Kezdőlap
 
 
 Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
Utolsó üzenetek:
  Aktív Állampolgárság Alapítvány

Az Aktív Állampolgárság Alapítvány 30 órás akkreditált pedagógus-továbbképzést hirdet az aktív állampolgárságra nevelés iskolai megvalósításának témájában, az alapítvány által kifejlesztett Álompolgár elnevezésű program és a hozzá kapcsolódó kézikönyv alkalmazásával.

A továbbképzés célja, hogy a résztvevők ismereteinek és módszertani kultúrájának gazdagításával hozzájáruljon az aktív állampolgárságra nevelés hatékony iskolai megvalósításához, fejlessze a pedagógusok szemléletét és kompetenciáit, és elősegítse a korszerű tanulásszervezési eljárások alkalmazásának elsajátítását.

Képzés időpontja: 2010. aug. 16-18. + 1 további közösen egyeztetett őszi nap.

Jelentkezési határidő: 2010. aug. 2. de. 10 óra

További részletek és letölthető jelentkezési lap: www.aktivpolgar.hu

--
  Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány képzést hirdet telefonos önkéntesek számára.
A végzettek telefonos segítők lehetnek a Kék Vonal Ifjúsági és Gyerektelefonnál.
20 és 60 év közötti felnőttek jelentkezését várjuk.
Képzésünk 120 órás, helyszíne Budapest, V. kerület.
Információs Találkozók, ahol az érdeklődők tájékozódhatnak és interjúra jelentkezhetnek:
2010. július 26., augusztus 9., szeptember 6.
Jelentkezni lehet: Nagy Évánál az onkenteskepzes@kek-vonal.hu e- mail címen.
Bővebb információ: www.kek-vonal.hu

--
  OFOE


A Történetek, módszerek című új nevelési kézikönyvünk interneten is megrendelhető a Dinasztia Tankönyvkiadótól: http://www.dinasztia.hu/

Az OFOE 10 éves évfordulójára megjelent kötetről honlapunkon már több alkalommal tájékoztattuk olvasóinkat. Itt jelezzük, hogy a nyomdai előállításhoz a Nemzeti Civil Alaptól nyert támogatást az egyesület.

--
  OFOE

Kedves Olvasóink! Az Üzenő és a sajtófigyelő a nyári szünet alatt is működik.

--
  Zsuzsi

Szeretem olvasni Achs tanár úr írásait. Szívből szólnak, a született pedagógus szívéből. Most sem csalódtam. Nem mindenféle, gyereket közelről sosem látott doktori cím mögül hirdeti a mindenki számára egyetlen és üdvözítő utat, hanem "lentről" beszél, a katedráról. Látja és láttatja a valóságot. És nem bűnbakokat keres, hanem kiutat.
Való igaz, minél lejjebb van valaki a ranglétrán, annál nagyobb nyomás nehezedik rá. Mint ahogy az is, hogy a házépítés sem a tetőnél kezdődik...
Az írást egy gondolattal egészíteném ki: az integrált oktatás jelenlegi formájával. Mert ez a hab a tortán.

--
  OFOE

„Az erkölcsi nevelés alapfeltétele, hogy a pedagógus azonos lehessen önmagával” – írja Achs Károly. Cikke már a neten is olvasható:
http://www.mno.hu/portal/719033

--
  Micimackó

Ezzel így már egyetértek. Milyen jó vizsgabizottság lenne belőlünk!!!
Csak az a baj, hogy a tanárok zöme ragaszkodik a konvenciókhoz, ill. aki nem, az sem biztos, hogy meg meri játszani az általad felvetett javaslatot (mert nem tudja, mi jár a többiek fejében). Ezért adok igazat a segítséget kérő diákoknak. Pedig mennyivel szórakoztatóbb lenne a vélemények ütköztetésével egy-egy vizsga, meg dolgozat!!!

--
  Juli

Micimackó! Számomra nem csak ez, és nem is elsősorban ez a történet tanulsága. Az irodalmi művek értelmezése remek alkalom (lehetne) arra, hogy ütköztessük a véleményünket. Az elmesélt történet óta eltelt jó néhány évtized, és sok minden változott tanár-diák viszonylatban is.. Akkor az én első (ki nem mondott) véleményem az volt, hogy egy ilyen diákot, aki ekkora sületlenséget beszél, meg kellene buktatni. Ma már azt mondanám, hogy érvelésre kellene ösztönözni. Persze, lehet, hogy erre nem az érettségi vizsga a legjobb terep, bár ha normális lenne a légkör, egy ilyen beszélgetésből több kiderülne, mint egy tételfelmondásból. Hol vagyunk azonban még ettől!

--
  Micimackó

Látod, erre mondtam, hogy nem mindenhol, és nem minden esetben merjük a véleményünket felvállalni. És aki biztosra akar menni, az az esetek döntő többségében alkalmazkodik az adott közeg véleményéhez. Nem keveredk vitába, inkább elhallgatja, amit gondol - mint én a nevem.

--
  Juli

Kedves Micimackó! Kérdésedre (már hogy felmeri-e egy gyerek az érettségin vállalni a véleményét) felrémlett egy emlék bennem. Érettségiztettem (nem én voltam a magyartanár), és az egyik kislány Illyés Bartók című verséről kijelentette, hogy eszerint Bartók zenéje értelmetlen zagyvaság, élvezhetetlen hangzavar. Már éppen szólni, kérdezni akartam, amikor láttam, hogy a mellettem ülő igazgató párásodó szemmel írja be a feleletre az ötöst. Én nyeltem a mérgemet, mert rajongtam Bartókért, mint ahogyan a költő, Illyés is. Persze, egy szót sem szóltam (mi közöm hozzá, én németből vizsgáztatok csak). Azóta is bánt, hogy nem reagáltam.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Juli:] Kedves Itgy! Nem értek egyet a véleményével: a büntetés célja semmi szín alatt nem lehet a megalázás. Fontos persze, hogy legyen visszatartó ereje, létezzenek olyan hiteles szabályok, amelyeket mindenki elfogad, betart. Ha valaki vét az ilyen szabályok ellen, az szankcióval […]
Vissza a nádpálcához? »

--

[itgy:] Bizony a büntetés megalázó. És? Tán nem az a célja? Nem az, hogy egyértelműen, ha kell, keményen jelezze a megbüntetettnek, hogy amit tett, helytelen? A börtön talán nem megalázó? Vagy a felnőtteket meg lehet alázni a cél érdekében, a gyerekeket pedig nem? Milyen logika vezeti […]
Vissza a nádpálcához? »

--

[Katolikus hívő:] Kedves "Juli"! Köszönöm reakcióját, örülök, hogy egyetérthetünk a lényegi kérdésekben. Én is olyannak vélem a mai helyzetet, amilyennek Ön látja. Egyedüli megoldás az lenne, ha minél több ember gondolná és tenné így, ahogy mi egy páran. Csak ne adjuk fel! :)
Egy kortárs eretnek halálára »

--

[Juli:] Kedves "Katolikus hívő"! Nagyon köszönöm a válaszát. Úgy vélem, hogy a lényeges dolgokat tekintve tökéletesen egyetértünk. Teológiai vitába (kellő felkészültség híján) nem mernék bocsátkozni, de mindent meg szeretnék tenni annak érdekében, hogy zsidók és […]
Egy kortárs eretnek halálára »

--

[Katolikus hívő:] Kedves "Juli"! Az észrevételei jogosak, néhol túl gyorsan, pontatlanul és figyelmetlenül olvastam el a szöveget, ezért a szerző és az Ön elnézését kérem! "Jó lenne, ha egy a zsidó-keresztény kultúrát elsőrendű vonatkoztatási pontnak tekintő országban nem […]
Egy kortárs eretnek halálára »

--

[Juli:] Kedves "Katolikus hívő"! A vitatott írás szerzője a kiváló Bulányi György példájával – többbek között – egy nagyon is aktuális feszültséggócra akart utalni. Nagyon sajnáljuk, ha bárki érzékenységét megsértette volna az írás, a szándékos bántást […]
Egy kortárs eretnek halálára »

--

[Katolikus hívő:] Ebből az írásból csak azt tudom kiolvasni, hogy a szerző nem ismerte Bulányi Györgyöt, de még a teológiáját sem. Nem tudom, hogy szándékosan vagy tudatlanságból, de úgy érzem, leginkább a zsidó-ellenesség témájára próbálta kihegyezni a cikk lényegi […]
Egy kortárs eretnek halálára »

--

[Szabóné P. M.:] Sajnos az osztálykirándulások már általános iskolában is botrányosak lehetnek. Az alkohol a randalírozás már 6. 7. osztályban előfordul. Hiába állítunk fel szabályokat, nem hajlandóak betartani. Hiába volt alaposan szervezett, hiába próbáltam a kedvük szerint […]
Az osztálykirándulás jó dolog, de... »

--

[Juli:] Kedves Zsuzsi! Itt a rendszerben vannak óriási hibák. A kérdéseidre választ csak úgy lehetne adni, ha ezekből a hibákból indulnánk ki. Foglalkozni kellene – többek között – a kapkodó, át- meg átpolitizált közoktatás-irányítással, a teljesen elhibázott pályázati […]
Fejlesztések, eredményességek – papíron »

--

[Zsuzsi:] Kedves Nóra! Mindenhonnan azt halljuk, hogy az oktatásra nincs pénz. Szerintem pedig rengeteg van, csak elfolyik. És nem oda, ahol szükség lenne rá. Ha a mindenféle "találmányok" helyett ezeket az összegeket a "normál" oktatásba fektetnék, ha újra […]
Fejlesztések, eredményességek – papíron »

--
A tanácsadó határozatlan ideig szünetel. Új kérdésekre nem áll módunkban választ adni, de a korábbi válaszok természetesen továbbra is olvashatók.
   
Betűméret Oldaltérkép
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2007. december 11.
» Hozzászólások (0)
Háttér: Ajánló

Angyalok és egerek a múzeumban

Szombaton kisiskolás gyerekek kutakodtak angyalok és állatok után a Szépművészeti Múzeumban. Nem egyszerű gyerekek ők, hanem az Égi és Földi Nyomozóiroda tagjai. És nemcsak ezen a szombaton, hanem az ősz valamennyi szombatján folyt az izgalmas nyomozás a múzeum termeiben. Azzal a gyermekcsoporttal, amelynek a legutóbbi foglalkozásán személyesen is részt vettünk.

Az angyalokra való rátalálást saját készítésű varázslátcsövek segítették, a felfedezett angyalokról rajzok készültek. Közvetlen találkozás a műalkotásokkal anélkül hogy egy okos felnőtt az alkotás és az arra rácsodálkozó gyerek közé állna, hogy csupa pedagógiai meggondolástól ösztönözve elmagyarázza a még éretlen csemetének, hogy mit kell észrevennie az adott festményen, szobron, és általában mit kell tudnia róla. Vajon miért nem hiszi el a felnőttek többsége, hogy az igazi művészet közvetlenül is képes hatni, miért fosztják meg a gyerekeket a felfedezés élményétől, örömétől? S ha már így teszik, miért csodálkoznak azon, hogy a minden szépre, érdekesre ösztönösen rácsodálkozó kicsik tizenéves korukra elvesztik az érdeklődésüket a művészetek iránt, a múzeumok számukra életidegen, unalmas terekké válnak, ahová általában csupán az osztálykirándulások alkalmával jutnak el, és akkor sem igazi élményként, hanem valami rákényszerített, életidegen és dögunalmas eseményként élik meg ezt. (Sajnos hasonló idegenkedés tapasztalható a fiatalok többsége körében a klasszikus zene, sőt a klasszikus irodalom iránt is, bármennyire is szeretnek még óvodás és kisiskolás korukban énekelni, verset mondani, mesét hallgatni.)

A Szépműhely múzeumpedagógusai Juhász Litza, Drinóczky Viktória és Soós Katalin éppen ez ellen az eltávolodás ellen próbálnak tenni a gyerekeknek és fiataloknak, iskolai osztályoknak szervezett programjaikkal. További felvilágosítás kapható Juhász Litzánál (a 1/469-7279-es telefonszámon vagy a litza.juhasz[kukac]szepmuveszeti.hu email címen). Ezen a szombaton nem csupán angyalok, hanem egerek is jártak a múzeumban. Persze nem akármilyen egerek, hanem a Múzeumi Egér és az unokatestvére. Az Égi és Földi Nyomozóiroda tagjainak ugyanis alkalmuk volt ezúttal megismerkedni az Állatok a múzeumban című (tényleg) csodaszép könyvvel. A Múzeumi egér pedig arról nevezetes, hogy rendkívül jól ismeri a művészeteket, a magyar múzeumokban (tehát nem csupán a Szépművészetiben) található műalkotásokat. Ez a rendkívül tájékozott állatka a könyv lapjain a művészetről társalog kis rokonával, roppant érdekes, izgalmas történeteket, meséket, mondákat, legendákat, verseket mond el a lovakról, a macskákról, az oroszlánokról, a madarakról és több más állatfajtáról, miközben megmutatja azokat a képeket és szobrokat, amelyek ezeket az állatokat ábrázolják. A könyv mellékleteiben játékos feladatok is találhatók… Nos, hogy visszakanyarodjak az angyalokhoz: a foglakozás második felében az angyalok (gyerekek) az egereknek tettek némi szívességet; azaz tüzetesen megvizsgáltak hat fontos műtárgyat – erre azért volt szükség, mert az egereket napközben nem engedik be a múzeumba…

1. Aki teheti, szánjon egy szombat délelőttöt a Szépműhelyre.

2. Közeledik a karácsony, íme egy könyv, aminek a gyerek a szülőjével együtt örülhet, amit a családtagok közösen nézegethetnek, olvasgathatnak.

Két egér kalandjai: Állatok a múzeumban

Szerzők: Jánosi-Halász Rita, Entz Sarolta, és Fekete-Horváth Erika
Illusztrátor: Branda László
Szerkesztő: Mészáros János
Kiadó: Aula.info
Bolti ára: 2300 Ft

Szekszárdi Júlia

Címkék: múzeumpedagógia   könyvajánló   két egér  

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

1767711@OFOE (2001–2010) | Impresszum | Kapcsolat | Oldaltérkép | RSS | Partnerek