OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2006. december 22.

Szávai Géza

Fantonképek

Három kislányunokámmal gyakran rajzolunk, festünk, és ilyenkor én általában portrékat készítek róluk, vagy azt rajzolom, amit ők éppen kérnek tőlem. A közös festés, rajzolás: afféle családi rituálé. Így hát könnyű számon tartanom azt a pillanatot, amikor három unokám hirtelen kirobbanó intenzitással portrékat kezdett rajzolni. 2006. január 5-én a nyolcéves unokám, Paulheim Anna kívánsága szerint állatokat, bálnákat festettünk, de én közben ismét csak portrékat kezdtem hevenyészni. Anna kissé értetlenkedve nézett, mint eddig is annyiszor, amikor a portrék felé „lógtam ki” a négy személyt kitevő sorból. Látszott, hogy engedékeny kedvében próbál megérteni, ergo követni, és új papírt helyezve maga elé ezt a távlatos és kecsegtető javaslatot tette: „Lerajzolom a fanton képedet ötven forintért.” Rögtön belementem az üzletbe. Tudtam, hogy Anna újabb matricákat szeretne vásárolni, hiszen kevéssel azelőtt hárítottam el ebbéli szándékát, arra hivatkozva, hogy éppen nincs pénzem. No, de a kis emberek nagy pszichológusok, tisztában vannak azzal, hogy a portrékat kedvelő nagypapának csak előkerül némi, matricára mozgósítható pénze, ha… Így hát Anna is beállt a portréfestők táborába. Nem értette ugyan, hogy miért lelkesedem én annyira az arcképrajzolásért, de praktikus okát is látta: a tévében gyakran mutatnak „fanton” képeket körözött, keresett bűnözőkről. Nem magyaráztam el Annának és két kishúgának, hogy mi a fantom, inkább maradtam én is a fanton-nál, mint általunk alapított grafikai műfajnál. Anna alaposan szemügyre vett, és rekord idő megalkotta a „fanton” képemet. A sikeren felbuzdulva (úgy ítéltük meg, hogy hasonlít rám a „fanton”-om!) mindjárt a feleségem, Ilona hasonló „grafikai zsánerű” képét is elkészítette Anna, már a matricavásárlás miatt rögzített művészi tarifáról is megfeledkezett. Aztán következett kishúga, az ötéves Rebeka fanton képe. Rebeka készségesen „modellt ült”, de folytatta a festést: a tévéhíradói hangulatnak megfelelően torzult arcképszerűséget festett, „akinek eladták a földjét, csapdát állították neki…” És hogy Anna hirtelen sikerében ő, Rebeka is osztozhasson, egy kimondottan fanton képet is alkotott – stílusosan – egy „rosszcsont kisfiúról”. A kisfiú éppen szenved, de nem kimondottan azért, mert a tévéhíradóban már „nyomravezetői díjat” tűztek a fejére, hanem mert – mint Rebekának – kihúzták a fogát, továbbá, miként az arcán különös ismertető jelként felfedezhető: összecsípték a szúnyogok! Ilyen egy rosszcsont fiú! Elég sok van belőlük az óvodában, küszködik is velük az ötéves Rebeka.

A grafikai fantonok azonosító játékát fokozni kívánva előálltam egy javaslattal: „Annácska, rajzold meg a mama fanton képét is.” Megrajzolná, de nincs itt az édesanyja (Szávai Eszter), hogy modellt üljön. Mondom, hogy a híradóban sem „így” készülnek a fanton képek. Ott is éppen az a gond, hogy nincs kéznél a keresett személy. És azt javasolom, hogy mivel Rebeka köztudottan nagyon hasonlít a mamára, hát „használja” a húgát modellként. Rebeka készségesen pózol. Így születik meg Szávai Eszter fanton képe.

A hároméves Petra is fest, öntudatosan, fontossága teljes tudatában alkot képeket, amelyekre aztán ráfogja, hogy néni, tenger stb. Hanem most eszközt vált, vízfesték helyett ceruzát ragad, és két nagyobb testvére mimikáját utánozva figyel engem. Aztán előáll ő is a rólam készített fanton képpel. És kiderül, hogy neki is van tévés műveltsége, neki is vannak fogalmai erről a zaklatott, rendszerváltásos, hol követett, hol nem követett bűnözőkkel zsúfolt világról, mert világos számára, hogy a fantonkép, az inkább a rossz oldalunkat ragadja meg. Petra a rólam készített fantonképre azt mondja: „Rossz Géza. Mert a sarokba állítottad a Rebekát…” Így legalább egyvalaki elnyerte méltó grafikai büntetését – én, aki Petra által eléggé el nem ítélhető módon sarokba állítottam a csintalan Rebekát!

A lázas „fanton képezés” után ismét visszaálltunk a festészet békésebb műfajaira, most már én is megértőbben festegettem ismét házikót, tehenet, és efféléket…

De őrzöm kislányunokáim 2006. január 5-én készített fanton képeit. Tizenegy hónappal később már könnyedén készítenek portét. És már nem „büntető” indíttatással. Születésnapomra Anna is, Rebeka egy-egy „könyvvel” állt elő. Gyakran kapnak tőlem egy-egy köteg, fűzött dossziéból kiszórt papírt, hogy a használt lapok hátoldalára rajzolhassanak. Nos, a lyukakon át madzaggal összefogták a lapokat, az első oldalra ráírták: Géza, és következik a portrék sora: egyiken sírok, másikon kacagok, ott a teljes mimikai skála. A rajzok hátoldalán pedig döbbenten látom: Aletta bárkája című regényem első változatának fejezeteit.

(Forrás: Fordulópont 34)

--

Linkek

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.01.18.
Kásler Miklós: az óvoda az oktatás egyik legfontosabb eleme
Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy a magyar óvodák alapfeladata az egészséges életmódra nevelés, az érzelmi, erkölcsi, anyanyelvi, értelmi fejlesztés. A 2018. szeptember 1-jétő...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2019.01.18.
Véleménye van, de állásfoglalása nincs Nagy Blanka és a propagandasajtó ügyéről Péterfalvi Attilának
Bár a tanulmányi eredmény vitathatatlanul személyes adat, az elnök szerint a közügyek szabad vitatásába beletartozik a közszereplő megítélése. Annak a megítélése viszont, hogy ezek a...
(Forrás: 168 óra)
--
2019.01.18.
„Nem hiszek a tantervekben, nem ezek vezérlik az iskolákat” -Interjú Csovcsics Erikával
Bár a legtöbben érzik, hogy nem jó a magyar iskola, mégsem borul fel a rendszer, mert mindenki teszi a dolgát. És mivel ez nem egy atomreaktor, nem tud akkora katasztrófa lenni – mondja a hvg...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.01.18.
Miniszteri biztossá nevezték ki a Klik vezérét
A nemzeti alaptanterv megújításáért felelős miniszteri biztosnak nevezték ki Hajnal Gabriellát, az állami iskolafenntartó vezetőjét – derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből. Minderr...
(Forrás: Népszava)
--
2019.01.18.
Zsebből vennének tankönyvet a szülők, ha nem elég jó az állami
em csak a tanárok, a szülők is elégedetlenek az állami tankönyvek minőségével – hangzott el az RTL Híradóban. A Szülői Hang nevű szülői fórum legfrissebb felmérése arra jutott: tov...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.01.18.
Évtizedes csúcson a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon
Az Európa 2020 stratégiában Magyarország azt vállalta, hogy a jövő évre 10 százalék alá nyomja azoknak a gyerekeknek az arányát, akik korán kiesnek az iskolarendszerből. (Az EU definíci...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.01.16.
Így védekezik egy tanár a földrajzkönyvbe rakott kormánypropaganda ellen
Kérdésünkre a tanár elmondta, hogy az ábrát ezek ellenére is használja, igaz, nem pont arra, amire a kormányzat szánta. Az órán megbeszélik, melyik állítással értenek egyet a diákok....
(Forrás: index)
--
2019.01.16.
Nagy Blanka jogi lépéseket tesz a kormánypárti média ellen, miután azt írták, több tárgyból bukásra áll és sokat hiányzik
Jogi lépéseket tesz Nagy Blanka, a több kormányellenes tüntetésen felszólaló kiskunfélegyházi gimnazista, miután a Ripost nyomán több kormánypárti lap is azt írta róla, hogy három tá...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2019.01.16.
Idén is megrendezik a felvételizők hétvégéjét
Idén is megrendezi a Diákhitel Központ a felvételizők hétvégéjét. Január 19-én és 20-án az érdeklődő diákok, szülők és tanárok a www.felvetelizz.hu oldalon a felvételi eljárás...
(Forrás: Magyar Hírlap)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
  ofoe

Kedves Kautnik András! Természetesen megjelentetjük az összefoglalóját, nagyon köszönjük, ha megkapjuk. Kíváncsian várjuk, üdvözlettel Szekszárdi Júlia

--
  Kautnik András

Tisztelt Ofoe!
Szívesen készítenék egy pályaorientációs összefoglalót a duális képzésről: ofőknek, diákoknak, szülőknek... Ez egy új, az esélyegyenlőséget, a munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzési forma. Osztályfőnökként érdekes kérdéseket kaptam a duális képzéssel kapcsolatban. Megszólaltatnám a Kamara egyik szakértőjét, de szeretnék azzal az "ígérettel" fellépni, hogy le fog jönni a beszélgetés az OFOE honlapján. Lehetségez ez? Köszönettel és üdvözlettel, Kautnik András (Szent Gellért Gimnázium).

--
  KMM

Tisztelt szerkesztőség, ha egy kolléga 3 hétig táppénzen volt, és közben az intézményvezető kérésére én látam el helyette az ofő-i feladatokat törvény szerint nekem jár osztályfőnöki pótlék? Illetve milyen törvény rendeletben találok ezzel kapcsolatos kérdéseimre választ. Nagyon köszönöm

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek