OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2015. április 29.
» Hozzászólások (2)

Kötelező önkéntes munka középiskolásoknak - avagy hogyan utáltassunk meg ismét valami fontosat

2012 szeptemberében kezdte meg kilencedikes tanulmányait az első olyan évfolyam, melynek 50 óra kötelező közösségi szolgálatot kell teljesítenie ahhoz, hogy átvehesse majd az érettségi bizonyítványát. Mert hivatalosan ezt az elnevezést kapta a projekt, mely a tizenévesek – vitathatatlanul nagyon fontos - szociális érzékenyítését tűzte ki nemes célként. Eleinte még szó szerint „kötelező önkéntes munkaként” emlegették, nem akartam hinni a fülemnek – az elnevezésből a paradoxont végül kiiktatták, de a gyakorlat paradoxonán ez mit sem segít.

Eredetileg úgy volt, hogy lesz majd minden középiskolában egy ember, aki teljes állásban fogja a tanulók közösségi szolgálatát koordinálni. Szerencsére időben rájöttek, hogy ez felesleges pénzkidobás lenne, hiszen van ezeknek a diákoknak osztályfőnöke is. Kötelezze csak ő a diákjait a szolgálatra, keressen nekik helyet, és adminisztrálja, elvégre ő a főnök. (Mármint a gyerekek mindenható főnöke, és amúgy meg az Oktatási Hivatal alázatos szolgája, természetesen.)

2012-ben lettem életemben először osztályfőnök. A 9.a osztály 36 fiúval indult, „nehéz osztálynak” bizonyult (iskolánk viszonylatában), a tanulók egy része tanulási, és/vagy viselkedési zavarral küzdött. Épp ebben a tanévben nőtt meg a kötelező óraszám – nekem heti négy órával kellett többet tartani, ami elsőre nem tűnik soknak. Ám ez kb. plusz negyven tanulót jelent. Tegyük fel, hogy a tanítás nálam kimerül annyiban, hogy dolgozatokat javítok, és hiányzásokat meg jegyeket írok be. Még ha ilyen lelketlen „megélhetési” (na jó…) tanár is vagyok, aki a gyerekre puszta munkadarabként tekint, és esze ágában sincs velük beszélgetni, egyéni odafigyelés nulla, akinek nem fontos, hogy a bizalmukat elnyerje – nos, ez még akkor is rengeteg többletmunka. Jelenleg pontosan 116 tanítványom van – és, ami azt illeti, nem tudom őket szimpla statisztikának tekinteni, márpedig így elég húzós. (Persze, persze, a „fizetésemelés”. Ez volt az a tanév, amikor ott hagytam a nyelviskolát, mert már nem bírtam együtt a kettőt.)

De kicsit elkalandoztam. Szóval, némi praktikus fejtágítás után („érzékenyítés”? minek?) ki kellett osztani minden tanulónak egy szülői nyilatkozatot, egy munkanaplót és egy munkaszerződést. (Vagyis valami bonyolultabb neve van, nem tudom megjegyezni.) A naplóba maximum 3 órás(!!!) szakaszonként kell beírni a munkáltatónak, hogy mit csinált a gyermek, természetesen minden sort dátummal, pecséttel és aláírással kell ellátni. (Igen, három óránként. Egy fiatal nem dolgozhat többet törvényesen, csak napi három órát, akár nyári szünetben is. Ez egy jogállam, itt tiszteletben tartják és védik a fiatalokat. Szóval, aki mondjuk egy hétig segít egy gyerektáborban, és teljesít 50 órát, azt úgy kell beírni, mintha három hétig lett volna ott, nehogy megszívják a szervezők.) Van egy 1 cm x 2 cm-es, fakultatív rubrika is ebben a sorban, „élményeim, tapasztalataim” címmel. Valamiért ezt a tanulók nem szokták kitölteni.

Ezeket a 3 órás kis élet-periódusokat az ofőnek folyamatosan írni kell az e-naplóba is, úgysincs jobb dolga. A tanév végén össze kell gyűjteni a szerződéseket, a szülői nyilatkozatokat és a naplókat, melyeket a tanulók természetesen véletlenül sem veszítenek el, és mindegyiket aláírja az igazgató is, saját kezűleg. Aztán pedig már csak be kell írni az e-naplóba záradékként, na meg a bizonyítványba, ja, és természetesen még a kézzel írt anyakönyvbe is, hogy az adott tanévben hány órát teljesített a tanuló. Ha nulla órát, akkor azt kell lekönyvelni ennyiszer. Dátum. Aláírás. Pecsét. Harminchatszor. Aki elveszíti a naplóját, nos, bajban van, mert elég drága az a karton, amiből készül, nem biztos, hogy az iskola kap pénzt a pótlásra. És hogy az eddigi órái vajon nem vesztek-e el, az már azon múlik, hogy valami rendes osztályfőnökkel áldotta-e meg a felelőtlen tanulót a sors, akinek első az adminisztráció, és pontosan, szépen könyvelte a szociális érzékenyedés e bizonyítható állomásait. (Nem pedig valami link alakkal, aki még mindig azt hiszi, érdemes beszélgetni, külön programokat szervezni, és ettől persze folyamatos időzavarban van, meg mindig elfelejt valamit. És meg sem meri nyitni az e-naplót, mert az rögtön azzal szembesíti, hogy „Önnek 421 hiányzásról kell döntenie, megnézi?” Nem… Persze vannak kivételes osztályfőnökök, akik valami természetfeletti képesség birtokában ügyesen teljesítenek mindegyik területen. Kár, hogy nem tartozom közéjük.)

Tehát, ha nekem ma valaki azt mondja, hogy közösségi szolgálat, azonnal görcsbe rándul a gyomrom. Lelki szemeim előtt megjelenik az e-napló, a munkanapló, a papírhegyek, hogy nem találom, hogy hova is írtam fel, meg hogy hol a fenében találok lehetőséget azoknak, akik még mindig „nulla óránál” tartanak, de azt legalább már háromszor beírtuk.

Pedig az önkéntes közösségi szolgálattal kapcsolatban nagyon jó tapasztalataim vannak. Tizennyolc évesen úgy döntöttem, hogy halasztok az egyetemen, és kipróbálom magam valamiben, amiben addig soha – egy Önkéntes Diakóniai Évet töltöttem Németországban, ahol halmozottan sérült emberekkel dolgoztam tizenkét hónapon át. Ez valódi önkéntes munka volt, hiszen saját, szabad döntés és belső motiváció vezetett hozzá. A kezdeti nehézségeken túljutva életem egyik legszebb éve volt, mely alapvetően meghatározta a későbbieket. Az egyetem mellett öt évet önkénteskedtem a Summa Vitae Otthonház értelmi sérült lakóinál. Életem első tanévében (a 2010/2011-esben), mikor még ifjúságvédelmi felelősként, jelentős órakedvezménnyel dolgozhattam, egy „uniós projektben” is részt vettünk velük. Az önkéntesen(!) jelentkező tanítványaimmal és a Summa lakóival, valamint egy zeneterapeuta barátom közreműködésével Feloldó Jelek néven együttest alapítottunk, koncerteket és kiállításokat szerveztünk. (Azóta már nincs „ifjúságvédelmi felelős”, mert az pénzkidobás. Sajnos a jelenlegi feltételek mellett már én is csak ritkán jutok ki a sérültekhez Piliscsabára. Az e-napló foglya vagyok.)

Emellett, szintén még az egyetem alatt, tagja lettem a Kárpát-Ifjúsági Egyesületnek, mely elsősorban a romániai magyar gyermekotthonokat igyekszik segíteni. Rendszeresen járunk ki az élesdi Kajántó Mária Gyermekotthonba, hogy szabadidős programokat szervezzünk a gyerekeknek. Elkísér ide néhány tanítvány is. Pedig még csak be sem lehet írni a munkanaplóba. Ugyanis „az iskola vagy a lakóhely 30 km-es körzetében teljesíthető a kötelező közösségi szolgálat.” Csak mi meg pont ezekhez a gyerekekhez kezdtünk el kötődni. Ja, és nem azért jövünk ide, mert annyira „jó fejek” vagyunk – hanem mert annyi szeretetet és emlékezetes élményt kapunk, hogy itt feltöltődünk annyira, hogy aztán valahogy túléljük pl. a kötelező közösségi szolgálat horror-adminisztrálását.

Mert nem attól lesz valaki jobb ember, hogy kényszerítik rá. Hogy szankciókkal fenyegetik: fiam, ha nem segítesz cipelni a néni szatyrát, és nem intézed el az igazolást az önkormányzatnál, akkor lesheted, hogy te itt érettségit kapsz…! A kötelező közösségi szolgálat pont olyan hülyeség, mint a kötelező olvasmány. Csak az egyik a szociális szférát teszi ismeretlenből elkerülendővé, a másik meg az olvasást utáltatja meg. (Félre értés ne essék, magyartanár is vagyok.)

Igen, talán soha nem volt még olyan fontos, mint most, hogy a tizenévesek odaforduljanak a rászorulókhoz. Hogy alázatot és szolidaritást tanuljanak. Hogy képesek legyenek a saját egójukon túllépni, hogy legyen annak a hamis, anyagias, énközpontú, felszínes, fogyasztói szemléletnek legalább konkurenciája, amit a média jelentős része teljes gátlástalansággal önt rájuk. (Mert a marketingmenedzserek meg a tömegkommunikációs szakemberek – ellentétben az oktatás irányíróival – nem restek figyelembe venni a pszichológiai kutatásokat. Ők pontosan tudják, hogyan lehet a fiatalokat hatékonyan befolyásolni.)

Igen, az érzékenyítés legjobb módja valószínűleg a közösségi szolgálat. Az önkéntes közösségi szolgálat lenne. Melyhez először is a megfelelő feltételekre lenne szükség. Például nem lenne szabad az amúgy is ezer sebből vérző iskolákra rálőcsölni, hanem valódi szakértők kellenének, akik egyrészt értenek az adott szociális területhez, másrészt pedig meg tudják szólítani a tizenéveseket. Először nekik kellene érzékenyítő foglalkozásokat tartani, hogy a fiatalok pontosan megértsék, miről is van szó. A legjobb az lenne, ha ezek a foglakozások nem az iskolában, hanem „terepen”, „élőben” zajlanának, hiszen az utazás és az új élmények önmagukban is vonzóak és valódi képet adnak. (A közoktatás egyik legnagyobb hátránya amúgy is az, hogy eseménytelen, életszerűtlen és unalmas, a diák pedig passzív „elszenvedő”, de szó szerint.)

Ha a fiatalok délutánjai nem lennének agyonterhelve sok felesleges „tanulnivalóval”, valószínűleg az is hozzájárulhatna a dolog sikeréhez. Persze, az is igaz, hogy ma már nagyon nehéz rávenni a tizenéveseket „külön programra”, mert annyi egyéb inger éri őket, és a napjuk szervezése sokszor teljesen esetleges. Aki előtt nincs közvetlen minta, kis eséllyel kezd el „jótékonykodni” csak azért, mert valami ismeretlen kívülálló szerint az zsír. Talán tényleg szükség van valami „mesterséges behatásra”, ha azt szeretnénk, hogy sok fiatal vegyen részt ilyen tevékenységben. De akkor sem szankciókhoz kellene kötni, hanem esetleg jutalmakhoz, engedményekhez – mondjuk bizonyos tantárgyak kiválthatóak lennének általa, többletpontot jelenthetne felvételinél, stb. Ha valaki egyszer „rákattan”, ráérez az ízére, már nem lesz szükség úgysem efféle „pozitív manipulációra”. (Pont, mint az olvasásnál.) De a kötelező dacot szül – ilyen az emberi természet, nem beszélve a kamaszokról. Ez valakinek még új?

Az önkéntes munkában nemcsak az a szép, hogy másoknak segíthetünk. Hogy mások szenvedését enyhíthetjük, hogy másoknak örömet szerezhetünk. Én személy szerint talán senkitől nem kaptam olyan őszinte, tiszta és önzetlen szeretetet, ragaszkodást és odafigyelést, mint azoktól a sérült emberektől, akikkel alkalmam volt együtt dolgozni. A mai napig levelezem Nadine Loos-szal, a kerekes székes, értelmi sérült lánnyal Németországból – immár tizenegy éve. Hány barátomat elveszítettem ez alatt az idő alatt, mert valahogy nem volt idejük, energiájuk találkozni, miután közénk állt a távolság…

Az önkéntesség életforma, és valódi önbecsülést ad. Ha az én saját és szabad döntésem. Ha én akarom. Ha nem azért csinálom, hogy nehogy megbüntessenek, és hogy megkapjam már végre azt a rohadt pecsétet.

Sulyok Blanka

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

amira | 2015. május 10.
Wow, mintha csak én írtam volna, pedig már rég nem tanítok iskolában! (ÉN az iskolát hagytam ott a nyelviskola helyett:)Gratula, bárcsak több ilyen tanár lenne, mint te.nekem immár szülőként volt ez az első gondolatom, hogy ez az egész "kötelező" önkéntes munka egy elcseszett ötlet, természetesen valójában ingyenes gyermekmunkáról van szó. Ami ugyebár törvényellenes.A kötelező irodalomról ugyanez a véleményem, csak azt tudnám, hogy erre mikor jutnak el a tanmenet írók és maguk a tanárok is, akik ezeréve ugyanúgy tanítanak, mint a szocializmus idején???
Szilvi | 2015. május 1.
Fantasztikusan megfogalmazott írás, köszönjük!
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.02.22.
Forgács István: Így oldd meg a cigányügyet – 3. rész: a közoktatásról
Ma Magyarországon szinte felfoghatatlan mértékű és gyorsaságú az a romlás, amelyben túlnyomórészt cigány gyerekek tízezrei csak érintőlegesen találkoznak a magyar oktatási rendszerrel...
(Forrás: Mandiner)
--
2017.02.22.
Prókai Eszter: Minden erejével kaparta ki magát a legmélyebb gödörből
Édesanyja lemondott róla, nevelőotthonban élt nyolcéves koráig. Fodrász szeretett volna lenni, de az általános iskola után már nem tanult tovább. Hosszú évekig drogozott, emiatt négy gyerek...
(Forrás: abcug.hu)
--
2017.02.22.
Nem szűnik meg az iskolai buktatás
A szaktárca nem tervezi a bukással, az évfolyamismétléssel kapcsolatosan a jelenlegi jogszabály módosítását – rea­gált lapunk megkeresésére az oktatásért felelős államtitkárság....
(Forrás: Magyar Idők)
--
2017.02.22.
Újabb útvonalakon menekítik a szülők gyermekeiket a közoktatásból
A diák magántanulóként is teljesítheti tankötelezettségét. Ezt elsősorban a kiemelkedő tehetségű vagy egyéb területen jól teljesítő, ezért elfoglalt, például élsportoló gyerekeknek...
(Forrás: 24.hu)
--
2017.02.22.
Egy élhető és sikeres ország – mit tudnak a finnek?
Finnország száz szociális innovációjáról jelent meg pár hete egy könyv, abból az alkalomból, hogy az északi ország idén ünnepli függetlenségének századik évfordulóját. A finnek mindig...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.02.22.
Nem adja a HÖK-elnökséget Török Márk, nemzetközi bíróság elé viheti az ügyet
Nem igazán hiszem el, hogy ezt az ügyet el lehet bukni – így reagált a Magyar Nemzetnek Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem EHÖK-elnöke arra, hogy a Fővárosi Törvényszék nem jogerő...
(Forrás: Eduline)
--
2017.02.22.
Ilyen az élet a Vörös Hadsereg Általános Iskolában
Ezek az iskolák extrém példái a Kínai Kommunista Párt által hirdetett hazafias oktatásnak. A kritikusok ezzel szemben szimpla agymosodának nevezik. Az iskola igazgatója, Mu Csunjung szerint...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.02.22.
A magyar fiatalok nem is álmodnak 200 ezres fizetésről
Ma már nem a munkanélküliségtől, hanem az elszegényedéstől félnek a fiatalok. Nem fest túl hízelgő képet a munkaerő-piaci érvényesülésről a fiatalok véleménye, amely viszont reálisnak...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.02.22.
Tényleg fontos, hogy a gyerek a legjobb középiskolába kerüljön?
A jobbnak tartott gimikbe épp, hogy bejutott diákok csak kicsivel érettségiznek jobban, mintha kicsivel kevésbé jó gimikbe jártak volna. Lehet, hogy nem azon kellene aggódnunk, hova jut be a...
(Forrás: Index)
Utolsó üzenetek:
  annapanna

Közalkalmazottak szabadságának kiadásával kapcsolatban szeretnék érdeklődni.
Új igazgatónk az iskolában egyre rövidebbre fogja a nyári szüneteket és a szabadságaink fennmaradó részét az őszi, téli, tavaszi szünetre időzíti.
Én értem félre a törvényt? Úgy tudom az őszi, téli, tavaszi szünet nekünk tanítás nélküli munkanap, amelyet nem kell az intézményben tölteni.(Készülhetek itthon pl. az anyák napi műsorral.)

"A pedagógus szabadságát elsősorban a nyári szünetben kell kiadni. Ha a szabadság a nyári szünetben nem adható ki, akkor azt az őszi, a téli vagy a tavaszi szünetben kell kiadni."

Javaslatomra, miszerint növelhetnénk a nyári szünet hosszát, így reagált az igazgató: " A nyári szünetet én határozom meg!"

Tanácsot, véleményt szeretnék kérni! Köszönöm!
annapanna

--
  OFOE

Feltételezhetően gyakornoki státuszba kerül, ha nincs más végzettsége.

--
  mamika

Az a kérdésem, hogy milyen besorolásba kerül az, aki alap anglisztika szakon végzett, vállalja az angol tanári képzést és angol tanárnak veszik fel pedagógushiány miatt?

--
  OFOE

Kedves Ildikó! Javasoljuk, hogy kérdésével keresse fel az Oktatási Hivatalt ezen a címen.

--
  Dani Erika

1991-ben szereztem óvónő és gyermekfelügyelő szakképesítést Székesfehérváron. Ezzel a végzettséggel milyen munkakört tölthetek be óvodai csoportban? Köszönöm válaszát!

--
  Ildikó

Azt szeretném megtudni, hogy törvényes-e az a gyakorlat, hogy egy középiskolai gyakornoknak kötelezően heti 24 órája van az előírt 20 óra helyett. A plusz 4 órát nem fizetik ki, ezen felül rendszeres helyettesítést is ellát. Az oklevele alapján felső tagozatos diákokat taníthat, ennek ellenére helyettesítésre elsőtől kilencedik évfolyamra is beosztják. Mi a gyakorlat, elvárható-e egy gyakornoktól a beleegyezése nélkül az ingyenes túlmunka és az alsó tagozatban való helyettesítés?

--
  Szekszárdi Júlia

„Kedves” Luda!
A kérdéseire többször is kapott választ, kétszer tőlem, egyszer Peer Krisztinától.
De Ön nem választ akar, hanem lehetőséget a mocskolódásra. Vajon miért teszi ezt?
Három lehetséges okot találtam erre:
1. Komoly paranoiája van (ez esetben sürgősen pszichológushoz vagy pszichiáterhez kellene fordulnia).
2. Politikai indítékkal uszították ránk (szó esett holmi kockásinges bűnözőkről is, akiknek mi segítünk megúszni a gyermekbántalmazást).
3. Ön zsigerből gonosz és aljas. (Ebben az esetben pedig menjen a pokolba!)
Ezen túl szó nélkül töröljük a beírásait, esetleg egy bocsánatkérést még hajlandók vagyunk elfogadni.
Rágalmazásért és a jó hírnév megsértéséért akár fel is jelenthetnénk, de erre nem ad lehetőséget, hiszen névtelenül fortyog.
Több időt és energiát sem én sem a kollégáim nem vagyunk hajlandók erre az ügyre fordítani.

--
  töritanár

Az persze egy ilyen országban a jelen körülmények között természetesen fel sem merül, hogy Luda és Péter ugyanaz a személy...

--
  gyönytyúk

1. Össze kéne ereszteni Ludát az egykori Péterrel. Luda itt azt mondja: "nem vizsgáljuk meg, hogy milyen rövid volt a hölgy szoknyája". Péter viszont kikelt a "jó illemű" öltözködés mellett Sulyok Blanka cikke után, szintén elég vehemensen... Az egyesületnek szép elegánsan, egy-egy frappáns mondaton túl hagyni kéne, hogy ők ketten kidühöngjék magukat.

2. Egyik hasonló vehemenciájú tanulómnak felajánlottam, hogy strigulázza az összes tévedésemet, hibámat, aljasságomat, ha jó sokat talál, Balaton szeletet kap. Ludának is felajánlhatom ezt, küldje az ímélemre az eredményt, kapja a Balaton szeletet.

3. Luda lehet, hogy Pecina embere: olcsóbban szeretné megszerezni a honlapot, hogy aztán "szüneteltethesse". Ez csak kicsit vicces: az országbeli eljárásokat egyre kevésbé tudom viccként felfogni, lassan elérjük a "korlátlan lehetőségek hazája" címet (Ludának erdélyi tapasztalatai alapján ismerős lehet a szlogen.)
Üdv. gy.

--
  Luda

Kedves Peer Krisztina
Tisztelettel választ kérnék a következőkre
"A bántalmazás gyakran a bántalmazó tehetetlenségéből,eszköztelenségéből fakad" - ha halálbüntetéssel büntetnék a bántalmazót, nem gondolnák-e meg az ön egyesületének tagjai, mielőtt a bántalmazás eszközéhez nyúlnak?
Miért kell a felnőtt, diplomás, egyesületi háttérrel rendelkező bántalmazónak a szerencsétlen, megalázott, megvert bántalmazott diákkal azonos, sőt azt meghaladó mértékben védeni? Miért nem abban segítettek, hogy a bántalmazó végre börtönbe jusson? Miért állnak ki a gyermekbántalmazók mellett?
"Segíteni tudjunk mind az áldozatnak, mind pedig a bántalmazónak, hogy ez többé ne fordulhasson elő" - ha önök elmondják az áldozatnak, hogy ha jól viselkedik, többé nem fogják bántalmazni, de a bántalmazó továbbra is szabadlábon marad, az elegendő önök szerint, hogy egyesületi tagjaik ne bántalmazzák továbbra is gyerekeket?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Kiss Andrea:] Kedves Petra! Ha egy gyakornok sikeresen leteszi a minősítő vizsgát, akkor mikor változik meg az óraszáma? Megemelheti az igazgató év közben vagy következő tanévtől vagy csak az átsoroláskor? A törvényben az szerepel, hogy a gyakornoki idő a sikeres minősítő vizsga napjáig […]
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Pfeifer Erzsébet:] Kedves Natália! Félreértett. Nem azt állítottam, hogy egy osztályon belül nem volt probléma néhány gyerekkel, hanem azt, hogy évtizedekkel ezelőtt nem is volt kérdés az, hogy integrálnunk kell. Ha megengedi, megosztok egy személyes példát: 1984-ben egy "sötét" […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Zsanett:] Fogalmam sincs ki ez a hölgy. Vajon mi jogosítja fel erre az írásra. De úgy is mint integrált iskolában tanító pedagógus, és úgy is mint egy magasan funkcionáló autista gyermek édesanyja kikérem magmnak az összes idióta megnyilvánulását.Tele van tévedésekkel, és sértő […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Natália:] "évtizedekkel ezelőtt ez nem is volt kérdés, nem is volt probléma. Illetve ha probléma volt, az megoldandó probléma volt" Az én tapasztalatom az, hogy de, probléma volt. Nekem is volt hiperaktív osztálytársam, hozzánk is bukott, aztán bukott tovább, volt magántanuló is. […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Pfeifer Erzsébet:] Nem tudom,hogy az itt kommentelők közül olvasta-e mindenki Pribránszki Marianna blogbejegyzéseit, vagy csak csípőből tüzel dr. Földes Petra és Peer Krisztina írására. Vettem a fáradságot, én végigolvastam a hölgy blogbejegyzéseit. Megrökönyödve olvastam, hogy az ágál az […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[kamala:] Pedig a kommunikáció lenne a kulcs. Nyugodtan elmondhatná egy ideális világban. Amikor egy szülő nem tud semmit a miértekről és a hogyanokról, természetes hogy aggódik...
ARRÓL a gyerekről »

--

[Tamás:] Ez a problémakör nem enged meg ilyen fekete fehér leegyszerűsítést. Rengeteg szakember, és szülő véleménye az, hogy a tömegoktatás nem alkalmas közeg a gyermekek tanítására több okból sem. Sőt, ez a közeg generál magatartászavarokat pl. azáltal, hogy elzárja az életkori […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Petra:] Kedves L.Walker, Amiről mi beszélünk, az nem „sajnálgatás”, sőt. A magatartászavarral küzdő tanulók fejlesztésének, integrálásának a kulcsa éppen a (megfelelő) követelésben van. A világos viselkedési szabályok és azonnali (szükség szerint pozitív!!! és negatív) […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[L.Walker:] Sok olyan szülõ van itt Angliában, aki addig nem nyugszik, amíg nincs papírja arról, hogy a gyereke autista vagy hiperaktív vagy egyeb magatartási zavarral küszködik. Ha van papír, akkor plusz segélyt kapnak és az iskola is több pénzt kap a kormanytól, hogy ezeknek a gyerekeknek […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Pfeifer Erzsébet.:] Végignéztem a hölgy blogbejegyzéseit, olvastam írásait. Nos, nem kispályás, már ami az önmenedzselést illeti. A többi összeollózott termésnek tűnik számomra. A tarifája pedig enyhén szólva is kicsapja a biztosítékot.
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek