Betűméret Oldaltérkép
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2006. szeptember 17.
Osztályfőnöki szerep: A tanulók megismerése

Kádár Judit

Hány éves a gyerek? (2. rész)

Életkori támpontok az alkalmas történetek és alkalmas történetmondás kérdéseihez

2. előzmény: kisiskoláskor 1. (7-8 éves)

Érzelmileg

A megelőző életkor viharaihoz képest nyugalmas, kiegyensúlyozottabb, kissé „hűvösebb” korszak. A fantáziaélet jelentősen elszürkülni, szegényedni látszik, a gyerek az érzések helyett a valóság felé fordul, mert a túl erős emocionalitás veszélyezteti már elért önkontrollját, személyisége integritását. Énessége, autonómiavágya az alkalmazkodás, megfelelés törekvésének adja át a helyét.

Kognitívan

A fogalmi gondolkodás kezdetei: a gyerek képessé válik olyan egyszerű, konkrét műveletek megértésére, alkalmazására, amilyen a sorba rendezés, egyszerű relációk, okozati összefüggések kezelése – de mindez még nagyon erősen kötődik a jelenlévő szemléletes anyaghoz, illetve folyamatos visszacsatolást kíván a konkrétumokra.

A molekulaszerű gondolkodás bomlásával egyszerű többelemű sémák alakulnak ki, ezek erős, nem is kissé rigid belső szerkezete, rendeződési elvei határozottan dominálják a kisiskolás világát – legyen szó akár viselkedési szabályokról, akár a matematika vagy a történetszövés szabályairól. A decentrálás még nagyon gyöngécske lábakon áll: a kisiskolás számára nem lehetséges egyazon problémát többféle módon megközelíteni, magyarázni – bizonyos szempontból még kevésbé lehetséges, mint óvodáskorában –, ezt roppant erős, de nem autonóm, hanem külső tekintélyre támaszkodó szabálytudata, szabályvágya magyarázza. („Ezt így nem lehet, mert a Zsuzsi néni nem így mutatta.”)

Társasan

Miután előző életszakasza végére a gyerek „felfedezte”, hogy kortárscsoportja alkalmas mindazoknak az érzelmi, interakciós mintáknak, feszültségeknek a megjelenítésére, amelyek eredetileg a családjában keletkeztek, illetve ott reverberálnak, nagy erőkkel megkezdődik az „átpártolás”. A család – amely a maga sűrűségével és erős érzelmeket kiváltó mivoltában pillanatnyilag túl forró tereppé válik –, mint elsődleges biztonságot, mintát és eligazodási keretet nyújtó csoport mellett a gyerek életében egyre erőteljesebben tölti be az iskolai osztály ugyanezeket a funkciókat és egyben a vonatkoztatási csoport funkcióját is, tehát a társas összemérés helyszínévé válik Ugyanakkor a társakra adott válaszokban még nagyon sok a testvérféltékenységre utaló elem, a tanítóval való viszonyban pedig a szülő-kapcsolat fényei-árnyékai jelzik, hogy ezek a családtól távol egyre kimunkáltabban épülő társas kapcsolatok milyen intim összeszövöttségben vannak még családi eredetükkel. Félig még projekciókra, és csak félig a saját jogú társas tapasztalatokra épül ez a szociális tér és annak dinamikája, ami az erős dependencia és az erős rivalizálás között ingadozik.

Etikailag

Ugyanaz az abszolutizáló morális ítéletalkotás, mint nagyóvodás korban, amit az empátia puhít föl lassacskán (empátia kezdettől van, csak nem azonos módon nyilvánul meg) egyfelől, a mérték és arány felismerése másfelől. Az utóbbi egyfajta következményetika erős jelenlétéhez vezet, vagyis minél súlyosabb következményekkel jár egy tett, annál súlyosabb megítélés alá esik. Mindehhez a konvencionalitás, a szokásos, megfelelő viselkedés, cselekvés fokozott elvárása társul.

Beépülő identitáselem

A kisiskolás az erő és omnipotencia illúziójáról lemondva egy reálisabb önkép felé halad, a képességen alapuló, mérhető, visszajelzett teljesítmény kezd beépülni önképébe, bár még törékeny, kevéssé terhelhető módon.

A versengés helyett a kooperáció felé halad, bár még igen lassan.

A család, mint legfőbb identifikációs keret mellett növekvő jelentőséggel megjelenik a kortárscsoport; az identifikációs lehetőséget nyújtó társas és kulturális tér nyiladozik, de még nincs birtokba véve. Megjelenik a „mi” és a „mások” erőteljes, és erőteljesen polarizált fogalma, mivel a befelé gátolt rivalizálás és agresszió kivetül – nagyon sok később szilárdan beépülő előítélet szökken szárba ebben a korban.

Domináns tevékenység

Szabály- és szerepjátékok (utóbbiban a társas interakciókon van a hangsúly, nem a lejátszott tevékenységen), szabályhoz kötött ügyességi játékok, amelyekben a gyerek megélheti növekvő kompetenciaérzését.. A kisiskolás tevékenységeiben átmenetileg háttérbe szorul a spontán, kreatív, önkifejező elem – ha rajzol is, rajza inkább „csinos”, kissé sematikus.

A „meghallható” történet

Szelíd és szentimentális vagy kalandos, de nem drámai. Legjobbak a Micimackóhoz hasonló történetek, amelyek valahol a (nem túl veszélyes) képzelet és a valóság határán egyensúlyoznak. Vagy Móra Ferenc, de a Kincskeresővel vigyáznék, annak megterhelően sötétek a színei. Kästner is nagyon jó ebben a korosztályban (és még a következőben is). A képi és verbális humor egyaránt nagyon jól fogadott, mert az összegyűlő feszültséget kisüti, miközben a feszültség magva nincs érintve, és különösen nincs kibontva. A történetmondásban a közvetlen emberi mesélő jelenléte változatlanul fontos, de a képek igényeltek – sokkal inkább, mint az előző korosztályban. Tanulság legyen, mert azt a kisiskolás nagyon igényli.

--

Utolsó üzenetek:
  FeketeVipera

Így bízhatnak a tanárok a kormány ígéreteiben: http://kispest.blog.hu/2010/09/05/...

--
  misley j

Szia Zöldbéka!
Hihetetlen, hogy ennyire figyeltek, ilyen gyorsak vagytok! Sok örömöt a Nagy Szivárvány Iskola diszítéséhez!

--
  zöldbéka

Kedves Judit!
Köszönjük a csodálatos munkákat!

--
  Zsuzsi

Achs Tanár Úr!

Az eddigi megnyilvánulásaid alapján nagyra tartom a véleményed, ezért megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, hogy valóban csak félreértettem a kiragadott mondatot. Nem vagyok tévedhetetlen, csak szólj rám nyugodtan, ha badarságokat mondok! Elő szokott fordulni...
Zsuzsi

--
  achs

Kedves Zsuzsi!

Azt hiszem, ritkán szoktál ilyet tenni, de most talán tényleg elnéztél valamit.

ax

--
  misley j

Kedves Kollégák!

Iskolánkban - az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban - helyhiány miatt fel kell számolnunk diákjaink rajzórai / alkotóköri munkáinak gyűjteményét .
Sok–sok kerámiától, különböző technikájú rajztól / festett képtől, kollázstól, ablaküvegre tehető- fóliára festett képtől kell megválnunk.
Hogy milyen szellemiségű munka folyik itt - Szabó Imre kolléga irányításával - azt megnézhetitek az alábbi címen:
http://www.akg.hu/paletta/
Azt indítványozzuk, hogy aki szívesen vinne iskolája, közössége, intézménye díszítésére az archívumunkból, az szeptember első két hetében keressen meg bennünket és válogasson kedvére.
Címünk:
AKG, Budapest, 1035 Raktár u.1.
Kapcsolat:
(1)250-20-72/120
misley judit,
email
misley[kukac]freemail[pont]hu címen ill.
Szabó Imrével
Békés munkás új tanévet kívánok:
misley judit,
az Akg könyvtárosa
2010. augusztus 29.

--
  L. Rirók Nóra

Az még csak hagyján, nem lenne rossz, ha az egyházi iskolák is kivennék a részüket a kérdés megoldásából...Engem inkább az a két üzenete dühít, hogy "többségében cigány gyerekek", mert ez a szegregáció felé mutat, meg, hogy "előkészítés lenne az integrációra", mert ez szerintem a kötelező ideológiát jelenti.

--
  Zsuzsi

Mindebből azt értem, hogy az egyházi iskolák nyakába akarja varratni az úr a romakérdés megoldását. Vagy elnéztem valamit?

--
  L. Ritók Nóra

Igen, azt hiszem, lesz miről vitakozni. Csak nem tudom, kivel:
"Balog Zoltán bírálta a romák integrációjának eddigi gyakorlatát. Úgy vélte, minél több olyan egyházi iskolára lenne szükség, ahol többségében cigány gyerekek tanulnak. Mindez előkészítés lenne az integrációra - jelentette ki."

--
  A szerk.

Az integráció (romák, SNI stb.) úgy látszik a következő tanévben is számos lezáratlan problémát vet fel. Ezt bizonyítja a Bukdácsoló esélyegyenlőség újabb írásához érkezett számos hozzászólás is.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[V. Attila:] Köszönöm szépen ezt az írást, a kérdésekkel és a kételyekkel is együttmozdulok. Ahelyett azonban, hogy tovább kérdeznék, felhívnám a figyelmet H.R. államtitkár asszony egyik első megnyilvánulására az ország házában: "Az Iskola a határon bizony sok szempontból […]
Indul az új tanév »

--

[L. Ritók Nóra:] A mienk is közte van. Nézzétek meg és szavazzatok! A címe: Toldi képek... Köszönöm!
Gerillafilmek a roma integrációért »

--

[Juli:] Kedves Béka, előre is köszönöm, és kíváncsian várom.
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[zöldbéka:] Igazad van Zsuzsi és nem is állítottam ilyet. Csak azt, hogy mindkét csoport nagy hátrányokkal indul (deficittel): a fogyatékkal élők fogyatékosságuknak megfelelő hátrányokkal, a roma gyerekek ( és a sok ezer meg tízezer nem roma gyerek) a szocializációjukból adódó […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[Zsuzsi:] Zöldbéka! Igenis van különbség a romagyerekek és az értelmi fogyatékosok integrációja között! 1. Nem minden roma gyerek fogyatékos! 2. Az integráció csak egy divatos szlogen. Engem pl. senki ne akarjon integrálni sehova. Van identitástudatom, és ha nem sértik meg, jól […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[Juli:] Kedves Zöldbéka és más Kommentelők! Ha úgy látjátok, hogy a két téma egy tető alatt megfér, akkor rendben, ezt Ti tudjátok jobban. De én azért még mindig úgy gondolom, hogy a fogyatékkal élő gyerekekről is lehetne kezdeményezni beszélgetést, mivel itt csak egy bizonyos […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[zöldbéka:] Juli! Én nem látok különbséget a romagyerekek és a fogyatékos gyerekek integrációja között.Ugyanazok jellemzik mindkét csoport integrációját. Röviden, a teljesség igénye nélkül: - mindkét réteg jelentős deficittel indul - a legtöbb fogytékkal élő gyermek pontosan olyan […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[csilla:] 1. családgondozóként iskolát keresünk a gyámügyi előadómmal: nem sni-s, 17 éves, általános iskola 8. osztályában 6 tantárgyból bukott tanulónak, akinek most a sikertelen pótvizsga után határozattal megszüntetették tanulói jogviszonyát. segítetek? lehet itt még segíteni? […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[Zsuzsi:] Az értelmi fogyatékosok integrációja elhibázott politikai döntés volt, amit úgy tűnik, senki nem akar helyrehozni. Éppen azt sérti a legjobban, aminek a nevében a létjogosultságát hangoztatják: az esélyegyenlőséget. Mert amellett, hogy nem minden gyerek integrálható, már csak […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[Juli:] Kedves Béka! Indítottatok egy új témát a fogyatékkal élők integrációjáról. Nincs kedved egy oldalban azt, amit itt kommentben összefoglaltál megírni vitaindításként? Van ugyan köze egymáshoz a két ügynek, de a romaprobléma (csak részben a romaintegráció) , amiről Nóra […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--
A tanácsadó határozatlan ideig szünetel. Új kérdésekre nem áll módunkban választ adni, de a korábbi válaszok természetesen továbbra is olvashatók.
1787323@OFOE (2001–2010) | Impresszum | Kapcsolat | Oldaltérkép | RSS | Partnerek