OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2012. április 11.
» Hozzászólások (0)
Címkék:
         

Olvasónapló

„A bizonytalanság nemcsak rombol, hanem épít is”

(Részletek egy interjúból)

Az európai értékrendvizsgálatokban már 1990-ben feltűnt, hogy egyre meghatározóbb szerepe van az egyéni szabadságnak, az életút és a magatartás személyes megválasztásának. A modern európai ember önmagából indul ki, egyre kevésbé hajlandó arra, hogy másokért felelősséget vállaljon. Mi hozta el ezt a szemléletváltást?

Az individualizmus a reneszánsz óta egyre erősödik, de a második világháború után teljesedett ki igazán. Hogy miért? A XIX. század közepéig a nyugati társadalmak hiánygazdaságban éltek. Nem tudtak annyi árut termelni, mint amennyire kereslet volt. Ezért volt olyan nagy szerepe az önkorlátozásnak a kor szellemiségében, erkölcsi szabályrendszerében. Aztán jött az ipari forradalom második és harmadik szakasza, amely az elmúlt évtizedekben elárasztotta fogyasztói javakkal a fejlett világot. Minden vágyat képes volt kielégíteni, s minden személyes vágyat igyekezett s igyekszik felkorbácsolni. Elhitette velünk, hogy minden embernek joga s lehetősége van a teljes, korlátlan önkiteljesedésre. Egy másik fontos tényező a demokrácia diadalmas kibontakozása. A francia forradalom óta egyre erősebbé és általánosabbá vált az a hit, hogy minden ember teljesen szabad, és másokkal egyenlő jogai vannak. Egy jobbágy – úgy-ahogy – elfogadta, hogy ő jobbágy. Ma senki sem kevesebb, mint egy miniszterelnök. Én, mint individuum, abszolút érték vagyok. Ha ez így van, akkor a lehető legtöbbet akarom megszerezni a világból. Beindult az önmegvalósítás láza, kibontakozott az emberi személyiség apoteózisa. Igaz, ezzel egy időben megindult egy ellentétes irányú folyamat is: az emberi személyiség lebontása. Gondoljunk csak arra, hogy Charles Darwin, s követői egyre nagyobb meggyőző erővel mutatták ki azt, hogy az ember nem egyéb, mint az állatfajok kialakulásának egyik kései produktuma. Friedrich Nietzsche az embert a teremtés és a világ középpontjába helyező judeo-keresztény kultúra alapértékeit vonta kétségbe. Aztán jött Freud, akitől azt tanulhattuk, hogy az ember nem autonóm, gondolkodó, erkölcsi lény, hanem ösztö neinek nyomorúságos rabja. Ez az ellentét az ember apoteózisa és megalázása, megalázkodása között is fontos forrása a bizonytalanságnak.

(…)

Mi adja meg eközben Európa sajátosságát, mi különbözteti meg a világ más régióitól?

Soroljam? Európa alkotta meg és működteti még mindig sikeresen – világraszóló hatással – a jóléti modellt. Európa véste kőbe az emberi jogok nagyszerű kánonját. Európa az egyik legsikeresebb kísérlet arra, hogy sok kultúra, nemzet, etnikum békés együttműködésben éljen egymással. És Európában (illetve a nyugati világban) bontakozott ki a modern tudomány fantasztikus teljesítménye. Folytassam?

A világot zűrzavarosnak, válságokkal terhesnek éljük meg. Mi lesz, ha nem tudunk megbirkózni a kihívásokkal, ha összezavarodnak bennünk az értékek?

Már összezavarodtak és nemcsak nálunk, mindenütt. De rajtunk múlik, hogy kilábalunk-e ebből az állapotból, vagy sem. Már az óvodában el kellene kezdeni autonóm, független, felelősségteljes, tisztességes és a jövőben hívő embereket nevelni. Ott talán még meg-megpendül ez a gondolat. De iskolába, gimnáziumba járva mikor hallott ön arról,mondjuk, hogy hogyan kell felépíteni egy emberi életet? Hogy visszatekintve az elmúlt évtizedekre, ne hetvenévesen kelljen rádöbbennie arra, hogy üresen kong az élete? Hogy nem volt jelentősége annak, hogy néhány évtizedig itt volt ezen a planétán? Vagy hogy legalább annyit elmondhasson magáról, hogy nem hagyta rosszabb állapotban a világot, mint amilyenben volt, amikor megszületett?

Ön szerint a fiatal generációk két, egymással élesen szembenálló értékrenden álló társadalmi modell között őrlődnek. A szülők és a nagyszülők által még megélt hagyományos európai értékrend áll konfliktusban a XXI. századi élményközpontú társadalom értékeivel. Dönteni kell, hogy melyik értékrend szerint éljenek. Azt mondja, hogy a „szeresd felebarátodat!” tételét fölváltotta a „szeresd önmagad!”; az „áldozd fel magad!” helyébe a „teljesítsd ki önmagad!” lépett, a „légy szerény!” helyett a „légy sikeres!” a jelszó, az „engedelmeskedj!”-ből „légy szabad!” lett. Nincs eltúlozva ez a különbség?

De. El van túlozva. Mert mindkét magatartásrend működik, és ez komoly zűrzavart, bizonytalanságot okoz. Az emberek mindig el akarták érni céljaikat, „ki akartak teljesedni”. De korábban a kultúra lényege volt a moderáló, mérsékelő hatás, a vágyak pallérozása, az ösztönök kordában tartása. A mai fogyasztói társadalomban minden – újságok, tévék, rádiók, reklámok – a szinte korlátlan önmegvalósításra ösztönöz. Tied a világ, semmi más nem számít. A kultúra elvesztette moderáló, civilizáló szerepét.

Ön szerint a fiatal generációk számára az egyik legnagyobb feladvány, hogy képesek legyenek a bizonytalanság korában is emberként megmaradni, és az életüknek értelmet adni. De hogyan maradhat ember az ember ilyen körülmények között?

A bizonytalanság nemcsak rombol, hanem épít is. A bizonytalanság kora egyben az új választások, új lehetőségek korává válhat, ha egy társadalom elég erős, bölcs, bátor ahhoz, hogy éljen ezekkel a lehetőségekkel. Jó volna, ha a magyar társadalom is képes volna erre.

Forrás: Népszabadság

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Címkefelhő    Összes címke »
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2017.11.20.
Az Oktatási Hivatal válasza a tanulási problémás gyerekeknek: fogyatékos, vagy nem létezik
Az ország minden iskolájába megérkezett az Oktatási Hivatal várva-várt levele, amely iránymutatást ad, hogyan is értelmezendő a sok kérdést felvető “Taigetosz-törvény”, azaz a beilleszked...
(Forrás: B1 BLOGCSALÁD )
--
2017.11.20.
„Hiszek a vitában”
Mindenütt vannak szakmai viták, ahol munka folyik. A vita fogja elindítani azt a pezsgést, amiből eredmény lehet, ezért hiszek benne – jelentette ki lapunknak Solti Péter, a Klebelsberg Központ...
(Forrás: Magyar Hírlap)
--
2017.11.20.
Csak az volt a fura, hogy sok a gyerek
Az iskolát befejezték, dolgoznak, és azon vannak, hogy azt a szeretetet és biztonságot megadhassák gyerekeiknek, amit ők a saját családjuktól nem kaptak meg. Most publikáltak egy tanulmányt...
(Forrás: abcug.hu)
--
2017.11.20.
Sorban állás: a kisgyerekes anyuka előnyt élvez a társasjátékban
Van egy társasjáték, amely Lengyelországban óriási sikert aratott, Oroszországban a fogyasztóvédelem betiltotta, lefordították angol, német, spanyol, japán nyelvre, és most már Magyarorsz...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.11.20.
Ingyen dolgoztatta a diákokat a polgármester
Saját éttermeiben ingyen dolgoztatta a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola diákjait Bóta József, a Heves megyei Szihalom függetlenként nyert, de utóbb a Fideszbe bel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2017.11.20.
Filmek, melyekben két lábbal tiporják a gyerekek jogait
Ma, azaz november 20-án tartjuk a gyerekjogi világnapot. Így az ismert és kevésbé ismert filmeken keresztül mutatjuk be a gyerekek legalapvetőbb jogait - természetesen a teljesség igénye né...
(Forrás: Index)
--
2017.11.17.
Tiltakozó nyilatkozat a középfokú oktatás átalakításával kapcsolatban
Pedagógushivatásukat gyakorló szakemberekként, sokan iskolás gyerekek szüleiként, és elsősorban tudatosan és felelősségteljesen gondolkozó állampolgárokként döbbenetünket és felháborod...
(Forrás: Hívatlanul.com)
--
2017.11.17.
Hiába költünk egyre többet az oktatásra, a magyar gyerekek mégis rosszabbul tanulnak
Egyre többet költünk oktatásra és a tanári pálya is vonzóbb lett, mégsem ezek az Európia Bizottság legfrissebb oktatási jelentésének legfontosabb megállapításai. A beszámoló szerint...
(Forrás: abcug)
--
2017.11.17.
Nagyüzem lesz a középiskolákban: 5800 szóbeli vizsgát tartanak öt nap alatt
A szóbelik az érettségi vizsgabizottságok előtt zajlanak. Ebben az időszakban 120 érettségi vizsgabizottságot működtető középiskolában, illetve kormányhivatalban 136 vizsgabizottság el...
(Forrás: Eduline)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Nem tudok semmi olyan jogszabályról, ami szerint egy szülő ne lenne behívható az órára igazgatói engedély nélkül. Benne van ez Nálatok a házirendben? Meg kellene kérdezni, hogy milyen írott szabály alapján von az igazgatód ezért felelősségre. Inkább dicséret illetne ezért az akciódért.

--
  Dr.Kocsisné H. Monika

Kedves Szakértők! Kikaptam az igazgatómtól. Egyelőre szóban! 5.es osztályt kaptam ősszel és egy beilleszkedési zavarral küzdő gyermek miatt elég sok gondom volt (előtte 2 évig volt magántanuló a szülő kérésére, aki most újra iskolába járatta volna inkább). Mivel szerettem volna segíteni, hogy a gyermekek könnyebben elfogadják a kérdéses gyermeket, meghívtam egy osztályfőnöki órára a gyermek édesanyját, aki jól szót is értett a gyerekekkel. Eredményesnek ítéltem az "akciót" Azért kaptam feddést az igazgatótól, mert ezt a vendég-anyukát előre nem jelentettem be az igazgatónak. Van erre vonatkozóan jogszabály, vagy ez csak egy íratlan törvény? Válaszukat előre is köszönöm! Moni,of.

--
  OFOE

Kedves Kálovics András! Az osztályfőnök anyagilag nem felelősségre vonható személy. Tehát ha nincs a megrongáltak között olyan tárgy, amiért aláírásával felelősséget vállalt, nem jogszerű ez a követelés. A kiskorú károkozásáért indokolt és bizonyított esetben a szülő tartozik anyagi felelősséggel.

--
  Kálovits András

Kedves Szakértők! Köszönöm válaszukat. Talán nem fogalmaztam elég egyértelműen. Mint osztályfőnök az osztályom konkrét osztálytermét illetően soha semmilyen leltárt nem írtam alá. Illetve olyan esetekre gondol az ominózus mondat a munkaköri leírásban, hogy ha az adott osztályba járó tanuló(k) okoz(nak) kárt (szándékos és/vagy figyelmetlenségből fakadó rongálás), de sem az illető tanuló nem hajlandó a kárt megtéríteni, illetve osztálypénzből sem lehetséges ez, akkor jönne az osztályfőnök mint anyagilag felelősségre vonható személy. Ennek jogszerűsége iránt érdeklődtem/érdeklődöm.

--
  OFOE

Kedves Kálovits András! Kérdés, hogy van-e az intézménynek leltározási szabályzata, ha van, az mit tartalmaz, és mit írt alá ezzel kapcsolatban a pedagógus (aláírt-e egyáltalán valamit). Így ez a mondat szerintem sem állja meg a helyét, és én se írnék alá ilyen munkaköri leírást. Az alá nem írás egyébként nem elegendő, mert enélkül is érvényes a munkaköri leírás, ezért azt javaslom, hogy a fentiekkel kapcsolatban mindenképpen érdeklődjön a kolléga, és az Mt. kártérítés, megőrzési felelősség és leltározásra vonatkozó rendelkezéseit is érdemes megnéznie.

--
  OFOE

Kedves Marika! Három ötletünk van, de ezek csak ötletek, tanácsok, javaslatok:
1. Mivel rengeteg óvónő hiányzik, egyre több ovi keres szakképzett munkaerőt, nyugodtan keressen olyan helyet, ahol felveszik délutánosnak (akár magán ovi, akár önkormányzati), ahonnan délután hamar elviszik a gyerekeket és csak kevesen maradnak. A munka, a felelősség, az erőnlét kevesebb. Pl. Waldorf ovi is jó, akiknek muszáj ma már délután is bent tartani egy-két gyereket, de bármi más is. Hátha kapnak rajta, hiszen hiány van, és vele meg lehet oldani egy csoportot így.
2. Nézze meg, hogy családi bölcsibe felveszik-e, (A családi napközi megszűnt, ezért ezt írtam). Ha ott kevés a gyerek, akkor az is talán bírható, vagy ott is kereshet csak délutános állást.
3. Hátha talál olyan ovit, bölcsit, ahol óvodatitkárnak felveszik. De ez azért sok munka, ha más is, és bizonyára meg kell tanulni a szakmát.
Szia és üdv, Anna

--
  Takács Zoltánné Marika

Tisztelt Szakértők! Nem tudom mit tegyek? 38 és fél éve dolgozom óvónőként ugyanazon a munkahelyen. Egy éve daganatos betegségben műtöttek, azóta táppénzen vagyok. Jelenleg az orvosi kontroll eredményeim jobbak lettek, visszamehetnék dolgozni,de úgy érzem nincs hozzá erőm és a hangom is sérült.Önök szerint milyen lehetőségeim vannak?Ezt a másfél évet hogyan lehet áthidalni?Az 1 év táppénzt már kihasználtam. És érdekelne, hogy a jubileumi jutalom jár-e a részemre?Előre is köszönöm válaszukat!

--
  Kálovits András

Kedves Szakértők! Érdeklődni szeretnék, vajon jogszerű-e, ha egy osztályfőnöki munkaköri leírásba bekerül az alábbi vagy egy ehhez igen hasonló megállapítás: "Anyagilag felelősségre vonható az osztálya osztálytermében (itt konkretizálva is az adott tanterem) keletkezett esetleges károkért." Próbáltam utánanézni, de erre vonatkozó, ezzel kapcsolatos jogszabályi előírást sem A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 62. paragrafusában (A pedagógus kötelességei és jogai), sem a 20/2012. EMMI-rendeletben, sem a 326/2013. Kormányrendeletben nem találtam + az adott intézmény iskolai alapdokumentumaiban sincs ezzel kapcsolatos megjegyzés. Kötelezhető vagyok-e ennek aláírására? Válaszukat előre is köszönöm.

--
  OFOE

A dajka munkakörhöz nem kell érettségi és semmilyen végzettség, de előnyben részesítik azt, akinek van vagy érettségije, vagy dajkaképző tanfolyama, netán mindkettő.
Az asszisztensi végzettséghez szükséges az érettségire épülő OKJ-s tanfolyam, amivel asszisztens lehet egy óvónő mellett egy-vagy több csoportba(ahogyan beosztják). De önállóan csoportot (a jelen jogszabályok szerint) ezzel a végzettséggel sem kaphat. 

--
  Borza Zsuzsanna

Kedves Szakértők!

Jelen pillanatban egy magánóvodaban dolgozok dajka pozicióban.Lehetőséget kaptam miszerint ha elvégzem a pedagógia asszisztens Okj-s tanfolyamot akkor a 3. Csoport már az enyém lehet.A kérdés az az lenne hogy el kell e végeznem ezt a képesítést vagy elég hozza a középiskolai érettségi bizonyitvány.Én olvastam azt is hogy elég az érettségi viszont azt is hogy kell az okj-s végzettség.Kérem segitsenek eligazodni.Köszönöm!!

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Gyulai Sándor:] Angela Lee Duckworth előadása a TED-en: https://www.ted.com/talks/angela_lee_duckworth_grit_the_power_of_passion_and_perseverance
PSZICHOháttér 33. – Grit, avagy a fogcsikorgató szívósság »

--

[OFOE:] Kedves Kérdezőnk! Ha a pedagógusképzésben dolgozott, akkor a rendelet (326/2013) 6.& f szerint a teljes ott eltöltött időszak gyakorlati időnek számit, különben marad a ped1. Viszont a ped.2 átugrásával jelentkezhet kutatótanárnak. Amennyiben 1958. szeptember 1. előtt […]
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[csilla:] Köszönöm! fojtottan és hangosan is kiabáltam már mindezért! barátaimnak! részletekben és egyben is. Ígyen, összefoglalva még nem olvastam magamra, magam sirámait! Mástól sem olvastam még ezt! bár magam sem voltam rá képes ilyen módon, saját magam által összeírva […]
Lemorzsolódás, hátrányos helyzet, avagy nem lehet mindenki "jófej" »

--

[A. R.:] Kedves Petra! A kérdésem a következő. 1998 óta a felsőoktatásban dolgozom, oktatok, PhD fokozatom van. Ha a közoktatásban vállalnék állást, akkor milyen pedagógus fokozatba kerülhetek? Kb. mekkora fizetési osztályba? segítségét köszönöm.
Mit kell tudni az életpályamodellről? »

--

[Kövesi Györgyi:] Kedves Sulyok Blanka! Bár minden pedagógus ilyen érzékeny és szolidáris lenne az LMBTQ fiatalokkal! Nagyon fontos lenne, hogy minden diák biztonságban érezhesse magát az iskolában! Szeretném figyelmükbe ajánlani a Melegség és megismerés iskolai érzékenyítő programot, amelyet a […]
Pride és pedagógia »

--

[ax:] Kedves Gönczöl Enikő! Nagyon fontosak ezek az írások, szinte mindegyik telibe találja az éppen aktuális problémámat, vitámat, morgolódásaimat, napi csatározásaimat (csatározás?? - de jó lenne szemtől-szemben állni ás csatározni...) Köszönöm szépen. Várom a szeptemberi […]
Neked mindegy? Nekem nem! 15. – Ne hagyjuk magunkat manipulálni! »

--

[Anna:] Most miért halasztották őszre? Addigra megint lesznek sokan, akik nem veszik észre a benntartó erőket, és elmennek a pályának még a közeléből is. Legalább mesélhettek volna nekünk - a gida lábáról, az üvegcipellőről, a szurokról, amelyben benne ragadt meg hasonlókról. Nem […]
Meghívó az FPF konferenciájára »

--

[Leiner Károly:] Nagyon jó írás! Nem csak a druszám vagy Ax barátom :) vigyázz magatokra!
A la recherche… Eltűnt idő, eltűnt öröm az iskolában »

--

[csilla:] Amikor a felelősöket keressük az oktatási kormányzatban, a jövő generációjának nevelése miatt! Tegyünk meakulpát! Nézzünk szembe a tükörrel! Látom-e saját magam? Ki vagyok én? Majd ennek fényében nézzük végig azt a gyerekhalmazt, akinek nevelése ránk volt bízva! Jól […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--

[Péter:] Laszlo vicces beszólása tetszik nekem. Különösen akkor, ha majd felsorol olyan kollégákat, akik a saját KUDARCAIK miatt a liberális kormányzást hibáztatták. Mert ismereteim és tapasztalataim szerint az "úgy rossz ahogy van" típusú áthárító minősítést nem liberális […]
A magyar közoktatás problémái a PISA adatok tükrében »

--
OFOE (2001–2017) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek