OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2007. december 12.
» Hozzászólások (2)
Címkék:
 

Pápai Júlia

Nem csináltam látványos balhét, hanem…

Egy VII. kerületi közgazdasági szakközépiskolában tanítok német nyelvet, gazdasági ismereteket és mozgóképkultúrát már 13 éve.

Iskolai konfliktusok tekintetében viszonylag szerencsésnek érezhetem magam, hiszen – bár valószínűleg rendszeresen találkozom velük – amikor írnom kellett róluk, egy saját konfliktus sem jutott eszembe, amely „említésre méltó” lenne. Annál több olyan esetre emlékszem, amely az iskolánkban történt, és én magam ugyan csak kívülállóként hallottam róluk, de a megoldási módok sok esetben felháborítottak. Általános jelenség ugyanis az iskolánkban, hogy a konfliktusokat (tanár-diák, diák-diák közöttieket egyaránt) vagy büntetéssel próbálják elfojtani, vagy más esetekben (a tanár-tanár közöttieket) eltitkolják, elmérgesedni hagyják.

Azon konfliktusok között kutakodva, melyekben magam is szereplő voltam, két eset jutott eszembe. Az egyikben az új igazgatómmal kerültem vitába. Ez az eset lezáratlan maradt, idővel csak fel-, s nem megoldódott. Az ellentét abból a szemléletkülönbségből fakadt, hogy én hasznosnak tartom, ha a diákok önállóan (is) dolgoznak, a tanár (ha lehet) mentori segítséget nyújt csak, az igazgatóm viszont hiányolta a tanári kontrollt. Úgy vélte, hogy a diákok szabad véleménynyilvánítása – adott esetben egy iskolaújságban – sérthet másokat. Igazgatóm úgy tartotta, hogy a szemléletünk közötti különbség feloldhatatlan, amit én hasznosnak és jónak tartottam, azt ő a munkám elhanyagolásának ítélte, ezért a mindenki által kapott év végi jutalmamat megvonta.

A másik eset talán méltóbb a kifejtésre, hiszen egy olyan problémáról van szó, amellyel szinte minden tanári pályán dolgozó kolléga találkozhat, és talán a büszkeségem is ösztönöz arra, hogy elmondjam, hiszen az esetet sikerült az osztállyal közösen eredményesen megoldanunk.

Tanári pályám harmadik évében kaptam tanév közben egy új osztályt német nyelvből, mivel a kolléganőm szülési szabadságra ment. Az addigi években már volt lehetőségem megtapasztalni, hogy egy osztály átvétele egy másik tanártól szinte minden esetben kezdeti konfliktusokat okoz a módszerek, a személyiség különbségei miatt, de konkrét megoldási tervre ez idáig még nem volt szükségem, hiszen bíztam a módszereim hosszabb távú sikerében.

Ebben az esetben egy – az osztály által – nagyon kedvelt tanárnő helyett csöppentem én az életükbe, ráadásul év közben, bár éppen a félévi zárás után. Az első órákon megbeszéltük hogyan, milyen módszerekkel dolgoztak eddig, mit kedveltek ezek közül, mit nem, illetve felvázoltam nekik, én mit tartok fontosnak a közös munkánk során. Úgy történt minden, mint vártam: a változtatásaim egy részét kitörő örömmel fogadták (pl. nincs be nem jelentett dolgozat és felelés), más részét hangosan kifogásolták (több önálló munka, nincs általam kinyomtatott szószedet stb.). Röviden elmagyaráztam nekik, hogy a későbbi életük szempontjából több értelmét látom, ha nem rágok mindent a szájukba, hanem megtanulnak például önállóan feldolgozni szövegeket. Persze őket akkor éppen a legkevésbé a későbbi életük érdekelte, sokkal inkább az, hogy ezzel a mostani életüket nehezítem.

A 15 fős csoport válogatott, jó képességű társaság volt, ami többeknél azt jelentette, hogy a felvételik és a nyelvvizsga miatt rendkívül motiváltak voltak, viszont – mivel a válogatás soha sem tökéletes, s a diákok érdeklődése sem biztos még éppen a válogatás idején – több diák nem bírta/nem akarta követni ezt a teljesítménycentrikus csoportmodellt, ezért lemaradtak a tananyagban, osztályzataik romlottak.

A következő órákon nem láttam különösebb problémát: a tanulók megtették, amire kértem őket, viszont nehezen hajlottak az önálló vagy kreatív feladatokra. Én magam sem tudtam teljesen oldott (felszabadult, jó kedvű stb.) lenni a tanítás során, hiszen a diákok egy részénél (éppen a lemaradóknál) passzivitást tapasztaltam, a teljesíteni akaró tanulóknál viszont belső motiváció nélküli gépies kötelességtudatot. Rejtett konfliktus lappangott közöttünk, de én még mindig bíztam abban, hogy idővel megszokják, esetleg megszeretik az óráimat.

Nyílt konfliktusra csak egyes számonkéréseknél került sor, hiszen – az előző tanárral ellentétben – én többször követtem azt a módszert, hogy a dolgozataikat nem osztályozom le, hiszen csak diagnózisnak szántam őket, kíváncsi voltam, hol tartanak, merre kell haladnunk. Ilyenkor azok a tanulók, akiknek jól sikerült a munkájuk, követelték a jó jegyet. Elmagyaráztam ugyan nekik, mi a célja ezeknek a felméréseknek, de kompromisszumként végül mégis beírtam azoknak a jegyét, akik kérték. Természetesen felháborodást váltott ki néhányukból ez a módszer is, hiszen akkor mi különbözteti meg majd a jó tanulót a rossztól, ha a rossznak nem írok be jegyet.

Be kellett valahogyan bizonyítanom nekik a 11 éve beléjük nevelt szájbarágós, autoriter, külső motivációkkal tarkított módszerek tarthatatlanságát. Próbálkoztam a magyarázattal, de mindig az volt az érzésem, hogy hasztalan jártatom a számat, s hasznos órákat veszítek ezzel. Leginkább akkor tört ki „botrány”, ha a dolgozatok az eddig jó jegyeket szerző tanulóknak is rosszabbul sikerültek, mert nem szokták meg például az önálló szövegfeldolgozást. Ilyenkor megoldásként javítási lehetőségeket adtam, de hosszabb távon ez a módszer sem oldotta meg az osztály és köztem lévő állandósult, de többnyire ki nem mondott konfliktust.

Furcsa helyzet alakult ki: a diákok szerettek volna merevebb szabályokat, kevesebb szabadságot, több irányítást, én viszont kérlelhetetlenül a több önállóság, a kreativitás mellett tettem le a voksomat Igen ám, de ez semmit sem ért, amíg csupán én gondoltam és szajkóztam minduntalan, hogy ez így jó.

Kicsit lehangoltan, kicsit szorongva mentem be minden alkalommal, míg az egyik óra után már nem halogathattam tovább a konfliktus megoldásának tudatos megtervezését. Történt ugyanis, hogy a terembe belépve kötelességtudó csendben vártak a diákok, én automatikusan a tábla felé fordultam, hogy letörlöm azt, s nagy betűkkel a tábla tetején ezt láttam felírva: „Dögölj meg, Juli!”. Több minden átfutott ekkor rajtam, de érdekes módon egyáltalán nem érdekelt, ki írhatta fel, hiszen bárki is tette, a többiek hagyták, nem törölték le. Végül letöröltem a táblát, ezt az egy mondatot viszont fennhagytam, s csak ennyit fűztem hozzá: „Ezt inkább fennhagyom a miheztartásom végett!”, s megtartottam az órát a terveim szerint, az átlagosnál jóval nagyobb csendben és rendben.

A tanítási nap végén egyik kolléganőm, aki jó személyes viszonyban volt ezzel a csoporttal, szólt, hogy a diákok döbbenten mesélték neki az esetet, viszont érezhetően pozitívumnak tartották, hogy nem csináltam látványos balhét, nem szankcionáltam, s nem kerestem a bűnbakot, de mivel érdemben nem is beszéltem meg velük a problémát, a szorongás és a szégyen bennük maradt. Ezen a ponton döntöttem el, hogy nem sajnálok néhány órát a megoldástól.

Az órát követő hétvége éppen elégnek tűnt ahhoz, hogy személyes sértettségemet elfelejtsem, s megvizsgáljam magamban, hogyan és min kellene változtatnom a sikeres megoldás érdekében. Mindenképpen konszenzuskereső megoldást szerettem volna, egy olyan megegyezést, melyben nekem sem kell feladnom az értékeimet, de a diákok is jól érzik majd magukat az óráimon. A problémának már régóta tudatában voltam, az ominózus mondat csak a megoldás elkerülhetetlenségét tudatosította bennem. Az első reakcióm ösztönös volt, azon változtatni már nem tudtam, ezért úgy határoztam, őszintén el is mondom nekik, hogy miért hagytam az órán látszólag figyelmen kívül ezt a mondatot. Hiszen értettem, miért írták fel, az ő szemszögükből nem tartottam igazságtalannak, csak keménynek és bántónak.

Következő órán tehát az én kezdeményezésemre kezdtünk el beszélgetni a dologról. Bevezetőként elmondtam, mit éreztem az előző órán, s hogy értem a reakciójukat. Majd megkértem őket, hogy hármas kiscsoportokban készítsenek egy táblázatot, melynek egyik felében felsorolják/megvitatják az órai pozitívumokat, másikban a negatívumokat. A kiscsoportos módszert azért találtam hasznosnak, mert nem egyértelműen a személyes sértettségekre akartam fényt deríteni, hanem az ennél lényegesen fontosabb közös problémákra.

Ezt követően a kiscsoportok szószólói vázolták a megbeszéléseik eredményét, melyeket én rögzítettem a táblán. Végül kiválogattuk azokat a fontosabb pontokat, amelyekre mindenképpen megoldást kell találnunk. Kértem őket, hogy a következő órára minden kiscsoport javasoljon néhány kompromisszumos megoldást.

Mivel a legtöbb probléma azzal volt, hogy nem mondom meg pontosan, mi az a 20-25 szó, amit egy szövegből dolgozatban visszakérdezhetek, hanem mindent kérdezhetek,.hiszen mindenkinek más-más szó számít idegennek. Ennek igazolására a következő órára vittem nekik néhány vicces feladatot, amelyben megpróbáltam érzékeltetni, mennyire nem segíti az őket a szöveg megértésében, ha én jelölöm ki, mi az ismerős, és mi az ismeretlen szó. Ezek a feladatok mind az adott idegen nyelven, mind halandzsa nyelven, mind magyarul, de „tudományos nyelven” írt mini-szövegek voltak, amelyek az óra elején megalapozták a jó kedvet és derültséget.

Szerencsére, úgy tűnt, hogy sokakban legalábbis a csíráját sikerült elültetnem annak a meggyőződésnek, hogy az önállóság már csak azért is fontos, mert valamennyien mások vagyunk, és az életben, sőt még az – általuk annyira vágyott – nyelvvizsgán sem az a 20-25 szó lesz a lényeg, amelyeket én fontosnak tartanék. Kiderült ez már az óra második felében, amikor a megoldási javaslataikat szedtük össze az önállóság vs. „szájbarágás” illetve az osztályzás vs. nem osztályzás témakörében. Meglepetésemre valóban konstruktív és konszenzuskereső javaslatokkal álltak elő, melyek a nagy része megvalósítható volt.

Csak két példa:

  1. Kijelöltünk egy-egy időpontot, amikor én rendelkezésre állok órán kívül is, és azok a diákok, akiknek az önálló szövegfeldolgozással gondjaik vannak, segítséget kérhetnek. Eleinte többen, majd egyre kevesebben vették igénybe ezt a külön segítséget. Nagy örömömre szolgált, hogy egyre inkább megérezték az önállóság örömét és az ebből eredő sikerélményt.
  2. Kérték, hogy minden alkalommal mondjam el: mi a célja az egyes dolgozatoknak, (lesz-e osztályzás stb.), én meg felajánlottam, hogy a diagnosztikus felméréseknél (amelyek számukra a legszokatlanabbak voltak) hosszabb szöveges értékelést írok majd mindenkinek a dolgozatára, illetve az ezzel kapcsolatos kérdéseikkel személyesen is megkereshetnek engem.

Érezhetően oldottabb hangulatban telt ez a két „problémamegoldó”-óra, mint bármely eddigi, s a továbbiakban – mivel mindannyian tartottuk magunkat a megállapodáshoz –, egyre jobb és közvetlenebb viszony alakult ki közöttünk. Az a tanuló, aki a megoldáshoz vezető ominózus mondatot felírta a táblára, még az óra után odajött elnézést kérni, megbeszéltük, hogy kemény volt a mondata, de hasznos. Ezután még csaknem két évig tanítottam ezt a csoportot, s nagyon sok közös sikerünk is volt. Előfordultak természetesen kisebb – mindenhol fellelhető – konfliktusok, ezek azonban hamar felszínre kerültek, így nagyobb esély is volt a megoldásukra.

Azóta eltelt 10 év, és többükkel máig is tartom a kapcsolatot. Ők maguk mondták el, hogy nem a jól eltervezett módszerem hozta meg az egyértelmű sikert, hanem az, hogy megérezték: egyenrangú partnerként kezeltem őket.

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

pj | 2008. január 1.
Kedves Zsuzsa,
teljesen igazad van. az egyeni sajatossagokat figyelembe vevo oktatasszervezestol, illetve fokeppen az ahhoz szukseges mely diakismerettol nagyon messze allok. szeretnem, probalom, neha sikerul, de inkabb nem. inkabb osztonosen erzem veluk a hangot, ezzel a korosztallyal, s persze nem mindegyikukkel.
A "legyozes" szot kicsit erosnek tartom arra az erzesre, amit ereztem. az elozo kollegano es az o modszerei ellen semmi kifogasom sem volt, talan nehanyat meg is tartottam belole az elozetes beszelgetesek alapjan, vele is konzultaltam, de a szemelyisegemtol tavol alloakat nem tudtam, valljik be: nem is akartam megtartani. nem is igazan kritizaltam a modszereit a gyerekekkel szemben, mivel en se tudom, mi az udvos, most se, nemhogy 10 evvel ezelott, majdnem kezdokent. Az viszont igaz, h. szerettem volna, ha ezentul inkabb en alkotok kozosseget a diakokkal es nem az elozo kollegano emleke. szerintem, nincs rossz emlekuk a gyerekeknek rola se, sot...!
koszonom a hozzaszolasodat!
Domokos Zsuzsa | 2007. december 24. | domik[kukac]t-online[pont]hu
Kedves Julia!
Nagyon ismerős volt, amit leirtál nekünk. Ha hiszed, ha nem, éppen így bánt "el" velünk a mi osztályfőnökünk, aki napjainkban immár 77 éves... és megpróbáltunk kibújni a számonkérései alól. Gratulálok neked a jó konfliktusmegoldáshoz - ritkaság ez ma már, sajnos.
Igaz, akkoriban (60-as években voltam gimis) még nem volt ennek a hatékony, emberséges és bölcs konfliktuskezelő módszernek neve, csak RUTINJA. És ezért a mi tanárnőnk nem is "lógott ki a sorból", mert ilyesféle volt az egész tantestület mentalitása!!
Mi gyerkőcök éreztük ezt az "egységes pedagógiai" hitvallást: KÖVETELEK TŐLED, MERT BECSÜLLEK! - és eszünkbe nem jutott volna ilyeneket irni a táblára - csak összebeszéltünk, és senki nem irta meg a házi feladatot...
Írásodban azonban kimondatlanul ott lappang egy érzés: szeretted volna "legyőzni" a gyerekek szemében az eltávozott kollégádat! Nem igy van? Márpedig a pedagógia csapatjáték. Csak együtt lehetünk - lehetnénk hatékonyak. De mára ez feledésbe merült, az osztályban tanítók sokszor nem is ismerik egymást, nemhogy rendszeresen összeülnének tapasztalatcserére a tanítványaikkal kapcsolatban.
A munkánk nem a rendszerváltás miatt lett gépiesebb, lélektelenebb. Megkezdődött az ádáz verseny a pontokért, és mára a tanárokat is ez érdekli jobban, nem az, mennyit fejlődik az adott tanuló önmaga korábbi tudásához képest! Szomorú. Mondhatni, ez az " errózió" folyamatos volt az utóbbi évtizedekben, és csak annyiban hibás a rendszerváltás oktatáspolitikája, hogy a szakfelügyeletek megszüntetésével, az alternativ tankönyvek engedélyezésével, a nagyobb tanári szabadság bevezetlésével még jobban felerősítette a negativ tanári mentalitást: nálunk mindenki csak a saját módszereit tartja üdvözítőnek és hallgatólagosan lenézi, elévültnek tartja kollégái módszereit...néhol ez odáig fajult, hogy a tanárok a diákokkal kitárgyalták x vagy y kolléga dolgait...
Julia, nagyon az izlésem szerint tanítasz, de érdekelne a felvetéseimről a véleményed! Vajon nem itt kellene keresni annak okait, miért nem partnert, hanem ellenséget látnak bennünk a tanítványaink, ahogy ezt a Federmayer Katalin e honlapon publikált blogjából is érzékeltem? (Periklész)
Sikeres új esztendőt és szolidáris kollégákat kívánok Neked az új esztendőben!
Tisztelettel és szeretettel üdvözöl: Domokos Zsuzsa)
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.10.16.
A 15-24 éves diákok fele dolgozik tanulás mellett
Minden második 15-24 éves diák dolgozik a tanulás mellett a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) adatai szerint – közölte a szervezet eln...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.10.16.

Az uralkodó osztály nem csak elképzelhetetlen mértékű materiális javakat halmoz fel, hanem az oktatási és egyéb kulturális berendezkedések eszközeit is irányítja. Az oktatási rendszerekben...
(Forrás: mérce)
--
2018.10.16.
Azt ígérik, marad az ingyenes oktatás a Corvinuson
A jelenlegihez hasonló mértékben, évfolyamonként ezres nagyságrendben megmarad az ingyenes tanulás lehetősége a Budapesti Corvinus Egyetemen azt követően is, hogy alapítványi fenntartású...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.10.16.
Pert nyertek a Gyöngyöspatán szegregáltan oktatott romák
Az állam köteles kártérítést fizetni azoknak a roma gyerekeknek, akiket éveken keresztül szegregáltan oktatott a gyögyöspatai Nekcsei Demeter Általános iskola – mondta ki hosszú évek ó...
(Forrás: abcug)
--
2018.10.16.
Az államtitkár szerint nem használhatatlan a KRÉTA, nem telik percekbe egyetlen jegy beírása
Védelmébe vette a KRÉTA-rendszert Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, szerinte a KRÉTA az állami, egyházi és magániskolák elvárásainak is képes megfelelni...
(Forrás: Eduline)
--
2018.10.16.
A strasbourgi bíróság elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac államosítása miatt
A felperesek – a Könyv-Tár Kft., a Suli-Könyv Kft. és a Tankönyv-Ker Bt. – a magyarországi tankönyvkiadás- és forgalmazás 2011-es, illetve 2012-es centralizálása miatt fordultak a törv...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.10.14.
Sztrájk lehet az iskolákban? Akciósorozatba kezd az egyik pedagógus szakszervezet
A PDSZ akciósorozatának célja, hogy felhívja a figyelmet arra, „a pedagógusok munkaterhelése a 2011-es köznevelési törvény bevezetését követően átlépte azt a határt, amelyen túl má...
(Forrás: Eduline)
--
2018.10.14.
Palkovics László: „szintet lépünk” a szakképzési intézmények fejlesztésében is MTI
Palkovics László szerint az iskolákból kikerülő fiatalok az alapkompetenciákon túl olyan tudással és készségekkel kell rendelkezzenek, amelyek segítségével megállják a helyüket a 4....
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.10.14.
Janisch Attila: A gender szak megszüntetése az ELTE-n nem más, mint politikai erődemonstráció
A hallgatóknak kellene közösen tiltakozniuk az egyetem autonómiájának megsértése miatt, hiszen elsősorban az ő érdekük, hogy egy olyan intézményben tanuljanak, amely képes megőrizni a...
(Forrás: Magyar Narancs)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
  Vajda Szilárd

Tisztelt szerkesztőség! Két iskolában tanítok. Az egyik klikes, a másik alapítványi. Az elmúlt tanévben a két iskolában nem volt egész állásnak megfelelő óraszámom, heti 10-10 órában tanítottam. A klikes iskolában határozatlan időre vagyok kinevezve, míg az alapítványiban az elmúlt tanévben is határozott időre neveztek ki, valamint most is. A gondjaim az alapítványi iskolával vannak. Ezek a következők: 1.) 2017. szeptemberében csak a hónap 15. napjától neveztek ki, annak ellenére, hogy az állásra augusztusban jelentkeztem, és fel is vettek. Tudni kell, hogy művészeti iskoláról van szó, de hát akkor is, én kész voltam a tanításra már szeptember elején. A klikes iskolában is a hó közepén kezdjük a tanítást, mégis, az első alkalommal, mikor odakerültem, szept. 1-jétől szólt a szerződésem. 2.) 2018. jún. 15-én kötöttünk ugyan egy határozatlan idejű szerződést teljes munkaidőre, ám az csak augusztus 15-én lépett volna hatályba. Augusztus 14-én szóltam a munkáltatónak, hogy az egész állást nem tudom vállalni, csak heti 3 napban kb. 15 órát, tehát 3/4 állást. Ám nemcsak az óráimat módosították 22-ről 15 re (ami természetes, ez is volt a kérésem), hanem a szerződés hatályba lépésének időpontját is szept. 1-jére! 3.) 27-én voltam már bent az iskolában, értekezleten (miközben nem is volt munkaviszonyom...), senki nem szólt egy szót sem, hogy csináljuk meg a szerződést. Csupán 3-ára hívtak be szerződést aláírni. Az a kellemetlen meglepetés ért, hogy visszamenőleg már nem tudnak lejelenteni, ezért az ígért 1-je helyett 4-én indul a szerződésem. Kérdés: Elképzelhető, hogy ebben az alapítványi iskolában szórakoznak velem?

--
  Somogyi Györgyi Ilona

Kedves János!
A fiam ebben az évben ment tovább tanulni az iskolájába(pápai szakképzési centrum-Várpalota)Ő eddig is itt tanult sikeresen elvégezte a számítógép szerelői szakképzőt,most le akar érettségizni-számítás technika érdekli ebben képzeli el a jövőjét,angol nyelvből is jó,jelenleg franciát is elkezdte tanulni önszorgalomból-Ő SNI-is erről kaptunk szakértői véleményt 2012-ben akkor töltötte be a 16.évét.Így véglegesítették a szakértői véleményt.Hétfőn az osztályfőnöke mondta,hogy vigyen frissebb papírt,mert ez már régi.Már legalább 4 db fénymásolat ott van ebből az iskolában,mert tankönyv igénylésnél is kellett.Matematikai problémái vannak segédeszközzel jól elboldogul,van motorikus gondja is már kevésbé-kézzel való írásnál lassú géppel gyorsan ír,gyógytornára jár kicsit koordinálni kell a gerincén gyógytornára kapott javaslatot.Gyógytorna van az iskolában is.Amúgy néha kell szólni neki ,hogy ne felejtsen el dolgokat- figyelem zavaros néha.Kérdésem az lenne,hogy kell-e valamit tenni az ügyben,hogy 2012-es a határozat.Vastagon szedett betűkkel le van írva,hogy a szakértői vélemény és a benne foglaltak a tanulmányai befejezéséig érvényes. Vagyis használhat segédeszközöket a matematikai feladatok megoldásához, számológépet,laptopot jegyzetek leírásához,kézírás amennyiben nem kell akkor felelhet szóban.Kell mennünk "frissebb" igazolást kérni a Pedagógiai Szakszolgálathoz?
Köszönettel:Szülő

--
  ofoe

Kedves Orsolya! Ha nincs pedagógiai végzettsége, elvileg nem bízható meg osztályfőnökséggel. Üdvözlettel a Szerkesztőség

--
  ofoe

Kedves H. Róbert! Az osztályokba sorolásnál nyilván pedagógiai szempontok a legfontosabbak. Nem igazán érthető, hogy a gyerek miért nem kerülhetett az óvodástársaival közös csoportba. Javaslom, hogy beszéljen személyesen az beosztást készítő igazgatóval, hátha ennyi is elegendő ahhoz, hogy a döntés megváltozzon. Persze, ha nem sikerül, tovább lehet menni a fenntartóhoz, de reméljük, erre nem lesz szükség.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Blum Szilárd:] >Érdemes felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a hátrányos helyzetű csoportokból érkezők sajátos hiányosságokat mutathatnak az érzelmi funkcióik területén (a családi összeütközésekből, a környezetük által okozott hosszú távú diszkriminációból, a rendszeres […]
Neuroandragógiával a kirekesztés ellen (Továbbképzés és tréning, 2018. május 24-25.) »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek