OFOE a Facebook-on
Betűméret
Archív

Hair – 2003-ban

A híres musicalre már alig emlékszünk. Mindez onnan jutott eszembe, hogy amikor faggattam gimnazistáimat, ha korosztályuk közös zenei bálványát kellene megnevezni, kit választana az osztály, csaknem kinevettek. „Nincsenek közös bálványok. Mindenki olyan zenét szeret, amilyen klubba jár, és ez sokféle. Egyikünk sem menne el más helyre, csak a maga társaságába, a saját köreibe.”

Arra tereltem a szót, hogy vajon ez a szabadság jele-e – szerintük. És akkor valaki tréfából dúdolni kezdte a híres dalt a Hairból: „Enyém a hajam, enyém a seggem...” Az osztály felderült. De láttam, sokuknak fogalmuk sincs, hogy műveltebb társuk csak idézett a hetvenes évek sikeres dalából. A hippik „indulójából". Megkérdeztem, vajon ki tudja, kik azok a hippik. Senki sem tudta, jól sejtettem. Ezért vetítettem le nekik megkopott kazettámat.

A zenére már a címfeliratnál rábólintottak, ringatták magukat a vetítőterem székein, dudorásztak. Nem szóltam, vártam, mikor csendesednek el maguktól. Kíváncsi voltam, hogy megszólítja-e őket Milos Forman filmje. A sztori. Amely az örök témáról: szerelemről, barátságról és halálról szól. Arról a három témáról, amely a legeslegjobban érdekli a tiniket. Csak furcsa körülmények között: a hetvenes évek Amerikájában játszódik, a vietnámi háború idejében. Akkor, amikor még ott is sorozott hadsereg volt, amikor az ottani egyetemek diáklázadásoktól voltak hangosak.

Tanítgatom a diákokat, hogy mit jelent a társadalmi deviancia és a konformizmus fogalma. Hiszek abban, hogy a társadalomismeretbe ez is beletartozik. És ez a film sokkal jobban megmagyarázza e fogalmak tartalmát, mint a legbölcsebb tankönyv. Izgulok, vajon nem lesz-e dühös a szülői kar, amiért ebben a filmben a nonkonformista fiatalok nemcsak hosszú hajat viselnek, hanem még ráadásul csavarognak is, munkakerülők is. Mi tagadás, a szabadságot szabadossággal keverik, a szexuális erkölcsük enyhén szólva is „laza”. De ezt a gyerekek észre sem veszik, nem sziszegnek. Lebilincselőek a dal és táncbetétek, és remekül játszik a főhőst alakító színész. Berger, a rokonszenves „negatív hős”, aki behívóját elégeti és kóborol a hippikkel. Nem hajlandó fegyvert fogni. Nem fél a hatóságoktól, a szüleitől. Nem fél botrányt okozni. Ám mégis ő hal meg a vietnámi háborúban. Mert szerelmes barátjával pár órára ruhát cserélt. A hadigépezet ledarálja az álruhás srácot, mondani sem volt idő, hogy nem ő Bukowski. Ennyi! És a tanulsága az, hogy a barátság mindennél erősebb, hatalmasabb érzés. Legyőzi még a halálfélelmet is.

A gyerekek csakugyan megszeppennek, amikor kibontakozik előttük a történet. Nem tudták, miről szól a dal. Tetszik nekik a film, nagyon. És csodálkoznak, hogy már szüleik idején is voltak lázadó fiatalok. A vetítés után nehezen indul a beszélgetés az élmény hatása alatt. Aztán az egyik fiú – maga is zenész a suliban – maga elé dörmögi: „Mi már most megalkuvóbbak vagyunk, mint a szüleink nemzedéke volt a maga idejében. Nem merünk kiállni még a szabad időhöz való jogainkért sem."

Szellemes szólás kicsöngetéskor. Búcsúznom kell. Így hát nem tudom meg, a gyerekek vajon mit gondolnak arról, hogyan változott meg Amerika az elmúlt három évtized alatt.
Vagy csak mi változtunk?

Domokos Zsuzsa

Forrás: Mentor Oktatási, Egészség- és Életmódmagazin

Címkék: iskola és társadalom  

Címkefelhő    Összes címke »
IKT agresszió család digitális nemzedék drámapedagógia együttműködés egészség előítéletek erkölcs erkölcsi nevelés eset esélyegyenlőség felelősség film generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom iskolakísérlet jelenismeret jog kamasz kapcsolat kommunikáció konferencia konfliktus konfliktuskezelés kreativitás kritika kutatás könyvajánló köznevelési törvény közösség média módszerek oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusetika pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szegénység szexualitás szép taneszköz tanulás tanár-diák kapcsolat tanár–diák kapcsolat tolerancia továbbképzés virtuális kongresszus visszaemlékezés óraterv ünnep
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Látogatóink!
Amennyiben valaki megbízható választ tud adni Myrtill és/vagy "beszimo" kérdésére, kérjük, tegye meg! Mi sajnos nem vagyunk képben, és nem akarunk senkit sem félre tájékoztatni. Köszönünk minden segítséget

--
  Myrtill

Szeptembertől van júniusig szerződésem ált. iskolában, ahol ez a második évem,részmunkaidőben.
Most közölte az igazgató, hogy nem hosszabbítják meg a szerződésem (nyárra szoktak hosszabbítani és szeptemberben). Jogosult vagyok-e szabadságra, ezzel kapcsolatban fizetésre?
Köszönettel,
Myrtill

--
  OFOE

Kedves Látogatóink, nem tud valaki megbízható választ adni "beszimo" nevű kérdezőnknek? Mint már többször jeleztük, ebben a változó jogi környezetben mi nem érezzük magunkat kompetensnek hasonló kérdések megválaszolására. A jubileumi jutalomról van szó. Kérem, aki tud, válaszoljon.

--
  beszimo

Tisztelt OFOE! 1988. aug. 1-én kezdtem el dolgozni, mint közalkalmazott, azóta is folyamatos a közalkalmazotti jogviszonyom. Idén aug. 1-jén, vagy ahogy a munkáltatóm mondja, jövő év aug 1-jén vagyok jogosult a jubileumi jutalomra?

--
  OFOE

Kedves Ildi! Ebben a folyamatosan változó jogi környezetben nem tudunk megbízható választ adni a kérdésedre. Jobb lenne, ha helyben érdkelődnél az illetékesektől.

--
  Ildi

Kedves OFOE!

Két kérdésem lenne:
Jár-e osztályfőnöki pótlék a nyári szünetre, illetve az órakedvezmény, ami heti 1 óra, az arányosítható-e olyan értelemben, hogy pl május 1 munkaszüneti nap, akkor 0,2 órával kevesebbet kell kifizetni?

--
  OFOE

Kedves Edit! Persze, hogy nincs értelme, előbb-utóbb remélhetőleg a törzslapokról is törlik majd ezt a szempontot. Vagy megindokolják, hogy miért van rá szükség.

--
  Edit

Mi írja elő a törzslapokban és a bizonyítványokban az éves óraszámok feltüntetését a tantárgyak mellett?
Miután az érettségi feltételei közül kivették az óraszámokat, van értelme az óraszámok külön adminisztrálásának?

--
  Juli

Úgy tudom, ez iskolai szintű megállapodás kérdése. Javaslom: kérdezz rá, hogy milyen jogszabály alapján vonják meg éppen május 3-án. Annyira átalakultak a jogszabályok, hogy még az sem feltétlenül érvényes, ami le van írva. Közép- vagy általános iskoláról van szó? Mert a középiskolában esetleg mondhatják, hogy a gyerekek elballagtak, az osztályfőnöknek nincs már velük teendője. Bár ez nem egészen így van, de lehet érv. Az a gyanúm, hogy nincs pénz, és amin tudnak, spórolnak. A korábbi években nem történt meg ez az elvonás?

--
  Judit

Kérdésem: Végzős osztályban meddig jár az osztályfőnöki órakedvezmény? Tőlünk ugyanis május 3-ával el akarják venni. Köszönet a hozzászólásért.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Leiner Károly:] Becsukjuk az ajtót mögöttünk, mikor belépünk a tanterembe és tesszük a dolgunkat! Nóri meg terepre megy, pályázik, mindent megtesz a kölyökért, mert nem tehet mást. És mi sem tehetünk mást! Tőlünk működik a rendszer...nem a gyerekekért és nem értünk...A gyerekek meg ott […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[Dóri:] Milyen szomorú!!!! Nem tudunk mit tenni, mi, gyakorló gyógypedagógusok! Minket kérdez valaki? Első a törvény, második a papír. És hol a gyerek????
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[Juli:] Igen, sajnos Nóri írja a szomorú igazságot. Az átpolitizáltság megöli a szakmai érveket. Kicsiben sok mindent meg lehet oldani óriási erőfeszítéssel, helyi apró,bár egy-egy emberi sorsot döntően érintő eredményekkel, de a makrostruktúrákra nem sikerül hatást gyakorolni. […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[L. Ritók Nóra:] Ebben maximálisan egyetértek veled, Karcsi. A gyakorlati szakemberek véleménye, tapasztalata képtelen beépülni a problémamegoldások állami rendszerébe. Ebben érthetetlen módon hátul kullogunk. Más demokráciákban ez valahogy működik. És ez mindenre igaz. Fogyatékkal élőkre, […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[leinerk Károly:] Nóri, igazad van és az általánosítást is el akartam kerülni: csak a magam tapasztalatát írtam meg mindenféle szépítés, részrehajlás nélkül és minden szava igaz. Vállalom. Jó lenne, ha Ritók Nóra munkáját nem csak egy blogon keresztül ismernék és egy-egy média […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[L. Ritók Nóra:] Karcsi, tudod, én is nagyon tisztellek, szeretlek,de ez egy kicsit sztereotipra sikeredett kommented lett.... Megoldás pedig van, épp ezért mondom évek óta, hogy az iskola falain belül nem lehet megoldani az integrációt...sosem. Csak a családgondozással-közösségfejlesztéssel […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[Leiner Károly:] Rövid hozzászólás: nem marad a 9.-10 osztály, az új törvény "eltörölte" ezt is, illetve nem rendelkezik róla. A spec. általános után egyből szakmára megy az értelmi sérült, ha még lesznek ilyen intézmények, mert az ilyen sulik száma elenyésző, a gyakorlati […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[Dóri:] Köszönöm Karcsi, hogy megértettél. Nálunk most fogják szétverni az Egymit. A Szakszolgálatot "átcsoportosítják". Marad a speciális általános iskola. 9-10. osztály? Ki tudja, mi lesz a sorsa. Ha a kerületi integrált gyerekek egy része után nem jár az emelt […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[Leiner Károly:] Dórinek igaza van és egy nagyon fontos jelenségre? hívta fel a figyelmet: míg létezik roma integrációs politika (hogy hogyan működik, az egy másik kérdés), meg támogatjuk a cigány gyerekeket mindenfélével (nagyon helyesen), addig a fogyatékkal élőknek, elsősorban az értelmi […]
A „nincs” határozza meg a gyerekek gondolkodását »

--

[Dr. Borján József:] Kösz a kiegészítést és a javaslatot. (egy év óta ez az első pozitív megnyilvánulás az agylövéseimmel kapcsolatban. Érdemes küzdeni. Akit részletesebben érdekel, állok rendelkezésére
Digitális osztályterem - jó gyakorlatok az alapozó szakaszban IKT eszközökkel »

--
 Új hírek a Modern Iskola honlapján »
Orbán után a közoktatásban (közoktatás | Forrás: Galamus csoport)
--
Jön a kötelező erkölcstan a kollégiumokban is (erkölcsi nevelés | Forrás: Eduline)
--
A dolgozó anyák gyermekei sem tanulnak rosszabbul (iskolai teljesítmény | Forrás: Inforádió)
--
Ennyi pedagógus jelentkezett szaktanácsadónak (pedagógus | Forrás: Inforádió)
--
Otthagyja Balatonalmádit a listázó igazgatónő (Balatonalmádi Magyar-Angol Kéttannyelvű Gimnázium | Forrás: fn.hír24)
--
Megtalálták az eltűnt 13 éves tárnoki kisfiút (eset | Forrás: Heti Világgazdaság)
--
Betonfalakon át erőlteti Pintér az iskolarendőrség felállítását (belügyminiszter | Forrás: Heti Világgazdaság)
--
2294938@OFOE (2001–2013) | Rólunk | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek