OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2014. március 21.
» Hozzászólások (1)

A remény az egyetlen bizonyosság

Társadalomismeret volt. Szintézise lehetett volna a magyarból, történelemből korábban tanultaknak.

A késők folyamatosan érkeztek. A termen végigvonulva kólásüvegeket és üzeneteket közvetítettek:

– A Lali üzeni, hogy meg fogsz dögleni.

– Mivammá?

– Meg fog ölni, mert látott téged tegnap a Jocóval a plázában.

A címzett vállat vont. Néhányszor még elsziszegték neki, biztos, ami biztos.

Végül tizenkilencen voltak jelen, az óra valamely pontjától. Testben. Lélekben?

Ami nem érint meg, nem vonz magához, az nem ösztönöz jelenlétre – gondolhatnánk.

A tábla tetején, középen óraszám, alatta cím: A magyar romantika.

Semmi nem maradt az elmúlt nyolc évből. Nem abból, amely a mostani kampányban minden rossz magyarázataként visszaköszön. Abból a legalább nyolcból, amelyet a 9. előtt iskolapadban töltöttek. A témában nincs érvényes tudásuk. Kor, korszak, időszak, személyek, stílusok, párhuzamok: egy másik világ.

Világok harca? Még nem. Meg-megérinti őket ez-az, de a bevonódás elmaradt.

Használható könyv híján táblai vázlat készült. Mikor a tanárnő írt a táblára, felbolydult, zúgott a méhkas. Ha feléjük fordult, elhalkultak.

A tanárnő fiatal. A gyakornoki koron túl, a krisztusin innen. Időben talán kétszer annyit élhetett, mint a tanítványai. Tapasztalatban? Ki tudja… Mennyiség és minőség vélhetően az összehasonlíthatatlanságig eltér. A szakképzősök gyermekkori tapasztalatai ritkán teszik lehetővé az utat akár csak az érettségiig is, nemhogy a diplomáig.

A zsivajt unta-e meg, vagy eleve így tervezte, nem tudom. Leült az osztállyal szemben, s ahogy a Lamb testvérek Shakespeare színpadi műveit, mondani kezdte a Bánk bán történetét. Meseként: ami kínos, kimaradt vagy csak utalások hangoztak el. Talán ez is volt a cél. Ne kérdezzenek, zavarba ejtőt pedig különösen nem. A két kultúra, mint két simára olvadt peremű jégtábla, elúszott egymás mellett.

Rend volt. A tanárnő beszélt, a diákok viszonylagos csendben írtak. Ha elhisszük, hogy ez eredmény; hogy ennek az órának a füzeteken túl is maradt valami nyoma, akkor most örülhetünk. A sportújságírók nyelven írhatnánk, a tanárnő most nagyon elkapta a fonalat.

Bizonyos értelemben igaz. A történet fonalát és a kölkök grabancát ott tartotta a markában. Néha, egy-egy pillanatra annak a lehetőségét is, hogy felébredjen tanítványai érdeklődése.

– Bánk bán bejárta az országot, és elborzasztotta a nép nyomora.

– Na, körbejárhatná most is, hogy lássa, mi van – kotyogott bele az egyik.

Ha merte volna, elereszthette volna a semmitmondó kivonat fonalát, és beszélgethetett volna a gyerekekkel. Az út innen ezer irányba vezet. Politikai irányba is, de nem csak, nem feltétlenül. Választások előtt néhány héttel talán másikon kell elindulni, a maradék 999 valamelyikén.

Beszélni a tapasztalatszerzés akkori és mostani lehetőségeiről; távolságokról, az utazás módjairól, sebességéről; a közvetlen és közvetett megtapasztalás különbségeiről, az előemésztett tapasztalatokról, amelyekhez mi a tömegkommunikáció révén jutunk, Bánk bán pedig emberei révén. Tiborc kapcsán akár arról is, hogy érzelem és tapasztalat miként függenek össze.

Ehelyett annyi hangzott el:

– Hogy jön ez ide?

A jégtáblák széle tovább simult, csökkentve a mégoly rövid összekapaszkodás esélyét is. Csordogált tovább a lapos sztori, amivé a dráma, a nemzeti, züllött. Elhangzott a háború szó.

Az addig csöndesek közül az egyik belekérdezett:

– A tanárnő szerint is háború lesz?

– Hogy jön ez ide? – ismétlődött a kérdés. Válasz gyanánt, válasz helyett.

Remélem, sehogy nem jön ide – gondoltam magamban –, de tudjuk, te is, én is, a gyerekek is, hogy háború folyik a szomszédban. Húsz év elteltével, ismét.

– Hát a tévében mondták; én még sírva is fakadtam – tette hozzá egy másik.

Az egy bolyban ülő kevés fiú felnevetett.

Ismét útelágazáshoz értünk. Több úton is kellene menni egy keveset. Megtenni néhány lépést a fiúkkal. Elmondani nekik, milyen remény él a felnőttek szívében, hogy nekik egy-két év múlva is lesz okuk és módjuk nevetgélni, annak ellenére, hogy közben elérik a sorozhatóság korhatárát. Elmagyarázni a sorkötelesség – ami eltöröltetett – és a hadkötelesség – ami háború esetén véresen komoly valóság – közti húsbavágó különbséget. Azt is, hogy utóbbi esetben egy kiképzésnyi katonáskodás biztosan jut nekik, néhányuknak talán több is. Tapasztalatok a fogyatékosságról vagy az „életét áldozta” kifejezés mélyebb megértése barátokon, rokonokon vagy a saját sorsukon keresztül.

Nem azzal a céllal, hogy torkukra forrjon a szó vagy a nevetés, hanem hogy tanítson. Nincs tíz éve, hogy ezért lett tanár.

Odafordulhatott volna a lányokhoz is. Elmondhatta volna nekik, hogy benne miért kelt vagy nem kelt szorongást a hír. Tudást adhatott volna ahhoz, hogy értsék, amit látnak, hallanak. Itt és most erre éheztek. Lehet, hogy értő felnőttel személyesen most utoljára válthattak volna erről szót.

A kísérés és odafordulás kapcsán aztán kiderülhetett volna az is, hogy ezeknek a gyerekeknek a Bánk bán egyes részei eredetiben is értelmezhetők. Segítség kell, de ki ne fogadna el segítséget attól, aki a legfeszítőbb kérdéseire is tud választ. Nem a választ tudja. Az gyanús. Választ tud, egyet, sok szempontot figyelembe vevőt. Akár vitathatót.

Kiderülhetne – a remény az egyetlen bizonyosság.

Sajnálok ebben az osztályban mindenkit. A tanárt, aki bár már rég nem gyakornok, nem érti, hogy tanítania kellene. Abból az itt ülőkhöz képest végtelen tárházból, amely neki adatott, továbbadni azt, amire éppen vevők. Hozzákapcsolva a kötelezőből is azt és annyit, amennyit lehetséges. Ha már nyitottak az antennák, akkor akár a Bánk bánt is. Az igazit, amely gazdag és félelmetes. Akár az élet.

A gyerekeket is, akik ha néha kérdeznek, nem kapnak választ. Pedig tanárnak kell-e a diák kérdésénél jobb visszajelzés, hogy igen, sikerült felkeltenie az érdeklődést. Tizenkilenc fiatal várt volna választ egy égető kérdésre, amihez ott egyedül neki, a tanárnak volt széles körű tudása. Nem osztotta meg.

Többet akkor se mondhatnék neki, ha szaktanácsadó lennék. Nem értek a magyar, a történelem szakmódszertanához: sem a 25 évvel ezelőttihez, sem a mostanihoz.

Nem is baj. A gyengénlátó diák miatt jöttem. Hogy az ő mindenek fölött álló érdeke – a kifejezés kínos mosolyt csal arcomra, ahányszor csak felbukkan – ne sérüljön. Elképzelem ezt az érdeket, amint üvegbura alatt csillog, mint a Koh-i-Noor gyémánt. Őrség és biztonsági berendezések védelme alatt. Magányosan, sértetlenül.

A diáknak, aki a meghatározás szerint középfokú tanintézményben tanul, az érdeke csöppet sem magányos, s gyakran sérül. Összefonódik ezer más érdekkel, s hol egyik, hol másik marad alul. Nem ritkán éppen a diák sérti meg, mert fel sem ismeri. Éppúgy, ahogy ő, aki itt ül mellettem kelletlenül a kanapén. A pszichológus szobájában. A másik szakembertől tudom, nyolc tárgyból bukott. A kérdésre, hogy hány tárgyuk van, ha nyolcból bukott, azt válaszolja: kilenc biztosan, mert testnevelés órára nem jár, tehát abból nem bukhatott meg. Töpreng. Mintha lenne egy tizedik is, mert úgy emlékszik, valamiből kettest kapott. Testnevelésből pedig felmentést.

– Tudja, a szemem miatt... – néz rám egy boci ártatlan tekintetével.

– Tudom, hogy a szemed miatt nyugodtan tornázhatnál. A te esetedben nincs mitől tartanunk. Ha pedig nem mozogsz, a szíved, tüdőd, izomzatod...

– Sose féltsen engem. Járok kondizni és bokszolni.

Nem féltem. Ez lenne a tiltott mozgásformák közül kettő. Szégyellem magam. Nem helyette. Tizenhét évesen az ő dolga, hogy mit csinál. Még nem felnőtt, de már nem is gyerek. Szégyellem magam, hogy itt vagyok. Mit is mondhatnék ebben az iskolában, bármelyik felnőttnek... Nem arról, hogy hogyan alkalmazkodjon ennek a fiúnak a látásához; hanem arról, hogy miért. Nyolcból bukott, testnevelés alól kibújik, azt pedig nem tudja, tanítanak-e nekik még valamit.

– Menjél nyugodtan, becsöngettek.

Elballag.

Az egyetlen öröm, hogy a látása nem romlott az utolsó vizsgálat óta.

A lemorzsolódás gondolata ver tanyát a fejemben. Bár aggodalomra semmi ok. Ha ő nem aggódik, én miért tegyem. A nap süt. A vonat két óra múlva indul oda, ahonnan újabb két óra múlva majd a busz, ahonnan már csak fél óra séta egy idegen ágy. Tíz perc pedig az immáron légies határ.

Az iskolapszichológus – fiatal hölgy – mondja, hogy két induló harmincfős kilencedikből általában egy 30-40 fős tízedik lesz, ami lassan tovább apad a szakmai vizsgákig.

Nem ráz meg. Ez nem. Aztán hozzáteszi:

– Tudja az ilyeneket, akik ennyire nem akarnak tanulni, bezárnám...

A folytatást igyekszem kizárni, mert az ráz. Ezt már nem bírom. Nincs egy hete, hogy ötven pedagógus (a megszokott nemek szerinti arányban) hallgatta egy pszichológus úr szájából, hogy régebben is úgy volt az, hogy pszichológusnak csak a nagyon okosokat, a legokosabbakat...

Nem mondok semmit. Gyorsan búcsúzom. Tekintetemmel kerülöm a parafatáblát, amelyen bibliai idézetek sorjáznak.

IQ-EQ, IQ-EQ, IQ-EQ – nyöszörgi hátizsákomban a PET-palack.

Sétálok. Jó ez a tetemes távolság az iskola és a pályaudvar között. A fő utca csupa térkő. Közepén sínek. Kéttornyú nagy templom zárja le. A város büszkesége. Két tornyában két óra mutat két nagyon eltérő időt. Kár, hogy egyik sem igaz. Most éppen.

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Péter | 2016. január 6.
Amikor a nagyon magabiztos nyilatkozók elmonják, hogy "a legrosszabb család is jobb, mint a nevelőotthon", akkor erre, és az ezernyi hasonlóra gondolnak?
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.02.22.
Forgács István: Így oldd meg a cigányügyet – 3. rész: a közoktatásról
Ma Magyarországon szinte felfoghatatlan mértékű és gyorsaságú az a romlás, amelyben túlnyomórészt cigány gyerekek tízezrei csak érintőlegesen találkoznak a magyar oktatási rendszerrel...
(Forrás: Mandiner)
--
2017.02.22.
Prókai Eszter: Minden erejével kaparta ki magát a legmélyebb gödörből
Édesanyja lemondott róla, nevelőotthonban élt nyolcéves koráig. Fodrász szeretett volna lenni, de az általános iskola után már nem tanult tovább. Hosszú évekig drogozott, emiatt négy gyerek...
(Forrás: abcug.hu)
--
2017.02.22.
Nem szűnik meg az iskolai buktatás
A szaktárca nem tervezi a bukással, az évfolyamismétléssel kapcsolatosan a jelenlegi jogszabály módosítását – rea­gált lapunk megkeresésére az oktatásért felelős államtitkárság....
(Forrás: Magyar Idők)
--
2017.02.22.
Újabb útvonalakon menekítik a szülők gyermekeiket a közoktatásból
A diák magántanulóként is teljesítheti tankötelezettségét. Ezt elsősorban a kiemelkedő tehetségű vagy egyéb területen jól teljesítő, ezért elfoglalt, például élsportoló gyerekeknek...
(Forrás: 24.hu)
--
2017.02.22.
Egy élhető és sikeres ország – mit tudnak a finnek?
Finnország száz szociális innovációjáról jelent meg pár hete egy könyv, abból az alkalomból, hogy az északi ország idén ünnepli függetlenségének századik évfordulóját. A finnek mindig...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.02.22.
Nem adja a HÖK-elnökséget Török Márk, nemzetközi bíróság elé viheti az ügyet
Nem igazán hiszem el, hogy ezt az ügyet el lehet bukni – így reagált a Magyar Nemzetnek Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem EHÖK-elnöke arra, hogy a Fővárosi Törvényszék nem jogerő...
(Forrás: Eduline)
--
2017.02.22.
Ilyen az élet a Vörös Hadsereg Általános Iskolában
Ezek az iskolák extrém példái a Kínai Kommunista Párt által hirdetett hazafias oktatásnak. A kritikusok ezzel szemben szimpla agymosodának nevezik. Az iskola igazgatója, Mu Csunjung szerint...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.02.22.
A magyar fiatalok nem is álmodnak 200 ezres fizetésről
Ma már nem a munkanélküliségtől, hanem az elszegényedéstől félnek a fiatalok. Nem fest túl hízelgő képet a munkaerő-piaci érvényesülésről a fiatalok véleménye, amely viszont reálisnak...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.02.22.
Tényleg fontos, hogy a gyerek a legjobb középiskolába kerüljön?
A jobbnak tartott gimikbe épp, hogy bejutott diákok csak kicsivel érettségiznek jobban, mintha kicsivel kevésbé jó gimikbe jártak volna. Lehet, hogy nem azon kellene aggódnunk, hova jut be a...
(Forrás: Index)
Utolsó üzenetek:
  annapanna

Közalkalmazottak szabadságának kiadásával kapcsolatban szeretnék érdeklődni.
Új igazgatónk az iskolában egyre rövidebbre fogja a nyári szüneteket és a szabadságaink fennmaradó részét az őszi, téli, tavaszi szünetre időzíti.
Én értem félre a törvényt? Úgy tudom az őszi, téli, tavaszi szünet nekünk tanítás nélküli munkanap, amelyet nem kell az intézményben tölteni.(Készülhetek itthon pl. az anyák napi műsorral.)

"A pedagógus szabadságát elsősorban a nyári szünetben kell kiadni. Ha a szabadság a nyári szünetben nem adható ki, akkor azt az őszi, a téli vagy a tavaszi szünetben kell kiadni."

Javaslatomra, miszerint növelhetnénk a nyári szünet hosszát, így reagált az igazgató: " A nyári szünetet én határozom meg!"

Tanácsot, véleményt szeretnék kérni! Köszönöm!
annapanna

--
  OFOE

Feltételezhetően gyakornoki státuszba kerül, ha nincs más végzettsége.

--
  mamika

Az a kérdésem, hogy milyen besorolásba kerül az, aki alap anglisztika szakon végzett, vállalja az angol tanári képzést és angol tanárnak veszik fel pedagógushiány miatt?

--
  OFOE

Kedves Ildikó! Javasoljuk, hogy kérdésével keresse fel az Oktatási Hivatalt ezen a címen.

--
  Dani Erika

1991-ben szereztem óvónő és gyermekfelügyelő szakképesítést Székesfehérváron. Ezzel a végzettséggel milyen munkakört tölthetek be óvodai csoportban? Köszönöm válaszát!

--
  Ildikó

Azt szeretném megtudni, hogy törvényes-e az a gyakorlat, hogy egy középiskolai gyakornoknak kötelezően heti 24 órája van az előírt 20 óra helyett. A plusz 4 órát nem fizetik ki, ezen felül rendszeres helyettesítést is ellát. Az oklevele alapján felső tagozatos diákokat taníthat, ennek ellenére helyettesítésre elsőtől kilencedik évfolyamra is beosztják. Mi a gyakorlat, elvárható-e egy gyakornoktól a beleegyezése nélkül az ingyenes túlmunka és az alsó tagozatban való helyettesítés?

--
  Szekszárdi Júlia

„Kedves” Luda!
A kérdéseire többször is kapott választ, kétszer tőlem, egyszer Peer Krisztinától.
De Ön nem választ akar, hanem lehetőséget a mocskolódásra. Vajon miért teszi ezt?
Három lehetséges okot találtam erre:
1. Komoly paranoiája van (ez esetben sürgősen pszichológushoz vagy pszichiáterhez kellene fordulnia).
2. Politikai indítékkal uszították ránk (szó esett holmi kockásinges bűnözőkről is, akiknek mi segítünk megúszni a gyermekbántalmazást).
3. Ön zsigerből gonosz és aljas. (Ebben az esetben pedig menjen a pokolba!)
Ezen túl szó nélkül töröljük a beírásait, esetleg egy bocsánatkérést még hajlandók vagyunk elfogadni.
Rágalmazásért és a jó hírnév megsértéséért akár fel is jelenthetnénk, de erre nem ad lehetőséget, hiszen névtelenül fortyog.
Több időt és energiát sem én sem a kollégáim nem vagyunk hajlandók erre az ügyre fordítani.

--
  töritanár

Az persze egy ilyen országban a jelen körülmények között természetesen fel sem merül, hogy Luda és Péter ugyanaz a személy...

--
  gyönytyúk

1. Össze kéne ereszteni Ludát az egykori Péterrel. Luda itt azt mondja: "nem vizsgáljuk meg, hogy milyen rövid volt a hölgy szoknyája". Péter viszont kikelt a "jó illemű" öltözködés mellett Sulyok Blanka cikke után, szintén elég vehemensen... Az egyesületnek szép elegánsan, egy-egy frappáns mondaton túl hagyni kéne, hogy ők ketten kidühöngjék magukat.

2. Egyik hasonló vehemenciájú tanulómnak felajánlottam, hogy strigulázza az összes tévedésemet, hibámat, aljasságomat, ha jó sokat talál, Balaton szeletet kap. Ludának is felajánlhatom ezt, küldje az ímélemre az eredményt, kapja a Balaton szeletet.

3. Luda lehet, hogy Pecina embere: olcsóbban szeretné megszerezni a honlapot, hogy aztán "szüneteltethesse". Ez csak kicsit vicces: az országbeli eljárásokat egyre kevésbé tudom viccként felfogni, lassan elérjük a "korlátlan lehetőségek hazája" címet (Ludának erdélyi tapasztalatai alapján ismerős lehet a szlogen.)
Üdv. gy.

--
  Luda

Kedves Peer Krisztina
Tisztelettel választ kérnék a következőkre
"A bántalmazás gyakran a bántalmazó tehetetlenségéből,eszköztelenségéből fakad" - ha halálbüntetéssel büntetnék a bántalmazót, nem gondolnák-e meg az ön egyesületének tagjai, mielőtt a bántalmazás eszközéhez nyúlnak?
Miért kell a felnőtt, diplomás, egyesületi háttérrel rendelkező bántalmazónak a szerencsétlen, megalázott, megvert bántalmazott diákkal azonos, sőt azt meghaladó mértékben védeni? Miért nem abban segítettek, hogy a bántalmazó végre börtönbe jusson? Miért állnak ki a gyermekbántalmazók mellett?
"Segíteni tudjunk mind az áldozatnak, mind pedig a bántalmazónak, hogy ez többé ne fordulhasson elő" - ha önök elmondják az áldozatnak, hogy ha jól viselkedik, többé nem fogják bántalmazni, de a bántalmazó továbbra is szabadlábon marad, az elegendő önök szerint, hogy egyesületi tagjaik ne bántalmazzák továbbra is gyerekeket?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Kiss Andrea:] Kedves Petra! Ha egy gyakornok sikeresen leteszi a minősítő vizsgát, akkor mikor változik meg az óraszáma? Megemelheti az igazgató év közben vagy következő tanévtől vagy csak az átsoroláskor? A törvényben az szerepel, hogy a gyakornoki idő a sikeres minősítő vizsga napjáig […]
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Pfeifer Erzsébet:] Kedves Natália! Félreértett. Nem azt állítottam, hogy egy osztályon belül nem volt probléma néhány gyerekkel, hanem azt, hogy évtizedekkel ezelőtt nem is volt kérdés az, hogy integrálnunk kell. Ha megengedi, megosztok egy személyes példát: 1984-ben egy "sötét" […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Zsanett:] Fogalmam sincs ki ez a hölgy. Vajon mi jogosítja fel erre az írásra. De úgy is mint integrált iskolában tanító pedagógus, és úgy is mint egy magasan funkcionáló autista gyermek édesanyja kikérem magmnak az összes idióta megnyilvánulását.Tele van tévedésekkel, és sértő […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Natália:] "évtizedekkel ezelőtt ez nem is volt kérdés, nem is volt probléma. Illetve ha probléma volt, az megoldandó probléma volt" Az én tapasztalatom az, hogy de, probléma volt. Nekem is volt hiperaktív osztálytársam, hozzánk is bukott, aztán bukott tovább, volt magántanuló is. […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Pfeifer Erzsébet:] Nem tudom,hogy az itt kommentelők közül olvasta-e mindenki Pribránszki Marianna blogbejegyzéseit, vagy csak csípőből tüzel dr. Földes Petra és Peer Krisztina írására. Vettem a fáradságot, én végigolvastam a hölgy blogbejegyzéseit. Megrökönyödve olvastam, hogy az ágál az […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[kamala:] Pedig a kommunikáció lenne a kulcs. Nyugodtan elmondhatná egy ideális világban. Amikor egy szülő nem tud semmit a miértekről és a hogyanokról, természetes hogy aggódik...
ARRÓL a gyerekről »

--

[Tamás:] Ez a problémakör nem enged meg ilyen fekete fehér leegyszerűsítést. Rengeteg szakember, és szülő véleménye az, hogy a tömegoktatás nem alkalmas közeg a gyermekek tanítására több okból sem. Sőt, ez a közeg generál magatartászavarokat pl. azáltal, hogy elzárja az életkori […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Petra:] Kedves L.Walker, Amiről mi beszélünk, az nem „sajnálgatás”, sőt. A magatartászavarral küzdő tanulók fejlesztésének, integrálásának a kulcsa éppen a (megfelelő) követelésben van. A világos viselkedési szabályok és azonnali (szükség szerint pozitív!!! és negatív) […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[L.Walker:] Sok olyan szülõ van itt Angliában, aki addig nem nyugszik, amíg nincs papírja arról, hogy a gyereke autista vagy hiperaktív vagy egyeb magatartási zavarral küszködik. Ha van papír, akkor plusz segélyt kapnak és az iskola is több pénzt kap a kormanytól, hogy ezeknek a gyerekeknek […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--

[Pfeifer Erzsébet.:] Végignéztem a hölgy blogbejegyzéseit, olvastam írásait. Nos, nem kispályás, már ami az önmenedzselést illeti. A többi összeollózott termésnek tűnik számomra. A tarifája pedig enyhén szólva is kicsapja a biztosítékot.
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek