OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2015. március 10.
» Hozzászólások (0)

Hidak – Kultúraközvetítés a magyartanításban

Szekció a Digitális nemzedék konferencián

A Z generáció már a középiskolában van, tanítványaink valamennyien együtt nőttek fel a kütyükkel. Hogyan távoznak majd az iskolából? Érintetlenül, bezárva a saját világukba, egyedül azt tartva hitelesnek? Vagy sikerül átadnunk valamit az idősebb generációk hagyományokban gyökerező kultúrájából?  És mindeközben velünk mi történik? Megértjük-e őket? Megismerjük-e az ő világukat? Egy szó, mint száz: építünk-e hidakat kellő mennyiségben ahhoz, hogy később is lehetséges legyen rajtuk a közlekedés? Ezekre a kérdésekre keresnek válaszokat a szekció előadói.

Gergelyi Katalin a pesterzsébeti Nagy László Általános Iskola és Gimnázium tanára. 2008 óta foglalkozik az IKT-eszközök bevonásával a magyartanításba. Munkája során igyekszik olyan eszközöket alkalmazni, amelyek illeszkednek a Z generáció karakteréhez, keresi a leginkább működőképes, fejlesztő, építő módszereket, melyek közül kiemelt szerep jut a projekt alapú tanítás-tanulásnak. Kísérletei az érdeklődők számára könnyen hozzáférhetők, pl. weboldala, az Interaktív irodalomkönyv és projektjei is elérhetőek az interneten.

Fegyverneki Gergő a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium magyar – mozgóképkultúra- és médiaismeret szakos tanára először a Debreceni Egyetemen, majd az Eszterházy Károly Főiskolán diplomázott. Korábban újságíróként dolgozott, majd hátrányos helyzetű gyerekek tanodai foglalkoztatásában is részt vett. Mindennapi munkája során találta ki a digitáliskultúra-azonos pedagógia fogalmát. E szerint a digitális nemzedék iskolai sikerére pozitív hatással vannak az IKT-s tanítási és tanulási módszerek. Élményszerű óráin éppen ezért a dramatikus játékok, meseterápiás elemek mellett diákjaival szívesen használják ki a modern eszközök adta lehetőségeket. Az irodalmat az élet tantárgyának tartja, ezért különösen fontos számára, hogy megszerettesse tanulóival a különbőző szövegeket. A távolinak tűnő világok jelentéseit gyakran szófelhők és háromdimenziós prezik formájájában szólaltatja meg a mai fiatalok körében. A digitális bennszülöttek a Gergő bácsi internetes tantermében is követhetik óráit. A magyartanárok megváltozott szerepéről írt tanulmányának megjelensését a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Közoktatási Szakosztálya támogatta.

Sulyok Blanka az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola magyar és német szakos tanára. 2010-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az elmúlt években fokozatosan, empátiával és a diákok érdeklődését figyelembe véve vonta be az irodalom világába tanítványait, akikkel létrehoztak egy virtuális szövegalkotó műhelyt, a „Kozmaköltészet-Friss Forgácsok” facebook-csoportot. A csoport tagja lett idő közben Lackfi János író, költő is, akinek Sulyok Blanka az egyetemen tanítványa volt, és akit mesterének és példaképének tart. Lackfi János visszatérő vendége az iskolában évente többször megrendezett irodalmi kávéházaknak, de a csoporthoz csatlakoztak és jártak már a Kozmában a neves slammerek közül is néhányan: Csider István, Horváth Kristóf, Kemény Zsófi, Pion István és Simon Márton. „Leginkább azt szeretném, ha a tanítványaim megszeretnék az irodalmat. Hogy ne csak a tanműhelyben éljék át, milyen érzés „az anyagot formálni”.

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.08.18.
Csak nyerhet az a fiatal, aki hiányszakmát tanul
Sajnálom azt a 33 ezer fiatalt, akiknek nem sikerült a felvételijük a felsőoktatásba, mert ha egy részük a szakképzést választja, akkor most egy sikeres életpályamodell első szakaszát teljes...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2017.08.18.
Közösen dönthetnek a pedagógus-érdekképviseletek
Még augusztusban egyeztet a két legjelentősebb pedagógus-szakszervezet egymással arról, hogy a jövőben részt vegyenek-e a kormány köznevelés-stratégiai kerekasztalának a munkájában –...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.08.17.
Rossz a szülők véleménye az iskolai nyelvtanulásról - videó
Az ATV Start vendége a Szülői Hang képviseletében Miklós György.
(Forrás: atv.hu)
--
2017.08.17.
Lazuló gyerekek – A legkisebbeknek is segíthet a meditáció az indulatkezelésben
Bagdy Emőke pszichológus is úgy látja, hogy már hatévesen elkezdhetnénk megtanulni kezelni a stresszhelyzeteket, de hiába is lobbizott amellett, hogy a heti 30 perces lazítás bekerüljön a...
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
--
2017.08.17.
Iskolai bántalmazás: nem volt belső vizsgálat
Egy szülő jelezte, hogy bántalmazták a gyermekét a veresegyházi Gyermekliget Általános Iskolában, az igazgató azonban ahelyett, hogy kivizsgálta volna a bejelentést, informálisan eltanácsolta...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2017.08.17.
A szíriai gamer játékot csinált a saját meneküléséből
Abdullah egy 64 pixeles kis alak egy számítógépes játékban, aki megpróbálja elhagyni Szíriát, hogy ne kelljen harcolnia a polgárháborúban. Abdullah Karam szíriai menekült, aki 2015-ben é...
(Forrás: abcug.hu)
--
2017.08.17.
Néhány zseni nem menti meg a magyar informatikaoktatást
Gáspár Attila, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója nemrégiben aranyérmet szerzett az Iránban megrendezett nemzetközi informatikai diákolimpián. Az eredmény azért különösen figyelemrem...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.08.17.
Balog: A kormány nem hagyja, hogy tönkretegyék a Snétberger-központot
Nagy szükség van az intézményre. Pótolhatatlan munkát végeznek a tehetséges roma gyermekek felfedezésében az egész Kárpát-medencében – mondta az emberi erőforrások minisztere az Origonak...
(Forrás: Index)
--
2017.08.17.
Megússza a káoszt az ország egyik legnagyobb egyeteme
Intézményi megállapodást kötött egymással a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem annak a negyven, a BME gazdaságtudományi karán felmondott...
(Forrás: Eduline)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Ági! Nem találunk ide vonatkozó jogszabályt. De például az Erzsébet táborban 10 gyerekhez egy pedagógus alkalmazható. Ez így lehet minden esetben. Ha csak egy csoport van(bármilyen létszámmal) mindig kell két felnőtt, hiszen bármi történhet, és a csoport nem maradhat gazdátlanul. Ha találunk jogszabályt, azonnal tájékoztatunk.

--
  Ági

Kedves OFOE! Hol találom meg azt a jogszabályt, melyben leírják: nyári táborban hány fő gyermekhez mennyi pedagógus foglalkoztatható? Pl: ha a 20 fővel elmennénk iskolán kívül, vagy strandra, vagy kirándulni? (közlekedésnél:10 gyermek után számolnak 1 főt...) A választ nagyon köszönöm, és nagyon várom!

--
  OFOE

Kedves Angéla! Sajnos nem tudunk ilyen ajánlásról.

--
  Papfalusi Angéla

Tisztelt Osztályfőnök!

Érdeklődni szeretnék, hogy létezik-e valamilyen ajánlás a szakgimnáziumi (egykori szakközépiskolai) osztályfőnöki órák helyi tantervéhez, mert a kerettantervek nem tartalmaznak erre vonatkozó szabályozásokat. Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel: Papfalusi Angéla

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! Tanári végzettséggel lehet működni tanítói munkakörben, feltételezhetően az ebédeltetést és a játéktevékenységet is felügyelheti, akinek pedagógus végezettsége van. Részletesebb tájékoztatás található ezen a linken.

--
  Mammma

Tisztelt Osztályfőnök!
A következő kérdéssel fordulok Önhöz. Problémát okoz iskolánkban, hogy alsó tagozaton a tanítási órák utáni ebédeltetést illetve játékidőt, ami a napközi előtt van, nem végezheti tanári végzettségű kolléga. A törvény ugye kimondja, hogy alsó tagozaton csak tanító taníthat, de ebben az esetbe inkább a nevelés dominál. Van-e olyan törvény, vagy valami megoldás, hogy ezt a feladatot tanári végzettségű ember végezhesse az alsó tagozaton? Kevés a tanító kolléga. Mi lehet a megoldás?
Köszönöm válaszát!

--
  OFOE

Kedves Erzsa!
Ha pedagógusbeosztásban vagy a papírod szerint, akkor annyi szabadság jár, amennyi a munkaköröd alapján megillet. De ha hivatalosan másképp osztottak be, akkor feltételezhetően kevesebb jár, és ezt nyilván a Munka tv alapján számolják.

--
  Erzsa

Szeretném megkérdezni,hogy magánóvodában is 46 nap szabadság jár az óvónőnek? Vagy a Munka tv.alapján kell csak számolni?
Köszönöm,ha választ kapok.

--
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! Az osztályfőnöki megbízatáshoz pedagógusi végzettség kell.

--
  ofő

T. Uram/Hölgyem!
A következő kérdéssel fordulnék Önökhöz. A tagintézmény vezető úgy döntött két osztály alacsony létszáma miatt összevonásra kerül. Az egyikben én vagyok az ofő. Az osztályt azonban a másik osztály ofője kapja. A 9. évfolyamon két olyan embert jelölt meg ofőként, akiknek pedagógiai végzettsége nincsen, nekem, ígérete ellenére nem ad osztályt. Kérdésem az lenne, hogy milyen végzettség kell az osztályfőnöki megbízáshoz?

Üdvözlettel, egy volt ofő

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Kövesi Györgyi:] Kedves Sulyok Blanka! Bár minden pedagógus ilyen érzékeny és szolidáris lenne az LMBTQ fiatalokkal! Nagyon fontos lenne, hogy minden diák biztonságban érezhesse magát az iskolában! Szeretném figyelmükbe ajánlani a Melegség és megismerés iskolai érzékenyítő programot, amelyet a […]
Pride és pedagógia »

--

[ax:] Kedves Gönczöl Enikő! Nagyon fontosak ezek az írások, szinte mindegyik telibe találja az éppen aktuális problémámat, vitámat, morgolódásaimat, napi csatározásaimat (csatározás?? - de jó lenne szemtől-szemben állni ás csatározni...) Köszönöm szépen. Várom a szeptemberi […]
Neked mindegy? Nekem nem! 15. – Ne hagyjuk magunkat manipulálni! »

--

[Anna:] Most miért halasztották őszre? Addigra megint lesznek sokan, akik nem veszik észre a benntartó erőket, és elmennek a pályának még a közeléből is. Legalább mesélhettek volna nekünk - a gida lábáról, az üvegcipellőről, a szurokról, amelyben benne ragadt meg hasonlókról. Nem […]
Meghívó az FPF konferenciájára »

--

[Leiner Károly:] Nagyon jó írás! Nem csak a druszám vagy Ax barátom :) vigyázz magatokra!
A la recherche… Eltűnt idő, eltűnt öröm az iskolában »

--

[csilla:] Amikor a felelősöket keressük az oktatási kormányzatban, a jövő generációjának nevelése miatt! Tegyünk meakulpát! Nézzünk szembe a tükörrel! Látom-e saját magam? Ki vagyok én? Majd ennek fényében nézzük végig azt a gyerekhalmazt, akinek nevelése ránk volt bízva! Jól […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Péter:] Laszlo vicces beszólása tetszik nekem. Különösen akkor, ha majd felsorol olyan kollégákat, akik a saját KUDARCAIK miatt a liberális kormányzást hibáztatták. Mert ismereteim és tapasztalataim szerint az "úgy rossz ahogy van" típusú áthárító minősítést nem liberális […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Laszlo:] @Peter: "Ha csak csodálkozik, az a kisebbik rossz. De vagdalkozik, mindenkit és mindent hibáztat a saját kudarcai miatt." Peldaul a "liberalis kormanyzast"? ;)
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[OFOE:] Kedves Dia! Gondolom ez azon múlik, hogy a három év gyakorlatát az itteni intézmény elfogadja-e, és három év után megadja-e a ped1 státuszt. Pontosabb és jogi szempontból napra kész válaszért keresse meg az Oktatási Hivatal ügyfélszolgálatát.
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Péter:] Csilla a lényegre tapintott: "...csodálkozik majd az az utánunk jövő humánerőforrás fejlesztéssel foglalkozó értelmiségi munkás! nem mondanám pedagógusnak! hogy ők honnan jöttek? " Ha csak csodálkozik, az a kisebbik rossz. De vagdalkozik, mindenkit és mindent hibáztat […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[DIA:] Üdvözletem kérdezném hogy külföldön megszerzett oklevelem már honosítottam és hogy milyrn minôsítésben alkalmaznának, ha külföldön már van 3 éves pedagógusi tapasztalatom? Csak gyakornok lehetek?
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek