Betűméret Oldaltérkép
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2006. március 7.
Háttér: Ajánló

Szelíd szavak – nemcsak az agresszióról

IllusztrációÚjabb kötet jelent meg a Dinasztia Tankönyvkiadó Modern pedagógia a gyakorlatban című sorozatában. Dr. Buda Mariann Óriás leszel? – A tehetséges gyerek című, inspiráló könyve után ezúttal napjaink egyik legégetőbb problémáját: a gyermeki agresszió kérdését tárgyalja. Érdemes rögtön a címnél elidőzni: Tehetünk ellene? – A gyermeki agresszió – olvashatjuk a borítón, pontosan ugyanabban a struktúrában, ahogyan a szerző korábbi, tehetségről szóló könyvénél. A kérdő módban megfogalmazott címek beszélgetésre, együtt gondolkodásra invitálnak, nyitott, befogadó attitűdöt teremtenek az olvasóban. S aki ezzel az attitűddel veszi kézbe a kötetet, nem fog csalódni.

A könyv bevezetője szerint szülőknek szól, s a kiadó – tankönyvkiadóként – mégis (?) fontosnak tartotta megjelentetését. Végre egy gesztus, melyben tetten érhető: valaki tudja, hogy egy nevelés van! Hogy ugyanaz a gyermek jelenik meg otthon és az iskolában, s hogy mi magunk is, nevelőként, olykor aktuálisan a pedagógusi, olykor pedig a szülői professzióban, de mindvégig ugyanazok a személyek vagyunk!

Buda Mariann könyve megszólítja a szülőket. A szöveg hozzájuk beszél, folyamatosan fenntartva a szinte személyes kontaktust, ám olvasás közben valami nagyon érdekes dolog történik: a téma okos, de mindvégig könnyű, mesélő hangnemben való kibontása kissé eltávolítja az olvasót a szülői szereptől, s létrehoz egyfajta távlatot, a jobb áttekintést biztosító perspektívát. Innen nézve a szülői viselkedés, a családi kapcsolatok rendszere valami nagyon izgalmas, szövevényes, ám megérthető világ, s saját viselkedésünk éppúgy megérthető benne, mint a gyermeké.

S ezen a ponton már valóban mindegy, hogy Buda Mariann kinek „címezi” mondandóját: mert az anya-gyerek kapcsolatról, az érzelmek kifejezéséről és dekódolásáról vagy a feszültségtűrésről és fejlesztéséről szólva nemcsak tényszerű ismereteket közöl; sokkal inkább egy mindenki számára használható megközelítésmódot kínál az emberi problémák megértéséhez. Mert tudnunk kell, hogy a viselkedésrepertoár a környezetre (vagyis ránk) reagálva alakul ki.

Sokszor nem vesszük számításba, hogy a gyermeket nem (csak) verbálisan kifejezett szándékaink, utasításaink, kinyilvánított igényeink irányítják, hanem sokkal inkább valódi érzelmeink, akár saját magunk előtt sem ismert félelmeink, vágyaink, rejtett várakozásaink szerint „működik”... Néha, kis túlzással, az az érzésem: az agresszió témája csak illusztrálja mindazt, amit a szerző a harmonikus gyermekkor tényezőiről – illetve ennél is sokkal többről, a harmonikus emberi együttélésről – elmond nekünk.

Mégsem kell csalódni azoknak sem, akiket az agresszió „érdekel”, s akár konkrét útmutatást remélve veszik kézbe a könyvet. Bár, ami az útmutatás nyomán kibontakozik, nem lesz (mert ez esetben nincs) királyi út. Az algoritmus nem egyfajta „agresszióellenes kúráról”, sokkal inkább a gyermek agresszív viselkedéseinek minél pontosabb megismeréséről, a támogató környezet és a helyes nevelői magatartás kialakításáról szól. A feladat nagy, a szöveg mégis reményt kelt: valahogyan a sorok között megbújik a hit (sőt tudás), hogy mindez megcsinálható...

Jó lenne, ha Dr. Buda Mariann könyvét minden gyermekekkel foglalkozó felnőtt ember kezébe vehetné. S túl ezen, a pedagógusoknak nagyon melegen ajánlom még két okból. Az egyik már a tartalomjegyzéket fellapozva kitűnik: ugyanis, bár szülőknek szól a könyv, a szerző a pedagógusokra is gondol benne egy fejezet erejéig. Ám a másik érvem ennél sokkal érdemibb: aki gyermekekkel és szüleikkel foglalkozik, óhatatlanul gondol valamit, gondolkodik valahogyan a gyermek-felnőtt kapcsolatokról. S ezeket a gondolatokat nagyon érdemes megmérni, továbbgondolni Dr. Buda Mariann könyvének tükrében...

Földes Petra

Dr. Buda Mariann: Tehetünk ellene? – A gyermeki agresszió
Dinasztia Tankönyvkiadó, Budapest, 2005
Ára: 1490,- Ft

--

Linkek

Utolsó üzenetek:
  FeketeVipera

Így bízhatnak a tanárok a kormány ígéreteiben: http://kispest.blog.hu/2010/09/05/...

--
  misley j

Szia Zöldbéka!
Hihetetlen, hogy ennyire figyeltek, ilyen gyorsak vagytok! Sok örömöt a Nagy Szivárvány Iskola diszítéséhez!

--
  zöldbéka

Kedves Judit!
Köszönjük a csodálatos munkákat!

--
  Zsuzsi

Achs Tanár Úr!

Az eddigi megnyilvánulásaid alapján nagyra tartom a véleményed, ezért megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, hogy valóban csak félreértettem a kiragadott mondatot. Nem vagyok tévedhetetlen, csak szólj rám nyugodtan, ha badarságokat mondok! Elő szokott fordulni...
Zsuzsi

--
  achs

Kedves Zsuzsi!

Azt hiszem, ritkán szoktál ilyet tenni, de most talán tényleg elnéztél valamit.

ax

--
  misley j

Kedves Kollégák!

Iskolánkban - az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban - helyhiány miatt fel kell számolnunk diákjaink rajzórai / alkotóköri munkáinak gyűjteményét .
Sok–sok kerámiától, különböző technikájú rajztól / festett képtől, kollázstól, ablaküvegre tehető- fóliára festett képtől kell megválnunk.
Hogy milyen szellemiségű munka folyik itt - Szabó Imre kolléga irányításával - azt megnézhetitek az alábbi címen:
http://www.akg.hu/paletta/
Azt indítványozzuk, hogy aki szívesen vinne iskolája, közössége, intézménye díszítésére az archívumunkból, az szeptember első két hetében keressen meg bennünket és válogasson kedvére.
Címünk:
AKG, Budapest, 1035 Raktár u.1.
Kapcsolat:
(1)250-20-72/120
misley judit,
email
misley[kukac]freemail[pont]hu címen ill.
Szabó Imrével
Békés munkás új tanévet kívánok:
misley judit,
az Akg könyvtárosa
2010. augusztus 29.

--
  L. Rirók Nóra

Az még csak hagyján, nem lenne rossz, ha az egyházi iskolák is kivennék a részüket a kérdés megoldásából...Engem inkább az a két üzenete dühít, hogy "többségében cigány gyerekek", mert ez a szegregáció felé mutat, meg, hogy "előkészítés lenne az integrációra", mert ez szerintem a kötelező ideológiát jelenti.

--
  Zsuzsi

Mindebből azt értem, hogy az egyházi iskolák nyakába akarja varratni az úr a romakérdés megoldását. Vagy elnéztem valamit?

--
  L. Ritók Nóra

Igen, azt hiszem, lesz miről vitakozni. Csak nem tudom, kivel:
"Balog Zoltán bírálta a romák integrációjának eddigi gyakorlatát. Úgy vélte, minél több olyan egyházi iskolára lenne szükség, ahol többségében cigány gyerekek tanulnak. Mindez előkészítés lenne az integrációra - jelentette ki."

--
  A szerk.

Az integráció (romák, SNI stb.) úgy látszik a következő tanévben is számos lezáratlan problémát vet fel. Ezt bizonyítja a Bukdácsoló esélyegyenlőség újabb írásához érkezett számos hozzászólás is.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[V. Attila:] Köszönöm szépen ezt az írást, a kérdésekkel és a kételyekkel is együttmozdulok. Ahelyett azonban, hogy tovább kérdeznék, felhívnám a figyelmet H.R. államtitkár asszony egyik első megnyilvánulására az ország házában: "Az Iskola a határon bizony sok szempontból […]
Indul az új tanév »

--

[L. Ritók Nóra:] A mienk is közte van. Nézzétek meg és szavazzatok! A címe: Toldi képek... Köszönöm!
Gerillafilmek a roma integrációért »

--

[Juli:] Kedves Béka, előre is köszönöm, és kíváncsian várom.
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[zöldbéka:] Igazad van Zsuzsi és nem is állítottam ilyet. Csak azt, hogy mindkét csoport nagy hátrányokkal indul (deficittel): a fogyatékkal élők fogyatékosságuknak megfelelő hátrányokkal, a roma gyerekek ( és a sok ezer meg tízezer nem roma gyerek) a szocializációjukból adódó […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[Zsuzsi:] Zöldbéka! Igenis van különbség a romagyerekek és az értelmi fogyatékosok integrációja között! 1. Nem minden roma gyerek fogyatékos! 2. Az integráció csak egy divatos szlogen. Engem pl. senki ne akarjon integrálni sehova. Van identitástudatom, és ha nem sértik meg, jól […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[Juli:] Kedves Zöldbéka és más Kommentelők! Ha úgy látjátok, hogy a két téma egy tető alatt megfér, akkor rendben, ezt Ti tudjátok jobban. De én azért még mindig úgy gondolom, hogy a fogyatékkal élő gyerekekről is lehetne kezdeményezni beszélgetést, mivel itt csak egy bizonyos […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[zöldbéka:] Juli! Én nem látok különbséget a romagyerekek és a fogyatékos gyerekek integrációja között.Ugyanazok jellemzik mindkét csoport integrációját. Röviden, a teljesség igénye nélkül: - mindkét réteg jelentős deficittel indul - a legtöbb fogytékkal élő gyermek pontosan olyan […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[csilla:] 1. családgondozóként iskolát keresünk a gyámügyi előadómmal: nem sni-s, 17 éves, általános iskola 8. osztályában 6 tantárgyból bukott tanulónak, akinek most a sikertelen pótvizsga után határozattal megszüntetették tanulói jogviszonyát. segítetek? lehet itt még segíteni? […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[Zsuzsi:] Az értelmi fogyatékosok integrációja elhibázott politikai döntés volt, amit úgy tűnik, senki nem akar helyrehozni. Éppen azt sérti a legjobban, aminek a nevében a létjogosultságát hangoztatják: az esélyegyenlőséget. Mert amellett, hogy nem minden gyerek integrálható, már csak […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--

[Juli:] Kedves Béka! Indítottatok egy új témát a fogyatékkal élők integrációjáról. Nincs kedved egy oldalban azt, amit itt kommentben összefoglaltál megírni vitaindításként? Van ugyan köze egymáshoz a két ügynek, de a romaprobléma (csak részben a romaintegráció) , amiről Nóra […]
Boldog szegények? Avagy ki számíthat sikeresebb életpályára? »

--
A tanácsadó határozatlan ideig szünetel. Új kérdésekre nem áll módunkban választ adni, de a korábbi válaszok természetesen továbbra is olvashatók.
1787323@OFOE (2001–2010) | Impresszum | Kapcsolat | Oldaltérkép | RSS | Partnerek