OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2018. április 3.
» Hozzászólások (0)

What the vak! Juhász Tomi – Vaklárma

A Magyar Színház ajánlata

Mottó: Az apám szerintem fogyatékos, mert édesítővel issza a kávét.
(Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában)

A diákok egy, korban hozzájuk közel álló fiatallal találkozhatnak, aki pontosan olyan, mint ők: érik örömök és csalódások, tanul, bulizik, és közben igyekszik megvalósítani saját álmait. Történetesen vak. De ezzel épp úgy együtt lehet élni, mint bármilyen más problémával.

Cél: Közelebb hozni a diákokhoz a fogyatékosság, a tolerancia, az elfogadás problémáját. Mindezt új és diákbarát módon.

Célcsoport: 14-19 éves középiskolás diákok.

Időtartam: A előadás kétszer 45 perc, igény szerint 5-10 perc szünettel.

A projekt előadója

Juhász Tomi 1988-ban született Budapesten. Tanulmányait a Vakok Általános iskolájában, a Lauder Javne Általános Iskolában és az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban végezte. 2013-ban az ELTE történelem szak befejezése után a Kőbányai Zenei Stúdió tanulója lett. 2008-ban társadalomismeret projekt érettségije keretében egy diákoknak szóló érzékenyítő programot szervezett Vakrandi címmel a Ferencvárosi Művelődési Központban. Ugyanezzel a címmel vezetett érzékenyítő rádióműsort két évig a Muzsikus rádióban. Több nemzetközi fogyatékosügyi konferencián képviselte a magyar fogyatékkal élőket.

Három évadon át moderátora volt a Néző Művészeti KFT Vakság című előadásának. 2012 óta több iskolában is tartott érzékenyítő beszélgetéseket, így az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban, a Madách Imre Gimnáziumban is.

2013-ban jelent meg Sándor Erzsivel közös könyve, címe Szegény anyám, ha látnám.

A projekt tartalma

„Kedvcsináló” koncert

Az érzékenyítő beszélgetések önmagukban legfeljebb arra jók, hogy helyettesítsenek egy osztályfőnöki órát. Legfeljebb a sajnálatig juthatnak el a fiatalok, amire nincsen szükség. A közösség-érzésre volna, de az nem születik meg.

Egy ilyen beszélgetésen a gyerekek meg vannak szeppenve, emiatt sok kérdés bennük marad. Mikor leültetik őket, és azt mondják, „Na, kérdezzetek!”, leblokkolnak. Mit kérdezzenek egy vadidegen embertől, akiről azt a három mondatot tudják, amit bemutatkozásképp elmondott? Egy koncert közvetlenebb viszonyt alakít ki. A dalokban az előadó őszintén mesél az életéről, érzéseiről, ami nem sokban tér el a hallgatók saját tapasztalataitól. Ezzel a zene közös nevezőre hozza a két oldalt. Ráadásul egy koncert önmagában is ritka az iskolákban, így mindenképp nagyobb érdeklődésre tarthat számot.

A koncert ideje 45 perc az átkötő szövegekkel együtt. (Utána igény szerint rövid szünet.)

Kikérdező „show”

1. A koncerttel megalapozott oldott hangulatban a diákok feltehessék az őket érdeklő kérdéseket.

2. Kíváncsiságuk felkeltése a fogyatékkal élők és más kisebbségek helyzete iránt.

3. Annak kommunikálása, hogy az elfogadás, a tolerancia nem egyenlő a sajnálattal;

4. Mindenki lehet a pozitív és a negatív diszkrimináció áldozata;

5. Kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe;

6. Ezekben a helyzetekben hogyan kell, illetve érdemes segíteni.

A fogyatékkal élő emberek semmiben sem különböznek másoktól, mi több, mindenki más is tartozik olykor ilyen-olyan kisebbséghez.

Az előadásban helyet kap egy Vakos-kérdőív is, amelyet a diákok tölthetnek ki. A jelentkező osztályoknak elküldjük emaiben, hogy az előadásra kinyomtathassák és kitölthessék.

Két tanári visszajelzés:

„Juhász Tamás beszélgetése a vak fiatalok mindennapjairól egy telitalálat volt. Tamás szellemesen, közvetlenül, sikerrel beszélt az alsóbb évfolyamosokhoz, mertek tőle kérdezni, jó hangulatban mentek el.”

(Lenkefi Myrtill, tanár)

„A Juhász Tomival való beszélgetésen 25-en voltak, nagyon jó hangulatban telt. A gyerekek figyeltek, jók voltak, kérdezgettek.”

(Rezsek Laura, tanár)

Az érzékenyítő stand up és koncert a Magyar Színház szervezési osztályán kérhető, és akkor Juhász Tomi kimegy az iskolába. A szervezés telefonszáma: 06-30-284-3025, a program felelőse András Sándor. 

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.12.14.
Vásárhelyi Mária: Miféle generáció nő fel ebben az országban?
Aztán azon tűnődtem, vajon miféle generáció nő fel itt ebben az országban. Milyen társadalom lesz az, ahol a fiatalok hazugsággal és gyűlölettel szennyezett világban szocializálódnak?...
(Forrás: 168 óra)
--
2018.12.14.
Ha van értelme a verselemzésnek, akkor csak így
Hauber Károly, a pápai Türr István Gimnázium tanára olyan könyvet írt és állított össze A verselemzés iskolája címmel, amelyik sikerrel ötvözi a két fenti megközelítési módot: azaz...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.12.14.
Nem oldódik meg a probléma azzal, hogy rehabra küldjük a gyereket
A Bagázs Közhasznú Egyesület munkatársai Bag és Dány romatelepein közvetlen közelről követhették nyomon, hogyan vált évről évre egyre súlyosabb problémává a drogfogyasztás Magyarorsz...
(Forrás: abcug.hu)
--
2018.12.14.
Az egészségügy és az oktatás kivéreztetésével tudta tartani a kormány a hiányt
Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi az ára annak, hogy Magyarország hosszú évek óta képes tartani az államháztartási hiány - maastrichti - mértékét? Katona Tamás szerint ennek egyértelm...
(Forrás: Népszava)
--
2018.12.14.
"Semmibe veszik a tiltakozást" - az egyetemi dolgozóknál is kiverte a biztosítékot a túlóratörvény
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöksége mély felháborodását fejezi ki a munka törvénykönyve egyéni képviselői indítvánnyal történt, a szakszervezeti és társadalmi...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.14.
Több ezer kínai és az iráni hallgató tanul a magyar egyetemeken: itt vannak a friss adatok
Egy év alatt négyezerrel emelkedett a magyar felsőoktatási intézmények külföldi hallgatóinak száma: míg a 2016/2017-es tanévben 26 519, addig az előző tanévben már 30 276 külföldi tanult...
(Forrás: Eduline)
--
2018.12.14.
Jobban teljesítenek a diákok, ha egy órával később kezdődik az iskola
Egy seattle-i iskolakerület 18 középiskolájában 2016 őszén vezették be a későbbi tanításkezdést: 7.50 helyett csaknem egy órával később, 8.45-kor kezdődött az iskola. A szülők vegyesen...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.12.14.
Több mint 45 ezer könyvet osztanak szét szegény gyerekek között
A Libri 2018-as karácsonyi kampányában arra kért mindenkit, hogy vigyék el adománygyűjtő pontjaihoz azokat a gyerekkönyveiket, amik régóta a könyvespolcaik mélyén rejtőznek, és amelyekkel...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.12.14.
A PDSZ szerint sincs más lassan, mint az országos sztrájk
"a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a T/3628 számú, rabszolgatörvényként elhíresült törvényjavaslat minden elemét és annak elfogadásának körülményeit is elutasítja. Úgy vélj...
(Forrás: Pécsi Stop)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek