OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2018. január 28.
» Hozzászólások (2)

Digitális történetmesélés a nevelési-oktatási folyamatban

2. Csetlő-botló történetek – SNI-sek a virtuális világban

Osztályaimban, amióta létezik és hozzáférhető, mindig is meghatározó szerepe volt a digitális technikák alkalmazásának, ezen belül a digitális történetmesélésnek. Segítségével a sajátos nevelési igényű tanulókat éppen azokon a területeken lehet fejleszteni, ami általános gyengeségük: tanulási képességeik területein. Ez a munka azonban, ellentétben az „ép” tanulóknál alkalmazott digitális történetmesélési módszertannal, nem alkot önálló és időben behatárolható folyamatot, hanem végigkíséri a nevelés-oktatás teljes időszakát. Felhasználom valamennyi műveltségterületnél, hiszen ezek nálam nem válnak szét. A folyamatban a mutista gyerek épp úgy részt tud venni, mint az értelmi sérüléssel élő vagy autista.

Ennek a folyamatnak két fő része van: ismert történet visszaadása és saját, új történet alkotása. Ezek mindig ebben a sorrendben követik egymást, mert az SNI-s tanulók számára a szövegalkotás, szövegértés rendkívül nehéz.

A folyamat lépései:

1. Első lépésként csak hangot rögzítünk, például a tanulók felolvasnak egy ismert, rövid mesét és felveszik mobiljukkal, tablettel. A hanganyagot manipulálják: megváltoztatják a hangmagasságot, tempót stb. Ehhez az Audacity programot használjuk. Ezek után találnak ki ők maguk nagyon egyszerű történetet, amellyel ugyanígy járunk el.

2. Diafilm készítése: egyszerű hajtogatással készített figurákkal (maguk készítette bábokkal), tárgyakkal (ceruza, radír stb.) játszanak el történeteket, melyek fontosabb pillanatait (vázlatírás, lényegkiemelés tanulása) telefonjuk kamerájával rögzítik, majd a Powerpoint alkalmazással, felirat készítésével elkészül az alkotás.

3. Az animációs film készítése: annyiban tér el az előbbiektől, hogy itt már mozgóképet rögzítenek a telefonjukkal, kamerával. Az készült anyagot megvágják a Movie maker alkalmazással, hangot tesznek alá.

Ezekben a lépésekben még nem kell szerepelniük, így mindenki részt tud venni a folyamatban. A második szakaszban azonban már ki kell állniuk a társaik elé. Ugyanezeket a lépéseket teszik meg, de saját szereplésükkel. Ennek első része, amikor oktatóvideót készítenek egy adott tananyagból.

4. Mozifilm készítése

A tavalyi tanévben történt először, hogy ennek a folyamatnak utolsó lépcsője („mozifilm” készítése) kezdetén és végén méréseket végeztünk. A projekt időintervalluma 5-6 hét volt, és az egész osztály részt vett benne.

Lépések:

a) Bemeneti mérések:

 a, írott szöveg értésének mérése
 b, hallott szöveg értésének mérése
 c, digitális kompetencia mérése

b) Történetalkotás:

  • történet kitalálása egyéni munkában (ötletek a projekthez)
  • történet kialakítása kiscsoportban
  • közösen (frontális munkával) a legjobb történet kiválasztása, továbbgondolása
  • a történet jelenetekre bontása
  • a forgatókönyv elkészítése frontális munkáva

 c) Filmforgatás
 d) Utómunkálatok: vágás, hang
 e) Visszamérés

Részletek a filmből

A visszamérés eredményei: az írott szöveg értésének átlagos javulása 18,11%, a hallott szöveg értésének javulása 32.12% volt. Természetesen nem állítható, hogy csak a digitális történetmesélés ekkora fejlődést okozott volna 5-6 hét alatt, hiszen ezeknek a területeknek fejlesztése minden nap minden tanítási órán folyik, de az kétségtelen, hogy alkalmazásával sikeresebb munkát lehet végezni.

Leiner Károly (Zöldbéka tanár úr) tanító, gyógypedagógus, az Elveszett gyerekek országa és Az én gyerekeim című könyvek szerzője, az OFOE vezetőségi tagja, Példakép-díjas pedagógus. Az egyesületi portálon számos nagy visszhangot kiváltó írása jelent meg.

--

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Leiner Károly | 2018. január 31. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Kedves Zoltán, nekem szerencsém van, mert gyógypedagógusként több tantárgyat is taníthatok, így magammal kell "egyezkednem". De: voltam tanító bácsi is - ott is könnyedén megoldható a feladat. Ahol nem, ott a kollégákkal kell összedolgozni. Nézzünk egy példát: tegyük fel, hogy Ikarosz történetét tanítja magyar órán a görög mitológiából. A történet feldolgozása nem igényel 20 percnél többet. Utána csoportmunkában a gyerekek eldöntik, hogy mennyi diára osztják fel - ez a "vázlatírás". Ez sem több 5-10 percnél. Majd következhet a "szoborjáték", azaz eljátsszák és közben mobil telefonnal rögzítik. A következő (informatika) órán a képeket ppt-be illesztik és alája teszik a szöveget. Kész. Természetesen közben megtanulják, amit meg szerettem volna tanítani, kooperálnak, manipulálnak stb. A másik kérdés: mindez tökéletesen illeszkedik a törvényi előírásokhoz, hiszen minden kompetencia területen fejleszti a gyerekeket, feldolgozza és átadja az ismeretanyagot, csak éppenséggel a munkafolyamatot élményként, kihívásként éli meg a gyerek. Játszva tanul.
Zoltán | 2018. január 31.
Gratulálok! Fogyatékosokkal ilyen teljesítményt elérni nem akármilyen pedagógiai munkáról árulkodik. De mindez hogyan fér bele a mai iskolába, a NAT-ba, a kerettantervekbe? Milyen órák keretében lehet ezeket a lépéseket, eszközöket alkalmazni?
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.04.24.
Sikerrel zárult a Digitális Témahét az iskolákban
Idén közel hétezer pedagógus és 120 ezer tanuló vett részt a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ (DPMK) szervezésében és az Informatikai Vállalkozók Szövetségének (IVSZ) közrem...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.04.24.
Aki jó szakmát választ, arra biztos jövő vár
Nemzeti érdeknek nevezte egy tegnapi eseményen a kormányfő, hogy olyan fiatalokat neveljenek, akiknek piac- és versenyképes tudásuk van. Orbán Viktor szerint választ kell adni arra a gyakorlatra...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.04.24.
Gyerekbántalmazás miatt nyomoznak egy budapesti iskola igazgatója ellen
Gyermekbántalmazási ügybe keveredett Putnoki Zsolt, a Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola igazgatója, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz korábbi fideszes...
(Forrás: 24.hu)
--
2018.04.24.
Nekik is sikerült, mint a Talpas lányának
Tiszabőn, az ország egyik legszegényebb településén még mindig nagy szónak számít, ha valakinek sikerül leérettségiznie. Nagyon hamar, sokszor már az első évben otthagyják az középiskol...
(Forrás: abcug.hu)
--
2018.04.24.
Én nem vagyok szakember, de a szívemben van
Egy kis békési faluban nem mindennapi kapcsolatra bukkanhatunk egy látássérült kisfiú és tanítónénije között. Zsóriné Hocz Anikó amikor meghallotta, hogy Balázs az osztályába érkezik...
(Forrás: abcug.hu)
--
2018.04.24.
Többet keres a kezdő buszsofőr, mint egy egyetemi adjunktus
Bár az egyetemi oktatóknak 2015 óta negyedével (26,8 százalékkal) nőtt a bére, ez így is csak az egyetemi hierarchia tetején jelent elfogadhatónak hangzó pénzt. Egy egyetemi tanár alapesetben...
(Forrás: Index)
--
2018.04.24.
Fábry Béla: Akkor most?
Szomorú kép körvonalazódik. Még az eddigi piszkosszürke tónus is sötétebbé válik. Reménytelen a helyzet? Amíg a pályán látó mértékadó szakemberek nem kongatják fülsiketítő módon...
(Forrás: Népszava)
--
2018.04.24.
Beszóltak Orbánnak a gyenge kompetenciatesztek miatt
A Tanítanék Mozgalom azt írta Orbán Viktornak, hogy „a magyar gyerekek és fiatalok szövegértési és matematikai készségei rettenetesen gyengék. Különösen a leszakadó régióban élők...
(Forrás: index)
--
2018.04.24.
Balog után ki rázza gatyába Orbán demográfiai súlypontú minisztériumát?
Telnek a hetek, röpködnek a nevek: Balog Zoltán hétfőn bejelentett távozása után egyelőre ennyit lehet biztosan állítani arról, hogy ki vezetheti a negyedik Orbán-kormány várhatóan legnagyobb...
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Nikoletta! Elnézést kérünk a késedelmes válaszért. Pedagógiai végzettséggel gyakornoki státuszban is el lehet látni osztályfőnöki megbízatást. Üdvözlettel a szerkesztőség

--
  Molnár Nikoletta

Kedves OFEOE Szerkesztőség!

Érdeklődni szeretnék: határozott idejű, gyakornoki besorolásban lévő, abszultóriummal rendelkező pedagógus kaphat-e osztályfőnöki feladatokat, rendelkezhet-e osztályfőnöki munkakörrel, vagy van esetleg valamilyen jogszabály, ami kizárja ezt?

Köszönöm válaszukat! Nikoletta

--
  Dr Pulinkáné Balázs Mariann

Kedves OFOE Szerkesztőség!
Szeretnék az osztalyfonok.hu oldalon regisztrálni. Mi a módja?
Elsősorban az oktatófilmeket tudnám a nyolcadikos osztályomban hasznosítani, de biztosan találok majd egyéb fontos és munkámat segítő információt, ismeretet is.
Köszönettel
Dr Pulinkáné Balázs Mariann tanár és igazgatóhelyettes
Bodrogkeresztúri Eötvös József Általános Iskola

--
  OFOE

Kedves Ancsa!

Az a kérdés, hogy határozott vagy határozatlan idejű jogviszonyod van-e. Közös megegyezéssel mindkettőt meg lehet szüntetni a
megállapodásnak megfelelő időben (ezért közös megegyezés).Lemondással a határozatlan idejű
jogviszony szüntethető meg, ebben az esetben van két hónap lemondási idő. A munkáltató kötelezhet a lemondási idő ledolgozására.

Ha a közalkalmazott nem hajlandó a lemondási időt ledolgozni, és jogellenesen távozik, köteles a lemondási időre járó távolléti díjat megfizetni.
Ha a határozott időtartamú jogviszonyát szünteti meg jogellenesen, a határozott időből még hátralévő időre járó, de legfeljebb háromhavi
távolléti díjnak megfelelő összeget köteles megfizetni (Mt. 84. §).

Reméljük, segítettünk a megfelelő döntés meghozatalában.

Üdvözlettel az OFOE Szerkesztősége

--
  Szász Anna

Még nem egészen egy éves részmunkaidős közalkalmazotti jogviszonyomat szeretném megszüntetni,másik munkahelyre teljes időben,kedvezőbb feltételekkel vennének fel szintén közalkalmazottként. Közös megegyezéssel akarnak elengedni,de 2 hónapot la akarnak velem még dolgoztatni. Az új munkáltató viszont nem tud 2 hónapig várni rám, nekik most kellene is a munkaerő.Mit tehetek abban az esetben ha nem szeretném letölteni a két hónapot? Szeretnék azonnal eljönni erről a munkahelyről.Kell-e ebben az esetben nekem fizetnem bármit is? Jó-e a közös megegyezés és egyáltalán kiköthetnek-e közös megegyezés esetén is 2 hónap letöltendő időt?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm! Üdvözlettel: Ancsa

--
  OFOE

Kedves Gabriella!

A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 17. § (4) A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidejét meghaladóan a pedagógusnak
további tanórai és egyéb foglalkozás, pedagógiai szakszolgálati
közvetlen foglalkozás megtartása akkor rendelhető el, ha

a) a munkakör nincs betöltve, a pályázati eljárás idejére,

b) a munkakör nincs betöltve, és az álláshelyre kiírt nyilvános
pályázat sikertelen volt, feltéve, hogy a munkaközvetítési eljárás
sikertelen maradt, és a pedagógusok állandó helyettesítési
rendszerében sem áll rendelkezésre megfelelő szakember vagy

c) a betöltött munkakör feladatainak ellátása betegség, baleset vagy
egyéb ok miatt váratlanul lehetetlenné vált.

Mivel itt már régóta nem erről van szó, és kérdés, hogy egyáltalán
meghirdették-e, illetve hányszor hirdették meg az álláshelyet. Az eddigi
kifizetés a már teljességgel hatályát vesztett, és rendkívül hátrányos
KLIK-es kollektív szerződés alapján történt. Az új KSZ-ekben pont ezt
a kérdést nem szabályozzák, tehát marad a munka törvénykönyve, amely
szerinti rendkívüli munkaidőben végzett munka díjazása alapján kell
kifizetni szerintünk a többletórákat https://net.jogtar.hu/jr/gen/
hjegy_doc.cgi?docid=A1200001.TV
A 143. § szerinti 50 százalékos bérpótlékkal (tehát összesen az egy órára
eső
illetmény 150 százalékával). A másik megoldás az átalánydíjazásról
szóló megállapodás, amelyet tehát a munkáltató nem egyoldalúan határoz
meg. Ez tipikusan olyan ügy, amelyet valószínűleg nem fog
tudni egyedül érvényesíteni.

Érdemes lenne kapcsolatba lépnie valamelyik pedagógus szakszervezettel.
Ajánlom a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét, ahol kiváló
jogász áll a tagok rendelkezésére. Ez a válasz is az ő segítségükkel
született.

Üdvözlettel
Szekszárdi Júlia

--
  Havasi Gabriella

Tisztelt OFOE!

Általános iskolában tanítok, mint tanító, osztályfőnök. A 20117/18. tanévben úgy alakult , hogy az osztályomból szeptember 2. felétől elment a napközis kollégám, és azóta sem sikerült betölteni az állását. Így 3-2 arányban egy kolléganőmmel végezzük el ezt a betöltetlen állást. Kérdésem, hogy ilyen esetben hogy , miként kell elszámolni a "helyettesítést"?
Mindketten letanítjuk a délelőtti óráinkat, minden osztályfőnöki munkát elvégzünk, és rögtön, szünet nélkül folytatjuk egy üres állást betöltve. szerintem ez egy másik munkakör betöltése, és ketten még a kezdő pedagógus bérét sem kapjuk meg. Az óradíjunk a legalapabb fizetésnek a heti 32 ed része.
Utólag kezdhetek-e ezzel a problémával valamit, vagy 35. év után kb 1000 ft az óradíjam?
Végül is két kérdés fogalmazódott meg. 1. az "üresállás" betöltése + munka mellett hogy számolandó el? "2. Hogy számolják az órabéremet?

Előre is köszönöm, és kíváncsian várom válaszukat.
Üdvözlettel Havasi Gabriella

--
  OFOE

Kedves Magdolna! Kérdésére részletes választ küldtünk az itt megadott freemailes címre. Ha esetleg nem kapja meg, kérjük, küldjön egy másik elérhetőséget erre a címre: osztalyfonokok@gmail.com
Üdvözlettel a szerkesztőség

--
  OFOE

Kedves Magdolna, ez kemény munkajogi kérdés, és utána kell kérdeznünk. Egy kis türelmet kérünk, fogunk majd válaszolni. Üdvözlettel a szerkesztőség

--
  OFOE

Kedves Sándor Ferenc!
Azt javaslom, hogy forduljon az iskolavezetéshez, és ők vegyék fel a kapcsolatot az illetékesekkel. Valóban lépni kell, komolyan venni ezeket a jelzéseket. Üdvözlettel az OFOE szerkesztősége nevében Szekszárdi Júlia

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[H.M.:] Kedves Jázmin! Nagy örömmel és egy picit torokszorító érzéssel olvastam a sorait (az írás közkinccsé válása, és az egyik gondolat okozta az ambivalens érzést). Amit Ön leírt, azt nagy nemzetközi és hazai kutatások is alátámasztják: azok a hallgatók a legsikeresebbek, a […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[Anna:] Bár olyan eccerű lenne, hogy vasszigor, oszt' kész... Az egyén vagy csoport, amely a problémákat nem hajlandó tudomásul venni, hanem saját tudattalanjába száműzi, vagy a fegyelem válaszát adja rá, azaz elfojtja, s ez lényegileg ugyanaz, a robbanás felé halad. Lehet […]
Szegregáció »

--

[Szekszárdi Júlia:] Kedves KGY! Nem kétséges, hogy a szülők felelőssége óriási, de az Ön által ajánlott „vasszigorral” itt semmire sem mennénk. A szegregáció következményeiről lehet olvasni a bejegyzésben, és ugyanerről van szó a Gettórenoválás és iskolai szegregáció egyházi […]
Szegregáció »

--

[KGY:] Kedves Nóra! Ön hatalmasat téved a felelősség magállapításában! A gyermekért elsősorban 95% a szülők a felelősek a társadalmi felelősség csak a maradék 5%-ban kérhető számon, miután a szülő teljesítette a tőle elvárható részt. Nevelni a családban lehet a többi gyenge […]
Szegregáció »

--

[Varga Zsolt:] Az állam társadalmi igényt elégít ki, lásd: https://www.es.hu/cikk/2018-03-09/rado-peter/2018-az-oktataspolitikai-remenytelenseg-eve.html
Szegregáció »

--

[Gyulai Sándor:] Gratulálok, Ibolya! Örömmel tölt el, hogy iskolánkban ilyen innovációk valósulhatnak meg. További sikereket kívánok: Gyulai Sándor, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium intézményvezetője
Digitális történetmesélés az oktatási nevelési folyamatban 3. - DST a történelem és társadalomismeret tanításában »

--

[Leiner Károly:] Kedves Zoltán, nekem szerencsém van, mert gyógypedagógusként több tantárgyat is taníthatok, így magammal kell "egyezkednem". De: voltam tanító bácsi is - ott is könnyedén megoldható a feladat. Ahol nem, ott a kollégákkal kell összedolgozni. Nézzünk egy példát: […]
Digitális történetmesélés a nevelési-oktatási folyamatban 2 – Csetlő-botló történetek – SNI-sek a virtuális világban »

--

[Zoltán:] Gratulálok! Fogyatékosokkal ilyen teljesítményt elérni nem akármilyen pedagógiai munkáról árulkodik. De mindez hogyan fér bele a mai iskolába, a NAT-ba, a kerettantervekbe? Milyen órák keretében lehet ezeket a lépéseket, eszközöket alkalmazni?
Digitális történetmesélés a nevelési-oktatási folyamatban 2 – Csetlő-botló történetek – SNI-sek a virtuális világban »

--

[Gyulai Sándor:] Angela Lee Duckworth előadása a TED-en: https://www.ted.com/talks/angela_lee_duckworth_grit_the_power_of_passion_and_perseverance
PSZICHOháttér 33. – Grit, avagy a fogcsikorgató szívósság »

--

[OFOE:] Kedves Kérdezőnk! Ha a pedagógusképzésben dolgozott, akkor a rendelet (326/2013) 6.& f szerint a teljes ott eltöltött időszak gyakorlati időnek számit, különben marad a ped1. Viszont a ped.2 átugrásával jelentkezhet kutatótanárnak. Amennyiben 1958. szeptember 1. előtt […]
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek