OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2017. január 2.
» Hozzászólások (0)

Az OFOE portál 2016-os sikerlistája

Az OFOE portálon az elmúlt évben megjelent írások rangsorát a hozzájuk érkezett lájkok száma alapján készítettük el. A „sikerlistára” azok a cikkek kerültek fel, amelyekre legalább 100 klikk érkezett. Az írásokból kiemelt rövid részletek után minden esetben feltűntetjük a rangsor alapjául szolgáló lájkok számát. Emellett jelezzük azt is, hogy hányan nyitották meg az adott írást az OFOE Facebook oldalán.

1. Sulyok Blanka: Nyílt levél az EMMI-nek a szakképzés tervezett átalakítása kapcsán

De nem azért szeretek magyartanárként egy faipari szakközépiskolában dolgozni, mert olyan nagy öröm a központilag előírt anyagot „leadni”, éppen a központilag előírtak ellenére szeretek tanítani itt. Mert nem az „anyagot”, hanem a diákokat tanítom első sorban, és a diákok – a kamaszos flegmaság vagy az iskola intézményével szemben évek alatt, masszívan kiépült, negatív előítéletek páncélja mögött – érzékenyek, kreatívak, okosak, tehetségesek. Értékesek. Szeretetre méltóak. Talán hidegen hagyja őket a Bánk bán, de nem hagyja őket hidegen Erdős Virág kortárs költő Na most akkor... című verse.

(688 lájk a honlapon, nézettség az OFOE fb oldalán: 17 100)

2. Gyarmathy Éva: Tanulási és viselkedés zavar helyett zsonglőrködés1

A zsonglőrködés ősidők óta része volt az ember életének. Az iskolában tudatosan lehetne használni a szenzomotoros rendszer fejlesztésére. A cél nem a zsonglőrködésben való jártasság, hanem az egyensúlyrendszeren keresztül a mozgás és az észlelés összehangolása, a kontroll funkciók fejlesztése, és így a kognitív működés megalapozása. Már a legegyszerűbb gyakorlatok is az öröm és a teljesség érzését adják, és fejlesztő hatásuk tökéletes. Nem szükséges szakértővé válni ahhoz, hogy örömet okozó, fejlődést elősegítő mozgásokat végezhessen az ember, de a gyakorlás további erősítés a belső irányító működés számára.

(522 lájk a honlapon, nézettség az OFOE fb oldalán: 20 700)

3. L. Ritók Nóra: A szociális készségek eróziója2

Egyre bonyolultabb a helyzet. A társadalom kettészakad, lassan az oktatás is, és mindez csak mélyíti az amúgy is nagy társadalmi szakadékot. Növekszik a gyűlölet, a kirekesztés, az agresszió. Egyre kevesebb a mosoly, egyre több a borús, gyanakvó tekintet. Mindenhol. Munkahelyen, utcán, iskolában, családban. Hiányzik a szolidaritás, a tolerancia, mintha a másik ember élethelyzetbe nem tudná, vagy nem akarná beleképzelni magát senki. Sztereotip értékítéletek hangzanak el, a személyes felelősségek túlhangsúlyozásával, a hibáztatással, a megoldáskeresések minimalizálódnak. Ma már mindenki a bőrén érezheti Hankiss Elemér változásokat mutató gondolatpárjait, a „szeresd felebarátod” helyett a „szeresd önmagad”, a „légy szerény” helyett a „légy sikeres”, vagy a „bűnös vagy” helyett az „ártatlan vagy” átstrukturálódott üzeneteit.

(361 lájk a honlapon, nézettség az OFOE fb oldalán: 7 200)

4. Sulyok Blanka: Tüntető civilek – magatartás: példás

Ma Magyarországon a tüntetések elsősorban nem a kormányzatnak szólnak, hanem az állampolgároknak. Katartikus érzés nyíltan kimondani és kifejezni azt, ami feszít, mert fontos és igaz. Hogy Magyarországon a politika erőszakosan betört az iskolákba, és szakmaiatlan, dilettáns központosítással, gyanús sikkasztás-ügyekkel terhelt, ésszerűtlen és erőszakos rendelkezésekkel ellehetetlenítette a tanítást és tanulást. Hogy a már évek óta meglévő sebekre gyógyír helyett sósavat locsolt, az elesetteknek még kiosztott pár pofont, és persze duplán kipárnázta a kiváltságosok székeit. Hogy fiatalok tömegei válnak 16 évesen közmunkássá, vagy választják a kormány retorikájában oly megvetett „gazdasági bevándorló”-státuszt valahol Nyugaton, veszélybe sodorva ezzel mindannyiunk jövőjét.

(355 lájk a honlapon, nézettség az OFOE fb oldalán: 4200)

5. Imre Katalin: Rossz portfólióm

Korábban, a Konfliktusok témakör feldolgozása során megkérdeztem tanítványaimat más osztályokban is, hogy melyik tanárukat respektálják igazán, kit tartanak tekintélyesnek. Egy emberként mondták ugyanazt az egy-két nevet.

Szerepjátékoztunk, amelyben a diák viselkedése volt a lényeg. Eljátszottak egy olyan tanórát, amelyet egy általuk tekintélytelennek tartott tanár tart.

A játék végeztével odafordultam az egyik ifjúhoz: „Láttam, hogy óra alatt megnézted a telefonodat. Mit tenne ilyen esetben az általatok respektált tanár?” „Armageddont lövellne a szeméből.”– volt a válasz. Ekkor megkérdeztem egy másik ifjút is: „Az eljátszott tanóra alatt beakasztottad a lábad a padba. Erre hogyan reagálna a tekintélyes tanár?” „Húha!...Kitépné tőből mindkét lábam és a véremmel takarítaná le a padot.” – mondta összerezzenve.

Adtam nekik is órai munkára egy-egy ötöst és nem téptem ki tőből a lábaikat.

(232 lájk a honlapon, nézettség az OFOE fb oldalán: 3 100)

6. Sulyok Blanka: Irodalmi kávéház Lackfi Jánossal

Negyedik alkalommal látogatott a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolába Lackfi János, Prima Primissima-díjas író, költő, műfordító. A kortárs szerző egyetemi tanárom volt, és a Tőle tanult kreatív írás-módszerek komoly szerepet játszanak abban, hogy iskolánkban „online irodalmi műhely” működik, és a szövegírók az évente két-három alkalommal megrendezett irodalmi kávéházban személyesen is találkoznak. Május 17-én délután ismét összegyűlt többgenerációnyi profi és amatőr irodalmár, énekes, táncos és zenész. Lackfi János jelenléte hatékonyan számolja fel azt az előítéletet, miszerint a költő csakis véresen komoly, fennkölt és patetikus lehet, esetleg érthetetlen, de legalábbis depressziós, és hogy már valószínűleg nem él.

(191 lájk a honlapon, nézettség az OFOE fb oldalán: 3 900)

7. Achs Károly: Éljenek a fontatlanok!

Engem a „legfontosabb” szereplők hallgatása izgat. Hiszen számtalan normális gondolkozású „legfontosabb” kollégát ismerek országszerte. Olyanokat, akik már a rendszerváltás előtt is közel álltak a hithez, olyanokat, akik varázsütésszerűen, egyik napról a másikra lettek „legfontosabbak”, sőt, olyanokat is, akik szándékuk ellenére váltak azokká. Nem hiszem, hogy ne szégyellnék magukat ilyenkor. Nem hiszem, hogy ilyen segítséggel szeretnének fontosabbak lenni nálunk. Nem hiszem, hogy ne akarnák megóvni tanítványaikat a politikai eszköz, a díszlet szerepétől. Akkor miért nem szólalnak meg? Legalább utólag, ha már az ünnepségen csak az üres tekintettel lehetett kifejezni a véleményt – amit szívből köszönök!

(165 lájk a honlapon, nézettség az OFOE fb oldalán: 4 700)

8. L. Ritók Nóra: Sajátosan magyar oktatási szegregáció

Nálunk viszont a roma integráció érdekesen alakul. Mert nálunk olyan folyamatok vannak, melyek nem csökkenteni igyekeznek, hanem éppen növelik a szegregáló hatásokat. Talán nem is szándékoltan, de összekapcsolva ezzel a furcsa, kényszeres vallási alapú újraépítéssel, beáldozva a leszakadókat is, egy más célért. Mert úgy tűnik, az egyházi iskolarendszer visszaállítása fontosabb, mint a szegregált oktatás felszámolása. Így hát a hozzá kapcsolódó negatív hatásokról nem vesznek tudomást. Közben pedig a probléma gyűrűzik tovább, már rég önjáró, megoldhatatlan. A szegregálódás folyamata persze nem most kezdődött, de tény, hogy az utóbbi években egyre súlyosabb és ellentmondásosabb a helyzet.

(153 lájk a honlapon, nézettség az OFOE fb oldalán: 4075)

9. Digitális pedagógusok a változó világ idegenvezetőiként. 1. Benedekné Fekete Hajnalka

Nem tudjuk milyen lesz az a világ, amelyben tanítványainknak felnőttként boldogulniuk kell. Könnyen előfordulhat, hogy az általuk választott szakma egyik évről a másikra feleslegessé válik. Olyan készséget kell kialakítanunk, hogy képesek legyenek újat tanulni, alkalmazkodni a változásokhoz. Az az iskola jár jó úton, amely nem az ismeretek átadását preferálja, hanem olyan tanulói készségeket fejleszt, mint az együttműködés, tudásépítés, valós problémák megoldása vagy az önszabályozás. Problémának érzem, hogy bár pontosan látható, digitális kompetencia nélkül nem lehet eredményes életpályát építeni, az általános iskolákban még most is elballagnak olyan csoportok, akik csak heti egy informatika órán találkoznak digitális eszközökkel. A digitális világ nem jön – már itt van.

(133 lájk a honlapon, nézettség az OFOE fb oldalán: 5 200)

10. Közel száz beteg diákon segítettek egy év alatt a Kórházsuli önkéntesei

„Nagyon sikeres volt az elmúlt egy év, és a Telenornak köszönhetően egy olyan támogatóval, partnerrel bővültünk, amely lehetővé teszi számunkra a hosszú távú tervezést, és a dinamikus bővülést. Célunk, hogy a jövőben ötszáz főre bővítsük az elért gyerekek számát, illetve tervezzük egy online iskola beindítását virtuális osztályokkal, akiknek egyszerre lehetne akár különböző tantárgyakból virtuális tanórákat tartani. Ezt személyes mentorálással és digitális tananyaggal egészítenénk ki” – mondta el Prievara Tibor, a Kórházsuli program alapítója, aki két társával, Berczelédi Rékával és Tóthné Almássy Mónikával irányítja a projektet.

(110 lájk a honlapon, nézettség az OFOE fb oldalán: 2 700)

11. Borbélyné Nagy Éva: Egy könyv és egy látogatás ürügyén a KIP-ről

A Komplex Instrukciós Program (KIP) első sorban a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola által kidolgozott modell révén vált közismertté. Kevesebb szó esik azokról az intézményekről, amelyek szintén magukévá tették e program szemléletét, elsajátították a program elméletét és megvalósítják saját iskolájukban a gyakorlatát1.(…) Az együttműködésen alapuló tanulásszervezési technikák, mint amilyen például a nálunk igen népszerű a Kagan-féle kooperativ tanulás4 alapja közös: a tanulók közötti együttműködés. A KIP alapelvei azonban markánsan megkülönböztetik e módszert a többitől. Ebben az esetben nem a diákok közötti együttműködés a végcél, ez csupán egy technika, amelyet problémák megoldása érdekében alkalmazunk. Az együttműködő kiscsoportok tevékenységének célja az egyes tanulók, valamint a heterogén összetételű osztályok szociális készségeinek fejlesztése.

(105 lájk a honlapon, nézettség az OFOE fb oldalán: 10 800)

1A PSZICHOháttér Gyarmathy Éva ez év elején elindult nagyon sikeres sorozata. Az eddig megjelent 21 részből 12 kapott 100-nál több lájkot.

2Az évek óta a honlapunkon megjelenő Esélyegyenlőségi napló 58. része

3Az Esélyegyenlőségi napló 55. része

4A TEMPUS 7 részes sorozatának része.

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.08.19.
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint a Nemzeti alaptanterv újragondolásáig "szüneteltetni kell" a PISA mérésekben való részvételt, mert nemzetközileg is lejáratják a magyar gyerekeket
Közleményt adott ki az MSZOE, amiben felteszik a kérdést, hogy kik a felelősek a magyar tanulók nemzetközi kudarcáért? Majd rögtön meg is válaszolják: "egyértelmű, hogy azok a pedagógusok...
(Forrás: 444.hu)
--
2017.08.19.
A Kőszívű utcai csillagok, avagy hogyan vegyük el a gyerekek kedvét egy életre az olvasástól?
De ha elfogadjuk a Kakucsi Általános Iskola hitvallását, miszerint a cél “megszerettetni az olvasást úgy, hogy az öröm legyen és élvezet” (kiemelés az eredetiben), és ezt a nemes célt...
(Forrás: 444.hu)
--
2017.08.18.
Csak nyerhet az a fiatal, aki hiányszakmát tanul
Sajnálom azt a 33 ezer fiatalt, akiknek nem sikerült a felvételijük a felsőoktatásba, mert ha egy részük a szakképzést választja, akkor most egy sikeres életpályamodell első szakaszát teljes...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2017.08.18.
Közösen dönthetnek a pedagógus-érdekképviseletek
Még augusztusban egyeztet a két legjelentősebb pedagógus-szakszervezet egymással arról, hogy a jövőben részt vegyenek-e a kormány köznevelés-stratégiai kerekasztalának a munkájában –...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.08.17.
Rossz a szülők véleménye az iskolai nyelvtanulásról - videó
Az ATV Start vendége a Szülői Hang képviseletében Miklós György.
(Forrás: atv.hu)
--
2017.08.17.
Lazuló gyerekek – A legkisebbeknek is segíthet a meditáció az indulatkezelésben
Bagdy Emőke pszichológus is úgy látja, hogy már hatévesen elkezdhetnénk megtanulni kezelni a stresszhelyzeteket, de hiába is lobbizott amellett, hogy a heti 30 perces lazítás bekerüljön a...
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
--
2017.08.17.
Iskolai bántalmazás: nem volt belső vizsgálat
Egy szülő jelezte, hogy bántalmazták a gyermekét a veresegyházi Gyermekliget Általános Iskolában, az igazgató azonban ahelyett, hogy kivizsgálta volna a bejelentést, informálisan eltanácsolta...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2017.08.17.
A szíriai gamer játékot csinált a saját meneküléséből
Abdullah egy 64 pixeles kis alak egy számítógépes játékban, aki megpróbálja elhagyni Szíriát, hogy ne kelljen harcolnia a polgárháborúban. Abdullah Karam szíriai menekült, aki 2015-ben é...
(Forrás: abcug.hu)
--
2017.08.17.
Néhány zseni nem menti meg a magyar informatikaoktatást
Gáspár Attila, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója nemrégiben aranyérmet szerzett az Iránban megrendezett nemzetközi informatikai diákolimpián. Az eredmény azért különösen figyelemrem...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Ági! Nem találunk ide vonatkozó jogszabályt. De például az Erzsébet táborban 10 gyerekhez egy pedagógus alkalmazható. Ez így lehet minden esetben. Ha csak egy csoport van(bármilyen létszámmal) mindig kell két felnőtt, hiszen bármi történhet, és a csoport nem maradhat gazdátlanul. Ha találunk jogszabályt, azonnal tájékoztatunk.

--
  Ági

Kedves OFOE! Hol találom meg azt a jogszabályt, melyben leírják: nyári táborban hány fő gyermekhez mennyi pedagógus foglalkoztatható? Pl: ha a 20 fővel elmennénk iskolán kívül, vagy strandra, vagy kirándulni? (közlekedésnél:10 gyermek után számolnak 1 főt...) A választ nagyon köszönöm, és nagyon várom!

--
  OFOE

Kedves Angéla! Sajnos nem tudunk ilyen ajánlásról.

--
  Papfalusi Angéla

Tisztelt Osztályfőnök!

Érdeklődni szeretnék, hogy létezik-e valamilyen ajánlás a szakgimnáziumi (egykori szakközépiskolai) osztályfőnöki órák helyi tantervéhez, mert a kerettantervek nem tartalmaznak erre vonatkozó szabályozásokat. Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel: Papfalusi Angéla

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! Tanári végzettséggel lehet működni tanítói munkakörben, feltételezhetően az ebédeltetést és a játéktevékenységet is felügyelheti, akinek pedagógus végezettsége van. Részletesebb tájékoztatás található ezen a linken.

--
  Mammma

Tisztelt Osztályfőnök!
A következő kérdéssel fordulok Önhöz. Problémát okoz iskolánkban, hogy alsó tagozaton a tanítási órák utáni ebédeltetést illetve játékidőt, ami a napközi előtt van, nem végezheti tanári végzettségű kolléga. A törvény ugye kimondja, hogy alsó tagozaton csak tanító taníthat, de ebben az esetbe inkább a nevelés dominál. Van-e olyan törvény, vagy valami megoldás, hogy ezt a feladatot tanári végzettségű ember végezhesse az alsó tagozaton? Kevés a tanító kolléga. Mi lehet a megoldás?
Köszönöm válaszát!

--
  OFOE

Kedves Erzsa!
Ha pedagógusbeosztásban vagy a papírod szerint, akkor annyi szabadság jár, amennyi a munkaköröd alapján megillet. De ha hivatalosan másképp osztottak be, akkor feltételezhetően kevesebb jár, és ezt nyilván a Munka tv alapján számolják.

--
  Erzsa

Szeretném megkérdezni,hogy magánóvodában is 46 nap szabadság jár az óvónőnek? Vagy a Munka tv.alapján kell csak számolni?
Köszönöm,ha választ kapok.

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! Az osztályfőnöki megbízatáshoz pedagógusi végzettség kell.

--
  ofő

T. Uram/Hölgyem!
A következő kérdéssel fordulnék Önökhöz. A tagintézmény vezető úgy döntött két osztály alacsony létszáma miatt összevonásra kerül. Az egyikben én vagyok az ofő. Az osztályt azonban a másik osztály ofője kapja. A 9. évfolyamon két olyan embert jelölt meg ofőként, akiknek pedagógiai végzettsége nincsen, nekem, ígérete ellenére nem ad osztályt. Kérdésem az lenne, hogy milyen végzettség kell az osztályfőnöki megbízáshoz?

Üdvözlettel, egy volt ofő

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Kövesi Györgyi:] Kedves Sulyok Blanka! Bár minden pedagógus ilyen érzékeny és szolidáris lenne az LMBTQ fiatalokkal! Nagyon fontos lenne, hogy minden diák biztonságban érezhesse magát az iskolában! Szeretném figyelmükbe ajánlani a Melegség és megismerés iskolai érzékenyítő programot, amelyet a […]
Pride és pedagógia »

--

[ax:] Kedves Gönczöl Enikő! Nagyon fontosak ezek az írások, szinte mindegyik telibe találja az éppen aktuális problémámat, vitámat, morgolódásaimat, napi csatározásaimat (csatározás?? - de jó lenne szemtől-szemben állni ás csatározni...) Köszönöm szépen. Várom a szeptemberi […]
Neked mindegy? Nekem nem! 15. – Ne hagyjuk magunkat manipulálni! »

--

[Anna:] Most miért halasztották őszre? Addigra megint lesznek sokan, akik nem veszik észre a benntartó erőket, és elmennek a pályának még a közeléből is. Legalább mesélhettek volna nekünk - a gida lábáról, az üvegcipellőről, a szurokról, amelyben benne ragadt meg hasonlókról. Nem […]
Meghívó az FPF konferenciájára »

--

[Leiner Károly:] Nagyon jó írás! Nem csak a druszám vagy Ax barátom :) vigyázz magatokra!
A la recherche… Eltűnt idő, eltűnt öröm az iskolában »

--

[csilla:] Amikor a felelősöket keressük az oktatási kormányzatban, a jövő generációjának nevelése miatt! Tegyünk meakulpát! Nézzünk szembe a tükörrel! Látom-e saját magam? Ki vagyok én? Majd ennek fényében nézzük végig azt a gyerekhalmazt, akinek nevelése ránk volt bízva! Jól […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Péter:] Laszlo vicces beszólása tetszik nekem. Különösen akkor, ha majd felsorol olyan kollégákat, akik a saját KUDARCAIK miatt a liberális kormányzást hibáztatták. Mert ismereteim és tapasztalataim szerint az "úgy rossz ahogy van" típusú áthárító minősítést nem liberális […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Laszlo:] @Peter: "Ha csak csodálkozik, az a kisebbik rossz. De vagdalkozik, mindenkit és mindent hibáztat a saját kudarcai miatt." Peldaul a "liberalis kormanyzast"? ;)
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[OFOE:] Kedves Dia! Gondolom ez azon múlik, hogy a három év gyakorlatát az itteni intézmény elfogadja-e, és három év után megadja-e a ped1 státuszt. Pontosabb és jogi szempontból napra kész válaszért keresse meg az Oktatási Hivatal ügyfélszolgálatát.
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Péter:] Csilla a lényegre tapintott: "...csodálkozik majd az az utánunk jövő humánerőforrás fejlesztéssel foglalkozó értelmiségi munkás! nem mondanám pedagógusnak! hogy ők honnan jöttek? " Ha csak csodálkozik, az a kisebbik rossz. De vagdalkozik, mindenkit és mindent hibáztat […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[DIA:] Üdvözletem kérdezném hogy külföldön megszerzett oklevelem már honosítottam és hogy milyrn minôsítésben alkalmaznának, ha külföldön már van 3 éves pedagógusi tapasztalatom? Csak gyakornok lehetek?
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek