OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2008. július 21.
» Hozzászólások (23)
Címkék:
 

Achs Károly

Szegizbajev-bizottság az iskolai erőszakról

Most temettük el szegény Ajtmatovot. A versenyló halála című regényében Tanabaj, a néha kicsit régimódi, de alapjában becsületes parasztember feladatot kap: egy birkatelepen kellene levezetnie az anyajuhok ellését. De az akolról hiányzik a tető. A földről hiányzik a szalma. A ragadós sárba beleszületett kisbárányok sorra elpusztulnak. A segítségül kirendelt fiatalember nem hagyja tönkretenni magát: elmenekül a reménytelen környezetből. Tanabaj marad, mert valakinek mégiscsak maradnia kell… Pusztulás ide, reménytelenség oda, heteket robotol végig szinte alvás nélkül, mentvén a menthetőt. A cérna akkor szakad el nála, amikor kijön a központból egy főokos, Szegizbajev, aki számon kéri a pusztulást, és ki is oktatja Tanabajt.

Magyarországon egy egész Szegizbajev-bizottság alakult Hiller Isván miniszter úr válogatásában az iskolai erőszak okainak feltárására. Sok jóra eleve nem számítottam: valahogy az oktatásügyben minden fordítva sül el. Erőltetjük az integrációt? Csak a szegregáció nő általa. Deklaráljuk a diákjogokat? Ahelyett, hogy emelkedne a diákok státusa, lefokozzuk őket Emberből jogalannyá. Tudományoskodó, agyonszabályozott érettségit vezetünk be? Biztonság helyett csak a káosz érzése teremtődik meg. Vagy üssük fel a Magyar Bálint-összest: „az alaptanterv bevezetése … a hivatalnokival szemben valódi értelmiségi szerepet teremt a pedagógusoknak”. (Magyar Nemzet, 1997. október 17.) Ehhez képest érdemes lenne megvizsgálni, hányszorosára nőtt azóta az egészen ostoba, felesleges adminisztrációs, hivatalnoki teher a pedagógusokon.

És nem tévedtem. A bizottság összetétele, a problémákra vonatkozó felszínes, néha fölényes nyilatkozatok előrevetítették a jelentés semmitmondó tartalmát.

Mielőtt belekezdenék néhány részlet vizsgálatába, hadd tegyek két alapvetést. Előkerestem a sertéstartás állatvédelmi szabályait. Ilyen mondatokat találtam benne: „Az állattartó épület hőszigetelése, fűtése és szellőzése biztosítsa a légmozgás, a hőmérséklet, a relatív páratartalom, a gáz- és porkoncentráció olyan szinten tartását, amely nem ártalmas a sertésekre.” „Csoportosan tartott sertések verekedését meg kell akadályozni. A folyamatosan agresszíven viselkedő vagy az agressziónak áldozatul eső állatokat el kell különíteni.” „Az állatok tartózkodási helyét oly módon kell kialakítani, hogy minden egyes sertésnek módja legyen nehézség nélkül lefeküdni, felállni és pihenni.” „A kutrica mérete minimálisan 6 m2 legyen felnőtt sertéskanonként.” (Horváth Ágnes: Az Európai Unió állatvédelmi szabályozása. Szaktudás Kiadó Rt. 2001/2002) Ehhez annyit: nálunk van olyan bérelt iskolarész, amelyet 95 cm széles, harminc éve (ez konkrét szám) ki nem festett lépcsőn lehet megközelíteni, ahol van olyan terem, amelynek méretei: 3,80 × 4,10 × 2,18 (!) méter, és amelyben a tizenkét tanuló asztala mellé már nem fér tanári asztal. Na, ameddig a bizottsági tagokkal, miniszterekkel legalább egyenértékű drága tanítványaim itt tanulnak, ameddig a bizottsági tagokkal, miniszterekkel legalább egyenértékű drága kollégáim itt tanítanak, és minderről egyetlen szó nem esik a jelentésben, addig hadd használjam a Szegizbajev-bizottság elnevezést.

A másik alapvetés. Érettségi időszak van, most innen hozok példát (máskor máshonnan hoznék). Egy összevont gigaosztályban feleltetek egyetlen gyereket. Bizottsági tagként négy napig itt vagyok. Mindezért bruttó ezerháromszázvalahány forintot kapok, órabérként másfél akciós kifli árát. Ebben az esetben legalább annyit hagyjanak meg, hogy hadd dolgozzam saját emberségem szerint, ígérem, jobbat csinálok, mint amit bármelyik miniszter, bármelyik bizottság el tud képzelni… Csak hagyjanak békén.

Hát akkor csemegézzünk a jelentésből.

Kezdjük a helyzetelemzéssel. Négy területet említenek az iskola biztonságával kapcsolatban, majd egyből közlik, hogy ebből kettővel nem foglalkoznak: „az iskola közvetlen természeti és társadalmi környezetéből fakadó, az iskolára leselkedő veszélyekkel”, illetve „az iskola (épületének), az oktatás (laborok, sporttevékenység és testnevelés) balesetmentességével valamennyi szereplő szempontjából”. De miért nem foglalkoznak mindezekkel? Mert kiderülne, hogy nem csak az iskolavezetésben és a tanári karban van a hiba? Hogy talán a politikai osztálynak is van felelőssége abban, hogy billegő parkettájú, bitumenporos, ótvaros tornateremben sportolnak a gyerekek, vagy az EU szabvány szerint disznótenyésztésre is alkalmatlan ólakban tanulnak angol nyelvet? Esetleg kiderülne a társadalmi környezet hatásainak vizsgálatából, hogy a valóság pont ellentéte a hibás prekoncepciónak: micsoda tanári erőfeszítések lehetnek az országban, ha még nincs mindenütt erőszak?

De nézzük az igazán veszélyes megállapításokat. Azért veszélyesek, mert önmagukban igazak, tetszetősek, csak éppen nem feltárni akarják a valóságot, hanem eltakarni.

„A közoktatásról szóló törvény többek között előírja, hogy a pedagógusnak a tanulóval egyénileg kell foglalkoznia, amennyiben arra a tanuló érdekében szükség van.”

Abszolút igaz, próbálkozunk is, éjjel kettőtől négyig van is rá időnk, lehetőségünk. A bizottság kedvéért: nem mi emeltük föl az óraszámunkat, nem mi vontunk össze egymásra gyanakodva néző végzős osztályokat gigaosztályokká, nem mi vontunk össze családias, barátságos iskolákat személytelen nagyüzemmé, nem mi intéztük úgy, hogy az óraközi szüneteket a különböző tagiskolák közötti közlekedéssel töltsük, nem mi írtunk elő elmebeteg, idióta adminisztrációs, jelentési kötelezettségeket stb. Ez utóbbira egyetlen példa. Az egész napos érettségivel párhuzamosan a saját osztályom bizonyítványait is írni kellett, évről évre újabbnál újabb számokkal, nyilvántartásokkal. Jutalomkönyvek után kellett rohangálni, ügyelni, hogy lehetőleg ne kerüljön ezer (!) forintnál többe (a felelőtlen kölyke képes jó munkával veszélyeztetni a költségvetést, felháborító…). Egy évzárás legalább tíz óra koncentrált adminisztratív munka. Az osztályfőnöki pótlék hatezer forint, azaz hatszáz forintos bruttó órabér jutna akkor is, ha egy percet nem töltenék egyetlen tanítványommal sem. Év közben se nagyon más a helyzet: neveltségi szint felmérése, minőségbiztosítási űrlapok kitöltetése és kitöltése, fölösleges értekezletek stb.

Úgyhogy megint ugyanaz. Ha én ezek után mégis elmegyek saját benzinnel a beteg tanítványomhoz a szomszéd városba, vagy a lógáson kapott gyerekek szüleihez még aznap este, akkor azt nem a törvény miatt teszem, hanem saját szándékomból.

„A nevelési-oktatási intézményben a pedagógiai folyamatoknak kedvező légkör csak akkor alakulhat ki, ha a nevelési-oktatási folyamat iskolai szereplői kölcsönösen tiszteletben tartják egymás jogait.”

Igaz. Csak éppen kifelejtődött, hogy mindehhez gusztusos környezet is szükségeltetne. (Én már csiszoltam és élfóliáztam igénytelenül odaeszkábált bútorlapot, esetleg kötelezővé lehetne tenni, hogy a tanárok saját festékből fessék ki az iskolájukat…)

„A Bizottság megállapítja, hogy nagyon sok esetben a nevelési-oktatási intézményekben nem ismerik és ennek következtében nem is tartják be a jogszabályokat.”

Ezzel elérkeztünk az egyik legkritikusabb részhez. Ez a mondat mutatja leginkább, hogy a bizottságnak nincs igazán fogalma az iskolai munka természetéről. Az iskola ugyanis elsősorban nem jogi színtér, hanem emberek emberi kapcsolata. Minél több a jogszabály, annál kevesebb lehetőség van az elemi emberség megnyilvánulásaira. Semmi sem okozott akkora kárt az iskolai életben, mint a törvények iszonyatos elburjánzása. Hogy minden agyon lett szabályozva. Például az érettségi tételeket csakis felszólító módban fogalmazhatom meg. A „Milyen elidegenítő effektusokat ismer?” nem fogadható el. Át kell fogalmazni „Soroljon fel néhány elidegenítő effektust!” formára. Elgondolkozom néha: vajon hogyan tudott Wigner Jenő leérettségizni ilyen szabályok nélkül a fasori gimnáziumban, és hogyan tudott mégis többet, mint a bizottság, a miniszter meg én együttvéve… De húsz év után idéntől például nem tudok vasárnap saját kulccsal bemenni a tanáriba még színjátszópróbák esetén sem, hiszen a naplók különös védelmet élveznek…

A tétel pont fordítva igaz. Azokban az iskolákban „döglik meg az élet”, ahol ismerik és betartják a millió idétlen jogszabályt. Mert sem idő, sem emberi színtér nem marad az értelmes munkára.

Hasonló problémák vannak a bizottság javaslataival kapcsolatban is. Hallhatunk arról, hogy „erősíteni kell a nevelési funkciót”, hallhatunk „a gyermekjóléti szolgálat által nyilvántartott szabadidős programokról”, „szakmaközi partnerségről”, hogy „az iskola nevelőtestülete figyelembe vegye az egyes tanulók adottságát, egyéni képességét, tehetségét, személyiségének összetevőit, születéséből vagy családi hátteréből származó hátrányait” stb. Ezek egy része természetesen gyönyörű ötlet, de ezzel kész is… Mintha az Országháznak csak a kupoláját építették volna meg.

Két javaslatra térek ki részletesebben. Az egyik szerint az iskoláknak kapcsolatot kell kiépítenie pszichológus szakemberekkel. Igaz. Magam is szükségesnek tartom. De hadd tegyek egy megjegyzést. Nem kellene előbb megerősíteni az osztályfőnöki munkát? Ha lehetőséget adnánk arra, hogy az osztályfőnök együtt élhessen a gyerekekkel? Hogy legyen ideje rájuk. Hogy ne kelljen minden lépésének céljáról, eredményéről jelentést írnia. (A bizottság egyik tagja valaha még gyakorta beszélt a gyerekekkel céltalanul együtt töltött idő fontosságáról.) Hogy az osztályfőnöki munka fókuszába a gyerek kerülhessen a kimutatások, a napló külalakjának karbantartása helyett. Annak kellene a legelső lépésnek lennie, hogy az osztályfőnök és a gyereket tanító tanár KAPJON BIZALMAT ÉS IDŐT!! Aztán jöhet a pszichológus.

A másik: „nyerjenek megerősítést a nevelési-oktatási intézményekben a szabadidős tevékenységek, a szabadidős sportfoglalkozások, a mindennapos testedzés és a művészetekre épülő személyiségfejlesztő tevékenységek. Szükséges, hogy óvodákban, iskolákban és kollégiumokban egyaránt erősödjön a művészeti és a sporttevékenység, a kreatív, manuális tevékenységet igénylő – a „kéz műveltségét” igénylő, fejlesztő, alkotó tevékenység, de nem mint számon kérhető tananyag-közvetítés, hanem mint feszültség- és stresszoldó pedagógiai eszközök és területek, amelyek a gyermeki, tanulói önbecsülés és tanulási motiváció megszerzésének lehetséges formái lehetnek.”

Teljesen egyetértek. Nosza rajta: nyolcszáz fős iskolámba szívesen várom a kilencszer tizenhét méteres tornaodú mellé az új sportcsarnokot. De kellene egy igazi drámaterem is! Na meg státus testnevelő és művész kollégáknak. Meg egy olyan felvételi rendszer, amely mellett nyugodtan járhatnának a gyerekek naponta művészkedni. És tessék megszüntetni az iskolák felvételi százalékok alapján történő rangsorolását. Mert különben a javaslat az marad, ami: szó, szó, szó. (Mellékesen némi ellentmondást látok abban, hogy az ezen „számon nem kérhető” területekből tartandó tanulmányi versenyeket is ösztönzi a bizottság.)

A bizottság szeretne tovább dolgozni: „nem szabad, hogy a bizottsági munka befejeződjön és lezáródjon, ezért a Bizottság negyedévente összeül és elemzi a javaslataik megvalósulását.” Párhuzamos tételt én is meg tudok fogalmazni: „nem szabad, hogy egy kialakult osztályközösség munkája befejeződjön és lezáródjon, ezért meg kell akadályozni az osztályösszevonásokkal való sakkozást”. A közösségek megtartása nélkül ugyanis nincs az a bizottsági jelentés, amely bármit is érne az agresszió elleni küzdelemben.

„Az intézményekben az erőszakos cselekmények, az iskolai agresszió kiváltója lehet a nem kellően kialakított iskolai tananyag.” Bár az elmúlt években már nem volt előírás, A versenyló halálát mindig feladtam a végzősöknek. Ha agresszívak lesznek tőle, hát legyenek agresszívak. Bevallom, engem inkább végtelen szomorúság tölt el, amikor azt olvasom, hogy a Szegizbajevre rátámadó Tanabaj a semmiről sem tehető ló fejét találja el. Köszönet a regényért Ajtmatovnak. Béke poraira.

(A szerző hozzájárulásával megjelent másodközlés. A cikk rövidített formában 2008. július 14-én megjelent a Magyar Nemzetben.)

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Szekszárdi Juli | 2008. július 28.
Takács Géza előző kommentjében figyelmünkbe ajánlja "A tankönyvről, az érettségiről, az iskolakritikáról és a digitális tábláról" című publicisztikáját, amely tegnap megjelent a gondola.hu honlapon: http://gondola.hu/cikkek/60505http://gondola.hu/cikkek/60505
Szekszárdi Juli | 2008. július 27.

Nem hiszem én sem, hogy a tanárok "rendben volnának", ez a réteg is roppant differenciált. Az annyit emlegetett kontraszelekció már évtizedek óta érezteti a hatását, és azóta a kép még elkeserítőbb lett. A pedagógusképzés helyzete és prognosztizálható jövője meg egy újabb rémregény, de erről majd máskor beszéljünk részletesebben.

A pályán maradókat, a legjobbakat is kizsigereli, hogy a (csökkenő!) fizetésből nem lehet megélni, családot, otthont fenntartani, többségük kénytelen külön munkát vállalva kizsákmányolni önmagát. Ez pedig elvonja az erejét, energiáját a hivatásától, óhatatlanul tovább rontja munkája színvonalát.

Hogy mindenki maga dönthet: ezek után marad-e? Akad is szép számmal, aki nem marad, főleg ha fiatal, ha "piacképes" tudással rendelkezik, és olyan régióban él, ahol talál magának kevesebb felelősséggel és magasabb fizetéssel járó állást. Számos pedagógus akad azonban, aki szereti, hivatásának tekinti, lelkesen, igen jó minőségben teszi is a dolgát, és ezért sem szeretné elhagyni a pályát.

Ne vegyétek tudálékoskodásnak, ha itt most a mindenki által ismert maslow-i szükséglehiararchiára utalok, ahol a két legalsó fokozatnak (a létfenntartáshoz szükséges feltételeknek és a biztonságnak) a megléte ugyan semmire sem motivál, de hiánya általában megakadályozza a magasabb szintű szükségletek megjelenését.

A nehézségeket fokozza a közoktatási rendszer szétesettsége, a döntéshozók, irányítók tehetetlensége, tehetségtelensége és iszonyatos felelőtlensége, továbbá mindaz, amiről már bőségesen esett szó a virtuális kongresszuson.

Ez persze nem mentség, csak magyarázat, mert a gyerekek, akiknek ez az egyetlen és visszahozhatatlan gyerek- és ifjúkoruk, nem tudják kivárni, amíg a társadalom,a közoktatás végre normalizálódik (már csak azért sem, mert ez az egész nem a kívánatos irányba látszik haladni.)

A nagyon hamisan értelmezett, olykor tanárellenes bunkóként alkalmazott "gyermeki jogok" emlgetése joggal vált ki felháborodást a pedagógusokból. A jogok helyett inkább a valóságos gyermeki szükségleteket, érdekeket kellene érvényesíteni. A gyermek alapvető érdeke többek között az is, hogy megtanuljon felelősséget vállalni saját tetteiért, jelenéért, jövőjéért, és "joga", hogy ehhez az iskolában segítséget kapjon. Ezt a segítséget azonban csak azok a pedagógusok biztosíthatják, akik "nagy, erős felnőttek" (copyright by Petra) módjára vannak jelen az iskolában. A kiszolgáltatottság, a bizonytalanság, az egzisztenciális ellehetetlenülés, a bűnbakká történő kikiáltás, a romló presztízs pedig nem kedvez annak, hogy a pedagógusok általában megfeleljenek ennek az elvárásnak.

Hol van a a pedagógus felelősségének határa? Kivel lehet ezt megosztani, hogyan lehet végre dialógust generálni azokkal, akik a megfelelő keretek megteremtéséért felelnek?

Terepmunkás kérdéseit a hetedik magyar kongresszus előadói nem fogják feltenni, nekünk magunknak (a virtuális kongresszus keretében összeverődött kis közösségnek) kell ezt valamiképpen átjuttatnunk a rivaldán. A kérdés: hogyan tudjuk kikényszeríteni az érvényes válaszokat, vagy legalábbis egy érdemi dialógust a felvetett problémákról, illetve a megoldás lehetőségeiről?

A virtus kötet megjelenéséhez tervezünk ugyan sajtóbemutatót, de félek, hogy ez nem lesz elég. A NÜK kísérőrendezvényeként, bár a virtkong zárszava fenn van a nk7.hu honlapon, sem érünk célt, már csak azért sem, mivel ezt egy viszonylag szűk kör látogatja.

Szélesebb nyilvánosság kellene!
Kádár Judit | 2008. július 27. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Géza, két apró szösz.

A gyerek mindenekfölött álló joga, ami szétver mindent, ez így nem a való. A közokt. törvény a gyerek mindenfölött álló érdekéről beszél. Más kérdés, hogy az önös érdekből, többrendbelileg és különös kegyetlenséggel van letojva a különböző rendű és rangú döntéshozóktól kezdve a fenntartókon át a felnőtt társadalom megannyi ficakjában. Elsőként éppen a közoktatási törvény egyéb mondataiban - vö. "iskolába járással vagy magántanulóként teljesítheti". Kéne kicsit beszélni erről a mindenekfölött álló érdekről, hogy az mi is - nem szólamokban, hanem egészen konkrétan.

A zsidózás, tótozás nem olyas (tán picit vitatható, ha engem is az értelmiségi barátaidhoz sorolsz, bár mondj inkább gyalogtalpasnak) szellemi csipke és magaslat volt a PTE-n kibomló alakjában, mint amilyet te emlegetsz a második opcióban, hanem a legprimitívebb fajta, ahogy - egyébként nem kamaszosan túlzó - gyerekeim mesélték. Pedagógia órákból pedig távolról sem oly hatalmas a választék, mint gondolnád. Különben is, ebben a tanegység világban (és sokszor sokszorosára duzzasztott hallgatói létszám világban az ugyanannyi vagy kevesebb egyet. előadóterem és személy mellett) a diáknak kisebbfajta csoda, ha egyáltalán sikerül valami módon fölvennie az óráit. Ez is szabadság: olyan, amilyen.
takács géza | 2008. július 26. | csgez[kukac]freemail[pont]hu
Petráé remek összefoglalás az illúziókról és a csapdákról, annyi megjegyzésem volna csak, hogy természetesen az árvaház is illúzió, én épp egy ilyenben dolgozom, és mondhatom, a karizmatikus vezető ezen a tájon hamar munka nélkül maradna.
Ami a megoldást illeti, abban viszont tamáskodom. A tanácsadó és konfliktuskezelő szolgáltatásban épp úgy működne a kontraszelekció (melyet egyre inkább már szubkontraszelekciónak mondanék az iskola táján), mint az iskolában. És ma is működik. hiszen látom. És Judit is mondja.
Mert természetesen nem az a helyzet, amit olykor Achs sugall, meg mások is, természetes önvédelemből persze, de mégis csak tévesen, hogy mintha a tanárok rendben volnának. Ezerszer nagyobb a baj. Meglehetősen zűrös feltételek közt (mind anyagi, mind morális, mind szalmai, mind igazgatási értelemben) dolgozik ma az egyre kevésbé elkötelezett, és egyre felkészületlenebb tanárság. És ezt úgy kell érteni, hogy magamra is értem, hisz évtizedek óta a létfenntartással vagyok elfoglalva, most ezt tessék érteni anyagi és filozófiai létfenntartásnak is, mindkettő falja az energiát, és tanárságom meg kopik, kopogat. Bárhogy kapaszkodom.
S ez még csak az első szint. Mármint hogy a problémák első szintje. És már itt mindenütt aknák, tömegével.

Hogy a jelentésért pénzt vagy életet, hát mindegy, csak a produktum számít. Az igazolhatja a vállalt felelősséget. És ezúttal a bizottság mindössze csak alibit igazolt magának. Ez azért kevés.

Sulifon felvetésére, hogy ennyire kutyaütők volnánk. Sajnos, a végeredmény szerint igen. A 150000 tanár túl sok ahhoz, hogy azt mondhatnánk, szegények a rendszer foglyai. Rég börtönőrök már ők maguk is.
Nem hiszem, hogy nekem szolidaritást kell vállalnom a gyerekeimet elég sokféleképp szorongató iskolákkal. Ahogy azzal a néhány tanárral, akik mertek, megpróbáltak tanárok maradni, egy-egy helyzetben, örökké hálás leszek. De nem voltak túl sokan. Ritkán esett meg. És ártani sokkal könnyebb, mint használni.
Nagyon vicces helyzet, mivel a tanár is szabad ember, mit bárki, ezért ő is végigvitte a maga kis nyomorult privatizációját, mint a többiek. Elkezdték tehát üldözni (épp úgy, mint a többieket, mondjuk az adószabályokkal, meg ilyesmikkel), sarokba szorítani, ellenőrizni, fülön csípni, adminisztrálni. Csak hát minél inkább szabályozzák, annál megbízhatatlanabb. Ez egy ilyen szakma, ez egy ilyen társadalom. És persze minél inkább elveszti a felelősségét önmagáért, annál nagyobb felelősséget varrnak a nyakába, tehetetlenségből, gyávaságból, tanácstalanságból.
Más. Ugye a gyerekek mindenekfelett való joga. Ez volt az a rettenetes rontás, amivel sikerült a tanár-diák, tanár-szülő, diák-diák, szülő-diák kapcsolatokban felgyorsítani az amúgy is erősen fenyegető anómiát, széthullást. A gyerek persze minél szabadabb, látszik, aki nem látja, beköti a szemét, annál kiszolgáltatottabb.
Így adódhat az a tétel, meg az a naturális helyzet, hogy sosem volt még ennyi joga egy gyereknek, mint ma, s valószínűleg sosem aláztak meg, hagytak cserben, vettek semmibe még ennyi gyereket a szülők, a tanárok és a felnőttek, mint mostanában.
Az állam ezzel a gyermekvédelemmel élen áll, példát mutat a gyerekek elveszejtésére.
Pallost tehát a jog mellé.
S akkor aztán már valóban csak a fegyverkezés van hátra. Hogy félelmünkben halomra gyilkoljuk egymást. Vagy legalább elképzeljük minden este. A világ szerencsésebb tájain ez már nagyon megy.

Zöldbéka kérdésére, hogy el kell-e hagyni a pályát. Nem jó kérdés. A pályát sokan elhagyják, és nem épp a legrosszabbak. Ez mindig személyes döntés. Menni vagy maradni. Minél több érdemes megy el, annál több érdemtelen marad, annál érdemesebb volna elmenni. És annál többet ér maradni. De persze van, amikor már nem lehet.
A tanárképzésről ír Judit. Aligha lehetne eltúlozni a kritikát. Mondjuk azért a magyar tanárképzés javára, hogy harmincöt évvel ezelőtt se állt már valami fényesen.
Azonban gyermekei meghátrálását nem értem. Ha jól tudom, manapság ezerféle óra felvehető, ezerféle tanárral.
Mi az a zsidózás?
Hogy a zsidók összeesküdtek a jó magyar tanárképzés megfojtására? Vagy mi? A magyar zsidóság (általam ismert, és nagyra becsült értelmiségi része) amilyen lelkesen részt vállalt a társadalmi szabadság kis és nagy programjaiból a rendszerváltás előtt, olyan felkészületlen volt a váratlanul előadódott nemzeti szabadság ügyeiben?
Előbbi beteges, rögeszmés gondolkodás. Utóbbi reális problémafelvetés. Látszólag mindkettő zsidózás.

terepmunkás megírta a sorvezetőt a hetedik magyar kongresszusi előadóknak. Csak az lehangoló, hogy a közoktatás kis miniszterelnökei még titkos beszédben, taktikailag sem fogják ezt elmondani. Mert a felelősségvállalás minimumára sem telik tőlük.

Sokat írtam, és még kínálok mellé a www.ttfk.hu/hetiokopol honlapon, publicisztikaként.
Program a magam kongresszusának. Még tavalyról. Ajánlom tisztelettel mind a virtuális olvasóinak, mind a 7. résztvevőinek.
TG

IZs | 2008. július 26.
Megfogadva TL tanácsát elolvastam a jelentést, kétszer, egyes mondatait többször is( az értelmetleneket is). Ezekután is egyetértek Achs Károllyal ez a jelentés csak duma, sok színes lufi, és minden hiba forrása az a sok ostoba, rosszindulatú, tunya és ósdi tanár, aki még a jogszabályokat se ismeri. Egy javaslatukkal azonban messzemenően egyetértek: legyen az iskola nyitott! Kár, hogy egyre több bezárt( ténylegesen, fizikailag) iskoláról hallunk...
A 12 évfolyamos iskolák térnyeréséről ( amit szintén üdvözöl és javasol a bizottság) egyébként Bp-en nem igen hallani, inkább a szétválasztás dívik a fenntartás miatt.
Kedves Terepmunkás! erre a bocsra azért ne nagyon számíts, pedig igaz minden szavad, de a véleményedre nem kiváncsi egy döntéshozó se
terepmunkás | 2008. július 25.
Valahogy így kellene: Bocs gyerekek elcsesztük. Úgy emeltük 18-ra a tankötelezettséget, hogy nem volt rá hely, ki nem csak felszívja, hanem tanítja is az odakényszerülőket. Bocs, elszúrtuk, mert évtized óta (három) csak az megy pedagógusnak, ki máshová nem kell, vagy elhivatott fanatikus - azaz zavart személyiség.(s ebben nem kis szerepünk van).. bocs elcsesztük, mert rátok eresztettük a nagy lehetőséget - te élsz ott, a Te iskolád, Te tudod mi kell, csináld meg az iskolád - miközben nem készítettünk fel Benneteket.(Aztán lett keret, mert keretes, meg okév, meg szótagszámolt tankönyv).. bocs, elcsesztük, mert idestova tíz éve alázunk , szidunk, nullázunk benneteket, felejtve, hogy az önbeteljesítő jóslat stb. Bocs, elcsesztük, mert a lyukas zsebünkön át, csak azt számolgattuk, mit, honnan lehet elvenni. Bocs, elcsesztük, mert most is csak okítunk benneteket, s nem beszélünk veletek. Kedves történelem (és magyarszakosok s mindenki) tanárok, segítsetek, mert felemelte fejét, és nő, dagad a Jobbik és már "MI" oktatáspolitikusok, nem tudjuk mit is tehetnénk. Bocs, rájöttünk, nem azért van ez így, mert Ti kontraszelektált rémes pedagógusok elbarkácsoltátok.Beszélnünk kellene.
Kádár Judit | 2008. július 25. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Iszom szavaitokat. Iszogatom. Amit gondolok, annak egy részét már megírtam a virtkong zárszó nyolcvanvalahányadik hozzászólásaként, itt egyetlen dolgot, a második számú vesszőparipámat említeném.

A tanárképzés!

Négy gyerekem közül hárman iratkoztak be tanárszakra. Egyikük még kitart, igaz, elsőéves volt tavaly, úgyhogy egyetlen pedagógiai tárgyat sem vett fel.

Ketten leadták a tanárszakot. Idén diplomázó lányom (akivel 13 éves kora óta tervezgetjük, hogy legyen csak meg a diplomája, aztán uccu, iskolát csinálunk)azért, mert az egyik pedagógiai tárgy (a többi ped. előadást egyszerűen érdektelennek ítélte)előadója nyílt színen zsidózott. Senki a jelenlevő népes hallgatóságból nem jelezte, hogy ezt tán nem kéne, így Anna nem mert tiltakozni. Viszont leadta a tanárszakot.

Kifejezetten tanárnak (történelemtanárnak) készülő fiam rögvest elsőéves korában felvett egy csomó ped. órát. Az egyik előadás fél éven keresztül a bolognai rendszer szapulásával telt, majd december elején a tanár rátért a tótok és a zsidók kárhoztatására, becsmérlésére. Férfiember az én Lackó fiam, úgyhogy ő - mielőtt leadta volna a tanárszakot - emelt fővel kivonult a teremből.

Én három évig tanítottam tanárképző főiskolásokat nappali képzésben, és hat évig végzett tanárokat szakvizsgára előkészítő képzésben. Nem volt hátrány, hogy - szemben a tudományos tudósokkal - én naponta látok iskolás gyereket, és hetente legalább kétszer látok iskolát belülről. A szent költségvetés kímélése jegyében a főiskola (azóta már egyetemi kar) elküldte a külsősöket - marad a tudományos tudomány.

A tudományos tudomány és a spórolás jegyében - óvónőképzőtől a középiskolai tanárképzésig és a gyógypedagógus képzésig - egyetlen gigantikus pedagógus gyárrá vonták össze a képzőhelyeket Bp-en. Ez is van olyan jó, mint a 12 osztályos gyerekgyár.

A pedagógusképzésben évtizedek óta tanító barátnőm teljesen kétségbeesve meséli, hogy a pedagógiai pszichológiából, a szocializációs tárgyú tankönyvekből teljesen kimarad a gyerek életkorának szempontja, mintha a hatéves és a tizenöt éves ugyanaz lenne, ugyanolyan bánásmódot, gondoskodást, pedagógiai érzékenységet és figyelmet kívánna.

Ő csak tudja. Akkor panaszolta mindezt, amikor a tanszékvezetője épp visszadobta a készülő tankönyvét, mondván, az életkori (fejlődéslélektani) tagolás helyett inkább nagy tematikus egységekbe rendezze mondókáját: szocializáció, agresszió, együttműködés, versengés, modellkövetés, előítélet... így, ilyen szép globálisan, ilyen szép közhelyesen.

Ecce.
zöldbéka | 2008. július 25. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Én nem veszem magamra sem a rosszul működő oktatáspolitika, sem a rosszul működő állam és demokrácia bűneit: ezek következményeiért nem lehetek felelős, saját erkölcsi hitvallásom és felfogásom szerint élek és nevelem a srácokat.. A blahás srácot ezek a "hibák" tették kezelhetetlenné és igaza van Gézának: hiszem, hogy pedagógiai módszerrekkel csak kínkeserves munkával lehetne ismét embert faragni abból a kölyökből és ez nem az én/mi kompetenciánk.. Nem a ped. társadalom dolga, hogy helyrebillentse a megbolondult világot, bár van benne tennivalónk bőven. Nem számonkérni kell azt, ami nem dolgunk, hanem elismerni azt, hogy naponta keresztre feszülünk. Egyedül, mert sem politikai vezetőink, sem oktatáspolitikusaink nincsenek velünk. Bárkit szívesen meghívok ezek közül az urak közül, hogy jöjjön be a szeptembertől összevont osztályainkba, arra a 24 nm-re, ahova "tették" fogyatékos gyermekeinket és próbálják őket nevelni-oktatni. Aschnak igaza van: Magyarországon még a disznóknak is több joguk és jobb soruk van, mint a gyerekeknek ( és a pedagógusoknak).
Talán azon is itt lenne az ideje gondolkodni, amit Judit írt : meddig lehet még előre menekülni, nem megbeszélni a dolgunkat, hallgatni és visszaadni a diplomát??? Cs. Mátyás írt a kiszolgáltatottságról, teljesen igaza van: ma mindenkinek bábuja vagyok: szülőnek, gyereknek, politikának, bizottságoknak, mindenkinek. És amíg ez így marad, amíg a média, és egyes kollégák folyamatosan lejáratják a pedagógusokat, addig itt nem is fog változni semmi sem. ( A tanárverés ügyet kirobbantó iskola igazgatónője azért menekült abba a suliba kerületünkből, mert a romák úgy megverték, hogy kórházban kellett ápolni. Utána volt képe a tanár felelősségét, munkáját vitatni? Hát micsoda világ ez, mikor a politika egyik oldalról sz.ból várat épít, aztán másik oldalról számonkéri, hogy miért nem tudunk rá építkezni??)Bizottságok fogják megoldani az iskolai erőszak kérdését? Nem én, akinek mindennap be kell mennem és megoldanom? Mégsem kérdezte véleményünket senki!
Sulifon kérdése jogos:
A kiút az lenne, hogy elmegyünk?
Petra | 2008. július 25.
Kicsit hosszú lesz, elnézést…
Szívesen olvasok Korczakot, Don Boscot, de attól azért óva intenék, hogy a nagy pedagógiai utópiák valóban nagyszerű hőseit a közoktatás egészére nézve modellként használjuk. Van ugyanis egy alapvető különbség: az általatok felsorolt összes kiváló iskolateremtő, Nereai Szent Fülöptől Don Boscon át Sztehloig, Makarenko, Korczak, és hozzátenném például: A. S. Neill, a Summerhill megteremtője, mind gyermekotthonban, intézetben, saját képükre formált mintha-társadalmakban valósították meg az utópiát. Márpedig a hétköznapi iskola nem ilyen – s nem is lehet ilyen – intézmény. Oda ugyanis nap mint nap az otthonukból, a szülői házból érkeznek a gyerekek. Sajnos momentán a jobb környezetből a jobb iskolákba, a rosszabb, szegényebb, kilátástalan környezetből a rosszabb szolgáltatást nyújtó iskolákba. Az Erdélyi utcai történetben szereplő kijáró csaptelep üzenetéről ax már megemlékezett a Népszabadságban.
Ehhez képest a Szegizbajev-bizottság ajánlásai nem fogalmaznak meg javaslatokat a szélsőséges méreteket öltött szegregáció kezelésére. A 12 éves, egységes iskola támogatása (hogyan???), önmagában erre nem gyógyír. Megfelelő kommunikáció és megfelelő források, a leszakadt iskolák oktatási szolgáltatásának javítása nélkül, a demokráci szent-teheneként tisztelt szabad iskolaválasztás fenntartásával NEM FOG VÁLTOZNI a helyzet! A „jobb” családok nem az egységes 12 évfolyamos iskolát, hanem az akár 30 km-re lévő elit gimnáziumot fogják választani, mert ez a társadalom most csak az egyéni stratégiák követésére képes. Az inkriminált 66.§-nak, amelynek célja a szegregáció visszafordítása volt (a körzethatárok átrajzolásával, körzeten belüliek és hátrányos helyzetűek előnyben részesítésével elérni, hogy „rosszabb” adottságú családok is „jobb” iskolába írassák a gyerekeiket) annyi a hatása, hogy a jobb családok elkezdték a jobb iskolák körzetébe rokonokhoz, ismerősökhöz bejelenteni a tanköteles gyerekeket. A szegregáció fenntartásában érdekelt önkormányzatok adatvédelmi okokra hivatkozva elszabotálták a hhh gyermekek számát felmérő adatgyűjtést, s így a körzethatárok átrajzolását. Nyilván könnyebb, s még inkább: ingyen van az adminisztratív intézkedés (törvénymódosítás), de látszik (ahogyan az intézkedés meghozatalakor is látszott), hogy a szegregáció megállítására az ilyesféle intézkedés nincs semmiféle hatással. Eredmény csak a leszakadó iskolák oktatási szolgáltatásának javításától, a „jobb” családok szolgáltatással való csábításától várható. Erről semmit nem olvastam a bizottság ajánlásaiban, amiből arra következtetek, hogy a bizottság nem látott összefüggést az iskolai agresszió és a szegregáció között(?)
Magyarországon tankötelezettség van, ami azt jelenti, hogy minden gyermek köteles egy iskolával tanulói jogviszonyban állni. Elvárható (sőt alkotmányos jog), hogy ennek megfelelően minden gyermek megfelelő oktatási szolgáltatásban részesüljön (70/F. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez való jogot. (2) A Magyar Köztársaság ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező általános iskolával… valósítja meg.) Ennek az ingyenes és kötelező általános- és most már középiskolának alkalmasnak kell lennie arra, hogy MINDEN állampolgár számára megfelelő szolgáltatást biztosítson. A kijáró csapteleppel és zavarodott pedagógusokkal (bocsánat, sajnos láttam interjút, azért ez a kíméletlen szókimondás)működő iskola NEM megfelelő szolgáltatás.
Sajnos(?) közoktatási méretekben nincs lehetőség a korczaki utópia érvényesítésére. Túl sok a szereplő, túl sok a felelős (és túl kevés a felelősség…). Az iskola épületét egy gyermekotthon lakói érezhetik a sajátjuknak, egy iskola tanulói kevésbé. Az az önkormányzat tulajdona, amit (részben) állami pénzből tart fenn vagy hagy – kénytelen módon – lepusztulni... S nehéz jogérvényesítő polgárrá válni akkor, ha minden nap látom egy pusztuló épület felé közeledve, hogy engem mennyire becsülnek meg… Hol van ezen a történeten a fogás, kinek kell lépni, hogyan kell együtt lépni?
Más: A gyermekek iránti felelősséget teljes egészében vállalhatja egy árvaház karizmatikus vezetője, de nem vállalhatja az iskola a szülők helyett. Értem én, hogy minderre válasz lehet a T.L. által javasolt demokratikus intézményrendszer, a szereplők jogainak kölcsönös tisztelete. Valóban, nem a jogszabályokkal és a jogelvekkel van baj. Hanem azzal, hogy ezt nem tudjuk jól csinálni. Nem tanultuk meg. Egyik szereplő sem tanulta meg. Amíg arra használjuk a jogszabályokat, hogy egymás fejére olvassuk a mulasztásokat, nem lesz változás. A jogszabályi keretek arra lennének valók, hogy a hatékony együttműködés kereteit biztosítsák. A hatékony együttműködés alapelve pedig a bizalom. Ameddig ez nem áll helyre, nem számíthatunk egymás jogainak kölcsönös tiszteletére.
Hogy mit tennék a bizalom erősítése érdekében? Olyan tanácsadói és konfliktuskezelő szolgáltatást biztosítanék, amely példát mutat az érintetteknek erre az attitűdre, hogy saját problémáik rendeződése kapcsán tapasztalják meg a konstruktív, közösségi megoldáskeresés erejét, hogy egy-két ilyen tapasztalás után maguk is képesek legyenek erre. Nem feltétlenül a pszichológus személyében látnám minden problémára a megoldást, akinek szerepéhez – tévesen bár, de mégis – az egyéni felelősség, betegség, megjavítás képzete társul, míg a kölcsönös bizalmon alapuló stratégiákban a közösségi felelősség, a szükségszerű és kezelhető működési zavar, a közös megoldás áll a középpontban. Természetesen itt nem a végzettségről, hanem a szerepről beszélek, amit pszichológus végzettséggel is kiválóan el lehet látni… Tehát én ezt a közösségi facilitátor szerepet erősíteném az iskolában, miután, illetve miközben rendbehoznám MINDENÜTT a szolgáltatás fizikai körülményeit.
S még egy észrevétel: magam szívesebben élnék olyan országban, ahol a miniszteri bizottság tagjai az én adóforintjaimból tisztes díjazás ellenében, viszont a szakmám megelégedésére végzik a dolgukat. Az itt zajló vita arról tanúskodik, hogy sokan vagyunk a jelentéssel elégedetlenek. Nem kételkedem senkinek az elhivatottságában, de ismerem a pénz szabályozó erejét... Lehet, hogy a jelentésnek is jobbat tett volna, ha van honorárium? Így most van egy gyengécske jelentésünk, s ráadásul attól kell tartanunk, hogy egyszer majd valaki kér valakitől valamit? Ez nekem így ijesztő…
Szekszárdi Juli | 2008. július 25.

Terepmunkás! Írd le, kérlek, pontosabban: melyik épülő szerveződésre gondolsz!

Sulifon, eszedbe ne jusson éppen Neked visszadni a diplomádat! Nem Te vagy az oka a hazai közoktatás siralmas helyzetének. Itt súlyos rendszerhibák, működési zavarok vannak, nagy a feszültség, nő a hajlam az egymásra mutogatásra, a bűnbakképzésre, az ellenségeskedésre, a gyűlölködésre, az erőszakra. Valamennyiünknek megvan persze a saját felelőssége, amit nem elhárítani, hanem megosztani szeretnénk.

A közoktatási kormányzat újabb és újabb bizottságok létrehozásával reflektál a felmerülő problémákra, ezek működésének eredményeként megjelenik egy-egy többnyire általánosságokat tartalmazó, semmitmondó állásfoglalás, és ezzel az ügy ki is van pipálva. Achs cikke éppen erről szól (Majakovszkij Önagyonülésezők című verse bennem is felidéződött.)

Sajna egyet kell értenem azokkal, akik felvetik, hogy ez a bizottságosdi sokaknak jelenthet komoly bevételi forrást, a haszonélvezőknek pedig személyes érdekük a helyzet fenntartása. Ez akkor is igaz, Laci, ha például Téged nem a pénz motivál.
sulifon | 2008. július 25.
Reggel kinyitottam a helyi újságot, és az olvasói levelek között találtam az alábbi sorokat:
"Tanársiratónak! Nézz körül az utcákon, iskolákban, bárhol az országban. Ennyi eszement gyerek még soha nem garázdálkodott az utcákon, ez minősíti a tanárok munkáját. A kőművest vagy más iparost, aki ennyi selejtet állít elő, szélnek eresztik jogosan!..."
Kinek, minek köszönhetem ezt a megítélést? Nincs más felelős csak én, csak mi 150000-en? Valóban megoldaná a helyzetet, ha visszaadnám a diplomámat? Gondolkodom rajta már egy ideje.
terepmunkás | 2008. július 25.
Miközben itt a "végre érdemi vita" folyik, napról napra, már nem is lopokodva épülget egy párt, egy nem is olyan ismeretlen eszme mentén, népszavazást kezdeményezve ebben a témában is. Talán szólni kéne....
takács géza | 2008. július 25.

Tudod Laci, lennék én Korczak, meg Don Bosco egyszerre, megvan bennem a jószándék, csakhogy még Takács Gézaként is elviselhetetlen vagyok a ti iskolátoknak, a ti törvényeiteknek, a ti szabályaitoknak. A szabadságtól, a gondolkodástól és az ismeretlentől való félelmetekben olyan iskolát állítottatok elő, melyben egy normális fazon, mondjuk egy derék, emberséges, maga erejéből és becsületéből élő iparos, ha tanárnak állna, már csak szenvedve bírná ki. De az iskola még addig sem viselné el.
Rövid úton eltávolítaná. És azért mondom, hogy a ti iskolátok, hogy a tiéd is, mert ennek az iskolának a kitalálóival egy nagy kongresszusi asztalnál fogsz majd űlni te is, és nem mondod majd sem halkan, sem hangosan, hogy ennek itt vége kell legyen, ez így nem folytatható tovább. Inkább a vízözön, mint mi.
Megengedem, mindig te hoztad a legalternatívabb módszerek szellemi csemegéjét először az országba. De figyeltél-e kinek, mikor és mit adsz a kezébe. Figyeltél-e arra, hogy mire volna szüksége errefelé a tanárnak, szemben azzal, amit te magad ajánlgattál.
Ha elolvasod az üzenőbe írt önvallomásodat, az olvashatod ki belőle, hogy ez a Trencsényi egy nagyszerű fickó, tényleg, derék és bátor, de tett-e kÍsérletet valaha is, hogy ne önmagára koncentráljon, amikor segít, akkor is. Hogy nézzen már körül, hol él. Mi az az iskola, aminek ablakából mindig olyan lelkesen lobogtatott mindenféle kurrens zászlókat.

De persze nem tudom, nem tudhatom, lehet, ezer áldott pedagógiai cselekedet fűződik hozzád, amit írsz, az erről a meg nem értésről szól, amit védsz, az védhetetlen.

Ha le mered írni lelkesen, mint aki most fülön csípi a zsiványokat, azt az abszurdomot, hogy az a Balaha Lujza téri rém bármely diplomával helyrehozható volna, s aki mást mond, az dobja el a magáét, csak hát ugye senki nem teszi a dolgát, akkor ebből tényleg nem következtethetek másra, mint hogy a helyzet komolyságát nem fogtad még fel. S vélhetően a tisztelt bizottság többi tagja sem, hiszen magad mondod el, hogy Don Boscónak, Korczaknak kellene hinnünk, csakhogy nekik még könnyű volt, voltak nagy eszméik, melyet a világ is respektált valamelyest, legalább úgy, hogy meg akarta őket semmisíteni, ma már kissé nehezebb szentnek lenni, és persze afféle igaz humanistának is, (vagy annyra megromlott az emberi állagunk, ez is lehet), a világ ugyanis viszolyogva köp, ha ilyet lát. Érted? Nem tiltakozik, nem háborodik fel, minden eszközt magához ragadott már rég. A nagy eszméket is hamburgerbe töltötte. A demokráciát is.
A kisfiú, akivel provokálod a tanárságot, ha közel mennél hozzá, és nem kötöznéd le, percek alatt szétcsavarozna, mert kíváncsi volna, milyen belülről egy szelíd bácsi, aztán még sajnálkozna is, hogy mennyire nem is érdekes.
És ebből nem következik semmi, csak az, hogy sokan vannak, akiket meg kell tőle védeni, és nehéz kitalálni, hogy hogyan. Hiszen magát is önfeledten pusztítja. A különlegessége csak az volt, hogy megszerette a nyilvánosságot is.
És így tovább, ma estére ennyi, most már a kongresszus szervezése a finisben, de még most is minden jósolgatásommal szégyenben lehetne hagyni.
TG
Szekszárdi Juli | 2008. július 24.
Laci! Nem értem, hogy Korcziak, Nereai Fülöp, Don Bosco (folytathatnám a sort akár Makarenkóval vagy Sztéhlo Gáborral) hogy kerülnek itt és most, ráadásul mint súlyos ellenérvek a képbe. Gyermekközpontú, nagyszerű pedagógusokról van szó, nem is vitatja ezt senki, ráadásul olyanokról, akik nagyon nehéz körülmények között, olykor a társadalom, a hatalom ellenére tettek nagyon sokat a gyerekekért. Miről akarod meggyőzni az itt megszólalókat az ő példájukkal? Mire alapozod azt a feltételezésed, hogy bármelyikük a büntetésvégrehajtás eszközeit akarná bevetni a gyerekek ellen? Nem a mundér becsületének védelméről van itt szó, hanem annak a felvetéséről, hogy a terjedő erőszakért a felelősséget nem lehet kizárólag a pedagógusokra terhelni, a probléma ennél sokkal összetettebb.
Trencsényi | 2008. július 24.
S akinek Korczak 2008-ban MAgyarországon nem "komilfó", annak Nereai Fülöpöt és DOn Boscot ajánlom figyelmébe - mindketten a római katolikus egyház szentjei lettek, jóval haláluk után, államukkal ők sem álltak harmonikus viszonyban.
Trencsényi | 2008. július 24.
Drága SUlifon!
Kérem szépen, olvassa el még egyszer az okm honlapján a "Biztonságos iskola" bizottság anyagait. Mind olvasható, tán Loránd Ferencé maradt még le. Ezután itélkezzék és sajnálkozzék.
A bizottság nem hárította a pedagógusokra a felelősséget, de nem is vitatta el felelősségüket. Aáry sem csak ezt mondta. (Egyébként senki sem vitatja Bíró Endrével egyetértésben, hogy a bűncselekmény az bűncselekmény. De (1) ami nem az, az nem az! (2) a büntetésvégrehajtás sem a büntetést tekinti a legcélravezetőbb eljárásnak, különösen fiatalkorúak esetében, (3) akkor egyenlő mércével kéretik mérni az agresszív pedagógust is, (4)a fiatalkorú és a kiskorú megkülönböztetését azért érdemes megtenni. Mondja bárki is, hogy a "Blaha Lujzai rém" nevű kiskölök csak büntetésvégrehajtási eszközökkel lenne helyreállítható! Akkor adjuk vissza a diplománkat!
De: ismétlem, kéretik a szövegeket olvasni, és - a la Pisa! - érteni is! Már elnézést!
(5) Töltsön el nemzeti büszkeség, hogy 10 évvel előztük meg NAgy Britanniát az iskolai testi fenyítés törvényi eltiltásával, 1947-ben, csak Slachta Margit szavazott ellene!
AJánlott olvasmány: Janusz Korczak. Éppen időszerű másképp is.
sulifon | 2008. július 24.
Achs Károlynak igenis igaza van! Bennem is egyre inkább megerősödik: "az oktatásügyben minden fordítva sül el". Én természetesen - itt a lánc végén - nem tudtam róla, hogy az agresszió visszaszorítására alakult bizottságnak Trencsényi László is a tagja volt. Most, hogy tudom, méginkább igaznak érzem a fent idézett szavakat. Az inszinuációért megkövetem, de azt, hogy a "mundért védem" visszautasítom.
Bizonyára előfordul, hogy pedagógusi hiba okán jön létre valamiféle agresszív reakció egy diák részéről, de ez az agresszió nem az, amelyiktől szenved ma a közoktatás. Sokkal emberibb, és szélesebb látókörről tesz tanúságot Aáry Tamás Lajos megközelítése: "Aáry-Tamás Lajos az oktatási jogok miniszteri biztosa kiemelve, hogy az oktatás közügy, közpolitikai kérdés, kifejtette: az iskolai erőszak túlmutat az iskolán. Olyan társadalmi jelenség, amely nem pedagógiai probléma. Az erőszak iskolai keretek között csak pedagógiai módszerekkel nem kezelhető, aki ezt megpróbálja - tapasztalatai szerint - biztos kudarcra van ítélve.

A biztos szerint meg kell védeni a pedagógusokat, akik sokszor eszköztelenek egy-egy ilyen kérdés kezelésében. A tanár mellett azonban sokan vannak még, akik rendelkeznek eszközökkel, tapasztalatokkal és segíthetnek. Példaként említette a családsegítőket, iskolapszichológusokat, ifjúságvédelmi felelősöket. Szerinte bűncselekményt követett el az a 14 évét már betöltött fiatal, aki tanárát bántalmazta. Márpedig bűn nem maradhat következmények nélkül - hangsúlyozta.
Megjegyezte: az OECD-tagállamai közül egyedül Magyarországnak nincs stratégiája az iskolai erőszak visszaszorításáért."(elérhetőség: http://nol.hu/cikk/491625/)
Igaz, sokkal szerteágazóbb, bonyolultabb, költségesebb és felelősségteljesebb lenne az oktatási jogok biztosának szavai nyomán megkezdeni a feladatok megvalósítását, komplex problémamegoldásba fogni, mint egyszerűen azt mondani, a pedagógus a felelős. És az, hogy ezt éppen egy olyan bizottság mondja ki, amelyiknek Trencsényi László is tagja, még fájdalmasabbá teszi ezt számomra.
csilla | 2008. július 24.
Ax Karcsi cikkéről eszembe jutott egy Majakovszkíj vers az Önagyonülésezőkről, amelyben félemberek ülnek, hogy egyszerre két ülésen is ott tudjanak lenni.
De: nem hiszem el, hogy a pedagógusok a szignifikáns tényezői az iskolai erőszaknak. Biztos van azért más szignifikáns tényező is ott. Például 1. a környezeti: anyagi, családi, 2. organikus, aminek oka már az anyaméhben az éhezés vagy a szenvedélybetegségek következményeiként keletkeznek, 3. a másolt magatartás.
Biztos, hogy vannak rosszul lereagált pedagógus reakciók következményeként kialakult gyermek agressziók, de ezek nem jelenségek.
Négy, különösen agresszív gyermeket kísértem el neurológiai vizsgálatra nem oly rég, neurológust régről ismerem, volt hogy vitáztunk levélben, de mindig érdemileg. Személyes beszélgetésünk kapcsán meghallgattam és elfogadom a véleményét arról, hogy a gyermek tüneti agresszióját, mely gyermek vagy felnőtt ellen irányul legtöbb esetben az a tény tudatosulása képezi, mely a szakadékot láttatja meg önnön és a számára elérhetetlen világ között, mely egyszerre mélyül és szélesedik.
Nyilván a pedagógus rossz reakciója is mélyítheti, szélesítheti ezt a szakadékot, és a gyermekközösség is. De: mit tehetünk akkor, ha egy iskolában nincs pszichológus, a környező nevelési tanácsadó is ember hiánnyal küzd, a térség, társulás nem tud pénz nélkül több szakembert státuszba venni? ha nem tudjuk megoldani a munkanélküliséget, az éhezést, az áram hiányát? vagy átmeneti nevelésbe vegyük őket, mert a családi környezete veszélyezteti: mindet, vagy csak minden másodikat?
Akkor vegyük elő a pedagógust és varrjuk a nyakába, mondjuk ki rá, hogy műhibát vétett? Oldja meg az iskola!, hiszen ott jelentkezik először az agresszió: integráljon és iskolát újítson föl, pályázzon, hogy pénze legyen, neveljen, tanulmányi versenyeket szervezzen, érettségiztessen, minőségbiztosításozzon, munkaközösségezzen stb és mindezt adminisztrálva!!!
A magántőke bevonásásával épült új börtönök nem ezt a programot szolgálták?
Nem kellene visszaadni az iskolába a státuszokat? és még soroljam föl mindazokat, melyről az egész virtkong szólt?
Ui: a sertésekhez már az új eu-s szabvány és előírás szerint játékokat is be kell rakni, hogy játszani tudjanak: AZ ISKOLÁKBAN MIKOR LESZ? Ugye nem akkor, ha majd a maggival is lehet nyerni?
Szekszárdi Juli | 2008. július 24.
Reflektálva T. Lacinak arra a kitételére, amely szerint Achs röstellhetné, hogy "mely sajtóorgánumban kedveli meg a nyilvánosságot", idézem az érintettnek egy korábbi hozzászólását még az Üzenőből: "A bizottságos témával kapcsolatban annyit, hogy a reménység szerint hétfőn kijön a "Szegizbajev-bizottság az iskolai erőszakról" című cikkem a Magyar Nemzetben róla (szép volt, ahogy a Népszab. "hát igen, a régi szép idők, amikor a tanárok verhették a gyerekeket" színvonalú fölényeskedéssel elutasította a szöveget...)" Ezzel a megjegyzéssel szeretném megelőzni, hogy politikai stiche legyen az írásának. Enélkül is van benne elég tartalom és továbbgondolásra, vitára alkalmas gondolat. (Achs jelenleg külföldön van, ezért tartottam szükségesnek hogy ezt helyette szóvá tegyem.)
Trencsényi | 2008. július 24.
Kéretik az inszinuációt abbahagyni. A bizottsági tagok nem kaptak honoráriumot munkájukért, kedves sulifon és gyuzsu. Tettük a dolgunkat. Kéretik a nyilvánosság előtt - mi vállaltuk, minden mondatunk fenn van a honlapon - elmondani, mi nem tetszett ebben az állásfoglalásban.
Én megmondom: Achs K. helyett röstelném az inszinuációt is, meg azt is, hogy mely sajtóorgánumban kedveli meg a nyilvánosságot - bizony a Népszabadságbeli írása tisztességesebb volt.
Kéretik továbbá olvasni az iskolai agresszióról szóló kutatások eredményeit, hát bizony a pedagógusi "műhibák" kimutatottan szignifikáns agressziókiváltó tényezők. EZt a mundért tetszenek védeni. Lelkük rajta.
gyuzsu | 2008. július 22. | gyuzsu[kukac]gmail[pont]com
Mélységesen igaz írás. Félelmetes, hogy minden problémára azonnal ilyen szervezett (és a résztvevőknek így vagy úgy nyilván kellemes megélhetést nyújtó) pótcselekvést hoznak létre. Tulajdonképpen nem tudom mi a nagyobb baj, az, hogy ha nem is látják, hogy mit csinálnak, vagy az ha látják. Elkeserítő.
sulifon | 2008. július 21.
Köszönet az írásért! Minden szavával egyetértek!(sajnos) A "Szegizbajev-bizottság"-ot természetesen meg tudom érteni, már ami a további ülésezést illet, meg hogy nem akarják abbahagyni... (Én sem hagynék elkallódni egy jól tejelő tehenet!)Ebben csak az a cinizmus felháborító, hogy a bizottság is tisztában van vele, hogy semmiféle érdemi munkát nem végzett, érzékelhetetlen a ténykedése az iskolai erőszak visszaszorításában.
achs | 2008. július 21. | axkaro[kukac]vipmail[pont]hu
Lemaradt az, hogy a szöveg két bekezdésnyi eltéréstől eltekintve a Magyar Nemzetben jelent meg egy hete.
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.10.16.
A 15-24 éves diákok fele dolgozik tanulás mellett
Minden második 15-24 éves diák dolgozik a tanulás mellett a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) adatai szerint – közölte a szervezet eln...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.10.16.

Az uralkodó osztály nem csak elképzelhetetlen mértékű materiális javakat halmoz fel, hanem az oktatási és egyéb kulturális berendezkedések eszközeit is irányítja. Az oktatási rendszerekben...
(Forrás: mérce)
--
2018.10.16.
Azt ígérik, marad az ingyenes oktatás a Corvinuson
A jelenlegihez hasonló mértékben, évfolyamonként ezres nagyságrendben megmarad az ingyenes tanulás lehetősége a Budapesti Corvinus Egyetemen azt követően is, hogy alapítványi fenntartású...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.10.16.
Pert nyertek a Gyöngyöspatán szegregáltan oktatott romák
Az állam köteles kártérítést fizetni azoknak a roma gyerekeknek, akiket éveken keresztül szegregáltan oktatott a gyögyöspatai Nekcsei Demeter Általános iskola – mondta ki hosszú évek ó...
(Forrás: abcug)
--
2018.10.16.
Az államtitkár szerint nem használhatatlan a KRÉTA, nem telik percekbe egyetlen jegy beírása
Védelmébe vette a KRÉTA-rendszert Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, szerinte a KRÉTA az állami, egyházi és magániskolák elvárásainak is képes megfelelni...
(Forrás: Eduline)
--
2018.10.16.
A strasbourgi bíróság elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac államosítása miatt
A felperesek – a Könyv-Tár Kft., a Suli-Könyv Kft. és a Tankönyv-Ker Bt. – a magyarországi tankönyvkiadás- és forgalmazás 2011-es, illetve 2012-es centralizálása miatt fordultak a törv...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.10.14.
Sztrájk lehet az iskolákban? Akciósorozatba kezd az egyik pedagógus szakszervezet
A PDSZ akciósorozatának célja, hogy felhívja a figyelmet arra, „a pedagógusok munkaterhelése a 2011-es köznevelési törvény bevezetését követően átlépte azt a határt, amelyen túl má...
(Forrás: Eduline)
--
2018.10.14.
Palkovics László: „szintet lépünk” a szakképzési intézmények fejlesztésében is MTI
Palkovics László szerint az iskolákból kikerülő fiatalok az alapkompetenciákon túl olyan tudással és készségekkel kell rendelkezzenek, amelyek segítségével megállják a helyüket a 4....
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.10.14.
Janisch Attila: A gender szak megszüntetése az ELTE-n nem más, mint politikai erődemonstráció
A hallgatóknak kellene közösen tiltakozniuk az egyetem autonómiájának megsértése miatt, hiszen elsősorban az ő érdekük, hogy egy olyan intézményben tanuljanak, amely képes megőrizni a...
(Forrás: Magyar Narancs)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
  Vajda Szilárd

Tisztelt szerkesztőség! Két iskolában tanítok. Az egyik klikes, a másik alapítványi. Az elmúlt tanévben a két iskolában nem volt egész állásnak megfelelő óraszámom, heti 10-10 órában tanítottam. A klikes iskolában határozatlan időre vagyok kinevezve, míg az alapítványiban az elmúlt tanévben is határozott időre neveztek ki, valamint most is. A gondjaim az alapítványi iskolával vannak. Ezek a következők: 1.) 2017. szeptemberében csak a hónap 15. napjától neveztek ki, annak ellenére, hogy az állásra augusztusban jelentkeztem, és fel is vettek. Tudni kell, hogy művészeti iskoláról van szó, de hát akkor is, én kész voltam a tanításra már szeptember elején. A klikes iskolában is a hó közepén kezdjük a tanítást, mégis, az első alkalommal, mikor odakerültem, szept. 1-jétől szólt a szerződésem. 2.) 2018. jún. 15-én kötöttünk ugyan egy határozatlan idejű szerződést teljes munkaidőre, ám az csak augusztus 15-én lépett volna hatályba. Augusztus 14-én szóltam a munkáltatónak, hogy az egész állást nem tudom vállalni, csak heti 3 napban kb. 15 órát, tehát 3/4 állást. Ám nemcsak az óráimat módosították 22-ről 15 re (ami természetes, ez is volt a kérésem), hanem a szerződés hatályba lépésének időpontját is szept. 1-jére! 3.) 27-én voltam már bent az iskolában, értekezleten (miközben nem is volt munkaviszonyom...), senki nem szólt egy szót sem, hogy csináljuk meg a szerződést. Csupán 3-ára hívtak be szerződést aláírni. Az a kellemetlen meglepetés ért, hogy visszamenőleg már nem tudnak lejelenteni, ezért az ígért 1-je helyett 4-én indul a szerződésem. Kérdés: Elképzelhető, hogy ebben az alapítványi iskolában szórakoznak velem?

--
  Somogyi Györgyi Ilona

Kedves János!
A fiam ebben az évben ment tovább tanulni az iskolájába(pápai szakképzési centrum-Várpalota)Ő eddig is itt tanult sikeresen elvégezte a számítógép szerelői szakképzőt,most le akar érettségizni-számítás technika érdekli ebben képzeli el a jövőjét,angol nyelvből is jó,jelenleg franciát is elkezdte tanulni önszorgalomból-Ő SNI-is erről kaptunk szakértői véleményt 2012-ben akkor töltötte be a 16.évét.Így véglegesítették a szakértői véleményt.Hétfőn az osztályfőnöke mondta,hogy vigyen frissebb papírt,mert ez már régi.Már legalább 4 db fénymásolat ott van ebből az iskolában,mert tankönyv igénylésnél is kellett.Matematikai problémái vannak segédeszközzel jól elboldogul,van motorikus gondja is már kevésbé-kézzel való írásnál lassú géppel gyorsan ír,gyógytornára jár kicsit koordinálni kell a gerincén gyógytornára kapott javaslatot.Gyógytorna van az iskolában is.Amúgy néha kell szólni neki ,hogy ne felejtsen el dolgokat- figyelem zavaros néha.Kérdésem az lenne,hogy kell-e valamit tenni az ügyben,hogy 2012-es a határozat.Vastagon szedett betűkkel le van írva,hogy a szakértői vélemény és a benne foglaltak a tanulmányai befejezéséig érvényes. Vagyis használhat segédeszközöket a matematikai feladatok megoldásához, számológépet,laptopot jegyzetek leírásához,kézírás amennyiben nem kell akkor felelhet szóban.Kell mennünk "frissebb" igazolást kérni a Pedagógiai Szakszolgálathoz?
Köszönettel:Szülő

--
  ofoe

Kedves Orsolya! Ha nincs pedagógiai végzettsége, elvileg nem bízható meg osztályfőnökséggel. Üdvözlettel a Szerkesztőség

--
  ofoe

Kedves H. Róbert! Az osztályokba sorolásnál nyilván pedagógiai szempontok a legfontosabbak. Nem igazán érthető, hogy a gyerek miért nem kerülhetett az óvodástársaival közös csoportba. Javaslom, hogy beszéljen személyesen az beosztást készítő igazgatóval, hátha ennyi is elegendő ahhoz, hogy a döntés megváltozzon. Persze, ha nem sikerül, tovább lehet menni a fenntartóhoz, de reméljük, erre nem lesz szükség.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Blum Szilárd:] >Érdemes felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a hátrányos helyzetű csoportokból érkezők sajátos hiányosságokat mutathatnak az érzelmi funkcióik területén (a családi összeütközésekből, a környezetük által okozott hosszú távú diszkriminációból, a rendszeres […]
Neuroandragógiával a kirekesztés ellen (Továbbképzés és tréning, 2018. május 24-25.) »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek