OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2015. április 26.
» Hozzászólások (3)

Ez történt a Digitális nemzedék konferencián

Menekülés és átélés az újmédia korában

Engem mostanában – legalábbis az IKT-világot is átélő társadalmi lényként – az érdekel: ki az, aki fejlődni, fejleszteni, kommunikálni, idomulni és másokat idomítani akar a nevünkben. Tényleg önmagunk (mi) vagyunk-e ezek, egyenként – vagy ezredéveken keresztül szépen, kulturáltan felépített hamis tudatunk, akinek egyetlen célja önnön reprodukciója? Én az utóbbira tippelek. A különbség a kettő közt? Vannak titkos turistajelzések, amelyek mentén egész jól eligazodhatunk. Például az, hogy míg önmagunk átélni és tanulni szeret, hamis tudatunk hálás, ha tanítják és eligazítják. Mostanában új szelek fújnak az oktatásban, partneri, motiváló szelek, így ezt a hálát immár szeretett digitális eszközeink felületein, a Web 3.0 önkép-hálózatának jelrendszere szerint adjuk és fogjuk fel, osztálytermek százaiban nap mint nap. (Más termekben maradtak a régi formulák.)

Az analitikus kultúra fennmaradását mostanában fenyegető holisztikus világmodell valójában nem modell, hanem maga az átélés. Az IKT-eszközök eredetileg az átélés virtuális terét nyitották ki teljes generációk előtt (hogy szándékosan-e, az más kérdés: nem hiszem), s mivel addigra nem maradt egy talpalatnyi szabad hely sem az addig ismert térben (a valóságban), az átélni vágyók a virtuálisba menekültek. Mostanában ezt a virtuális teret ugyanúgy megszállja az oktatás világa, mint korábban mindent, amihez csak hozzáfért. Az oktatás onnan ismerhető fel, hogy sosem jó neki, ami van, mindig többet vagy jobbat akar. Azt akarja, hogy mást csinálj. Megszáll egy valóságot, és elkezdi magyarázni. (Azért, hogy nehogy átélhesd? Lehet.) Mostanában a gyerekek által használt infokommunikációs felületek és érzékletek után nyúlkál, miközben még mindig a legtermészetesebb hangon beszél tanítandó diákokról. Akik sajnálatos módon önmaguknak születtek, s hamis tudatuk még nem elég fejlett ahhoz, hogy önként, motiváció nélkül legyenek hálásak a tanításért.

Persze, hogy mindez túlzás. De ha kicsit nem figyelünk oda, önmagunkat – az átélni és tanulni szeretőt – hagyjuk figyelmen kívül a technológiai fejlődés kínálta eszközök oktatási használhatóságát és hatásait kutatva... Valljuk be: nem akarjuk-e ezen eszközökkel is pontosan ugyanúgy eligazítani és tanítani, mint régen? Nem akarunk-e motiválni, azaz „azt tenni vele, hogy akarja, amit mi akarunk”? Kultúránk nem egy erőszakos örökség-e, amely énünk minden kis zugába bejogászkodja magát – mi pedig örömmel továbbítjuk tartalmait okoseszközeinkbe, hogy aztán az iskolában megtanítsuk a gyerekeknek, hogy az együttlétezésünk csak egy szerepkör csupán, melyben – ha sikeres a diák, sikeres a tanár – akkor minden rendben van, máskülönben viszont nincs rendben?


Előadás a konferencián

Itt jön a kapcsolat a kisfilmekkel. A 2015. évi Digitális Nemzedék Konferenciára három videokisfilmet hoztam, melyek egy 2010. évi nyári táborban készültek az én vezetésemmel, 2-5. osztályos gyerekekkel. Mostanában tűnt csak föl számomra, hogy ezek a filmtervek valahogy a fenti kérdéseket firtatják. A Z-generáció gyermekeivel táboroztunk, a filmekben is ők szerepelnek, ez fontos – noha ez akkor eszünkbe nem jutott volna. Hogy Z. Én nem törődtem azzal külön, hogy a gyerekek kütyükben élnek – én azért hoztam a terveket, mert előtte vívódtam a megszokásokkal, az önáltató, iskolás szagú művészeti tervekkel. Haragudtam ezekre, mert beszéltek bennem, és úgy éreztem, nem mondanak igazat. Érdekes, hogy csak évek elteltével jutott eszembe, hogy lehetnék egyszerűen bátor is. Amatőr vagyok, sosem akartam más lenni. Intuitív, egészleges alkotói pillanatokban, egészben érkező belső képek nyomán, a lassúság, a mozdulatlanság, a belső csend szabadság-pilanataiban, a okok és okozatok stratégiakényszerrel hipnotizáló logikájától való megszabadultság ritka állapotaiban születtek meg a filmnovellák. Kezdjünk el igazat mondani, gondoltam, és valahogy nagyon izgalmas lett az egész. Leleplezni a hazugságokat, hogy az életben szerepelünk csupán – nem önmagunkat éljük. (Ahogy az okoseszközökben nem önmagunk tükröződik, hanem hamis tudatunk. Ezért a demonstráció, meg mert szeretem, amit csináltunk.)

Nyilvánvaló, hogy tartottam tőle: a gyerekek nem éreznek majd közösséget a felajánlott térrel. Nem így történt. A gyerekek a legtermészetesebb módon élték azt – aztán csináltak mást. Fantasztikus, egészleges jelenlétet produkáltak a kamera előtt – utána folytatták azt, ami szoktak. Értették a teret.

Pedig a filmtervek jellege önmagában gesztusértékű volt. Nem vették figyelembe az obligát vidámság (képzelt) elvárását, nem tematizálták „a gyerekek mindennapjait”, nem kapcsolódtak tananyaghoz, és nem voltak sem „érdekesek”, sem „mozgalmasak”. Nem tudtam előre, hogyan fogadják majd. Amit biztosan tudtam, hogy felvállalom a projekciót. Igen, bevetítem a gyerekekkel közös munkába saját vívódásaimat és kérdésfeltevéseimet – és tudok róla, hogy ezt teszem, mert azt gondolom, hogy ők is tudnak a vívódásokról magukban. Gondoltam, ha elhajtanak a pitlibe, hát elhajtanak. Fölolvastam nekik a terveket, és egyszerűen úgy viselkedtem, mint akiknek közös tudásuk van. Nyíljon meg az átélés lehetséges tere, ha akarják. Mert csak ennek a térnek zártsága illetve nyitottsága számít. Kevésbé az, hogy mit élünk át. Nem sokat ér forma és tartalom. A tér számít. Csináljunk egészleges élményeknél tovább nem magyarázgató filmeket. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak olyanokra, amiket tényleg megcsináltunk.

Szinte nem is tettem semmi lényegeset. A tervek, szövegek csak átjöttek rajtam, leírtam őket, alig javítottam magam, elolvastam a gyerekeknek, mindig volt a figurákra jelentkező, egyszer válogattunk is öt percig. Megszereztem a helyszíneket, drótoztam, gesztikuláltam, állítgattam, hálás voltam az öltöztetői és egyéb segítségért, és éltem a teret, leszúrtam a kamerát, és fejemben a már összevágott film élmény-képzetével, finoman figyeltem a flow darabkáit. Hogy hosszas utómunkákat végeztem, az a muszáj-rész, a pénzhiány, az amatőrség velejárója néha. Másfelől az utómunka a teljes figyelem, a myélséges átélés és a tudatos fölmutatás munkája. Mert azt mondják, nem elég ott lenni, látszani is kell.

És most a kisfilmekről pár szót, külön:

A Szerenád (2.46) színes, szöveg nélküli jelenet.

Zebegény egy üres telkén forgattuk, kb. három óra alatt. Ártatlan játék, amely talán arról szól, hogyan üti agyon az egymással játszott hétköznapi szerepjáték a valóságot. Egy szerep legyőz egy másikat, egy valódi élőlény pedig – noha úgy tűnik, nem harcolt semmiért – belehal mindebbe. Végig úgy tűnik, hogy tudjuk, ki az, aki átél. De tévedünk. A kamera rezdüléseket, fölismeréseket figyel és talál – ezek mentén mesél. Az arcjátékot, a minimalista mozdulatokat ma is nagyon szeretem újranézni. A forgatás történetében nincs semmi különös. Meleg volt, a nap hol kisütött, hol felhők mögé bújt, Dalmának hőemelkedése volt, de kapott Rubophent, Norbi pedig egyszerűen türelmesen és figyelmesen dolgozott. Ma is ugyanúgy köszönöm kitartásukat.

A Csend (9.32) fekete-fehér filmetűd a maszkok mögötti embergyerekről, akinek önön maszkjává kell válnia. Vagy: szélsőségesen realista költemény a maszkoktól való szabadulás lehetetlenségéről. A filmbéli három gyerek (lehetne egy is vagy tízezer) először még motyog, de aztán végleg elhallgat. A belső beszéd és az elnémulás váltókapcsolója a kisfilmben a három gyerek találkozása. Nagyon pesszimista játék ez, ezért nézzük szürke fényfátyol mögül, és hallgatjuk zenekísérettel. Mert van, amiről beszélni kéne, és van, amiről szabad. Utóbbi pokoli szigorúsággal fejbe, szívbe és gyomorba írva. A kisfilm-készítés azért jó, mert eljátszhatjuk, hogy szokásaink nem minden, amink van. Van például szemünk, fülünk egymásra. Ennek demonstrálásaképp a kamera és a mikrofon belülre pozícionálja magát: meghalljuk (és értjük), ami máskülönben néma, és jótékonyan nem halljuk (és nem értjük), ami egyébkor gyors, frappáns kommunikáció. Hogy melyik közülük a csend, vagy jelen van-e egyáltalán, az a legvalóságosabb emberi kérdés. (A hamis tudat minden cirkuszi hiedelmét digitális énné transzformáló IKT-korszakban különösen. Nézd meg a Facebook-porondot, a milliónyi szomorú bohóccal.)

Jó kis tábori program az ilyen videókészítés, nem? Nagyon könnyedén jött létre az anyag, ez volt a legegyszerűbb munkánk. A szöveget nagyjából 40 perc alatt vettük fel a szálláshely egyik szobájában. A dráma és teljesíteni akarás nélkül átélt szövegmondás levett a lábamról, épp a miatt, ami hiányzott belőle! A gyerekeket szinte egyáltalán nem kellett instruálni, a filmben első vagy második fölvett verziójuk hallható. (A hamisénekes részt apróra vágni kellett az én utólagos változtatásaim miatt, ez más ügy.) A teljes egészében improvizáción alapuló zene a szövegek hangulata után készült, a szövegeket nem újrahallgatva, az egyes dallamok néhány pillanat kivételével véletlenszerűen találkoznak egyes képsorokkal. A képeken Zebegény utcáin és a helyi iskola aulájában készítettük. A filmen semmilyen színészi játékot nem látunk a gyerekek részéről, és semmilyen átszellemülést nem követeltem meg tőlük, és a szövegeket feolvasó-feléneklő Daninak, Lillának és Dávidnak nem írtam elő, hogy mivel mit fejezzenek ki. Egyszerűen fölvettem, amit csinálnak, legfeljebb annyit kértem, hogy legyenek halkak, beszéljenek maguknak, motyogjanak, ha kell, ahogy jólesik.

Az Elmész helyettem? (7.58) Jim Jarmusch Kávé és cigaretta c. filmje első jelenetének újragondolása.


A film szereplői: Baranyai Kata és Karvai Dániel

A gyerekek ugye nem kávéznak és nem dohányoznak – legyen tehát víz és legyen pogácsa. Egy fiú ül egy étterem kis belső teraszán, pogácsát eszik és csuklik. Jön egy lány, akit „zavar a nyüzsi”, és leül mellé. Végül egyikük elmegy a fogorvoshoz. A kisfilm önmagáért beszél, egyszerűen nem tudom leírni, hogy „miről szól”. Valószínűleg a szerepek esetlegességéről – sokkal mélyebb és evidensebb emberi kapcsolatok javára.

Katát és Danit több jelentkező közül választottuk ki közfelkiáltással, kb. öt perc alatt. Én semmilyen instrukciót nem adtam, csak megbeszéltünk egy időpontot, egyeztettük a kellékeket, a gyerekek pedig maguktól félrevonultak gyakorolni, mint később megtudtam.

A kisfilm valódi csodája szerintem a két gyerek ezernyi finomsággal teli jelenléte, halk, lassú hangulatú, megdöbbentően hiteles játéka. Én a magam részéről soha nem láttam még ilyet gyerekektől. A játékuk nem fesztelen, hanem olyan, mintha egy az életben játszott szerephelyzetet – az egymást nem ismerők kínosan lassú, vontatott, de emögött valami nagy nyugalmat is sejtető kommunikáció helyzetét – pakolnának ki a kamera elé, és élveznék, hogy ezt úgy élhetik át, hogy nem kell most mást akarni. Nehéz megfogalmazni, mindig áramlásként élem meg, amikor nézem.

Egy negyedik kisfilmet is ideteszek, bár ezt a konferencián nem mutattam be. A Négy három kettő egy (6.40) szorosan hozzátartozik a fenti utóbbi kettőhöz, azokkal alkot egységet, a sorozat első darabjaként. Különlegessége, hogy egy vágatlan snittben készült. Egyértelműen a legnyomasztóbb, legprovokatívabb kisfilm, amit a táborban készítetünk. Alapötlete az iskolai közösségi szolgálatról szóló első hírek nyomán pattant ki a fejemből, kis gonoszkodásképp. Négy gyerek ül egy romos fal mellett, kukákból túrt koszos, szakadt, ruhákban, kidobott csirkecombot szopogatva vagy az orrukat szívogatva. Egyszerre az egyikük föláll, és megkérdezi a többeiket: „Mikor lesz már ennek vége?” A jelenet utolsó mondata: „Hát ennyit a Kitti ötöséről”.

A szereplő lányok maguk vállalkoztak a feladatra, és ez volt időben az első kisfilm, amelyet fölvettünk a táborban. A helyszín az árvíz által szétrombolt volt zebegényi iskolaépület volt. A jelenetet beöltözés, berendezés és némi szövegmemorizálás után hétszer vettük föl, a végső, kiadott kisfilm az utolsó verzióból készült.

Ha a kisfilmjeink a jelenlétről szólnak, akkor a Négy három kettő egy teljes egészében: az. Jelenlét a maga fizikai valóságában: a jelenet megmutatja, mire (is) képesek a gyerekek, amikor övék a tér.

Veszprémi Attila

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

V. Attila | 2015. április 26.
Kedves tanár úr! Ez találó, ez a "kategorikusan nem tisztelni". Valóban: kategorikusan nem tisztelek senkit. Nem tisztelem a kategóriáját (nagypapa, óvónéni stb.), bár ezeket inkább szerepeknek hívom. Viszont mindüket egyként és egyenként tisztelem, szerep nélkül. És szeretem. Az esetlegesen másra rávenni akaró érzelmeimen vagy hosszan mesélhető belső történeteimen keresztül is. (Az nagy meló. Nem volt mindig így. Most is csak tanulom. És én is vagyok már lassan 40 éves.)

Nem arról beszélek, hogy tagadjuk meg a kultúrát, hanem arról, hogy végre ismerjük fel, hogy az kultúra, és nem mi magunk. Egy kép a fejünkben önmagunkról és másokról, amely nem a másikra való mély figyelemből épül, hanem az emberiség eddigi történetéből. Izgalmas, színes, érdekes, de nem más, mint egy hamis tudat. És igen, sok erőszakot követünk el a nevében. Hogy miért, annak kulcsa pont a fel nem ismerés: az azonosulás. Nem tartjuk azt képnek: önmagunknak tartjuk. Ezért nem engedjük másoknak, hogy önmaguk legyenek: azt akarjuk, hogy akarják azt, amit mi (vagyis hamis tudatunk). Nem engedjük őket nem azonosulni saját hamis tudatukkal, és utóbbihoz bőven adunk muníciót. Úgy gondolom, erre a hatalmas erőfeszítésre épül egész kultúránk, így aztán természetes, hogy örökségét erőszakosnak mondom. Nem tudom, miért olyan kuriózum ez egyébként, a művészetek nagy része pl. pont ugyanerről beszél.

Én pont azt állítom, hogy sosem egymással van baj, hanem ezzel a hamis tudattal. Ez nagyon lényeges. Én akkor ki felé vagyok erőszakos? Szerintem a hamis tudat felé.

A forró tűzhely megölelésének megakadályozása pont ilyen: a másik hamis tudata felé irányzott erőszak. A gyerek hamis tudata azt mondja, hogy "az nem veszélyes". A hamis tudat ellen tesz, aki elkapja a gyereket, mielőtt megtörténik a baj, és nem a gyerek ellen. Csak hát sajnos ezt igen gyakran követi olyan szülői közlés, hogy "te nem vagy normális, kisfiam"! Ez a közlés már a valódi én felé erőszakos. Azonosítja hamis tudatának cselekedetével őt. Nem biztosítja arról, hogy "tudom, hogy ez csak a hamis tudatod, és nincs _veled_ semmi baj". Sőt, még közli is, hogy talán van. Ez a hipnotizálás. Ennek a betegítő aktusnak tízezer formája fordul elő az életben. Nemcsak szavakkal: jelekkel, mozdulatokkal, elhallgatásokkal, megfosztásokkal, büntetésekkel stb. Egész életen át tartó hamis énkép-alakítás. Ezzel szemben tiszta fejű ember az, aki tudja, hogy ki beszél, ki gondol, ki érez, ki cselekszik: ő vagy hamis tudata. (És ezt a másikban is látja.)

Szerintem, ha szeretet veszi Önt körül, ha nyugodt, akkor felesleges lenne átértékelnie vagy átprogramoznia magát, lévén Ön valószínűleg mindezt tudja, sőt, könnyen lehet, hogy jobban érvényesíti a mindennapokban, mint én. És akkor csak a szavakat értjük máshogy.
Juli | 2015. április 26.
Kedves Borján Kolléga! Ezt alaposan félreérti, senki a világon nem erőszakoskodik itt. A szekció címét Gyarmathy Évával adták Attiláék, és a lényeget itt olvashatja el részletesebben. Nem muszáj vele egyetérteni, de esetleg meg lehet próbálni követni, megérteni ezt a gondolatmenetet itt.
jborjan | 2015. április 26.
Ilyet még nem pipáltam, hogy a kultúra erőszakos örökség lenne. Akkor Ön nem tiszteli a nagypapát, a papát, az óvónénit, a tanítónénit, az egyetemi professzorait, úgy kategorikusan senkit. Akkor erőszakos cselekedet, amikor megetetnek a tejbegrízzel. Erőszak volt, amikor nem engedték a szüleim megölelni a forró tűzhelyet. Ennek a gondolatmenetnek semmi köze az IKT-hez. Én nagyon örültem, amikor a mérnöki ismeretek erőszakos örökségét erőszakosan adtam át tanítványaimnak az egyetemen. Azt hiszem, az Ön erőszakos örökség előadása is maga az erőszak, bár nem ennek szánta.
Egyszer az a baj, hogy az Y nemzedék saját utakon jár, és a gond, hogy a pedagógus hogyan kövesse, máskor meg ne erőszakoskodjunk a kultúra átadásával. Idős koromban át kell értékelnem az egész eddigi fejlődésemet, át kell programozni magamat. További sikeres "erőszakoskodást"
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.12.07.
Ónody-Molnár Dóra: Akadémiai kutatóhálózatok: egyre durvuló harc az MTA és Palkovics László között
A teremben, ahol az MTA rendkívüli közgyűlését követő sajtótájékoztatóra várakozó újságírók ültek, egyszer csak megjelent egy asszisztens, aki fogta Palkovics László névtáblájá...
(Forrás: 168 óra)
--
2018.12.07.
Egyetemisták segíthetnek iskolásoknak
Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul – jelentette be tegnap György László, az Innovációs és Technológiai Miniszt...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.12.07.
Könnyen elveszíthetik gyereküket a pszichés betegek
A családsegítők nem ismerik eléggé a pszichiátriai betegségek természetét, ezért sokszor óvatosságból túl szigorúan járnak el, ha a családnál kiderül, hogy az egyik szülőnek mentá...
(Forrás: 444.hu)
--
2018.12.07.
Gyermekpornográfia miatt emelnek vádat Pest megyei középiskolások ellen
A Pest megyei középiskolások olyan pornográf felvételeket osztottak meg az interneten, amelyek az egyik vádlott volt barátnőjéről, a bűnügy sértettjéről készültek. A felvételeket egy...
(Forrás: Infostart)
--
2018.12.07.
Ezrével törölte a videókat a YouTube, amelyekben iskolai csalásra biztatták a diákokat
Idén májusban nagy visszhangot keltett a YouTube egyik ügye, amikor kiderült, a videómegosztón százával sorakoznak a diákokat iskolai csalásra biztató felvételek. Ezek között olyanok is...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.12.07.
Programozható robotot kapott 38 magyar iskola
kiskunfélegyházi térség 38 általános és középiskolájába érkezett Alpha 1 Pro oktatási célokra is kiváló az eszközök csütörtöki átadóján elhangzottak szerint. Az Alpha 1 PRO nem...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.12.07.
Rekviem az ÁMK-kért? - Trencsényi László írása
Vajon megtudjuk-e még bármikor is, hogy az ÁMK mint új típusú intézmény a „szocializációdeficites” helyi társadalmak problémamegoldására jó válasz, vagy éppenséggel ott működö...
(Forrás: Tani-tani Online)
--
2018.12.07.
Egyféle, rosszabb minőségű tankönyvek, mint közérdek
Szintén 2014-ben történt, hogy az állam végképp leuralta a tankönyvpiacot, ennek egy fontos eleme volt, hogy megvásárolta az Apáczai Kiadót és a Sanomától a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiad...
(Forrás: index)
--
2018.12.07.
Van olyan nyelv, amiből a vizsgázók több mint fele megbukik: itt vannak a friss statisztikák
Majdnem annyian próbáltak nyelvvizsgát szerezi 2018 első hat hónapjában, mint tavaly egész évben - derül ki az Oktatási Hivatal statisztikáiból. A középiskolások alighanem a közelgő felv...
(Forrás: Eduline)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
  ofoe

A gyermekek után járó pótszabadságot az Mt. 118. § (1)-(3) bekezdése szabályozza:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV,
Ez a munkakörre járó alap- és pótszabadságon felül jár, megvonni tehát jogszerűtlen.

--
  lizzy77

Tisztelt Szerkesztőség! Az iskola, ahol dolgozom, külön engedélyhez köti a gyermekek után járó pótszabadság kivételét, mondván, hogy nekünk úgyis túl sok szabadságunk van. Többen mondták nekem, hogy ehhez nincs joguk, mert törvény szerint jár a nem gyerekesek szabadságán felül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy mennyi a szabadság. Kinek van igaza? Köszönöm a választ

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek