OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2017. április 19.
» Hozzászólások (0)
Címkék:
     

Fenntartható a felnövekvő generáció?

Idén második alkalommal, 2017. április 24-28. között kerül megrendezésre a Fenntarthatósági Témahét, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére, a 2016/17-es tanév rendjéhez igazítva valósul meg a PontVelem Okos Program szervezésében. A programsorozat fővédnöke Áder János köztársasági elnök úr. A program célja a Föld Napja üzenetének, a fenntarthatóságnak széles körű elterjesztése iskolai keretek között. A programsorozat óriási sikerét jelzi, hogy eddig közel 1800 iskola regisztrált a programra, amely a legmagasabb szám, amit eddig közoktatási témahét elért a résztvevő iskolák tekintetében.

A tematikus tanórák mellett, azok témájához illeszkedően a korosztályoknak megfelelő országos kísérő programok – pályázatok, versenyek - kerülnek megrendezésre. A Fenntarthatósági Kupa és a Szelektív hulladékgyűjtő verseny is óriási díjakat kínál a nyerteseknek, valamint tanáraik és iskoláik számára is.

A Fenntarthatósági Témahéthez csatlakozó iskoláknak lehetőségük nyílik az általuk választott témákat interaktív módon feldolgozni, előre kidolgozott óratervek és foglalkozások segítségével. A témahét keretében megvalósuló tematikus tanórákra három korosztálynak - általános iskola alsó és felső tagozat, valamint középiskola – ajánlanak eltérő témájú óraterveket. Ugyanezen korosztályok számára kínálnak olyan remek programokat, mint például az „Őrizd meg a földet!”, vagy a „Táplálkozz tudatosan!”, illetve a „Szeresd az állatokat!”, valamint a „Lépj kisebbet!” pályázatok.

A Fenntarthatósági Témahéten a szervezők lehetőséget biztosítanak arra, hogy az iskolai programok, tanórák részeként a fenntarthatóságért elkötelezett szakemberek (önkéntesek) kiálljanak a gyerekek elé és a saját példájukkal, gondolataikkal erősítsék a témahét üzenetét.

A szervezők bíznak abban, hogy a témahétnek köszönhetően, a felnövekvő generáció jóval tudatosabban tesz majd a fenntarthatóságért és megismeri annak fontosságát. A Fenntarthatósági Témahétről bővebben a www.fenntarthatosagi.temahet.hu honlapon olvashat.

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.04.22.
Tanítanék Mozgalom: még nem tudjuk, merre tovább
A választások eredménye egy kis időre őket is megbénította, így most rendezniük kell soraikat, és ki kell találniuk, miként is tudnak tovább működni ebben az új helyzetben. "Jelenleg a...
(Forrás: Népszava)
--
2018.04.21.
Viselkedjen már normálisan az a fogyatékos gyerek!
Hiába van papírjuk a tanulási nehézséggel küzdő vagy éppen fogyatékkal élő gyerekeknek, sokszor csak a tanár jó indulatán múlik, hogy tényleg ad-e könnyítést a dolgozatnál vagy felel...
(Forrás: abcug.hu)
--
2018.04.21.
Buk(tat)ás
Azt mondják, a magyar iskolarendszer leggyengébben teljesítő területe a nyelvoktatás. Az egész EU-ban nálunk beszélnek a legkevesebben idegen nyelvet – miközben az iskolában az előző rendszerben...
(Forrás: Népszava)
--
2018.04.21.
A kisdiák rendelte meg az iskolai menüt
A Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény kezdeményezése alapján a megyeszékhely általános iskoláinak tanulói javaslatot tehetnek kedvenc ételükre. Ezeket azután beépítik az adott havi...
(Forrás: Eduline)
--
2018.04.21.
A legnagyobb amerikai egyetemeket is legyőzték az ELTE hallgatói Washingtonban
A budapesti egyetemisták a döntőben több mint 120 csapatot utasítottak maguk mögé, köztük olyan egyetemek válogatottjait, mint a Yale, a Berkeley, az NYU, a King's College, a UCL, valamint a...
(Forrás: Szeretlek Magyarország)
--
2018.04.21.
Zsidó iskola a Budai-hegyekben: itt nem tudod megvásárolni a helyedet (Interjú a Lauder Javne igazgatójával)
Ahogy pedig a diákok egyre közelebb kerülnek a pályaválasztáshoz, el kell érni, hogy valóban arra koncentrálhassanak. Azzal segítünk, ha egy ponton túl a továbbtanulást támogatjuk, a tö...
(Forrás: Pénzcentrum)
--
2018.04.21.
Új irány jön a gazdaságban Az átfogó javaslatcsomag már májusban napirendre kerülhet
Részletes, új és átfogó gazdaságstratégiai javaslatok kerülhetnek már májusi megalakulását követően az új kormány asztalára. A javaslatok kidolgozásában a Magyar Nemzeti Bank, valamint...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.04.21.
Megvannak a kompetenciamérés friss eredményei: nagy baj van a szakközépiskolákban
Hiába szabta át a kormány a tanterveket, változtatott az óraszámokon és alakította át a szakképzést, nem javult a hatodikos, nyolcadikos és tizedikes diákok matematikai és szövegértési...
(Forrás: Eduline)
--
2018.04.18.
Kötélmászás: mi a fenének erőltetik évtizedek óta?
Az történt, hogy mikor a Facebookon nyilvánosan felsóhajtottam – mit felsóhajtottam, dühöngtem egy sort a még mindig kötelező kötélmászás miatt –, az ismerőseim kommentözönben tudatt...
(Forrás: wmn.hu)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Nikoletta! Elnézést kérünk a késedelmes válaszért. Pedagógiai végzettséggel gyakornoki státuszban is el lehet látni osztályfőnöki megbízatást. Üdvözlettel a szerkesztőség

--
  Molnár Nikoletta

Kedves OFEOE Szerkesztőség!

Érdeklődni szeretnék: határozott idejű, gyakornoki besorolásban lévő, abszultóriummal rendelkező pedagógus kaphat-e osztályfőnöki feladatokat, rendelkezhet-e osztályfőnöki munkakörrel, vagy van esetleg valamilyen jogszabály, ami kizárja ezt?

Köszönöm válaszukat! Nikoletta

--
  Dr Pulinkáné Balázs Mariann

Kedves OFOE Szerkesztőség!
Szeretnék az osztalyfonok.hu oldalon regisztrálni. Mi a módja?
Elsősorban az oktatófilmeket tudnám a nyolcadikos osztályomban hasznosítani, de biztosan találok majd egyéb fontos és munkámat segítő információt, ismeretet is.
Köszönettel
Dr Pulinkáné Balázs Mariann tanár és igazgatóhelyettes
Bodrogkeresztúri Eötvös József Általános Iskola

--
  OFOE

Kedves Ancsa!

Az a kérdés, hogy határozott vagy határozatlan idejű jogviszonyod van-e. Közös megegyezéssel mindkettőt meg lehet szüntetni a
megállapodásnak megfelelő időben (ezért közös megegyezés).Lemondással a határozatlan idejű
jogviszony szüntethető meg, ebben az esetben van két hónap lemondási idő. A munkáltató kötelezhet a lemondási idő ledolgozására.

Ha a közalkalmazott nem hajlandó a lemondási időt ledolgozni, és jogellenesen távozik, köteles a lemondási időre járó távolléti díjat megfizetni.
Ha a határozott időtartamú jogviszonyát szünteti meg jogellenesen, a határozott időből még hátralévő időre járó, de legfeljebb háromhavi
távolléti díjnak megfelelő összeget köteles megfizetni (Mt. 84. §).

Reméljük, segítettünk a megfelelő döntés meghozatalában.

Üdvözlettel az OFOE Szerkesztősége

--
  Szász Anna

Még nem egészen egy éves részmunkaidős közalkalmazotti jogviszonyomat szeretném megszüntetni,másik munkahelyre teljes időben,kedvezőbb feltételekkel vennének fel szintén közalkalmazottként. Közös megegyezéssel akarnak elengedni,de 2 hónapot la akarnak velem még dolgoztatni. Az új munkáltató viszont nem tud 2 hónapig várni rám, nekik most kellene is a munkaerő.Mit tehetek abban az esetben ha nem szeretném letölteni a két hónapot? Szeretnék azonnal eljönni erről a munkahelyről.Kell-e ebben az esetben nekem fizetnem bármit is? Jó-e a közös megegyezés és egyáltalán kiköthetnek-e közös megegyezés esetén is 2 hónap letöltendő időt?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm! Üdvözlettel: Ancsa

--
  OFOE

Kedves Gabriella!

A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 17. § (4) A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidejét meghaladóan a pedagógusnak
további tanórai és egyéb foglalkozás, pedagógiai szakszolgálati
közvetlen foglalkozás megtartása akkor rendelhető el, ha

a) a munkakör nincs betöltve, a pályázati eljárás idejére,

b) a munkakör nincs betöltve, és az álláshelyre kiírt nyilvános
pályázat sikertelen volt, feltéve, hogy a munkaközvetítési eljárás
sikertelen maradt, és a pedagógusok állandó helyettesítési
rendszerében sem áll rendelkezésre megfelelő szakember vagy

c) a betöltött munkakör feladatainak ellátása betegség, baleset vagy
egyéb ok miatt váratlanul lehetetlenné vált.

Mivel itt már régóta nem erről van szó, és kérdés, hogy egyáltalán
meghirdették-e, illetve hányszor hirdették meg az álláshelyet. Az eddigi
kifizetés a már teljességgel hatályát vesztett, és rendkívül hátrányos
KLIK-es kollektív szerződés alapján történt. Az új KSZ-ekben pont ezt
a kérdést nem szabályozzák, tehát marad a munka törvénykönyve, amely
szerinti rendkívüli munkaidőben végzett munka díjazása alapján kell
kifizetni szerintünk a többletórákat https://net.jogtar.hu/jr/gen/
hjegy_doc.cgi?docid=A1200001.TV
A 143. § szerinti 50 százalékos bérpótlékkal (tehát összesen az egy órára
eső
illetmény 150 százalékával). A másik megoldás az átalánydíjazásról
szóló megállapodás, amelyet tehát a munkáltató nem egyoldalúan határoz
meg. Ez tipikusan olyan ügy, amelyet valószínűleg nem fog
tudni egyedül érvényesíteni.

Érdemes lenne kapcsolatba lépnie valamelyik pedagógus szakszervezettel.
Ajánlom a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét, ahol kiváló
jogász áll a tagok rendelkezésére. Ez a válasz is az ő segítségükkel
született.

Üdvözlettel
Szekszárdi Júlia

--
  Havasi Gabriella

Tisztelt OFOE!

Általános iskolában tanítok, mint tanító, osztályfőnök. A 20117/18. tanévben úgy alakult , hogy az osztályomból szeptember 2. felétől elment a napközis kollégám, és azóta sem sikerült betölteni az állását. Így 3-2 arányban egy kolléganőmmel végezzük el ezt a betöltetlen állást. Kérdésem, hogy ilyen esetben hogy , miként kell elszámolni a "helyettesítést"?
Mindketten letanítjuk a délelőtti óráinkat, minden osztályfőnöki munkát elvégzünk, és rögtön, szünet nélkül folytatjuk egy üres állást betöltve. szerintem ez egy másik munkakör betöltése, és ketten még a kezdő pedagógus bérét sem kapjuk meg. Az óradíjunk a legalapabb fizetésnek a heti 32 ed része.
Utólag kezdhetek-e ezzel a problémával valamit, vagy 35. év után kb 1000 ft az óradíjam?
Végül is két kérdés fogalmazódott meg. 1. az "üresállás" betöltése + munka mellett hogy számolandó el? "2. Hogy számolják az órabéremet?

Előre is köszönöm, és kíváncsian várom válaszukat.
Üdvözlettel Havasi Gabriella

--
  OFOE

Kedves Magdolna! Kérdésére részletes választ küldtünk az itt megadott freemailes címre. Ha esetleg nem kapja meg, kérjük, küldjön egy másik elérhetőséget erre a címre: osztalyfonokok@gmail.com
Üdvözlettel a szerkesztőség

--
  OFOE

Kedves Magdolna, ez kemény munkajogi kérdés, és utána kell kérdeznünk. Egy kis türelmet kérünk, fogunk majd válaszolni. Üdvözlettel a szerkesztőség

--
  OFOE

Kedves Sándor Ferenc!
Azt javaslom, hogy forduljon az iskolavezetéshez, és ők vegyék fel a kapcsolatot az illetékesekkel. Valóban lépni kell, komolyan venni ezeket a jelzéseket. Üdvözlettel az OFOE szerkesztősége nevében Szekszárdi Júlia

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[H.M.:] Kedves Jázmin! Nagy örömmel és egy picit torokszorító érzéssel olvastam a sorait (az írás közkinccsé válása, és az egyik gondolat okozta az ambivalens érzést). Amit Ön leírt, azt nagy nemzetközi és hazai kutatások is alátámasztják: azok a hallgatók a legsikeresebbek, a […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[Anna:] Bár olyan eccerű lenne, hogy vasszigor, oszt' kész... Az egyén vagy csoport, amely a problémákat nem hajlandó tudomásul venni, hanem saját tudattalanjába száműzi, vagy a fegyelem válaszát adja rá, azaz elfojtja, s ez lényegileg ugyanaz, a robbanás felé halad. Lehet […]
Szegregáció »

--

[Szekszárdi Júlia:] Kedves KGY! Nem kétséges, hogy a szülők felelőssége óriási, de az Ön által ajánlott „vasszigorral” itt semmire sem mennénk. A szegregáció következményeiről lehet olvasni a bejegyzésben, és ugyanerről van szó a Gettórenoválás és iskolai szegregáció egyházi […]
Szegregáció »

--

[KGY:] Kedves Nóra! Ön hatalmasat téved a felelősség magállapításában! A gyermekért elsősorban 95% a szülők a felelősek a társadalmi felelősség csak a maradék 5%-ban kérhető számon, miután a szülő teljesítette a tőle elvárható részt. Nevelni a családban lehet a többi gyenge […]
Szegregáció »

--

[Varga Zsolt:] Az állam társadalmi igényt elégít ki, lásd: https://www.es.hu/cikk/2018-03-09/rado-peter/2018-az-oktataspolitikai-remenytelenseg-eve.html
Szegregáció »

--

[Gyulai Sándor:] Gratulálok, Ibolya! Örömmel tölt el, hogy iskolánkban ilyen innovációk valósulhatnak meg. További sikereket kívánok: Gyulai Sándor, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium intézményvezetője
Digitális történetmesélés az oktatási nevelési folyamatban 3. - DST a történelem és társadalomismeret tanításában »

--

[Leiner Károly:] Kedves Zoltán, nekem szerencsém van, mert gyógypedagógusként több tantárgyat is taníthatok, így magammal kell "egyezkednem". De: voltam tanító bácsi is - ott is könnyedén megoldható a feladat. Ahol nem, ott a kollégákkal kell összedolgozni. Nézzünk egy példát: […]
Digitális történetmesélés a nevelési-oktatási folyamatban 2 – Csetlő-botló történetek – SNI-sek a virtuális világban »

--

[Zoltán:] Gratulálok! Fogyatékosokkal ilyen teljesítményt elérni nem akármilyen pedagógiai munkáról árulkodik. De mindez hogyan fér bele a mai iskolába, a NAT-ba, a kerettantervekbe? Milyen órák keretében lehet ezeket a lépéseket, eszközöket alkalmazni?
Digitális történetmesélés a nevelési-oktatási folyamatban 2 – Csetlő-botló történetek – SNI-sek a virtuális világban »

--

[Gyulai Sándor:] Angela Lee Duckworth előadása a TED-en: https://www.ted.com/talks/angela_lee_duckworth_grit_the_power_of_passion_and_perseverance
PSZICHOháttér 33. – Grit, avagy a fogcsikorgató szívósság »

--

[OFOE:] Kedves Kérdezőnk! Ha a pedagógusképzésben dolgozott, akkor a rendelet (326/2013) 6.& f szerint a teljes ott eltöltött időszak gyakorlati időnek számit, különben marad a ped1. Viszont a ped.2 átugrásával jelentkezhet kutatótanárnak. Amennyiben 1958. szeptember 1. előtt […]
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek