OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2007. december 12.
» Hozzászólások (2)
Címkék:
 

Pápai Júlia

Nem csináltam látványos balhét, hanem…

Egy VII. kerületi közgazdasági szakközépiskolában tanítok német nyelvet, gazdasági ismereteket és mozgóképkultúrát már 13 éve.

Iskolai konfliktusok tekintetében viszonylag szerencsésnek érezhetem magam, hiszen – bár valószínűleg rendszeresen találkozom velük – amikor írnom kellett róluk, egy saját konfliktus sem jutott eszembe, amely „említésre méltó” lenne. Annál több olyan esetre emlékszem, amely az iskolánkban történt, és én magam ugyan csak kívülállóként hallottam róluk, de a megoldási módok sok esetben felháborítottak. Általános jelenség ugyanis az iskolánkban, hogy a konfliktusokat (tanár-diák, diák-diák közöttieket egyaránt) vagy büntetéssel próbálják elfojtani, vagy más esetekben (a tanár-tanár közöttieket) eltitkolják, elmérgesedni hagyják.

Azon konfliktusok között kutakodva, melyekben magam is szereplő voltam, két eset jutott eszembe. Az egyikben az új igazgatómmal kerültem vitába. Ez az eset lezáratlan maradt, idővel csak fel-, s nem megoldódott. Az ellentét abból a szemléletkülönbségből fakadt, hogy én hasznosnak tartom, ha a diákok önállóan (is) dolgoznak, a tanár (ha lehet) mentori segítséget nyújt csak, az igazgatóm viszont hiányolta a tanári kontrollt. Úgy vélte, hogy a diákok szabad véleménynyilvánítása – adott esetben egy iskolaújságban – sérthet másokat. Igazgatóm úgy tartotta, hogy a szemléletünk közötti különbség feloldhatatlan, amit én hasznosnak és jónak tartottam, azt ő a munkám elhanyagolásának ítélte, ezért a mindenki által kapott év végi jutalmamat megvonta.

A másik eset talán méltóbb a kifejtésre, hiszen egy olyan problémáról van szó, amellyel szinte minden tanári pályán dolgozó kolléga találkozhat, és talán a büszkeségem is ösztönöz arra, hogy elmondjam, hiszen az esetet sikerült az osztállyal közösen eredményesen megoldanunk.

Tanári pályám harmadik évében kaptam tanév közben egy új osztályt német nyelvből, mivel a kolléganőm szülési szabadságra ment. Az addigi években már volt lehetőségem megtapasztalni, hogy egy osztály átvétele egy másik tanártól szinte minden esetben kezdeti konfliktusokat okoz a módszerek, a személyiség különbségei miatt, de konkrét megoldási tervre ez idáig még nem volt szükségem, hiszen bíztam a módszereim hosszabb távú sikerében.

Ebben az esetben egy – az osztály által – nagyon kedvelt tanárnő helyett csöppentem én az életükbe, ráadásul év közben, bár éppen a félévi zárás után. Az első órákon megbeszéltük hogyan, milyen módszerekkel dolgoztak eddig, mit kedveltek ezek közül, mit nem, illetve felvázoltam nekik, én mit tartok fontosnak a közös munkánk során. Úgy történt minden, mint vártam: a változtatásaim egy részét kitörő örömmel fogadták (pl. nincs be nem jelentett dolgozat és felelés), más részét hangosan kifogásolták (több önálló munka, nincs általam kinyomtatott szószedet stb.). Röviden elmagyaráztam nekik, hogy a későbbi életük szempontjából több értelmét látom, ha nem rágok mindent a szájukba, hanem megtanulnak például önállóan feldolgozni szövegeket. Persze őket akkor éppen a legkevésbé a későbbi életük érdekelte, sokkal inkább az, hogy ezzel a mostani életüket nehezítem.

A 15 fős csoport válogatott, jó képességű társaság volt, ami többeknél azt jelentette, hogy a felvételik és a nyelvvizsga miatt rendkívül motiváltak voltak, viszont – mivel a válogatás soha sem tökéletes, s a diákok érdeklődése sem biztos még éppen a válogatás idején – több diák nem bírta/nem akarta követni ezt a teljesítménycentrikus csoportmodellt, ezért lemaradtak a tananyagban, osztályzataik romlottak.

A következő órákon nem láttam különösebb problémát: a tanulók megtették, amire kértem őket, viszont nehezen hajlottak az önálló vagy kreatív feladatokra. Én magam sem tudtam teljesen oldott (felszabadult, jó kedvű stb.) lenni a tanítás során, hiszen a diákok egy részénél (éppen a lemaradóknál) passzivitást tapasztaltam, a teljesíteni akaró tanulóknál viszont belső motiváció nélküli gépies kötelességtudatot. Rejtett konfliktus lappangott közöttünk, de én még mindig bíztam abban, hogy idővel megszokják, esetleg megszeretik az óráimat.

Nyílt konfliktusra csak egyes számonkéréseknél került sor, hiszen – az előző tanárral ellentétben – én többször követtem azt a módszert, hogy a dolgozataikat nem osztályozom le, hiszen csak diagnózisnak szántam őket, kíváncsi voltam, hol tartanak, merre kell haladnunk. Ilyenkor azok a tanulók, akiknek jól sikerült a munkájuk, követelték a jó jegyet. Elmagyaráztam ugyan nekik, mi a célja ezeknek a felméréseknek, de kompromisszumként végül mégis beírtam azoknak a jegyét, akik kérték. Természetesen felháborodást váltott ki néhányukból ez a módszer is, hiszen akkor mi különbözteti meg majd a jó tanulót a rossztól, ha a rossznak nem írok be jegyet.

Be kellett valahogyan bizonyítanom nekik a 11 éve beléjük nevelt szájbarágós, autoriter, külső motivációkkal tarkított módszerek tarthatatlanságát. Próbálkoztam a magyarázattal, de mindig az volt az érzésem, hogy hasztalan jártatom a számat, s hasznos órákat veszítek ezzel. Leginkább akkor tört ki „botrány”, ha a dolgozatok az eddig jó jegyeket szerző tanulóknak is rosszabbul sikerültek, mert nem szokták meg például az önálló szövegfeldolgozást. Ilyenkor megoldásként javítási lehetőségeket adtam, de hosszabb távon ez a módszer sem oldotta meg az osztály és köztem lévő állandósult, de többnyire ki nem mondott konfliktust.

Furcsa helyzet alakult ki: a diákok szerettek volna merevebb szabályokat, kevesebb szabadságot, több irányítást, én viszont kérlelhetetlenül a több önállóság, a kreativitás mellett tettem le a voksomat Igen ám, de ez semmit sem ért, amíg csupán én gondoltam és szajkóztam minduntalan, hogy ez így jó.

Kicsit lehangoltan, kicsit szorongva mentem be minden alkalommal, míg az egyik óra után már nem halogathattam tovább a konfliktus megoldásának tudatos megtervezését. Történt ugyanis, hogy a terembe belépve kötelességtudó csendben vártak a diákok, én automatikusan a tábla felé fordultam, hogy letörlöm azt, s nagy betűkkel a tábla tetején ezt láttam felírva: „Dögölj meg, Juli!”. Több minden átfutott ekkor rajtam, de érdekes módon egyáltalán nem érdekelt, ki írhatta fel, hiszen bárki is tette, a többiek hagyták, nem törölték le. Végül letöröltem a táblát, ezt az egy mondatot viszont fennhagytam, s csak ennyit fűztem hozzá: „Ezt inkább fennhagyom a miheztartásom végett!”, s megtartottam az órát a terveim szerint, az átlagosnál jóval nagyobb csendben és rendben.

A tanítási nap végén egyik kolléganőm, aki jó személyes viszonyban volt ezzel a csoporttal, szólt, hogy a diákok döbbenten mesélték neki az esetet, viszont érezhetően pozitívumnak tartották, hogy nem csináltam látványos balhét, nem szankcionáltam, s nem kerestem a bűnbakot, de mivel érdemben nem is beszéltem meg velük a problémát, a szorongás és a szégyen bennük maradt. Ezen a ponton döntöttem el, hogy nem sajnálok néhány órát a megoldástól.

Az órát követő hétvége éppen elégnek tűnt ahhoz, hogy személyes sértettségemet elfelejtsem, s megvizsgáljam magamban, hogyan és min kellene változtatnom a sikeres megoldás érdekében. Mindenképpen konszenzuskereső megoldást szerettem volna, egy olyan megegyezést, melyben nekem sem kell feladnom az értékeimet, de a diákok is jól érzik majd magukat az óráimon. A problémának már régóta tudatában voltam, az ominózus mondat csak a megoldás elkerülhetetlenségét tudatosította bennem. Az első reakcióm ösztönös volt, azon változtatni már nem tudtam, ezért úgy határoztam, őszintén el is mondom nekik, hogy miért hagytam az órán látszólag figyelmen kívül ezt a mondatot. Hiszen értettem, miért írták fel, az ő szemszögükből nem tartottam igazságtalannak, csak keménynek és bántónak.

Következő órán tehát az én kezdeményezésemre kezdtünk el beszélgetni a dologról. Bevezetőként elmondtam, mit éreztem az előző órán, s hogy értem a reakciójukat. Majd megkértem őket, hogy hármas kiscsoportokban készítsenek egy táblázatot, melynek egyik felében felsorolják/megvitatják az órai pozitívumokat, másikban a negatívumokat. A kiscsoportos módszert azért találtam hasznosnak, mert nem egyértelműen a személyes sértettségekre akartam fényt deríteni, hanem az ennél lényegesen fontosabb közös problémákra.

Ezt követően a kiscsoportok szószólói vázolták a megbeszéléseik eredményét, melyeket én rögzítettem a táblán. Végül kiválogattuk azokat a fontosabb pontokat, amelyekre mindenképpen megoldást kell találnunk. Kértem őket, hogy a következő órára minden kiscsoport javasoljon néhány kompromisszumos megoldást.

Mivel a legtöbb probléma azzal volt, hogy nem mondom meg pontosan, mi az a 20-25 szó, amit egy szövegből dolgozatban visszakérdezhetek, hanem mindent kérdezhetek,.hiszen mindenkinek más-más szó számít idegennek. Ennek igazolására a következő órára vittem nekik néhány vicces feladatot, amelyben megpróbáltam érzékeltetni, mennyire nem segíti az őket a szöveg megértésében, ha én jelölöm ki, mi az ismerős, és mi az ismeretlen szó. Ezek a feladatok mind az adott idegen nyelven, mind halandzsa nyelven, mind magyarul, de „tudományos nyelven” írt mini-szövegek voltak, amelyek az óra elején megalapozták a jó kedvet és derültséget.

Szerencsére, úgy tűnt, hogy sokakban legalábbis a csíráját sikerült elültetnem annak a meggyőződésnek, hogy az önállóság már csak azért is fontos, mert valamennyien mások vagyunk, és az életben, sőt még az – általuk annyira vágyott – nyelvvizsgán sem az a 20-25 szó lesz a lényeg, amelyeket én fontosnak tartanék. Kiderült ez már az óra második felében, amikor a megoldási javaslataikat szedtük össze az önállóság vs. „szájbarágás” illetve az osztályzás vs. nem osztályzás témakörében. Meglepetésemre valóban konstruktív és konszenzuskereső javaslatokkal álltak elő, melyek a nagy része megvalósítható volt.

Csak két példa:

  1. Kijelöltünk egy-egy időpontot, amikor én rendelkezésre állok órán kívül is, és azok a diákok, akiknek az önálló szövegfeldolgozással gondjaik vannak, segítséget kérhetnek. Eleinte többen, majd egyre kevesebben vették igénybe ezt a külön segítséget. Nagy örömömre szolgált, hogy egyre inkább megérezték az önállóság örömét és az ebből eredő sikerélményt.
  2. Kérték, hogy minden alkalommal mondjam el: mi a célja az egyes dolgozatoknak, (lesz-e osztályzás stb.), én meg felajánlottam, hogy a diagnosztikus felméréseknél (amelyek számukra a legszokatlanabbak voltak) hosszabb szöveges értékelést írok majd mindenkinek a dolgozatára, illetve az ezzel kapcsolatos kérdéseikkel személyesen is megkereshetnek engem.

Érezhetően oldottabb hangulatban telt ez a két „problémamegoldó”-óra, mint bármely eddigi, s a továbbiakban – mivel mindannyian tartottuk magunkat a megállapodáshoz –, egyre jobb és közvetlenebb viszony alakult ki közöttünk. Az a tanuló, aki a megoldáshoz vezető ominózus mondatot felírta a táblára, még az óra után odajött elnézést kérni, megbeszéltük, hogy kemény volt a mondata, de hasznos. Ezután még csaknem két évig tanítottam ezt a csoportot, s nagyon sok közös sikerünk is volt. Előfordultak természetesen kisebb – mindenhol fellelhető – konfliktusok, ezek azonban hamar felszínre kerültek, így nagyobb esély is volt a megoldásukra.

Azóta eltelt 10 év, és többükkel máig is tartom a kapcsolatot. Ők maguk mondták el, hogy nem a jól eltervezett módszerem hozta meg az egyértelmű sikert, hanem az, hogy megérezték: egyenrangú partnerként kezeltem őket.

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

pj | 2008. január 1.
Kedves Zsuzsa,
teljesen igazad van. az egyeni sajatossagokat figyelembe vevo oktatasszervezestol, illetve fokeppen az ahhoz szukseges mely diakismerettol nagyon messze allok. szeretnem, probalom, neha sikerul, de inkabb nem. inkabb osztonosen erzem veluk a hangot, ezzel a korosztallyal, s persze nem mindegyikukkel.
A "legyozes" szot kicsit erosnek tartom arra az erzesre, amit ereztem. az elozo kollegano es az o modszerei ellen semmi kifogasom sem volt, talan nehanyat meg is tartottam belole az elozetes beszelgetesek alapjan, vele is konzultaltam, de a szemelyisegemtol tavol alloakat nem tudtam, valljik be: nem is akartam megtartani. nem is igazan kritizaltam a modszereit a gyerekekkel szemben, mivel en se tudom, mi az udvos, most se, nemhogy 10 evvel ezelott, majdnem kezdokent. Az viszont igaz, h. szerettem volna, ha ezentul inkabb en alkotok kozosseget a diakokkal es nem az elozo kollegano emleke. szerintem, nincs rossz emlekuk a gyerekeknek rola se, sot...!
koszonom a hozzaszolasodat!
Domokos Zsuzsa | 2007. december 24. | domik[kukac]t-online[pont]hu
Kedves Julia!
Nagyon ismerős volt, amit leirtál nekünk. Ha hiszed, ha nem, éppen így bánt "el" velünk a mi osztályfőnökünk, aki napjainkban immár 77 éves... és megpróbáltunk kibújni a számonkérései alól. Gratulálok neked a jó konfliktusmegoldáshoz - ritkaság ez ma már, sajnos.
Igaz, akkoriban (60-as években voltam gimis) még nem volt ennek a hatékony, emberséges és bölcs konfliktuskezelő módszernek neve, csak RUTINJA. És ezért a mi tanárnőnk nem is "lógott ki a sorból", mert ilyesféle volt az egész tantestület mentalitása!!
Mi gyerkőcök éreztük ezt az "egységes pedagógiai" hitvallást: KÖVETELEK TŐLED, MERT BECSÜLLEK! - és eszünkbe nem jutott volna ilyeneket irni a táblára - csak összebeszéltünk, és senki nem irta meg a házi feladatot...
Írásodban azonban kimondatlanul ott lappang egy érzés: szeretted volna "legyőzni" a gyerekek szemében az eltávozott kollégádat! Nem igy van? Márpedig a pedagógia csapatjáték. Csak együtt lehetünk - lehetnénk hatékonyak. De mára ez feledésbe merült, az osztályban tanítók sokszor nem is ismerik egymást, nemhogy rendszeresen összeülnének tapasztalatcserére a tanítványaikkal kapcsolatban.
A munkánk nem a rendszerváltás miatt lett gépiesebb, lélektelenebb. Megkezdődött az ádáz verseny a pontokért, és mára a tanárokat is ez érdekli jobban, nem az, mennyit fejlődik az adott tanuló önmaga korábbi tudásához képest! Szomorú. Mondhatni, ez az " errózió" folyamatos volt az utóbbi évtizedekben, és csak annyiban hibás a rendszerváltás oktatáspolitikája, hogy a szakfelügyeletek megszüntetésével, az alternativ tankönyvek engedélyezésével, a nagyobb tanári szabadság bevezetlésével még jobban felerősítette a negativ tanári mentalitást: nálunk mindenki csak a saját módszereit tartja üdvözítőnek és hallgatólagosan lenézi, elévültnek tartja kollégái módszereit...néhol ez odáig fajult, hogy a tanárok a diákokkal kitárgyalták x vagy y kolléga dolgait...
Julia, nagyon az izlésem szerint tanítasz, de érdekelne a felvetéseimről a véleményed! Vajon nem itt kellene keresni annak okait, miért nem partnert, hanem ellenséget látnak bennünk a tanítványaink, ahogy ezt a Federmayer Katalin e honlapon publikált blogjából is érzékeltem? (Periklész)
Sikeres új esztendőt és szolidáris kollégákat kívánok Neked az új esztendőben!
Tisztelettel és szeretettel üdvözöl: Domokos Zsuzsa)
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.11.17.
Tiltakozó nyilatkozat a középfokú oktatás átalakításával kapcsolatban
Pedagógushivatásukat gyakorló szakemberekként, sokan iskolás gyerekek szüleiként, és elsősorban tudatosan és felelősségteljesen gondolkozó állampolgárokként döbbenetünket és felháborod...
(Forrás: Hívatlanul.com)
--
2017.11.17.
Hiába költünk egyre többet az oktatásra, a magyar gyerekek mégis rosszabbul tanulnak
Egyre többet költünk oktatásra és a tanári pálya is vonzóbb lett, mégsem ezek az Európia Bizottság legfrissebb oktatási jelentésének legfontosabb megállapításai. A beszámoló szerint...
(Forrás: abcug)
--
2017.11.17.
Nagyüzem lesz a középiskolákban: 5800 szóbeli vizsgát tartanak öt nap alatt
A szóbelik az érettségi vizsgabizottságok előtt zajlanak. Ebben az időszakban 120 érettségi vizsgabizottságot működtető középiskolában, illetve kormányhivatalban 136 vizsgabizottság el...
(Forrás: Eduline)
--
2017.11.17.
Zaklatás az egyetemeken: még nem hallottak ilyenről, de van segítség
A kilenc felsőoktatási intézményből négy válaszolt megkeresésünkre, a Heti Válaszban pedig interjú jelent meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorával, bár ebben nincs pontos ...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.11.17.
Óráról hívták ki az idős tanárt, hogy kirúgják
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvédje, Nyitrai Károly arról mesélt a Népszavának, hogy az iskolákban hogyan bánnak a nyugdíjt elért kollégákkal. Volt olyan ügyfelem, akit...
(Forrás: Propeller)
--
2017.11.16.
"Komoly dolgozói szegénységgel" küzdenek a kezdő pedagógusok?
Ikotity István (LMP) szerint a pedagógus-életpálya bevezetése után is komoly dolgozói szegénység sújtja a kezdő pedagógusokat. A közszféra legjobban bérezett dolgozóinak kell lenniük...
(Forrás: Eduline)
--
2017.11.15.
Radó Péter: A kutyát sem érdekli a tanterv
Ha a Magyarország is valódi jövőorientált oktatási rendszert szeretne kialakítani, akkor először helyre kell állítania olyan strukturális alapokat, mint például az iskolák autonómiája...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.11.15.
Itt a HVG felsőoktatási toplistája: ezek a legjobb hazai egyetemek, főiskolák
Megőrizte az első helyet a HVG felsőoktatási rangsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem, amely mind az oktatói, mind a hallgatói kiválóság alapján összeállított alrangsorban vezet – ...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.11.15.
A rendőrök szerint a fideszes tanár nem nyúlta le a sulipénzt, csak hazavitte
A hvg.hu birtokába került a határozat, amiben ezt még meg is magyarázzák: a tanár azért vett ki folyamatosan pénzt az alapítvány számlájáról, hogy azt otthonában, egy „külön dobozban...
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  Dr.Kocsisné H. Monika

Kedves Szakértők! Kikaptam az igazgatómtól. Egyelőre szóban! 5.es osztályt kaptam ősszel és egy beilleszkedési zavarral küzdő gyermek miatt elég sok gondom volt (előtte 2 évig volt magántanuló a szülő kérésére, aki most újra iskolába járatta volna inkább). Mivel szerettem volna segíteni, hogy a gyermekek könnyebben elfogadják a kérdéses gyermeket, meghívtam egy osztályfőnöki órára a gyermek édesanyját, aki jól szót is értett a gyerekekkel. Eredményesnek ítéltem az "akciót" Azért kaptam feddést az igazgatótól, mert ezt a vendég-anyukát előre nem jelentettem be az igazgatónak. Van erre vonatkozóan jogszabály, vagy ez csak egy íratlan törvény? Válaszukat előre is köszönöm! Moni,of.

--
  OFOE

Kedves Kálovics András! Az osztályfőnök anyagilag nem felelősségre vonható személy. Tehát ha nincs a megrongáltak között olyan tárgy, amiért aláírásával felelősséget vállalt, nem jogszerű ez a követelés. A kiskorú károkozásáért indokolt és bizonyított esetben a szülő tartozik anyagi felelősséggel.

--
  Kálovits András

Kedves Szakértők! Köszönöm válaszukat. Talán nem fogalmaztam elég egyértelműen. Mint osztályfőnök az osztályom konkrét osztálytermét illetően soha semmilyen leltárt nem írtam alá. Illetve olyan esetekre gondol az ominózus mondat a munkaköri leírásban, hogy ha az adott osztályba járó tanuló(k) okoz(nak) kárt (szándékos és/vagy figyelmetlenségből fakadó rongálás), de sem az illető tanuló nem hajlandó a kárt megtéríteni, illetve osztálypénzből sem lehetséges ez, akkor jönne az osztályfőnök mint anyagilag felelősségre vonható személy. Ennek jogszerűsége iránt érdeklődtem/érdeklődöm.

--
  OFOE

Kedves Kálovits András! Kérdés, hogy van-e az intézménynek leltározási szabályzata, ha van, az mit tartalmaz, és mit írt alá ezzel kapcsolatban a pedagógus (aláírt-e egyáltalán valamit). Így ez a mondat szerintem sem állja meg a helyét, és én se írnék alá ilyen munkaköri leírást. Az alá nem írás egyébként nem elegendő, mert enélkül is érvényes a munkaköri leírás, ezért azt javaslom, hogy a fentiekkel kapcsolatban mindenképpen érdeklődjön a kolléga, és az Mt. kártérítés, megőrzési felelősség és leltározásra vonatkozó rendelkezéseit is érdemes megnéznie.

--
  OFOE

Kedves Marika! Három ötletünk van, de ezek csak ötletek, tanácsok, javaslatok:
1. Mivel rengeteg óvónő hiányzik, egyre több ovi keres szakképzett munkaerőt, nyugodtan keressen olyan helyet, ahol felveszik délutánosnak (akár magán ovi, akár önkormányzati), ahonnan délután hamar elviszik a gyerekeket és csak kevesen maradnak. A munka, a felelősség, az erőnlét kevesebb. Pl. Waldorf ovi is jó, akiknek muszáj ma már délután is bent tartani egy-két gyereket, de bármi más is. Hátha kapnak rajta, hiszen hiány van, és vele meg lehet oldani egy csoportot így.
2. Nézze meg, hogy családi bölcsibe felveszik-e, (A családi napközi megszűnt, ezért ezt írtam). Ha ott kevés a gyerek, akkor az is talán bírható, vagy ott is kereshet csak délutános állást.
3. Hátha talál olyan ovit, bölcsit, ahol óvodatitkárnak felveszik. De ez azért sok munka, ha más is, és bizonyára meg kell tanulni a szakmát.
Szia és üdv, Anna

--
  Takács Zoltánné Marika

Tisztelt Szakértők! Nem tudom mit tegyek? 38 és fél éve dolgozom óvónőként ugyanazon a munkahelyen. Egy éve daganatos betegségben műtöttek, azóta táppénzen vagyok. Jelenleg az orvosi kontroll eredményeim jobbak lettek, visszamehetnék dolgozni,de úgy érzem nincs hozzá erőm és a hangom is sérült.Önök szerint milyen lehetőségeim vannak?Ezt a másfél évet hogyan lehet áthidalni?Az 1 év táppénzt már kihasználtam. És érdekelne, hogy a jubileumi jutalom jár-e a részemre?Előre is köszönöm válaszukat!

--
  Kálovits András

Kedves Szakértők! Érdeklődni szeretnék, vajon jogszerű-e, ha egy osztályfőnöki munkaköri leírásba bekerül az alábbi vagy egy ehhez igen hasonló megállapítás: "Anyagilag felelősségre vonható az osztálya osztálytermében (itt konkretizálva is az adott tanterem) keletkezett esetleges károkért." Próbáltam utánanézni, de erre vonatkozó, ezzel kapcsolatos jogszabályi előírást sem A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 62. paragrafusában (A pedagógus kötelességei és jogai), sem a 20/2012. EMMI-rendeletben, sem a 326/2013. Kormányrendeletben nem találtam + az adott intézmény iskolai alapdokumentumaiban sincs ezzel kapcsolatos megjegyzés. Kötelezhető vagyok-e ennek aláírására? Válaszukat előre is köszönöm.

--
  OFOE

A dajka munkakörhöz nem kell érettségi és semmilyen végzettség, de előnyben részesítik azt, akinek van vagy érettségije, vagy dajkaképző tanfolyama, netán mindkettő.
Az asszisztensi végzettséghez szükséges az érettségire épülő OKJ-s tanfolyam, amivel asszisztens lehet egy óvónő mellett egy-vagy több csoportba(ahogyan beosztják). De önállóan csoportot (a jelen jogszabályok szerint) ezzel a végzettséggel sem kaphat. 

--
  Borza Zsuzsanna

Kedves Szakértők!

Jelen pillanatban egy magánóvodaban dolgozok dajka pozicióban.Lehetőséget kaptam miszerint ha elvégzem a pedagógia asszisztens Okj-s tanfolyamot akkor a 3. Csoport már az enyém lehet.A kérdés az az lenne hogy el kell e végeznem ezt a képesítést vagy elég hozza a középiskolai érettségi bizonyitvány.Én olvastam azt is hogy elég az érettségi viszont azt is hogy kell az okj-s végzettség.Kérem segitsenek eligazodni.Köszönöm!!

--
  OFOE

Kedves Hajni!
Egy kiegészítő információ, hátha segít:
"Egészségfejlesztés tanár" google keresésre számos felsőfokú intézmény leírása elolvasható a szakról, a leírásokban a felhasználhatóságról is. Ezen belül külön kereshető: "egészségtan tanár állás" is. A törvény nem rendeli kötelező feltételként semmilyen állami munkakörhöz, viszont a leírásokban emlegetett intézmények közül többfélében érdemes érdeklődni, hogy ők valóban alkalmaznak-e ilyen végzettségű szakembereket.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Gyulai Sándor:] Angela Lee Duckworth előadása a TED-en: https://www.ted.com/talks/angela_lee_duckworth_grit_the_power_of_passion_and_perseverance
PSZICHOháttér 33. – Grit, avagy a fogcsikorgató szívósság »

--

[OFOE:] Kedves Kérdezőnk! Ha a pedagógusképzésben dolgozott, akkor a rendelet (326/2013) 6.& f szerint a teljes ott eltöltött időszak gyakorlati időnek számit, különben marad a ped1. Viszont a ped.2 átugrásával jelentkezhet kutatótanárnak. Amennyiben 1958. szeptember 1. előtt […]
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[csilla:] Köszönöm! fojtottan és hangosan is kiabáltam már mindezért! barátaimnak! részletekben és egyben is. Ígyen, összefoglalva még nem olvastam magamra, magam sirámait! Mástól sem olvastam még ezt! bár magam sem voltam rá képes ilyen módon, saját magam által összeírva […]
Lemorzsolódás, hátrányos helyzet, avagy nem lehet mindenki "jófej" »

--

[A. R.:] Kedves Petra! A kérdésem a következő. 1998 óta a felsőoktatásban dolgozom, oktatok, PhD fokozatom van. Ha a közoktatásban vállalnék állást, akkor milyen pedagógus fokozatba kerülhetek? Kb. mekkora fizetési osztályba? segítségét köszönöm.
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Kövesi Györgyi:] Kedves Sulyok Blanka! Bár minden pedagógus ilyen érzékeny és szolidáris lenne az LMBTQ fiatalokkal! Nagyon fontos lenne, hogy minden diák biztonságban érezhesse magát az iskolában! Szeretném figyelmükbe ajánlani a Melegség és megismerés iskolai érzékenyítő programot, amelyet a […]
Pride és pedagógia »

--

[ax:] Kedves Gönczöl Enikő! Nagyon fontosak ezek az írások, szinte mindegyik telibe találja az éppen aktuális problémámat, vitámat, morgolódásaimat, napi csatározásaimat (csatározás?? - de jó lenne szemtől-szemben állni ás csatározni...) Köszönöm szépen. Várom a szeptemberi […]
Neked mindegy? Nekem nem! 15. – Ne hagyjuk magunkat manipulálni! »

--

[Anna:] Most miért halasztották őszre? Addigra megint lesznek sokan, akik nem veszik észre a benntartó erőket, és elmennek a pályának még a közeléből is. Legalább mesélhettek volna nekünk - a gida lábáról, az üvegcipellőről, a szurokról, amelyben benne ragadt meg hasonlókról. Nem […]
Meghívó az FPF konferenciájára »

--

[Leiner Károly:] Nagyon jó írás! Nem csak a druszám vagy Ax barátom :) vigyázz magatokra!
A la recherche… Eltűnt idő, eltűnt öröm az iskolában »

--

[csilla:] Amikor a felelősöket keressük az oktatási kormányzatban, a jövő generációjának nevelése miatt! Tegyünk meakulpát! Nézzünk szembe a tükörrel! Látom-e saját magam? Ki vagyok én? Majd ennek fényében nézzük végig azt a gyerekhalmazt, akinek nevelése ránk volt bízva! Jól […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Péter:] Laszlo vicces beszólása tetszik nekem. Különösen akkor, ha majd felsorol olyan kollégákat, akik a saját KUDARCAIK miatt a liberális kormányzást hibáztatták. Mert ismereteim és tapasztalataim szerint az "úgy rossz ahogy van" típusú áthárító minősítést nem liberális […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek