettes csak papíron volt ugye, mert tagintézményvezető-helyettesi pótlék nincs a kjt-ban és az oktatási törvényben.
3. lépés: elküldték két óvónőmet, a gyógypedagógiai asszisztensemet és a takarítónőmet képviselő testületi határozattal, mondván a 99%-os romagyerekeket nevelő település óvodájában sincs.
4. lépés: óvodai társulásba mentünk be. A gesztor Önkormányzat nem tudott biztosítani az enyém helyett gyógypedagógust ( az túl drága volt, az új vezető nem kötött vele megbízási szerződést) és újra elküldtek volna két óvónőt, mert még így sem jöttem ki a normatívából.
5. lépés: Kijelöltem magam és a legfiatalabb kolléganőmet, és távoztam az óvodából, amelyben 20 évet dolgoztam, dicsekvés nélkül szívvel-lélekkel.
Konklúzió: ottamaradtak a csoportonkénti 2 fő SNI-s gyermek és a rettegő kollégák, technikai dolgozók. Van, hogy még mindig úgy éberedek, hogy cserben hagytam őket, de több kollégát nem volt képem elküldeni. Nem tudtam volna szembenézni a tükörképemmel. De cserben hagytam a gyerekeket, akik nap mint nap szólítanak meg a kisfaluban, szaladnak és ölelnek meg. Tudom mikor születtek, mi volt a jelük. Ez már nálam néha önsanyargatás.
De nem égtem ki, akartam. A körülmények erősebbek voltak, mint én.
Azt gondolom a kiégés gyávaság, nemtörődömség, nem alkalmas a pályára. Inkább menjen el a kolléga, de ne ártson a gyermeknek. Egyszer ezt valakinek ki kellene már mondania. Ha nem fejleszti önmagát: menjen el a pályáról, de ne ártson.
A mai napig igyekszem követni az oktatás minden kínját és esetleges fejlődését, vagy fejlesztő szándékát.
Ha nyernék a lottón, csinálnék egy magánóvodát egy kistelepülésen és a programom a "csibizmus" lenne: ( Csibinek a legdrágább nagynénim hív) szakma, szeretet, emberség: ezt finanszíroznám!
És ilyenkor mindig fölébredek, a fenébe!
L.Ritók Nóra | 2008. október 5.
Igen, nálunk is hasonló a helyzet. Akkorák a csoportlétszámok, hogy szinte mindegyikhez OH.engedély kellett, és egy óvónővel... Szerintem az egészséges négyzetméter sincs meg, nemhogy a differenciált foglalkozás. Megértelek, nektek sem egyszerűbb. Most hallottam egy városi magánóvodáról, ahol a 4 éveseknek már fakultácót kell választani, angolt, vagy zenét, vagy mást... Na, látjátok ettől féltem én az óvodát is: A vidéki kis óvodában 30 gyerekkel egy óvónő, jobb esetben nincs a gyerekek között sni-s, vagy más, külön segítséget igénylő, a másik oldalom meg kínjukban már nem tudnak mit kitalálni, csak az angolt, 4 évesen...Ja, és ezt is az esélyegyenlőség maximális szem előtt tartásával, természetesen.
Óvónő | 2008. október 5.
Olvaslak Benneteket kedves iskolás kollégáim (óvónéni vagyok), és elképedek a káosztól, amiben kénytelenek vagytok dolgozni. Nálunk egy picivel talán még jobb a helyzet - nincsenek országos mérések, a nevelési tervünk egyszerűbb képlet minta ti tantervetek, valószínűleg egyszerűbb a kötelező óráinkat teljesíteni, stb. Az viszont tény, hogy a megélhetőség érdekében olyan fizetős szolgáltatásokat is bevállalnak óvodák, amelyek mindent szolgálnak, csak a gyerekek érdekeit nem. Sőt!!! Az is igaz, hogy pénz hiányában puszira megyünk túlórázni, vállonveregetésért dolgozunk sokszor reggeltől késő délutánig.Ami viszont veszélyes, hogy spórolás címén elküldtek óvodákból olyan dolgozókat, akik fontosak voltak, akik segítették a mi munkánkat. Így nagyon gyakran teljesen egyedül vagyunk 20-30 icipici gyerekkel. Hogy tudom én a testi épségüket óvni akkor, amikor ki kell mennem a csoport szobából a mosdóba, mert WC-n vagy egy 3 éves. A csoportban ott marad egyedül 20-30 3 éves. El tudjátok képzelni? Az óvoda legfőbb funkciója: az óvó-védő funkció. Ezt nem tudom teljesíteni. Viszont az önkormányzat megspórolt egy kis pénzt.
L.Ritók Nóra | 2008. október 5.
Köszi Csilla, már azt hittem én lakom valami hihetelen helyen, amit Pestről nem lehet észrevenni...Csak azt nem értem, hogy ezekről miért nem vesz senki tudomást? Ezek a falvak olyan messze senek az Új tudás programtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Ja, nehogy azt hidd, hogy a program országos vitafórumán ezeket nem mondtam el! Igen, az első felszólaló voltam, és rákérdeztem a számomra legnyilvánvalóbb hülyeségekre, amire semmitmondó választ kaptam, és természetesen a végső vélemény az volt, hogy az egész magyar pedagógustársadalom kitörő lelkesedéssel támogatja ezt a programot. Pedig nem hiszem, hogy én voltam az egyetlen, aki szót emelt. És nap, mint nap érzem a hibás, papíron jól kinéző, ám a gyakorlatban megvalósíthatalan döntések hatását. És mindezt az esélyegyenlőség állandó hangozgatatásával, hogy a vidéki gyerek, a hátrányos helyzetű gyerek egyenlő esélyekkel...ugye nem kell ezt az ünnepi beszédet folytatnom? Augusztusban pl. becsődőlt itt egy falu, a pedagógusokat elbocsátották, az itt élő , eddig is társulásban tanuló 54 gyerek megy a szomszéd faluba. Ja, hogy nincs iskolabusz? Az kit érdekel. A másik település önkormányzatának kisbusza fordul kétszer naponta az alsósokért, a felsősök a távolsági menetrendhez alkalmazkodva indulnak. Jól értsd: 7 éves gyerekeknek kell reggel háromnegyed hétre a falu központjában lenniük, hogy háromnegyed nyolcra mindenkit átfuvarozzanak. Akinek kisebb testvére van, azt is keltik, ha nincs kire hagyni, és kíséri fel anyuval a tesót. Hogy ki ehhez hánykor kel, az attól függ, hol lakik, a falu szélén, vagy a központhoz közel. És még csak október van! Decemberben már sötétben botorkálhatnak reggelente. És persze a kicsik 9-re már olyan álmosak, hogy nem lehet velük mit kezdeni.Én értem és tudom a társulások gazdasági és egyéb szükségességét. De: először nem a feltételeket kellene megteremteni a változásokhoz? Utána elvárni, jogosan a szakmai munka színvonalát. De csak utána, a munkafeltétlek megteremtése után. Vagy ez nagyon bonyolult?
Csirmaz Matyas | 2008. október 5.

Történelmi érettségi tétel 2200- ból.


1.Feleletválasztós feladattípus.

Melyik volt a mi hazánk a 21. sz. első évtizedében:

a.Pakisztán

b. Afganisztán

c. Abszurdisztán

Karikázd be a válasz kezdő betűjelét!


2. Indokold az 1. feladatban adott válaszodat!

-----------------------------------------------

-----------------------------------------------
meseszép | 2008. október 4.
kompetenciamérés:
A variáns: becsülettel megíratták.
B variáns: kicsit "rásegítettek".
A1: jól sikerült, oké.
A2: rosszul sikerült, intézkedési terv.
A2.1: hozzáértők kidolgozták, előzőleg helyzetfelmértek.
A2.1.1: hagynak időt az iskolának, hogy javítson.
A2.1.2: menet közben átszerveznek.
A2.2: valakik csináltak valamilyen tervet.
A2.2.1: szigorúan számonkérik az eredményeket.
A2.2.2: ez csak papír, amit meg kellett csinálni.
B1: mindenki megnyugszik, oké az iskola.
B2: mindenki megnyugszik, oké az iskola.
és még számtalan variáció létezik. de hol van közben a gyerek? akiért ez az egész kitalálódott?
csilla | 2008. október 4.
Ja: országos kompetencia mérés: aki alul teljesít: intézkedési tervet kell készíteni: DE KI KÉSZÍTI?? Az iskola vagy valami szakszerv? Ki az a szakszerv? Vagy ha az iskola: honnan tudja, hogy hol rontotta el? Segít neki valaki? Visszafizeti a felvett pályázati pénzt, vagy az új intézkedési tervét elfogadják, csak haladjunk tovább, úgy is elnéptelenítik a szülők. Akkor miért adtuk ki milliókat, ha előzetes tájékozódás nélkül, szakmai tájékozódás nélkül kiadtuk oda a pénzt? Ki nyert rajt? a Pályázatot megíró cég!!!! Kié volt. Milyen érdekeltségi kör akkreditált erre? Vagy hagyjuk a szakmánk szakpolitikusait????? Ki hazudott? A pályázó iskola, amikor papíron létező paramétereket adott? Vagy a pályázó cég kozmetikázott? Vagy a pályázatelbíráló, amikor tudta, hogy ilyen gyereklétszámmal nem lesz kifutása egy iskolának, de valakinek az érdekkörében volt? Mi van itt???
csilla | 2008. október 4.
Körülöttem pont 12 ilyen kis falu van!
L.Ritók Nóra | 2008. október 4.
Sziasztok!

Érdeklődéssel olvasom, miket írtok. A heti élményeimet szeretném ehhez kapcsolni. egy faluban voltam, hol csaknem 100%-os a munkanélküliség, ahol a lakosság 25%-a roma, az iskolában ez az arány 54%, az óvodában 77%.Ahol a segélyből élés határozza meg a munkamorált, már második generáció óta. Ahol az iskola intézményfenntartói társulásban van még két településsel, kínlódnak, hogy valahogy oktatás legyen. Ja, módszerek, kompetenciafejlesztés, stb? kit érdekel? A túlélésért harcolnak a pedagógusok, fásultan, túlélni egyik napot a másik után, lehetőleg nagyob balhék nélkül. Már rég nem érdekli őket, hogy megindult a faluból az elvándorlás, az iskolából egyre több gyereket visznek át a szomszéd falvakba, persze nem a cigányokat. Elkeserítő helyzet, amit az oktatás nem tud megoldani. Álságos lenne azt hinni, hogy itt egy jó iskola megváltoztatja az embereket. Akik ebben a légkörben szocializálódnak, azoknál az iskola csak egy kicsi tényező, önmagában nem sokat ér. Nem beszélve az időfaktorról. Úgyhogy én nem bírok akkora távolságból tekinteni az oktatásra, mint akika az Új tudás programmal azonosulnak. Mintha nem egy Magyarországon élnénk. Tudom, már erről sokszor beszéltünk, de ha naponta látom ezt, nem bírok másképp gondolkodni. Ne haragudjatok.... És mélyen egyetértek Achs Károly fenti vitaindítójával. A magyar iskolaügy csakugyan halott. Legalábbis az általam említett faluban igen, és sajnos, még nagyon sok ilyen falut tudok itt mutatni mifelénk...Könyörgöm: nézzenek már szét azok, akik döntési helyzetben vannak!!!!
sulifon | 2008. október 4.
:)
csilla | 2008. október 4.
Szociológiát hallgatok, de tényleg csak hallgatok, mert nem győzöm kapkodni a fejem, hogy milyen remek szociológusok vannak itt Európában, hazánkban, akik már régről vitatkoznak az oktatás kérdésével.
Volt ilyen, hogy EMBERI BERUHÁZÁS elmélet, meg POSZTINDUSZTRIÁLIS TÁRSADALOM, AHOL AZ OKTATÁSÉ A FŐSZEREP és ezért tőkét kell fújtatni az oktatásba, meg hogy az iskolák csak látszólag végzik a legtehetségesebb hallgatók kiválasztását, meghogy az otthonról hozott kulturális és anyagi tőke sokkal inkább meghatározóbb a diák teljesítményében, meghogy az iskolák között milyen nagyok a különbségek ezért kell utaztatni a gyerekeket kistelepülésről városba........., meghogy gyermekszegénység van és így az iskola rejtett társadalmi diszkriminációt valósít meg. DE, HA ezt mindenki tudja már legalább 30 éve, akkor miért hagyják direkt?? elsorvasztani a magyar közoktatást?!!
Csirmaz Mátyás | 2008. október 4.

A költségvetési törvény közoktatásfinanszírozási rendszerébe beépítik, hogy minden századik életévét betöltő általános iskolás tanuló egyszeri százezer forintos támogatásban részesül.Amelyik óvodás eléri az ötvenéves kort, annak egymillió forintos egyszeri támogatás jár. A kétszázéves egyetemi hallgatók felsőoktatási képzését ingyenessé teszik, az utazási költséget és a tolószéket ingyesen adják.
Az Új tudás programban elkülönítettek 500 milliárdot a háromszázévesek képzési struktúrájának kialakítására: a képzési rendszer akkreditációjának kifejlesztésére, s az infrastruktúra megteremtésére.
A négyszázévesek oktatásához erős optikájú digitális táblák beszerzését tervezik 90 milliárdért.

Aki ez alatt az életkor alatt van, azzal nem tudunk foglalkozni, oldja meg maga a saját problémáját.
terepmunkás | 2008. október 3.
Naná nincsenek igazságok. Achs igazsága vitathatatlan ott, hol ő él, s tanít. S érvénytelennek hat tán máshol. A kisiskolásdi számfejtés is érvényesnek hat, de van hol máshol - másról szól. A baj az, hogy az oktatásirányítás nem akarna tudni a másholokról. Fejét magasra tartva nem néz be az iskolák, óvodák ablakán. A médiát illetően meg - valamikor létezett un. tényfeltáró műfaj, hol nem csak a fegyver puffanását kockázták ki, hanem kérdezték miért, honnan, merre. Ez már nincs.A mit akar az oktatásirányítás masszájában néhány napja, komoly törésvonal alakul. Úgy tűnik a nem szakrendszerű oktatással az un. nívó csoportok visszaszivárgását támogatja a OH. (Már odabent is egymás mellett beszélnek)
csilla | 2008. október 1.
Kisiskolásdi!
Egy-egy kistelepülés költségvetésének összeállításánál jelentős forrás az oktatási intézmények normatívája. Jelentős tétel még a segélyezésre lehívható összeg és a lakosság szám után iégnyelhető normatíva. Sajnos jelentéktelen az SZJA-után járó összeg, mivel a minimál bér körül keres a lakosság nagy része. Aki nem a minimál bért keresi az a pedagógus. Tudom elrágott csont a létszámcsökkentés egy-egy iskolában, de: ha évfoyamonként nem indítunk napközit és összevonjuk a napköziscsoportokat, akkor egy fő pedagógusbér megtakarítható, ha nem szervezzük meg az iskolaotthonos oktatást, felmenő rendszerben négy tanító bére megtakarítható, ha tovább csökkentjük egy-egy tantárgy pl.: ének, fizika heti óraszámát, párhuzamos osztályok híján az ének tanár és a fizika tanár napközisztethető és így megspóroltam egy napközis nevelő munkabérét. Az így agyonterhelt pedagógusok kiégnek és csak a napi tanítás túlélése lesz lassan életük értelme. A tanítás színvonala esik: a szülő elkedvetlenedik, elkeseredik, megharagszik és átviszi gyermekét a szomszéd kisváros valamelyik számára szimpatikus iskolájába. Ott párhuzamos osztályok vannak, igaz nagy létszámmal, de van napközi, van iskolaotthon. Közvetlenül nem a költségvetési törvény üríti ki a kistelepülési iskolát, hanem a szülő, de közvetetten az önkormányzati képviselő testület mögött ott van az állami szándék. Érvényre jut az oszd meg és uralkodj politika, mert a szülő a tanárt, az iskolát hibáztatja, az iskola a szülőt és a befogadó iskolát kárhoztatja és a folyamat meg sem áll, míg az indítható osztálylétszám alsó határán át nem billen egy-egy oktatási intézmény.
Mindaddig amíg egy kistelepülés teljes lakosságára nem lesz nemzeti stratégia és mellette nyílván a finanszírozás, elöregednek kistelepüléseink sőt rosszabbat állítok: a bevándorló külföldi tőke: holland, angol, német eu-polgárok fogják fölvásárolni a házakat, későbbiekben pedig a mezőgazdaság alapját a földet(2013-tól) Én nem vagyok stratéga, de mintha ezt a célt szolgálná ez az egész kisiskolásdi.
Azok az általam nagyra becsült elméleti pedagógiával és pedagógiai stratégiával foglalkozó neves pedagógusok feladatának tartanám, hogy leszimulálják az oktatási minisztérium által hozott rendeletek, törvények várható rövid, közép és hosszú lejáratú következményeit.
De tudom, hogy hiába gondolkodom réges-rég már mi pedagógusok is egymás ellen dolgozunk: ÁLLÁSHELY! örülök, hogy még van, azt pedig irigylem, akinek még van.
Szekszárdi Juli | 2008. október 1.
Elvileg nincs cenzúra, de a "szabad sajtó" válogat: mit hajlandó közölni és mit nem. Hogy éppen milyen meggondolás vezérli, azt nem mindig lehet tudni. Vagy nem elég botrányszagú az ügy, és nem kelt szenzációt, vagy politikai kellemetlenségeket okozhat. A Köznevelés lojális, mert anyagilag függ a minisztériumtól. A Népszabadság leminősítette az írást feltételezhetően politikai okokból. Egy harmadik sajtóorgánum számára ez éppen nem volt elég kurrens téma. Íme egy újabb levélke azon a bizonyos problémafán: a média viszonyulása közös dolgainkhoz. A cikk szerintem a legjobb, ami a kongresszus kapcsán megjelent, bár ezzel éppen nem mondtam semmit, hiszen nem igazán akadtak riválisok. Egy biztos: ha azt akarjuk hogy létezzen pedagógiai szakmai közélet, annak a kereteit magunknak kell megteremteni.
hanger | 2008. október 1. | gergely[kukac]hanczar[pont]hu
én azt nem értem, hogy most akkor van cenzúra, vagy nincs. vagy ha piacgazdaságba illő sajtószabadság van, akkor meg kiknek az érdekeit sértené ez a cikk. vagy tényleg túl hosszú, hazug, rosszul fogalmazott, csak nekünk tűnik igaznak és jónak?
hobo | 2008. október 1.
Ebben élünk és vergődünk..
csilla | 2008. szeptember 30.
Drága Ax Kari!
Soha ne add fel!
Feri (nem az) | 2008. szeptember 30.
Teljesen igaz.
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.10.16.
A 15-24 éves diákok fele dolgozik tanulás mellett
Minden második 15-24 éves diák dolgozik a tanulás mellett a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) adatai szerint – közölte a szervezet eln...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.10.16.

Az uralkodó osztály nem csak elképzelhetetlen mértékű materiális javakat halmoz fel, hanem az oktatási és egyéb kulturális berendezkedések eszközeit is irányítja. Az oktatási rendszerekben...
(Forrás: mérce)
--
2018.10.16.
Azt ígérik, marad az ingyenes oktatás a Corvinuson
A jelenlegihez hasonló mértékben, évfolyamonként ezres nagyságrendben megmarad az ingyenes tanulás lehetősége a Budapesti Corvinus Egyetemen azt követően is, hogy alapítványi fenntartású...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.10.16.
Pert nyertek a Gyöngyöspatán szegregáltan oktatott romák
Az állam köteles kártérítést fizetni azoknak a roma gyerekeknek, akiket éveken keresztül szegregáltan oktatott a gyögyöspatai Nekcsei Demeter Általános iskola – mondta ki hosszú évek ó...
(Forrás: abcug)
--
2018.10.16.
Az államtitkár szerint nem használhatatlan a KRÉTA, nem telik percekbe egyetlen jegy beírása
Védelmébe vette a KRÉTA-rendszert Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, szerinte a KRÉTA az állami, egyházi és magániskolák elvárásainak is képes megfelelni...
(Forrás: Eduline)
--
2018.10.16.
A strasbourgi bíróság elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac államosítása miatt
A felperesek – a Könyv-Tár Kft., a Suli-Könyv Kft. és a Tankönyv-Ker Bt. – a magyarországi tankönyvkiadás- és forgalmazás 2011-es, illetve 2012-es centralizálása miatt fordultak a törv...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.10.14.
Sztrájk lehet az iskolákban? Akciósorozatba kezd az egyik pedagógus szakszervezet
A PDSZ akciósorozatának célja, hogy felhívja a figyelmet arra, „a pedagógusok munkaterhelése a 2011-es köznevelési törvény bevezetését követően átlépte azt a határt, amelyen túl má...
(Forrás: Eduline)
--
2018.10.14.
Palkovics László: „szintet lépünk” a szakképzési intézmények fejlesztésében is MTI
Palkovics László szerint az iskolákból kikerülő fiatalok az alapkompetenciákon túl olyan tudással és készségekkel kell rendelkezzenek, amelyek segítségével megállják a helyüket a 4....
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.10.14.
Janisch Attila: A gender szak megszüntetése az ELTE-n nem más, mint politikai erődemonstráció
A hallgatóknak kellene közösen tiltakozniuk az egyetem autonómiájának megsértése miatt, hiszen elsősorban az ő érdekük, hogy egy olyan intézményben tanuljanak, amely képes megőrizni a...
(Forrás: Magyar Narancs)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
  Vajda Szilárd

Tisztelt szerkesztőség! Két iskolában tanítok. Az egyik klikes, a másik alapítványi. Az elmúlt tanévben a két iskolában nem volt egész állásnak megfelelő óraszámom, heti 10-10 órában tanítottam. A klikes iskolában határozatlan időre vagyok kinevezve, míg az alapítványiban az elmúlt tanévben is határozott időre neveztek ki, valamint most is. A gondjaim az alapítványi iskolával vannak. Ezek a következők: 1.) 2017. szeptemberében csak a hónap 15. napjától neveztek ki, annak ellenére, hogy az állásra augusztusban jelentkeztem, és fel is vettek. Tudni kell, hogy művészeti iskoláról van szó, de hát akkor is, én kész voltam a tanításra már szeptember elején. A klikes iskolában is a hó közepén kezdjük a tanítást, mégis, az első alkalommal, mikor odakerültem, szept. 1-jétől szólt a szerződésem. 2.) 2018. jún. 15-én kötöttünk ugyan egy határozatlan idejű szerződést teljes munkaidőre, ám az csak augusztus 15-én lépett volna hatályba. Augusztus 14-én szóltam a munkáltatónak, hogy az egész állást nem tudom vállalni, csak heti 3 napban kb. 15 órát, tehát 3/4 állást. Ám nemcsak az óráimat módosították 22-ről 15 re (ami természetes, ez is volt a kérésem), hanem a szerződés hatályba lépésének időpontját is szept. 1-jére! 3.) 27-én voltam már bent az iskolában, értekezleten (miközben nem is volt munkaviszonyom...), senki nem szólt egy szót sem, hogy csináljuk meg a szerződést. Csupán 3-ára hívtak be szerződést aláírni. Az a kellemetlen meglepetés ért, hogy visszamenőleg már nem tudnak lejelenteni, ezért az ígért 1-je helyett 4-én indul a szerződésem. Kérdés: Elképzelhető, hogy ebben az alapítványi iskolában szórakoznak velem?

--
  Somogyi Györgyi Ilona

Kedves János!
A fiam ebben az évben ment tovább tanulni az iskolájába(pápai szakképzési centrum-Várpalota)Ő eddig is itt tanult sikeresen elvégezte a számítógép szerelői szakképzőt,most le akar érettségizni-számítás technika érdekli ebben képzeli el a jövőjét,angol nyelvből is jó,jelenleg franciát is elkezdte tanulni önszorgalomból-Ő SNI-is erről kaptunk szakértői véleményt 2012-ben akkor töltötte be a 16.évét.Így véglegesítették a szakértői véleményt.Hétfőn az osztályfőnöke mondta,hogy vigyen frissebb papírt,mert ez már régi.Már legalább 4 db fénymásolat ott van ebből az iskolában,mert tankönyv igénylésnél is kellett.Matematikai problémái vannak segédeszközzel jól elboldogul,van motorikus gondja is már kevésbé-kézzel való írásnál lassú géppel gyorsan ír,gyógytornára jár kicsit koordinálni kell a gerincén gyógytornára kapott javaslatot.Gyógytorna van az iskolában is.Amúgy néha kell szólni neki ,hogy ne felejtsen el dolgokat- figyelem zavaros néha.Kérdésem az lenne,hogy kell-e valamit tenni az ügyben,hogy 2012-es a határozat.Vastagon szedett betűkkel le van írva,hogy a szakértői vélemény és a benne foglaltak a tanulmányai befejezéséig érvényes. Vagyis használhat segédeszközöket a matematikai feladatok megoldásához, számológépet,laptopot jegyzetek leírásához,kézírás amennyiben nem kell akkor felelhet szóban.Kell mennünk "frissebb" igazolást kérni a Pedagógiai Szakszolgálathoz?
Köszönettel:Szülő

--
  ofoe

Kedves Orsolya! Ha nincs pedagógiai végzettsége, elvileg nem bízható meg osztályfőnökséggel. Üdvözlettel a Szerkesztőség

--
  ofoe

Kedves H. Róbert! Az osztályokba sorolásnál nyilván pedagógiai szempontok a legfontosabbak. Nem igazán érthető, hogy a gyerek miért nem kerülhetett az óvodástársaival közös csoportba. Javaslom, hogy beszéljen személyesen az beosztást készítő igazgatóval, hátha ennyi is elegendő ahhoz, hogy a döntés megváltozzon. Persze, ha nem sikerül, tovább lehet menni a fenntartóhoz, de reméljük, erre nem lesz szükség.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Blum Szilárd:] >Érdemes felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a hátrányos helyzetű csoportokból érkezők sajátos hiányosságokat mutathatnak az érzelmi funkcióik területén (a családi összeütközésekből, a környezetük által okozott hosszú távú diszkriminációból, a rendszeres […]
Neuroandragógiával a kirekesztés ellen (Továbbképzés és tréning, 2018. május 24-25.) »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek