OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2007. december 5.
» Hozzászólások (13)

Mostan finom sajtokról álmodom

Achs Károly

portréMatematika, magyar és dráma szakos tanár vagyok.
Öt lányt próbálunk nevelgetni Tolnai Zitával.

Napló (november 23–30.)

Péntek

Elolvasom Takács Géza reménytől és örömtől duzzadó írását és azt, hogy engem sorsoltak ki a következő naplórészletre.

Érdekes: pont most fogalmaztam meg Takácséhoz hasonló gondolatokat. Ő a Pedagógiai Társaság és a mindennapi élet közötti óriási távolságról ír. Én meg addig cukkoltam kollégáimat, hogy: „Miként akartok naprakészek lenni oktató-nevelő munkásságotokban, ha el se olvassátok a Köznevelést?!” – amíg egyik kolléganőm kezembe nem nyomott az elmúlt hetek terméséből két cikket. Az egyikben Popper Péter árnyalatok nélkül szörnyülködik a tanártársadalom mentalitásán. Megtudhatjuk, hogy az egyetlen szülői értekezletet, amelyen részt vett, egy „szép, fiatal, bögyös” tanítónő tartotta, megtudhatjuk, milyen jó fej volt Popper Péter ezen az értekezleten, és így tovább. Kár. Bő tíz éve nagyon jó előadást hallottam tőle. Azóta sokszor segített ez a gondolata, köszönet érte: „Az átszervezés mindig a tehetségtelenség jele. Figyeljék meg: a tehetségtelen ember mindig átszervez. A tehetséges ember az adott körülmények között is meg tudja valósítani önmagát.” Csak hát akkor most pont az lenne a legnagyobb probléma, hogy hajdanán milyen összetűzésbe került P.P. a „szép, fiatal, bögyös” tanárnővel? Most, amikor semmi másról nem szól a világ, csak átszervezésről, akkor erről kell kérdeznie a Köznevelésnek? Most, amikor összevonják az óvodát a gépipari szakközépiskolával, a bölcsődét a lóistállóval, az iskolai konyhákat a szeméttelepekkel, az uszodát a könyvtárral, és előbb-utóbb mindegyiket a halottasházzal, akkor P.P.-nek nem jutna eszébe inkább az átszervezők tehetségtelenségéről értekezni?

A másik cikkben a miniszterelnök közgazdász-jogász felesége elmélkedik az irodalomtanítás feladatairól, módszereiről Szunyogh Szabolcs asszisztálásával. Azt hiszem, nem kell ellenzékinek lenni ahhoz, hogy ezt mértékvesztésnek tartsuk. Magával a szöveggel semmi bajom nem lenne, ha valami társasági lapban olvasnám. De ez egy szakmai lap! Igen, tudjuk, hogy a Harry Potterben is vannak helyzetek, jellemek, tudjuk, hogy erről nyugodtan beszélhetünk órán is stb. Kicsit leegyszerűsítettnek tűnik az a megoldás, hogy bézbólsapkában megjelenítve közelebb hozható a Pál utcai fiúk, de még ez is ízlés dolga. Még azt is elfogadom, hogy a számítógép néha-néha segíthet.

Arról viszont nemigen olvasok, hogy csínján kéne bánni a digitális módszerek irodalomórai alkalmazásával. Mert mégiscsak kéne egy hely, ahol ember van emberrel emberi helyen, emberi nyelven. Mert kellene egy hely, ahol az érzelmeket nem gátolják, az esetleges katarzist nem akadályozzák elidegenítő effektusok. Mert kell egy hely, ahol fejlődhet a belső, önálló képalkotás. Persze, na persze, haladni kell… (jaj, hová?). Én is póverpointtal mutogattam az Anyegin-strófát. Villogtak a hímrímek, más színnel úsztak be a nőrímek, hú, szégyellem magam miatta: micsoda sivárság ez, mennyivel több tudás van „az orosz élet enciklopédiájá”-nak akár egy-egy sorában is, mint bármilyen agysorvasztó póverpointban… Persze a Derkovits-képek és József Attila sorok összeúsztatása már izgalmasabb volt, de abból meg évente elég egy.

Szombat

Az Élőlánc Magyarországért közgyűlésére utazom Tápiószentmártonba. Nem vagyok hivatalos tag, de muszáj találkoznom néhány emberrel. A kisiskolákért indított mozgalom Szolnok és Békés megyét megszólító akcióját én szervezem Mezőtúron december 14-re, kell a személyes találkozás. A vonaton újságot lapozgatok. Olvasom: „Meghirdette az oktatás csendes forradalmát Magyar Bálint.” (Még jó, hogy nem „néma forradalom”-ról beszélt…) Hogy január 1-jétől lehet jelentkezni az Intelligens iskolai programra. És hogy a csomagok számítógépekből, projektorból és interaktív táblából állnak majd. Meg hogy a „Gutenberg-galaxisból át kell kerülni az új, internetalapú digitális írásbeliség világába.” És így tovább, és így tovább.

Úgy látszik, a tegnapi digitális irodalomoktatás után a mai nap sem telhet el az akadékoskodásom nélkül. Néhány kérdésem itt is akadna. Például, csak csendben: ki is nálunk az iskolaügy gazdája? A miniszter? De hol van? Vagy még mindig Magyar Bálint? De ki ő? (Minden értelemben…)

Miért a szakmától idegen macskajancsik döntenek fontos ügyekben?

És mi az, amikor eszelős tekintetű megszállottak vagy éppen cinikus számítók mindent jobban tudnak, fantasztikus jövőt rajzolnak elénk a messzi távolba, lesöpörnek, haladásellenesnek nyilvánítanak mindenkit, aki nem ért velük egyet, miközben a pusztulás megállíthatatlan? Nem ezt hívták valaha bolsevizmusnak?

És már unom, unjuk és megint unjuk, hogy alapkérdéseket kell unalomig ismételgetnünk és ismételgetnünk. És ismételgetjük is: tanárok, oktatáskutatók, szakemberek, szülők, mindenki. Hiába. Néhány hagymázas őrült (vagy igen is hidegfejű üzletember) ránk fogja erőltetni ezt a negyvenmilliárdos eszeveszettséget. Cifra nyomorúság! És mintha az informatikatanárok egyik legfontosabb feladata nem az lenne, hogy megtanítsák, mikor és hogyan lehet és kell kikapcsolni a gépet! Mintha nem tudnánk, hogy közös élmények nélkül semmi sem lesz. Épp a napokban olvastam a Népszabadságban egy vezércikket, hogy milyen fontosak a tanórán kívüli együttlétek, sőt, hogy például a szegregáció elleni harcnak ezek a legfontosabb területei. Valóban: egy jó kis suliudvari foci, egy jó kis kirándulás, erdei iskola, urambocsá’ egy jó kis tanterem-takarítás, -meszelés építi igazán a közösséget. Csak hát melyik szkúlbasz fogja megvárni, hogy a gyerek akár csak egy fél órát focizzon órák után? Ehelyett közös élményként párhuzamos tekintetekkel nézi a soha be nem kapcsolt digitáblákat. Jaj, de unom már ezt! És hú, de várok már a tótumfaktumok helyett egy ISKOLAPOLITIKUST, olyat, aki szerez húsz olyan helyet az országban, ahol nincs térerő, nincs tévé, nincs net, nincs mekdonálc, de van egy tisztás sátrat verni, tüzet rakni, van egy patak tisztálkodni, egy forrás inni, más semmi, és ahová minden gyerek eljut érettségi előtt legalább egy hétre. Mert talán ez lenne korszerű. Hú, de várok egy olyan vezetőt, aki fontosnak tartja, hogy követelmény legyen egy négy-öt sorban megoldható egyszerűbb egyenlet bekötött szemmel való megoldása is…

Tápiószentmártonban megbeszéljük a december tizennegyedikei mezőtúri programmal kapcsolatos teendőket. Lehet, hogy túlvállaltam magam? Nem vagyok egy szervezőbajnok, ide meg az kellene.

Vasárnap

Szervezem a kisiskolai jótékonysági műsort. Délelőtt elmegyek Jankához, Sárához, Domokoshoz, hogy vállalnának-e szereplést. Egyből vállalják. A két évvel ezelőtti Pink Floyd műsorunkból éneklik el a Mothert. Ebben egy rémült kisfiú kérdezgeti az anyját, hogy lebombázzák-e, szétroppantják-e, stb. – talán passzol a kisiskolák kinyírásához. A másik szám is jó, Áprily Lajos megzenésített verse: „Nem maradsz egyedül, ha lélek van teveled!”

Elgondolkozom az akción. Pesszimista hangulatomban (van más?) azt hiszem, a kérdés csak annyi, hogy állva halunk-e meg, vagy nem, ahogy Ádám fogalmaz az eszkimó színben:

„Szeretném tudni, hogy bukott fajom?
Nemes küzdésben, nagyszerűen-é,
Nyomorun-é, törpülve ízrül ízre,
Nagyság nélkül és könnyre érdemetlen. ”

A múltkori sajtótájékoztatón Lezsák Sándor Klebelsberg Kunót idézte: „Az iskola akkor van jó helyen, ha a gyerek gyalog is el tud menni oda.” Hát normális volt ez a K.K.? Képtelen volt megfogalmazni egy értelmes mondatot?? Hogy például: „A kompetenciák koherens digitalizációjának implementációja prioritást élvez.” Vagy: „A koherens élvez implementáció prioritása digitális kompetenciát.” Vagy: „A élvez prioritás digitálist kompetenciája implementáció koherens.” És így tovább, lett volna 6!=720 értelmes lehetősége szakszerű mondatokat fogalmazni. Helyette azon töri a fejét, hogy a gyerek esetleg még délután is vissza tudjon menni játszani, este színjátszókörre. Ez reakció!!!

Hétfő

Kiveszek egy nap gyerek utáni szabadságot, mert Szolnokon van dolgom. Hazafelé betérek egy nagy bevásárlóközpontba. Végignézem a halakat, sajtokat. Gyönyörűek. Pisztrángok, tengeri halak, tintahal, szép sárga, érett francia, olasz, dán sajtok. Majd egyszer. Eszembe jut Beke Kata. A nyolcvanas években egyik cikkében arról írt, hogy talán nem normális, ha egy történelmet, irodalmat tanító tanár ötvenévesen jut el először Firenzébe. Eltelt két és fél évtized, és én ötvenegy évesen nem Firenzéről, hanem halakról, sajtokról ábrándozom. Éljen. Én vagyok a hülye: szeretek enni.

Attól tartok, most fogom feladni. Eddig alapvetően fegyelmezett voltam: tudtam, hogy öt gyerekkel nem szabad lenullázni a folyószámlát. Mindig csodálkoztam, amikor a nálam jobb helyzetben levő kollégáim panaszkodtak, hogy mínuszban vannak. Az meg hogy lehet? – gondoltam. De most nálam is át fog szakadni a gát. Képtelen vagyok tartani magamat, családomat. Enni kell. Fűteni kell. Osztálypénzeket fizetni kell. A négy nagyobb lánynak már igényei vannak, bár szerencsére megelégszenek a kínai bolt cuccaival. Én 2007-ben még nem vettem ruhát magamnak. Nem vettem cipőt magamnak. Pár éve fel-felpróbálok egy-egy télikabátot a teszkóban, kínaiban, fáj a fogam egy meleg kabátra. Achsakij Achsakijevics. A fodrász ingyen nyír le. Színházba nem járok. Hangversenyre nem járok. Könyvet nem veszek. Az egyik kukát már lemondtuk. Az újságot most készülök lemondani. És most fogy el az erőm betartani azt a szabályt, hogy a napi kiadások kedvéért nem szabad a szülőktől örökölt kicsi összeghez vagy a mi saját megtakarításunkhoz nyúlni. Tényleg, adjam el mondjuk a nagyszülőktől rám maradt Pallas lexikont, hogy enni tudjunk? Félek, hogy meg fogom tenni.

Különben nyáron kezembe akadt egy régi dosszié kivágott újságcikkekkel. Köztük megtaláltam Beke Kata: Mit ér az ember, ha tanít című írását 1984-ből. Hát… Szóról szóra igaz ma is. Bár mégse. A két korszak az iskolairányítás teljesen torz logikájában ugyan megegyezik, brutalitásában viszont különbözik. És nem a Kádár-kori iskolairányítás tűnik diktatórikusabbnak, brutálisabbnak…

Kedd

A legnehezebb napom. Fél ötig van órám, az utolsó kettő matek emelt szint. Itt mindig megrendülök kicsit. A falon ugyanis értelmes arcok sora: Thalész, Pithagorasz, Euklidész, Bolyai stb. Fantasztikus távlat. Hol vannak már ezek az emberek? Hol vannak, akiktől Pithagorasz vásárolt, akiket szeretett, akikkel hadakozott? Vajon Euklidész úgy tekintett háromszáz évvel korábbi elődeire, mint mi mondjuk Rákóczi Ferencre? Vagy milyen az, amikor Bolyai a kétezer évvel korábbi Euklidésszel küszködik? Azt hiszem nagyon ideje lenne ennek a végtelenül ostoba, kisszerű, beképzelt, saját végességét belátni képtelen „Sohse volt még kisebb az ember” korszaknak észhez térnie, tanulnia egy kis alázatot. Nem, nem bézbólsapkát kell Thalész fejére tenni, hogy közelebb hozzuk őt nagyszerű korunk gyermekeihez, hanem néha-néha le kéne vennünk bézbólsapkáinkat Pithagorasz meg a Pál utcai fiúk tiszteletére…

Ötkor irány haza: meg kell fogalmaznom és elküldenem a kisiskolás tanácskozásra szóló meghívókat. Kiderül, hogy Gazsó Ferenc lesz a vendégünk. És hogy a néhány kisiskolai színjátszó csoport mellé a Nemzeti Színházból jönnek előadók. Kibányászom az összes megyei kistelepülés címét, feladom az íméleket. Félek, hogy nem sok választ kapok. Félek, hogy pont azoknál van iszonyatos kilátástalanság, akiket ez az akció megcélzott.

Nehéz nap volt, saját gyerekeimhez egy-két korholó, üvöltöző szón kívül nem sokat szólok. Föl kéne cserélni a fontossági sorrendeket, csak hát nemigen lehet…

Szerda

Ilyenkor délutánonként maratoni értekezleteket szoktunk tartani. Mióta összevontak egy másik iskolával, többnyire csak hallgatunk. Már nem a tanáriban ülünk saját helyünkön, hanem egy nagy tanteremben. Annyian vagyunk, hogy párbeszéd ki se nagyon alakulhat. A hétről hétre elképedtebb igazgatóm hétről hétre elképesztőbb ügyekről tájékoztat bennünket. Hogy például a napló hivatalos okirat, ezért nyomtatott nagybetűkkel töltendő. Meg hasonlók.

De ma elmarad a megbeszélés. Az alpolgármester úr nem ér rá, pedig ő tájékoztatott volna arról az ötletről, hogy egy harmadik iskolát is hozzánk csapnak. Jó. Mit érnek vele? Nem kéne inkább egy országot, egy várost „csinálni” álmegoldások helyett? Most megint van egy varázsszó: összevonni! Mint a Sörgyári capriccióban: rövidíteni! Egész nyáron az összes iratot, pecsétet, okmányt írtuk át az új névnek megfelelően. Most kezdhetjük elölről.

Szeptember óta nem tudom, hol vagyok. Ismeretlen alakok mászkálnak a folyosón, néha bejön egy ember, elvisz egy naplót, azt sem tudom, ki, azt sem tudom, hogy kell köszönni neki. Áttekinthetetlen méretűek lettünk.

Szóval ma nincs értekezlet. Kihasználjuk az időt: bediktálhatom osztályom neveltségi szintjének számait. Minden gyerek hatvan kérdésre válaszolt egytől ötig, ezeket diktálom gépbe. Értelmes. Ha jól dolgozik a gép, van esélyem, hogy megtudjam, milyen az osztályom neveltségi szintje. Gyötör a lelkiismeret, hogy ezt elmulasztottam a megelőző hat osztályomban…

Csak hazakeveredem valahogy. Belenézek az egyik tévé oktatási félórájába, de csak pár percig. Már megint a stúdióban ül két ember, és beszél-beszél. Amikor ősszel elindult a műsor, örültem: végre egy tévé, amely hetente fél órát az iskolára szán! A második adás után majdnem írtam egy levelet: kellene valami életszagú, iskolaszagú pillanatnak is lennie a műsorban. Például ketten-hárman, akik publikálni szoktunk az iskoláról, kaphatnánk felváltva másfél percet, amelyben egy-egy gondolatot kifejthetnénk. Hogy miért nem sikerült ez vagy az. Hogy épp milyen súlyos kérdést nem tudunk megoldani egyik-másik osztályban. Vagy épp fordítva: még sose jött így be Kosztolányi, mint ebben az osztályban. Vagy megmutatni egy iskolaépület rejtélyeit: ez a sehová se vezető félig befalazott ajtó valaha egy színpadra vitt, amíg a hetvenes években nem építették be. Ennek a három szomszédos teremnek azért van fából a fala, mert száz éve még egyetlen nagy rajzteremnek építették, ezt a luxust nem tűrhette a hatvanas évek. Vagy megállni egy tabló előtt: ő az a tanárnő, akiről még két évtized nyugdíj után is mindenki úgy tudta, hogy a margaréta a kedvenc virágja. Csak azt nem tudta senki, hogy ez azért van így, mert még kezdő tanárként egy külvárosi iskola legnyomorúságosabb, mezítlábas kisdiákja margarétát vitt neki pedagógusnapra, mire ő (mindenféle tréning, előírás nélkül): „Honnan tudtad, hogy a margaréta a kedvencem?”

Talán egyszer ilyen műsor is lesz. Kb. akkor, amikor drága sajtot vehetek vacsorára.

Csütörtök

Délelőtt mindenki a híradóban bemutatott énekórarészletről beszél. Nem lepődöm meg, hogy senki sem csodálkozik a látottakon.

Délután öttől próba. Kicsit félek tőle. A szalagavatók újabban túlnőtték azt a mértéket, ami számomra még kellemes volt. Elég jó műsorokat szoktunk adni a harmadikosokkal, de ez azzal is jár, hogy már el is várják a színvonalat. Tavalyelőtt a Pink Floyd műsor színpadi része teljesen az enyém volt, kellő megszállottsággal is csináltam. Most csak besegítek. Azért félek, mert az elmúlt hetekben túl sok volt az akarat. Egyik osztály ezt akarta, a másik azt, szájhúzogatások, fintorok, fegyelmezetlenség. Néha azt hiszem, ott akarunk demokráciát, ahol nem működik. Még akár működne is, ha képesek lennénk alkalmazkodni. De azt vettem észre, hogy húsz gyereknek huszonötféle akarata van, amelyből nem enged. Ha ők hozhatnak filmet a médiaórára, ha ők választanak zenét valamelyik ünnepséghez, előbb-utóbb botrány lesz a vége, és a leghangosabb, legerőszakosabb gyerek győz.

De szerencsére ez a mai próba végre békességben, egyetértésben telik a közel negyven gyerekkel. A „Miénk itt a tér”-re próbálunk olyan mozgásokat, képeket kitalálni, amelyek spontánnak tűnnek, de logikusan szerkesztettek.

Este megnézem a titokban felvett énekóra reakcióit. A gyerekek mindent megbántak. Szép. Azóta olyanok, mint a kisangyal. Ez is szép. Beszél egy minisztériumi ember és egy pszichológus is. Hogy például videót is lehetne nézni énekórán. Meg hogy a „nehéz” gyerekeknek feladatot kell adni, például krétát hozatni. (Hát, megnéztem volna a felvételnek azt a részét, amikor a szegény tanárnő hirtelen ötlettől és pedagógiai rafinériától vezérelve megkéri az üvöltözős „potenciális angyalokat”, hogy hozzanak már néhány krétát…)

Nem beszélnek viszont a „Nagyok”. Hogy vajon mitől romlott el minden. Hogy van-e valami személyes felelősségük ebben. Meg hogy mit kellene tenni. Bár még nincs túl nagy baj. Most csak egy tanárnőt bántottak (ahogy minden héten minden városban, köztük „szép, fiatal, bögyösöket” is). Majd ha a digitáblákat dobálják, szurkálják, ragasztják össze rágógumival, akkor talán a Kastélyban is fölszisszennek.

Péntek

Hetedik órám után valaki azt mondja, rajta van a fizetés a számlán. Megnézem, majd’ agyvérzést kapok. Eddig családi pótlékkal 230-240 ezer forintot kaptam. Helyette most csak 180 ezer van!!! Ehhez jön még az ötödik gyerekre járó 24 ezer gyes, azaz egy főre 29 100 Ft-unk lesz decemberben, kevesebb, mint ezer forint naponként egy főre. Minőségi pótlékostól. Többdiplomás pótlékostól. Osztályfőnöki pótlékostól. Túlórákkal. A tizenharmadik havi erre a hónapra eső részével.

Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe! Menjenek a fenébe!

Még a gépem is kiakadt.

--

(Hétfői hozzáfűzések: 1. Kiderült, hogy ebben a pénzben nincs a családi pótlék, az majd külön jön valamikor. Így már nyilván más! Így már meghaladja a napi ezret fejenként! Attól még menjenek a fenébe. És ha tényleg megütött volna a guta? Nem lehetett volna előre szólni? Az iskola péntek délután kapta meg erről a papírt… Hol élünk?? Menjenek a fenébe! Nem kicsit, nagyon!
2. Ma a turkálóban találtam kabátot kétezer-hétszázért. Úgyhogy majdnem érvénytelen, amit eddig írtam.)

Jó kongresszust!! A kongresszusra készülünk. Ennek szellemében a hat oldalon szinte semmit sem beszéltem arról, hogy mi történt köztem és a gyerekek között. Pedig volt jó órám a görög színházból, reménytelen a logaritmusból, Ágoston kölcsönkérte a Lopakodó lelkeket, Rita visszahozta a Kiskakukkot stb. De hát ez kit érdekelne?

Látom magam előtt a kongresszust. Hatalmas kivetítőkön követhetjük a póverpointos döglött előadásokat, ahol az előadó nem mer eltérni saját vázlatától, így aztán fölolvassa a kivetített mondatokat. Óránként kétszázszor hangzik el, hogy „kulcskompetenciák”, százötvenszer, hogy „diszkrimináció”, százszor, hogy „mérési technikák”, ötszázszor, hogy „internet”. Politikusok vegyészmérnök-akadémikus feleségei tartanak előadást áhítatosan szervilis levezető elnökök bólogatásával kísérve: hogyan kell etikát, történelmet, drámát tanítani. Sztárpszichológusok hada fikáz bennünket, elmagyarázza nekünk, hogy a gyerekeknek kellene a középpontban lennie, majd meghatva nézi, amint a virágot átadni készülő kirendelt gyerekek középpontba kerülnek. A hagyományosabb technikákkal dolgozó előadók számára a kisangyallá vált énekórások hordozzák ide-oda a krétákat.

Azt hiszem, kihagyom. Bár lehet, hogy jóféle sajtok lesznek a svédasztalon.

(Én lennék a legboldogabb, ha bocsánatot kellene kérnem az utolsó fejezetért.)

GYERTEK MEZŐTÚRRA DECEMBER 14-ÉN! TALÁN LESZ NÉHÁNY IGAZ PILLANAT!

Achs Károly

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Achs | 2007. december 30.
Némi késéssel, már megint...

Már hetekkel ezelőtt kaptam egy magánlevelet, amelyben lakonikus tömörséggel felhívják figyelmemet a kongresszus hivatalos honlapjára. Érzek belőle némi rosszallást.

És elfogadom. Elfogadom, hogy a kongresszusról megfogalmazott vízióm rosszul eshet a szervezőknek. Nem vették észre, hogy adtam esélyt egy másféle kimenetelnek is. Nem érezték meg, hogy az egész hét leírása valami keserű iróniával van tele, hogy végig arról szóltam: a fölöttünk levő életidegen Hivatal miként beszél el a fejünk fölött. Szívből kívánom, hogy a kongresszus kerülje el ezt a hibát!

De miért is alkothattam ilyen képet?

Formailag például azért, mert már voltam néhány „alkalmon”. Most csak a NAT mozgókép- és médiaoktatás multiplikátorképző tanfolyamát hozom például 1997-ből. Luxusszállóban laktunk, az egy főre eső kajanorma három napra több lehetett, mint az egész családomé egy hétre. A bevezető előadást egy híres pedagógiai ember tartotta, eléggé készületlennek tűnt, eléggé összevissza beszélt. Egy motívumra emlékszem, amikor a surrogó nadrágú tornatanárokról beszélt kissé pejoratívan. Arra gondoltam akkor: vajon a tornatanárok multiplikátorképzőjén meg a kameraszemű médiatanárokat cikizi? Az egyik szervezőt addig kapacitáltam, amíg titokban megsúgta, mennyit kapott az illető ezért a felejthető (és felejtendő!!) nyolcvan percért. Hát, megmondom: közel felét, mint amennyi akkor a havi fizetésem volt…

Tartalmilag hivatkozhatnék a naplóban említett Beke Kata-írásra 1984-ből. Hadd másoljak ide néhány részletet:

„A Hivatal, természete szerint, aktákban, adatokban gondolkodik. A tanítás-nevelés folyamatának tartalmait csak töredékesen – s korántsem hitelesen – tükrözhetik, hiszen az iskolának gyökeresen más a természete. A pedagógia művészet (…) Ám mit kezdjen a Hivatal azzal, ami művészet is? Aktásítja, önnön természete szerint. (…) A helyzet paradox: minél tisztességesebben kívánja végezni a Hivatal saját munkáját, annál inkább akadályozza a tanárokét. (…)
A Tudomány elméletet termel (…) de nem a gyakorlattal való kölcsönhatásban, azzal egyenrangú partnerként, hanem fölötte. (…)
Ameddig a tanító-nevelőmunka gyakorlata nem középpont, ahol megmérettetik Hivatal és Tudomány, hanem puszta végrehajtó egy bonyolult hierarchia legalsó fokán; ameddig a tanár fölöttesei szemében nem képzett szakember, hanem gyanús egzisztencia, akinek szakadatlanul dokumentálnia kell, hogy ért ahhoz, ami pedig tanult mestersége; ameddig a szolgálati szabályzatok sokasága azt sugallja, hogy készítőik hivatalból tévedhetetlenek, végrehajtóik azonban hivatalból ostobák; addig az iskola csak töredékesen felelhet meg pótolhatatlan fontosságú társadalmi funkcióinak.”

Mondom, ezt 84-ben írta Beke Kata. (Csak mellékesen: Beke Kata akkoriban kb. annyi idős lehetett, mint én most, és ha így haladunk, egy most fiatal tanár is megírja ugyanezt majd 2030-ban – ha lesz kedve és lesz hová írnia… Na lám, majdnem megvan a hiányolt távlat! Nem akkora ugyan, mint a Thálésztól Bolyaiig terjedő, a kérdés se olyan tiszteletre méltó, de távlat!!)
A helyzet 84 óta… Hogy konkrét példát mondjak. Az igazgatóm az idén nem vett részt a kölcsönteremben két menetben megtartott (csak két adagban fért el a „tanulólétszám”) karácsonyi ünnepségen péntek délelőtt. Pedig alapvető lenne részvétele, ahogy eddig mindig. Csak hát a fenntartó megint több mázsa újrafogalmazott szabályzatot, programot parancsolt tőlünk pont december huszonegyedike deléig, így az igazgatóm választhatott, hová megy. Választhatott?? Állítólag a fenntartó meg akarja „szakértetni” az anyagot (arra nyilván van pénz), akkor talán áprilisban életbe lép, hogy a nyári iskola-átalakítással megint kezdhessük elölről.
De gondolom, ugrásra készen állnak a Tankönyvek Maximális Mondathosszait Ellenőrző Bizottság vagy éppen a Digitális Táblákat Nem Kellő Mértékben Használó Tanárok Feletti Ítélőszék leendő tagjai stb. stb.

Kedves Levélíró! Talán ezért válik gyanússá minden, ami a Beke Kata által is említett Hivatalhoz és Tudományhoz kötődik. Adná az ég, hogy bebizonyosodhatna: létezhet az érdekünkben működő kisbetűs hivatal és tudomány is… Kívánok sok erőt egy ezt bizonyító kongresszus szervezéséhez!

Csajbók fiam leveléhez. Szépeket írtál, bensőségesen írtál. Köszönöm.
A többiek kedvéért: Cs.f. 85-ben érettségizett, egy olyan osztályban, amellyel kölcsönösen szerettük egymást. (Ezt azért mondom, mert egy másik íráshoz kapcsolódó vitában kicsit értetlenül fogadtam a kérdést: „szeretni KELL a gyerekeket vagy tisztelni KELL őket?”. Kissé mesterkéltnek érzem ezt a felvetést.)
Emlékszem, a ballagás napján milyen ragyogó arccal köszönt el. A húszéves találkozón láttam legközelebb. Azóta néhány keserű levelet váltottunk.
Kedves Cs.f.! Ne haragudj meg, de ideillesztek néhány részletet abból a leveledből, amelyet a kisiskolai mozgalom felhívására küldtél nekem. Úgy gondolom, hangulatában ismerős, de témájában talán ad egy-két új szempontot a virtuális kongresszusnak:

„Drága Ax! Figyelem Élőlánc!
Üzenem, hogy elkéstetek! De úgy mindennel! (…)
2005-ben összetört bennem valami, bárhol érveltem: szomszéd kisiskolákban, kollégáknál, polgármestereknél, senkit nem érdekelt, hogy vérfürdőben fogunk sírni. Örült mindenki, hogy egy-két nyugdíjba kényszerített kolléga bérmegtakarításából kihúzzuk még egy-két évig, közben meg majd lesz valahogy. Elfelejtettünk hivatástudatból összefogni, időben tiltakozni, kiállni az olyanok mellett, akik halkan, óvatosan próbálnak megegyezést ajánlani. Nem ez történt: lopkodtuk egymástól a gyereket, ráígértünk egymásra különböző ped. programokkal, pénzzel, belementünk akkor az óraszámemelési vitába, amikor már régen véreztek a kisiskolák. (…)

Egyet ne felejtsetek: a közlekedés megbénulása nem csak a lakosságra lesz hátráltató tényezővel, hanem a vidéki kisvárosok tanulói felvevő piacát is beszűkíti. Jelenleg nem tudom, mivel fog a gyerekem eljárni Szolnokra tanulni. De mivel járnak Kisújszállásra, Túrkevére stb. ??? Röghöz kötjük a gyermeket a saját hátrányos kistérségébe. Melyik pedagógus sztrájkolt a vasutasokkal, és hangoztatta az összefüggést gyermekszempontból? (…) Nem csak Gilvánfai gyerekek nem jutnak el Budapestre, hanem nagyon sok kistelepülésről sem, és nem csak cigányok, nem csak gyerekek, a pedagógusok sem. (…)

Én csak egy farmernadrágos óvó néni voltam, nem volt luxusautóm, szépen csendesen, visszafogottan éltem, még csak példa sem lehettem, mert most az boldogul, akinek összeköttetése van. Nem keresek kapcsolatokat. Ha a munkám által nem tudtam bizonyítani azoknak a kollégáknak sem, akiket mindig is féltettem, vezettem, akkor itt a vége. Ezért mondom, a vidéki kisiskolák pedagógusai sem fognak össze, értem sem emelte fel senki a szavát, csak sírtak. De minden csoda három napig tart: örülnek hogy az ő helyük megmaradt. Emberi tulajdonság, elfogadom.
A körleveledet azért szétküldtem, kívánom és akarom is, hogy sikerüljön az akciótok, de én már nem látom értelmét. Puszi Cs.”

Kedves Péter-Pál!

Ha még nem találkoztál vele, keresd fel a következő lapot:
http://tt.aula.info.hu/post-00-vi-tobbek-pofonvita.html
Innen rákattinthatsz három vitacikkre is testi fenyítés kérdésében.

Kedves Takács Géza! Úgy látszik, ez a téli szünet nagyon alkalmas a magunkfajta lidérceknek az „elvirslisedésre”.

Szervusztok!!!
Achs Károly
csajbók fiam | 2007. december 20.
Drága Ax Kari!
Saját mély drámámban végtelen örömmel tölt el, hogy ilyet olvashatok tőled!Szinte minden írásodat olvastam már, de ez a tényszerü napló forma számomra a legjobb, amiben a gyötrelmeidet igazán érzékeltetni tudod. Én nyílván azért fogadok el tőled mindent alaptételnek ( meg sem kérdőjelezve, hogy tévedhetsz), mert személyesen is ismerlek, tudom, hogy minden szavad a valóság. Örülök. Először azért örülök, mert ismerhetlek, másodszor azért örülök, mert tanítotál ( kevés sikerrel a matematikára ), harmadszor azért örülök, mert soha nem adod föl, negyedszer azért örülök, mert teljesen ugyanazt élem át én, és nem nézek ki többé magányos harcosnak, ötödször azért örülök, mert nem vagy igazgató és nem mondja azt neked a halottás ház igazgatója a társulás vezetőjeként, hogy küldjél el két pedagógust, mert ebben a hónapban kevesen haltak meg és nincs bevétel. Hidd el a lelki nyomorodat ez még csak fokozná!
Ax Kari, te soha ne add fel, mert sokunkat életben tartasz.
Sulifon | 2007. december 11.
Voltam olyan bátor, és megvitatásra javasoltam az MDF oktatáspolitikai "szösszenetét" (inkább szisszenetet kellett volna írnom) a www.sulifon.blog.hu oldalon. Egy kicsit másra számítottam, de azért tanulsággal szolgálnak az ott közzétett vélemények is.
Péter-Pál | 2007. december 11.
Eset: tegnap reggel a kollégákkal az MDF bölcs javaslatairól beszélgettünk (hogy legyen újra buktatás a kicsiknél, meg az osztályzás milyen jól ösztönöz majd), percek alatt oda jutottunk, hogy mindent megoldana, ha valamivel több gyerekvér folyna. Próbáltam mondani, hogy a helyzet bonyolultabb és nem kell mindent rögtön a gyerekeken elverni. Hogy például olvassák el Achs Károlyt. És ki is derült később, hogy az egyik kolleganő el is olvasta. Mint mondta: a cikk tökéletesen megfogalmazza az ő életérzését, nagyon köszöni, hogy mondtam... Aztán arról kezdett beszélni, hogy bizonyos esetekben engedélyezni kellene a testi fenyítést, hogy legyen eszköz a kezünkben.
Itt a vég.
Gyulai Zsuzsanna | 2007. december 7. | gyuzsu[kukac]gmail[pont]com
Kedves Károly!
GYAkorló magyartanárként írok. Lehetne vitatkozni néhány állításoddal, egy s más fordulatoddal (bár az ellen az érv ellen hevesen titakozom, hogy pedagógusként nem engedhetsz meg magadnak ezt vagy azt - a tanár is ember, akár hibázhat is! Nem lehet mindig mindent a hivatástudatra fogni...). Az iskolákban uralkodó hangulatot nagyon pontosan adtad vissza. Azt a kettősséget, hogy a nyomorküszöbön élő kollégák nyomorgó és reménytelen hangulatuk ellenére teszik a dolgukat, nem adják fel, még akkor sem, ha néha kimondják azt, hogy vége. Hogy az elégedetlenség, az elidegenedettség, az értelmetlen munkák tömege között is bemegyünk a gyerekek közé, és valami csinálunk, aminek talán van értelme. Aztán megint morgunk, menekülésre fogjuk - majd újrakezdjük az egészet.
ax | 2007. december 7. | axkaro[kukac]vipmail[pont]hu

Bocs, hogy újra szólok!
Köszönöm a megjegyzéseket. „Druszám” honlapját épp a múltkor kerestem fel, irigykedtem is, ha én ilyen kirándulásokat tudnék szervezni…
A tesóm gyakran mondja, hogy egy könyvtáros kollégája szokta értesíteni a cikkeimről, most fordítva történt. Köszönöm a reagálást, ki tudja, mikor csapódunk be, talán a sikoltozás erős szó volt. Kaptam olyan levelet is, hogy a hasukat fogták a nevetéstől olvasás közben. Már megint Madách: „Nézd legott komédiának, s múlattatni fog” (lehet, hogy nem pontos).
Kedves Judit, nem túl elegáns, ha egy szerző magyarázza a szövegét, inkább írta volna meg jól.
Baj, ha úgy érzed, a szakmádat sértettem meg.
A sztárpszichológus szerintem nem azt jelenti, mint a pszichológus. A "sima" pszichológusokat szívből becsülöm. Egy jó riportert szívesen megnézek, egy sztárriportert már nem. Egy jó lelkészt szívesen meghallgatok, egy sztárlelkészt már nem annyira. És igen, egy sztártanár is gyanús nekem, hiába becsülöm alapból saját szakmámat.
Mi dolgoztunk már együtt, egyet is értettünk szinte mindenben. Szerintem örülj, hogy Téged pszichológusnak tartalak mindenféle előtag nélkül. Nem feltétlenül Popper Péterre gondoltam a végén. Őt egyszer hallottam, még Gabnai Kati hozta el őt a dráma szakra. Az akkori egyetlen előadásából kb. négy olyan elem van, amelyet évről évre előveszek és felhasználok órákon – még a tetejébe nem is előre tervezetten, hanem a helyzet által generálva - , amelyeket szinte szóról szóra továbbadok tanítványaimnak. (Pl. a cikkben is idézett részt, amely tegnap is többször eszembe jutott, amikor alpolgármesterekkel - mit mondjak, magamnak ellentmondva, hát nem sztáralpolgármesterekkel... - néztünk órákig farkasszemet, akik megint a kárunkra történő átszervezéssel próbálnak menekülni kínos helyzetükből.) Ugyan hány másik olyan egyetemi előadásunk volt, amelyből négy elem is napi használatba került??? Tisztelet érte Popper Péternek. Ehhez képest a "bögyös tanárnő" kicsit lejjebb van..., főleg akkor, ha ezer csatornán próbálják bizonygatni, hogy a tanárok mennyire nem pc-k, mennyire nem "korrektek" - na, ennek a gyengébb szintnek az elkerüléséhez kellene egy lapszerkesztő, meg a szakmát ismerő, tisztelő stáb. Azt hiszem, "jan" tökéletesen megfogalmazta, miről írtam.
Péter-Pál: ha vicces kedvemben lennék, azt mondanám, régen találkoztam ennyire pontos értékítélettel rendelkező kollégával… Mit mondjak, jól esett, még ha túlzásnak is tartom. A kiutat valószínűleg azért nem látod, mert nincs… illetve van: a becsapódás. Bár azt hiszem, csak kéne, hogy legyen.
Csendes Kati: Megint az én hibám, ha ez úgy csapódik le, hogy digitábla vagy sátortábor. A számítógéppel semmi bajom addig, amíg nem válik szenvedélybetegséggé, a digitáblával semmi bajom, amíg nem válik egyedüli megoldássá az éhen haló tanárok pótlására, nem válik kötelezővé, nem ellenőrzik, hány percet használtam, nem ellenőrzik, mennyire tértem el a központi digitábla-óratervektől stb., ameddig erőteljesen VAN olyan feladatunk is, amellyel a gyerekek önmagukba nézését erősítjük (gnoti szeauton).
Még egyszer köszönöm!
Éljen a virtuális kongresszus!
Szia, bocs, ax
Szekszárdi Júlia | 2007. december 7.
Kedves Kollégáim, kedves László! Talán azért még nem zuhanunk. Van némi légörvény ugyan, de reméljük, hogy legalább a segédpilóta felelősséget vállal értünk, utasokért, és akad olyan légikísérő, aki a mentális egészségünkre is vigyáz. De kilépve a látványos metafórából: a helyzet valóban súlyos, a közérzetünk sem éppen rózsás, de hiszek abban, hogy van esély nem csupán a túlélésre, hanem a jelenleginél minőségibb életre is. Főleg akkor, ha túljutva a kesergésen, dühöngésen, minden indulaton végre elkezdünk közösen gondolkodni azon, hogy miként tudnánk nekilátni – ki-ki a maga helyén – a problémák megoldásához. Hiszen ettől a céltól vezérelve kezdeményeztük ezt a virtuális kongresszust.
Leiner Károly | 2007. december 7.
Kedves "druszám"!

Váltottunk már mi levelet, azokból is az egyetértés, az "egyhúronpendülés" csengett ki: most is, mintha saját naplómat olvastam volna - no és sok másikunkét! Segélykiáltásainkban reménykedünk, hogy meghallja valaki, akinek meg kellene hallania. Kissé bizakodtam, hogy péntekről nem írsz, mert akkor benne lett volna a remény, hogy lesz ez még másképpen is, de írtál: keserűen, keményen. Utolsó sorod azonban megnyugtatott. Tényleg lesz ez még másképpen is, lesznek (és vannak) igaz pillanatok is! Én köszönöm "sikításodat" - ahogy Pintér László megjegyezte - magam néha már csak "dohogok". Az orwelli világból azonban képes egy-egy ilyen levél kirángatni - köszönet érte!
Pintér László | 2007. december 7.
Kedves Achs Károly!
Valamikor magyar-történelem szakos diplomával kezdtem... Soha nem használtam (hivatalosan), mert különféle okok miatt könyvtáros lettem... Így hát véletlen, hogy eljutottam erre az oldalra: egy nagyon kedves rokonától tudom, kicsoda Ön. Azóta kiemelt figyelemmel olvasom az írásait a Magyar Nemzetben. (Szabad itt ezt a lapcímet leírni? Mindegy, leírtam.) Most is a "kedves rokon" juttatott el "Önhöz". Hála neki. És hála Önnek. Nem akarok most semmi mást írni, mint azt: köszönöm. Köszönöm, hogy leírta, amit írt, köszönöm, hogy úgy írt, ahogyan írt, köszönöm, hogy bátor és cselekvő. Én már nem vagyok az, csak halkan teszem a dolgomat. Közben meg azt kérdezgetem magamtól: miért is ez a dolgom? Biztos, hogy ez a dolgom? Biztos, hogy jól teszem, ha teszem a "dolgom"? Ahelyett, hogy én is "kiírnám" magamból, ami bánt. Ahelyett, hogy elkáromkodnám, világgá kiáltanám a bánatomat-bajomat. Amit száz okos pszichológus sem tud megoldani. Okos, higgadt, "tudományos", mindent magyarázni tudó hangjuk legfeljebb még jobban felzaklat. Egy levelezőlistán olvastam valahol: "Nem, nem kérek nyugtatást. Vajon lehet-e egy zuhanó repülőgépen pánikot kelteni két méterrel és kétszázad másodperccel a becsapódás előtt? Vagy, mondjuk, egy égő liftben, éppen mielőtt elpattan a kötél? Ugyan kérem. Sikítunk, mert félünk, oszt becsapódunk." Achs úr, az Ön sikítása az enyém is. Áldja meg az Isten. Utolsó üdvözlettel a zuhanó repülőről:
Pintér László
jan | 2007. december 6.
Drága Judit!
Minden jószándékod ellenére te is beállsz azoknak a sorába, akik nem akarnak érteni bizonyos írói eszközöket.
Takács Géza leírt egy metafórát, hogy ti. az MPT halott, erre TL nem tudta metafóraként értelmezni, helyesbítést kért, hogy nem is halott, mert pl. sírt is gondoz stb.
Achs Károly hozott néhány példát arra, hogyan nem működik a szakmaiság. Popper Pétert említi, aki tényleg sztárpszichológus, és ki fogja bírni ezt a kritikát. Egy pillanatig sem gondolom, hogy ezekből a mondatokból bármi indulat a többi pszichológusnak is jutna.
Egyszerűen arról van szó, hogy a Köznevelés képtelen volt egy jó meglátásairól híres, ráadásul szellemes szakemberből bármi szakmailag relevánsat kihúzni. Így maradt a szellemesség a pedagógus kárára. A Köznevelés az a szakmai orgánum, ami azokban az iskolákban is ott van, ahol az Új Pedagógiai Szemlét már lemondták.
Szóval azt írja, hogy a Köznevelés halott. (Metaforikusan persze!)
Azt írja, hogy szeretne egy szakmai kiadványban szakmaiságot. Hogy a pszichológus, a szakember releváns témában, jó kérdésekre fontos válaszokat adhasson.
Így a pedagógusokon is könnyebb lenne számonkérni a szakmaiságot. És akkor még nem tartanánk sehol, csak tudatosabban stagnálnánk. De könnyebb lenne elindulni.
Üdv: János
Kádár Judit | 2007. december 6. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Kedves Karcsi! Jövök én is mindjárt egy hétfő, kedd, szerda, csütörtökkel. Tovább nem is mondom, mert olyan keserű ez a hét már idáig is, hogy alig van kedvem a végéig ellátni.

De most megálltam egy szavadon, és megálltam egy érzésen, ami az írásodon jó erősen átüt. Az érzésben - mondjam már ki: a keserű haragban - persze a némelykori magaméra ismerek, de a szó ("sztárpszichológus") megütött és elgondolkodtatott. Ugye, most magyarázkodnom kellene, hogy bár magam is pszichológus vagyok, nem azért. Nem magyarázkodom, mert tényleg nem azért.

Értem én, hogy Popperről beszélsz, de a végére az indulat elmossa a nevét, csak a szakmája és a népszerűsége marad. Utóbbiról nincs mit mondanom; tény, hogy a pasinak jó a marketingje, és nagyon sokat beszél. De néha valóban okosakat mond, bár nekem úgy tűnik, főleg olyankor, amikor elhagyja a szorosan vett szakmai kérdéseket. Viszont a szakma... Emlékszel a viccre? - "...Miért pont a biciklisták?"

Amikor borzasztó a nyomorúság, valahogy a legszelídebb, legárnyaltabban gondolkodó emberek is meginognak, és ütnek-vágnak, toporzékolnak. De Karcsi, tanár vagy, tanárnak ilyet nem szabad tennie. Te akkor is tanítasz, ha csak megnyikkansz, levegőt veszel vagy naplót írsz. Nem kötheted össze azt a megfigyelést, hogy Popper hülyeséget ír azzal, hogy Popper pszichológus, mert ez egy sztereotípiát erősít, és azt a közveszélyes hiedelmet erősíti, hogy aki nem ugyanabban a cipőben jár, nem ugyanabban a boltban vásárol, nem ugyanazt az újságot vagy könyvet olvassa, filmet szereti, mint mi, az hallgasson, az semmi odafigyelésre érdemest nem mondhat nekünk.

Értem, amikor azt mondod, jó lenne, ha a közoktatás dolgairól a közoktatás szakemberei beszélnének, mérlegelnének. De még ezzel sem értek egészen egyet. Amikor bemegyek egy óvodába, általános iskolába, hogy egy-egy gyerek vagy gyerekcsoport nehézségeiről konzultáljak, sokszor vágják a fejemhez: könnyen beszélek, én négyszemközt találkozom a gyerekkel, lennék csak ott az osztályban, élném, amit a tanár naponta él, a megoldhatatlan konfliktust, a tehetetlenséget, a rettenetet. Azt szoktam válaszolni: ha én pont onnan látnám a gondot, ahonnan te, pont azt élném át, amiben te kínlódsz, ha semmilyen más nézőpontot, perspektívát nem tudnék képviselni, a világon semmit nem tudnék neked segíteni.

Másrészt nem éppen azért hoztuk-e létre ezt a "virtuális kongresszust", mert a szakma (vagy a szakmai elit) hallgat? Nagyon ronda lennék, ha azt mondanám: a "sztárpedagógusok" hallgatnak? Nagyon ronda lennék. Nagyon ronda lennék, ha megkérdezném: amit majd megosztok veletek, az a szemedben kibic-duma, afféle pszichológus okoskodás lesz, vagy számít majd az is, amit mondani próbálok? Nagyon ronda lennék.

Nagyjából száz gyereket látok évente, nagyjából ugyanennyi pedagógust, szülőt, több tucat óvodát, iskolát, gyámügyist, gyerekorvost, védőnőt, bírót, családgondozót... Nem sikerül mindig szót értenünk, dűlőre jutnunk, de addig jó, amíg próbáljuk, amíg egyikünk a másikat nem húzza ki a meghallgathatók listájáról pusztán azért, mert a diplomáját egy másik tanszéken állították ki.

Most mindjárt megszólal belőlem a pszichológus, és azt mondja: értem. Azt értem, hogy van a keserű, tehetetlen haragnak egy olyan szintje, amikor az ember üt. Most mindjárt megszólal belőlem a valaha volt magyar szakos, és azt mondja: József Attila.
"...s még jó, ha az ember haragja
nem az embert magát harapja,
hanem valaki mást,
dudás a fuvolást,
én téged és engemet te, -
mert mi lenne, mi történhetne,
ha mindig magunkba marna
az értelem iszonyú karma?"

És igazságtalan vagyok, mert amit írtál, sokkal több ennél. De most ezt akartam gyorsan mondani.
Szia. Judit
Péter-Pál | 2007. december 6.
Az évtized legjobb írása az oktatásról! Gratulálok! A kiutat nem látom, de amit önök itt elkezdtek, az ad egy kis reményt. Sok sikert!
csendeskati | 2007. december 5.
első felindulásból
aztán lehet, hogy törlöm az egészet
igen, kilátástalan a helyzet.
igen, nincs a minisztérium, a fenntartó a helyzet magaslatán.
igen, van okunk elkeseredni.
igen, nagyon sok mindent kellene másként csinálni.
de van-e egyedül üdvözítő módszer?
de jó-e, ha egymásnak esünk megoldás gyanánt?
de az-e az alternatíva, hogy digitábla vagy sátortábor?
én, kicsit másképp látom. ami talán nem baj. az a szép a világban, hogy sokszínű, és nincs egyetlen, mindenre igaz, egyetemleges, üdvözítő megoldás.
minket is összevontak. ígértek fűt-fát, bokrot, ligetet, aztán lett, ami lett. a következményeket éljük, mi. pedagógusok, gyerekek, szülők. a bruttó bérem közelíti az átlagot, a nettó kuncog a mélyben. két gyereket nevelek, nem eszem sajtot, áhítozom sok mindenre. szakirodalmat olvasok. nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy felkészületlen, lesajnálni-való legyek. úgyis lesajnálnak: pedagógus, sőt tanító. nem érdekel. ezt választottam, szabad akaratomból. mindig van két út mindenki előtt. ha döntött, menjen. végig, vagy a következő elágazásig. ez a fórum a jobbítás
fóruma. keressünk megoldásokat. elküldte már valaki a miniszter úrnak a linket? hogy olvasgasson. tájékozódjon. ha már övé a felelősség , a döntés joga.
a kulcskompetencia, a digitábla nagyon jó szó. mindegyik önmagában is, együtt meg különösen. csak kérdés, ki hogyan használja. nem a forma, a tartalom a lényeg. én mit fogadok be belőle, mit tudok felvállalni belőle, mit tudok eredményesen használni a munkám során. a kréta éppolyan korszerű lehet, mint a ppt. igen, a gyerekkel töltött idő mindennél hasznosabb, értékesebb. de a kirándulás is lehet rémálom, és az interaktív fejlesztő programoknak is megvan a maguk értelme. de nem ez a lényeg. hanem én, ti, önök, mi, pedagógusok. akik hivatásnak tekintik ezt a szakmát, és vérlázítónak érzik, ha hozzánemértők akarják megmondani a tutit.
kedves Károly! nem önnel/veled vitázom, úgy látom, sok mindenben egyet gondolunk. de nagyszerű vitaindító, gondolatébresztő cikket írt/ál, és nem tudtam nem reagálni. ha a tanítványit/dat is így felrázza/od, nagyszerű lehet ott diáknak lenni.
szeretettel
kati tanító néni
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.02.22.
Forgács István: Így oldd meg a cigányügyet – 3. rész: a közoktatásról
Ma Magyarországon szinte felfoghatatlan mértékű és gyorsaságú az a romlás, amelyben túlnyomórészt cigány gyerekek tízezrei csak érintőlegesen találkoznak a magyar oktatási rendszerrel...
(Forrás: Mandiner)
--
2017.02.22.
Prókai Eszter: Minden erejével kaparta ki magát a legmélyebb gödörből
Édesanyja lemondott róla, nevelőotthonban élt nyolcéves koráig. Fodrász szeretett volna lenni, de az általános iskola után már nem tanult tovább. Hosszú évekig drogozott, emiatt négy gyerek...
(Forrás: abcug.hu)
--
2017.02.22.
Nem szűnik meg az iskolai buktatás
A szaktárca nem tervezi a bukással, az évfolyamismétléssel kapcsolatosan a jelenlegi jogszabály módosítását – rea­gált lapunk megkeresésére az oktatásért felelős államtitkárság....
(Forrás: Magyar Idők)
--
2017.02.22.
Újabb útvonalakon menekítik a szülők gyermekeiket a közoktatásból
A diák magántanulóként is teljesítheti tankötelezettségét. Ezt elsősorban a kiemelkedő tehetségű vagy egyéb területen jól teljesítő, ezért elfoglalt, például élsportoló gyerekeknek...
(Forrás: 24.hu)
--
2017.02.22.
Egy élhető és sikeres ország – mit tudnak a finnek?
Finnország száz szociális innovációjáról jelent meg pár hete egy könyv, abból az alkalomból, hogy az északi ország idén ünnepli függetlenségének századik évfordulóját. A finnek mindig...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.02.22.
Nem adja a HÖK-elnökséget Török Márk, nemzetközi bíróság elé viheti az ügyet
Nem igazán hiszem el, hogy ezt az ügyet el lehet bukni – így reagált a Magyar Nemzetnek Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem EHÖK-elnöke arra, hogy a Fővárosi Törvényszék nem jogerő...
(Forrás: Eduline)
--
2017.02.22.
Ilyen az élet a Vörös Hadsereg Általános Iskolában
Ezek az iskolák extrém példái a Kínai Kommunista Párt által hirdetett hazafias oktatásnak. A kritikusok ezzel szemben szimpla agymosodának nevezik. Az iskola igazgatója, Mu Csunjung szerint...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.02.22.
A magyar fiatalok nem is álmodnak 200 ezres fizetésről
Ma már nem a munkanélküliségtől, hanem az elszegényedéstől félnek a fiatalok. Nem fest túl hízelgő képet a munkaerő-piaci érvényesülésről a fiatalok véleménye, amely viszont reálisnak...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.02.22.
Tényleg fontos, hogy a gyerek a legjobb középiskolába kerüljön?
A jobbnak tartott gimikbe épp, hogy bejutott diákok csak kicsivel érettségiznek jobban, mintha kicsivel kevésbé jó gimikbe jártak volna. Lehet, hogy nem azon kellene aggódnunk, hova jut be a...
(Forrás: Index)
Utolsó üzenetek:
  annapanna

Közalkalmazottak szabadságának kiadásával kapcsolatban szeretnék érdeklődni.
Új igazgatónk az iskolában egyre rövidebbre fogja a nyári szüneteket és a szabadságaink fennmaradó részét az őszi, téli, tavaszi szünetre időzíti.
Én értem félre a törvényt? Úgy tudom az őszi, téli, tavaszi szünet nekünk tanítás nélküli munkanap, amelyet nem kell az intézményben tölteni.(Készülhetek itthon pl. az anyák napi műsorral.)

"A pedagógus szabadságát elsősorban a nyári szünetben kell kiadni. Ha a szabadság a nyári szünetben nem adható ki, akkor azt az őszi, a téli vagy a tavaszi szünetben kell kiadni."

Javaslatomra, miszerint növelhetnénk a nyári szünet hosszát, így reagált az igazgató: " A nyári szünetet én határozom meg!"

Tanácsot, véleményt szeretnék kérni! Köszönöm!
annapanna

--
  OFOE

Feltételezhetően gyakornoki státuszba kerül, ha nincs más végzettsége.

--
  mamika

Az a kérdésem, hogy milyen besorolásba kerül az, aki alap anglisztika szakon végzett, vállalja az angol tanári képzést és angol tanárnak veszik fel pedagógushiány miatt?

--
  OFOE

Kedves Ildikó! Javasoljuk, hogy kérdésével keresse fel az Oktatási Hivatalt ezen a címen.

--
  Dani Erika

1991-ben szereztem óvónő és gyermekfelügyelő szakképesítést Székesfehérváron. Ezzel a végzettséggel milyen munkakört tölthetek be óvodai csoportban? Köszönöm válaszát!

--
  Ildikó

Azt szeretném megtudni, hogy törvényes-e az a gyakorlat, hogy egy középiskolai gyakornoknak kötelezően heti 24 órája van az előírt 20 óra helyett. A plusz 4 órát nem fizetik ki, ezen felül rendszeres helyettesítést is ellát. Az oklevele alapján felső tagozatos diákokat taníthat, ennek ellenére helyettesítésre elsőtől kilencedik évfolyamra is beosztják. Mi a gyakorlat, elvárható-e egy gyakornoktól a beleegyezése nélkül az ingyenes túlmunka és az alsó tagozatban való helyettesítés?

--
  Szekszárdi Júlia

„Kedves” Luda!
A kérdéseire többször is kapott választ, kétszer tőlem, egyszer Peer Krisztinától.
De Ön nem választ akar, hanem lehetőséget a mocskolódásra. Vajon miért teszi ezt?
Három lehetséges okot találtam erre:
1. Komoly paranoiája van (ez esetben sürgősen pszichológushoz vagy pszichiáterhez kellene fordulnia).
2. Politikai indítékkal uszították ránk (szó esett holmi kockásinges bűnözőkről is, akiknek mi segítünk megúszni a gyermekbántalmazást).
3. Ön zsigerből gonosz és aljas. (Ebben az esetben pedig menjen a pokolba!)
Ezen túl szó nélkül töröljük a beírásait, esetleg egy bocsánatkérést még hajlandók vagyunk elfogadni.
Rágalmazásért és a jó hírnév megsértéséért akár fel is jelenthetnénk, de erre nem ad lehetőséget, hiszen névtelenül fortyog.
Több időt és energiát sem én sem a kollégáim nem vagyunk hajlandók erre az ügyre fordítani.

--
  töritanár

Az persze egy ilyen országban a jelen körülmények között természetesen fel sem merül, hogy Luda és Péter ugyanaz a személy...

--
  gyönytyúk

1. Össze kéne ereszteni Ludát az egykori Péterrel. Luda itt azt mondja: "nem vizsgáljuk meg, hogy milyen rövid volt a hölgy szoknyája". Péter viszont kikelt a "jó illemű" öltözködés mellett Sulyok Blanka cikke után, szintén elég vehemensen... Az egyesületnek szép elegánsan, egy-egy frappáns mondaton túl hagyni kéne, hogy ők ketten kidühöngjék magukat.

2. Egyik hasonló vehemenciájú tanulómnak felajánlottam, hogy strigulázza az összes tévedésemet, hibámat, aljasságomat, ha jó sokat talál, Balaton szeletet kap. Ludának is felajánlhatom ezt, küldje az ímélemre az eredményt, kapja a Balaton szeletet.

3. Luda lehet, hogy Pecina embere: olcsóbban szeretné megszerezni a honlapot, hogy aztán "szüneteltethesse". Ez csak kicsit vicces: az országbeli eljárásokat egyre kevésbé tudom viccként felfogni, lassan elérjük a "korlátlan lehetőségek hazája" címet (Ludának erdélyi tapasztalatai alapján ismerős lehet a szlogen.)
Üdv. gy.

--
  Luda

Kedves Peer Krisztina
Tisztelettel választ kérnék a következőkre
"A bántalmazás gyakran a bántalmazó tehetetlenségéből,eszköztelenségéből fakad" - ha halálbüntetéssel büntetnék a bántalmazót, nem gondolnák-e meg az ön egyesületének tagjai, mielőtt a bántalmazás eszközéhez nyúlnak?
Miért kell a felnőtt, diplomás, egyesületi háttérrel rendelkező bántalmazónak a szerencsétlen, megalázott, megvert bántalmazott diákkal azonos, sőt azt meghaladó mértékben védeni? Miért nem abban segítettek, hogy a bántalmazó végre börtönbe jusson? Miért állnak ki a gyermekbántalmazók mellett?
"Segíteni tudjunk mind az áldozatnak, mind pedig a bántalmazónak, hogy ez többé ne fordulhasson elő" - ha önök elmondják az áldozatnak, hogy ha jól viselkedik, többé nem fogják bántalmazni, de a bántalmazó továbbra is szabadlábon marad, az elegendő önök szerint, hogy egyesületi tagjaik ne bántalmazzák továbbra is gyerekeket?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Kiss Andrea:] Kedves Petra! Ha egy gyakornok sikeresen leteszi a minősítő vizsgát, akkor mikor változik meg az óraszáma? Megemelheti az igazgató év közben vagy következő tanévtől vagy csak az átsoroláskor? A törvényben az szerepel, hogy a gyakornoki idő a sikeres minősítő vizsga napjáig […]
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Pfeifer Erzsébet:] Kedves Natália! Félreértett. Nem azt állítottam, hogy egy osztályon belül nem volt probléma néhány gyerekkel, hanem azt, hogy évtizedekkel ezelőtt nem is volt kérdés az, hogy integrálnunk kell. Ha megengedi, megosztok egy személyes példát: 1984-ben egy "sötét" […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Zsanett:] Fogalmam sincs ki ez a hölgy. Vajon mi jogosítja fel erre az írásra. De úgy is mint integrált iskolában tanító pedagógus, és úgy is mint egy magasan funkcionáló autista gyermek édesanyja kikérem magmnak az összes idióta megnyilvánulását.Tele van tévedésekkel, és sértő […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Natália:] "évtizedekkel ezelőtt ez nem is volt kérdés, nem is volt probléma. Illetve ha probléma volt, az megoldandó probléma volt" Az én tapasztalatom az, hogy de, probléma volt. Nekem is volt hiperaktív osztálytársam, hozzánk is bukott, aztán bukott tovább, volt magántanuló is. […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Pfeifer Erzsébet:] Nem tudom,hogy az itt kommentelők közül olvasta-e mindenki Pribránszki Marianna blogbejegyzéseit, vagy csak csípőből tüzel dr. Földes Petra és Peer Krisztina írására. Vettem a fáradságot, én végigolvastam a hölgy blogbejegyzéseit. Megrökönyödve olvastam, hogy az ágál az […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[kamala:] Pedig a kommunikáció lenne a kulcs. Nyugodtan elmondhatná egy ideális világban. Amikor egy szülő nem tud semmit a miértekről és a hogyanokról, természetes hogy aggódik...
ARRÓL a gyerekről »

--

[Tamás:] Ez a problémakör nem enged meg ilyen fekete fehér leegyszerűsítést. Rengeteg szakember, és szülő véleménye az, hogy a tömegoktatás nem alkalmas közeg a gyermekek tanítására több okból sem. Sőt, ez a közeg generál magatartászavarokat pl. azáltal, hogy elzárja az életkori […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Petra:] Kedves L.Walker, Amiről mi beszélünk, az nem „sajnálgatás”, sőt. A magatartászavarral küzdő tanulók fejlesztésének, integrálásának a kulcsa éppen a (megfelelő) követelésben van. A világos viselkedési szabályok és azonnali (szükség szerint pozitív!!! és negatív) […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[L.Walker:] Sok olyan szülõ van itt Angliában, aki addig nem nyugszik, amíg nincs papírja arról, hogy a gyereke autista vagy hiperaktív vagy egyeb magatartási zavarral küszködik. Ha van papír, akkor plusz segélyt kapnak és az iskola is több pénzt kap a kormanytól, hogy ezeknek a gyerekeknek […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Pfeifer Erzsébet.:] Végignéztem a hölgy blogbejegyzéseit, olvastam írásait. Nos, nem kispályás, már ami az önmenedzselést illeti. A többi összeollózott termésnek tűnik számomra. A tarifája pedig enyhén szólva is kicsapja a biztosítékot.
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek