OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2017. június 4.
» Hozzászólások (0)

Neked mindegy? Nekem nem!

12. A gyerekek ne elszenvedői legyenek az oktatásnak!

Az AKG várhatóan 2018 őszén induló általános iskolája leginkább magabiztosságot, tájékozódási képességet, információszerzési és –szűrési képességet, valamint szociális intelligenciát és együttműködésre való képességet szeretne kialakítani leendő diákjaiban.

Terveik szerint az iskolában nem lesznek osztályok. Az évfolyamonkénti 48 diák 6 pedagógushoz tartozik majd. Úgy, hogy bár mindenki több gyereket tanít, közvetlenül 8 tanulóért lesz felelős. Nekik segít abban, hogy megtalálják saját tanulási útjaikat. Nem lesznek hagyományos osztálytermek sem. Az évfolyamok egy-egy „lakást” kapnak, amelyben lesz közös tér, konyha és kisebb kuckók is. S a berendezés lehetővé teszi, hogy az aktuális igények szerint időről időre át tudják majd alaktani a tereket. Nem lesz központi tanterv sem. Az iskolaalapítók nem tantárgyakban gondolkodnak, hanem témakörökben, témahetekben, játék alapú foglalkozásokban és projektekben. Fontosnak tartják, hogy a gyerekek ne elszenvedői, hanem kíváncsiságuk által vezérelt aktív résztvevői legyenek az oktatásnak.

Hagyományos tanítási órákat sem terveznek. Rugalmas hosszúságú idősávok állnak majd rendelkezésre az egyes tevékenységekhez, s az is változó lesz, hogy melyik sáv programjában milyen bontásban vesznek részt a gyerekek. Lehet, hogy a reggeli első sávban saját 8-as csoportjukban az alapkészségekkel foglalkoznak majd. Utána jöhet egy olyan sáv, amikor más összetételben mozgásos játékok segítségével oldanak meg feladatokat, majd következhet a közös ebéd és a pihenő. Délután pedig a művészetek és különféle projektek. Házi feladat sem lesz, viszont a tervek szerint az iskola egészének lesznek 6-8 hetet átfogó témái, s minden diák abba kapcsolódhat be, amelyik leginkább érdekli őt. Közben pedig más évfolyamok tagjaival működik majd együtt.

Niedermüller Anna gondolatait kiemelte és összefoglalta: Gönczöl Enikő
A Koncz Andrea által 2017 januárjában készített interjú teljes szövege itt olvasható.

Megvalósítható ez egy átlagos magyar iskolában?

Mi értelme lehet annak, ha a tanulás helyszíne egy lakáshoz hasonlít? Vajon megszervezhető-e a gyerekek eredményes tanulása egy ilyen megváltozott környezetben?

El tudod-e képzelni, hogy az egyes tanulási szakaszok különböző létszámú csoportokban valósulnak meg? Olykor egész kis csoportokban, máskor meg szokatlanul nagy számban foglalkoztatva a gyerekeket?

Vajon milyen következményekkel jár, ha egy iskola nem használ központi tantervet? Ha nem a hagyományos tantárgyi és tanórai keretekben tanít? Ha nincs házi feladat? Eredményesebb lesz-e ettől a tanulás? Milyen csapdák rejlenek e hagyományostól eltérő megoldásokban?

Szerinted lehetnek a gyerekeknek egymástól eltérő tanulási útjai egyazon iskolán belül? Ha igen, milyen feltételek szükségesek hozzá?

--

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.11.17.
Tiltakozó nyilatkozat a középfokú oktatás átalakításával kapcsolatban
Pedagógushivatásukat gyakorló szakemberekként, sokan iskolás gyerekek szüleiként, és elsősorban tudatosan és felelősségteljesen gondolkozó állampolgárokként döbbenetünket és felháborod...
(Forrás: Hívatlanul.com)
--
2017.11.17.
Hiába költünk egyre többet az oktatásra, a magyar gyerekek mégis rosszabbul tanulnak
Egyre többet költünk oktatásra és a tanári pálya is vonzóbb lett, mégsem ezek az Európia Bizottság legfrissebb oktatási jelentésének legfontosabb megállapításai. A beszámoló szerint...
(Forrás: abcug)
--
2017.11.17.
Nagyüzem lesz a középiskolákban: 5800 szóbeli vizsgát tartanak öt nap alatt
A szóbelik az érettségi vizsgabizottságok előtt zajlanak. Ebben az időszakban 120 érettségi vizsgabizottságot működtető középiskolában, illetve kormányhivatalban 136 vizsgabizottság el...
(Forrás: Eduline)
--
2017.11.17.
Zaklatás az egyetemeken: még nem hallottak ilyenről, de van segítség
A kilenc felsőoktatási intézményből négy válaszolt megkeresésünkre, a Heti Válaszban pedig interjú jelent meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorával, bár ebben nincs pontos ...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.11.17.
Óráról hívták ki az idős tanárt, hogy kirúgják
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvédje, Nyitrai Károly arról mesélt a Népszavának, hogy az iskolákban hogyan bánnak a nyugdíjt elért kollégákkal. Volt olyan ügyfelem, akit...
(Forrás: Propeller)
--
2017.11.16.
"Komoly dolgozói szegénységgel" küzdenek a kezdő pedagógusok?
Ikotity István (LMP) szerint a pedagógus-életpálya bevezetése után is komoly dolgozói szegénység sújtja a kezdő pedagógusokat. A közszféra legjobban bérezett dolgozóinak kell lenniük...
(Forrás: Eduline)
--
2017.11.15.
Radó Péter: A kutyát sem érdekli a tanterv
Ha a Magyarország is valódi jövőorientált oktatási rendszert szeretne kialakítani, akkor először helyre kell állítania olyan strukturális alapokat, mint például az iskolák autonómiája...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.11.15.
Itt a HVG felsőoktatási toplistája: ezek a legjobb hazai egyetemek, főiskolák
Megőrizte az első helyet a HVG felsőoktatási rangsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem, amely mind az oktatói, mind a hallgatói kiválóság alapján összeállított alrangsorban vezet – ...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.11.15.
A rendőrök szerint a fideszes tanár nem nyúlta le a sulipénzt, csak hazavitte
A hvg.hu birtokába került a határozat, amiben ezt még meg is magyarázzák: a tanár azért vett ki folyamatosan pénzt az alapítvány számlájáról, hogy azt otthonában, egy „külön dobozban...
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  Dr.Kocsisné H. Monika

Kedves Szakértők! Kikaptam az igazgatómtól. Egyelőre szóban! 5.es osztályt kaptam ősszel és egy beilleszkedési zavarral küzdő gyermek miatt elég sok gondom volt (előtte 2 évig volt magántanuló a szülő kérésére, aki most újra iskolába járatta volna inkább). Mivel szerettem volna segíteni, hogy a gyermekek könnyebben elfogadják a kérdéses gyermeket, meghívtam egy osztályfőnöki órára a gyermek édesanyját, aki jól szót is értett a gyerekekkel. Eredményesnek ítéltem az "akciót" Azért kaptam feddést az igazgatótól, mert ezt a vendég-anyukát előre nem jelentettem be az igazgatónak. Van erre vonatkozóan jogszabály, vagy ez csak egy íratlan törvény? Válaszukat előre is köszönöm! Moni,of.

--
  OFOE

Kedves Kálovics András! Az osztályfőnök anyagilag nem felelősségre vonható személy. Tehát ha nincs a megrongáltak között olyan tárgy, amiért aláírásával felelősséget vállalt, nem jogszerű ez a követelés. A kiskorú károkozásáért indokolt és bizonyított esetben a szülő tartozik anyagi felelősséggel.

--
  Kálovits András

Kedves Szakértők! Köszönöm válaszukat. Talán nem fogalmaztam elég egyértelműen. Mint osztályfőnök az osztályom konkrét osztálytermét illetően soha semmilyen leltárt nem írtam alá. Illetve olyan esetekre gondol az ominózus mondat a munkaköri leírásban, hogy ha az adott osztályba járó tanuló(k) okoz(nak) kárt (szándékos és/vagy figyelmetlenségből fakadó rongálás), de sem az illető tanuló nem hajlandó a kárt megtéríteni, illetve osztálypénzből sem lehetséges ez, akkor jönne az osztályfőnök mint anyagilag felelősségre vonható személy. Ennek jogszerűsége iránt érdeklődtem/érdeklődöm.

--
  OFOE

Kedves Kálovits András! Kérdés, hogy van-e az intézménynek leltározási szabályzata, ha van, az mit tartalmaz, és mit írt alá ezzel kapcsolatban a pedagógus (aláírt-e egyáltalán valamit). Így ez a mondat szerintem sem állja meg a helyét, és én se írnék alá ilyen munkaköri leírást. Az alá nem írás egyébként nem elegendő, mert enélkül is érvényes a munkaköri leírás, ezért azt javaslom, hogy a fentiekkel kapcsolatban mindenképpen érdeklődjön a kolléga, és az Mt. kártérítés, megőrzési felelősség és leltározásra vonatkozó rendelkezéseit is érdemes megnéznie.

--
  OFOE

Kedves Marika! Három ötletünk van, de ezek csak ötletek, tanácsok, javaslatok:
1. Mivel rengeteg óvónő hiányzik, egyre több ovi keres szakképzett munkaerőt, nyugodtan keressen olyan helyet, ahol felveszik délutánosnak (akár magán ovi, akár önkormányzati), ahonnan délután hamar elviszik a gyerekeket és csak kevesen maradnak. A munka, a felelősség, az erőnlét kevesebb. Pl. Waldorf ovi is jó, akiknek muszáj ma már délután is bent tartani egy-két gyereket, de bármi más is. Hátha kapnak rajta, hiszen hiány van, és vele meg lehet oldani egy csoportot így.
2. Nézze meg, hogy családi bölcsibe felveszik-e, (A családi napközi megszűnt, ezért ezt írtam). Ha ott kevés a gyerek, akkor az is talán bírható, vagy ott is kereshet csak délutános állást.
3. Hátha talál olyan ovit, bölcsit, ahol óvodatitkárnak felveszik. De ez azért sok munka, ha más is, és bizonyára meg kell tanulni a szakmát.
Szia és üdv, Anna

--
  Takács Zoltánné Marika

Tisztelt Szakértők! Nem tudom mit tegyek? 38 és fél éve dolgozom óvónőként ugyanazon a munkahelyen. Egy éve daganatos betegségben műtöttek, azóta táppénzen vagyok. Jelenleg az orvosi kontroll eredményeim jobbak lettek, visszamehetnék dolgozni,de úgy érzem nincs hozzá erőm és a hangom is sérült.Önök szerint milyen lehetőségeim vannak?Ezt a másfél évet hogyan lehet áthidalni?Az 1 év táppénzt már kihasználtam. És érdekelne, hogy a jubileumi jutalom jár-e a részemre?Előre is köszönöm válaszukat!

--
  Kálovits András

Kedves Szakértők! Érdeklődni szeretnék, vajon jogszerű-e, ha egy osztályfőnöki munkaköri leírásba bekerül az alábbi vagy egy ehhez igen hasonló megállapítás: "Anyagilag felelősségre vonható az osztálya osztálytermében (itt konkretizálva is az adott tanterem) keletkezett esetleges károkért." Próbáltam utánanézni, de erre vonatkozó, ezzel kapcsolatos jogszabályi előírást sem A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 62. paragrafusában (A pedagógus kötelességei és jogai), sem a 20/2012. EMMI-rendeletben, sem a 326/2013. Kormányrendeletben nem találtam + az adott intézmény iskolai alapdokumentumaiban sincs ezzel kapcsolatos megjegyzés. Kötelezhető vagyok-e ennek aláírására? Válaszukat előre is köszönöm.

--
  OFOE

A dajka munkakörhöz nem kell érettségi és semmilyen végzettség, de előnyben részesítik azt, akinek van vagy érettségije, vagy dajkaképző tanfolyama, netán mindkettő.
Az asszisztensi végzettséghez szükséges az érettségire épülő OKJ-s tanfolyam, amivel asszisztens lehet egy óvónő mellett egy-vagy több csoportba(ahogyan beosztják). De önállóan csoportot (a jelen jogszabályok szerint) ezzel a végzettséggel sem kaphat. 

--
  Borza Zsuzsanna

Kedves Szakértők!

Jelen pillanatban egy magánóvodaban dolgozok dajka pozicióban.Lehetőséget kaptam miszerint ha elvégzem a pedagógia asszisztens Okj-s tanfolyamot akkor a 3. Csoport már az enyém lehet.A kérdés az az lenne hogy el kell e végeznem ezt a képesítést vagy elég hozza a középiskolai érettségi bizonyitvány.Én olvastam azt is hogy elég az érettségi viszont azt is hogy kell az okj-s végzettség.Kérem segitsenek eligazodni.Köszönöm!!

--
  OFOE

Kedves Hajni!
Egy kiegészítő információ, hátha segít:
"Egészségfejlesztés tanár" google keresésre számos felsőfokú intézmény leírása elolvasható a szakról, a leírásokban a felhasználhatóságról is. Ezen belül külön kereshető: "egészségtan tanár állás" is. A törvény nem rendeli kötelező feltételként semmilyen állami munkakörhöz, viszont a leírásokban emlegetett intézmények közül többfélében érdemes érdeklődni, hogy ők valóban alkalmaznak-e ilyen végzettségű szakembereket.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Gyulai Sándor:] Angela Lee Duckworth előadása a TED-en: https://www.ted.com/talks/angela_lee_duckworth_grit_the_power_of_passion_and_perseverance
PSZICHOháttér 33. – Grit, avagy a fogcsikorgató szívósság »

--

[OFOE:] Kedves Kérdezőnk! Ha a pedagógusképzésben dolgozott, akkor a rendelet (326/2013) 6.& f szerint a teljes ott eltöltött időszak gyakorlati időnek számit, különben marad a ped1. Viszont a ped.2 átugrásával jelentkezhet kutatótanárnak. Amennyiben 1958. szeptember 1. előtt […]
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[csilla:] Köszönöm! fojtottan és hangosan is kiabáltam már mindezért! barátaimnak! részletekben és egyben is. Ígyen, összefoglalva még nem olvastam magamra, magam sirámait! Mástól sem olvastam még ezt! bár magam sem voltam rá képes ilyen módon, saját magam által összeírva […]
Lemorzsolódás, hátrányos helyzet, avagy nem lehet mindenki "jófej" »

--

[A. R.:] Kedves Petra! A kérdésem a következő. 1998 óta a felsőoktatásban dolgozom, oktatok, PhD fokozatom van. Ha a közoktatásban vállalnék állást, akkor milyen pedagógus fokozatba kerülhetek? Kb. mekkora fizetési osztályba? segítségét köszönöm.
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Kövesi Györgyi:] Kedves Sulyok Blanka! Bár minden pedagógus ilyen érzékeny és szolidáris lenne az LMBTQ fiatalokkal! Nagyon fontos lenne, hogy minden diák biztonságban érezhesse magát az iskolában! Szeretném figyelmükbe ajánlani a Melegség és megismerés iskolai érzékenyítő programot, amelyet a […]
Pride és pedagógia »

--

[ax:] Kedves Gönczöl Enikő! Nagyon fontosak ezek az írások, szinte mindegyik telibe találja az éppen aktuális problémámat, vitámat, morgolódásaimat, napi csatározásaimat (csatározás?? - de jó lenne szemtől-szemben állni ás csatározni...) Köszönöm szépen. Várom a szeptemberi […]
Neked mindegy? Nekem nem! 15. – Ne hagyjuk magunkat manipulálni! »

--

[Anna:] Most miért halasztották őszre? Addigra megint lesznek sokan, akik nem veszik észre a benntartó erőket, és elmennek a pályának még a közeléből is. Legalább mesélhettek volna nekünk - a gida lábáról, az üvegcipellőről, a szurokról, amelyben benne ragadt meg hasonlókról. Nem […]
Meghívó az FPF konferenciájára »

--

[Leiner Károly:] Nagyon jó írás! Nem csak a druszám vagy Ax barátom :) vigyázz magatokra!
A la recherche… Eltűnt idő, eltűnt öröm az iskolában »

--

[csilla:] Amikor a felelősöket keressük az oktatási kormányzatban, a jövő generációjának nevelése miatt! Tegyünk meakulpát! Nézzünk szembe a tükörrel! Látom-e saját magam? Ki vagyok én? Majd ennek fényében nézzük végig azt a gyerekhalmazt, akinek nevelése ránk volt bízva! Jól […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Péter:] Laszlo vicces beszólása tetszik nekem. Különösen akkor, ha majd felsorol olyan kollégákat, akik a saját KUDARCAIK miatt a liberális kormányzást hibáztatták. Mert ismereteim és tapasztalataim szerint az "úgy rossz ahogy van" típusú áthárító minősítést nem liberális […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek