OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2013. február 14.
» Hozzászólások (10)

Virtuális szülői értekezlet 4. – Gyomorgörcsös gyermekeink

Szülői értekezleten voltam hétfőn. Annyira elkedvetlenít, ahogy a gyerekekről beszélnek. Miközben leborulok a helytállásuk előtt: én nem tudnék ennyit dolgozni. Nagy odafigyelés, gondosság, elit iskola, e-napló. De állandóan a fegyelem, a szorgalom, az osztályzatok, a versenyek a téma. Dőlnek ránk a statisztikák, leginkább a  törtszázadok. A számok bűvöletében élünk.

A szülő identitásának alapköve, hogy az ő gyereke 4,01 és 4,50 avagy 4,51 és 5,0 közötti sávba esik-e a félévi bizonyítványa alapján. Ezt halálkomolyan sorolják, és én -- tanítottam néhány évet gimnáziumokban -- csak nézek: de hiszen a jegyet a tanár adja, a maga módszereivel közvetített tanulnivalónak a szintén rá jellemző stílusú és színvonalú beszámoltatása és az ugyancsak egyénileg kialakított értékelése alapján, meg még rosszkedvből meg irgalomból, és a gyerekek teljesítményét ezer apró esetleges tényező is befolyásolja (Klári néni nem nagyon csípi; ráhibázott, hogy a cé válasz a helyes; berepül a légy; korog a gyomra; a  nagy betűkkel író padtárs minden választ tudott; beteg volt előző héten; nem hozott kedden munkafüzetet).

Ezen, hogy mondjuk tizenhét gyerek lett ötös fizikából -- fiktív példa, még nem tanulják -- , szemben azzal a másik osztállyal, ahol csak tizenkettő, mindig megdöbbenek. Én is tudok tizenhét gyereknek ötöst adni, meg akár huszonhétnek is, de mondjuk kettest is tudnék harmincnak, és valami döbbenetes mértékben az én egyéni döntésemen múlik mindez, még igazságos is volnék -- nem az múlik rajtam, hogy mit tanul meg a gyerek, hanem hogy én mit kérdezek abból a feleltetés, dolgozatírás szimbolikus, sőt, rituális eseményekor, és azt hogyan osztályozom. Ha azt kérem -- kérhetem nyugodtan --, az aszklepiadészi strófa ritmusképletét végig rajzolja le nekem, bizonnyal kevesebb ötös lesz az osztályban, mint ha a Horácot kell megtanulni. És egészen biztos, ma már tudom, hogy a gyereknek jólléte, motivációja, későbbi boldogulása, de még a műveltsége szempontjából is szinte mindegy, hogyan döntök: csak annak a napnak, órának a gyomorgörcse függ ettől, hogy merev butaságot kérdezek-e, vagy a vershallásukat fejlesztem. Ezeket le kell tudni, mert előkerülhet Berzsenyi az érettségin, de ennek, hogy épp melyiket kérdezem, semmi köze az igazi Berzsenyihez, a költészethez, és különösen nincs a nagy célhoz: a nyitott gondolkodású, érdeklődő meg -- tantárgyam szerint -- életvitelszerűen olvasó, nyelvét magabiztos árnyaltsággal használó ifjú kineveléséhez.

Vagy hogy hány kitűnő van. Ezek mind lelkes, igyekvő és kivételesen jó képességű gyerekek: annyi kitűnő lesz, ahánynak megadják minden tantárgyból az ötöst. Ami lehet, hogy máshol hatos lenne, de az is lehet, hogy hármas. Kivagyok ezektől a külsőségektől. A PISA-felmérés, vagy a kompetenciamérés, az igen, az egységes, az mér. De attól sem ájulnék el nagyon, hogy hej, de jó képességű, hiszen tudom, mennyire privilegizált a helyzetünk, és milyen sok összetevője van az eredménynek, ami ugyanúgy csak darabka a nagy mozaikban, ami az emberi teljesítmény.

Most elárulom, hogy én a fiamnak azt mondom mindig: ne vedd túl komolyan. Biztos van ennek olyan olvasata, hogy lusta vagyok, lázítom, meg az iskolával ellentétes etikát képviselek. De a fiam szenvedélyesen rajzolta négyéves korától a labirintusok százait, összeszereli az IKEA-bútort, ezer oldalakat olvas egy-egy álmosabb hétvégi napon, évek óta egyedül süt palacsintát, a Fejszámolás című könyvet olvassa és próbálgat háromjegyű számokat az egyszerűsített módon összeszorozni. Az én fiam egészen érett humorral figyeli meg és parodizálja a környezete jelenségeit. Ősz óta egyedül biciklizik iskolába. Lecsúszik az óriáscsúszdán, megtalálja a hátsó liftet, észreveszi a szállodában az apró, érdekes részletet, amit én nem; kiviszi a komposztot, felmossa a konyhát, megpisilteti az öccsét és vicceseket mond. Az én fiam bevált a jelenlegi életében, és öt év múlva be fog válni az öt év múlva-életében, és annak lényege nem a felvételi meg a pontszám lesz.

Ehhez képest annyira értelmetlennek tűnnek az iskolai elvárások és dorgálások. Az én fiam elegánsan kívül is áll sok mindenen, amit olyan komolyan ismételgetnek. Átlát a tanár hamisságán. Megy matekversenyre, de hogy ő szorgalmas gyereknek tűnjék, hogy mit szól a tanár, és hogy neki ötöse legyen feltétlenül, az nem nagyon érdekli. Nagyon helyes: szabad belül, miközben jóindulatú és motivált. Viszont pontosan reagál arra, ha eszetlenül hajtja a tanár, ami unalmas; ha valami önkényes vagy lényegtelen.

Az én fiam nem valami tehetséges tájfutó. Az én fiamnak volt két hármasa. Mit akarjak? Hogy többet foglalkozzon olyasmivel, ami nem érdekli? Nyomasszam, hogy de nehogy itthon hagyd megint a munkafüzetet? Biztassam, hogy jelentkezzen, vállaljon szorgalmit, javítson töriből? Kapjon ötezer forintot ötösönként? Volt egy ilyen szónoklatom a félévi bizonyítvány fölött, hogy csak egy kicsit kéne jobban odafigyelni. Vágta is a pofákat, és én nem akarok ilyeneket mondogatni. Van abban valami elkeserítő, hogy az iskolás gyerekeinkkel való párbeszédeket nyolcvan százalékban az teszi ki, hogy noszogatjuk, hogy mit felejtett el, megírta-e már a nyelvtanleckét, és javítania kell év végére, mert csak akkor kap Nintendót (az van még?). A szülő, aki komolyan veszi az iskola elvárásait, folyton görcsöl, aggódik. A szülő akar megfelelni, nem akarja, hogy az ő gyereke lemaradjon, nem akarja, hogy stigma kerüljön a gyerekére, és nem akar konfliktust a tanárokkal. A szülő nem bízik a gyerekében, a gyereke beválásában, fél, és a gyerek ezt megérzi és belsővé teszi.

Emlékszem még a diákkoromra. Hogy a hivatalos iskolai lét, a földrajzdolgozat, az osztályfarsang, a tanulmányi verseny alatt van az igazi élet, az álmosság, a haragok, a szerelmek, az unalom, a vágyak. A szeretet a tanár iránt és a tartózkodó undor a tantárgya iránt. Hogy az ötös meg az egyes nem számít, hogy nem érdekel az egész, az érdeklődés, a tehetség, a teljesítmény nem itt dől el, hogy az úgynevezett szigor és következetesség mennyire kényszer és fafejűség tud lenni, és hogy a váratlan amnesztia mennyire megemel.

Igazodunk folyton, az egységes követelményekhez. Tele vannak a napjaink KELLekkel. Kit érdekel eközben a sok robotszerű, nyolcra érkező, feladatlapokat kitöltő, osztályátlagot felhúzó gyerek valódi közérzete? Kit érdekel, hogy őt mi érdekli? Hogy ki utálja, kit irigyel, min jár az esze, míg a tanár magyaráz? Vagy a hasfájása, a fejfájása, amelyek iskolás korban járványszerűen elterjedt pszichoszomatikus tünetek, az egészséges lélek tiltakozásai? És milyen lehet évekig teljesíteni egy utált, igazságtalan tanár követelményeit, eljátszani, hogy érdekel, amit mond? Félelemnél fogva rángatva lenni? Megszégyenülni? Figyelni a minden órán csillogó szemmel jelentkezőket? Őhozzájuk viszonyítva lenni?

Nem rossz az, amikor kész házi feladattal, kihegyezett ceruzával, néma csöndben ott ül harminc gyerek, és fél, hogy nem lesz ötös a dolgozata. Úgy értem, a tanárnak kényelmes. De ugyan, ez a cél? És mert én ezen túl akartam valamit, és a nagyívű vízióimhoz választott módszereimbe rendre belebuktam, nem leszek többé tanár.

Én örülök, hogy a fiam motivált abban, amiben az. Hagyok neki időt minderre, hozok neki könyveket és legót, elviszem Londonba, adok neki havi zsebpénzt, jégsalátát teszek a szendvicsébe, megkérem, hogy akassza fel a kabátját és törölje fel a kiömlött teát (mézes), és jókedvűen hirtelenül ráveszem, hogy menjünk ki a hóba. És hogy ne szúrjak ki a tanárral, igyekszem időben küldeni az igazolást meg a kiránduláspénzt. Nem lázadunk mi. De hogy hány pont híján ötös, és jelentkezik-e, meg ott van-e az a munkafüzet...? Kötelesség, pontosság? Próbálj egy kicsit nem tudom, milyen lenni, amilyen nem lennél hajlamod szerint? Az életben sem csak azt kell majd megcsinálnod, ami érdekel, fiam...? (Dehogynem.)

Nem, a gyerekeink nem fognak lemaradni. Túl van ez biztosítva. A külső kontrollos vezérlés rombol. Nem, nem vagyok szélsőséges. Nekem ez van középen.

Gerle Éva

Forrás: csakazolvassa.wordpress.com

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

vabor | 2013. július 21.
Kedves Éva! A fiad jó tanuló. Mert csak két hármasa van, a többiből négyes-ötös, és ezt a teljesítményt könnyen tudja hozni. Lehet tudni, hogy mi érdekli.
Az elitgimnáziumokról nincs tapasztalatom. Szakközépiskolában érettségiztem, szakközépiskolában tanítok. Itt mindig szélesebb volt tanulmányilag a mezőny. Emlékszem, bekerültünk 2,5-ös és 4,6-os tanulmányi átlaggal a szakközépbe, és négy év múlva - hasonló volt a skála. Mostani osztályomban 4,25-ös átlag a legjobb, 1,5-ös a legrosszabb. Nekem az volt a célom, hogy elérjem, hogy akik félévkor megbuktak - kijavítsák. Ezt többen teljesítették is, viszont nagyon sok kettes tanulóm lett. Jövőre azt szeretném elérni, hogy mindenki - idei eredményéhez képest - javítani tudjon. A saját munkámat is ezen mérem le - szaktanárként és osztályfőnökként.

Elismerem, hogy az osztályzás sok tényezőn múlik. Trendeket ki lehet mutatni. Például kinél túl sok a bukás, vagy kiknél a legrosszabbak a tantárgyi átlagok. S ebből már lehet valami problémára következtetni. Elsősorban a munkaközösség-vezetők tudják szerintem ezt figyelemmel kísérni.
Juli | 2013. február 17.
Kedves Hilda! Lehet, hogy félreértem a bejegyzésed üzenetét. Azt mondod, hogy ne adjunk feltétel nélkül a gyerek szavaira, hiszen az olykor torzítják a képet. Mielőtt tehát szülőként (vagy pedagógusként) véleményt formálunk, felháborodunk, lelkesedünk, próbáljunk pontosan tisztába jönni a valósággal, különben könnyen félreértés keletkezhet beláthatatlan következményekkel. Erről szólt az általad leírt történet?
Hilda | 2013. február 15.
Kedves Éva és mindenki, akit még őszintén érdekel az iskola!
Én és talán még sokan mások is azért nem szólalunk meg, mert csak szélbe kiáltott szavaknak érezzük a mondandónkat. Nekem 30 év után egyre több ilyen tapasztalatom van. Csak a legutolsóról írnék, ami szorosan kapcsolódik a te írásodhoz.
Azt javaslod a szülőknek, hogy kérdezzék a gyerekeket, és ők majd el fogják mondani, hogy milyen az iskola. Korábban én is ezt hittem. Ez az érem egyik oldala.
A másikat pedig az adja, hogy én ugyan elvégeztem a tanárképzőt, tanítottam is – azt is hittem, hogy jól, de a tanárságot a saját gyermekeimtől tanultam. Elég gyorsan rájöttem a nyilvánvalóra, hogy ami a saját gyerekeimet zavarja, biztos zavarja a többi gyereket is. A félreértések elkerülése végett inkább kérdezek én is.
Éppen tegnapelőtt történelem órán az ókori görög és a mai gyerekek helyzetét hasonlítottuk össze. Szeretem „kihasználni” a lehetőségeket, a történelmi ismereteket aktualizálni az osztályra, így feltettem a kérdést: Szerintetek milyen különbség van a tanév eleji és a jelenlegi óráink között? Arra számítottam, hogy elmondják: sokkal jobb a légkör, sokat tudunk beszélgetni, figyelnek egymásra, vita nélkül hajtják végre a kéréseimet, utasításaimat, kevés a házi feladat és felszerelés hiánya, jobbak a jegyeik – mert tényleg így van. Szerettem volna bezsebelni a diákok dicséretét a megharcolt nyugalomért. De nem azt kaptam. A kérdés után azonnal jelentkezett, aki mindig is elsőként szokott, reménykedve felszólítottam, bár bűnbánó arca intő jel lehetett volna. És ő rákezdett: „Igen, már jobbak vagyunk, mint év elején, de még mindig előfordul, hogy valaki elkezd hülyéskedni, a többiek meg követik, és egyre hangosabbak vagyunk, meg nem figyelünk … - ostorozta magukat. Minél tovább beszélt, annál rosszabbul éreztem magam, egyre sápadtabb lettem, a szemem a döbbenettől elkerekedett (legalábbis így jellemeztek később a gyerekek) és ekkor félénken megszólalt egy hangocska, majd csatlakozott hozzá egy határozottabb, majd egy még határozottabb, és egy idő után izgatottan mindenki azt próbálta a beszélővel és velem megértetni, hogy az, amiről ő beszél, az nem a történelem, hanem a matek óra. És ők szóltak volna már korábban is, de hát tőlem azt tanulták, hogy nem illik a másik szavába vágni. Látták, hogy enyhülnek a vonásaim, enyhült a feszültség, Marit is sikerült meggyőzniük arról, hogy nincs igaza, még nevetgéltünk egy kicsit, de én igazából nem nyugodtam meg. Miért gondolta Mari, hogy ezt kell mondani? Vagy tényleg így érzi? Várom az alkalmat, hogy beszélhessek vele. Nem a történelem óráról, nem a matekról, hanem valami másról.
És mi van akkor, ha ennek a kislánynak a szülei teszik fel ugyanezt a kérdést? Nyilván nekik is ugyanezt meséli. És nyilván ők hisznek is neki. Hisz nincs okuk az ellenkezőjére.
Ezzel a történettel én természetesen nem azt szeretném mondani, hogy ne kérdezzük a gyerekeket. Különben honnan máshonnan szereznénk információt? (A legrosszabb egyébként amit el tudok képzelni, hogy felhívom az osztálytárs anyukáját, akinek a gyereke otthon mindent elmesél – de ez már mást téma) De azt igen, hogy utána bánjunk óvatosan a véleményalkotással, nehogy megbántsunk másokat. Ki lehet úgy is deríteni az igazságot, hogy vádaskodás nélkül kérdezünk – csak az időigényes! Abból meg manapság kevés van – tanárnak, szülőnek, diáknak egyaránt.
Juli | 2013. február 15.
Igazad van, Hédi! Egyre inkább az az érzésem, hogy a kommentelős forma nem a legjobb keret egy érdemi beszélgetésre, vitára. Érkeznek ugyan érdekes reflexiók egy-egy hozzászólásra, de hiába próbálkozunk moderálással, igazi jól követhető vita nem alakul ki. Inkább témák vetődnek fel, ezek elgondolkodtatnak, tovább ágaznak mindenfelé. Lehet, hogy egy igazi offline beszélgetés keretében tovább lehetne jutni. Önmagában az, hogy sokan nézik, lájkolják ezt az írást, és hogy olyan töménytelen kommentet inspirál Éva oldalán, azt jelenti, hogy a téma az aktuálisnál is aktuálisabb. A harmadik szereplőtől (a diákoktól) egyáltalán nem várható, hogy ezeken a fórumokon megszólaljanak. További töprengeni való: hogyan lehetne ebben e kérdésben előbbre jutni.
Hédi | 2013. február 15.
Kedves Éva (és Mindenki)! Minden pedagógus, aki anya is egyben (én magam is) nagyon jól ismeri ezt a "kint is - bent is" állapotot (amikor is "nem fog a macska egeret"). Egyrészt megértőbbé válunk, mert ismerjük a belső történéseket is, másrészt sokkal inkább felháborodunk, mert - és akkor újra - ismerjük a belső történéseket is, sőt tudjuk, hogy a hibákat mi magunk is elkövetjük, ha éppen rosszul alakulnak a dolgok.
Egy valamit hiányolok az írásodból: a másik két oldal (szülők és gyerekeik) úgy tűnik fel nekem, mintha mindaz amit és ahogy ők tesznek, éreznek, megélnek, kizárólag "iskola- és pedagógus-függő" lenne. Miközben - én azt gondolom - ez a három "tényező" EGYMÁSTÓL FÜGG, egymást motiválják (vagy éppen demotiválják).
MÁS: tegnap olvasgattam Éva blogoldalán a hozzászólásokat. Valóban sokkal többen szóltak hozzá ott, mint más ismert fórumokon. Különösen a (gyakorló) pedagógusok hallgatnak Éva oldalán is. Sejtem, talán tudom is az okát, de még nem állt össze igazán a fejemben. Csak megközelítésként: akik ismernek, tudják rólam, hogy eléggé "bevállalós" ember vagyok; ha hibázok, azt simán elismerem bárki előtt; nem vagyok túlérzékeny (ettől megvéd az egészséges cinizmusom)... DE! Az Éva oldalán kialakult "beszélgetésbe" én se szólaltam volna meg, mert esélyét sem láttam még a szándék szintjén sem, hogy a megszólalók közelítsenek egymáshoz. Így viszont semmilyen (komoly) párbeszéd nem lehetséges.
Végül: én azt gondolom, folyik szépen a projekció mindkét (mindhárom?) oldalon. Ha már nem lesz újabb áthárítani való, akkor kezdhetünk - talán - értelmes dialógusba.
Éva | 2013. február 14. | natura27[kukac]freemail[pont]hu
Kedves Mindenki!
Nem is tudom,hogy most milyen funkcióban írok. Talán mindegy is. A fiam anyja vagyok, egy szülő, ugyanakkor a szomszéd osztályban tanítok. Kettős látásom van. Kívülről, mint szülő, belülről, mint pedagógus figyelem a dolgokat. Ez egy katasztrófa... Pedagógusként ezer és ezer dolgot megkövetelnek tőlünk, ilyen felmérés-olyan teszt, közben készüljünk ilyen-olyan külön feladatokra, és egyszerűen a legfontosabbra nem marad idő: a gyerekekre.
És látom, hogy milyen napja lesz a fiamnak, ugyanis látom, hogy milyen napja van az őt tanító pedagógusnak. Ha a kolléga reggel nem mosolyog, és a tetejébe még morog is, mert éppen késik az adminisztrációval, nincs kész a beszámoló stb, akkor bizony otthon este gyerekfronton sírás várható. No igen... leterhelt pedagógus, türelmetlenség, az ideg átragasztása akaratlanul a gyerekekre, ezek mind előidézői egy-egy balul sikeredő iskolai napnak. És ki tehet róla? Talán a gyerek? A pedagógus? A rendszer amit annyit szidunk? Nem tudom... Egy biztos, amióta mindent látok, már nincsenek elvárásaim a fiammal szemben. Sodródunk az árral. A gyerekeink ki vannak szolgáltatva. Mindennek és mind ennek a sok borzalomnak.
Egy dolgot viszont sokan elfelejtenek. Meg kell kérdezni a gyerekeket. Ők ugyanis nagyon jól érzik, hogy ki hogyan viszonyul hozzájuk. Vajon leül velük társasozni a tanító néni vagy inkább a naplóját írogatja? A gyerek megmondja, csak kérdeznünk kell. Szokott nevetni a tanító néni? Vajon felszabadult vagy csak mi nem látunk egy mosolyt sem? Kézen fogja a sor elején állót? Engedi, hogy megöleld?
Vegyük a fáradtságot, mint szülő, és beszélgessünk a gyerekkel. Higgyétek el, ez sok mindent új megvilágításba helyez! Ráadásul a gyerkőc is örülni fog, hogy mesélhet olyat, amit csak ő tud! :)
Hédi | 2013. február 14.
Gyomorgörcsösek a gyerekek, gyomorgörcsösek a szülők és gyomorgörcsösek a pedagógusok is. Ebben az állapotban pedig az ember nem tud megszólalni... Akárhányszor és akárhány módon próbálom elindítani a FB-oldalamon a párbeszédet szülők és pedagógusok között, nem sikerül. Az egyik fél azért hallgat, mert "még iskolás a gyerekem, hátha rosszat teszek neki", és mert azt is tudja, hogy szülői viselkedése miatt sokaknak van miért szégyenkeznie. A másik fél meg már azt sem tudja, meddig terjed az ő kompetenciájának határa, és szintén tudja, hogy pedagógusként sokaknak lenne miért szégyenkeznie.
Két változat jön be (és mindkettő rossz): az egyik a hárítás, a labda (avagy a sár) dobálása; a másik a hallgatás, a "majd felnő a gyerek, és megy tovább a szekér" hozzáállása.
40 év tanítás után két éve mentem nyugiba. Nem hiszitek el, hogy osztályfőnökként (másfél évig NEM voltam ofő mindössze) mennyi csodát és ötletet és zseniális megoldást láttam szülőktől is és a kollégáimtól is. De azt a sok-sok felelőtlenséget, nemtörődömséget, érdektelenséget, hibát és bűnt is ide kell raknom mindkét oldalról. Ezekről senki sem beszél szívesen, vagy talán nem is tudja, hogy minimum hibázott. Hárít vagy önigazol. Akár szülő, akár pedagógus.
Privátban, ímélen már érkezik egy-egy őszintének látszó levél, amelyet - jó esetben - név nélkül, átformázva megjelentethetek. DE még egyetlen olyan levelet nem kaptam, amely így kezdené: "Kedves Hédi! Nagyon elrontottam valamit ... Üdv, XY szülő vagy VZ pedagógus."
Nem tudom a megoldást, csak igyekeztem együtt gondolkodni.
Juli | 2013. február 14.
Kedves Kollégák, figyelmetekbe ajánlom a csak az olvassa blogot, ahonnan ezt az írást is kaptuk. A gyomorgörcsös gyerekekkel kapcsolatban hihetetlen mennyiségű szülői reflexió olvasható. Nézzétek meg, reagáljatok! A mi virtuális szülői értekezletünkön a pedagógusok szinte egyáltalán nem szólalnak meg, pedig ez már a negyedik rész. Ne mondjátok, hogy nincs miről beszélni!
árnika | 2013. február 14.
a közoktatás rengeteg problémával küzd, ahogy az országban minden és mindenki.
vannak azonban kifejezetten emberi dolgok, amelyek nem csak és kizárólag a rendszer hibái.
mára a tanárok tömege egzisztenciálisan ellehetetlenült, frusztrált és valljuk be kontraszelektált.
de talán empátia még maradt bennük? vagy sosem volt? akkor sem amikor ezt a pályát választották?
Gerle Éva | 2013. február 14.
Kedves osztályfőnökök, nagy öröm számomra, hogy ez az írásom itt megjelenhetett. Tíz évet töltöttem a közoktatásban én is tanárként, voltam osztályfőnök is, és tanárként is frusztráló volt a "de hát hogy lesz így meg a négyszáznegyven pontja", "nem lehetne mégis ötös az a hármas" szülői felvetésekkel megküzdeni.

Itt szeretnék köszönetet mondani törökbálinti, akkor még alternatív (Zsolnay-módszer) középiskolámnak, ahová 1990 és 94 között jártam, csodálatos igazgatómnak, osztályfőnökömnek, Bánky Juditnak, hogy békén hagyott. Hogy nem volt annyira fontos a lógás és a fizika kettes, hagytak békében OKTV-zni.
Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.03.24.
Nagy baj van a szakképzésben, ott a legrosszabbak a PISA-eredmények
A hatosztályos gimnáziumokban matematikából átlagosan Szingapúr eredményeit hozták a diákok, a gond az általános iskolában és a szakképzésben kezdődik - mondta Palkovics László oktat...
(Forrás: Eduline)
--
2017.03.24.
Nem értjük, miért nem érti Palkovics László a statisztikákat
2015-ben Magyarország azon kevés európai ország közé tartozott, ahol mind a felső, mind pedig az alsó teljesítménysávban az eredmények romlása volt megfigyelhető. Mivel azonban a gyenge ...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.03.24.
Bréking: Hozzáértőt engedtek az oktatás közelébe!
Interjút adott az Indexnek Csépe Valéria pszichológus, az új Nemzeti alaptanterv kidolgozásáért felelős miniszteri biztos. Ahhoz képest, hogy az elmúlt hét évben milyen minőségű „szakemberek...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2017.03.24.
Fütyis színező: megszólal a szexedukátor
Dúl a kommentháború a fütyis színező miatt, ezerfelé kanyarodott a vita. Vannak, akik szerint felháborító a kis füzet, mások szerint pedig a legtöbb ember egyszerűen csak prűd - a szakember...
(Forrás: hvg.hu)
--
2017.03.23.
Új informatikai kerettantervet készített az IVSZ
Új, a digitális kompetenciák fejlesztését támogató informatikai kerettantervet készített az Informatikai Vállalkozások Szövetsége,amelyet hamarosan eljuttat az illetékes hatóságoknak –...
(Forrás: Magyar Idők)
--
2017.03.23.
Kulcscsomóval dobott fejbe egy gyereket a hittanórán a babócsai plébános
Rendetlenkedtek a gyerekek a babócsai iskolában hittanórán, a plébános pedig úgy akarta fegyelmezni őket, hogy egy kulcscsomót dobott közéjük. Nem azt a gyereket találta el, akinek szánta...
(Forrás: Sonline)
--
2017.03.23.
Jobban kéne szabályozni az iskolai fegyelmezést
Az ombudsman szerint további garanciákat kell illeszteni az iskolai fegyelmi eljárás jogi szabályozásába, a bizonytalanságok ugyanis könnyen vezethetnek visszás esetekhez - közölte az Alapvet...
(Forrás: Eduline)
--
2017.03.23.
Hatszázmillió gyermeket fenyegethet vízhiány
A világon 2040-re minden negyedik gyerek – nagyjából 600 millió kiskorú – olyan térségben fog élni, ahol a vízforrások „rendkívül szűkösek” – derült ki az ENSZ Gyermekalapjának...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.03.23.
Borzasztó helyzetben az iskoláskorú afgán gyerekek
Az afgán gyermekek csaknem egyharmada nem jár iskolába, és sokukat munkára fogják, fiatalságuk ellenére besorozzák katonának vagy korai házasságokba kényszerítik - hívta fel a figyelmet...
(Forrás: Eduline)
Utolsó üzenetek:
  Géza

Tisztelt Osztályfőnök!
Érdeklődni szeretnék, hogy van-e valamilyen jogszabály, törvény stb., amely meghatározza, hogy kinek kell szerkesztenie, karbantartania az iskolája honlapját?
Ezt a tevékenységet (informatika) tanárnak, vagy a rendszergazdának kell végeznie?
Ha valamelyik kolléga kapja ezt a feladatot, órakedvezmény jár-e érte? Vagy szakköri feladatként kell számolni? Heti hány órában határozható meg ez a tevékenység?
Válaszukat előre is köszönöm:
Géza

--
  OFOE

Kedves Annapanna, helyesek az információid. Ugyanis a 326/2013 (VIII. 30) Korm. rendelet szerint a szabadságot elsősorban a nyári szünetben kell kiadni, és csak akkor lehet a többi szünetben, ha ez a nyári szünetben nem lehetséges. Hogy mikor van a nyári szünet, azt a tanév rendjéről szóló rendelet határozza meg.
https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1300326.kor 30. paragrafus (4) bek. Két dolgot lehet tenni: perelni vagy megmondani az igazgatónak, hogy az Mt. 122. par. (2) bek alapján 7 munkanapra a szabadságot szogalmi időben egyszerre veszi ki a tantestület, és akkor ezt a helyzetet oldja meg :)https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200001.TV

--
  annapanna

Közalkalmazottak szabadságának kiadásával kapcsolatban szeretnék érdeklődni.
Új igazgatónk az iskolában egyre rövidebbre fogja a nyári szüneteket és a szabadságaink fennmaradó részét az őszi, téli, tavaszi szünetre időzíti.
Én értem félre a törvényt? Úgy tudom az őszi, téli, tavaszi szünet nekünk tanítás nélküli munkanap, amelyet nem kell az intézményben tölteni.(Készülhetek itthon pl. az anyák napi műsorral.)

"A pedagógus szabadságát elsősorban a nyári szünetben kell kiadni. Ha a szabadság a nyári szünetben nem adható ki, akkor azt az őszi, a téli vagy a tavaszi szünetben kell kiadni."

Javaslatomra, miszerint növelhetnénk a nyári szünet hosszát, így reagált az igazgató: " A nyári szünetet én határozom meg!"

Tanácsot, véleményt szeretnék kérni! Köszönöm!
annapanna

--
  OFOE

Feltételezhetően gyakornoki státuszba kerül, ha nincs más végzettsége.

--
  mamika

Az a kérdésem, hogy milyen besorolásba kerül az, aki alap anglisztika szakon végzett, vállalja az angol tanári képzést és angol tanárnak veszik fel pedagógushiány miatt?

--
  OFOE

Kedves Ildikó! Javasoljuk, hogy kérdésével keresse fel az Oktatási Hivatalt ezen a címen.

--
  Dani Erika

1991-ben szereztem óvónő és gyermekfelügyelő szakképesítést Székesfehérváron. Ezzel a végzettséggel milyen munkakört tölthetek be óvodai csoportban? Köszönöm válaszát!

--
  Ildikó

Azt szeretném megtudni, hogy törvényes-e az a gyakorlat, hogy egy középiskolai gyakornoknak kötelezően heti 24 órája van az előírt 20 óra helyett. A plusz 4 órát nem fizetik ki, ezen felül rendszeres helyettesítést is ellát. Az oklevele alapján felső tagozatos diákokat taníthat, ennek ellenére helyettesítésre elsőtől kilencedik évfolyamra is beosztják. Mi a gyakorlat, elvárható-e egy gyakornoktól a beleegyezése nélkül az ingyenes túlmunka és az alsó tagozatban való helyettesítés?

--
  Szekszárdi Júlia

„Kedves” Luda!
A kérdéseire többször is kapott választ, kétszer tőlem, egyszer Peer Krisztinától.
De Ön nem választ akar, hanem lehetőséget a mocskolódásra. Vajon miért teszi ezt?
Három lehetséges okot találtam erre:
1. Komoly paranoiája van (ez esetben sürgősen pszichológushoz vagy pszichiáterhez kellene fordulnia).
2. Politikai indítékkal uszították ránk (szó esett holmi kockásinges bűnözőkről is, akiknek mi segítünk megúszni a gyermekbántalmazást).
3. Ön zsigerből gonosz és aljas. (Ebben az esetben pedig menjen a pokolba!)
Ezen túl szó nélkül töröljük a beírásait, esetleg egy bocsánatkérést még hajlandók vagyunk elfogadni.
Rágalmazásért és a jó hírnév megsértéséért akár fel is jelenthetnénk, de erre nem ad lehetőséget, hiszen névtelenül fortyog.
Több időt és energiát sem én sem a kollégáim nem vagyunk hajlandók erre az ügyre fordítani.

--
  töritanár

Az persze egy ilyen országban a jelen körülmények között természetesen fel sem merül, hogy Luda és Péter ugyanaz a személy...

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Á. Izabella:] Kedves Károly, Nagyon tetszett a videó és az ötletek is. Sajnos nem találtam meg sehol sem a feladatgyűjteményt. Esetleg ha lehetséges, akkor nekem is elküldené? Előre is köszönöm.
Nem lehet abbahagyni - 2. Mindannyian mások vagyunk »

--

[Leiner Károly:] Kedves Zsuzsa, szívesen elküldöm privát üzenetben, ha email címed megírod nekem, így a legegyszerűbb. Igazából nekem is keresgélnem kellene, hogy hova került, mert TÁMOP pályázatba lett "leadva", én meg elengedtem, megváltam tőle, hiszen egyetlen kiadónak sem kellett...
Nem lehet abbahagyni - 2. Mindannyian mások vagyunk »

--

[OFOE:] Jogos az észrevétel. A végéről lemaradt a szerző neve: Gyarmathy Éva írja ezt a sorozatot, a főoldalon fenn is volt, meg itt is látható a portréja, de valóban mulasztás volt a részünkről, hogy az írás végéről hiányzik a név. Azóta már a 27. résznél tartunk, és remélem, […]
PSZICHOháttér 16. – Kognitív disszonancia – avagy miért ragadunk bele a rosszba is »

--

[paligreg:] Ki a szerző?
PSZICHOháttér 16. – Kognitív disszonancia – avagy miért ragadunk bele a rosszba is »

--

[H. Zsuzsa:] Kedves Károly! Nagyon köszönöm a videót és a könyvtippet is, várólistára tettem, hamarosan sort is kerítek rá. :-) Érdekelne a szabadtanulásos feladatgyűjtemény is, ami a videóban szerepelt, mint elérhető jógyakorlat. Próbáltam megkeresni a hálón, de nem találtam. :-( […]
Nem lehet abbahagyni - 2. Mindannyian mások vagyunk »

--

[Leiner Károly:] Én is sajnálom Anna, mert az általad leírt eset valóban "csak" a pedagóguson múlik: van addig több mint félév. Fel lehet készülni, elő lehet készíteni a kislány fogadását. Ennek ellenére megértem én is, hiszen nem ismeri ezt a területet, nincs felkészítve rá, tart […]
Sikeres integráció - javaslatok egy tanító-gyógypedagógus tollából 2. »

--

[Anna:] 'Minden esetben egyeztetnék a pedagógusokkal, s megkérdezném őket, hogy tudják-e vállalni az integrációs folyamatból rájuk háruló feladatokat. Erre a kérdésre mindenkinek válaszolnia kell!' Ezt a kérdést csütörtökön feltettem egy olyan tanítónak, akinek a 4. […]
Sikeres integráció - javaslatok egy tanító-gyógypedagógus tollából 2. »

--

[Tokaji Ildikó:] Minden szava fontos és igaz. De kiemelnék egy gondolatot, ami az alfa és az omega, és amire mondhatni törvény van, hogy ne lehessen betartani: "Minden esetben egyeztetnék a pedagógusokkal, s megkérdezném őket, hogy tudják-e vállalni az integrációs folyamatból rájuk háruló […]
Sikeres integráció - javaslatok egy tanító-gyógypedagógus tollából 2. »

--

[Tokaji Ildikó:] Személyes tapasztalatom, hogy az iskolák a "különórákban" versenyeznek egymással - különböző tagozatokat hirdetnek. Ráadásul ezek plusz órákat jelentenek kötelezően minden azonos osztályba járó tanuló számára a minimálisan előírt kötelező óraszám felett, ami […]
Neked mindegy? Nekem nem! »

--

[fruzset:] Kedves Hozzászólók! Régebben is voltak magatartászavaros gyerekek, kevesebb IQ-val rendelkezők, stb...25 évvel ezelőtt kisegítő osztályokként működtek, részben integráltan, zökkenőmentesen a többi osztály mellett, egy intézményen belül 10-12 fős gyereklétszámmal. Az […]
Válasz Pribránszki Mariannának az "INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?" c. írására »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek