OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
Archív
Címkék:
   

Szabó Ildikó – Szekszárdi Ferencné

Szegények vagyunk

A szegénység élménye

Az itt következő beszélgetésből elsősorban az derül ki, hogy a szegénység már gyermekkorban a világról alkotott kép rendező elvévé válhat. A budapesti XVII. Kerületi Ferihegyi úti iskola 7.b. osztályába járó gyerekeknek – akikkel 1990. március 28-án beszélgettünk – a szegénység a legalapvetőbb társadalmi és politikai élménye.

Figyelemre méltó, hogy ők a szegénységet nem valamiféle természeti adottságnak, nem is az ember személyes felelősségétől függő állapotnak tekintik, hanem egy politikai rendszer logikus és mindenütt jelen lévő következményének. A rendszertudatnak ez a megnyilvánulása önmagában is érdekes. De azért is kell jelentőséget tulajdonítanunk neki, mert egészen a legutóbbi időkig olyan rendszerben éltünk, amelyben a szegénység egyfajta devianciának számított, amely mintegy a rendszer lényege ellenére válhatott valakinek a sorsává. A nyilvános értelmezések szintjén ezekért a „kivételekért” elsősorban maguk az érintettek a felelősek, rendszerint az derül ki, hogy nem szeretnek dolgozni, elisszák a pénzüket stb. Feltehetően ennek hatására a közgondolkodás is elsősorban őket hibáztatta sorsukért. A szegénység szégyellnivalóvá vált, és akinek ez jutott osztályrészül, nemegyszer maga is bűntudatott érzett.

A nyilvánosság tágulása azzal az eredménnyel is járt, hogy megdőlt a mítosz, hogy „a rendszer jó, csak a végrehajtók (a megvalósítások, a részletek stb.) nem”. Ez a társadalom egy részében (főként a fiatalok körében, akik kevésbé rendelkeztek az élet valamennyi jelenségére érvényes, készértelmezési sémákkal) szertefoszlatta azt az illúziót, hogy mindenki maga tehet a sorsáról.

A Ferihegyi úti iskola hetedikesei annál is inkább a magukévá tehették az egyéni életsorsok és a társadalmi rendszer milyensége közötti összefüggések felismerését, mert maguk is olyan családokban élnek, amelyek naponta megküzdenek a megélhetés gondjaival. Ilyen személyes tapasztalatokon keresztül kétségtelenül másnak látják a rendszert, mint például a budapesti XII. kerületi Diana úti iskola hatodikosai, akik a diplomás budai közép- vagy még inkább felsőközéposztály optikáján keresztül elsősorban a rendszer intellektuálisan megismerhető, elvontabb sajátosságait érzékelik.

A felső tagozatos gyerekekkel folytatott beszélgetéssorozatunk minden darabja megannyi pillanatfelvétel a közgondolkodás adott állapotáról. Ez a pillanatfelvétel a szegénységtudatot képezi le valamennyi következményével együtt. Az osztállyal való ismerkedés első perceiben a vitavezető, a szociológus munkájáról mondott néhány szót. Kérdésére, hogy „tud-e valaki mondani valamilyen súlyos társadalmi problémát?”, az első válasz ez volt: „az anyagi lét”.

A szóba kerülő témáknak elsősorban a szegénységgel összefüggő dimenzióit érzékelik. Az új kormánytól azt várják, hogy mielőbb oldja meg az áremelések és az államadósság problémáját: Itt van ez a sok áremelés. Ez az előző kormánytól származik. A sok adósságba megy a sok áremelés.” A magyar-szovjet kapcsolatoknak is elsősorban a pénzügyi vonatkozásait érzékelik: „A legnagyobb probléma, hogy az oroszok nem vehettek fel kölcsönt, mi meg felvehettünk. Mivel mi egy hatalmas kommunista ország voltunk, felvettük a pénzt, és az oroszoknak adtuk. Tőlük meg rubelben kaptuk vissza.” A szovjetek kivonulásáról is az jut eszükbe, hogy segíthet a lakásproblémán. Többek között anyagi okok miatt nem értenek egyet Románia megsegítésével: „a (kulturális) programokból befolyt pénzt hasznosíthattuk volna a magyar nyugdíjasoknál”, vagy „azoktól kellene elvenni (és Romániának adni), akiknek 45 ezer forint nyugdíjuk van. A nagymamámnak csak háromezer.” A két német állam egyesítése ellen is az az egyik érvük, hogy „az NSZK most majd az NDK-t támogatja és nem minket”. Bár a szolidaritással kapcsolatos vélekedéseikre külön is ki szeretnénk térni, már itt megemlítjük, hogy ezeknek is van egy „szegénységdimenziója: Ha Amerika segít (egy országot), és nem kapja vissza, az neki nem baj. De nekünk baj.” Egy másik vélemény szerint „Amerika is lehetett volna első Románia megsegítésében. De keresett valami kibúvót. Panamában keresett éppen valakit.” A felnőtt közvéleményből ismert „segítsenek a gazdagok” típusú vélemény, amelytől az sem áll távol, hogy mások megsegítése egyenesen kötelessége a gazdag országoknak, a beszélgetés résztvevői között is egyetértésre talált. Ugyanakkor kétségtelen, hogy nemcsak a szegénység nézőpontjából ítélték meg Románia megsegítését. A „nagypolitikáról” való beszélgetés minduntalan a személyesen megélt szegénység taglalásába torkollt – ez adja az interjú egészének sajátos dinamikáját.

A beszélgetés gyöngyszemei a szegénység apró, szociografikus történetei. Epikailag kerek egészként villantják fel 1990 tavaszának magyar valóságát úgy, ahogy ez a külvárosi tizenhárom évesek tudatában él. „Ahogy jöttem az iskolába, láttam öreg néniket, akik a szó szoros értelmében a kukában kerestek ennivalót, meg mezítlábas gyerekeket.” A közértben azt mondta egy néni: „Van húsz forintom, vettem már egy zsemlét, a többiért adjon annyi húst, amennyi belefér.” „A nagymamámnak 3300 Ft a nyugdíja. Ebből 130 forint a gyógyszer, a nagybátyám ad neki kétezer forintot, hogy főzzön rá. Az OTP-tartozás 4000 forint. Marad ezer forint egy hónapra. Háziállat is van, amit etetni kell. Szegény papa meghalt, de jobb is, legalább nem látja ezt.” Szociográfia hat mondatban – egy család költségvetéséről.

Elképesztően pontosak. Ami a fantáziájukat megragadja, azt alaposan tudják. És elsősorban a szegénységgel kapcsolatos adatokat ismerik, meg természetesen ellenpólusával, a gazdagsággal kapcsolatosakat: a miniszterek fizetését, Czinege Lajos vagyoni viszonyait, a vezetők prémiumait és nyaralóit, a Ceaussescu svájci bankszámláján lévő összeget. Nem először tapasztaljuk a felső tagozatos gyerekekkel folytatott beszélgetéseink során, hogy a gyerekek érdeklődése a legerőteljesebb motiváció tárgyi ismereteik megszerzéséhez. Esetünkben ezt a motivációt a szegénység-gazdagság dimenziójának frusztráló tényei jelentik, legyen szó nagypolitikáról vagy a mindennapi élet kis pillanatairól.

Külpolitikai pragmatizmus

A gyerekekben a külpolitikai események erős nyomokat hagytak. Ezek közül az események közül az interjúban három jelenik meg élesen: a Szovjetunióhoz való viszony, illetve a szovjet csapatok kivonulása Magyarországról, a két Németország egyesítésének kérdése és a magyar-román viszony, ezen belül is Erdély és az erdélyi magyarok helyzete.

A szegénység szemüvegén keresztül a szovjet csapatok kivonulásával kapcsolatos problémák egyrészt úgy is jelennek meg, mint amelyeknek hátterében a szovjetek itteni életszínvonala áll: „Miért vannak úgy felháborodva, hogy végre már kiküldtük őket? Azért, hogy ne derüljön ki, hogy élősködtek rajtunk. Az SZTK-ért a magyar ember fizetett, ők ingyen kapták a gyógyszert, vagy alig fizettek érte.” „Nagyon sok orosz nem akar visszamenni. Annyira jól él.” „A szovjet lakótelepeken minden van: uszoda, tanulási lehetőség.” Másrészt a hazai szociális problémák megoldását várják kimenetelüktől: „Külön lakótelepeik vannak, ha onnan elmennének, legalább háromnegyedével csökkenne a lakásnélküliség. (.) Ha kimennek, jobb lesz az életkörülmény.” Ugyanakkor nagyon emberien árnyalnak is: „A nagy fejesek szeretnének itt maradni. A kiskatonák, akiknek a családja Oroszországban van, szívesen mennek haza.”

Ami a két Németország létét illeti, erről szintén az jut az eszükbe, hogy az egyik gazdagabb, mint a másik: „a Szovjetunió elfoglalta az NDK-t, Amerika és a szövetséges hatalmak az NSZK-t. Ők azért gazdagabbak. A német egyesítés egyrészt szorongást kelt bennük: „Ugyanaz most a helyzet, mint a második világháború előtt. Lehet újra egy olyan ember, mint Hitler volt. Másrészt az egyesítés precedens értékével is tisztában vannak: „A német egyesítés példa a határok megváltoztathatóságára.” Erről eszükbe jut Erdély, s rögtön meg is fogalmaznak egy különbséget: míg a németek kölcsönösen akarják az egyesülést, addig „Erdélyt a románok nem engednék”.

Németország kettéosztottságával kapcsolatban kiderült, hogy a gyerekek nincsenek tisztában az első és a második világháború történéseivel, a mai geopolitikai viszonyok eredetével, a trianoni békeszerződés következményeiről is csak otthon hallhattak. (A szülőkkel folytatott beszélgetésekre többször is hivatkoztak.) Annak ellenére, hogy Erdéllyel kapcsolatban is hiányosak az ismereteik (nincsenek tisztában például azzal, hogy milyen a magyar lakosság aránya), az Erdéllyel kapcsolatos problémák jellegét pontosan értik. Differenciált látásmódjuk illusztrálására néhány példát szeretnénk megemlíteni. Az egyikből az derül ki – s ezt komoly kognitív teljesítménynek kell tartanunk –, hogy racionális magyarázatot keresnek (és találnak) a románok bizonyos negatív attitűdjeire: „Attól félnek, hogy itt egy párt kerül hatalomra, és megváltoztatjuk a határokat. Erdélyt visszavesszük, és a románokat arról a területről visszaküldjük. Ettől félnek a románok.” A másik példa egy finom nyelvi megkülönböztetést illusztrál: „Nem a román nép verte a magyarokat, hanem a román csőcselék”. De tisztán látják a televízió hatalmát is: „A román televízió nem verte nagydobra, hogy Magyarország segített. Marosvásárhelyről úgy közvetített, hogy a magyarok verték a románokat. Felgerjesztették az emberek haragját.”

Természetesen találunk naiv indoklásokat is (például a magyar segélyek és a magyarok iránti ellenséges attitűdök között), ezek azonban fokozatosan feloldódnak a közös és hangos gondolkozás újabb és újabb felismeréseinek súlya alatt.

A krimin nevelődött nemzedék jellegzetes gondolkozásmódja is megnyilvánul egy-egy véleményben (Ceaussescut „helyesebb lett volna arra kényszeríteni, hogy Svájcban a neki járó pénzt vegye fel, és adja oda a románoknak”). Összességében azonban elmondhatjuk, hogy ezek a 13 éves gyerekek a trianoni békeszerződés 70. Évfordulóján éles logikával, reálpolitikusi szemlélettel és sok megértéssel járják körül az Erdéllyel kapcsolatos problémákat, annak ellenére, hogy a longitudinális történelemoktatás következtében az iskolától nem kaphattak érdemi segítséget a XX. századi magyar történelem megismeréséhez és traumáinak érzelmi feldolgozásaihoz.

Szociális szolidaritás

Első látásra akár azt is hihetnénk, hogy a gyerekek képtelenek a szolidaritásra, hiszen a politikai szolidaritás egyetlen, konkrétan is szóba kerülő formájáról, Románia megsegítéséről meglehetősen pragmatikusan – hogy ne mondjuk: anyagiasan – nyilatkoznak: „Magyarország úgyis le van gatyásodva, hogy adjon másoknak?” „Jó lenne, ha Magyarország csak olyanoknak adna kölcsön, akik vissza is tudnák fizetni.” Nem kétséges, hogy ezekben az esetekben a hétköznapi élet józan logikája működik bennük: komoly ember csak olyannak ad kölcsön, akitől vissza is kapja.

A valóságban azonban két problémát kell feldolgozniuk a gyerekeknek. Az egyik Magyarország szegénysége, illetve a mindennapos tapasztalatuk, hogy az itthon szükséget szenvedők megsegítésére nincsenek hasonló kampányok. Nem vagyunk olyan gazdagok – gondolják – hogy ezt a luxust megengedhetnénk magunknak. A másik probléma, amelyet le kell győzniük, a romániai magyarellenesség, tehát az az ellentét, ami a forradalom első napjaitól megnyilvánuló segítség és a romániai magyarellenes politika vagy konkrétan a marosvásárhelyi vérontás között feszül. A gyerekek jellegzetes mennyiségi szemlélettel – mintegy „keretszámokban” gondolkozva – sok felnőtthöz hasonlóan úgy gondolják, hogy a Románia megsegítésére fordított pénznek itthon is van helye. Vagy, ha már másnak adjuk, olyanoknak kellene adni, „akik megköszönik. Nem úgy mint a románok, akiknek sokat adtunk, és úgy köszönték meg, hogy verik a magyarokat.” Mindezeken az „ellenérveken” azonban felülemelkednek. Szegénységtudatukat „zárójelbe teszik”, a magyarokat ért sérelmeket pedig leválasztják a szolidaritás dimenziójáról, és eljutnak a viszonosság magasabb rendű szintjéig: „Azért segítettünk a románoknak, hogy ha mi leszünk bajban, ők is segítsenek.” Kételyeik nem oszlanak el teljesen, de kétszer is elhangzott, hogy „jól tettük, hogy segítettük” (bár a mondat mindkétszer „de”-vel folytatódott). S amikor a vitavezető szavazásra tette fel a kérdést, a 26 gyerekből 24-en fejezték ki egyetértésüket Románia megsegítésével.

A beszélgetés során tehát a gyerekek önmagukkal is vitatkozva jutnak el a szolidaritás gondolatának mindezek ellenére való igenléséhez. Kiküzdött szolidaritásfogalmuk kétségtelenül más tartalmú, mint amilyent a jelszavak, szolidaritási nagygyűlések és akciók sugalltak évtizedeken át a szolidaritásról és az internacionalizmusról. Míg ezek általában leperegtek az emberekről, mert elhanyagolták a szolidaritás átélhető, érzelmi dimenzióit, addig a gyerekek a szolidaritásának éppen az adja az értékét, hogy rendre kiderül személyes érintettségük és mélyen átélt felelősségérzetük. Dilemmáikhoz az ad erkölcsi alapot, hogy a beszélgetésből egyértelművé válik: számukra egy pillanatig sem kétséges szolidaritásuk az örök alullévőkkel: a kisemmizettekkel, a szegények társadalmával, a kisebbségi sorban élőkkel. Nagyon megértőek az öregekkel (mint olyan sokak számára a szegénység szinonimája az öregség), nagyszüleikkel, de még a Magyarországra került szovjet kiskatonákkal is szolidaritást tudnak vállalni.

Frusztrált azonosságtudat

Ha az interjú alapján rekonstruáljuk a gyerekek „mitudatát”, mindenekelőtt azt állapíthatjuk meg, hogy az hallatlanul frusztrált. Rétegtudatuk alapja a szegényekkel való azonosulás. A társadalmi létnek elsősorban az árnyoldalait ismerik. A szegények világában mozognak otthonosan, s szavaikból kiderül, hogy ennek olyan bugyrai sem ismeretlenek előttük, amelyekben az alkoholisták bukdácsolnak. Amikor az alkoholizmusról beszélnek, megérezzük erős érintettségüket.

De mitudatuk tágabb vonatkoztatási köre is frusztrációkból áll. Ősi sérelmek fájdalma él bennük: mi vagyunk az a szegény ország, amelyet trianonnal szétdaraboltak a nagyhatalmak, és mi vagyunk az a kis ország, amelyiknek a sorsa a nagyok jóindulatától függ. És bár a nagyon nem mindig jók (velünk sem voltak jók, meg lám, Romániát is mi segítettük a legnagyobb mértékben, nem Amerika), mi jók vagyunk. A világ öt legadakozóbb országa közé tartozunk. Kicsi, de jó ország. Segítünk Románián, „aki” ezt egyáltalán nem hálálja meg. Sőt, úgy bánnak a magyarokkal, ahogy bánnak.

Ilyen identitástudattal néznek a gyerekek a változások elé. Érzik, hogy korszakváltás van: „Mert véget ért a szocializmus, és ennek én örülök” – mondja egyikőjük. Mindenki új korszak kezdetét várja a választásokról. Azt várják, hogy a magyarok sorsa jobbra forduljon. Ki vannak éhezve arra, hogy mitudatuk végre pozitív élményekből táplálkozzék. Interjúnk a várakozás pillanatát rögzítette.

Jobb korra várva

„Azért szavaztak az emberek a pártokra, mert azt hitték, hogy azok majd tesznek valamit.”

– Az érdekel bennünket, hogy mit gondoltok a mai magyar valóságról. Akik ma tizenhárom évesek, néhány év múlva azok fognak majd a választásokon az akkori pártokra szavazni. Megörökölnek egy sereg problémát. Van örökség, amelyet a család hagy a gyerekekre, van, amelyet a társadalom. Eddig már több felső tagozatos osztállyal beszélgettünk aktuális társadalmi kérdésekről, eseményekről. Ti mit tartotok most aktuális eseménynek?

Kálmán: A választásokat.

– Mit választottak a felnőttek?

Feri: Pártokat.

Pista: Hogy ki kerüljön a Parlamentbe.

Margó: Képviselőjelölteket.

Gábor: Új kormányt.

– Miért szavaztak a pártokra felnőttek?

Pista: Hogy bekerüljenek a kormányba.

Pali: A Parlamentbe.

Pista: A vezető gondolatokra szavaznak, amit a párt gondol.

Évi: Tehetnek különböző javaslatokat, beleszólhatnak az ország ügyeibe. Ha egy párt bejut a Parlamentbe, még nem biztos, hogy kap szerepet.

Csabi. Ha sok szavazatot kap egy párt, akkor az lesz a vezető párt, és amelyik a vezető, azé lesz a döntő sző a Parlamentben.

Gazsi: Úgy váltogatják a pártokat, mint az MLSZ a szövetségi kapitányt. Így nem lehet eredményeket elérni.

Pali: Egy vezető párt kiad egy rendeletet a Parlamentben, amelyik ezzel nem ért egyet, az ellenzék lesz. Ők döntenek a reformokról.

– Valóban, képviselőket választanak az emberek. A szavazatok birtokában bejuthatnak a képviselők a Parlamentbe. Mit gondoltok, meg fog valamit változni az országban a választások után?

Gábor: Szerintem lényegesen meg fog változni, meg kell változnia az országnak és annak a Parlamentnek. Azért szavaztak az emberek a pártokra, mert azt hitték, hogy azok majd tesznek valamit. Itt van ez a sok áremelés. Ez az előző kormánytól származik. A sok adósságba megy a sok áremelés.

Csabi: Most még nem lesz változás, csak később.

Kristóf: A pénzügyek fognak megváltozni. A sok áremelés arra kellett, hogy visszafizessék az adósságokat, és hogy a pártoknak fizessenek.

Pali: Megváltozik az ország. A pártok a saját gondolataik szerint fognak irányítani. Nagyon szükséges lenne, hogy megalakuljon az új kormány, mert a jelenlegi kormánynak nincs már szerepe.

Pista: Az is változás, hogy a pártok megalakultak. Ez lényeges változás. Mert véget ért a szocializmus, és ennek én örülök.

„Nagyon sok orosz nem akar visszamenni...”

Gábor: A legnagyobb probléma, hogy az oroszok nem vehettek fel kölcsönt, mi pedig felvehettünk. Mivel mi egy hatalmas kommunista ország voltunk, felvettük a pénzt, és az oroszoknak adtuk. Tőlük meg rubelban kaptuk vissza. Mi a külföldről befolyt valutából fizettünk. Most elfogyott a valuta, azért kellett megszüntetni a valutaszámlát.

Gazsi: Az oroszok meg úgy akarnak bosszút állni rajtunk, amikért ki kellett vonulniuk, hogy kevesebb kőolajat adnak.

Pali: A Szovjetunió nem ad nekünk benzint? Az nem is baj. Legalább egészségesebben fogunk élni. Talán nem tudsz bringával jönni az iskolába?

– Nemcsak az autóknak kell a benzin.

Marci: A gyárak is leállnának.

Pista: Én az oroszokhoz akarok hozzászólni. Miért vannak úgy felháborodva, hogy végre már kiküldtük őket? Azért, nehogy kiderüljön, hogy élősködtek rajtunk. Az SZTK-ért a magyar ember fizet, ők ingyen kapták a gyógyszert, vagy alig fizettek érte. Külön lakótelepeik vannak. Ha onnan elmennének, legalább háromnegyedével csökkenne a lakásnélküliség. Külön bejáratú kórházaik, lakótelepeik vannak Óbudán, Székesfehérváron, Nagykanizsán. Mind csak az övék. Ha kimennek, jobb lesz az életkörülmény. Nem tudom szám szerint, de több ember jut lakáshoz, a gyógyszerellátás is jobb lesz.

– Olyan nagy a lakáshiány, hogy ez csak csepp lehet a tengerben.

Pali: A szovjet lakótelepeken minden van: uszoda, tanulási lehetőség. Tényleg segíthet a lakásproblémán, ha elmennek. Amikor a nagymamámékhoz megyek Mátyásföldre, látom, vannak házak, uszoda, de nem engednek be senkit. Fegyveres őrök állnak előtte.

Kristóf: Nagyon sok orosz nem akar visszamenni, annyira jól él itt. Ezért eladják a fegyvereiket.

Kálmán: Pisztoly, riasztópisztoly, petárdát.

Pityu: Elfogultak sokan az oroszok kivonásával kapcsolatban. A nagy fejesek szeretnének itt maradni, de a kiskatonák, akiknek a családjuk Oroszországban van, szívesen mennek haza.

Alapproblémáink egy része valóban enyhíthető az orosz csapatok kivonásával. A nehéz harci egységek nem rongálják tovább az utakat, a járművek nem szennyezik a levegőt, a hátrahagyott javaknak is hasznát vehetjük. De a problémáinkat igazán csak belső átalakítással lehet megoldani.

„Jó lenne, ha Magyarország csak olyanoknak adna kölcsön, akik vissza is tudják fizetni!”

Gazsi: Magyarország úgyis le van gatyásodva, hogy adjon más országoknak? Ha valahol le van írva, hogy ki adakozott a legtöbbet, mi az első öt között vagyunk.

Pista: Jó lenne, ha Magyarország csak olyanoknak adna kölcsön, akik vissza is tudják fizetni. Ha olyanoknak ad, mint Románia, azok nem fogják visszafizetni.

– Azt nem tudom megmondani, hogy Magyarország valóban az első öt adakozó ország között van-e. De ti mit gondoltok az adakozásról?

Pali: Az én véleményem az, hogy ha az ország vezetője lennék, olyanoknak adnék, akik megköszönik. Nem úgy, mint a románok, akiknek sokat adtunk, és úgy köszönték meg, hogy verik a magyarokat.

Pista: Pénzt nem küldtem volna. Hova tették a 80 millió svájci frankot?

Kálmán: A román forradalmároknak nem kellett volna megölniük Ceaussescut. Helyesebb lett volna arra kényszeríteni, hogy Svájcban a neki járó pénzt felvegye, és adja oda a románoknak.

Edina: Az előbb arról volt szó, hogy jól tettük-e, hogy segítettünk. Jól tettük, hogy segítettünk Erdélynek, de ott rettenetes viszonyulás a magyarokhoz. Megverték őket husángokkal. Úgy voltak nevelve, hogy a magyarok rossz emberek.

Évi: Jól tettük, hogy segítettünk, de nem így kellene viszonozni.

– Az átlag román emberek nem tudják úgy, mint mi, hogy segítettük őket. A román tévé nem úgy tájékoztatta őket.

Gazsi: A román televízió nem verte nagydobra, hogy Magyarország segített. Marosvásárhelyről úgy közvetített, hogy a magyarok verték a románokat. Felgerjesztették az emberek haragját.

– Jól látod, hogy mekkora ereje van a tévének.

Gábor: A románok azért bosszulják meg magukat, mert nem a románoknak, hanem a magyaroknak adtuk a sok segélyt.

Csabi: Azért segítettünk a románoknak, hogy ha mi leszünk bajban, ők is segítsenek.

Gazsi: Nem a román nép verte a magyarokat, hanem a román csőcselék. Szlovákiában is ez a helyzet. Azt mondták, hogy az ottani magyarok jöjjenek ide, a Dunántúlra. Azt akarják hogy majd vízummal lehessen bemenni.

– Segítse-e az egyik nép a másikat?

Csabi: Mennyit segítettünk a románoknak! Ott volt például a popkoncerteken befolyt pénz. Akkor ők meg fenyegető levelet küldenek, hogy 72 órán belül kivégzik Chrudinákot, mert sokat ártott Romániának.

Marci: Az egyik ország akkor segítsen a másiknak, ha meg van arról bizonyosodva, hogy képes azt a másik ország visszaadni.

Kata: Ha az egyik ország segít a másiknak, az sokszor baj. Ha Amerika segít, és nem kapja vissza, az neki nem baj, de nekünk baj.

„Attól félnek, hogy itt egy párt kerül hatalomra, és megváltoztatjuk a határokat.”

Bandi: A románok nem azért vannak ellenünk, mert segítettünk. Mi szoktunk erről beszélgetni anyuval és apuval. Attól félnek, hogy itt egy párt kerül hatalomra, és megváltoztatjuk a határokat. Erdélyt visszavesszük, és a románokat arról a területről visszaküldjük. Ettől félnek a románok.

Margó: Hallottam olyat, hogy vissza akarják Erdélyt.

Pali: Apu is mondta.

Pista: Mi nem érdekből segítettünk Romániának. Mi voltunk az elsők, akik segítettünk. Akkor csak mi voltunk.

– Szerintetek jól tettük-e, hogy segítettünk. (A szavazás eredménye: 24 igen, 2 nem.) A többség szerint tehát jól tettük.

Gábor: Palihoz akarok kapcsolódni. A románoknak egy nagy bebeszélés, hogy vissza akarjuk venni Erdélyt. Olyan helyzetben vannak ott, annyira lerontotta a Ceaussescu-rendszer Erdélyt, hogy lehetetlen, hogy visszavegyük. Leromlana tőle a mi helyzetünk is.

Gazsi: Nem lehet visszakapnunk Erdélyt. Olyan békeszerződés van, hogy nem lehet újrarajzolni Európa térképét.

Marci: Szerintem azokra lenne szükség, akik ezt a szerződést aláírták. Azokat kellene összehívni, és velük megbeszélni.

– Erdélyben laknak románok, magyarok, szászok. A többség azonban román. A románok arányát betelepítéssel is növelték. Arról, hogy Erdély hova tartozzon, meg kellene kérdezni az ott lakó románok véleményét is.

Gazsi: Az ottani magyarokat, akik azt akarják, hogy Erdély Magyarországhoz tartozzék, megverik. Amerika is lehetett volna első Románia megsegítésében. De keresett valami kibúvót. Panamában keresett éppen valakit. Sok magyar kiment az országból, azért van ott kevés. Sokan meg is haltak. Európa térképét úgy lehet átrajzolni, hogy nem visszacsatolni Erdélyt, hanem legyen külön állam.

Tibi: Olyat hallottam, hogy külön Erdély állam.

Pista: Franciaország csak úgy lehet nagyhatalom, ha Magyarországot szétszaggatja.

Peti: A nagyhatalmak vették el Erdélyt. Azt mondták, hogy nem lehet újrarajzolni Európa térképét, de a németeknél is két ország volt, és az egyesül. Akkor Magyarországnak is vissza lehetne adni Erdélyt, hiszen ott is megváltozhatnak a határok.

„Nem lenne jó, ha két német állam egyesülne!”

Levi: Az NDK-nak és NSZK-nak nem volt akadály, hogy egyesüljenek. Mindkettő kölcsönösen akarja. El bírom képzelni, hogy Erdélyt a románok nem engednék.

– Egyetértek. A két Németország egyesítése arra példa, hogy a határok nem megváltoztathatatlanok, nem pedig arra, hogy miként lehet megoldani a magyar-román kérdést.

Gábor: A német egyesítésnek az az akadálya, hogy a trianoni békeszerződés őket is felbontotta, mert ők voltak a legnagyobb lázító hatalom.

– Trianon az első világháborút zárta le. És Németországot a második világháború után osztották ketté.

Gazsi: Akkor a Szovjetunió elfoglalta a NDK-t, Amerika és a szövetséges hatalmak az NSZK-t. Ők azért gazdagabbak.

– Az NDK a szovjet zónából alakult. A két Németország ténye későbbi, mint Erdély elvesztése.

Gábor: De a német egyesítés példa a határok megváltoztathatóságára.

Peti: Szerintem nem lenne jó, ha a két német állam egyesülne. Ugyanaz most a helyzet, mint a második világháború előtt. Lehet újra egy olyan ember, mint Hitler volt. Hallottam, hogy az NDK-ban magyar kocsikat is szétvertek az újfasiszták. Gazdasági problémák is lesznek. Az NSZK most majd az NDK-t támogatja és nem minket.

– A politikusok egy része is tart a megerősödő Németországtól. De úgy vélem, mégis fontosabb, hogy a német nép akarata érvényesüljön. Hogy a népnek önrendelkezési joga legyen. Még akkor is, ha a veszéllyel számolni kell.

„Szegény papa meghalt. De jobb is, legalább nem látja ezt!”

Ági: Részben jó, hogy Romániának segítettünk. De a programokból befolyt pénzt hasznosíthattuk volna a magyar nyugdíjasoknál. Ahogy ma is jöttem az iskolába, láttam öreg néniket, akik a szó szoros értelmében a kukában kerestek ennivalót, meg mezítlábas gyerekeket.

Pali: Hiába adtunk a románoknak. Azoktól kellene elvenni, akiknek 45 ezer forint nyugdíjuk van. A nagymamámnak csak háromezer. Én nem szavaztam a segítség mellett. Részben jó, részben rossz a segítség.

Ági: Eszembe jut az áremelkedésről egy példa. A közértben azt mondta egy öreg néni: „Van 20 forintom, vettem már egy zsemlét, a többiért adjon annyi húst, amennyi belefér.” Én nem az élelmiszer árát emelném fel, hanem az alkoholét.

– Akinek szenvedélye az alkohol, az drágán is megveszi. A családnak akkor is kevesebb jut.

Pali: Nemcsak az alkoholt kellene felemelni, hanem az egyes cigarettákat is. az anyukám azért nem vesz, mert drága: 28 forint. A kenyeret is 22 forintért kapjuk.

– Magyarországon az az egyik legnagyobb gond, hogy a kenyér és a tej drága. Megengedhetetlen, hogy ennyi embernek jelentsen problémát a legolcsóbb parizer megvásárlása is. Jó, hogy észreveszitek ezt. Sokan nem veszik észre, vagy az illetőt hibáztatják. Avval viszont nem értek egyet, hogy az alkohol és a cigaretta árának emelése segítene. Attól még nem élnénk jobban.

Edina: Akinek telik italra, annak másra is telhetne. Az utcánkban is lakik egy bácsi, aki vasat gyűjt és az árát elkocsmázza.

– Az alkoholistákat belső parancs hajtja az alkoholhoz.

Edina: A nagy alkoholisták rendszerint elváltak. Van, aki az alkoholba kapaszkodik, ha lelki támaszra van szüksége.

Kata: Az idős emberek Magyarországon nem tudják megvenni a drága gyógyszert, mi meg kiküldjük. Inkább a magyar nyugdíjasoknak kellene adni.

– Probléma nélkül nem él ország. A legfejlettebb országokban is vannak alkoholisták, hajléktalanok. Akkor ők se segítsék Magyarországot, amíg a problémáikat meg nem oldják?

Pityu: Először a belső rendet kell megerősíteni. Nem tudom felfogni, hogy a régi kormányban 60 ezer forint fizetést kaptak a miniszterek. A Czinegének például több háza is van. Petrasovits Annával mondom, hogy ők is kapják meg a háromezer forint nyugdíjat, és ha nem tetszik, kapják meg tálcán a sarlót meg a kalapácsot.

Pali: A nagymamámnak 3300 forint a nyugdíja. Ebből 130 forint a gyógyszer. A nagybátyám ad neki 2000 forintot, hogy főzzön rá. Az OTP-tartozás 4000 forint. Marad 1000 forint egy hónapra. Háziállat is van, azt is etetni kell. Szegény papa meghalt, de jobb is, legalább nem látja ezt.

– Miért alakulhatott ki mára egy ilyen helyzet? Biztosan nem a románoknak nyújtott segítség miatt.

Kálmán: Itt a lakásprobléma. A garázst is átalakítottuk szobává, a telekre elfér még egy ház. Az én papám 78 éves, egészséges és két munkahelye is van. Keres 12 ezer forintot. Minden este elkarikázik a malomba, reggelre megy haza. Minden második nap kettőtől ötig - nem tudom hol – dolgozik. A nyugdíja csak 3800 forint. A mamám csak nyugdíjat kap. Az apukám testvére kőműves, 30 ezer forintot keres. Most volt az 50 éves házassági évfordulójuk, de nem ünnepelték. A papa csak arra tartogatja a pénzt, hogy szép sírja legyen.

Egyszer arról is érdemes lenne beszélgetni, hogy kinek mi fontos.

„Szépen elsumákolták azt a sok pénzt!”

Gazsi: Azért jutottunk ide, mert a régi kormány rossz rendszer volt. Voltak emberek, akik úgy osztották szét a pénzt, hogy volt például egy hanyatló gyár, és az igazgató több millió forint prémiumot kapott. A nagy fejesek kapják a sok pénzt.

– Miért hagyták az emberek, hogy így legyen ?

Gazsi: Nem kürtölték szét. Amikor a nyugdíjasok dolgoztak, ők is fizettek, hogy legyen majd nyugdíjuk. A tízszeresét levonták annak, amit most kapnak.

– Miért alakult így?

Gábor: a régi rendszer miatt. Szépen elsumákolták azt a rengeteg pénzt. A régi tisztviselőknek megvan a balatoni vagy mátrai villájuk, a fiaik is jól élnek.

A csaknem egy évvel ezelőtt folytatott beszélgetés végső konklúziója szerint az ország akkori állapotáért a volt állampártot terhelte a felelősség. A megkérdezett – azóta nyolcadik – osztály1991 februárjában már másutt keresi az egyre sanyarúbbá váló helyzet magyarázatát. A rendszerváltozásba vetett hitük, reménykedésük azóta szertefoszlott. „Nem sok minden változott – mondja Gazsi –, ugyanúgy megyünk lefelé. Egy új kormány sem tehetne semmit, ez egy lerobbant ország. Legfeljebb elmehetünk az amikhoz pitizni, hogy adjanak pénzt.”

Szomorúan tapasztaltuk azt is, hogy a gyerekek tavalyi árnyalt helyzetértékelése, differenciált, toleráns alapállása megváltozott. A tavalyinál lényegesen erősebb bennük a bűnbakkeresés szándéka. És a potenciális bűnbakok köre jelentősen bővült. Feleslegesen sokan vannak a Parlamentben, és túlságosan sokba is kerülnek ennek a szegényedő országnak. „Bénák” a gazdasági vezetők, akik nem boldogulnak a világpiacon, és képtelenek szinten tartani a tej- és húsárakat. Az erdélyi menekültek a magyarok elől veszik el a munkát. A külföldről érkezők bűnbandába tömörülve fenyegetik biztonságunkat. A vegyes vállalatok külföldi vállalkozói lefölözik a hasznot a magyarok elől. A cigányok bűnöznek, meg túlságosan sok előnyt élveznek – természetesen a tisztességesen dolgozó magyarok rovására. Még az ujjukat is képesek levágni, csak hogy pénzt kaphassanak! És továbbra is gond van az oroszokkal, akiken nem lehet „leverni az adósságukat”, hiszen bármelyik pillanatban elzárhatják a kőolajvezeték csapját.

A szegénység élménye mellett erősödik bennük a jövőtől való félelem, a kilátástalanság érzése. Hiszen az ő generációjukat különösen fenyegeti a munkanélküliség réme (van közöttük olyan, akinek a családját már el is érte ez a probléma). A körülmények egyre inkább kikényszerítik belőlük a jövővel való szembenézést. A kérdésre, hogy „Mit fogtok csinálni az iskola elvégzése után?” tétova, bizonytalan válaszok érkeztek. (Esetleg iparengedélyt lehetne kiváltani, de ehhez gyakorlat kell, „mesterlevél”, na meg tőke, amelyből egyre kevesebb van. Talán tovább kellene tanulni, hiszen az egyszerűbb munkákat nemsokára robotok végzik. Az egyik gyerek szerint a „legjobb lenne robotnak lenni”.) A nyolcadikosok pesszimizmusa – amely nyilván családjaiknak és valószínűleg a társadalom egy részének keserűségét is tükrözi – érthető ugyan, de rendkívül lesújtó. Hiszen mit kezdhetünk az olyan fiatalokkal, akiknek még a biztos közeljövőt sem garantálhatjuk?

(Új Pedagógiai Szemle 91/1. 48–59.o.)

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2018.10.16.
A 15-24 éves diákok fele dolgozik tanulás mellett
Minden második 15-24 éves diák dolgozik a tanulás mellett a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) adatai szerint – közölte a szervezet eln...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.10.16.

Az uralkodó osztály nem csak elképzelhetetlen mértékű materiális javakat halmoz fel, hanem az oktatási és egyéb kulturális berendezkedések eszközeit is irányítja. Az oktatási rendszerekben...
(Forrás: mérce)
--
2018.10.16.
Azt ígérik, marad az ingyenes oktatás a Corvinuson
A jelenlegihez hasonló mértékben, évfolyamonként ezres nagyságrendben megmarad az ingyenes tanulás lehetősége a Budapesti Corvinus Egyetemen azt követően is, hogy alapítványi fenntartású...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.10.16.
Pert nyertek a Gyöngyöspatán szegregáltan oktatott romák
Az állam köteles kártérítést fizetni azoknak a roma gyerekeknek, akiket éveken keresztül szegregáltan oktatott a gyögyöspatai Nekcsei Demeter Általános iskola – mondta ki hosszú évek ó...
(Forrás: abcug)
--
2018.10.16.
Az államtitkár szerint nem használhatatlan a KRÉTA, nem telik percekbe egyetlen jegy beírása
Védelmébe vette a KRÉTA-rendszert Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, szerinte a KRÉTA az állami, egyházi és magániskolák elvárásainak is képes megfelelni...
(Forrás: Eduline)
--
2018.10.16.
A strasbourgi bíróság elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac államosítása miatt
A felperesek – a Könyv-Tár Kft., a Suli-Könyv Kft. és a Tankönyv-Ker Bt. – a magyarországi tankönyvkiadás- és forgalmazás 2011-es, illetve 2012-es centralizálása miatt fordultak a törv...
(Forrás: hvg.hu)
--
2018.10.14.
Sztrájk lehet az iskolákban? Akciósorozatba kezd az egyik pedagógus szakszervezet
A PDSZ akciósorozatának célja, hogy felhívja a figyelmet arra, „a pedagógusok munkaterhelése a 2011-es köznevelési törvény bevezetését követően átlépte azt a határt, amelyen túl má...
(Forrás: Eduline)
--
2018.10.14.
Palkovics László: „szintet lépünk” a szakképzési intézmények fejlesztésében is MTI
Palkovics László szerint az iskolákból kikerülő fiatalok az alapkompetenciákon túl olyan tudással és készségekkel kell rendelkezzenek, amelyek segítségével megállják a helyüket a 4....
(Forrás: Magyar Idők)
--
2018.10.14.
Janisch Attila: A gender szak megszüntetése az ELTE-n nem más, mint politikai erődemonstráció
A hallgatóknak kellene közösen tiltakozniuk az egyetem autonómiájának megsértése miatt, hiszen elsősorban az ő érdekük, hogy egy olyan intézményben tanuljanak, amely képes megőrizni a...
(Forrás: Magyar Narancs)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot adott feladatokra kell megállapítani, amelyet részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén sem lehet csökkenteni,mivel a megbízással összefüggő feladat nem kevesebb, mint teljes heti
munkaidőben. A pótlékcsökkentés tehát nem indokolt.

--
  magdi72

Tisztelt Szerkesztőség!
Az idei tanévtől egészségügyi okok miatt kértem a részmunkaidős foglalkoztatásomat.A ténylegesen megtartott 24 óra helyett 18 órában tanítok,megmaradt az osztályfőnökségem és a munkaközösség-vezetői feladatom.A szerződés módosításakor arra hivatkozva.hogy kevesebbet vagyok bent az iskolában,csökkentették a pótlékokat is arányosan.Ha ugyanazt a feladatot látom el,ugyanannyi munkamennyiséggel,akkor lehet-e indokolt a pótlékcsökkentés?

--
  ofoe

Kedves Szilvi! Szerintünk erre nem lehet kötelezni a fiúkat függetlenül attól, hogy milyen típusú osztályba járnak. Ezt helyben kellene megbeszélni az iskolavezetéssel. Esetleg az érintett osztályfőnök közvetíthetné a problémát, a DÖK közbenjárását is kérhetitek. De ha mindez nem működik, egy az osztályt képviselő küldöttség is felkeresheti az iskolavezetést, és elmondhatja az érveit. A részletek ismerete nélkül nehéz jó tanácsot adni. A lényeg, hogy felnőtt emberek módjára, kulturáltan próbáljátok elintézni a dolgot.

--
  Szilvi07

Helló. Érdeklődni szeretnék. 12. osztályos tanuló vagyok. Az osztályomban vannak fiúk, akik nem szeretnének keringőt táncolni, de az iskola vezetőség kötelezni akarja őket, arra hivatkozva, hogy a szakgimnazistáknak kötelező. Többször is átnéztük az iskola házirendjét, és ez nincs benne feltüntetve. Kíváncsiak lennénk, hogy erre a vezetőség kötelezheti-e őket, és ha igen, miért csak a szakgimnazistákat, amikor a szakközepesek közt is vannak olyan fiúk, akik nem táncolnak.

--
  OFOE

Kedves Somogyi Györgyi Ilona!
Önnek teljesen igaza van: 16. életévét betöltött SNI-s tanuló már nem kontroll köteles, a Bizottságok ezért újabb szakvéleményt nem állítanak ki, az iskola köteles elfogadni az utolsó kontrollvizsgálat megállapításait. Ennek ellenére kérhet újabb igazolást, tudok erre példát, de a Bizottságok nem kötelezhetőek erre.
SNI-s tanulóknak továbbra is "járnak" a Bizottságok által javasolt könnyítések, tehát használhat segédeszközöket, hosszabb időt kell számára biztosítani stb. (Ugyanakkor a szakmunkás vizsgák követelményeit nem hangolták össze az SNI-s követelményekkel, így fordulhat például elő, hogy ezeken a vizsgákon SNI-s tanulónak úgy kell idegen nyelvű szakmai vizsgát tennie, hogy gyakorlatilag nem tanult idegen nyelvet.)

--
  OFOE

Kedves Vajda Szilárd! Azt tanácsoljuk, hogy kérdezze meg az alapítványi iskola igazgatójától, hogy mi magyarázza a csúszást. Amennyiben nem kap elfogadható választ, írásban lehet bejelentést tenni a fenntartónak, ezúttal az alapítvány kuratóriumának.

--
  Vajda Szilárd

Tisztelt szerkesztőség! Két iskolában tanítok. Az egyik klikes, a másik alapítványi. Az elmúlt tanévben a két iskolában nem volt egész állásnak megfelelő óraszámom, heti 10-10 órában tanítottam. A klikes iskolában határozatlan időre vagyok kinevezve, míg az alapítványiban az elmúlt tanévben is határozott időre neveztek ki, valamint most is. A gondjaim az alapítványi iskolával vannak. Ezek a következők: 1.) 2017. szeptemberében csak a hónap 15. napjától neveztek ki, annak ellenére, hogy az állásra augusztusban jelentkeztem, és fel is vettek. Tudni kell, hogy művészeti iskoláról van szó, de hát akkor is, én kész voltam a tanításra már szeptember elején. A klikes iskolában is a hó közepén kezdjük a tanítást, mégis, az első alkalommal, mikor odakerültem, szept. 1-jétől szólt a szerződésem. 2.) 2018. jún. 15-én kötöttünk ugyan egy határozatlan idejű szerződést teljes munkaidőre, ám az csak augusztus 15-én lépett volna hatályba. Augusztus 14-én szóltam a munkáltatónak, hogy az egész állást nem tudom vállalni, csak heti 3 napban kb. 15 órát, tehát 3/4 állást. Ám nemcsak az óráimat módosították 22-ről 15 re (ami természetes, ez is volt a kérésem), hanem a szerződés hatályba lépésének időpontját is szept. 1-jére! 3.) 27-én voltam már bent az iskolában, értekezleten (miközben nem is volt munkaviszonyom...), senki nem szólt egy szót sem, hogy csináljuk meg a szerződést. Csupán 3-ára hívtak be szerződést aláírni. Az a kellemetlen meglepetés ért, hogy visszamenőleg már nem tudnak lejelenteni, ezért az ígért 1-je helyett 4-én indul a szerződésem. Kérdés: Elképzelhető, hogy ebben az alapítványi iskolában szórakoznak velem?

--
  Somogyi Györgyi Ilona

Kedves János!
A fiam ebben az évben ment tovább tanulni az iskolájába(pápai szakképzési centrum-Várpalota)Ő eddig is itt tanult sikeresen elvégezte a számítógép szerelői szakképzőt,most le akar érettségizni-számítás technika érdekli ebben képzeli el a jövőjét,angol nyelvből is jó,jelenleg franciát is elkezdte tanulni önszorgalomból-Ő SNI-is erről kaptunk szakértői véleményt 2012-ben akkor töltötte be a 16.évét.Így véglegesítették a szakértői véleményt.Hétfőn az osztályfőnöke mondta,hogy vigyen frissebb papírt,mert ez már régi.Már legalább 4 db fénymásolat ott van ebből az iskolában,mert tankönyv igénylésnél is kellett.Matematikai problémái vannak segédeszközzel jól elboldogul,van motorikus gondja is már kevésbé-kézzel való írásnál lassú géppel gyorsan ír,gyógytornára jár kicsit koordinálni kell a gerincén gyógytornára kapott javaslatot.Gyógytorna van az iskolában is.Amúgy néha kell szólni neki ,hogy ne felejtsen el dolgokat- figyelem zavaros néha.Kérdésem az lenne,hogy kell-e valamit tenni az ügyben,hogy 2012-es a határozat.Vastagon szedett betűkkel le van írva,hogy a szakértői vélemény és a benne foglaltak a tanulmányai befejezéséig érvényes. Vagyis használhat segédeszközöket a matematikai feladatok megoldásához, számológépet,laptopot jegyzetek leírásához,kézírás amennyiben nem kell akkor felelhet szóban.Kell mennünk "frissebb" igazolást kérni a Pedagógiai Szakszolgálathoz?
Köszönettel:Szülő

--
  ofoe

Kedves Orsolya! Ha nincs pedagógiai végzettsége, elvileg nem bízható meg osztályfőnökséggel. Üdvözlettel a Szerkesztőség

--
  ofoe

Kedves H. Róbert! Az osztályokba sorolásnál nyilván pedagógiai szempontok a legfontosabbak. Nem igazán érthető, hogy a gyerek miért nem kerülhetett az óvodástársaival közös csoportba. Javaslom, hogy beszéljen személyesen az beosztást készítő igazgatóval, hátha ennyi is elegendő ahhoz, hogy a döntés megváltozzon. Persze, ha nem sikerül, tovább lehet menni a fenntartóhoz, de reméljük, erre nem lesz szükség.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Blum Szilárd:] >Érdemes felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a hátrányos helyzetű csoportokból érkezők sajátos hiányosságokat mutathatnak az érzelmi funkcióik területén (a családi összeütközésekből, a környezetük által okozott hosszú távú diszkriminációból, a rendszeres […]
Neuroandragógiával a kirekesztés ellen (Továbbképzés és tréning, 2018. május 24-25.) »

--
OFOE (2001–2018) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek