Kádár Judit

Hány éves a gyerek? (4. rész)

Életkori támpontok az alkalmas történetek és alkalmas történetmondás kérdéseihez

Prepubertás (11-12 éves)

Érzelmileg

„A vihar kapujában” – így nevezik ezt a korszakot. Valójában sok tekintetben viharosabb, mint maga a kamaszkor. A prepubertás maga a hirtelen jött káosz. A gyerek érzelmei zűrzavarossá válnak, gondolatai kuszává, rendezetlenné, viselkedése visszahúzódóvá vagy dacosan ellenszegülővé. Az édes, okos, szófogadó gyerek egyszer csak nem mosakszik, szamárfüles a füzete, rossz jegyeket hoz és felesel a nagyival, sőt a szemetet sem viszi le. Pityergős és sértődékeny, tüskés és szófogadatlan. Tör ki a gyerekkorból, mintha az élete függne ettől, és állandóan elbotlik a saját lábában. Már nem vonzza, nem is nyújt a számára elég biztonságot a szabálykövetés; az előző időszakban ez – kognitívan egyfelől, szorongásos alapon másfelől – már jelentősen veszített az értékéből, ahhoz azonban még nem eléggé kamasz, hogy ne rettentse a kisgyerekkor komfortjának elvesztése, így egyszerűen „felborítja az asztalt”, illetve felborítja, újra felállítja, felborítja, újra felállítja… Ez az életkor a kisiskoláskorban stabilizálódott személyiségszerkezet megbillenése: a formáké és működési módoké, a hűvösen tartott érzelmeké és a szabálykövető gondolkodásé éppúgy, mint a kompetenciaérzésé és az én-autonómiáé.

Kognitívan

Az ötödikes gyerek általában minimum öt tizedet, de gyakran egy egész osztályzatnyit ront a tanulmányi átlagán. Nem nagyon világos a szülők, tanárok számára, hogy ez az – értelmi képességeinek arányában – folyton okosodó gyermek most mitől is látszik megbutulni. Pedig most okosodik csak igazán! A konkrét műveleti gondolkodás virágkorán túlhaladva, éppen megteszi első lépéseit a formális logikai gondolkodás felé, vagyis afelé a képesség felé, hogy absztrakciókat más absztrakciókra tudjon alkalmazni, fogalmakat más fogalmakkal tudjon ütköztetni, átalakítani, ellenőrizni, méghozzá a konkrétumra tett minden utalás nélkül. Ez ebben a kezdeti pillanatban még csak abban az óriási zavarban tükröződik, hogy sehogy sem érti a különböző nevezőjű törtek összeadását, illetve nem tudja értelmesen végigmondani a hűbériség lényegét. Új műveleti, megértési struktúrákat kell kialakítania, de azok még nincsenek meg, csak a régi látszik hasznavehetetlennek.

Társasan

A gyerekek most fedezik föl csak igazán a kortárscsoportot. Ez az a kor, amikor a felnőttek nemigen tudnak mit kezdeni velük – ők sem a felnőttekkel. Bandáznak, fociznak, intrikálnak a szomszéd osztály vagy a saját osztálybeli másik csoport ellen, meg-megvadulnak órák alatt és szünetben, hol hősiesen megvédik, hol ádázul megtámadják egymást, a fiúk félnek a lányoktól, a lányok utálják a fiúkat (és többnyire uralkodnak rajtuk)… egyszóval olyan gazdag és színes csoportéletet élnek, mint eddig még soha. Csoporttörténéseikben láthatólag nem a szabály, a rangsor, a szerepek vagy a stabil hatalmi hierarchia érdekli őket, egyedül a pillanatnyi – és gyakran változó – erőviszonyok. Ezzel együtt nagyon szeretnek együtt lenni, mert az a megdöbbentő és felvillanyozó tapasztalatuk, hogy a csoport az egyetlen keret a számukra, amit még ők sem tudnak szétverni.

Etikailag

Ez egy etikátlan kor. Ez van, minden látszat ellenére. A látszat abból fakad, hogy – részint az előző korszak metafizikai feszültségeinek és intenzív „nagybani” fantáziálásainak maradványaként, részint a benne levő káosz legyőzésére – a gyerek nagyon érzékeny általános etikai kérdésekre (barátság, árulás, önfeláldozás, igazságtalanság stb.), de az általánosság legmagasabb fokán, vagyis a legkevésbé sem képes a kispekulált morális elveket a saját viselkedésére, saját csoportjának konfliktusaira vonatkoztatni. Nagyon kockázatos belekeverni ezekbe, pedig nagyon csábító, mert látszólag nyitott az etikai problémák megtárgyalására, de ebben az életkorában nagyon gyenge problémamegoldó, így hiába indul el az autonóm erkölcs felé, ez ebben a pillanatban csak a fogalmi spekulációkat jelenti, és nincs gyakorlati következménye.

Beépülő identitáselem

A hűség, az odatartozás érzése. Ez az életkor annyira próbára teszi a biztonságot nyújtó kapcsolatokat, hogy a gyerek minden figyelme, minden aktivitása arra irányul, hogy ezek a kapcsolatok mégis biztosíthatók legyenek, hogy legyen egy hely, egy csoport vagy legalább egyetlen ember, akihez ő (bármi történjék) odatartozik. De ennek most nincs egyenes útja: sem az engedelmesség, sem a ragaszkodás, sem a megegyezés keresés nem visz a sértetlenül megmaradó kapcsolatok áhított biztonságába. Az együttesen elkövetett csínyek, a közösen vállalt büntetés, a vállvetve elvérzés a nagy hómezőn, az igen. A betyárbecsület a prepubertás központi erénye, a mindenképpeni hűség, a bukásban is összetartozás. A későbbi nagy barátságoknak, amik akár az iskolán is túlívelnek, ez a „vérszerződés-pillanata” fiúknál, lányoknál egyaránt.

Az odatartozás mindeddig alapvetően a saját családja és erősödő mértékben, de mindeddig másodlagosan a csoportja felé átélt érzés volt. Ebben az életkorban – innen is származik a gyerek intenzív biográfiai érdeklődése – kezdetét veszi egy egész serdülőkorán átívelő fantáziálás arról, hogy ő talált, örökbefogadott, elcserélt gyerek, az igazi családja jobb, gazdagabb, nemesebb, tekintélyesebb, mint a mostani. Vagyis megalkot magának egy, a jelenlegitől különböző, annak idealizált vonásait felnagyító vonatkoztatási csoportot, amellyel azonosulni próbál. Ez nyitottá teszi más társadalmi rétegek, más hagyományok, kultúrák megismerésére, bár egyelőre a meglévő tagadása, az attól való eltávolodás és az újrakezdés jegyében.

Domináns tevékenység

Az ötödik-hatodikos gyerek feltaláló. A fiúk régen rádiót, kábeltévé rendszert, kémműhold hálózatot kívántak szerelni – nem szereltek, csak hatalmas méretű, követhetetlen szerkezetű tervrajzokat gyártottak –, manapság inkább házimozi rendszert, számítógépes hálózatot. A lányok a lakás átalakításról vagy leendő otthonukról (farm vagy kastély, vagy háromszintes villa), esetleg romantikus földkörüli utazásuk útvonaláról készítenek nem kevésbé bonyodalmas terveket. A lényeg a végtelen bonyolultság és az (az nagyon!), hogy minden áttekinthetetlen kuszaság dacára mégis minden mindennel össze legyen kötve.

Ellentétes tendenciájú, de szintúgy gyakori feltalálói ambíció a felfedezhetetlen, kis helyen elférő és bombabiztosan működő robbanószerkezetek kifundálása. Azon a ponton, ahol mind a kapcsolatok „összedrótozása”, mind a felrobbantása csődöt mond, marad az unatkozás – főleg a fiúknak. A lányok ebben az életkorban kicsit előrébb vannak biológiailag, ezért az álmodozás lép sokuknál az unatkozás helyébe. Mindkét nem erősen veszélyeztetett a számítógép- és tévésorozat-addikció irányában – ebben az életkorban sokkal erősebben, mint korábban vagy később.

A „meghallható” történet

Az egyik típusa a deviancia-történet. Kalózok, betyárok, maffiózók, kalandorok, robinhoodok, igazságosan vagy igaztalanul törvényen kívülivé vált hősök, lelencgyerekek, akikről kiderül, hogy álruhás királyfik… Nemcsak az izgalmasság a szempont, hanem maga a deviancia, a normán kívüliség, a világ látható szövetének kifordulása. Enyhébb alakjában a deviancia-történet a hajótöröttek, robinsonok, indiánok, felfedezők és hódítók története – mindez összefügg a gyerek új, igazi család találási vágyával, önmaga új kezdeteinek megtalálásával a régi, gyerekkori én romjain, attól elszakadva. Új vonásként megjelenik a távolság, különbözőség, egzotikum keresése; a gyerek nagyon szívesen azonosul a sajátjától merőben eltérő kultúrák embereivel.

A megfelelő történet másik típusa az egység, az összetartozás, a veszélyben fogant és mégis megszentelt eredet, a küzdelmes hűség története: a mítosz, a legenda, a történelem nagyszabású és fölemelő pillanatai. A valóságos valóság (szemben az előző „földhözragadt” életkor igényeivel), most szigorúan kerülendő, hacsak valami nagyon nagy és meghökkentő disznóság, vagy valami nagyon nagy és patetikus példázat nem kerekedik ki belőle. A Pál utcai fiúkból (többszörösen is) kikerekedik, Mátyás király cselekedeteiből nem kerekedik ki. Gilgamesből kikerekedik (most még szigorúan prózában!), az Iliászból nem kerekedik ki (prózában sem).

A meghallható történet harmadik típusa a hősi életrajz, ha nem túl hosszú. Egyszemélyes hős (lehet király is) a barátaival és ellenségeivel, aki minden nehézség ellenére végigéli a sorsát, illetve a neki rendelttől (vagy annak látszótól) merőben eltérő sorsot választ és valósít meg. Ezek a gyerekek épp most pottyannak ki az élettörténetük folytonosságának megszokott biztonságából, nagy szükségük van kockázatosan, fordulatosan, de mégis koherensen végigélt élettörténetekre. Családtörténetekre, dinasztia-történetekre nem, egyéni történetekre (még ha dinasztiaalapító is) igen.

A csoport ebben a nehéz időszakában nagyon-nagyon alkalmas a történetek együttes befogadására, tessék nekik jó történeteket mesélni, amennyit csak lehet.

--

• Hány éves a gyerek?
• Hány éves a gyerek? (2. rész) – 2. előzmény: kisiskoláskor 1. (7-8 éves)
• Hány éves a gyerek? (3. rész) – Kisiskoláskor 2. (9-10 éves)
• Hány éves a gyerek? (4. rész) – Prepubertás (11-12 éves)
• Hány éves a gyerek? (5. rész) – Kamaszkor alsó (13-15 éves)
• Hány éves a gyerek? (6. rész) – Kamaszkor felső (16-18 éves)