|
|
Utolsó üzenetek:
 Aktív Állampolgárság AlapítványAz Aktív Állampolgárság Alapítvány 30 órás akkreditált pedagógus-továbbképzést hirdet az aktív állampolgárságra nevelés iskolai megvalósításának témájában, az alapítvány által kifejlesztett Álompolgár elnevezésű program és a hozzá kapcsolódó kézikönyv alkalmazásával. --
Kék Vonal Gyermekkrízis AlapítványA Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány képzést hirdet telefonos önkéntesek számára. --
 OFOE
--
 OFOEKedves Olvasóink! Az Üzenő és a sajtófigyelő a nyári szünet alatt is működik. --
ZsuzsiSzeretem olvasni Achs tanár úr írásait. Szívből szólnak, a született pedagógus szívéből. Most sem csalódtam. Nem mindenféle, gyereket közelről sosem látott doktori cím mögül hirdeti a mindenki számára egyetlen és üdvözítő utat, hanem "lentről" beszél, a katedráról. Látja és láttatja a valóságot. És nem bűnbakokat keres, hanem kiutat. --
OFOE„Az erkölcsi nevelés alapfeltétele, hogy a pedagógus azonos lehessen önmagával” – írja Achs Károly. Cikke már a neten is olvasható: --
MicimackóEzzel így már egyetértek. Milyen jó vizsgabizottság lenne belőlünk!!! --
 JuliMicimackó! Számomra nem csak ez, és nem is elsősorban ez a történet tanulsága. Az irodalmi művek értelmezése remek alkalom (lehetne) arra, hogy ütköztessük a véleményünket. Az elmesélt történet óta eltelt jó néhány évtized, és sok minden változott tanár-diák viszonylatban is.. Akkor az én első (ki nem mondott) véleményem az volt, hogy egy ilyen diákot, aki ekkora sületlenséget beszél, meg kellene buktatni. Ma már azt mondanám, hogy érvelésre kellene ösztönözni. Persze, lehet, hogy erre nem az érettségi vizsga a legjobb terep, bár ha normális lenne a légkör, egy ilyen beszélgetésből több kiderülne, mint egy tételfelmondásból. Hol vagyunk azonban még ettől! --
MicimackóLátod, erre mondtam, hogy nem mindenhol, és nem minden esetben merjük a véleményünket felvállalni. És aki biztosra akar menni, az az esetek döntő többségében alkalmazkodik az adott közeg véleményéhez. Nem keveredk vitába, inkább elhallgatja, amit gondol - mint én a nevem. --
JuliKedves Micimackó! Kérdésedre (már hogy felmeri-e egy gyerek az érettségin vállalni a véleményét) felrémlett egy emlék bennem. Érettségiztettem (nem én voltam a magyartanár), és az egyik kislány Illyés Bartók című verséről kijelentette, hogy eszerint Bartók zenéje értelmetlen zagyvaság, élvezhetetlen hangzavar. Már éppen szólni, kérdezni akartam, amikor láttam, hogy a mellettem ülő igazgató párásodó szemmel írja be a feleletre az ötöst. Én nyeltem a mérgemet, mert rajongtam Bartókért, mint ahogyan a költő, Illyés is. Persze, egy szót sem szóltam (mi közöm hozzá, én németből vizsgáztatok csak). Azóta is bánt, hogy nem reagáltam. --
  Kommentek RSSUtolsó 10 hozzászólás:
[Juli:] Kedves Itgy!
Nem értek egyet a véleményével: a büntetés célja semmi szín alatt nem lehet a megalázás. Fontos persze, hogy legyen visszatartó ereje, létezzenek olyan hiteles szabályok, amelyeket mindenki elfogad, betart. Ha valaki vét az ilyen szabályok ellen, az szankcióval […] --
[itgy:] Bizony a büntetés megalázó. És? Tán nem az a célja? Nem az, hogy egyértelműen, ha kell, keményen jelezze a megbüntetettnek, hogy amit tett, helytelen? A börtön talán nem megalázó? Vagy a felnőtteket meg lehet alázni a cél érdekében, a gyerekeket pedig nem? Milyen logika vezeti […] --
[Katolikus hívő:] Kedves "Juli"!
Köszönöm reakcióját, örülök, hogy egyetérthetünk a lényegi kérdésekben. Én is olyannak vélem a mai helyzetet, amilyennek Ön látja. Egyedüli megoldás az lenne, ha minél több ember gondolná és tenné így, ahogy mi egy páran. Csak ne adjuk fel! :) --
[Juli:] Kedves "Katolikus hívő"!
Nagyon köszönöm a válaszát. Úgy vélem, hogy a lényeges dolgokat tekintve tökéletesen egyetértünk. Teológiai vitába (kellő felkészültség híján) nem mernék bocsátkozni, de mindent meg szeretnék tenni annak érdekében, hogy zsidók és […] --
[Katolikus hívő:] Kedves "Juli"!
Az észrevételei jogosak, néhol túl gyorsan, pontatlanul és figyelmetlenül olvastam el a szöveget, ezért a szerző és az Ön elnézését kérem!
"Jó lenne, ha egy a zsidó-keresztény kultúrát elsőrendű vonatkoztatási pontnak tekintő országban nem […] --
[Juli:] Kedves "Katolikus hívő"!
A vitatott írás szerzője a kiváló Bulányi György példájával – többbek között – egy nagyon is aktuális feszültséggócra akart utalni. Nagyon sajnáljuk, ha bárki érzékenységét megsértette volna az írás, a szándékos bántást […] --
[Katolikus hívő:] Ebből az írásból csak azt tudom kiolvasni, hogy a szerző nem ismerte Bulányi Györgyöt, de még a teológiáját sem. Nem tudom, hogy szándékosan vagy tudatlanságból, de úgy érzem, leginkább a zsidó-ellenesség témájára próbálta kihegyezni a cikk lényegi […] --
[Szabóné P. M.:] Sajnos az osztálykirándulások már általános iskolában is botrányosak lehetnek. Az alkohol a randalírozás már 6. 7. osztályban előfordul.
Hiába állítunk fel szabályokat, nem hajlandóak betartani. Hiába volt alaposan szervezett, hiába próbáltam a kedvük szerint […] --
[Juli:] Kedves Zsuzsi! Itt a rendszerben vannak óriási hibák. A kérdéseidre választ csak úgy lehetne adni, ha ezekből a hibákból indulnánk ki. Foglalkozni kellene – többek között – a kapkodó, át- meg átpolitizált közoktatás-irányítással, a teljesen elhibázott pályázati […] --
[Zsuzsi:] Kedves Nóra!
Mindenhonnan azt halljuk, hogy az oktatásra nincs pénz. Szerintem pedig rengeteg van, csak elfolyik. És nem oda, ahol szükség lenne rá. Ha a mindenféle "találmányok" helyett ezeket az összegeket a "normál" oktatásba fektetnék, ha újra […] --
A tanácsadó határozatlan ideig szünetel. Új kérdésekre nem áll módunkban választ adni, de a korábbi válaszok természetesen továbbra is olvashatók.
--
|
    Archív
Osztályfőnöki szerep: Publicisztika Bán Mihály„Egy szeg miatt a patkó elveszett”Egy szeg miatt a patkó elveszett Angol gyermekvers 1. részBevezetőA közoktatás legfontosabb mutatója az elmúlt évtizedekben a gyereklétszám csökkenése lett. Ez a legtöbb problémát okozó – a finanszírozást meghatározó – mutatószám azonban csal. Az, hogy egy pedagógusra átlagosan egyre kevesebb gyerek jut, elhomályosítja azt, hogy mennyit változtak a gyerekek (és a körülmények) ebben az időszakban. Egyre több a külön eljárást igénylő gyerek, akivel egészségügyi vagy szociális szempontokból, részképességzavarok miatt vagy éppen a szülő kérésére egyéni bánásmóddal kell foglalkozni. ...egyre több „különleges” gyerek születik... ...sok szülő szorong, mert a gyerek a hagyományos nevelési módszerekkel kezelhetetlen és hozzáférhetetlen, mintha más világban élne... A nyolcvanas évek óta tart ez a folyamat: büszkén vagy kétségbeesve, de egyre több szülő mesél arról, milyen különös dolgokat mond, csinál a gyereke. Van, aki a „szőnyeg alá söpri a problémát”, mások pszichológushoz fordulnak... Atomreaktor utódokOlyan, mint egy kibiztosított kézigránát, vigyáznia kell magára, hogy „fel ne robbanjon”, mielőtt belenő felnőtt testébe. Atomreaktor gyerekeknek nevezem a hozzá hasonlókat. Túlérzékenyek, és ha a szülők nem adnak követhető magatartásmintát, amit elfogadnak és tisztelnek, hanem tanácstalanságukban inkább ráhagynak mindent (kiemelés tőlem), akkor veszélyesek lehetnek, mert kifelé robbannak. Lelkiismeret-furdalás, bűntudat nélkül ölnek, pusztítanak, mert nincsenek „beléjük építve” a morális fékek. Nem indulatból cselekednek, hanem „elvből” büntetik azt, aki szerintük vétett valamilyen szabály ellen.
Persze, ennek ellenkezője is igaz. Vannak olyan tehetséges gyerekek is, akik végtelenül magányosak, mert nem értik meg őket. A tanárok hiába próbálkoznak a tekintélyelvvel, csak tönkreteszik őket, mert dacosan, önsorsrontó módon reagálnak, „befelé robbannak”... Rengeteg az ilyen gyerek, ezért a szülőknek és pedagógusoknak – bármilyen nehéz helyzetben vannak is – óriási a felelősségük.1 Eddig a hetilap, a hétköznapi vélemény. S mit mond a szakember ugyanerről? ...Azzal kezdtem, hogy a barátom hadban áll a gyerekeivel és a játszma – egyelőre – vesztésre áll. Nincs egyedül. Egyre több szülő nem tud mit kezdeni tizenéves gyerekével. Nincs semmi baj, csak állandó zűrben élnek: nem értik egymás nyelvét, életfilozófiáját – egyesek már a kezelhetetlenség járványáról beszélnek. A tinik és a felnőttek, kamaszok és idősek, mindig is különböztek egymástól, az adoleszcencia a lázadás kora volt – ennyiben nincs mit csodálkozni. Ma viszont másról van szó: ők egy másik világba – az újkapitalizmusba születtek, környezetük itt szocializálta őket, tudatos életük azonos ezzel a más kulcsra járó világgal – már amennyire ez tudatos lehet. (...) Mert ezek másképp kamaszok, mint korábban, s maga az adoleszcencia is tovább tart – olykor a felnőtt korba is átnyúlik. Tán soha nem volt még ilyen radikális a különbség apák-anyák és gyerekeik között.
(...) Te is azt hiszed, minden úgy van, ahogy a te korodban, kicsit kitombolja magát, aztán... („még ezt a Nike-t megveszem negyvenezerért, aztán úgy is vége...”) Nem így van: az egész mai ifjúságszociológia arról szól, hogy képtelen utat találni ehhez a generációhoz. Találgatás van ezer – megértés kevés. (Lásd pédául Horst W.Opaschowski:Generation 1999 című könyvét: a tanácstalanság gyűjteménye.) (...) Nem az erfurti – és a hozzá hasonló amerikai – tini lövöldözős ámokfutókra és az okozott tragédiákra gondolok, azok határesetek. Fontosabb az a tanácstalanság, amivel a köznapi viselkedés-, gondolkodás-, ízléskultúra gikszereit nézed, ahol tehetetlenül állsz te is, a tanár is, a szociológus is. De azért vegyük csak tudomásul, hogy ők, a gyerekek is tanácstalanok: „Mit kezdjek olyan szülőkkel, akik még egy videómagnót sem tudnak beprogramozni, pláne nem egy site-ot megnyitni...?” Mert szüleik meg az ő kultúrájukba, civilizációs játékaikba nem akarnak beleérezni/beletanulni. (...) Csak bele kell olvasni néhány internetlap vitaszövegeibe, és mellé kell rakni a nagyobb politikai lapok témáit, nyelvét, stílusát: azonnal látni fogod a bajt. Ez a generáció egyre inkább olyan szemmel nézi a dolgok alakulását, amiről a legitim fórumokon nem is álmodnak. Más a téma, az érték és mérték. (kiemelés tőlem) Nem azt mondom, hogy ezt át kell venni, csak azt, hogy a meggyőzéshez (egyáltalán a politikai térbe való bekapcsoláshoz) e generáció észjárásának, élményvilágának ismerete, (megtanulása) szükségeltetik. Ahhoz pedig szemléletváltás: ami nem ifjúságpolitika, hanem a politikai habitus átépítése. Mert itt fog eldőlni a jövő... 2 Figyelemre méltó az is, hogy ma egy felső tagozatos osztálynak egyre kevésbé lehet kiadni úgy egy utasítást, hogy „mindenki álljon be a sorba” vagy „nyissátok ki a könyveteket”. Ez sokszor már nem jelent semmit; szinte név szerint kell megszólítani a tanulókat, hogy az utasításnak úgy-ahogy hatása legyen. A gyerekek tájékozottabbak, de nem „okosabbak” iskolai értelemben: türelmetlenebbek és érdektelenebbek. (Két, csak első pillantásra ellentmondó vélemény: (az első:) a Debreceni Egyetem professzora szerint az egyetemi hallgatók egyre intelligensebbek – sokszor maguk sem tudják mennyire –, de arányaiban egyre kevesebbet teljesítenek; a többség a minimumra törekszik.3 (S a második:) (...)
– Mi a tapasztalata: a frissen érettségizettek körében az utóbbi években kevesebb vagy több tudással rendelkeznek, mint az azt megelőző időszakban? – Évről évre rosszabbodik az egyetemre jelentkezők tudásának, olvasottságának, műveltségének a színvonala. A mai diákok nagy része még a kötelező olvasmányokat sem ismeri. Ahhoz erőfeszítés kell, hogy valaki leüljön tanulni. Erre nem hajlandó a mai fiatalok jó része. Nem lehet csak tanítani, a diáknak tanulnia kell, hogy elérje a megfelelő tudásszintet...4 Valószínűleg átrendeződésről van szó: az nagyon jó, hogy az információs társadalom bizonyos jellemzői szinte „ráragadnak” a gyerekekre különösebb erőfeszítés nélkül, eközben azonban nagyon fontos elemek kivesznek a „régi” kultúrából. (S a második vélemény tükrében különösen érdekes, hogy mi eredményezi a – középiskolások, szülők, pedagógusok szerint nagyon is valós – túlterhelést?) Ráadásul megváltozott a tanár-diák viszony, pedig a tudás „felvétele” – akár a táplálékfelvétel – lent, az „ozmózis” szintjén zajlik: az oktatásra vonatkozó kormányzati elképzelések is a tanár-diák viszonyban működnek – vagy nem működnek. A nem megfelelő kapcsolat miatt nemcsak hogy „nem megy át” a tudás, de a nevelésben még az a furcsa helyzet is előfordulhat, hogy minél jobb mintát közvetítene a tanító, annál messzebbre tolódik ki a diák viselkedése egy képzeletbeli skálán negatív irányba. Hiszen a példát már nem a pedagógus jelenti, sőt a szembenállás miatt a „csakazért is (sic!) az ellenkezőjét csinálom” magatartás érvényesül. A vita azon folyik, hogy 4 vagy 5 – mondjuk – nyelvórája legyen a diáknak hetente. El kell gondolkodni azon, hogyha más lenne a gyerek viszonya a világhoz, értve ezen a szüleit, az iskoláját, a lakókörnyezetét, valószínűleg 3 óra alatt többet megtanulna, mint most 6 óra alatt.
...Pár éve még küzdöttek az emberek a vandalizmus ellen. A házakat újra festették, a kandeláberekben pótolták a kidobott égőket, a padokat visszaállították. És felháborodtak a feliratokon. Mára – úgy tűnik – feladták a harcot.
...Aznap úgy indultam el a városba, hogy ha törik, ha szakad, beszélek egy firkálóval. A Nyugati téren meg is láttam az embereimet. Két fiatal srác... két számmal nagyobb kabátban és sprayjel felszerelkezve haladtak a mozgólépcső irányába. Utánuk eredtem. Az ösztönöm nem csalt, igazi vandálok nyomába akadtam. A fiúk végigfújták a mozgólépcső melletti összes plakátot, még a vészjelzőt is kidekorálták. Lassan közelítettem. Egy férfi azonban megelőzött. Nagydarab, vállas óriás: vészjósló hangon rászólt a suhancokra. És akkor... iszonyú jelenet következett. A fiúk kötözködni kezdtek, hirtelen ott termett egy harmadik srác, majd egy negyedik, körbevették, lökdösték a férfit. Kiszáradt a torkom. Kétségbeesve néztem szét, de a járókelők elsurrantak mellettem. A rendőrök másfelé fordultak. Az újságárus a pult mögé hajolt. (Kiemelés tőlem.) Végül a férfi csak kitépte magát. Vörös fejjel, remegő szájjal továbbsietett. Csak álltam, nem mertem szólni, odamenni. Egyik este hallom, hogy az ablak alatt nagy a ricsaj. Kinézek. Kisfiúk – alig tízévesek – éppen a fiatal cserjéket törik derékba. Krákogok, erre felnéznek, röhögnek, és tovább munkálkodnak. Leszaladok. De alig hogy megnyikordul az ajtó, szétrebbennek. Hűlt helyükön csak a facsonkok és a szétszórt ágak. Emlékszem, kölyökkoromban én is televéstem az iskolapadot. Aztán le kellett csiszolnom, le kellett lakkoznom az egészet. Soha többé nem karcoltam össze.5 A főiskolákon, egyetemeken tanult pedagógiai eszközök java része már hatástalan (próbáljon valaki úgy rendet tartani egy iskolai ebédlőben, hogy szigorúan néz), újak pedig nincsenek helyettük. (Egy amerikai iskolában – ahol nagy bajok voltak – készítették a kétpontos házirendet: „Senki nem bánthat másokat. Senki nem akadályozhatja mások tanulását.” Már e tömör házirend betartatása is komoly nehézségekbe ütközne. Eszközök híján az óvodák, iskolák jó része ma nem tud érvényt szerezni a nevelési céljaik eléréséhez szükséges követelményeknek. Márpedig Richelieu szerint: „Törvényt hozni és nem betartatni azt jelenti, hogy támogatjuk azt, amit meg akarunk tiltani.” ) Ötvenegynéhány éves kolléganő mondta, hogy vannak gyerekek, akikkel kapcsolatban egyetlen dolgot tudnak tenni: alig várják, hogy megszabaduljanak tőlük, továbbpasszolva a problémát. S ők, a hatvan év felé közeledők, pedig azt számolgatják, mikor mehetnek már nyugdíjba. Struccpolititkát folytatunk a média ügyében is, pedig nem háríthatjuk el az értelmezés megtanításának felelősségét, az érdeklődés irányítását. Időt kell szánni a médiahírek elemzésére, értelmezésére. Ha a világ történéseivel kapcsolatban „képben lesznek” a gyerekek, az meghozza az érdeklődés odafordulását. A gyerekeink sok olyat is látnak, amit nem kellene. Amikor kiderül, hogy meglepő tájékozottsággal rendelkeznek bizonyos „felnőttes” dolgokban, általában kiderül az is, hogy e – legtöbbször felszínes vagy egyoldalú – tudás forrása a felügyelet nélküli „médiafogyasztás”. A szexualitás előtérbe kerülése már az általános iskolás – időnként az alsó tagozatos – gyerekek szóhasználatában és témavilágában nyomon követhető. S egy más irányú hír:
A rendőrség szerdán elfogta azt a három 15 éves lányt, akik a Pécs melletti Hirden júniusban 69 sírt rongáltak meg a helyi ótemetőben.
A fiatalkorú lányok kihallgatásán kiderült: vallási vagy személyes motiváció nem állt a sírgyalázás elkövetésének hátterében – a lányok időtöltésnek szánták a rongálást. Vallomásaik szerint tisztában voltak azzal, hogy tettük kegyeletsértés, de az elkövetés közben azt bulinak, jó szórakozásnak tekintették – hangzott el a rendőrség csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol elmondták, hogy a lányok először június 15-én délután – miután horrorfilmet néztek (kiemelés tőlem) – mentek ki az ótemetőbe. Egyikük bakancsával rálépett egy homokkő lapra, amely szétesett, ez adta az indíttatást: megrongáltak 15 sírt. Néhány nap múlva ismét visszatértek a temetőbe, ekkor már kifejezetten károkozás szándékával. Egy óra leforgása alatt 54 újabb sírt rongáltak meg, kihúzták a kereszteket, majd fordítva dugták vissza őket a földbe...6 „A magam részéről a legsúlyosabb problémának nem a képernyőn elharapozó ostoba erőszakot látom – írta dr. Ranschburg Jenő pszichológus az egyik tanulmányában –, hanem azt, hogy csökken a gyerekek ellenállása az ilyen hatásokkal szemben. (...) Gyerekeink zömének élete meglehetősen örömtelen, (...) a családok élete feszültségektől terhes, az iskola felesleges ismeretekkel terheli túl – és gyilkos , a gyermeki léttől idegen versengésre kényszeríti – a tanulókat. A gyerekek életük legfontosabb szféráiban magukra hagyatottak, a sebek, amelyeket elsősorban a családi élet és az iskola kudarcai ütnek, kezeletlenül szorongásokká, indulatokká mérgesednek, és ez a lelkiállapot már valóban fogékony a képernyőről áradó durva erőszakra, a könyörtelen agresszivitásra.”7 Mi hozhat változást?Talán a legfontosabb, hogy át kell adnunk azt az érzést, amit a montreali világkiállításon azok éreztek, akik vadidegen létükre sírva borultak egymás nyakába. 1976-ban a Montreali Világkiállításon láthatóvá örökítették az emberiség drámáját képes képletekben is. A nagy formátumú kiállítás kijárati kapujánál hatalmas méretű, technikailag csúcsszínvonalú demonstrációs földrajztáblákat helyeztek el. A sorozat első néhány képén ott voltak jól láthatóan a Föld országai a maguk természeti adottságaival. A következő táblákon ott volt a részletezett galaktikák között az emberek égiteste... Előbb csak egy hatalmas léggömb, aztán egy óriáskerék, aztán egy labda és végül a végtelen Univerzumba kivetítve egy gombostűre tűzött cédulán ott volt valahol..., s valahogy jelezni kellett, hogy még van... a FÖLD!8
Akkor ott megdöbbentően nyilvánvalóvá vált, hogy a Föld emberestül-mindenestül egy gombostűfejnél kisebb objektum ekkora léptéknél (József Attila: „a mindenséggel mérd magad”). S az is, hogy az emberek sorsának értelme csak az egymásba kapaszkodás lehet. A (társadalom)filozófusok, ökológusok, erkölcstanítók „más módon kell élni” figyelmeztetéséhez, a gondolkodás más pályára állításához alighanem ez az érzés adja a kiindulási alapot. -- Jegyzetek1 NŐK LAPJA 2003. június 16. : A csillaggyerekek titkai Nagy Emőke 2 NÉPSZABADSÁG 2003. augusztus 16. : Hol van az a használati utasítás? Almási Miklós 3 KOSSUTH Rádió : Névjegy 2003.07.20. Mihók Sándor professzor 4 KOKTÉL 2003. március Veszprémi Üzleti Magazin Bécsy Tamás professzor 5 HÖLGYVILÁG 2002. február 21. Vandálok Vályi-Nagy Erika 6 NÉPSZABADSÁG 2003. július 11. Horrort néztek a sírgyalázó gyereklányok 7 Ranschburg Jenő: A tv a hibás? 8 NAPLÓ, 2002. május 3. Veszprém megyei napilap. A Földet kölcsönvettük. Olvasói levél. Mándoki Szabó István Címkék: oktatáspolitika --
|
|
Iskolamesék »
Új hírek az Aulán »
Link küldése